Bevezetés

2011 Francia Alpok kezdőoldal

For english travelogue CLICK here !

3. nap: Colle Tenda, Nizza

2011.06.11, szombat – 1. túranap : Ponte Ticino – Novara – VONAT – Torre Pellice – Rifugio Barbara Lowrie (1753 m) – Barge – Paesana – Pian de Re (2020 m) – Paesana közeli vadkemping = 114,2 km + 2806 m szint

Bár hajnalban 5:50-kor a sátortetőn kopogó esőcseppek hangjaira felébredtem, sikerült 8 óráig aludnom. Nem aludtam ugyan ki magam, de a korábbi napoknál azért többet sikerült. Szakadozó felhőzetben, javuló időben készülődtem, bontottam sátrat. Mire 8:58-kor útnak indultam, egész kellemes nyári reggel lett, így kellemes, napos időben – jól (25-27 km/ó) suhanó bringán - pedáloztam a síkságon Novarába, ahol vonatra terveztem szállni, hogy felesleges síkon való kerékpározással töltött napok helyett mielőbb hegyeken bringázhassak. (aki több szabadsággal rendelkezik, annál ez más történet)
Mivel Galliatéban picit elkevertem, a folytatásban kisebb izgatottsággal hajtottam, nehogy lekéssem a vonatot. Gond végül nem lett, könnyen meg is találtam a pályaudvart, ahol gyors jegyvétel után még a büfében is tudtam útravalót venni. Persze a jegy érvényesítéséről elfeledkeztem.
A magyar árakhoz viszonyítva az 156 km-es szakaszra a vonatjegy 9,5 EUR volt, a bringaszállításért a napijegy pedig további 3,5 EUR. Kerékpárral tehát mindösszesen 13 EUR-t, akkori árfolyamon kb. 3600 Ft-ot fizettem az utazásért. Ugyanez nálunk pl. egy 146km-es szakaszra 2790 + 695 = 3485 Ft. Úgy tűnik tehát, hogy azonos távot (156 km) nézve Magyarországon már picivel drágább a kerékpáros vonatozás, mint Olaszországban. A fizetésekkel tudtommal nem ez a helyzet.
Torinótól már egy kisebb vonattal utaztam Torre Peliccéig, útközben – félrehúzódva – nyugodtan megebédeltem, hogy leszállás után, (13 óra tájban) azonnal nekivághassak a Rifugio Barbara embert próbáló emelkedőjének. Az üdülő településen szép kerékpáros idő, 25 Celsius fok fogadott. Tervem szerint hosszú délután / este állt előttem: előbb a kiemelten nehéz Rifugio Barbara emelkedő (1753 m), majd este, egy völggyel délebbre, a túra első 2000m fölé vezető kaptatója, a Pó forrás közeli Pian de Ré (2020 m) turistaház felkeresése.
A település végén egy út széli, nem látogatott park széle ideális helynek bizonyult 25 kg-s málhám nagy részének az elrejtéséhez. Oda-vissza út és brutális emelkedőről lévén szó, semmi értelme nem lett volna azzal feltekerni. Megjegyzem: az időnkénti 20-24%-os meredekség miatt lehetetlen is lett volna.
Néhány kilométert még a fővölgyben lankás, néhol sík kilométereken tettem meg: éppen ideális volt a táv, hogy az ember bemelegedjen a komoly küzdelem előtt. A leágazásnál, tábla jelezte a kaptató kezdetét, ami azonnal 12-14% meredek lett; túl erős váltásomnak köszönhetően le is esett a láncom; máris szerelhettem, hogy jól beállítsam az első láncterelőt. Maga a turistaházhoz vezető emelkedő lombos erdőben, zubogó patak mentén vezető, keskeny – időnként itt-ott hibás, foltozott – 9,3 km-en átlagosan 11,2%-os meredekségű aszfaltcsík. Noha a diagram szerint kilométerei jellemzően 10-14% meredekek és egy fél km 16,7%-os, valójában azért volt ennél nehezebb, hiszen a 16-18% meredekek és a 8-10%-os részek váltogatták egymást: szűk 13 kg-s túrabringámon igazán szükség volt a hátsó 34-es fogaskerékre. Minimál forgalmú útról lévén szó, amikor itt-ott a zubogó patak fölött, a meredek hegyoldalban haladt, ott sem volt komoly korlát az út szélén. A kezdeti, szűkebb, sziklásabb kilométerek után idővel picit kinyílt a völgy, egyszer a patakon átvezető hídon megálltam a zubogó víztömeget megörökíteni. 1400m felett legelőn is vezetett az út, pásztorokat, illetve kis bocikat is láttam, ekkor már a völgy végi hegyek is többet engedtek láttatni magukból. A pásztorokat filmezve gondoltam: bizony nem lehet valami stresszes életük.
