1. nap: feljutás Valdisottoba

2014 Olasz - svájci és francia Alpok túra kezdőoldal

SOON ! For english travelogue CLICK here !

3-4. nap: VALTELLINA EXTREME BREVET bringás extrém kihívás

2014. június 14. szombat -15, vasárnap: Valtellina Extreme Brevet (szállástól a szállásig: 360 km + 9164 m szint) - első, nevében is extrém szintű bringás kihívásom: Valdidentro - Bormio - Mazzo - Passo Mortirolo (1852 m) - Monno - POnte di Legno - Passo di Gavia (2621 m) - Bormio - Passo Umbrail (2501 m) - Sta Maria - Prato allo Stelvio (950 m) - Passo dello Stelvio (2760 m) - Bormio - Tirano - Forcola di Livigno (2315 m) - Livigno - Passo Eira (2210 m) - Passo Foscagno (2291 m) - Bormio - Valdidentro = 360,2 km + 9124 m
Összesen a túra 4 napja alatt : 461,5 km + 10246 m szint

Két részletben szűk 5 órányi alvás után 3 óra 32-kor szólalt meg az ébresztőm. A Valtellina Extreme Brevet bringás kihívás jelentősége miatt persze nem éreztem fáradtnak magam, de az ember alapvetően tudja, hogy bőséges alvás kell nagy sportteljesítményhez. Ez a bringás rendezvény pedig annak számít, hisz terv szerint kb. 26- 30 óra alatt bő 21 óra tekerés várt rám, amiből kb. 14-15 óra az bizony emelkedő: 345 km-re 8998 m szintemelkedés. 2012-ben még azt hittem, hogy a Monte Grappa challenge kihívás 4 emelkedős verziójának teljesítésével (aznap kis plusszal 261km-re 7241 m szintemelkedést hajtottam) befejeztem a mind nagyobb kihívásokon való részvételt, aztán az élet úgy hozta, hogy.... jobb híján mégis bringatúra lett a nyári programom. Egyúttal az akkori kihívást is szerettem volna megfejelni, ám nem bringás vetélkedés miatt. Nem is azért, mert bárki bringásnak is bármit bizonyítanom kellene a hátam mögött hagyott rengeteg hegyi bringatúra és neves maratonok, kihívások teljesítése után…
Mindenesetre komoly és neves kihívást keresve találtam rá a Valtellina Extreme Brevet -re, amely „kőszáli kecske” verziója, azaz a 2. legnehezebb szintjének (345 km + 8998 m) teljesítése tökéletes és vállalható kihívásnak tűnt számomra, ráadásul kifejezetten ideális, ha nem túl szűk a szintidő, hanem van idő rövidebb pihenőkre, videózásokra és nem sürget a limitidő, szintidő. Ez volt az első bringás kihívásom, aminek a nevében is szerepel, hogy extrém. Szűk 5 óra alvás után az ember azt gondolná, hogy lehetetlen ilyen teljesítményt véghez vinni, azonban épp a 2012-es Monte Grappa challenge napján bizonyítottam magamnak is, hogy a fej, szellem mennyire uralni tudja a testet: nagyon eltökélt voltam és hittem a teljesítésben, így csekély hullámvölggyel teljesítettem a kihívást (4 különböző irányból feltekertem a Monte Grappára) és 7241 m szintemelkedéssel zártam a napot. Akkori tapasztalatom alapján tudtam, hogy – bár nem szerencsés a helyzet – képes vagyok rá: 5 óra alvás után is több, mint 9000 m szintemelkedést hajtani alvás nélkül, túrabringával. Nem voltak kétségeim; biztos voltam benne, hogy végigcsinálom !
Mondják, hogy az ember úgy tud elérni komoly célt, ha azt kis részcélokra bontja, ezért is készítettem egy időütemezést a kihívásra, hogy nagyjából azt kövessem, igaz a második felére vonatkozó időbecslésnél kissé elszámoltam magam…

Helyszín	Idő, ütemterv
Rajt	5 óra
Mazzo (552 m)	6 óra
Passo Mortirolo (1852 m)	8 óra - 8:20 (2008-ban nettó 1 ó 38 perc alatt értem fel)
főút (900 m)	9 óra
Ponte di Legno (1258 m)	10 óráig, kisebb kajálással
Passo di Gavia (2621 m)	12:40 - 13:10 (2011-ben emelk. nettó: 2 óra 20 perc)
Bormio (1216 m)	14:00 - 14:30
Passo Umbrail (2501 m)	17:00 - 17:20
Prad (950 m)	18:30-ig (itt elszámoltam...)
Passo dello Stelvio (2760 m)	21:30 (itt nagyon alulbecsültem; mintha épp ekkor kezdtem a túrát - és világos tekerést feltételeztem)
Bormio (1216 m)	22:15 - 23:15
Tirano (450 m)	0:30-ig (szintén nagyon alulbecsülve)
Forcola di Livigno (2315 m)	4:30 - 5:00
Passo Eira (2210 m)	6:00
Passo Foscagno (2291 m)	6:30
Bormio (1216 m)	7:30

