Sok bringáshoz, bringatúrázóhoz hasonlóan én is már évekkel korábban álmodoztam róla, hogy egyszer a Francia Alpok hágóin, emelkedőin a Tour de France hőseinek nyomában, a TV-ben és interneten látott csodás tájon fogok kerekezni. Idén éreztem először, hogy elegendő túratapasztalat áll már a hátam mögött, hogy valóra váltsam ezt az álmomat. Az útvonal magától adódott: a Riviérától a Mount Blanc lábáig, vagy fordítva. A le- és visszajutásra (Ljubljanáig, illetve Olaszországon belül) a szlovén és olasz vasutat terveztem igénybe venni. Noha éppen júliusban halad végig Franciaországon a Tour de France, pár nappal célszerűnek tűnt elkerülni, hiszen elhaladását - éppen a hegyek között - szurkolótömegek és lezárt utak, megtelt kempingek jelzik. Az interneten (Trento Bike Pages) a Francia-Alpokról olvasott külföldi túraleírások (magyart eddig sehol sem találtam) tapasztalatai alapján arra is fel kellett készülnöm, hogy 2500-2700 m magasan kerekezve akár hózápor is elkaphat, sőt éjszaka fagyközeli hőmérséklet is meglephet a völgyi kempingekben.
2004. július 11-én összesen 5 átszállással másfél nap vonatozás és másfél nap kerekezés után érkeztem meg a túra kiindulópontjára, az olasz Riviérára. Az olasz vonatozásról kellemes tapasztalatokat szereztem: minden helyi, vagy regionális vonaton kulturáltan lehetett kerékpárt szállítani.
4.nap: Július 12-én (111km + 840 m szintemelkedés) gyönyörű időben érkeztem a virágos, pálmafás francia Riviérára. Monaco bár messziről egy betondzsungelnek tűnt, közelről már valóban szép, tiszta, rendezett, csillogó, elegáns város volt. Nizzában fél órányi városi forgalom, odafigyelés után jól esett végre 7 km-t a plázson kijelölt kerékpárúton tekerni. Az eső elvonulta után szép napsütésben tértem be az egyre magasabb hegyek közé. Jó érzés volt az út mellett olvasni másnapi hágómat előjelző táblát: Cime de la Bonette: 2802 m - Európa legmagasabb aszfaltos hágója.
5.nap (100km + 2368 m szint) : Eddigi legkeményebb csomagos túranapomba vágtam bele: 2300 m szintemelkedés 54 km-en át egyfolytában fölfelé: 500 m-ről 2802 m-re. Érdekes volt, hogy a lombos erdő csaknem az erdőhatárig tartott, fenyőkkel erre kevésbé találkoztam. Kb. 1700 m fölött már egymást érték a hajtűkanyarok, és a hegycsúcsok magassága is fokozatosan "közeledett". Kb. 2500 m magasan jól esett, amikor egy autóból nem csak odadudáltak nekem, hanem a család meg is tapsolt. 4 és fél óra kaptató után - az utolsó km 15%-os meredekségű volt - értem fel a 2802 m magas Cime de la Bonette hágóra. Büszkeség töltött el; csomaggal nem sokan tekernek fel idáig, hát még magyar kerekesek (az elmúlt 10 évben általam olvasott bringás magazinokban és az interneten ilyennel még nem találkoztam). Körülöttem mindenfelé kopár és néhol havas csúcsok; egy részük alattam. A lejtőn az 1136 m magasan fekvő Barcelonnette-ig gurultam.
6.nap (127 km + 3246 m szint): Csomagmentes "pihenőnapomon" sorrendben előbb a Cayolle hágóra, majd a csendes, békés Champs hágóra és végül az Allos hágóra kapaszkodtam fel. Az elsőt a kezdeti szép szurdokvölgy, majd a virágos legelők és szép hegyek miatt sok bringatúrázó sorolja a kedvencei közé. A nap utolsó emelkedőjén már a lemenő Nap fényében kerekeztem. Az este - július 14-e, a franciák nemzeti ünnepe lévén - tűzijátékkal zárult.
