Pireneusok / Pyrenées bringával: Andorra : Els Cortals (2068 m), Arcalis (2225 m), Grau Roig (kb. 2080 m) - bicycle tour
GYÖRGYI GÁBOR
2010. Bringatúra a Pireneusokban II. : (21 nap): 2368 km + 42996 m szint Meglett az összes "Piri" 2000m-es aszfaltos emelkedő - 16. nap: Pireneusok - 12. napja: Andorra : Els Cortals (2068 m), Arcalis (2225 m), Grau Roig (kb. 2080 m)
2010.július 28, szerda – 16. nap: Andorra la Vella – Els Cortals (2068 m) – Andorra – Arcalis, Vallnord (2225 m) – Andorra la Vella – Grau Roig (2050 m) – Andorra la Vella = 144,02 km + 3483 m
Túra kezdete óta megtett: 1689,64 km + 35214 m szint
Elegendőnek tűnő alvás után, talán fél 9 tájban kellemes napsütéses időre ébredtem. Eredendően e nap délelőtt a közeli, 2068m magas Els Cortals-ot terveztem felkeresni, hogy délután, netcaféból hazaüzenés után kerüljön majd sorra másik két kétezres:
- a 2225 m magas Arcalis, Jan Ullrich 1997-es, híres győzelmének helye, melyet követően az összetettben átvette a vezetést,
- illetve Grau Roig (kb. 2100 m), mely csupán egy 2-3 km-es kitérő a Port d’Envalira hágóútról (amin 2007-ben már málhával is jártam), ám mégis külön út.
Készülődés, reggeli és ruhamosás után 10 óra tájban indultam útnak; először természetesen Andorra la Vellában néztem szét picit.
(ha az előző oldalon olvasta, akkor elnézést, de újra megosztok pár infót Andorráról): Andorra a turizmusnak és a kedvező adózási szabályoknak (ingyenes betegellátás, vámmentesség stb.) köszönhetően virágzó pireneusi törpeállam. Andorra átlagos tengerszint feletti magassága 1996 méter. Bő 70000 lakosú ország,
a születéskor várható élettartam 83,5 év. Érdekesség, hogy hivatalos nyelve a katalán, az ország védelme Franciaország és Spanyolország feladata. GDP-jének 80%-t az idegenforgalom adja, és a wikipédia szerint a bankszektor szolgáltatásai (mivel az ország adóparadicsom)
szintén jelentősen hozzájárulnak a bevételekhez.
Nem gondoltam volna, hogy az ország államalapításának éve 819 volt. 1278 óta az Andorra feletti uralom egy francia és egy spanyol társherceg között van megosztva. Ez a mai napig is így van, ők az államfők, de van külön miniszterelnök. A francia társherceg a francia elnök, jelenleg Nicolas Sarkozy.
Élveztem a nyüzsgést, a sok üzletet, modern épületeket, a forgalmas város magas hegyek közti fekvését, stb. Fotóztam is párat (mert kevéssé emlékeztem már, hogy 2007-ben készült-e elegendő),
hogy az emlékek megmaradhassanak. Bizony Andorrában a folyó mindkét oldalán akad főút komoly, váci utcát idéző üzletekkel: akár divat, akár parfüméria, vagy elektronikai üzletek, ajándékboltok, bankok. Minthogy többször is barangoltam, nézelődve tekertem a városban, úgy tűnt: bankból és elektronikai üzletből van a legtöbb. Emlékezetből kerestem a turistairodát, ám úgy tűnt, átköltözött: most a folyó feletti hídon kapott helyet egy kisebb bódé szerű épületben, ahol internetcafé ügyben hamar kis térképet kaptam a megfelelő információkkal.
A folyót jellegzetes, modern híd is áthidalta, az én szememben az, illetve egy másik, csúcsos modern épület is Andorra la Vella jelképének számít. Érdekességként írom, hogy a fővárosban több helyen a színváltást visszaszámláló lámpa számol vissza a gyalogosoknak a zebráknál. A kapott térkép alapján hamar megtaláltam egy közeli 24 órás önkiszolgáló, pénzbedobós netcafét, ahol ráadásul senki sem volt, így be is ültem (40 perc került 2 EUR-ba). Bankszámlainfóim is, illetve időjárás-előrejelzéseket is néztem, majd túl hosszan – esett jól – haza, ismerőseimnek és két fórumba üzennem, így majdnem dél lett, mire kijöttem. 12:09-kor még a központban fotóztam.
