Bár - őszintén megvallva - nem láttam a filmet, de a bakancslista című film alapján sokunk számára köztudott az a fogalom, gondolat, hogy életünkben van / legyen néhány cél, amiről tudjuk, hogy (legalább) egyszer az életben meg akarjuk valósítani. Mondhatom, hogy ezek közé sorolom utólag az Ötztaler radmarathont, a Valtellina Extreme Brevet-t (345 km + 9124 m szint bő 32 óra alatt), az Alpok, Pireneusok összes aszfaltos emelkedőjének felkeresését, a 3394 m magas Pico Veleta, azaz Európa legmagasabbra vezető aszfaltos útjának bringás meghódítását, első maratonfutásom, majd a 4 órán belüli maratonfutásom, illetve terepfutások közt a 2016-ban teljesített Transvulcania ultramarathont is (74 km + 4350 m föl, 4100 m le) és idén nyáron újabb bringás cél került sorra, hogy megvalósítsam.
Legalább 5-7 évvel ezelőtt már olvastam (pl itt ) a világ legnehezebb emelkedőjéről, a Hawaii szigetén (épp a Föld túloldalán) található Mauna Kea, 4205m-es csúcsára az óceánparttól vezető hegyi útról – azóta tudtam, hogy az életben egyszer fel kell oda tekernem. Folyamatosan változó bakancslistámon – kiváltképp a bringázásokra gondolva – toronymagasan ez volt a legfőbb prioritású, sőt – 2016. szeptemberére azt kell mondjam, hogy – nem is maradt kerékpáros cél, ami olyan súlyú lett volna, hogy bakancslistán a helye.

Ez az emelkedő az óceán szintjétől indulva csaknem 4200 m-ig (ahol már 40%-kal kevesebb az oxigén, mint az óceánnál) visz fel szűk 69 km alatt, ám míg 49-50 km-ig egyáltalán nem megterhelő az út, addig épp a vége, 2100 m felett az igazán komoly, egy helyütt brutális, 17-20%-os. A 2100 m feletti szakaszon 7 km murvás út, benne akár 12-14% meredek kanyarokkal.

Bringával kitűzött komoly céljaim egy-két éve már, ezen kivételtől eltekintve teljes mértékben teljesítettem, szinte már keresni kellett, hogy találjak engem érdeklő és motiváló célpontot, így 2016-ban – az év eleji extra finanszírozási forrásnak is köszönhetően - eljött az ideje, hogy megvalósítsam bakancslistám utolsó bringás célját, amely túra szervezésileg is új mérföldkövet jelentett a távolra való repülés, átszállások, bringaszállítás miatt.
Természetesen körülnéztem, hogy még mit keresnék fel szívesen a Hawaii szigeteken, ám végül arra jutottam, hogy ha még más szigetre is átrepülök, bizony épp elmegy annyi nap, hogy máshol nem marad időm tekerni. Végül Big Island szigetre terveztem 6 túranapot, míg előtte az akklimatizációra legjobb helyen, a Sziklás-hegységben 8 napot, ahová Észak-Amerika legmagasabbra vezető aszfaltútja (Mount Evans, 4310 m - parkoló magassága) is hívott. Hawaii-on túl ugyanis a Mount Evansre vezető emelkedőn való feljutás volt még magas prioritású. Persze a túratervben szerepeltek még magas hágók, így Észak-Amerika legmagasabb hágója is, hágóútja is, stb. Kezdettől fogva egyértelmű volt, hogy mindkét hegységben akarok tekerni.
A túraszervezés sok időt vett igénybe, hisz bizonyos témákban alig, vagy nem is találtam magyar információforrást; sok mindennek nekem kellett utánajárnom (amely tapasztalatom szívesen osztom is meg), ám végül csak sikerült  Nagy kérdés volt, hogy szállíttassam-e a bringám, vagy béreljek, tudok-e mindenhol (ahová szeretnék) kempinget foglalni (kell ugyanis és nem is tudtam mindig foglalni), kell-e bringalopástól félni, stb.