7.nap (142 km + 2819 m szint): Gyönyörű időben folytattam utam a Vars hágó, azon túl Guillestre felé. Noha hétköznap volt, rengeteg bringással találkoztam. Nagyon élveztem Franciaországban a kerékpározás ilyen mértékű hétköznapiságát, népszerűségét. Bár a Vars hágó nem tartozik a híresek közé, nekem nagyon elnyerte a tetszésemet. Szép, sziklás, imitt-amott havas hegyek, virágos, füves legelő, kék égbolt. Jelezvén a kerékpározás elfogadottságát, az út menti kilométerjelzők nem csak a hágóig hátralevő kilométert és az aktuális magasságot mutatták, hanem egy kerékpáros ábra mellett az aktuális meredekséget is, pl 10 %. Guillestre mögött az első gleccseres hegyek bukkantak elő. Délután - mint fél napi program - már neki is vágtam a Francia Alpok egyik legmagasabb hágójának, a 2744 m magas határhágónak, a Col Agnelnek. A kezdeti kilométereken az út menti zubogó patakban evező vadvizi kajakosok tették érdekessé az utat, 2000 m fölött végre a táj is: gyönyörű sziklás hegyek, szépen tekergő út, imitt-amott hófoltok és mormotafüttyögés. A 2744 m magas tetőről gyönyörű panoráma nyílt visszafelé, de előre, Olaszország felé is. Napsütésben még ½ 8-kor is elég volt az alul-fölül rövidujjas öltözet.
8.nap (122 km + 2244 m szint): A csomaggal célba vett hágók sora, a legnagyobb legendával, a 2361m magas Col d'Izoarddal folytatódott. Nagy élményt jelentett híres elődök nyomában tekerni. Felrémlettek bennem a régi Tourokról látott fekete fehér képek pl. Fausto Coppiról és Gino Bartaliról. A 9-10%-os kaptató alaposan megdolgoztatta lábizmaimat. Mégiscsak 14+24 = 38 kg-t kellett felvinnem a tetőre. Az emelkedő jellegzetes sziklaalakzatokkal díszített egyébként morénás részén, a Casse Desertnél jó pár turista állt meg fotózni; illetve Fauto Coppi és L Bobet emlékművét felkeresni. A lejtő nem véletlen volt hibátlan minőségű: 1-2 éve itt haladt el a Tour. Fölfelé nézve az út jobb oldalán még egy keskeny sávot is kijelöltek a bringásoknak! Mivel ÉNY felé világosabbnak tűnt a felhőzet, egy óra várakozás után szitáló esőben elhagytam Briancont. A Lautaret hágóhoz (2058 m) közeledve a párában enyhén lehetett csak látni a híres Galibier hágót. Nem volt valami szívderítő a felhő által lefejezett, gleccser borította, 4000 m-t közelítő La Meije. A lejtőn ugyan bőrigáztam, ám a Bourg d'Oisans városka előtt már szivárvány üdvözölt. 4-5 nappal a Tour de France érkezése előtt a város szélén is álltak már lakókocsik, lakóautók, sőt a kempinghez tartozó focipályát is megnyitották a Tour szurkolók részére.