Igyekeztem persze optimistának maradni: szinte csak emelkedőből és lejtőből álló túrán 3200m szintemelkedés az kb. 5 óra felfelé hajtás, azaz mindenestül 7 óra nyeregben töltött idő. Persze utólag jöttem rá, hogy – nem tudtam ellenállni, pedig sokkal célszerűbb lett volna, a túra után netezni; azt sötétben is lehet. Bár picit tartottam tőle, hogy akkor túl sokáig ott ragadok, így viszont igyekezhettem, nehogy sötétben érjek vissza a kempingbe.
Andorra la Vella összeépült a szomszédos Engordany-nyal, olyannyira, hogy az egyik bevásárlóutca, főutca már a másik településen végződik. Emelkedő úton hajtva még egy pékségnél álltam meg gyors vásárlásra, majd a tekerésé lett a főszerep. Komoly forgalomban, párszor különböző építkezések (pl. lakópark) mellett elhaladva hajtottam Encamp felé, mely már kívül esett a két összeépült településen; nyugisabb volt. Itt (12:50-13:00) szűrtem le, hogy Andorrában bizony nagyon szépek, rendezettek a kis virágos, füves terek, parkok. A szintén modern üdülőfalu központjában ágazott le utam a forgalmas főútról Els Cortals békés völgyébe. Az emelkedő innen válik igazán meredekké. Míg eddig 3,5 – 6%-os, ezután, 1300 méter felett a következő 5 km 9 – 9,5%-os, majd a végső 4 km is 6-7,5%-os.
A házak közt kanyargó út (gyakran csatornázás miatti aszfaltfoltok!) valóban 10-12%-os volt. Nem sokkal a települést elhagyva álltam meg visszanézve videózni, majd persze sor került önvideózásra is, klassz hegyekkel, látképpel a háttérben. Csendes, panorámás, napos úton nyomtam a pedált, ahol autós elvétve, motoros meg egyáltalán nem háborgatott. Csodás tájon tulajdonképpen ideális emelkedő!
Kb. 1700 méterig lehetett visszanézni a völgyből, onnan viszont előrefelé Els Cortals völgyébe is be lehetett látni: a fák már el-elmaradoztak, viszont fent a völgy végében már sípályák és felvonó is látszott. A tökéletes panorámaúton természetesen a legjobb fotókat igyekeztem készíteni, időnként rajta magammal is: a fényképezőt volt is mire állítani, mert fa korlát kísérte az utat. Kb. 1800m magasan klassz park, illetve pados, részben árnyas étkezőhelyet alakítottak ki, ahol csobogó vízből még kulcsot is lehetett tölteni. Az emelkedő majdnem végén játszóteret is találtam, sőt mű sziklamászófalat is. A kaptató végül elvben 2068m-en végződik (POLAR adataim elemcsere miatti elvesztésével – nem szóltak, hogy így járok, így ki sem tudtam írni) egy sífelvonóállomásnál (14:45-55).
Fotó és videó után a pár km-rel lentebbi étkezőhelynél tettem gyors pihenőt: megebédeltem. Az órát elnézve, bizony kénytelen voltam felismerni, hogy noha jól esett a nyugalom, nem sietés, táj és kerekezés élvezete, a hátralevő két emelkedőn bizony már iparkodnom kell és még úgy is „necces”, hogy világossal hazaérek-e. Naívan, illetve a netezést nem legelőszörre gondolva lámpáimat viszont a sátorban hagytam.