Ami a túrát illeti, az élménybeszámolóhoz kedvcsinálóként:

Nap	Útvonal	Napi táv	Szint- emelk.	kcal =	videó linkje
	Előzmény, szervezés, útvonal-terv, indormáció-gyűjtemény Egy írásom a túra szervezéséről --> olvasáshoz kattints ide!
Aug. 12. 1. nap	(Bp - repülés ) - Denver - Boulder Élménybeszámoló e linken olvasható!	52,3 km ?????	438 m	- kcal
Aug. 13. 2. nap	Boulder - Lyons - Estes Park - Trail ridge road (3713 m) - kemping kb. 2800 m magasan Élménybeszámoló e linken olvasható!	129,7 km	2855 m	?? kcal
Aug. 14. 3. nap	.. kemping - Grand Lake - Granby - Tabernash - Winter Park - Berthoud pass (3446 m) - Idaho springs (2294 m) Élménybeszámoló e linken olvasható!	136,1 km	1323 m	... kcal
Aug. 15. 4. nap	Idaho springs (2294 m) - Echo lake (3230 m) - Mount Evans - Echo lake (3230 m) - Idaho springs (2294 m)	93,0 km	2109 m	... kcal
Aug. 16. 5. nap	Idaho springs (2294 m) - Georgetown - Silverpluma - Loveland pass (3655 m) - Keystone - Frisco	86,7 km	1642 m	... kcal
Aug. 17. 6. nap	Frisco (2766 m) - Copper Mountain - Vail pass (3250) - Copper Mountain - Fremont pass (3450 m) - Leadville (3094 m)	78,7 km	1309 m	... kcal
Aug. 18. 7. nap	Leadville (3094 m) - Buena Vista - Hartsel - .... HÁGÓ - Divide - Woodland Park - Colorado Springs	198,8 km	1701 m	... kcal
Aug. 19. 8. nap	Colorado Springs - Pikes peak emelkedő 3487 m-ig (Glen cove, 3487 m) - Manitou springs - Woodland park - Westcreek - airbnb szállás	94,1 km	2456 m	... kcal
Aug. 20. 9. nap	airbnb szállás - Deckers - Sedalia - Denver - repülés	80,6 km	758 m	... kcal
Aug. 21. 10. nap	repülés - Kona (Hawaii) - Spencer park, kemping	61,0 km	417 m	... kcal
Aug. 22. 11. nap	Spencer park, kemping - Kona - ... Punalu'u beach, "kemping"	175,5 km	1720 m	... kcal
Aug. 23. 12. nap	Punalu'u beach, "kemping" - Volcano village - Hilo (0 m)	100,5 km	1285 m	... kcal
Aug. 24. 13. nap	Pihenőnap Hiloban (0 m)	15 km	80 m	... kcal
Aug. 25. 14. nap	Hilo (0 m) - a világ legnehezebb emelkedőjén: Mauna Kea (4192 m) - Hilo	129,3 km	4234 m	... kcal	Full HD videó Hilo - Mauna Kea (4192 m)
Aug. 26. 15. nap	Hilo -tekerés az építkezésig (kb. 700-800 m) - autóval a nyeregig (onnan gyalog a Visitor Ceneterig és vissza) - Kona	113 km	1175 m	... kcal
Aug. 27. 16. nap	tekergés Konában	14,3 km	203 m	... kcal
Aug. 28. 17. nap	Repülés haza	- km	- m	... kcal
ÖSSZESEN.:	-	1559 km	23705 m	... kcal	-

