8. nap: Chalet Laval (2030 m)

2011 Francia Alpok kezdőoldal

For english travelogue CLICK here !

10. nap: Galibier (2645 m) Plan d'Aval

2011.06.18, szombat – 8. nap: Briancon - Col du Lautaret (2058 m) - Le Bourg d'Oisans - Alpe d'Huez - Lac Besson (2080 m) - Le Bourg d'Oisans = 2324 m (3156 kcal)
8 nap alatt megtett: 922,7 km + 18318 m szintemelkedés

7:20-kor órám kellemes hosszú álomból ébresztett (régi szép emlékek…), melynek köszönhetően jó kedvvel is indult a napom. Eső verte sátramat, miközben elpakoltam, elszaladtam megmosdani, és reggelimet is a nyitott, asztalokkal berendezett helyiségben fogyasztottam el. Mikor elkészültem, addig vártam, míg épp egy 2 perces esőszünetben hozzá nem láthattam a sátorbontásnak , amit már az újra eleredő csapadék miatt a nagy fa alatt, esőtől kissé védve fejeztem be. A rossz idő miatt ismét betértem a recepcióra az interneten megnézni az időjárás-előrejzést, illetve egy emelkedőről is kerestem még információkat. A meteorológia délutánra (14-15 órától – ha jól emlékszem) Alpe d’Huez környékére már napos időt írt – ez legalább reményt adott. Más úgy tekerni, hogy tudja az ember, hogy pár óra múlva elteheti az esőcuccokat és szárazhatnak a ruhák is.
A kemping kijáratánál az ismét ömleni kezdett eső miatt újabb fél órát vártam, ám utána 11 órakor végre útnak tudtam – és kellett is - indulni. Brianconba be sem tértem; az oldalában tekertem az északi vége felé, ahol az ismerős bevásárlóközpontnál időztem még egy picit; vettem is péksütit. Déltájt 1 percre már a Nap is előbújt, sőt picit derengett is már, világosodott. Úgy hittem, lassan el is megy a front és elkezdődik a felhőzet szakadozása. 3-5%-os emelkedőn hajtva már vártam, mikor tehetem el az esőruházatot, majd később mikor tehetem el a kamáslit, ám az időjárás nem így gondolta: újra erősebben kezdett esni és vissza is szürkült az felhőzet. Mivel nem volt igazán hideg (kb. 17-18 fok lehetett), illetve a sorozatos esők miatt is célszerű volt nem túl melegen öltöznöm. Régebben esős időben alaposan beöltöztem és kifejezetten az esős öltözés mikéntjét 2006-os túrámon, túratársamtól tanultam el: a lélegző esőöltözet ellenére alatta nem kell melegen öltözni, hiszen beleizzadna az ember. Számolni kell az esőruházat meleget generáló hatásával, így én is alul rövid kerékpáros nadrágban hajtottam, fölül pedig tán csak egy rövid mez és a szélmellény volt rajtam az esőruha alatt. Így igaz, hogy minden hosszúujjúmat szárazon tartottam, viszont a vékony öltözet csak a tekeréshez jó, ám hosszan nem lehet megállni, időzni, hacsak nem próbálja magát melegen tartani az ember, pl. mozgással: így is tettem 10-15 percig.

Fél órára egy védett buszmegállóba húzódtam be, részben picit lehűlni, illetve azért, hogy elkerüljem a nem a legjobb kamásliba alatt cipőm lassú – alulról a felcsapódó víz által történő ?- „beázását” alá nylont húztam lábamra, amit kis idő múlva, egy másik buszmegállóban lyukasztottam ki picit, hogy be ne fülledjen.
Esőben, szürke időben nem sokat láttam a tájból, nem azzal foglalkoztam. A Col du Lautaret (2058 m) előtti utolsó településen (Le Monétier, 1495 m) tudtam, hogy hőmérő van kitéve; vártam is, hogy megörökíthessem: 14 fokot mutatott. Továbbhajtva néhány km múlva pár percre ismét megálltam: a buszmegálló alól lehetett esővédetten körbefilmezni az tájat és az időjárást, amely időközben változni kezdett.
Nem javulni, nem; ellenkezőleg: megélénkült a szél, így már szembeszélben küzdhettem az esővel, magam előtt látva a hágóút, illetve a völgy nagy szürkeségbe vesző hegyeit. Induláskor az esőt elfogadva, nyugodtan tekertem, nem zavartattam magam, de itt már néha fogyott a türelmem. Leginkább azért, mert rosszul esett, hogy korábban a szakadozónak tűnő, majd világosodó felhőzet reményt keltett és később hiába gyengült néha az eső, egyszerűen nem tudott vége lenni. Rövidebb ideig párszor mérgelődtem, ám elgondolkodva próbáltam ismét pozitívabban tekinteni, hinni: „-Lehet, hogy azért dörög az ég a Galibier hágó környékén és kezdett fújni a szél, mert itt a front vége….”
Az ellenszeles, kopár szakaszon persze már pár perces pihenésre fedelet nyújtó buszmegálló sem akadt, így keményen csak nyomni kellett a pedált és dacolni a hideg, szeles, esős, pocsék idővel. Kesztyűm nem akartam eláztatni (ha jól emlékszem), így egy alkalommal – emlékszem – éreztem, ahogy már kezdett elgémberedni a kezem a hűs esőcseppek miatt. Tán 2 km-rel a 2058m magas nyereg előtt végre akadt 1-2 elhagyott alagútbejárat, ahová néhány percre jól esett behúzódni (ld. videó) és pl. kezeimet is felmelegíteni. Bezzeg visszanézve Briancon felé világosabb volt az ég, javult már az idő.