Újabb patakon átvezető híd és néhány közeli pásztorkunyhó után már az utolsó 2 km-n hajtottam: végre a völgy végi hegyek elől is feljebb emelkedtek a felhők; hófoltok is előbukkantak. Az utolsó, 20-22%-os meredek részről már a turistaház sík medencéjéhez érkeztem (az egész kaptatón három alkalommal volt legalább 20%-os meredek az út), nem kicsit lihegve. Felértem: az emelkedőn átlagsebességem 7,4 km/ó volt.
Az 1753m magasan épült Rifugio Barbara Lowrie turistaház környékén éppen építkezés folyt. Körbefilmeztem, készítettem pár fotót, majd nem túl sok időzés után gurultam is vissza óvatosan a völgybe.
Torre Pellice szélén gond nélkül megtaláltam elrejtett cuccaimat, de ezúttal apró pech is ért: bár emberek nem, de hangyák megtalálták a csomagot, így a kaját is rejtő hátizsákból perceken át söpörhettem, rázhattam ki őket. A kajáig nem jutottak el. Az idő szaladt, így gyorsan hajtottam is tovább a lankásan lejtő úton Kelet felé. A hegyek oldalában a szomszéd fővölgy felé tartva nem igazán örültem, hogy egészen 300 m magasságig leereszkedtem, hiszen onnan keltett visszamásznom az esti 2020 m magas célpontig. A hegyek mentén nem kellett sokat unalmas terepen hajtanom, mert Bargétól (355 m) már fordultam is a hegyek felé: egy 613m magas névtelen hágón keltem át a Pó folyó völgyébe, útközben pár csepp eső már el is kapott. Túrám során először itt próbálhattam magam málhásan emelkedőn.
Szerencsére nem sok lejtőben volt részem, hamar Paesanába értem, ahonnan néhány km-t Nyugatnak hajtva már kezdődött is napom második, és túrám első új 2000-es emelkedője, a 2020m-en végződő Pian de Re-nek hívott Pian de Regina. Túratervezésemkor – mivel a környéken a közelben nem akadt kemping – ezen éjszakára vadkempingezést terveztem, így az emelkedő előtt figyelmesen néztem az út környékét, hol találok csomag elrejtésre és esetleg vadkempingezésre alkalmas helyet. A gondviselés aztán – kb. 830 méteren - helyileg tökéletesen időzített, kiépített „vadkempingező hellyel”, egy WC-s, fa asztalos, tűzrakóhelyes parkolóhellyel tett kedvemre. A WC-ben ráadásul tükrös mosdó volt, tökéletesen alkalmas kontaktlencse berakásra, kivételre.
Gyorsan eldugtam csomagjaimat és 19:45-kor, kb. másfél órával naplemente előtt szokás szerint kis csomagommal (főleg meleg ruha, kis részben kaja: energiaszelet, banán) indultam neki az előttem álló 17 km-es, 1290m szintemelkedésű kaptatónak. Az út eleje többnyire zárt erdőben vezetett, semmi érdemi nem volt; fülemben szóló zene segített az unaloműzésben, tempózásban. Az út 1320 méteren, Crissolóig normál közút, onnan keskenyebb hegyi aszfaltcsíkként vezet tovább, már kifejezetten a turistaház felé: néhány km-t még erdőben, majd a végső kb. 300 m szintemelkedést panorámaúton. A meredekségben sem volt semmi különös: jellemzően 6-9%-os.
Felhős idő miatt, illetve naplemente után járva keveset láttam már; lent nagy vízhozammal zubogott a Pó patak. Teljesen az utolsó 1-2 km-re sötétedett be, ám a turistaházig lámpát még nem gyújtottam. 22:10-re értem fel; sokat nem időztem: alaposan felöltöztem, majd – jól világító lámpám segítségével - 30 perc alatt már vissza is gurultam sátorozóhelyemig, ahol esti készülődésem már időnként erős szél, valamint környéki dörgések-villámlások közepette telt. Az éjjel az eső végül épp sátorozóhelyemet kerülte el.

My climbs in the Alps, Pyrenées and on the Canary islands