Repülőm egy átszállás után Denverben, 1700 m magasságban szállt le, ám másnap már 3700 m fölé vezetett az utam (Trail ridge road), így joggal merült fel, hogy mennyire viseli meg a szervezetem az oxigénhiány. Részben az energiautánpótlással való sietés, halogatás, részben az oxigénhiány bizony igen nehézzé tette második napomat. Rossz érzés volt, hogy akár 6-7% meredeken mennyire lihegek. Másnap szép tavak mellett is hajtottam, e nap láttam először igazán megkapó vadnyugatias épületeket, majd a Berthoud hágóút (3446 m) szépsége is tetszett, ám még ez is megviselt. Este csak szerencsének köszönhetően volt hol aludnom.
Negyedik nap jött el az egyik várva-várt nap: 2200-2300 méterről feltekerni Észak-Amerika legmagasabbra vezető aszfaltos útján a Mount Evans csúcsára (4310 m). Nem meredek az emelkedő, ám 3500 m felett az oxigénhiány megteszi hatását. A délután szokásos zápor miatt meleg ruhákat is kellett vinnem és bizony szükségem is volt rá. A csúcsra, ekkor már - direkt gyorsított légzésnek köszönhetően - kevesebb küzdelemmel értem fel, majd a lejtőn hózáporban gurulhattam 10 percig. Napokon át, e nap is találkoztam medvékre figyelmeztető táblákkal, de szerencsére nem találkoztam az állatokkal.
Augusztus 16. : E nap lett volna az egyik legnehezebb napom, ám az ígért elég rossz idő sajnos keresztbehúzta számításaim: a nagyon vadnyugatias, tündéri település Georgetown felkeresése után a 3655 m magas, igen szép Loveland pass-on keltem át málhás bringámmal, majd este naplemente táján Friscoban egy kedves bringás ajánlotta fel, hogy megalhatok náluk, így nem is mentem tovább. Frisco kisváros másnap reggel nyűgözött le. E nap kétszer jártam 3000 m felett, a Vailpasson még napsütésben, a Fremontpasson (3450 m) viszont alaposan eláztam, a lejtőjén meg azzal küzdhettem, hogy melegen tartsam magam.
Hatodik napom a vonulás jegyében telt, hosszú, nagy távolságokkal, település és eső elleni védelem nélkül (198 km), majd utolsó előtti Sziklás-hegységben töltött napomon következett a híres hegy, a Pikes peak emelkedője, ahol tudtam, hogy nem lesz időm feljutni. Az előző, hosszú és fárasztóm nap után nem érhettem be 5 óra alvással, ráadásul este fix szállás várt, azután pedig Denverbe kellett érnem a repülő miatt; nem csúszhattam meg! Egy útközi eső is megállásra késztetett, majd 3400 m felett egy ajándékboltnál, az érkező komoly eső előtt a visszafordulás mellett döntöttem. Max. fél órát mehettem volna még, ám – mint utóbb tapasztaltam – ami zivatar érkezett, abban lehetetlen lett volna ereszkedni ! Végül így is ½ 11-re érkeztem meg a szállásra (környéken nincs igazi kemping, ahol pedig lett volna, ott „teltház” volt).
Vártnál tovább tartó, hullámzóbb tereppel megkínáló tekeréssel érkeztem vissza Denverbe, ahonnan - a Föld forgását is figyelembe véve - másnap kora délután érkeztem meg Hawaii, Big island szigetére.
A vulkanikus szigeten a világ legnehezebb emelkedője, lávasivatagok, buja növényzet is, továbbá szörfösök, óriásteknősök és kedves emberek vártak. A szigeten kevés kemping akad (hiszen itt apartmanban, vagy szállodákban szállnak meg az emberek), azok sem olcsóak, első délutánomon emiatt másnapi útirányommal ellentétesen bringáztam kb. 35-40 km-t, másnap pedig 175 km várt rám. Érdekes volt a napot a lávasivatagon át kezdeni, amit Konában pálmafák és csodás növények kísérte út, majd később elképesztően buja növényzet, őserdő követett.
Augusztus 23-án reggel még óriásteknősöknek örülhettem az óceánparton, majd sok órás esőben pedálozhattam fel, életem legunalmasabb, mindössze 3%-os meredekséggel kapaszkodó, órákon át tartó emelkedőjén Volcano village-be. Hideg ugyan nem volt, ám olyan hosszú volt, mintha sosem akarna vége lenni. Hilo felé már varázslatos esőerdőben gurultam.
Egy pihenőnapot követően, augusztus 25-én jött el a rég várt nap: reggeli eső után az óceánparttól a Mauna Kea csúcsára (4205 m) tekerni változatos kilátás és időjárás közepette. Először Hilo Rózsadombján, csodás házak, virágok, növények közt hagytam el a települést, majd néha picit unalmas, ködös, párás kilométereken emelkedtem 1500 m-ig, ahonnan napsütésben értem a 2000 m feletti leágazásig, végül a csúcsig már szinte végig jellemzően 10% körüli volt a meredekség. Felhőben – és közben 7 km-n át köves-murvás – vulkáni homokos úton – való tekeréssel érkeztem 3500 m fölé, ahonnan bizony érződött az oxigénhiány, miközben ellenszél nehezítette dolgomat. Kb. 3400 m felett már napsütésben, a felhőket magam alatt hagyva tapostam a pedálokat, sokszor nyeregből kiállva, légzésemet gyorsítva, vagy a terhelés miatt lihegve. Naplemente után, sötötben vált valóra nagy álmom: túrabringával, külső segítség (bringacsere, support) nélkül tekertem fel a világ legnehezebb emelkedőjén. Sok teljesítő, illetve tapasztalt bringások mind azt írják, hogy support (kísérőautó) és esetleg a murvás rész miatt kerékpárcserét javasolnak. A többség igénybe is veszi ezeket.
Elhagyott útlevelem és pénztárcám visszaszerzése miatt másnap megint erre vezetett utam, igaz a Visitor Center (ott maradtak az elhagyott cuccok) felé egy részén stoppal, ahonnan aztán bringával, este 21 óra után értem le a reptér közeli konai szállásomra. Nézelődés, az óceánparti és konai hangulat magamba szippantása után kicsit fájó szívvel mondtam búcsút az Aloha hazájának, Hawaii-nak. Megszerettem őket is, a szigetet is. (úgy látszik, a vulkanikus szigetek rabul ejtenek).