Gyorsan visszagurultam Encampba, majd onnan Andorra felé szerencsére az Andorra la Vellával szomszédos falu kis utcáját választva sikerült véletlenül belefutnom abba az útba, amerre 2007-ben a rendőr néni irányított bennünket az autóalagút helyett, mikor a Botella és Port Cabus hágó(k)ra indultunk. Az út eleje tehát 2007-ből ismerős volt; viszontláthattam az Anyós üdülőfalu kitáblázását, visszanézve pedig újabb komoly építkezést (autóút viadukt) vehettem szemügyre. La Massanába (1200 m) érve továbbra is csodálkoztam, nehezen fogta fel az ember,
hogy hogy létezik, miért van, hogy a fővároson kívül is ekkora a forgalom és ilyen sok üzlet van; pedig La Massana nem turistaközpont, mégis. Sok szép bolt, kirakat, vendégváró dolog, és persze rendezett terek, utcák. Ordinó felé fordulva le is videóztam ott a kis település egy lentebb meglátott strandját szép kék vizű medencéjével: strand ilyen pár ezres településen a hegyek közt!
Ordino már valamivel nyugisabb, kisebb forgalmú volt, e településről a Miniatűr múzeum léte (Arcalist és nem a múzeumot választottam; utólag olvasom ), hogy a miniatűr múzeumban olyat lehet látni, mint hogy nevet írnak a haj névére, vagy gombostűfejben három teve és egy piramis lett bele”vésve”. Szép volt egy kis utcácska a kőből épített, virágos házaival, amilyenhez egyébként a következő faluban is szerencsém volt. Tetszett ez a természetes hegyi építészet.
A folytatásban a következő néhány kilométer még 1-3%-os volt – útközben akadt két igen vonzó kemping is – majd az Arcalisra tartó emelkedő komoly része El Serratnál, 1455m-en kezdődött: innen a célig, tetőig a tábla által is jelzett távolság: 10 km, a szintkülönbség: 723 méter, a meredekség pedig 5,5% (legvége) és 8,4% közötti. Az időt is figyelve, picit számolgattam és igyekeztem annak megfelelően tekerni és lehetőleg ¼ 7-re felérni, ½ 7-kor lefelé indulni.
Fülembe zenét tettem, időnként pedig korábbi kedvencem, az itt legendás győzelmet arató Jan Ullrich szökését és irammenését felidézve igyekeztem én is. Előttem volt a közvetítés és az utólagos háttérinformációk, amikor Ullrichnak mondta csapata, hogy menjen, és ahogy megindult, Virenque és Pantani sem tudta követni.
El Serratot követően – mivel ezt is számottevő – és látogatott - bringás emelkedőnek tartják – kilométerenként bringásoknak szóló táblákkal találkozni, melyek az eltelt távolságot és a következő km meredekségét jelzik. Néhány km-en át csak szimpla hegyoldalban vezetett az út a völgy vége felé, 1600m tájékán már picit lehetett látni a völgy végéből is, ám az igazán szép rész 1700-1800m felett kezdődik, egy patak keresztezését megelőzően-követően. Onnantól a túloldalon már szerpentinezik az út,
közben szép kilátásban is lehet már részünk vissza is a völgyre és magas hegyekre, majd egy – 1900m táján levő, nem túl hosszú - alagút után az ember felér a síközpont nagy parkolójába. A Tour közvetítésből emlékezetes hajtűkanyarsorozat itt kezdődött igazán: kb. 5-6 hajtűkanyar egymás fölött, az útról pedig szép panoráma körbe. Örültem, hogy Andorra – Arcalis emelkedője így nem csak az 1997-es szakasz miatt, hanem a táj szépsége miatt is emlékezetes maradt / lett: ugyanis kifejezetten tetszett a kaptató.
A táj szépségéhez szerencsémre az ideális késő délutáni fények is hozzájárultak, a hegyoldal sokféle zöld színben pompázott, míg el nem fogytak az erdők és sziklás hegytető nem következett. Több képeslapon, fotón is látható egy nagy vas O betű, ami valóban ott áll az út mentén és Arcalishoz társítják, és valószínűleg Ordinót akarja kifejezni, ami a legközelebbi számottevő település és Arcalis is oda tartozik.
Néhány fotó és videót követően 18:25-kor értem fel a Nap által már nem árnyékolt befutóhoz, célegyeneshez, ahol szintén elképzeltem a Tour feelinget. Az aszfaltút végétől filmeztem épp körbe, amikor fentről autók érkeztek kicsit porolva: természetesen tudtam, hogy vezet tovább út, így azt is, hogy a bő 100méterrel magasabb Port de Rat hágóról jönnek. Mivel nem aszfaltos – és igyekeznem is kellett - nem érdekelt. Megfelelő vízszintes helyet találva kamerámnak csináltam egy célbaéréses, Ullrich módra nyeregben felülős, kart széttárós videót magamról: „-Így csinálta Ulle ?” – mondtam a videóra.
