18. nap: Pireneusok: Lac Bouillouses Puigmal völgy

2010 Pireneusok kezdőoldal

20. nap: Pireneusok Barcelonába érés: CÉL

Click for English

2010.július 31, szombat - 19. nap: Capdevanol – Ripoll – Camprodon – Vallter 2000 – Ripoll – Vic előt búzamező: 146,12 km + 1668 m szint
Túra kezdete óta megtett: 2152,91 km + 41329 m szint
Kb 7 óra alvás után, ½ 9 tájban ébredtem. Picit pakolásztam, reggeli előtt vagy fél órát jegyzeteltem, de meglepőmód nem tűzött Nap a sátramra. Mikor fél 10-kor kidugtam fejem a sátorból, meglepett az enyhén felhős idő. Noha számomra semmi extrát nem nyújtott a kemping, eddig ez bizonyult a legdrágábbnak: sajnáltam rá a 15 EUR-t. Az éji érkezéssel szemben most világossal tekertem könnyedén az enyhén lejtő úton Campdevanolba, majd onnan 2 km alatt Ripollba.
A főút mentén hamar találtam pékséget, ahol péksütit és baguettet is vettem. Elég kaja lévén már csak a Vallter felé vezető völgyet kellett megtalálnom: rá is ment 10 percem, mire sikerült, hisz előbb a Barcelona felé vezető útra akadtam rá. Ripollt elhagyva bringaút is haladt a főút mellett (ez Spanyolországban meglepett). Az áruházak, raktárak környékén már csomagom elrejtésének lehetőségét kerestem, hiszen kb. 100 km-es oda-vissza túrára készültem 700m magasból a 2150m-en végződő Vallter 2000 síközpontba, az utolsó pireneusi aszfaltos 2000-es emelkedőmre. Az utolsó raktáráruházat követően bokrok mentén ritkán használt földútra és arról is leágazó ösvényre lettem figyelmes a patak felé: a helyet megnézve máris megtaláltam a tökéletes helyet csomagjaimnak a következő bő fél napra. Lepakoltam, kis hátizsákomba tettem hosszúujjú ruhát, illetve a szakadozott, de itt-ott sötétebben felhős ég miatt eső elleni cuccokat és ennivalót.
Fél 12 tájban indulhattam útnak: a völgy kelet, majd ÉK felé eleinte nagyon lankásan emelkedett, ám mivel annál nagyobb hatást jelentett a hátszél, fülemben zenével könnyedén haladtam. Az újabb kevés alvás és az emelkedőig vezető kb. egy órányi unalmasnak gondolt szakasz miatt gondoltam, hogy jót tesz majd a zene. Lendületesen, élvezettel pedáloztam, miközben az út lépcsőzetesen emelkedett kb. 15 km alatt mindössze 100 métert. Az unalmas kilométereket néhány elágazás vagy kisváros tette változatosabbá, ezért sem volt túl unalmas. Bő fél óra tekerés után időnként szinte fázott a bokám: gondoltam is: enyhén felhős időben, ha ilyen alacsonyan hűs van, bizony 2000m táján akár alapos felöltözésre is szükségem lehet…., hát még a lejtőn.
A korábbi napokkal szemben a Camprodont megelőző 5-6 km-en igazán meglepett, hogy viszonylag gyakran, összesen kb. 30 szembe jövő kerekessel is találkoztam. Spanyolországban nem sokukkal találkoztam az elmúlt héten. Pár kilométerrel a kisváros előtt egy „egyszálbringás” kerekes előzött meg, ám 1-2 km múlva felpörgettem magam és visszazárkóztam. A városközpontba hajtva picit körül is néztem: péksüti vétel (főtéri padra ülve – immár napsütésben - nyugodtan eszegettem meg) után a souvenir boltban végül nem költöttem, ám azt megtudhattam, láthattam, hogy a város jelképe egy régi, kőhíd, amit a főtértől nem messze meg is találtam: csobogó folyócska fölött egy fő és több kis lyukú, XII. századi román stílusú kőhíd állt. A közelében persze gyönyörködő, fotózó, filmező járókelők, a folyóban pedig egy kacsa lapátolt erősen a sodrás ellenére, míg a túlparton két csinos lány élvezte a fényképezés örömét. Igazán szép idő lett, klasszul sütött már a Nap, bár a főtéren a hőmérő még csak 22 fokot mutatott.
