Nizza Col de la Lombarde Santuario St Anna

2011 Francia Alpok kezdőoldal

For english travelogue CLICK here !

5. túranap: Col d'Allos Parking du Laus Col de Vars

2011.06.14, kedd – 4. túranap: Isola – St Etienne de Tinee – Cime de la Bonette (2802 m) – Jausiers = 73,2 km + 2010 m szint (2681 kcal)
4 nap alatt megtett: 521,7 km + 9617 m szintemelkedés


Nem állítottam be csörgőórát, mondván : könnyű nap vár rám. 9 órai ébredés után első utam szinte a faluban tudott nyilvános WC-hez vezetett, amely mosdójánál még borotválkozni és kontaktlencsét betenni is tudtam. Este a Col de la Lombarde lejtőjén alaposan elázott több ruhám és a cipőm is, így – mivel sietnem sem kellett – míg a sátor mellett néhány ruhát és főként a cipőmet szárítottam, a szépbe ülve nyugodtan jegyzetelgettem. Akkum egy szomszédos – éppen lakatlan - lakókocsihoz vezető konnektorból töltöttem fel.
Jegyzetelés közben egy gáton sétáló hölgy szólt, kérdezte, hogy tudom-e, hogy a recepció a kemping északi végén található; kulcsot is adnak a WC-hez. „-Eső után köpönyeg!" – gondoltam, este jött volna jól a forró zuhany.
Sátorbontás után fotóért még visszagurultam a faluközpontba, majd 12:10-kor – 28 fokban - útnak indultam: természetesen legértékesebb, legnevesebb mezemben, az Ötztaler radmarathon túrabringás teljesítéséért kapott „Ötzi" mezben. Ezt tartogattam a kiemelt napokra  St Etienne de Tinee-ig tartó bő fél óra bemelegítés után a Cime de la Bonette (2802 m) várt rám. Kellemes hátszél segített. Az auroni leágazásnál eszembe jutott, hogy tavasszal a hóhelyzetet, utak állapotát és webkamerákat figyelve az Auron fölötti hegy kameráját is gyakran néztem: szép panorámát mutatott. St Etienne előtt – mint 2008-ban is – a bringásoknak javasolt, patak közeli, rövidítést jelentő úton hajtottam, így egy rövid 10-14%-os emelkedő emelte pulzusomat és tesztelhettem picit magam.
Ahogy gondoltam, St Etienne de Tinee-ben (1144 m) a sziesztaidő miatt a főtéri boltot zárva találtam, így sokat nem is időztem; kicsit körbefilmeztem csak, illetve vízvételi lehetőséget keresve bolyongtam kb. 10 percet. A turistahivatalnál talált időjárás-előrejelzés ugyan francia nyelvű volt csak, de a hőmérsékletek elnyerték tetszésemet: 25 fok. „-Azzal kiegyeznék!" Jópofa volt, hogy a kis, települési iskolánál helyi rendőr vigyázta az abban az utcában nem is nagy forgalmat. Picit tartottam tőle, hogy elég lehet-e a hosszú, több órás kaptatóra 2 kulacsnyi, 1,3 liter folyadék, ezért tartalékként vettem még fél liter Colát is. Gondolkodtam, hogy jól esne nyugodt fagyizás is, ám - az idő múlása miatt is, illetve mondván akkor fagyizzak majd, ha megérdemlem már – elvetettem az ötletet. 13:40 tájban megkezdtem a 26 km-es, 1652m szintemelkedésű, 6,4 %-os meredekségű hágóutat.