9.nap (77 km + 2181 m szint): Szombat reggel már rengeteg amatőr bringás tekergett a Bourg d'Oisans utcáin és készült fel a híres Alpe d'Huezre. A településen - és mint később odafent is tapasztaltam - nyáron minden a kerékpározásról és a Tour de Franceról szól: kirakatokban kerékpárosfigurák, vagy sárga mezek kilógatva; több helyütt hivatalos Tour pólót, sapkát, stb. árultak. A max. 10000 lakosú település kerékpárüzletében minden profi csapat mezét, nadrágját, zokniját, sapkáját, kesztyűjét kapni lehetett. A kirakatban korábbi évek Alpe d'Huez-i befutójának győzteseiről szóló újságcikkek, fotók szerepeltek. A nap során előbb megállás nélkül, délután pedig filmezéssel, fotózással tarkítva tekertem fel az 1860 m magasan fekvő síközpontba. Igyekezetemnek köszönhetően sorra előzgettem a hobbybringásokat, engem a bő óra alatt kb. 5-6-an előztek csak meg. Egyre följebb érve mind több lakóautós szurkoló állt az út mentén és várta a Tour kb. 4-5 nappal későbbi érkezését; autóikban rádión vagy TV-n követték az aznapi versenyt. Jóleső érzés volt, hogy én nem autóval, hanem a tengertől saját erőmmel jutottam el oda. Az egyik egyenesben egy forrás mellett egy fiatal kölyök jelezte, kérdezte: "-Kérsz hűsítő vizet a hátadra, nyakadba?" - miért is ne; hadd éljem meg én is azt, mint a profik - gondoltam és bólintottam. Kb. 4 km-rel fentebb, a falu előtti hajtűkanyarokban pedig két fotólabor egy-egy profi fotósa örökítette meg az éppen forduló kerekeseket. Mire megkerültük őket, ők már nyújtották is a kis cédulát, hogy kb. 2 óra múlva milyen kóddal, hol lehet megnézni a képeket, és igény esetén rendelést is ott lehet leadni. Meg is tettem, majd hazapostáztattam.
10.nap (90 km + 2182 m szint): Vasárnap szintén rengeteg bringással együtt - ám náluk sokkal jobban megpakolva - már a 2645 m magas Galibier hágó szerepelt a programomban. A Les Deux Alpes-i leágazás után kétszer is együtt hajtottam könnyű versenybringás srácokkal; miután előzés után semmivel sem mentek nálam gyorsabban, pár kilométer erejéig dacból én álltam eléjük az élre. Persze néha átkoztam is nyughatatlanságom: "-Gábor, miért csinálod ezt, ezután jön még csak a neheze: a 7-8 %-os Galibier hágó!" A Lautaret hágón rövid pihenőm alatt tűnt fel, hogy ez a nyereg és a kis étterem a kiülős asztalaival épp olyan a franciáknak, mint nálunk a helyieknek Dobogókőn a Matyi büfé J. Feljövünk, egy kis duma, csevely, majd gyerünk tovább, vagy haza.
A Galibier hágó déli oldala gyönyörű tájjal és kilátással erősítette meg bennem, hogy jól döntöttem, amikor az egész túrára a dél-észak irányt választottam. Csodás rálátás nyílt a Lautaret hágóra és az onnan továbbvezető kocsiútra, a Braincon felé nyíló völgyre, a La Meije csaknem 4000 m-es havas csúcsára, gleccserére és az aszfaltcsíkra is. Egyik egyenesben pedig teljesen pontosan felismertem a Virtaul Alps honlapom látott fotót ( http://www.aukadia.net/alps/gal.htm) : itt készült! - örvendtem. Kb. 7 km után értem a Tour alapítójának, Henri Desgrange emlékére emelt emlékműhöz, ahonnan az alagút helyett mi, kerekesek szinte kivétel nélkül a 2645 m-es magasságú nyeregig vezető meredek kilométert választottuk. Csaknem 2000 m-rel lentebb, St Michael olcsó, önkormányzati kempingjében vertem sátrat és bíztam benne: holnap szép időben kerekezhetek a Madeleine és a la Croix de Fer hágókra.
11.nap (148 km + 3697 m szint): (Helyi túra) A Madeleine hágó ugyan csupán 2000 m magas, ám emelkedője 20 km-en folyamatosan 7,5%-os meredekségű. A hágó az utolsó 3-4 km-en egy 20 év körüli sráccal vívott presztizscsatámról maradt emlékezetes. A fiút és papáját a feleség autóban kísérte és megálláskor szolgálta ki. Délután hiába várt még rám a Glandon hágó, mégsem bírtam magammal. Az utolsó 2 km-en felváltva vezettünk, néha egymást kóstolgattuk. A célegyenesbe érve az étterem teraszáról többen figyelték gyorsulásunkat, majd a kivágott sprintet, 1500 m szintemelkedés után. Amikor elsőként értem a hágót jelző táblához, hatalmas katarzist éreztem. Nehezebb bringával és cuccal is győztem. A Glandon hágónak is csak a fölső része mutatott szép tájat. 1500 m felett a fák fokozatosan elfogytak; az utat több helyütt vízcsobogás kísérte. Egy hídról jól látszott néhány, a meredek domboldallal "mérkőző", kiállva hajtó kerekes. A hágóút igazából csak az utolsó másfél kilométerre lett igazán meredek: 11 %-os; itt két bringás is csak drótszamarát tolva tudott továbbhaladni. A Croix de Fer hágón német kerekesekkel váltottam néhány mondatot és fogadtam jóleső elismerésüket. A Galibier hágót követő napon - kis kitérővel - 3700 m szintet tekertem, pedig másnap az Alpok második legmagasabb hágója, a 2770 m magas Col d'Iseran várt rám.