Rövid értékelés:
A túra legfőbb két célját sikerrel és jó időben is teljesítettem, azon túl is új kultúrát, Európához szokott bringásként más jellegű hegységet ismerhettem meg a Sziklás-hegységben. Kellemes meglepetést okoztak a vadnyugati épületek, az amerikai emberek többször tapasztalt kedvessége, Hawaii bája. A Sziklás-hegységben tapasztaltam amit mondtak is – délutánonként gyakran jön az eső.
A túrán fokozatosan akklimatizálódtam és így tulajdonképpen úgy jutottam fel a Mauna Kea csúcsára, ahogy várni lehetett.
A tervhez képest egy pici rész a Sziklás-hegységben is kimaradt, Hawaii-on is (az útlevél- és pénztárca elhagyás miatt), ám nem maradt hiányérzetem (de ez nem jelenti azt, hogy valamikor esetleg ne térjek vissza). Mindig úgy állok a túrákhoz, hogy ha a fő célok és összességében a terv 85-90%-a megvalósul, akkor elégedett lehetek  Így történt!
Bár tervben sem volt, de mivel a Sziklás-hegységben amerre jártam illetve attól nem túl messze is komoly terepfutóversenyeket is rendeznek, jó lett volna a legendás versenyek útvonalán, vagy esetleg egy kevésbé legendás versenyen, ám híres hegyen (Pikes peak, Mount Evans, stb.) futni. Talán majd egyszer....

