11. nap: Pireneusok: Col d'Aubisque Col de Portalet (1794 m)

2010 Pireneusok kezdőoldal

13. nap: Pireneusok: Collado Foradada, Cerler (1912 m)

Click for English

2010.július.24, szombat – 12. nap: Sallent de Gallego – Portalet hágó felé tekerés 1500m-ig – Biescas (875 m) – Puerto de Cotefablo (1423 m) – Torla – Ordesa kanyon (2 óra kirándulás) – Torla – El Collado de Fanlo (1383 m) – Puyarruego = 105,75 km + 1704 m szint
Túra kezdete óta megtett: 1118,05 km + 23611 m szint
Hűs éj – fel kellett vennem újabb hosszúujjúkat a hálózsákon belül – után ¾ 9-kor ébredve odakint már ment a duma; a tábor / a fiatalok egy része is felébredt már. Odakint felkelt már a Nap, csodás, itt-ott sziklás, meredek hegyek ölelték félkörbe az 1320m magasan fekvő Sallent de Gallegót: épp ahogy lenyűgöztek már a neten talált fotókat látva. Mire sátramban megreggeliztem, rásütött már a Nap. A folytatásban – már igen kellemes időben mostam pár ruhát, illetve míg akkumat töltöttem a mosdóban, odakint kőpadon ülve írtam jegyzeteimet.
Terv szerint laza napnak ígérkezett, kis hágókkal és kb. 100 km távval, mindenképp 2000m-nél kevesebb szintemelkedéssel, bár pár óra sétával az Ordesa kanyonban, ezért nem nagyon kalkuláltam ütemtervvel.
A kempingért talán a sportkomplexumot is magában rejtő épületben kellett volna fizetni, de mivel nem volt egyértelmű és igazi be-/ kijárat sem volt, ráadásul éjjel sokáig zajongtak és akadályozták meg pihentető alvásom, ½ 12-kor fizetés nélkül távoztam a sátortáborból. Egy útbaeső kisboltban gyorsan vásároltam kenyeret, konzervet és dzsemet (bevált ez, hiszen egy üveg dzsemet (ára 1,5 – 1,8 EUR) 4-7 étkezésen át ehettem.), majd egy kis terecske árnyas padján, vízcsap-közelben ebédeltem. A teret szép hegyikőből épült jellegzetes és muskátlis épületek szegélyezték, egyikük (talán több is ?) étteremként funkcionált. Sallent de Gallego bájos üdülőkisvárosnak tűnt. ½ 1 tájban hagytam el Sallent de Gallegót, ahonnan - mint este eldöntöttem – vissza a Portalet hágó felé fordultam, erős szél ellenében. 4 km-t, 1504 m-ig kapaszkodtam vissza, addig, ahonnan már igazán szép kilátás nyílt a hágó völgyének felső részére, ugyanakkor vissza Sallent de Gallegóra, útközben pedig a kisváros melletti tóra is. Sajnos időközben a reggeli csodás kék ég elé vékony fátyolfelhők érkeztek, így minden zöldesen nézett ki; így már nem tudott annyira elképesztően kinézni. Milyen apróságok mennyit számítanak. Az ember az adott hegység legszebb helyein jár, aztán jön a fátyolfelhő és a csodás felvételeknek lőttek. (Igaz délután viszont csodás fények közt érkeztem Torlába és az Ordesa kanyonhoz.)
A lejtőn élvezettel robogtam dél felé, ahol a Sallent melletti tavat a szintén igazán szép épületei által igencsak látogatottnak sejthető Escarilla követte. Kelet felé, de egy hegy „személyében” az út nyugati oldalán is egy-egy hegy már a Monte Perdido / Ordesa nemzeti parkban található hegyek jellegzetességeit mutatta: nagy sziklafalak, a tetején meg 45 fokú, füves egyenes hegyoldal. Élveztem a mind szebb völgyet, néha útközben is filmeztem; ahogy a Nap is kisütött megint, teljesen feldobódtam: Megint itt van a nyár! Az Embalse de Búbal – 1080m magasan fekvő – tó mentén parádés parkoló hívogatta az autósokat, arra járókat: a piknikre, családi játszadozásra is alkalmas füves parkolót balról kéken hullámzó víz, előre pedig szép hegyek tették még vonzóbbá. Ekkorra már annyira megfogott a táj, hogy éreztem: a Pireneusoknak ez a – spanyol – része az egész hegység egyik legszebbje. Dél felé már láttam, hol ér véget a felhősáv; előre a hegyek is kisebbek lettek, Biescas felé gurulva gyakorlatilag látszott a Pireneusok vége. A térkép szerint is Biescas vonaláról délre már a legmagasabb csúcsok is alig érték el a 2000m-t, 40km-rel lentebbtől meg következett már a síkság. Nagyrészt át is keltem a Pireneusokon, ugyanakkor tovább egy hétig még további Pireneusok-beli, 2000m fölé aszfalt utakat kerestem fel.
A tavat egy rövid szakaszon beszűkült völgy követte, ott épp egy zubogó vízesés és a fölötte átívelő ívelt híd állított meg fotózásra.
