Miért Horvátország ?

6-8 év csomagos kerékpártúra-tapasztalatával a hátam mögött 2003-ban, a sok alpesi bringázás után együtt akartam élvezni a magas hegyek és a kék-türkizen hullámzó tenger látványát. Így esett a választásom az Adria-partra. A horvát tengerparton végigkerekezni legalább 7-10 napot vesz igénybe, azonban egy-két szigetet feltétlenül érdemes felkeresni, sőt Dubrovnikba eljutva a Kotori öblöt, és Montenegró szépségeit sem szabad kihagyni.

Tervezés, adatgyűjtés, szálláslehetőségek

Több külföldi bringás útleírásokat tartalmazó oldalt, illetve egyéb informatív honlapot olvasva jutottam arra, hogy június eleje a legjobb időpont az Adria-parti kerekezésre. Jól látszott, hogy a tengerparti főúton június végén nő meg igazán a forgalom (hazaaúton tapasztaltam is a rengeteg német autót). Az útirányt részben a Dobrovnik és Rijeka közti hajó indulása határozta meg, részben pedig a jellemző, ÉNY-i szélirány. Utóbb rájöttem, hogy ezeken túl azért is volt hasznos az ÉNY - DK-i irányválasztás, mert végig az út tengerfelőli - külső - oldalán tekerhettem, ahonnan megálláskor zavartalanul élvezhettem a kilátást és fotózhattam.
A főbb szigetekre (Krk, Brac, Hvar, Korcula) napjában 6-10-12-szer járnak kompok; a menetrendet megtalálni a www.jadrolinija.hr honlapon. Mivel az Adriaparton nincs vonatközlekedés, vonat híján javasolt a Rijeka és Dubrovnik között közlekedő hajót igénybevenni. A horvátokkal e-mailezve tudtam meg, hogy a hajóra jegyet a Maharttoursnál is meg lehet venni. Az Adria két irányból közelíthető meg kerékpárszállító vonattal, ám míg Zágrából 2 nap, addig Ljubljanából csak 1 nap kerekezés a tenger.
Horvát kempingek listáját érdemes beszerezni a márciusi Utazás kiállításon. Kempingek egyébként kb. 10 km-nként találhatóak, ezek jól felszereltek, áruk 2003-ban átlagosan 50 Kuna volt. Montenegróról ugyanez már nem mondható el, hiszen ott én is alig találtam; még a tengerparton is. Tivatban egy kis családi kempingben - tükör és lámpa nem volt a mosdóban - 2 EUR-t fizettem egy éjszakáért, Jaz beach kempingje bár csodás környezetben feküdt, hagyták, hogy az idő tönkretegye. Tavaly már csak szabadkempingként üzemelt; éjjelre pl. a nyílt zuhanyok vizét is elzárták. Az ország belsejében egyáltalán nem találtam kempingeket: Kolasinban pl. egy kedves fiúnak köszönhetően az udvarukban aludtam (ráadásul még azt sem engedte, hogy fizessek érte), Rijeka Crnojevica közelében pedig egy korábban hajósként dolgozó - 2003-ban munkanélküli - bácsi egyszerű nyaralójának udvarában sátraztam, ismét csak ingyen. Este angolul jót beszélgettünk, a bácsi krumplit sütött nekem, röviditallal kínált. Ha a legszebb tájakat és legjelentősebb kulturális látnivalókat fel szeretnénk keresni, érdemes átböngészni a horvát és montenegrói nemzeti parkok listáját, illetve az UNESCO világörökség listáján szereplő horvát épületeket, városrészeket (Sibeniki Szt Jakab székesegyház, Spliti Diokletianus palota, Trogir, Dubrovnik). Hasznos túraleírásokat, egyéb információkat nyújtanak a következő magyar linkek: www.baraka.hu www.foldiutikalauz.hu , www.utazaswebring.hu

