4. nap: Motril (tenger) - Granada - Pico Veleta (aszfalt végén túl, 3300 m),

2012 Andalúzia, Pico Veleta bringatúra kezdőoldal

6. nap: Granada - Pico Veleta (3394 m)

2012.augusztus 14, kedd – 5. nap: vadkemping – Granada - nézelődés = 56,94 km + 97 m szint
Túra kezdete, Győr óta a nap végéig: 593,3 km + 8933 m szintemelkedés


5 óra alvás után ébredtem óracsörgésre. Nem ismertem a spanyolországi viszonyokat, de nem akartam, hogy esetleg megbüntessenek vadkempingezésért. Miután sátrat bontottam, már az aszfaltút széléről hívtam fel nővéremet, segítséget kérni: az interneten keressen spanyol vagy angol nyelven granadai bringaszerelőt. Sajnos idő szűkében nem tudta megoldani, így a városban első feladatom az internetcafé keresés lett. Gond nélkül ereszkedtem le Granadába, ahol első kérdezősködésemkor tudtam meg, hogy a másnapi állami ünnep (augusztus 15 – Nagyboldogasszony ünnepe) miatt már e nap, augusztus 14-én is több üzlet zárva tart. „-Óh, annyi éve nem tekertem már augusztus 15-én (mivel júliust preferálom a hosszabb nappalok miatt), hogy el is feledkeztem róla, amire anno mindig figyeltem, hogy mely országokban mik az állami ünnepek.”- gondoltam. Anno, emlékszem, hogy Szlovéniában is állami ünnep augusztus 15-e. Hát ez bizony nagy baj volt; rontotta az e napi bringajavítás esélyeit.
A városban erre-arra bóklászva, részben nézelődve, részben kirakatokat figyelve, végül fél 12-kor belefutottam egy internetcaféba, ahol a levelezések mellett sikerült négy bringaszerelőt is találnom, címeiket felírnom. A központba visszatérve, az Alhambra tövében található turistahivatalban kaptam tökéletes várostérképet és 13 órakor már kezdődhetett is a bringaboltok felkeresése; persze tudtam, hogy valamikor a sziesztaidő is beköszönt.
Az egyik üzlet - kihasználva az ünnepeket - szabadságon volt; találtam mellette egy neten meg nem talált boltot, ám az is zárva volt. Nem túl bíztatóan indult. A harmadik egy igen komoly üzlet: bár volt forgalom; meglepett a válaszuk: noha csak kb. 1 órás munkáról lett volna szó, még e nap sem vállalhatták, hanem azt mondták: „-Vigyem vissza 16-án és azt követő nap mehetek érte!”…. – na ez a vicc! – gondoltam. Volt már dolgom más túrámon is kisebb szerelési munkákkal, és nem ezt tapasztaltam: pl. a Mont Ventoux alatti Bedoinban is bő fél nap alatta megjavították a fékemet, bő hónapja Tiranóban egy óra alatt kicserélték a törött küllőket.
Következhetett hát a negyedik üzlet: kis utcában leltem rá; ráadásul szerencsére egy angolul beszélő hölgy is az üzletben tartózkodott, aki segített a kommunikációban. Sajnos e nap fél óra múlva zárt a bolt és délután már nem nyitott ki, ám örömmel várt vissza a „szaki” 16-án reggel 10 órára, hogy kb. egy óra alatt ki is cserélje a törött küllőket; ráadásul a hölgy még kemping ügyben is segített: elmondta, hogy hol találom a városi kempinget. „-Juhéj!!” – örömmel tértem vissza a belvárosba; nem is veszítünk majd sok időt a szerelés miatt!
Kora délután sms által egyeztettem Tamással, hogy merre jár és kértem, jelezzen, ha már Granada közelébe ér. Délelőtt a bringaszerelő keresés és találás okozta enyhe feszültség miatt nem volt affinitásom az Alhambrát felkeresni (hisz ha nem sikerül időben megjavíttatni, napokat is veszíthettem volna), délután, Tamás érkezése előtt bő 2 órával pedig már inkább vásárolni, ebédelni akartam s egy kis nyugalmat, jegyzetelést: elmúlt nap mégiscsak a tengerparttól Európa legmagasabb aszfaltos pontjára tekertem fel. Nekem amúgy is többet jelentenek a természeti szépségek, mint az emberiség által drága pénzen alkotott szépségek.

½ 5-kor egész könnyedén megtaláltuk egymást Tamással a Tourist Office környékén. Húsz percen át csak elmúlt napi élményeinket osztottuk meg egymással, majd megörülvén egymásnak, 5 óra után nekivágtunk megkeresni a kempinget. Kisebb eltévedés, majd kérdezősködés után sikerrel jártunk; nem messze egy spanyol Auchan, azaz Al Campo hipermarkettől kisebb étteremmel is rendelkező, egész nyugis kempinghez lett szerencsénk. Ahogy megbeszéltük, sátorverés után a belváros felé vettük az irányt, hogy felkeressük a képeslapon látott Mirador San Nicholas kilátópontot, ahonnan az Alhambrára és a háttérben emelkedő Pico Veletára a legszebb kilátás nyílik.
Kelet felől próbálkozva egész hosszan sajnos meredek macskaköves (de nem egyenletes kövek, hanem össze vissza alakúak) úton toltuk bringáinkat a domb lankásabb tetejére, ahol a turisták által kedvelt kilátóponthoz közeledve a mind több nézelődőről, járókelőről sejteni lehetett: jó felé haladunk. A panorámától szóhoz sem jutottunk: elképesztően lenyűgöző volt; nem véletlen lepte el több tucat turista és telepedett oda egy utcai zenész társaság. Egészében lehetett belátni Granadát, valamint éppen szemközt, a lehető legközelebb az Alhambrát, átlósan mögötte, de nem takarva pedig tisztán a Pico Veletát (3396 m). Tamás meg is lepődött, hogy mennyire nem volt hó a hegyen.

A városba visszafelé a másik lejutást javasoltam, így egy meredekebb lépcsőn, utcán is ereszkednünk kellett, ám így éppen egy jellegzetes arab városrészbe értünk le, ahol tipikus arab portékákat, köztük illógyertyákat, perzsa szőnyegeket árultak. A kemping felé visszaúton – már ismerve a járást – szinte rekordidőt mentünk: 11 perc alatt „hazaértünk”; szükség is volt az igyekezetre, ugyanis még vásárolnunk kellett az Al Campóban, majd egy gyors vacsit is terveztünk egy pizzéria jellegű gyorsétteremben. A nap számomra jegyzeteléssel, mosással zárult – ugyanis a meleg éghajlaton akár éjjel is megszáradhatnak a ruhák; bár bőven volt még tiszta váltásöltözetem.
Másnap ismét a Pico Veletára készültem, ezúttal már Tamással, ugyanakkor már málha nélkül és reggeli indulással, direkt a legjobb fényviszonyokra fókuszálva.

2000 m feletti, bringával meghódított emelkedőim