A Cime de la Bonette (2802 m) ugyan hivatalosan nem az Alpok legmagasabb aszfaltos útja - az a 2005-ben meghódított - Ötztaler Gletscherstrasse (2829 m) – azonban mégis ide felérve érzi a kerekes, hogy aszfalton ez az Alpok teteje; körbe tekintve a hegyek többsége szemmagasságban, illetve az alatt látható, a festői kilátást semmi sem zavarja. Ráadásul szép emléktábla fogadja a bringásokat. Számomra 2008-ban pluszt jelentett, hogy egy nap alatt tengerszintről tekertem fel málhával 2802 m-re és egyébként is a csendes vidék, minimális forgalom (kevés motoros) és nagy szintkülönbség miatt egyik kedvenc hágóutam lett. Hosszú, de nem egy nehéz emelkedő, sehol sem meredekebb 8 %-nál, kivéve a csúcsra vezető 12 %-os utolsó kilométert.
Úgy is készültem e napra, hogy megint nagy élmény lesz és részben búcsúztam is tőle. Idénre terveztem ugyanis, hogy egy nagy dobással fejezem be több hetes bringatúráim sorát: nyár végéig feltekerek a még hiányzó, aszfaltos, Alpokban található 2000m fölé vezető utakra (a Pireneusokban ezt már 2010-ben megtettem), így a világhálón található listák közül enyém lesz a legbővebb. A Francia Alpokban ez volt a búcsútúrám, a Bonette pedig az egyik kedvencem.
A Pont Haut-ig, a Moutiers hágó leágazásáig megtett 4,5 km még unalmasan telt, utána végre következett az első megállásra késztető hely, a hatalmas vízesés. Élveztem, ahogy már előtte is sok helyen csöpögött a víz a hegyoldalon. A következő km-ken láttam birkákat az út mentén, aztán következett a panorámásan, lassan, ívben kanyarodó völgyrész. Érdekes tapasztalni, hogy itt egyfelől nem is tart 2000m-ig az erdő, ráadásul az is gyakran lombos; kevés a fenyő. 1400m magasság felé már gondoltam rá, hogy valahol meg kellene állni egy alapos lakmározásra, ám a nem túl látványos völgy miatt húztam, ameddig bírtam: legyen majd 1500m felett…. Aztán 1600m. felértem a múltkori kőkorlát nyújtotta étkezőhelyhez, ám továbbhajtottam. Vártam, hogy szemem elé kerüljön a piramis alakú csúcs…. , majd Bousiéyas település házait megpillantva megcéloztam, hogy ott uzsonnázzak majd egy pihenőasztal mellett.
Túl a dzsemen, éppen már kolbászt eszegettem, mikor eleredt az eső, így a táplálkozást már a védett lépcsőre ülve fejeztem be. Fél óra alatt el is vonult a gyors zápor, így ugyan vizes úton, de esőöltözet nélkül folytathattam a tekerést. A település felett a hágóút már végig panorámaútként haladt, tekergett a hegyek oldalában, így a felhőket látva járt picit az agyam: igaz, hogy a csapadék miatt befelhősödött, ám lehet, hogy épp az eső miatt / után lesz igazán szép a hágóút, ráadásul ideális, késő délutáni fényviszonyok közepette….
Bár ez volt az ötödik alkalom, hogy a Bonettére hajtottam, itt még nem volt részem eső utáni napsütéses tekerésben, ami a 2770m-es Col de l’Iseran hágóúton két alkalommal (2004, 2009) is elvarázsolt már. 1900m felett következett a mezőn való néhány szerpentin, panorámás önvideó készítés, ám közben a gerincen át, ÉK felől néhány perces esőszitálást hozó felhők érkeztek újra és újra: nem esett jól látni, ahogy a nyergen átbukva lefelé ereszkedtek. Reméltem a csodás fényekkel megajándékozó tekerést, ám a kis esők csak nem múltak még. A régi, elhagyott házaknál, Camp des Fourchesnél megállva klasszul tudtam mormotákat filmezni: aranyosak voltak. Füttyögéskor egész testük kitágult, összehúzódott, hogy elég levegőt vehessenek (videón jól látszik).



