Kezdőlapom

2015. aug-i 3 napos bringatúra az Alpokban - kezdőoldal

SOON ! For english travelogue CLICK here !

2. túranap: Rajna part + Arosa, Mittler hütte

2015. Aug 20, csütörtök: Vipiteno – Penser joch (2211 m) – Vipiteno – San Giacomo – Passo di Vizze / Pfitscherjoch (2249 m) – Vipiteno & Innsbruck – Völs = 119,95 km + 2763 m szint (kb. 4200 kcal)

Route 3,259,359 - powered by www.bikemap.net

Vipiteno / Sterzing kempingjében hűs reggelre, de - ahogy reméltem – napos, szakadozott felhős időre ébredtem. Reggeli után elintéztem a fizetést a recepciónál, majd 10 óra után nyeregbe is pattantam. Utam a kisváros felé kezdtem, hogy kenyérfélével, zsömlével pótoljam a nap során rendelkezésre álló energiaforrásokat (inkább több kaját viszek, minthogy az eléhezést kockáztassam). E napra két emelkedőt terveztem felkeresni: a délelőtti Passo Pennes hágó (2211 m) útja Vipiteno felől, a meredekebb rész kezdetétől 13,5 km-en 1233 m szintemelkedést jelent, amiből 9,13%-os átlagmeredekség adódik. Kifejezetten a nehéz hágóutak egyike, még ha nem is 1500-1800 m a szintkülönbség. Délután a Pfitscherjoch (2249 m) szerepelt a programban, amely – a fellelhető információk szerint – kb. 1600 m felett ugyan nem aszfaltos, de túrabringával jól járható és nem túl meredek hágóút. Utóbbi azért fontos, mert igazán meredek köves úton kipöröghet a kerekem, úgy pedig lehetetlen a haladás. A Pannes hágó felkeresését az indokolta, hogy nem titkolt célom, hogy az Alpok összes aszfaltos 2000m fölé vezető útjának felkeresésén túl mindet videón is bemutathassam (ezeddig kb. 75-80%-uk, kb. 120 ilyen alpesi emelkedő videója már elérhető a listámon), itt viszont még régi kamerával jártam, ezért jobbnak láttam 10 évvel később, Full HD minőségű videókamerával is megörökíteni.
A közeli autópálya miatt a város szélén még nagy volt a forgalom, de a hágóúton már békében tekerhettem. Eleinte az Isarco üde zöld völgyére, az autópályára, a Brenner hágóút aljára, viaduktokra és a környező hegyekre nyílt kilátás: jól látszott a délutáni Pfitscherjoch / Passo di Vizze egyelőre kissé még felhősebb völgye is. Bár a kaptató azonnal 12% körüli meredekséggel kezdett, nem okozott gondot, illetve a kilátás időnként megállásra is késztetett (2 nap múlva azért csináltam olyan, hogy egy emelkedőn akár 9-00%-os 500-600 m szintemelkedésen át meg sem álltam  ). Időnként zárt fenyőerdőben pedáloztam, máskor út menti vízesésnek örülhettem, vagy épp egy útépítés által létrehozott hatalmas sziklatömb tövében kerekeztem tova. Szerencsére nem volt nagy forgalom, mégis ennél kevesebb motorosra számítottam. Érdekes: ahogy visszaolvastam 2005-ben való feljutásom élményeit, az akkori háborítatlan hágóút még a szlovákiai bringatúrákat is felidézte, oly kevés járműhöz volt szerencsém.
1500 m magasság tájékán az Isarco völgye és a szemközi, hegyoldali apró falvak látványát felváltotta a Pennes hágóra és környékére, illetve addig vezető alpesi völgyre és a szembülső hegyre nyíló kilátás. A meredekség nem sokat változott: továbbra is 8-10% körül alakult. Este fotók megosztásakor is Alpe d’Huezt idéztem fel, hogy ez bizony annál nehezebb emelkedő és érdekesmód a 2005-ös meghódítás alkalmával is épp ezért említettem Alpe d’Huez kaptatóját. A legendás francia emelkedő, a bevezető km-t leszámítva is átlagosan 8,1 % meredek, 1091 m szintkülönbségű, míg a Penser joch kaptatója – mint említettem – 9,1%-os meredek, a szintkülönbség pedig 1233 m.
1800 m felett megritkult az erdő, majd 1900 m felett már végig nyílt terepen pedáloztam és időnként videóztam is. Egészen eddig, sőt 2100 méterig keveset időztem csak; szépen, ütemterv szerint (sőt azon belül) haladtam, ám a korábbi jó haladás miatt is az utolsó 2 km-en bátran szántam pár percet önfotó és önvideó készítésére is, néha még az előbukkanó napsugarakat is megvárva. Júniusban és az augusztusban az Alpokban megtett több mint 2800 km-nyi és 58000 m-t meghaladó szintemelkedésű bringatúráim során az időjárás meleg és szinte esőmentes napokkal kényeztetett el, így szokatlan volt, régen tapasztaltam már, hogy 2100 m magasságban, kora délután mindössze 14-16 fokban bringázzak. Fölfelé ez persze nem okozott gondot, ám később, a lejtőre fel kellett öltöznöm.
Fél 2-kor értem fel a Penser joch / Passo Pennes 2211 m magas nyergébe, ahol motorosok és néhány oldsmobil autó is tartózkodott. Szép hágó! Tíz év után tértem vissza; összesen pedig 303. alkalommal kerekeztem 2000 m fölé, ebből idén 31 alkalommal. 2005-ben szintén Vipiteno felől küzdöttem le a hágóutat, ám akkor 25-27 kg-s málhával és 30*34-es áttétellel (2007 óta elöl már 28-38-48-assal hajtok és vigyázok térdeimre); akkor meg is jegyeztem, hogy a hágóút bizony alaposan igénybe vette ízületeimet is.
Filmezésem közben tűnt fel – és tetszett – hogy a turistaház előtt egy kis fa táblán feltüntették a Südtiroler Skyrace terepfutóverseny legjobbjának idejét. A hágótól két perces sétával értem fel egy közeli bucka tetejére, ahonnan a hágóról nyílónál még teljesebb panorámának örülhettem. Javaslom másnak is!
Öltözés után a tervezetthez képest kis késéssel hagytam el a nyerget, ahonnan – az útközi étkezést leszámítva – időnkénti útközi videózással együtt 26 perc alatt le is értem Vipitenoba (948 m).