Még sosem keltem ennyire korán egy bringás kihívás vagy maraton miatt. 2012-ben a pannonhalmi emelkedő 51-szeri feltekerésének napján 4:30-kor, pár héttel később, a Monte Grappa challenge napján (mely nap 261 km-re 7241 m szintemelkedést hajtottam) 4 órakor keltem. Kint még teljesen sötét volt. Mosdást reggelizés követte, de közben már észbe kaptam: a pakolás fontosabb, mint a teljes reggeli, hisz nem késhetek el a rajtról, viszont, ha picivel kevesebbet eszem, a pótlást még az első emelkedő, a Mortirolo előtt a magammal vitt bőséges menetközi kajámból (energiaszeletek, gélek, szárított gyümölcsök) meg tudom oldani... Talán egy 3/4 reggelit fogyaszthattam (közben felmértem, hogy elég a rövdid bringanadrág, alá pedig paliláb), ám a végső készülődés miatt így is kis késéssel, 4:38 tájban pattantam nyeregbe. Enyhén derengett még csak, de már lehetett látni, így nem gyújtottam lámpát. 4:55-re érkeztem meg az elmúlt napi nevezés, a rajt helyszínére, ahol szerencsémre még más is a rajtpecsétjére várt. Nem maradtam le semmiről. Miután én is begyűjtöttem ezt, már nyugodtan filmezhettem, ahogy a főszervező a focipályán olaszul elmondta a fontosabb tudnivalókat, majd 5:10 tájban útnak indult a – mint utóbb kiderült – 81 fős „mezőny”. Ennyien neveztek a Valtellina Extreme Brevet 4 távjára.
Néhány kerekes még égette lámpáját, többen hátsó villogójukat is „járatták”, én nem fogyasztottam az elemeket, forgalom sem volt még. Nyugodt tempóban hagytuk el a várost, így szépen meg tudtam örökíteni a mezőnyt. A kezdeti kilométerek alig lejtettek. A kemping utáni sík rész végén rövid kis emelkedőn éreztem, hogy a tempó tartása a vártnál jobban megemelte a pulzusom; persze nem csoda, hisz jócskán edzett legények tekertek a mezőnyben, jóval könnyebb bringákon. A 12-13%-os meredek lejtőhöz érve volt bennem kis félsz, nehogy a nagyobb létszám miatt baj legyen, ezért inkább óvatos maradtam. Elmaradt a száguldás (max sebességem így csak 68 km/ó volt). Grosio Sasasella részén is együtt haladt át a mezőny, reggeli fények közepette suhantunk el azon régi benzinkútépület mellett, ahol 2 napja kereket cseréltem. Kisebb elágazások, irányváltások közepette mind nehezebb volt tartani a sietős tempót (bár azért elmaradt az Ötzi élboly tempójától – szerintem), így – mivel nem hajtott a tatár, ráadásul teljesítménytúráról volt szó – Grosiot elhagyva hagytam elmenni a mezőny nagy részét, majd hozzá is láttam egy banán elmajszolásához, ha már nem volt teljes a reggelim. 5 óra 57 perckor kb. 5-6 bringással együtt értem Mazzoba, a Passo Mortiroló (1852 m) hágó legendás emelkedőjének aljához; persze láttam még vagy tucatnyi bringást vetkőzni, de mire én is végeztem a vetkőzéssel, videózással, páran maradtak csak mögöttem. Egy órát számoltam a lejtőre, 10 perccel jártunk ütemtervem előtt.