Már-már láttam a hágót, pontosabban a felhők miatt csak a helyét, így könnyebb volt kibírni a tetőig, arra persze nem gondoltam, hogy fog esni majd a lejtő. 1/2 2 körül – 9 Celsius fokban - értem fel a ködös, párás, esős, szeles Lautaret hágóra, ahol természetesen én is behúzódtam az egyik vendéglátóegység előterébe. Odabent a vendégek forró teát ittak, laza, könnyed öltözetben élvezték az életet és ablak mögül nézték csak, hogy kint milyen idő uralkodik.
Átöltözni nem akartam, így tán csak negyed órát melegedtem picit az előtérben (és vettem elő és fel a téli sapkát, ill. meleg ruhákat), majd a szomszédos épület ajándékboltjába néztem be. A hágón persze megörökítettem az időjárást, aztán – olyan időben, amiben az ember a kutyáját nem küldi ki - kénytelen voltam nekivágni az emelkedőnél is kellemetlenebb esős lejtőnek, ahol bizony elkelt a meleg öltözet. A csicsogó víz miatt lábam többször is felemeltem, hogy elkerüljem cipőm beázását, kezem közben csupaszon kapta a hideg esőt. Kesztyűm nem akartam eláztatni; vízálló gumikesztyűt meg nem vittem.
Tíz cudar km után érkeztem meg La Grávéba, ahol már csak picirit esett az eső, de még minden szürke volt. Alapvetően a turistahivatalban azt akartam kideríteni, hogy a Le Chazelet-re vivő, nulla információval bíró emelkedő 2000m fölé is aszfaltos-e (nem volt olyan bringás prospektus, mely szerint aszfaltos lett volna), ám emellett nagyon jól jött az épület melege, amely előterében egyúttal két péksütit is elfogyasztottam, miközben élveztem a kellemes időt; odakint ugyanis csak 10-11 fok körül volt.