Pfitscherjoch, avagy a Passo di Vizze (2249 m) völgye, útja ugyan újdonság volt számomra, de természetesen azért olvastam róla; igyekeztem felderíteni, mire számíthatok. Talán csak 2 km-nyi lankás bevezető szakasz után máris megkezdődött a hágóút első része: bő 4 km-en át, 8-11%-os meredeken egészen 1388 m magasságig. Az úttól északra emelkedő hegyek jól mutattak, tetszettek. A következő 10 km 1%-os meredek emelkedést sem hozott: bár tudtam tempósan haladni és közben egy tartalmas müzliszeletet meg egyéb energiaforrást is betermelni, nem sokkal jutottam feljebb. Az ilyenek miatt hívta egyik ex-túratársam az ilyen emelkedőket: nem gazdaságos kaptatóknak, hisz nem elég gyorsan, azaz túl hosszú távon juthat csak feljebb az ember. Ettől függetlenül a sík részen igazán tetszett az üde zöld mező, egy-két fa akol, szénatároló és a hegyek együttese. Látszott már a hágó alatti hegyoldal is, ahol utam tekergett fölfelé, de a Passo di Vizze nyerget csaknem felhő takarta.
Kissé hűs időben értem St Jakobba / San Giacomo-ba, ahol - ha már utamba esett egy kisbolt - vettem is péksütit; hűsebb időben több energia szükséges ! A falut rövid ideig egy minőségi, frissen aszfaltozott szakasz követte – azt hittem, megrövidülhet a fenti földutas rész -, majd Stein néhány háza előtt kettévált az út: innen, 1530 méter magasságtól a 2249 m magas nyeregig jó minőségű földút várt rám.
Zárt erdőben kezdődött a - leírás szerint - végig nem túl meredek (bár valójában 7-8%-os) emelkedő. Hiába hittem, hogy errefelé, földutas kaptatón, ilyen időben (és hétköznap) emberrel sem találkozom, ehhez képest az első 20 percben kb. 4-5 percenként találkoztam autóval, illetve két-három helyen is több autó parkolt, egyiknél féltucatnyi kirándulóval találkoztam. Teljesen jó volt az út, nem is emlékszem szinte semmire, ami zavart, lassított volna. Alig volt kavicsos; kátyú is elvétve akadt csak; néha vízelvezetőkön kellett csak átdöccenni. Ahogy ritkult az erdő, úgy ért mind több szél, csökkent a hőérzet, illetve időnként kiderült, hogy ez az út bizony régen aszfaltozott, vagy betonút volt, hisz néhol még régi beton vagy aszfaltút-darabokon hajthattam. 1780 méteren egy hajtűkanyarban térkép is fogadott, amit nem csupán áttekinteni esett jól, de kiváló segítséget nyújtott egy önvideó elkészítéséhez. Emlékem szerint itt döntöttem a meleg ruha felvétele mellett: alul lábamra is palilábat húztam, fölül is a szélfogó mellény alá hosszúujjút vettem magamra. A következő néhány kilométeren picit védettebb részen haladtam, a közelebbi hegyek jól mutattak; vízesést is láthattam. Egy rövid megállás (müzliszeletet is megettem) során épp talán fejpántot kotorásztam elő, mikor ügyetlenségem következtében a hátizsák kis zsebéből a felcsíptethető hátsó lámpám a meredek hegyoldalon leesett és legurult. Nézegettem, gondoltam rá, hogy óvatosan utána mászom, de elég kockázatosnak tűnt ahhoz, hogy végül inkább úgy döntsek: lemondok róla. Bosszantó volt ! (Megmaradt két fejlámpám egyikének mondjuk volt piros villogója.)
Kb. 2000 m magasságban haladva - ahogy újra kiláttam a völgyre - nem volt okom örömre: sötét, szürke felhők érkeztek fölé; még nem esett ugyan, de megnőtt az esélye, hogy esetleg nemsokára megnyílnak az égi csatornák. Reménykedtem még. 2100 méter fölé érve végül a hágó környéke felé is látva – ahogy a videón is mondtam - aggasztóvá vált a helyzet (eső szempontjából), már amennyire: utam hamarosan eltűnt a felhőben, fújt a szél és jó esélyem volt az esőre. Nem az a szép bringás idő volt – mondhatni. +8 fokot mértem … még.