Az útvonal, élmények, tények

Túrám során Ljubljanától kerékpárral tekertem le - Rijekán, Spliten, Dubrovnikon át - Montenegróig, ahol 3 napos körtúrát tettem a hegyek közé. Olyan szépségek csábítottak, mint a Moraca-kanyon, a Biogradi nemzeti park (Európa három őserdejének egyike), vagy a lenyűgöző Rijeka Crnojevica. Hazaúton Dubrovniktól hajóval tértem vissza Rijekába, ahonnan már csak egy napot kellett kerekeznem Ljubljanáig. 20 napos túrámon - melyből 17 nap telt kerekezéssel - 2158 km-t hajtva 19588 m szintemelkedést küzdöttem le.
A mindenre kitérő, ám mégis tömörített naplószerű leírás helyett inkább a legszebb részek, legérdekesebb környékek emlékeiből válogatok, adok tippeket.
Az ember azt hinné, hogy milyen könnyű végigtekerni a vízparton, de az Adria-parti út olyan sokat hullámvasutazott (ami néha még idegörlőbb is, mint egy 10 km-es kaptató), hogy nem véletlenül emlékszem vissza arra az örömre, amit a Kotori öbölbe érve éreztem: végre 20-40 km-t egyfolytában síkon hajthattam. Az utat szinte végigkíséri a kék, zöld és türkiz színű tenger, csak itt-ott távolodik el az út 20-30 km-re a vízparttól. Jellemző a kevés árnyék, ám épp emiatt folyamatos a kilátás. Néha az ember be sem tud telni a gyönyörű öblökkel. Nem lehet megunni! Kerékpárral három nagy szigeten jártam: Krk hullámzó, bozótos volt, leginkább a gyönyörű és hatalmas bevezető-viaduktról, Omisalj 15 %-os emelkedőjéről és Krk város hangulatáról maradt meg emlékezetemben: virágok, leánderek, pálmák, régi nagy kövekből épült házak, köves sétálóutcák, tengerparti sétány, stb... Bracon és Korculán már nagyobb (4-500m magas) hegyekkel találkozni. Mindkét sziget ideális egy egynapos túrára: előbbin kihagyhatatlan Zlatni Rat, a híres fürdőhely, földnyelv. Északi oldalán kb. méteres hullámok lassítottak az úszásban, tették érdekessé a lubickolást, addig - ha átkeltem a 30 m széles földnyelven - a déli oldalán alig hullámzott a víz. Korcula szigetén maga a turistáktól hemzsegő virágos műemlékváros, másfelől Smokvica után egy mellékúton (Popnatska Luka mellett) megpillantott öböl nyűgözött le: zöld fenyők ölelték körül, víze hol sötét, hol világos kék, vagy zöld, vagy türkiz volt. Vajon meddig marad ez ilyen érintetlen ? Az elmúlt napokhoz hasonlóan, itt is gyakran láttam tűzgyújtási tilalomra figyelmeztető táblát, nem véletlenül. Ottjártamkor a félsziget közepén egy hegykatlanbanban megült levegő hihetetlen forrósága csapott meg; máshol leégett erdőrészeket is láttam (egy hete 33-35 fok volt).
Az útbaejtett városok közül Trogir, Split, Makarska, Dubrovnik és a montenegrói Budva tette rám a legnagyobb hatást. Trogirban nagyon élveztem a város szűk utcácskáit, kőből épült házait, az óvárost körülölelő vizet, a tengerparti szép sétányt és a végében álló bástyát. Érdemes valamelyik cukrászdába betérni, egy fagyikehely mellett magunkba szívni a város hangulatát. A spliti Diokletianus-palotában sétálva érdekes volt belegondolni, hogy itt 2000 éve is éltek már emberek, ezeken a köveken jártak, e falak mellett beszélgettek, stb. Makarska valószínűleg a tájképi szépségek miatt lett felkapott, rendezett, virágos üdülőváros: az Adria fölé hihetetlen meredeken nyúlik fel a Biokovó a maga 1600-1800 m magas gerincével. Dubrovniknak már a "bemutatkozása", megpillantása is egyedi volt: balról a kb. 80 m magasan egy öblöt átívelő Tudjman-híd, tőle jobbra