A lejtőn gurulva filmeztem is, nem is bírtam visszatartani örömöm: nagyon tetszett a táj: hasonlított is – fényekkel együtt – a kb. 20 km-re szomszédos Botella hágóra, ahol 2007-ben Péterrel jártam: ott is sokat fotóztam, annyira szép volt a kora esti fényekben. A folytatásban már csak igyekeztem vissza Ordinóba, hogy onnan a Col d’Ordino, 1980m-es hágón keljek át Canillóba és onnan már csak bő 500 méter szintemelkedés Grau Roig, az utolsó andorrai 2000-es.
Ordinóban (19:09-26) szerencsém volt, hogy egy pékségben gyorsan tudtam még finomságokat vásárolni, de falatozás közben már / ismét kalkulálgattam és arra jutottam: „-Ha nekivágok a Coll d’Ordino 680m szintkülönbségű 6,5 - 7,5%-os emelkedőjének ( http://www.ramacabici.com/altimetrias/ordino01.htm ) , az 2200m szint után, jó erőben, frissen hajtva is 1 óra lenne, kis megállásokkal pedig inkább 70 perc körül. Gurulással együtt szűk 90 perc lenne átérni Canillóba.”
Ugyanakkor minden 5 perc számít…, hiszen 90 perc plusz, az azt jelentené, hogy szinte 21 órára érnék Canillóba, ahol talán pár falat rám férne még. Bár nem csak ezen irányban gondolkodtam, hanem, hogy a hegyen át 680 m szintet kell másznom, míg ha legurulok Andorra felé, akkor Canillóig csak kb. szűk 500m a mászás (és a gurulás sem feltétlen sokkal több.)
Végül szűk fél percnyi emelkedő után inkább az Ordinó hágó kihagyása és Andorra felőli feltekerés mellett döntöttem. Gyors gurulással hamar Engordany-ba értem, ahonnan már jöhetett is a kb. 1000 méter szintkülönbségű – 2007-ről jól ismert – emelkedő.
Az alsó néhány km Encampig reggelről is ismert volt: szinte végig forgalmas, élettel teli falvakon át. Encampot követően már ritkábban voltak települések. Canilló előtt vagy után (?) érdekes áruházépületre leltem: avagy inkább nagy üzletek együttese: alul 2 üzlet: általam még nem látott, hatalmas választékú hentesüzlet és mellette szintén elképesztő választékú italüzlet: leginkább sok bort és likőrféléket láttam: szerintem nincs Magyarországon ilyen választékú italüzlet. Az emeleten nagy edény- és fazéküzletet, illetve ajándékboltot láttam.
Canillóba (1531 m) érve (20 Celsius fok) a benzinkútnál gyors vásárlást csináltam: megkívántam 2 csokit, eszegetés közben picit szusszanhattam is. Soldeu előtt, ahogy egy hajtűkanyarban fordultam a település központja felé, bizony már hűlt a levegő, ám nem volt kedvem az emelkedőn öltöznöm. Soldeuban többször is fényekben pompázó hotel étkezők, vagy éttermek mellett hajtottam el; kint 18 fok lehetett, bent kellemes meleg, jó hangulat, finom illatok….. – én meg odakint tekertem az erős szürkületben.
A kivilágított településre 1900m-ről néztem vissza: 21:35 volt. Ha visszaszámolok, azt jelenti, hogy 21 órakor már biztosan 1550m-en (Canillóban) kellett járnom, azaz oda már legkésőbb ¾ 9-kor felérhettem, jó döntés volt tehát az Ordinó hágó kihagyása: legalább 15 perccel előrébb jártam így: lámpa nélkül! Ugyanis azt el is felejtettem írni, hogy bizony – mivel reggel még más bontásban képzeltem a napot, mint mikor eljöttem a netcaféból, ezért lámpát nem is vittem magammal, csak a 2 prizmás lábperec volt a hátizsákban.