A városka déli végéből ágazott le utam a 22 km-re található Vallter felé, mely első fele még csupán kb. 300m szintemelkedést, ám második fele 6-10%-os emelkedőt és 940m szintemelkedést jelent. Camprodont elhagyva hamar a szintén üdülőtelepülésnek tűnő Llanars következett, majd igazából Vilalonga után fogytak el a turisták, onnan már inkább hegyvidéki a környezet; a célzott kirándulók terepe. Útközben kellemes meglepetést okozott, és rövid időre feldobott, amikor egy kis kék autóból talán oda is dudált és intett, illetve fotózott le a folyóparti két lány közül a csinosabbik, szőke.
Setcasesbe ( 1265 m, 14:00 – 14:36) érve a következő meredek 900m-es szintkülönbség miatt is eljött a masszív étkezés ideje. Kényelmesen, nézelődve pillanatok alatt végigtekertem a kevesebb, mint 80 házból álló hegyi virággal díszített kőházikókból (köztük több étterem) álló településen, majd út menti, kényelmes padon ölembe terítettem a konyharuhát és halkonzervet ettem kenyérrel, almával. A patak jobb partján mindössze két házikó állt, ám azok nagyon szépek, elegánsak voltak önmagukban, de szép növényeikkel együtt is.
A kaptató első két 5,5 és 7%-os kilométerét már felmelegedett, kellemes bringázóidőben kezdtem meg. A kezdeti km-k tájképileg semmi különöset nem mutattak, igaz a hegyeket 1800m felett még felhődarabok takarták. Egyenes 10-13%-os úton kapaszkodtam tovább, majd az út igazából az első hajtűkanyartól, fenyőerdőbe térve vált szebbé, élvezetesebbé. Kilátás alkalmanként nyílt csak a felhőfoszlányok által többnyire takart hegyekre. A felhőpamacsok ellenére kellemes, ideális nyári idő lett. Az emelkedő ezen része volt igazán nehéz: 1400 métertől 1800m-ig: figyeltem is magasságmérőmet, vártam, hogy végre túljussak a küzdelmes részen. Az emelkedő 1880m-en egy tábla által is jelzett hágótól (Collet de Xoriguera) vált kényelmesebbé, nyújtott több kilátást, azt is már Vallter síközpont felé, ráadásul időközben a felhők is apróbb foszlányokra szakadtak, jobban lehetett már látni a hegyeket. A hágó feletti kilátópontnál a padon ülve, a tájban gyönyörködve uzsonnáztam finom péksütit. Imádom az ilyet!
Egy km múlva már fotózni lehetett Vallter végső szerpentinkanyarjait és a völgy végét, miközben már imitt-amott a kék ég is előbújt. A szerpentinsorozatnál az út mentén több kiránduló pár, család autója is állt. Menetközben filmeztem is, és persze a fotók sem maradtak el a csodás tájról: hegyek, hajtűkanyarok, kilátás, kék ég és felhőpamacsok. Igyekeztem egy jó önfotót, illetve –videót is csinálni, így kissé elszaladt az idő. Odafent – nyitva levő bolt híján – nem tudtam matricát venni, rövid időzés, körbefilmezés és pár fénykép után …-kor vágtam neki a lejtőnek. A tekergős részen lassabban, a meredek egyenesekben gyorsabban leértem Camprodonba, ahonnan megállás nélkül hajtottam visszafelé az elrejtett csomagomhoz. Jó volt egész nap nem sietni, hanem annyit időzni, fotózni, amennyit jól esik (persze az út szélére, vagy fa tövébe nem ültem le csak úgy nézelődni), ám este még 30- 40 km-t haladni akartam délnek Vic felé, hogy másnapra csak kb. 120 km maradjon Barcelonáig és időben a tengerpartra érhessek: egy kis lubickolásra, a hazautazásra történő ráhangolódásra is maradjon idő.