egy hatalmas, kb. 30 m magas tengerjáró hajó, míg mögötte a város, attól jobbra pedig egy félsziget. Dubrovnikba föntről érkezve szép rálátás nyílt a várfalakkal, bástyákkal körülölelt óvárosra. Nagyon hangulatos volt a főtér: a kőből épült házakat zsalugáter védte a melegtől, a tér tele volt turistákkal, egymást érték a kedves üzletek, fagyizók és éttermek. Bringám tolva kétszer is megszólítottak, jól esett egy ízben angol bringatúrázókkal tapasztalatcserét folytatni. Budva egy Trogirhoz hasonló óvárossal ám sokkal nagyobb esti élettel rendelkező település. Bazársora 3 km hosszú; hangulatos, ahogy este gyújtják a lámpákat, innen-onnan zene szól, csábító illatok hívogatnak, máshol meg árusok kínálják különféle portékáikat. A Kotori öböl ideális kerékpárosterep: magas hegyek, pálmafák, az út mellett hullámzó víz és sík út minimális forgalommal. A szintén bringabarát Lovceni emelkedőről (1006 m-ig 4-6 %-os) még szép kilátás is nyílik az öbölre, ráadásul a vártnál több árnyék még élvezhetőbbé teszi a kapaszkodást. 7-800 m fölött előfordult, hogy letekintve 2-3 hajtűkanyart, 5-6 egyenes szakaszt is láttam egyszerre. A horvát Adria-part után - ahol szinte végig szigetek követték a tengerpartot - Montenegróban szokatlan, hogy a partmenti útról a végtelen tengerre nyílik kilátás. A Budvát követő útszakaszon egymást érik a látnivalók: akadnak itt szép öblök, felkapott falvak, üdülők; a leghíresebb, a milliomosok félszigete: Sveti Stefan, a szállodafalu, ahová csak 5 EUR ellenében engedtek volna be. Podgorica felé az E65-ös út egy 665 m magas Adria-panorámás hágón szelte át a hegysort. Fölfelé-lefelé is lassan küszködtek vagy fékeztek a teheautók, kamionok. A hegy túlsó erdős (!) oldaláról szép kilátás nyílt a Nemzeti Parknak nyilvánított Skadar tóra és a Podgorica előtti síkságra. A Moraca folyócska gyönyörű, vadregényes sziklaszorosában kellemesen (3-5 %) emelkedett az út, gyakran haladt alagutakban, miközben a zöld színű víz kb. 100 m mélységben zubogott, a sziklafal pedig 300 m-rel tornyosult fölém. A szépségek ellenére ezt a szakaszt csak a nagy forgalomhoz szokott bringásoknak ajánlom! A Biogradi nemzeti park európa három őserdejének egyike. A tó keleti partján érezni lehetett az őserdei flórát: sok moha, zubogó víz, rengeteg növény, párás levegő. Crnagora egyik legmaradandóbb élményét egy kis falu és folyókanyarulat, Rijeka Crnojevica adta: érintetlen természet, üde zöld növények, a folyókanyarulatra és a Skadar tóra nyíló kilátás a zöld szín rengeteg árnyalatát nyújtja, ugyanakkor a hegyek sötét színe megindokolja, miért hívják ezt az országot a Fekete Hegyek (Montenegro) országának. A falu, mintha csak a világ végén lenne; bár 1-2 házon már látszik, hogy az idegenforgalom épp most kezdi megvetni a lábát. Utam egy gyér forgalmú - a Skadar tóra néha csodálatos kilátást nyújtó - aszfaltúton folytattam, majd a hegyen át tértem vissza az Adria-partra. Dubrovnikból Rijekába tartó hajóm - benne sok autóval és utassal - reggel 9-kor vágott neki 22 órás, Rijekáig tartó - szigetek között vezető - útjának. Az állandó szép kilátás miatt a fedélzet szinte tele volt. Érdekes volt a végigjárt part és ismerős szigetek, városok között hajózni, élvezni szépségüket. Nagy élmény volt a naplemente, majd ahogy a hajó a sötétben, maga körül világítva szelte a habokat. A partból, szigetekből csak apró fények látszottak.