Kb. 20 perc időzés után folytattam utam, mely során kb. újabb 6-8 km múlva végre elállt az eső és előrefelé egyértelműen jobb idő, világosabb, szakadozó felhők tűntek fel. Már okkal bízhattam benne, hogy szép időben tekerhetek majd fel az Alpe d’Huez feletti Lac Bessonhoz (2090 m). A duzzasztott tó előtt egy megfelelő helyen, már enyhe napsütést élvezve szabadultam meg esőruháimtól: juj de jó is volt végre !!! Az elmúlt 48 órában nem sok napot láttam: esett a Col d’Izoard lejtőjén, illetve felhős-esős volt elmúlt nap déltől is egészen eddig. Feldobott a jó idő! Előrefelé kék eget láttam, melyen bárányfelhők „bégettek” ?)
Jól ismert úton érkeztem meg Le Bourg d’Oisansba (16:40 ?), ahol korábban 2004-ben, 2006-ban, és 2009-ben is jártam már, utóbbi alkalommal teljesítettem a La Marmotte bringamarathont (aznap 200km + 5316 m szintemelkedés). Az első házak közé érve felültem a nyeregben és jó érzés töltött el: Visszatértem, újra itt, juhéj!!!!
Több kempingjében is sátraztam már, ezúttal gondolkodás nélkül, emlékeim közt nem kutatva az Alpe d’Huez fel induló út menti kempingbe tértem be – már napsütésben. Regisztrálás és fizetés (12 EUR) után a recepcióshölgy direkt tanácsolta, hogy hol ne keressek helyet, mert ott megállhatott a víz. Nem volt sok sátor. A sok ázás után természetesen faházak közti napsütötte, füves területen állítottam fel sátramat és egy üres faház fedett korlátjára ki is tettem száradni pár ruhát.
A város innenső oldalán található Casinó áruházba siettem bevásárolni, ahol a sorozatos pár órás esők következtében a kaják és energiaszeletek mellett vettem néhány pár zoknit is. Szaladt ám az idő, így csak 18:45-kor – életemben hatodszor - vágtam neki a legendás Alpe d’Huez-i emelkedőnek, ami a mitikus kaptatók közül mégsem a kedvencem, mert az a Mont Ventoux (melyre már 1+1 nap alatt 7-szer tekertem fel)! Persze nem a többszöri meghódítás miatt?
Csodás fények közepette – 22 fokban - kezdtem meg a 10%-osan induló szerpentint; mely aljánál tábla jelezte, hogy onnan szokták mérni a feljutás idejét. Néhány órányi, málhás tekerés után, meg különben sem akartam sietni, időt mérni, ellenben klassz, HD minőségű videót terveztem készíteni ezen a kaptatón is. Néhány kg-nyi cuccot most is kellett magammal vinnem: valamennyi esőruhát, szerelőcuccot, 3 energiaszeletet, banánt és 2 péksütit.
Rögtön az első hajtűkanyarban két bringás robogott lefelé: nem csoda, hisz az egész lejtőn itt lehet a legnagyobb sebességet elérni. A hajtűkanyar után is filmeztem; közben ha lassan is, de hátulról egy andorrai (!!) bringás ért utol, akit meg is örökítettem. Könnyű bringája ellenére nem sokkal ment gyorsabban, mint én. Igazán klassz fények közepette nézhettem le a máris jócskán lentebb fekvő kisvárosra, mely mögött csodás havas csúcsok képeztek gyönyörű hátteret. A déli irányban emelkedő havasok az egész emelkedőn klassz hátteret adnak a hajtűkanyaros fotókhoz. Meglepett a kerekesek mennyisége, hiszen még csak június volt és ráadásul nem is a holland Alpe d’HuZes rendezvény hétvégéje.
Csupán még csak 1000m körül járva feltűnt, hogy a korábbi csodás bárányfelhős időt, Nyugat felől érkező szürkébb felhők zavarják:”-Ugye nem lesz eső?” – gondoltam rá. Klasszak voltak a számozott éles hajtűkanyarok, melyek mindegyikében egy-egy Alpe d’Huez-i szakaszgyőztes neve állt. Először 1952-ben szerepelt hegyibefutóként; akkor a legendás olasz, Fausto Coppi nyert.

Talán a filmezés miatt is, a vártnál hamarabb – igaz csupán 4 km - felértem La Garde faluba, amit rövid lankásabb rész követett. Épp egy hajtűkanyarban történt önvideó alkalmával a kanyart lapos erős fények sütötték meg, miközben a napsugár fölül sötétebb felhők közeledtek. 1200m felett egy belga, középkorú kerekes ért utol versenybringáján, akivel beszédbe elegyedtünk, amit videón is megörökítettem. Szóba került természetesen, hogy honnan érkeztem és persze, hogy jártam-e itt, illetve annak kapcsán a Marmotte marathon, míg tőle megtudtam, hogy ők, mint 8 jó barát néhány napot töltenek itt és már nagyrészt be is járták a környéket; ők is kaptak esőt a Galibier-en, stb. Néhány perc múlva társai is megérkeztek, így picit még folytattam a filmezést: jópofa volt. Nálam azért picit erősebb tempót mentek, így jobbnak láttam beállni saját sebességemre, ezért kb. 1300m táján elengedtem őket és nem sokkal később már csepegni is kezdett az eső. Miközben cipőm a sátornak támasztva „száradt” a kempingben: a lábamon viselt pár is ázásnak volt kitéve, ugyanis jó idővel számolva, a kamáslit is a kempingben hagytam. Bosszantott, hogy a front elvonulta után még mindig nem lehetett nyugtom az esőtől, még ha 15 percen belül el is állt. Addig egy buszmegállóba ülve falatoztam és gyönyörködtem picit. A túra kezdete óta, a nyolcadik teljes napon összesen ez volt a 12. esőm. Az időjárás nagyon nem a korábbi években, a Francia Alpokban megszokott, esőben ritka, szép időt hozta. Úgy éltem meg ezt a rövid esőt, hogy „odafent” megint szórakoznak velem, hiszen tejesen beleéltem magam, hogy most jön a jó idő…. „-Nehogy már jó legyen nekem…”

