Linkjeim
Túráim:
VENDÉGKÖNYV
Ötztaler radmarathon
fotóalbum!
 Kanári szigetek
fotóalbum!
2000-es emelkedőim
a térképen!
MAGYAR ÉS KÜLFÖLDI BRINGÁS LINKEK azok tartalmával együtt
NAGYOBB TÚRÁK
2011 Francia Alpok
2011 Tirol & Déltirol (4 nap)
2010 Piereneusok
2009 Alpok
2009 Tenerife,
La Palma
2008 Alpok
Pireneusok 2007
2006 Alpok
2005 Alpok
2004 Kerékpárral a
Tour de France alpesi hágóin
2003 Kerékpárral
az Adria mentén Montenegróig
2002 Görögország
2001 Svájc - Alpok
2000 - Alpok - Adria
1999 Szlovén - horvát - osztrák
1999 Tátra, Krakkó
1998 Tátra
1998 Magas tauern
1998 Tátra túra
1996 Dolomitok
1995 Tátra túra
1993 Tátra túra
|
Nosztalgia kerékpártúra a Francia Alpokban:
avagy 2000-es vadászat a Tour de France hazájában
(a velo magazin 2011 / 06. számában megjelent cikkem)
2004-ben jártam először és kerekeztem végig a Francia Alpok Tour de France emelkedőkben gazdag hegyi útjait, akkor lettem szerelmese az Alpok eme régiójának, és megszállottja a különböző 2000 m feletti emelkedőkre való bringázásnak: azóta nyári bringatúráim színhelye vagy az Alpok, vagy a Pireneusok. Utóbbi összes aszfaltos, 2000m fölé vezető emelkedőjének felkeresése után 2010-ben ismét az Alpok ezen - számomra kedvenc - része felé fordítottam kerékpárom kormányát: jobban vonz ez a terület, mint az Alpok többi része; a pluszt pedig a Francia körverseny által fémjelzett kerékpáros történelem, a sok kerekes és az jelenti, amit a Tour bő 100 éves históriája ad hozzá: az ember legendás kerékpáros „csaták” helyszínein tekerhet. Mások nyaralásaik során városokat, zeneszerzők, írók, képzőművészek életének helyszíneit keresik fel, számomra hasonló élményt ezen emelkedők, mint a La Bonette (2802 m), Col d’Izoard (2361 m), Col du Galibier (2645 m), Alpe d’Huez (1860 m), Col de l’Iseran (2770 m) jelentik. Emlékezem a nagy kerekesekre, tisztelgek előttük.
Mint egyike a 2000 m fölé vezető emelkedők gyűjtögetőjének, az előző évekhez hasonlóan most is ezek jelentették a túra fő „mérföldköveit”, kiegészítve az útba eső, nosztalgiázást jelentő legendás kaptatókkal. 2008-ig már feltekertem az összes alpesi 2000 m feletti aszfaltos hágóútra, erre a nyárra azt a célt tűztem ki, hogy teljessé teszem a gyűjteményt és felkeresem a hátralevő 2000 m feletti burkolt emelkedőket. Májusban Ausztriát „fejeztem be” (21 db), e júniusi túra célját a francia, eddig kimaradt 2000-esek jelentették, majd júliusra maradtak a svájciak és olaszok. (A még hiányzók listáját több mint tucatnyi nevesebb kerékpáros és motoros, endurós honlapok (pl. climbbybike.com, quaeldich.de, tornanti.it, cyclingcols.com, cycloclimbing.com, stb) , listák alapján véglegesítettem.)
Mivel az idén a francia Alpokba tervezett túrára nyár elején kerülhetett sor, ezért alaposan figyeltem a hágóutak státuszait, hogy mikor nyitják meg őket; legjobb információk az ( adac.de ) és az alpineroads.com -n találhatóak.
A túra elejét repülés, majd két olaszországi kerekes nap jelentette, melyek közül a Rifugio Barbara Lowrie-hoz (1753 m) vezető embert próbáló hegyi út érdemel figyelmet többször is 20-24%-os meredekséggel. A diagram szerint legmeredekebb kilométerei ugyan „csak” 14-17 %-osak, azonban három alkalommal tapasztalt 20-24%-os meredek része engem a Plan de Corones kaptatójára emlékeztetett; az lihegtetett meg ennyire.