Camprodont elhagyva - noha a reggel sejtett ellenszéllel kellett dacolnom – lendületet adó zenével a fülemben tűrhetően fogytak a kilométerek is; félúton pedig ripsz-ropsz vásároltam is még kenyeret, péksütit az estére. Hamar vissza is értem elrejtett csomagjaimhoz; jó érzés volt, hogy nem tűnt hosszúnak és küzdelmesnek az út. Cuccaimat ott találtam, ahol hagytam, mindössze egyikre egy kis csiga mászott rá. Gyorsan feltettem 26kg-os pakkot a bringára és már igyekeztem is Ripollba, ahol reggeli tapasztalataim birtokában könnyedén megtaláltam a Barcelonába tartó helyes utat. A városból kifelé elég komoly forgalom volt: egymást is érték a raktárak, áruházak. Dombos-hegyes tájon, szűk völgyben, sziklás hegyek közt haladt az út, időnként picit hullámzott is, majd tán 8-10 km múlva a 2*1 sávos út 2*2 sávosra bővült és frissen épült autóúttá változott. Táblát nem láttam, hogy bringával tilos – bár sejtettem – így nyugodtan hajtottam tovább rajta, hiszen egyértelmű volt, hogy ez a leggyorsabb haladás. Egyéb mellékutak hosszabbak és dombokon jobban hullámzóak lettek volna.
Bár néha úgy tűnt, elhagyom a hegyes-dombos, számomra csak picit hullámzó terepet, ám összességében csak lassan ereszkedett az út, időnként fél – egy km-es emelkedők is akadtak. ½ 9 tájban – fél órával naplemente előtt – egyszercsak mintha a szemben haladó részen rendőrautó suhant volna el és jelzett (nekem), ám reméltem, hogy talán nem jön hamar utánam, illetve minél tovább akartam még hajtani, így nem tértem le.
¾ 9 tájban előzött meg és állított félre a szirénázó rendőrautó. Meglepetésre a rendőr elég jól tudott angolul és indulatosság nélkül korrekten beszéltük meg a helyzetet. Elmondta, hogy Spanyolországban autóúton tilos a bringázás, elmondta, hogy most már kéne (majd ?) a lámpa. Mivel alig hagytuk el az előző lehajtót, abban maradtunk, hogy a leállósávban ő visszatolat, én követem és onnan már Manlleu falun át – kisforgalmú úton – tekerek be Vicbe. Sajnos sokáig tartott mire megszabadultam tőle, értékes 20 percet vett el a világosból. Meg is várta, míg elővettem lámpáimat (feltettem a fényvisszaverő csíkokat is) és úgy eresztett utamra. Elmondta, hogy nem bűntet meg (az első pár perc után sejtettem ezt), de mivel van telefonjuk, ha egy rendőrkollégája is meglát holnap a főúton, azonnal szólnak neki és akkor nem úszom meg.
Jól jött, hogy előtte kis térképemen megbeszéltük, hogy másnap merre mehetek majd Barcelona felé: Vic után a főút mellett szervízút vezet Centellesig, onnan pedig a hegyen át Caldes, majd Barcelona felé.
Az 500m magasan fekvő Vic környéke már valóban a Pireneusok végét jelentette: a hegyek elmúltak, nagy, sík medencében terült el a város, körülötte mezőgazdasági vidék volt, azzal járó szagokkal és bogarakkal. Átkeltem a Pireneusokon.
Manlleuban egy ideig kerestem a Tourist Office-t, ám erre hiába ment rá vagy 15 percem, a kis tájékoztató táblától nem lettem okosabb, szállásügyben sem kaptam infót, csak közben majdnem besötétedett. Mivel elegem volt már az egymást követő késeig tartó tekerésekből, vagy kempingbe érésekből, és esélyes volt, hogy erre számíthatok megint (mert saját otthoni infóm szerint is legközelebb legalább 10 km-re volt esélyes kempinget találni), így erősen hajlottam a vadkempingezésre. Bezinkútnál megejtett kulacstöltés után a követező km-eken már az út szélét figyeltem, hol találok földutat és onnan sátorhelyet. Végül harmadjára sikerült is elfogadható helyre lelnem. Ugyan ez is búzaföld volt, de levágása után már lehetett rá sátrat állítani, még ha le is kellett nyomni az újra növésnek induló 10-15 cm-s szárakat. Nem akartam már tovább keresgélni; ráadásul következő éjem, a repülés miatti korán kelés miatt nem lehetett hosszú; ez volt az utolsó alkalom hosszabb alvásra. Vacsora után, kellemes időben, 23 óra körül szenderedtem el.



Györgyi Gábor