Továbbhajtva hamarosan megérkeztem a Tour de France bringások kísérőautóit jobbra elvezető másik aszfaltos út elágazásához, amelyet követően már fel lehetett látni a síközponthoz is. Az út mellett aztán feltűnt a La Marmotte logója is. A hajtűkanyarok Tour hőseit figyelve érdekes volt, hogy a 3. után a 2. kanyar (1669 m-en) is Marco Pantanié volt (előbbi 1995-ös, utóbbi 1997-es szakaszgyőzelme miatt.) Az utolsónál (1. kanyar, 1713m-en) Giuseppe Guerini neve szerepelt a táblán, ám úgy rémlik, ezután még akadt egy tábla, noha az 1-es kétségtelenül ez volt). A végső kilométereken nagyon klassz volt akár a hajtűkanyarokon át Alpe d’Huez-re felnézni, illetve szintén hajtűkanyarok felett a csodás havasokra visszanézni. Még szivárványt is láttam!
Alpe d’Huez házai közt hajtva eszembe jutott a La Marmotte bringamarathon emlékezetes, videón is megörökített esete, amikor néhány út szélén álló ember nem csak tapssal buzdított, hanem egyikük hangosan kiabált nekem angolul: „Gyerünk, meg tudod csinálni, te vagy a legjobb!” – hatalmas élmény volt! – és bármikor visszanézhető (LINK)….. mert nem törődök a dekákkal, súlyokkal, inkább legyen feledhetetlen élmény, mintsem 1 órával hamarabb érjek be.
A La Marmotte nem a legendás célegyenesnél fejeződött be, én viszont most arra mentem. Klassz volt ott tekerni, ahol a Tour kerekesei érkeznek célba; persze készítettem is egy olyan videót, amin sprintelek fel a célvonalig.

A kerekesek többsége (több, mint 99%-a) eddig szokott feltekerni, én viszont most kifejezetten az Alpe d’Huez feletti Lac Bessonhoz (2090 m) tartottam. 2004-ben is feljebb tekertem, akkor az 1996 – 1999m magas Col de Poutrant kerestem fel, ám nem tudván, hogy út vezet a tóhoz, kimaradt a hiányzó 2 km; most azért jöttem vissza. Svájci túrámon (LINK) voltak még ennél is „durvább szituációk”: amikor 0,5-2 km-es, korábban nem ismert, éppen kimaradt szakaszok miatt tekertem előtte 1500-2000 m szintemelkedéseket (Dosso Galli, Lai da Vons, Diga Finstertal, stb.)

Talán még nem ment le a Nap, ám a felhők miatt nem sütött már, így nem volt túl érdekes az emelkedő; talán csak az egyre nagyobb panorámát adó, visszafelé nyíló kilátás. A Poutran hágón (21:10) tábla jelezte a Lac Bessonhoz vezető utat, ami már hullámozva tette meg az utolsó 2 km-t, miközben a gerincről a Col du Glandon / Croix de Fer hágó völgyébe is le lehetett látni.
A Besson tó parkolójába érve tábla jelezte a pontos magasságot: 2090 méter, illetve egy tájékoztató táblán 4 hal fajtát mutattak be, melyek – gondolom – a tóban élnek. A szürkület miatt gyorsan fotóztam és filmeztem körbe, miközben egy felhőpamacs suhant el a tó fölött. Bár csak a kempingben néztem meg, ám engem is meglepett, hogy POLARom este 1/2 10-kor 3 fokot mért !! Nem véletlen hogy alaposan beöltözve, természetesen téli sapkával a fejemen kezdtem meg a lejtőt. Alpe d’Huez alatt többször is lámpát kellett már gyújtanom. Útközben jobb helyeken menetközben is filmeztem, hogy átadjam e lejtő élményét is. Az alsó egyenesekből klassz volt a völgyre lenézve a mélyben látni Le Bourg d’Oisans fényeit. 22 órára értem vissza a kempingbe, ahol vacsi, zuhanyozás és egy kis jegyzetelés után 1/2 12 tájban tértem nyugovóra.
Másnap a 2004-ről szép emléket idéző Col du Galibier (2645 m) majd este egy kevesek által ismert 2000-es, a Plan d’Amont hegyi út szerepelt tervemben.

My climbs in the Alps, Pyrenées and on the Canary islands