A várt francia szakasz - két nap múlva - a 2004-es és 2008-es túráimra emlékeztetően Nizzában kezdődött. Mindenkinek ajánlom a mediterrán város 8 km hosszú tengerparti sétányán, kerékpárútján való bringázást, gyönyörködést, időzést. Pünkösd hétfőn hosszan, lankásan emelkedő úton érkeztem a mediterrán területről az Alpokba, Isolába, ahonnan a Col de Lombarda (2350 m) hágón keltem át az olasz Szent Anna kolostorhoz. A hágóút felső 4 km-e igazán szép, a történet érdekessége az volt, hogy a táblák szerint a hágóút le volt zárva. Isola 2000 síközpontban úgy írták, hogy a tetőn lesz a lezárás. Az olaszok valóban korábban utat építettek, de a kolostortól visszaúton az olasz tábla szerint a hágóút nyitva volt; így a franciák végül információhiányuk miatt annak ellenére írták lezártnak, hogy már nem volt az. A tetőn érkezésemkor – a közeledő motoros zajongásáig - egy zerge, vagy vad hegyi kecske látványához is szerencsém volt.
2011. június.14: A Cime de la Bonette (2802 m) ugyan hivatalosan nem az Alpok legmagasabb aszfaltos útja - az az Ötztaler Gletscherstrasse (2829 m) – azonban mégis ide felérve érzi a kerekes, hogy aszfalton ez az Alpok teteje; körbe tekintve a hegyek többsége szemmagasságban, illetve az alatt látható, a festői kilátást semmi sem zavarja. Ráadásul szép emléktábla fogadja a bringásokat. Számomra 2008-ban pluszt jelentett, hogy egy nap alatt tengerszintről tekertem fel málhával 2802 m-re és egyébként is a csendes vidék, minimális forgalom (kevés motoros) és nagy szintkülönbség miatt egyik kedvenc hágóutam lett. Hosszú, de nem egy nehéz emelkedő, sehol sem meredekebb 8 %-nál, kivéve a csúcsra vezető 12 %-os utolsó kilométert. Egy nyári zápor időlegesen kedvem szegte, ám később, 2300 m felett így lett szép, magával ragadó a táj, hiszen a felhők körülöttem kergették egymást. Időnként 1-2 km-t felhőben hajtottam, majd azok eloszlásával napsugár varázsolt klassz fényeket a gerinc környékére. Csodás volt! Noha a hágóutat már hetekkel korábban megnyitották, nem számítottam rá, hogy a csúcsra vezető „nyakörv” - mivel az nem szükséges a nyergen történő átjutáshoz – nem lesz letisztítva. Végül az utat elfoglaló hó miatt két rövidebb szakaszon a kövön kellett elsétálnom a hó mellett, azokon kívül viszont a kövektől szennyezett úton fel tudtam jutni: 2004 óta ötödször.
2011. június. 16: A Vars hágón való késő esti átkelést másnap újabb legenda a Col d’Izoard (2361 m) követte: a magasabb hágók ellenére túrámnak ez volt a legmeredekebb málhás emelkedője, sok 9%-os meredek kilométerrel. Az elején, a bevezető szakaszon picit bosszantott a szurdokban vezető utat időlegesen felváltó terelés, ám végül így nyílt a korábbinál még szebb kilátás föntről a mély sziklaszorosban vezető folyóvízre, melyen később raftingosokat figyelhettem meg, amint a kövek közt zubogó vadvízen ügyeskedtek. A 9-10 %-os meredeken szerpentinező utat a 2004-est idéző meleg, napos időben kezdtem meg. Visszaköszönt az akkor igen jól sikerült fotómról visszaidézett kanyar; melyet idén kis kamerával menetközben is filmezhettem. Sajnos az előző napokhoz hasonlóan váratlanul érkező sötét felhők hatására a hágóút felső, majd Brianconba vezető lejtős szakasza, már 2008-as túrám – ellenkező irányú átkelését idézte: utolsó kilométerek esőben fölfelé és óvatos lejtőzés a vizes, tekergő úton. Odafenn újabb málhás túrázóval (középkorú bácsival) találkoztam és beszélgettem kicsit, ugyanakkor láttam „papírkutyákat”, „jóidő-kerekeseket” is, akiket odafenn autó várt és onnan adták nekik a meleg ruhát, némelyikük a járműbe is szállt a csúnyára fordult rossz idő miatt.
Másnap délelőtt hosszú, lankás, „gazdaságtalan” emelkedőn jártam: a Chalet Laval (2030 m) parkolójáig vezető 30 km-es völgynek csupán az utolsó 4-5 km-e volt igazán szép, emlékezetes, a többire utólag is sajnálom az időt.