Picit szitált is már az eső, mikor egy leszakadó hegyoldali részen újabb önvideóra álltam meg  Ahogy a ködben tekertem…  Itt már 5,8 Celsius fokra csökkent a hőmérséklet. Az utolsó kilométereken ugyan csepegni kezdett, de szerencsére nem lett komoly eső. A Pfitscher joch / Passo di Vizze hágóra érve gyors fotózás, majd egy videósnitt következett, magamra vettem a kabát alá a polár fölsőt, és már indulhatott is a lejtőzés: „-Minél előbb el innen !” A földút és a vízelvezetők miatt száguldani ugyan nem lehetett, de végül a földutas szakaszon 20 km/ó körül haladtam; néhol jobban összehúztam magam, hogy esőöltözet által nem védett lábam kevésbé ázzon el. Néhány km múltán részben ki is jöttem a felhőből és a völgy is tisztult közben. Jól esett, hogy egész gyorsan tudtam haladni. Talán 1700 m táján csodásan mutatta meg magát újra a hágóút völgye: a felhők részeges elvonulásának köszönhetően megkapó fények sütöttek be a felhők közt ! Sajnos képeim nem tudják teljesen átadni azt, amit láttam. Az aszfaltútra visszaérve végre megnyomhattam a tempót; de jól is esett  Persze a sík kilométereken is alig vártam, hogy végre zúghassak már lefelé a lejtőn. Összességében a tudat alatt vártnál gyorsabban visszaértem Vipitenoba, ahol gyorsan benéztem a vasútállomásra, mert – ha nehezen is – de elfogadtam, hogy a másnapi emelkedő és táv miatt jobb, ha inkább lemondok a Brennerre való feltekerésről (ami sötétben történt volna meg); egyébként a Brennerre korábban már háromszor is feltekertem, mindig Ausztria felől.
A kempingben 15 perc alatt végeztem is a csomagolással és sátorbontással (közben a szomszédok csodálkozva lestek.. én meg gondoltam magamban: mit bámultok? Ha a kíváncsiság ölne…. Mind inkább azt hittem, hogy valaki elcsórta a sátortokomat, hiába kutattam át ezt-azt; ám végül valamelyik csomagot visszabontva csak meglett  A kempingből hamar visszaértem a vasútállomáshoz, ahol még jegyvétel után is bő 10 percem maradt a vonat érkezéséig. Sajnos a vonat bringaszállító kocsijának megtalálása után sajnos itt is gyorsan le kellett kapnom a csomagokat a bringáról és külön feldobni, de aztán nem volt gond. A Brennerig félig megvacsiztam, ott pedig idő híján lemondtam a jegyvételről; (féltem, nehogy amiatt késsem le) persze be is ugrott, hogy a Brenner és Innsbruck közti vonat elvben kalaúz nélküli szakasz.
A vonaton az első meglepetés az volt, hogy felszálltamkor, a bringatárló részen a kétoldali bringák közt, a földön, polifoam-on egy hölgy feküdt. Gondolat: ennyire azért nem kéne lealacsonyodni ! A következő meglepetés akkor ért, amikor félúton a vonat túlvégén egy oldaltáskás, hosszasan álló alak tűnt fel. Kalaúz ? Figyeltem és figyeltem: miért nem halad, mit dumálnak… ? Időnként közeledett és esélyessé vált, hogy kalaúz; aki két helyen hosszabban is dumált egy-egy utassal; tartottam tőle, hogy jegy hiánya miatt. Odakint közben komoly eső verte az ablakokat: „-Még jó, hogy nem szálltam bringára Innsbruck felé ” Nem sokkal a város előtt hozzám is megérkezett a kalaúz, ám szerencsémre semmi plusz költség, büntetés nem lett a vonaton vett jegy miatt. Vagy talán max 1 euró. Időközben odakint elállt az eső.
A vasúti pályaudvaron a WIFI-nek köszönhetően megosztottam pár képet, majd ¼ 12 körül elhagytam a központot. A völsi kemping felé sikerült félrenavigálnom magam (mondhatni érzésből tettem meg az első pár km-t), így a rövidebb út helyett tán 2-3 km-rel többet tekerhettem. Mindenki aludt már….volt is lelkiismeretfurdalásom a sátorállítás zajai miatt, de hát nem tehettem mást. Hajnali 1 – vagy ½ 2 körül szenderültem el; az ébresztőt ¼ 8-ra állítottam be.