A házakat elhagyva egy ideig még csodás panorámát élvezhettem és láthattam a Bonette csúcsát, majd 2300-2400 m-től időnként felhők takartak egy-egy részt a völgyből, illetve néha pár percig én is felhőben tekertem (mégis elég volt még fölül is a rövid mez). A gerinc mentén, a hegyoldalban emelkedve egy kanyarnál aztán a felhőkből „kibújva" csodás, túloldalra nyíló panoráma lepett meg. Ez volt a 2513m-es Col de Raspaillon. Alig bírtam magammal, annyira megfogott. Gyorsan fotóztam is, ám mire a jobbik elkészült, hátam mögött már be is úszott egy felhő a szép hegy elé (ld fotó).
A továbbiakban is váltakozó felhőzet és fények közepette (értsd: hol felhőben, ködben hajtottam, hol meg ha elfújta a szél, klassz fények közt, a panorámában gyönyörködve) hajtottam, majd értem fel ¼ 8-kor a Col de la Bonette (2715 m) nyergébe. A nyergen átfújt a szél, így tiszta volt az idő, ám ért meglepetés.
Hetek óta tudtam már, hogy a Bonette hágóutat már megnyitották a forgalom elől és elmúlt nap a Lombarda környékén sem láttam sok havat, azonban a Cime de la Bonette 2802m-es pontjához vezető, kört alkotó „nyakörvet" formázó út mindkét oldalát részben hó borította. Bár a keleti oldalán állt egy hókotró, de úgy gondolhatták: „-Elég, hogy a hágón át lehessen jutni Északról Délre, vagy fordítva, a többi már nem feltétlen szükséges, leolvad majd magától.." A hókotró miatt, meg hát mivel az NY-ÉNY-i volt a napos, így először ott próbálkoztam, ám miután tekerés és a köves hegyoldal szélén kb. 50 m hosszan bringatolás (máshogy nem lehetett elférni) után ismét az utat takaró nagy hófolt, hómező akadályozott, be kellett látnom: azon az oldalon nem fog menni.
A keleti oldalon ameddig lehetett tekertem, majd 2-szer kb. 30-40 métert a hófolt mellett, a hegyoldal legszélén óvatosan tolnom kellett, ám legfölül az utolsó kb. 400 méteren már hajthattam végre a sziklafalról lepotyogott kövektől koszos úton. Ha nem is egyszerű módon, de ¾ 8-ra felértem a 2802m-es tetőpontra; életemben ötödik alkalommal. 9 Celsius fokot mértem. Az út folytatása fölött vékony felhőfoszlányokat tolt fölfelé a szél. Csodás volt. Ahogy a videón is elmondtam, noha négy alkalom alapján az embernek lehetett volna részben sok féle időjárásban, ilyenben még nem volt és így lett emlékezetes e nap. A hómezők miatt nem kellett forgalom miatt aggódnom; nyugodtan fotóztam és filmeztem a környéken úszkáló felhőpamacsokat, örökítettem meg amennyit csak lehet. A természet megmutatta, hogy milyen csodákra képes.
Megköszöntem a búcsútúrámon, illetve a megelőző 4 alkalommal kapott feledhetetlen emlékeket, jó időjárást, elkészítettem a „csúcsfotókat", majd valamivel 20 óra előtt visszaindultam a hágóhoz. Mindig szeretettel gondolok majd vissza !  - búcsúztam. Alig kezdtem meg a lejtőt, Északi oldal lévén hamar 2-3 méteres hófal mellett suhantam el álmélkodva. 2-3 km múlva szép kilátás nyílt vissza a Bonette sziklapiramisára, illetve a 2005-ben meghódított Col de la Moutiere (2454 m) kilométereire.
23 km hosszú tekergéssel értem le 20:50-re Jausiersbe (18 Celsius fok), ahonnan – tudván, hogy itt is van kemping – hamar a maradás mellett döntöttem: mindegy volt, hogy e nap tekerek át Barcelonette-be, vagy másnap reggel kezdem hamarabb a napot arrafelé indulva, útban az Allos hágóra. Első utam természetesen a Tourist Office-hoz vezetett, ám hiába: ezúttal hiányzott a meteorológiai előrejelzés.
Sátorállítás után, mivel nem tudtam, hogy zsetont kellett volna kérni a fizetéskor, hideg vízzel zuhanyoztam. Felfrissített  Korán tértem nyugovóra, hiszen másnap négyszeri 2000 m fölé tekeréssel hosszú nap várt rám.

My climbs in the Alps, Pyrenées and on the Canary islands