Sajnos az esős idő szombat reggelre sem vonult el, mivel azonban délután már az Alpe d’Huez feletti Lac Besson (2080 m) volt a cél, haladnom kellett. Néha kék égdarabkák is látszottak, 1-1 percre a nap is sütött, ám végül ellenszélben, esőben, felhőben és kb. 10 fokban érkeztem fel a Lautaret hágóra; az az idő, amikor az ember a kutyáját sem engedi ki. A lejtőn végre visszatértem a nyárba. Alpe d’Huez környékén, illetve Le Bourg d’Oisansban az lepett meg, hogy június közepe ellenére annyi kerekes volt ott, mintha valami rendezvény lett volna, pedig az Alpe D’Huzes jótékonysági teljesítménytúrát június 9-én rendezték, a La Marmotte bringamarathonra pedig július első hétvégéjén kerül sor. A sí központ felett már csak a madarak jártak, háborítatlanul kerekeztem.
A túra végére maradt a három legnehezebb nap.
2011. június 19-én, vasárnap szikrázóan napos időben kapaszkodtam fel a Lautaret hágóra, ahol néhány napja a Sky kerékpáros csapat kerete edzőtáborozott. Készítettem is pár fotót, filmsnittet a „csodabringákról”, autóikról, bringák becsomagolásáról. A szerelővel spanyolul beszélgető srác kizárásos alapon Flecha lehetett. …. Az interneten olvasva júniusban szintén a környéken edzett a Tour címvédő Contador és Ivan Basso is.
2004-ben nagyon megfogott a Col du Galibier hágóút (2645 m) déli emelkedője, melyet idén jobb minőségű videófelvételeken is megörökíthettem. A Galibier déli emelkedője véleményem szerint az egyik legszebb kaptató az Alpokban és ezt a szikrázó napsütésben, havas, gleccseres hegyek előtt tekergő kilométerek ezúttal is megerősítették.
Este Modanéból már szürkületben értem fel egy újabb kis hegyi úton 2000 m fölé (Plan du Amont), így a napot 135 km-rel és 3461 m szintemelkedéssel zártam, ám a király etap másnap következett.
2011. június 20: Modane – Termignon – Plan du Lac (2361 m) – Bonneval – Col de l’Iseran (2770 m) – Le Saut (2280 m) – Tignes (2093 m) – Bourg St Maurice = 162 km + 3890 m szintemelkedés
A bemelegítést a legtöbb emelkedőlistáról hiányzó és kevesek által ismert Plan du Lac / Bellecombe (2361 m) hegyi utacska jelentette, mely havas hegyekre panorámás völgyben tekereg fölfelé jellemzően 8-12 %-os meredekséggel, miközben az ember kb. fél óránként találkozik csak autóval; kerekessel összesen eggyel sikerült. A béke és nyugalom völgye ez, ráadásul gyönyörű (Dél és nyugat felé is havas csúcsok dobják fel a panorámát), így eddigi alpesi listámban a szépséget tekintve biztos helye van a TOP 10-ben. Az autók a 2308 m-en fekvő parkolóig hajthatnak fel, onnan picit lehet még magasabbra tekerni, majd a túloldalon az aszfaltcsík már egy tóhoz (Plan du Lac), illetve völgybe, lefelé vezet. Szemben 3300-3500 m magas havas csúcsok fehérlettek a kék ég alatt.
Miután bringám felmálháztam a kitérő előtt elrejtett csomagjaimmal, lankás völgyi úton kerekeztem az Alpok legmagasabb hágóútja, egyik kedvencem, a Col de l’Iseran (2770 m) felé. A meredek rész 13 km hosszú, átlagosan 7 %-os. Mikor 2004-ben délről jutottam fel, a végső kilométereken esőben, hidegben kellett küzdenem. Ezúttal csak délelőtti emelkedő hatása és a felső kilométerek ellenszeles 8-10 %-os kilométerei kínoztak meg, amiért a nyugodt és szép, havas táj kárpótolt. Mint már megszoktam, az út mentén itt is kilométerenként táblák jelezték a magasságot, következő km meredekségét, és a nyeregig hátralevő távolságot, bár kormánytáskámban lapuló diagram alapján is tudtam, mi vár rám. Nem sok autóhoz volt szerencsém itt sem, bringás akadt ugyan néhány, illetve mormotát is filmezhettem. Nem tudom, talán a késő délután okán, de a zajos motorosokat itt is megúsztam, így magamba szívhattam az Iseran nyújtotta élményt. Ahogy a végső, ellenszeles és 9-10 %-os meredek kilométerek végén a hágóra értem, bizony kitört belőlem: „ez aztán férfimunka volt” (a délelőtti kaptatóval együtt)! Harmadszor kerekeztem fel az Iseranra és érdekesmód mindháromszor 24-26 kg-os málhával.