Adatok felőli értékelés (egy picit):
Szokásos túráimhoz képest a szintemelkedés és a távolság aránya ugyan kisebb lett (máskor 1600 km-re kb. 32000 m szintemelkedés jön össze), ez részben a hosszabb völgyekből, összekötő utakból, a Hawaii sziget félig megkerüléséből is adódik. E túra előtt 2-szer tekertem 3000 m fölé, ezen a túrán további 8-szor, ebből kétszer 4000 m fölé is. Jó érzés, hogy feljutottam a Mount Evans-re és arra még büszkébb vagyok, hogy az óceántól indulva a Mauna Kea csúcsára is; bringatúrázó pályafutásomat illetően ezzel tettem fel az i-re a pontot . Érdekes, hogy nagyjából egyszerre jött el az az idő (talán nem is véletlenül), hogy a teljesített ultra távú kerékpáros kihívások után már nemigen találok olyanokat, amelyek igazán lázba hoznának, míg terepfutást illetően bőségesen: 2016-ben sikerrel teljesítettem első 4000 m szintemelkedésnél komolyabb külföldi ultramarathonom, Magyarországon pedig 100 km és 6500 m szintemelkedésnél nehezebbet, mindet persze végig örömfutásként, nagy élményként. Úgy érzem, bringatúrázóként ami célom volt, azokat mind megvalósítottam, felkerestem. (Ettől még fogok bringatúrázni a jövőben is) A 2016-os év jó mintául szolgált, amikoris a Kanári szigeteken nosztalgiabringázást élvezhettem, majd a végén egy komoly terepfutó kihívással zártam a két hetet. Hasonlóra gondolok a jövőben is.

Mióta bringázom, a túra végéig összesen 313-szor tekertem 2000 m fölé, ebből – mint írtam – 10-szer 3000 m és 2-szer 4000 m fölé is.

A túra kapcsán korábban írtam:

A világ legnehezebb emelkedőjének összevetése neves, híres kaptatókkal

Sziklás-hegység, Hawaii: túraszervezés: útlevél, USA-ba lépés, repülés, bringaszállítás, átszállások, felkészülés, időjárás

Miért Hawaii-ra és Coloradoba mentem tekerni ? (igazság és bizonyítékok - a hazugságok megelőzése érdekében)

2012-es túrám időzítésének bizonyítékai (terjesztett hazugsággal szemben)

Roque de los Muchachos (2426 m) vs. Mauna Kea (4205 m): két kedvenc emelkedőm összevetése szépség és nehézség alapján