Az adott meredekség mellett – hogy megfelelően haladjak – igyekeztem 2-es fokozatban hajtani, így viszont éreztem, hogy jócskán megdolgoztatom a vádlimat. Ekkor, illetve másnaptól éreztem furcsa dolgot: húzódást, vagy a megerőltetés hatását vádlimban és ekkor jöttem rá, hogy miért van, hogy kevés „emberen” látok jól tagolt, szálkás, izmos vádlit. Nem mennek eleget hegyen. Mivel én szinte csak hegyen bringázom, ráadásul abból évente egy részét málhával, így világossá vált az összefüggés. Azt azért meg kell jegyezni, hogy a marathonokon versenyeken a siker persze nem a vádli függvénye, múlik az edzettségen is, sőt láttam már szálkás vádli nélküli nagyon erős bringásokat is. Talán már 1900 méterről is látni lehetett az Envalira hágó alatt átvezető – fizetős ? - alagút bevezetésének kivilágított részét, és tőle jobbra a célpontom, Grau Roig síközpont fényeit is; mögöttük a hegyen túl, Franciaországban enyhe villámlások látszottak: vajon az eljut az éjjel Andorráig ? (Válasz: nem) Kíváncsi voltam, hogyan vezet majd el utam jobbra és mennyi pluszt kell másznom. A tábla szerint nekem még az alagúthoz képest is feljebb kellett hajtanom, attól balra….. meglepett, hogy bizony egészen 2100méterre is fel.
E magasságból ágaztam le 1-2 km-es ideiglenes lejtőre Grau Roig felé. Ugyan hűs volt már, de gondoltam: csak kibírom már a tetőig; ott akartam öltözni. Végül az utolsó 2 lankás emelkedős km-t már sötétben tettem meg, csak az ég és a távolabbi fények világítottak. Sátramban, este az adatokat megnézve, Grau Roigban 15 Celsius fokot mértem! 21:56-kor érkeztem meg a kivilágított szállóhoz, mely előtt hatalmas parkoló volt, mögötte a sötétben gondolom sífelvonók, pályák is.
Akadt a bejárat közelében 2-3 beszélgető ember, kicsit furcsán is néztek rám: úgy sejtettem, arra számítanak, hogy ilyen sötétben a szállóba megyek, mert megérkeztem. Ezzel szemben 2 fotó és egy videósnitt után pulcsim és szélmellényem felvéve lábamra tettem a prizmás lábperecet, majd nekivágtam a „hazaútnak”. Tök sötétben: csak innen-onnan távoli fények segítettek picit, de az épp elég is volt.
A főútra visszatérve jól látszott kb. 5 km-re előttem a fényekben pompázó Soldeu: ott 2-3km-en át világosban tekerhettem, majd néhány sötétebb km után jött Canillo. Igazából ezután, Encamp előtt, picit beszűkültebb, kissé szurdokos részen volt mindössze kellemetlen és veszélyes a lejtő, itt ugyanis 2-3-szor reflektoros autó érkezett és sokáig (vagy végig) azzal világítva suhant el, én pedig elvakulva, amint megláttam, már fékeztem is az út szélére, nehogy baj legyen. Encampban gurulva (utcai hőmérő szerint 18 fok) már megnyugodtam, hiszen onnan szinte össze is értek a települések: majdnem végig már kivilágított úton gurulhattam.
Andorra városba visszaérve ¾ 11-kor (22-23 fok) még volt ám élet: élveztem a szépen kivilágított épületeket, üzleteket, hidat, stb: jól esett ¾ órát is erre-arra tekeregni, nézelődni, magamba szívni esti hangulatát. Szép napot zártam; volt minek örülnöm (itt lent már felhőtlenül megtehettem), hiszen MEGLETT: bringával az összes andorrai 2000m fölé vivő aszfaltos úton jártam már! Még 2 spanyol és 2 francia volt hátra a Pireneusokban.
Sátramban, vacsora után, biztosan ½ 1 után bújtam be hálózsákomba. A zivatarnak nyoma sem volt.
Györgyi Gábor
2000m feletti hágóim, emelkedőim (158 db)
Kanári szigetek
15. nap: Pireneusok: 
17. nap: Pireneusok 