Utam Biescasig (880 m) lejtett, onnan egy gyors müzliszelet után már – napsütésben - fordultam is rá az Ordesa nemzeti park és kanyon felé vezető hágóutamra, az 1423m magas Puerto Cotefablora. A 14 km-es emelkedő két kisebb hullámzással küzdi le az 550m-es szintkülönbséget, eleje nem vészes, mindössze 3 km 7,5 – 8,5%-os szakasz számított nehezebbnek a végén. Az út eleinte még lankásan a hegycsoport mentén haladt, itt egyszer északnak pillantva Ordesa jellegzetességű hegyekre nyíló kép nyűgözött le. Később hátrafelé panorámás szakaszon ideális hely adódott önfilm készítésére is; az út ritkásabb fenyőerdőben vezetett, de panoráma végig adódott. A hágó meglepetésre egy alagút után érte el tetőpontját, épp mint a Hochtor a Grossglocknerúton. A túloldalon nyíló kilátás még fotót is alig érdemelt. A barátságos füves-erdős hegyek jól elrejtették a „bentebbi” Ordesa nemzeti parkban található gyönyörűségeket.
A lejtő már az Ordesa kanyon híres és gyakran fotótémául szolgáló bejárata, Torla felé ereszkedett lépcsőzetesen: lejtős szakaszokat sík kilométerek követtek. A megfelelő elágazástól Torla felé hajtva, ahogy a hegyoldali útról Torla templomtornya és házai mögött előbukkantak a Monte Perdido nemzeti park hegytömbjei. A videóra alig tudtam értelmes mondatokat mondani: lenyűgöző, elképesztő – és hasonló jelzőkkel lehet illetni a völgy fölé 1500-2300 méterrel emelkedő függőleges, kőrétegződéseket mutató falú hegyóriásokat, amit szerencsémre a legideálisabb késődélutáni fények sütöttek meg. Miután „összeszedtem” magam, el kellett persze készíteni a bringás fotót is a hegyekkel a háttérben, aztán jöhetett a tekerés közbeni videó.
Torla (1000 m) elején már táblák mintha azt írták volna, hogy onnan indulnak a buszok az Ordesa kanyonba, de egyelőre még tekerhettem. A kisvárosban találtam boltot, vásárlás után be is kaptam pár falatot (3/4 5). A lankás, patakparti úton még 4 km-t lehetett továbbhajtani, majd Ordesa helyre (térkép jelöli így, de csak 1 épület volt az elágazásnál) érve két fiatal felügyelő várt a nemzeti park kis épületénél és a sorompónál (17:25 tájban). Csak és kizárólag a szervezett buszokkal és gyalog lehet továbbmenni, így kénytelen voltam lábaimon nekivágni egy kis sétának, hogy bepillantást nyerhessek a kanyonba. Megbeszéltem belük, hogy bringámat otthagyom a korlátnak támasztva; a srác jó fej volt: mondta, hogy rajta lesz a szeme.
Az ajánlott turistaút a zubogó – és természetesen nagyon tiszta – patak jobb oldalán, a hegyoldalban kapaszkodott fel kezdetben, majd adott magasságtól már lankásabban vezetett a hegyoldalban a völgy vége irányába. Mivel kb. 2 órám volt csak, időnként kocogtam is, mert látni akartam a völgy végi sziklafalakat, sziklakatlant. Sajnos csak kb. ¼ óránként akadt itt-ott kilátás, de ezen a kb. 6 km-es szakaszon nem beszélhetünk panorámaútról. Hol a mélyben, sziklák közt csobogó, zubogó patakra, hol pedig a felette magasban látható sziklafalakra láthattam rá, időnként mindkettőre. Két helyen rövid ösvény vezetett le a patakpartra egy-egy vízeséshez. A szembülső hegyeken jól lehetett látni a különböző rétegződéseket. Csodás hegyek! A tájat látva és ismét érezve a gyalogtúrázás szépségét, bizony mondhatom: szép lehet itt egy napot kirándulni. Másfelől én a számomra fontosabb 2000m feletti aszfaltos utak felkeresésre mellett döntöttem, ezért hagytam magamnak csak ennyi időt e völgyre (ha reggel gyorsabban készülődök és nem tekerek vissza a Portalet hágó alján, 4-5 órám lehetett volna az erdei sétára.)
Az idő már nagyon szaladt, amikor még mindig alig-alig nyílt kilátás, és előrefelé sem látszott hogy egyhamar fog. Szerencsémre egy víz fölé kiépített gyaloghíd akadt utamba – mint lehetőség -, ahol a visszaútra a túloldalt választottam. Először egy nyílt, virágos mezőre jutottam, ahonnan már láthattam a völgy végi függőleges sziklafalakat, majd felkapaszkodva a buszok által is használt kocsiútra, idővel azt tapasztalhattam: onnan bizony többször is szépen végiglátni a völgyön: jó választás volt arra visszajönni. Sajnos ekkorra már befátyolfelhősödött, így kék eges fotók nem készülhettek. Visszaúton időnként már kocogva haladtam (és fotókra, filmezésekre álltam meg), így értem vissza 19 órára a bringához. Torla felé gurulva egy utcai kút mellett padot is találva ideális vacsorázó-helyre leltem.