Mazzo (552 m) – Passo Mortirolo (1852 m) Időm: Passo Mortirolo (7:50 – 8:00) , nettó részidő: 1 óra 37 perc (7,8 km/ó, átlagpulzus 153)
Nemrég kelt még csak fel a Nap, klassz volt kora reggeli fények közepette megkezdeti a meredek emelkedőt; a napsugarak többnyire még csak a hegytetőket sütötték. A Passo Mortirolo az olasz Alpok és az olasz körverseny, Giro d’Italia egyik legendás kaptatója. Kedveltségét meredeksége adja, ám túrázó szemmel meg kell jegyezni: útközben több helyről szép kilátással is jutalmazza a bringásokat. Az út bő 12 km-es távjára 1300 m szintemelkedés jut, így átlagmeredeksége 10,5%, max. meredeksége 18%. A 3. km-től 6 km-en át 12-14% meredek.
Egyből 13-15%-os meredekséggel kezdtünk, bár azért akadtak csupán 10%-os részek is. 2008-ból jól ismertem már ezt a kaptatót, akkor Mauró Repettivel tekertünk fel 3-szor a Mortirolóra. Az alsó rész is gyakran vezet fák között, de max. egy kilométerenként csak-csak akad egy-egy szép kilátást nyújtó pont, így én is meg-megálltam fotózni, videózni. Egy idősebb (legalább 55 év feletti) bácsival mentünk így hasonló tempót: időnként megelőztem, videózásaimkor ő került elém. Ezen megállások kivételével nem időztem, de jól is estek ezen rövid szusszanások, mert éreztem, hogy bizony nehéz emelkedőről van szó. Nem csoda persze, hiszen épp a 6 km hosszú 12-14%-os szakaszon haladtam, amelyről – még 2008-ból - nagyon megmaradt az a mondásom Mauró felé egy enyhébb részen: ha itt 10%-os, akkor már örül az ember, hogy kicsit pihenhet a lába.
Egyébként úgy éreztem, hogy mintha 6 éve Mauróval ott tekerve talán nem volt ilyen nehéz. Utóbb rájöttem, miért: akkor többet aludtam előtte, feldobott, hogy a Trittico Mortiroló kihívást teljesítjük és ennek keretében először tekertem ebből az irányból a hágóra, harmadrészt pedig a társaság….
Egy idő után elő is vettem a hágóút diagramját, hogy lássam, meddig tart a nehéz szakasz, mikortól csökken a meredekség 10% alá és lesz könnyebb. Nem emlékeztem pontosan, így meglepett, hogy a Marco Pantani emlékmű mennyire fent volt – azt hittem lentebb helyezték el. Akik előttem tekertek alig álltak meg, bár az utóbbi srác fotózott egyet. Nem sokkal az emlékhelyet követően végre a Grosióból érkező kaptató jelentette becsatlakozáshoz értem; onnan picit könnyebb lett. A zárt fenyőerdőből kb. 1750 méteren bújt elő az út; előbukkant a hágó napsütötte gerince, következett az ismerős tó és a végső pár hajtűkanyar, melyek egyikében el is ment vagy 8 perc míg önfotót és videót készítettem. Persze így is a kitűzött ütemterven belül, 7:50-kor értem fel az 1852 m magas Mortiroló hágó panorámás tetejére (nettó időm önvideózásos tekerést beleértve 1 óra 37 perc – a kereken 1300 m szintemelkedésre; ugynaitt 2008-ban Mauróval 1 óra 33 alatt értünk fel.) . Felhőtlen égbolt alatt, csodás volt a kilátás, a reggeli fények, tisztán látható, itt-ott havas csúcsok, hegygerincek. Egy másik sráccal kölcsönösen lefotóztuk egymást, majd míg videóztam, két másik társa is megérkezett.
A Bar Mortirolónál, a pecsételőhelynél rövid falatozást és tíz perces pihenőt terveztem, így felöltözés nélkül gurultam kb. 1-1,5 km-t. Pár percre egy napsütötte székre ültem kókuszrudat és banánt fogyasztani: imádom az ilyen rövid pihenőket: sport közben, háborítatlan helyen, friss levegőn, csodás panorámában gyönyörködve. Élveztem a napot ? Előbb talán csak egy hosszúujjút és szélmellényt vettem magamra, de pár km múltán a dzseki is előkerült: reggel 8-kor, erdőben 50 km/ó-val suhanva hideg volt még.
A lejtőt jól ismerve (4. alkalommal volt hozzá szerencsém) alul a falunál következett a várva várt csobogó, ahol feltankoltam, majd további gurulást követően 8 óra 42 körül 891 m magasan a főútra csatlakozva lankásan emelkedő úton folytattam utam Ponte di Legno (1256 m) felé. Saját tempómban tekerve perceken belül feltűnt előttem a három középkorú bringás triója. Frissen, lelkesen tekerve kifejezetten lassítanom kellett volna ahhoz, hogy beálljak mögéjük, persze benne volt a pakliban, hogy meddig marad meg a lendületem. Talán 10-15 perc múlva végül visszaelőztek a srácok, innentől a szálárnyékot élvezve maradtam tempójuknál. Eleinte jól is esett (menetközben is tudtam picit eszegetni), aztán fokozatosan lassultak; előfordult, hogy inkább a cseverészéssel voltak elfoglalva, mint a tekeréssel és a beszélgetés miatt esett vissza a tempó, ám nem akartam ismét úgy járni mint korábban, így nem hagytam ott őket.
Ponte di Legnó első házaihoz érve épp videóra akartam venni a városba érkezésünket, amikoris videóm többszöri próbálkozásra is memóriakártya hibát jelzett. Mérges is lettem, ugyanakkor kiakadás helyett magától értetődött, hogy „akkor veszek újat a kisvárosban”. A centrum felé hajtva így egy fotóüzletnél leváltam a srácokról és perceken belül új, memóriakártyával jöttem ki és folytathattam a napi élmények videóra való rögzítését. A főtérhez közel egy pékségben alaposan bevásároltam (5 péksütit és még kenyérfélét is), majd a tér egyik padján eszegettem, miközben a középkorú trió egy kávézóban időzött. Nem foglalkoztam nagyon velük, ám nagyjából egyidőben indultunk tovább, csak nővérem telefonálása miatt maradtam el a srácoktól. A kisváros végében még mosdó is kapóra jött, ám időzésem percekkel hosszabbra nyúlt, miután cserélhettem ki a leszakadt végű gumipókot, amivel csomagom rögzítettem a csomagtartóra. (10 óra 30 is elmúlt már; ütemtervemtől fél óra csúszás).