A telet követően az Iseran hágóutat hivatalosan június közepén nyitják meg a forgalom számára, idén június elején a korábbi nyitást követően egy hidegfront és hó miatt pár napra le is zárták, így különösen meglepett, hogy még az északi oldalon sem voltak nagy hófalak; nem volt sokkal több hó, mint máskor júliusban.
A két, természeti látnivalókban gazdag és meg-megállásra, gyönyörködésre késztető emelkedő után estére, naplemente környékére és utánra maradt Le Saut (2280 m) és Tignes felkeresése. Előbbin elmaradt elemcsere miatt halványabb lámpám miatt sikerült kőre futnom, és mivel a pótbelsőt az elrejtett cuccok közt hagytam, 2000 méteren, lámpafénynél voltam kénytelen belsőt foltozni. „Élmény” volt. Tignesbe (2093 m) már éjfél után értem fel, így viszont másnapra már csak az utolsó (31.) francia aszfaltos 2000 m feletti út, Courchevel maradt.
2011. június 21: Courchevel Jan Ullrich 1997-es Tour győzelme egyik hegyi szakaszának befutója volt, amely emelkedőjén „Ulle” és Virenque vívott nagy csatát, hogy a végén a szakaszgyőzelmet a hegyi repülőtér kifutópályáján a német átengedje a franciának. Szemben 2004-es La Plagne-ra való feltekerésemmel (ahol Indurain ment nagyot 1995-ben), itt a fenti építkezésekkel járó komoly teherautóforgalom miatt képtelenség volt a Tour-ra gondolni. A követ, földet szállító járművek, egészen a repülőtérig (2030 m) jártak, így a legvégéig élvezhetetlen volt az út. Az emelkedő alján egyébként két különféle tábla is kerekeseknek hirdetett önkéntes ( http://www.savoie-mont-blanc.com), illetve hét fix időponton megrendezett időmérést, versenyt (Utóbbi: http://www.courchevel.com/cyclocourch/ ). Előbbi Savoie – Mont Blanc régióban kb. 40 emelkedőre tesz lehetővé önkéntes időmérést és regisztrációt.
Késő délután, a már málhával meghódított, francia-olasz határon található Petit St Bernard hágó (2188 m) túrám utolsó, kerékpározásom 189. 2000 m fölé tekerését jelentette. Az emelkedő ideális egy komoly, fárasztó túra utolsó emelkedőjének, hiszen – bár hosszú – de nem túl meredek. Lent még gyönyörködhettem a környező 2000-esekhez vezető völgyekben, azonban 1400 m felett újabb eső tett morcossá. Ideiglenes, fenyő alatti gubbasztás, majd esőben, környező dörgés-villámlás közepette kényszerű tekerés végén éjfél tájt értem át Olaszországba.
A júniusi kerékpártúra érdekesebb tanulsága volt, hogy míg napközben igazi nyári időben élvezheti a bringás a tájat, emelkedőket, éjszakára és a lejtőkre sem árt felöltözni; kifejezetten elkel a téli sapka, meleg ruha. Nagyon igazzá vált a mondás: télen a kaját, nyáron a ruhát el ne hagyd!
Meglepő volt, hogy már június közepén mennyi bringás járja a hegyeket; mintha csak főszezon lett volna. Ha a környéken bóklászó kerekes megunja a neves és – hágó létéből fakadóan – oda-vissza járható utak motoros forgalmát, erősen ajánlom a csendes, egyirányú hegyi utakat (Plan du Lac, Plan d’Amont, Chalet Laval völgye, Col de Granon), ahol békében élvezheti a természet nyugalmát!
Zárszó: A vártnál csapadékosabb, de a kiemelt helyeken (Bonette, Galibier, Iseran) szép élményeket adó és sikeres túrát (az Alpokban 11 nap alatt 1380 km + 28.769 m szintemelkedés) követő júliusi olasz és svájci túra végére reményeim és célom szerint nem marad olyan 2000 m fölé vezető aszfaltos út az Alpokban, amire ne tekertem volna fel. A pireneusi kollekció és az Ötztaler radmarathon tavalyi túrakerékpáros teljesítését követően ez jelenti számomra az utolsó érdemi bringás kihívást.
Igaz ugyan, hogy a Francia Alpok messzebb van, mint a többek által felkeresett Dolomitok, azonban a Tour legendás útjai, és az a plusz, amit az ember úton-útfélen érez a kerékpárosokhoz való hozzáállásban, és talán az a néhány helyen - máshol tapasztaltaknál - kevesebb motorforgalom miatt is különösképp ajánlom e régiót a bringázni kedvelő Tour szurkolók figyelmébe.
|
2011 Francia Alpok túra
Emelkedőlistám