12.nap (127 km + 2225 m szint): Amilyen csúnyán, szürke időben, majd gyenge esővel kezdődött a nap, olyan szép lett, mire a lankás emelkedőn a 2770 m magas Col d'Iseran hágó meredek kaptatójának tövébe, Bonnevalba nem értem. Érezhetően nemzeti park környékén haladt az út; virágok, szép mező, vízesések, csend, nyugalom, csekély forgalom. Bonneval sur Arctól, 1787 m magasan kezdődött az igazi - 14 km hosszú, átlagosan 7,3 % meredekségű - hágóút. Szemben és előrefelé is több helyen lehetett gleccsereket látni. Az egyik hegycsúcs elé úszott felhőpamacs nem véletlen töltött el aggodalommal; hamarosan a hágó környéke is beszürkült; idő kérdése volt csak, hogy mikor kezd esni. Három 2600 m fölötti hágó után ezt már nem úszhattam meg. Az ember ugyan szeret utóbb kalandokról mesélni, de nem hiányzott, hogy 2500 m-en nyakamba kapjam a hideg esőt, esetleg ködben hajtsak. Szerencsére csak az utolsó 3 km-en áztam el; alul rövidben, fölül azonban esőkabátban pedáloztam elszántan. A levegő fokozatosan hűlt, a látótávolság fokozatosan csökkent kb. 100 m-re. Nem is néztem az autósok szemébe: hátha hülyének néznek. Vagy éppen inkább elismerik: ilyen időben, csomaggal az Alpok második legmagasabb hágójára tartok? Épp jókor értem a tetőre, hiszen a lábam kezdett már átfázni. Mindent szürkeség uralt: köd, hófoltok és sziklák, cudar idő volt. A hűs lejtőre alaposan felöltöztem: előkerült a Moira aláöltözet, melegítőalsó, esőnadrág, sapka. Az idő azonban 5-5 percenként gyorsan változott: előbb egyik irányban tűnt elő a völgy túlsó oldali havas hegye, majd másfelé is… Egy kis fotózás, filmezés után, kb. 20 perccel később már a Nap is előbukkant. Csodás, leírhatatlan idő lepett meg. Időközben egy-két bringás is érkezett még a tetőre, indulásom előtt pedig a német motorosok egyike - egy kint dolgozó hazánk fia - szólt hozzám magyarul: "-Vigyázz a lejtőn!" A Riviéra óta nem hallottam magyar hangokat. Gurulás közben csodás színek, fények mellett gyönyörködhettem a tájban; ilyen képekben is csak egy eső után lehetett részem. Bourg St Mourice kempingjéből örömmel sms-eztem haza: legyűrtem az utolsó kritikus magasságú hágót is.
13.nap (129 km + 2854 m szint): A következő két napra napi-csomagos helyi túrát terveztem. La Plagne-t és Les Arcs emelkedőjét választottam elsőként. Az előbbi - 20 km hosszú, átlagosan 7 %-os meredekségű - emelkedőn, 1995-ben kedvencem, Indurain ment nagyot. Jó érzés volt, hogy most én is az ő nyomában tekerhetek. Egy-egy kanyarban szinte magam előtt láttam a közvetítést. Az emelkedőről imitt-amott szép kilátás nyílt a túlsó hegyekre, föntről pedig a Mount Blancra is. A Les Arcs-i kaptató összességében csalódást okozott: picit sem volt meredek, ráadásul kilátásban is csak 1700m után lehetett részem, a síközpont építkezés miatt pedig kifejezetten kiábrándító volt.