Épp falatozás közben kaptam meg Tamás sms-ét, akinek így 20 perccel később már meg is vehettem a környékről a turistatérképet, ráadásul jó áron (7,85 EUR). ¼ 9-kor hagytam el Torlát, ezzel bevállaltam, hogy a nap utolsó hágójára ismét szürkület környékén érek majd fel.
Néhány km múltán meg is érkeztem Sarvise (864 m) néhány házához(kb. 20:25), ahonnan igencsak rossz minőségű úton kezdődött az 1383m magas Collado de Fanló hágóút, benne egy 12%-os kilométerrel. Az út eleji 6-7 km a diagram szerint is alig emelkedett, ám a valóságban ezzel szemben még 20 m szintnyi lejtő is adódott. Az egész emelkedő, az utolsó km kivételével végig erdőben haladt, a 12%-os részén jó erőben, szinte végig kiállva hajtottam. Az utolsó fél kilométer már szép panorámás volt, utóbb esett le, hogy épp az Ordesa völgy felé nyílt kilátás. A következő kempingemben láttam térképet, mely szerint a Fanló hágóról szép kirándulás tehető az Ordesa völgy fölé emelkedő egyik hegygerincen. 21:35-re, gyakorlatilag naplementére értem a hágóra: előrefelé a távolban meredek és szép alakú hegy vonta magára figyelmem; akkor még nem tudtam, hogy az majdani kempingem feletti egyik híres hegy. A lejtőre nem öltöztem fel és pár km ereszkedés után amikor lankásabbá, néha síkká vált, még örültem is: ha lépcsőzetesen ereszkedik, legalább nem fagyok meg. Itt-ott szép rálátás nyílt a hegyekre (utóbb látom, hogy a völgy épp a 3348m-es Monte Perdido déli peremén haladt el), ám aztán kis elágazáshoz értem: a patak mentén továbbvezető út murvás vagy köves volt, míg a másik emelkedőn kezdett. Nem volt mit tennem, mentem felfelé: gondoltam, lokális kaptató lehet csak, pár perc. Aztán jött a hajtűkanyar és tovább emelkedett k 8%-os meredekséggel. Mivel egy hágóút lejtőjéről volt szó, úgy gondoltam, csak rövid lehet az emelkedő, ezért igyekvősre, sietősre fogtam, ráadásul a fák között már alig-alig lehetett látni. 22 óra is elmúlt már. Közben már meg is izzadtam a hosszúujjúban, és persze a hangos morgolódás (hú de finoman fejeztem ki magam!), égiekkel perlekedés sem maradt el. „-Nem erről volt szó!!”
Jó kis lejtő, ami emelkedik 
Végül 250 métert kapaszkodtam vissza, ahonnan már lejteni kezdett...egy ideig, mert aztán megint sík szakaszok is következtek. Ki voltam akadva: sosem akar leérni végre ez az út ? Fél 11 volt és én még mindig 1000-1100 méteren tököltem. Egy pár házból álló hegyi falucskába, Buerbába érve embereket kérdeztem meg, ők igazítottak útba, merre is a tovább. Már-már azon morfondíroztam, hogy ha nem nagyon akar lejteni, elkezdek odafent vadkempingezésre alkalmas helyet nézni, ám végül…..
Az út kisebb 10-20 méternyi hullámzásokkal szép panorámaúton haladt – a sötétben egyszer egy róka szaladt el a közelben, később vaddisznókat is láttam - és emlékeim szerint még legalább félhold is sütött: annyit mindenesetre láttam, hogy a táj, a hegyek csodásak. Végül 1000 m-ről megkezdődött a tekergős lejtő, ahol még lámpával sem ártott figyelni. Mondanom sem kell: az út továbbra is elég gyér volt, egyenetlen felületű, foltozott, ill. „horpadásos”. Választhattam, hogy min húzom fel magam 
(Azért megsúgom, másnap délelőtt kárpótolt a táj.)
Kb. 23 óra tájban közeli település fényei tűntek fel, ahová hamarosan meg is érkeztem. Utam épp egy kemping mellett haladt el, ahol – ez a következő napokban megszokottá vált Spanyolországban – még volt élet, nem tért nyugovóra mindenki. Bejáratot első blikkre nem találtam, így bentről kaptam segítséget: kissé továbbgurulva meglett; még ember is volt a recepción, ahol nem csupán annak örülhettem, hogy lett kemping, hanem azt is megtudtam a hölgytől, hogy az akkutöltést megoldhatom nála: reggel odaadom az akksit és van hely a konnektorban.
Sátorállítás és vacsi után – szerintem - éjfél is elmúlt, mire zuhanyozni indultam és ott is meg kellett állapítsam: ez a kemping nagyon tetszik. Hát még másnap reggel, mikor visszatekertem 4-5km-t a sokat ígérő emelkedőn. Egy pozitív és negatív élményektől vegyes nap végén bőven ½ 1 után tértem nyugovóra.



Györgyi Gábor