Amit nem szabad kihagyni, legemlékezetesebb helyek:

Bár a horvát Adriapart nagyrészt (kivéve Zadar és Sibenik közt, illetve Trogir és Split között) végig türkiz, kék és zöld színekben pompázik, számomra legjobban a Senj és Starigrad közötti szakasz tetszett. Eleinte a vízparthoz közel, a sziklás hegyoldalban tekergett az út, majd a várost elhagyva fokozatosan kapaszkodott fel a kopár hegyoldalba, ahonnan éppen a gyér növényzet miatt lehetett állandóan az Adriában gyönyörködni. A Karlobagig tartó 65 km-es szakasz engem az amerikai filmekben látható prérin átvezető - 66-os - útra emlékeztetett, csak kisebb távolságokkal: kb 10 km-enként lehetett egy-két épülettel, vízvételi lehetőséggel, emberekkel találkozni, közte semmi, csak a hőség, tűző nap, a sziklák és egy kis bozót. Karlobagtól már ismét a vízparton pedálozhattam: egymást érték a kis ívű, sziklás, vadregényes tengeröblök; némelyikben jacht himbálózott a vízen.
Feledhetetlen élményt jelentett Makarskából a Sveti Juréra, nemzeti parkban vezető erdészeti út, mely legemlékezetesebb része az általam elnevezett halálkanyar volt: először az interneten látva fogott meg: egy leszakadó sziklafal oldalában hajtűkanyarral fordult vissza az út. Az erdős hegyoldalon tekerve a szembülső meredek sziklafalon - már fa is alig élt meg - azt fürkésztem: hol és hogy lehet itt az utat felvezetni? A halálkanyart megelőző és követő kilométeren inkább nem az út szélén hajtottam; nem esett jól a mélybe nézni. 900 m fölött fennsíkon és hegyoldalban vezető úton kerekeztem szürkületig (1228 m). Lefelé nagyon óvatosnak kellett lennem: itt az ember akár az életével is fizethet a vakmerőségéért. A lejtő veszélyes részein mindössze 30-35 km/ó-val ereszkedtem, életemben nem fáradt el még ennyire a kezem a fékezésben, mint itt.
Montenegro szinte teljes egészében lenyűgözött, ezek közül is leginkább a Jaz beach-i kemping melletti hihetetlenül tiszta víz, a vadregényes Moraca kanyon és természetesen Rijeka Crnojevica - köszönet érte a baraka.hu honlapnak.

Kerékpáros szemmel
Egy kerékpáros túrázó számára, ha a kerékpározás feltételeiről van szó, az út minősége, a forgalom, a bringaboltok gyakorisága és az energiautánpótláshoz szükséges üzletek és azok felszereltsége, valamint az éjszakázás minősége, ami meghatározó. Horvátországban az utak minősége általában jobb a magyarországiaknál, az autósok - a nyári főszezon előtt - kulturáltan vezettek, sőt dél felé haladva üdvözlésként mind többször dudáltak nekem. Ez jól esett. Montenegróban egy picit rosszabbak az utak; néha az aszfalton keresztbe futó döccenők zavartak, de végsősoron el lehetett viselni. A tájképi szépségek elvonták a figyelmet ezekről. Kerékpárboltokra ugyan nem volt szükségem, de egyet sem láttam. Mivel útközben kerekessel is alig találkoztam, sejteti, hogy valószínűleg bringaüzletekre is csak nagyobb városokban van igény. Horvátországban mindent lehet kapni, és Montenegróban is majdnem. Ami a kulacstöltést illeti, Horvátországban - a nyugati országokhoz hasonlóan - sem találni utcai kutakat, így rendre vendéglőkbe, boltokba, cukrászdákba léptem be vizet kérni, ahol kivétel nélkül nagyon kedvesen töltöttek; előfordult, hogy még alkoholt is kínáltak, vagy a kedvemért vettek elő hűtőből hideg vizet.