Emelkedőgyüjtemény honlapja	2000m feletti emelkedőinek száma	2000m-es útja, ahol még nem jártam	2000m-es út, ahol én jártam, neki hiányzik!
alpineroads.com	57 db	MINDegyiken jártam !	Több, mint 70, példát kiemelni is kár...
quaeldich.de, az egyik legalaposabb emelkedős honlap, jó fej fórumozókkal	kb. 115 db	MINDegyik aszfaltoson jártam	én osztottam meg velük eddig 5 alpesi 2000-est és fogok még elvben 6-ot.
cycloclimbing.com, az alpesi legenda, a svéd Jerry Nilson gyűjteménye. Éveken át csak a hágókat gyűjtötte, de 2014-ben ő is megpróbálja felkeresni az egyirányú aszfaltos 2000-es utakat is. Egy szál versenybringán teker és 11 évvel idősebb, ennyivel több ideje volt "gyűjtögetni"	kb. 160 db (pontosítom majd)	MINDegyiken jártam	várjuk ki a nyár végét... :)
cycling-challenge.com, nagyon dizájnos honlap, azonban a srác a svájci és francia Alpokon túl nem nagyon volt még...	70 db	MINDegyiken jártam	Több, mint 55-60, pl: Kaunertal (2750 m), Colle Nivolet (2612 m), Col du Moutiere, + hosszú a sor..
wikipedia / Alpenpasse	61 db hágó (csak hágó!)	MINDegyiken jártam	néhány, pl: Mangart nyereg, Nivolet, Col du Petit Mont Cenis (2183 m)
bergstrassen.de, Jó "kiállítású", szép honlap, gyűjtemény	60 db	MINDegyiken jártam	SOK hiánya van, nem csak kuriózumok, így pl: Simplonpass, Moutiere, Col de Granon, Colle Esischie, Val Thorens, Alpe Galm, Alp Anarosa, Grosse Oscheniksee, stb...
rennradschlag.de	44 db (hágók oldalait külön számolva)	MINDegyiken jártam	Több, mint 80 hiánya van, sorolni is kár...
salite.ch és a climbbybike.com : utóbbi az előbbi emelkedőit veszi át - tudtommal	Határhágókkal: Ausztria: 21-22 Svájc: 39 Olaszo.:52 Franciao.: 32 Duplikálódás nélkül össz: 137 (2011.08-i állapot)	MINDegyik aszfaltoson jártam	Nekik is tudok újat mondani, elküldtem már: Hochsölden, Plan de Lac, Alpage Mandelon, Oberläger, Pian Geirett , Schöneben, Cheneil, stb...
cyclingcols.com: Michiel van Lonkhuyzen listája	nyáron, max. 116 db (duplikációk nélkül)	MINDegyiken jártam	Hiányai: Petit MOnt Cenis, Colle Preit, Weisssee, Koralpe, ... stb.
rovingmarmotte. blogspot.com	72 db (csak hágók)	MINDegyik megvan!	Hiányzik neki pl: Finestre (2176 m), Mangart nyereg (2055 m), Col Carette di Val Bighera (2120 m),
cols-cyclisme.com: főleg Franciao-ra kihegyezett gyűjtemény:	Franciao: 26 db Olaszo: 19db Svájc: 17 db Ausztria: 1 db	MINDegyik megvan!	Hiányzik neki pl: Sella, Pordoi, Preit, Alpe Galm, Tatschalp, Petit Mont Cenis, Authion, stb.
nevasport.com: spanyol fórumban emelk. felsorolás; nem csak hágó (puertos... asfaltada)	106 db	MINDegyiken jártam	Neki is van, több mint 30 hiánya: Colle Preit, Val Bighera, Petit Mont Cenis, Rofen, Plan du Lac, Alpage Mandelon, Malga Mare, Rif. Cornisello, stb.
bdc-forum.it: olasz fórum	79 db	MINDegyik megvan	Hiányai (több, mint 50): Oscheniksee, Weisssee, Mangart nyereg, Petit Mont Cenis, Lac Allos parkoló... stb.
Györgyi Gábor - saját 2000-es listám	Határhágókkal: Francia: 33 Olasz: 52 Osztrák: 21 Svájci: 52 Szlovén: 1 Össz: ??? db	TELJES	-
- MOTOROS HÁGÓ- ÉS EMELKEDŐ LISTÁK, GYŰJTEMÉNYEK -
alpenspass.net - motoros hágólista	67 db (csak hágók!)	MINDegyik aszfaltosra feltekertem	Néhány hágó is hiányzik neki, pl: Colle Preit (2083 m), Col Carette di Val Bighera (2120 m), Col du Petit Mont Cenis (2183 m)..
tornanti.it - igen komoly motoros emelkedő-lista	Franciao.: 27 db Svájc: 25 db Ausztria: 21 db Olaszo.: 43-46 Össz. 116-119	MINDEN jártam, Albertüsc pedig nem aszfaltos	Bringával is tudok nekik újakat mondani: Tatschalp , Colle Preit (2083 m), Hochsölden, Parking du Laus, Plan du Lac, stb..
gs-enduro.de - igen komoly motoros emelkedő-lista, sok murvás 2000-es	kb. 53 db	MINDegyik aszfaltoson jártam	Nálam igen, nála nem szerepel (csak 2011-ből pl): Champillon, Les Suches, Malga Mare, Alpage Mandelon, Oberläger, stb.
motoitinerari.com- csak hágók!	59 db (nem csak aszfaltos)	MINDegyik aszfaltoson jártam.	Hiányzik neki pl: Moutiere, Petit Mont Cenis, Val Bighera, Küthai, stb..