14.nap (134 km + 3667 m szint): Utolsó francia napomra már nem maradt 2000-es hágó, ám így is 3600 m szintemelkedést gyűjtöttem. A Cormet de Roseland 1967 m-es hágóját a Mount Blanc panoráma és a nyugati lejtőről egy csodás , kéken csillogó duzzasztott alpesi tóra nyíló kilátás miatt volt érdemes leküzdeni. A Col des Saisesre részben véletlenül egy meredekebb emelkedőt választottam: a Villard s Ornonban kezdődő - gyakran fás - 9-10 %-os kaptató, a hőséggel együtt sok energiámat elszívta. A tetőről (a Col des Saisestől 2 km-rel odébb és 100 m-rel följebb) azonban a Mount Blanc teljes valójában engedte láttatni magát. Beaufortban, egy bisztróba betérve éppen elcsíptem, amint a vendégek egy része a Tour aznapi szakaszának befutóját nézte. Még bő 1200 m szintemelkedés várt rám a Corrmet de Roseland hágó tetejéig. Annak ellenére, hogy a sziklás, fás hegyoldalban kissé már fáradtan tudtam csak pedálozni, mégis bevállaltam az újabb 100m-es szintet jelentő kitérőt a nagyon dícsért Col du Pre-re, ahonnan a délelőttihez képest szemből lehetett rálátni a duzzasztott tóra. A Cormet de Roseland hágójáról pontban 9 órakor, de még világosban vágtam neki a 14 km-es lejtőnek.
15.nap (118 km + 1418 m szint): Talán mert minden kihívást jelentő hágót letudtam, utolsó csomagos emelkedőmnek, a Kis Szent Bernárd hágónak nem túl jó erőben vágtam neki: hiányzott a lendület, a lelkesedés. Az 1850 m magasan fekvő La Rosiereben a túra sikerére ültem be egy étterembe egy fagyikelyhet elfogyasztani. Csodás volt kanalazgatás közben az elmúlt napok emelkedőit, havas hegyeit látni magam előtt: La Plagne völgyét, szemben Les Arcsot, balra pedig az Iseran völgyet. Az olasz Pre St Didier-ből búcsúztam a Mount Balanctól: közvetlenül előttem tört az égbe az Alpok legmagasabb csúcsa. A hegyet - dél, majd DNY után - ezúttal harmadik égtáj felől, DK-ről láthattam. Túrám lényegi része végéhez értem: a tengerszinttől eljutottam a Mount Blanc látványáig. Utam során 21 nagy emelkedőt - köztük 15 db kétezrest - gyűrtem le, Tour kategóriákban pedig a hágók közül 9 db volt Hors, kiemelt kategóriás, 9 db pedig 1. kategóriás. (2003-ban 5, 2004-ben mindössze 3 Hors kategóriás emelkedő szerepelt a Tour de France-on)
Aostától 3 átszállással másnap délután érkeztem Triesztbe; a rossz idő épp a legjobbkor, a vonatban ülve kapott el. A Trieszt - Ljubljana közti kerekezés már nem okozott tájbeli meglepetést, ám másfajtát sajnos igen. Talán nem véletlen éreztem, mintha meg akarnák akadályozni egy nappal korábbi hazatérésem: előbb a heves ellenszél, majd a darázscsípések, útlevél ideiglenes elhagyása, a kinézett vonat lekésése, és végül az útelterelések, melyek a 27 km/ó-s sebességem ellenére is lehetetlenné tették, hogy elérjem vasárnap az utolsó nagykanizsai vonatot. Egy idő után már csak nevetni tudtam ezen, hiszen ezek már nem változtathattak rajta, hogy a Tour de France hazájában, majdnem az összes Francia Alpok-beli emelkedőre sikeresen feltekertem, egy részükre - a legmagasabbakra - csomaggal. A 18 (19) nap alatt 2053 km-en 32519 m szintemelkedést gyűrtem le.

Györgyi Gábor

Látogatók száma:
1