10. nap: Pireneusok: Tour szurkolás + Luz Ardiden (1720 m)

2010 Pireneusok kezdőoldal

12. nap: Pireneusok: Puerto Cotefablo Ordesa, Coll. Fanlo

Click for English

2010.július.23, péntek – 11. nap: Luz St Saveur – Argeles Gazost – Col du Soulor (1474 m) – Col d’Aubisque (1709 m) – Laruns – Col de Portalet (1794 m) – Sallent de Gallego = 111,3 km + 2695 m szintemelkedés
Túra kezdete (repülőtértől számolom) óta megtett: 1012,3 km + 21907 m szint
Homályos emlékeim szerint elég jó, és elegendő (9 óra ??) alvás után ébredtem: a szakadozott felhőzeten ugyan még nem sütött át a Nap, de világosabb is volt, mint elmúlt nap és határozottan reményt keltő volt az idő. Mintha Kelet, Lourdes felé még szakadozottabb lett volna, arra időnként kék égre is volt remény. Az esős nap után reggel, indulás előtt ügyesen el kellett tennem vizes cuccaimat, összecuccolás után a csomagok tetejére került száradni az esőnadrág, esőkabát, illetve a gumipók alá az elázott cipő. A készülődés vége felé picit talán még mostam is, de az akkutöltés már nem sikerült, mert 11 tájban egy helyen pl. már nem volt áram a konnektorban. Indulásom előtt az elmúlt nap 15 EUR-ért vett ernyőt - amely azért pár órán át második cipőm is védte az elázástól, illetve lehetővé tette a videózást – a szomszéd sátor lakójának ajándékoztam: 1-1,1 méteres ernyőt nem tudtam – és akartam – magammal vinni.
A kempingből kijőve Luzból egymást követték az autók: a szurkolótömegek indultak hazafelé; ők négy keréken. 12:10-kor hagytam el Luzt.
A lankásan lejtő úton könnyedén haladtam, több bringás is bringatúrára indult, így nem voltam egyedül. Akadt olyan, akivel egy tempóban haladtunk. Jól esett, hogy hamar a 18 km-re fekvő Argéles Gazostba (455 m, 12:55-13:10) értem, ahonnan a Soulor – Aubisque (1709 m) hágópáros emelkedője kezdődött. Egy utamba akadt souvenirboltban nagy ajándékválasztékkal találkoztam: vettem is egy Tourmalet-s táblás hűtőmágnest, illetve egy másik, polcra kitehető bringás emléktárgyat a hágóról. A központot elhagyva már a házak között 8%-osra kapcsolt a kaptató. A Soulor hágóút (19,5 km-re jut 1019 m szintkülönbség) legelején – itt – akad 3 km nehéz rész, majd utána 9 km-n át lankás, időnként sík, hogy a végső 7 km 7-9%-os legyen egészen az 1474m magas nyeregig.
E hágón 2007-ben már jártam , ám akkor – több korábbihoz hasonlóan – az ellenkező irányból jöttünk, ráadásul este már elég ködös, párás volt; nem sokat láttunk a tájból.
Az első meredek szakaszon a következő esemény maradt emlékezetes: tán 1 km után – mikor elmaradoztak a házak – egy „egyszálbringás” – 55 év körüli – férfi előzött meg lassan. Picivel ment csak erősebb tempót, de 26 kg málhával nem volt kedvem tartani a tempóját, így lassan távolodott el. Ahogy picit enyhült a meredekség (talán amikor a diagram szerint a 8% 6%-ra csökkent), el tudtam „bírni” a 2-es áttételt, így viszont megjött a kedvem is a visszazárkózáshoz, ráadásul már látszott a meredek vége. 2-300 méterrel a lankás rész előtt végül málhás bringámmal – így össz 30 kg-val nehezebb súllyal – visszaelőztem a fickót és ott is hagytam. A következő lankás – sík, illetve max. 2-3%-os kilométereken – nem siettem, kényelmesen hajtottam csak. Rövid lejtők is akadtak, mire végül a 2007-es nagyon bevált kempingünk településére, Arrensbe nem értem. A falu mögött szépen mutatta magát egy sziklás völgy is, illetve a Soulor hágóút végső, 7-8%-os meredek részének völgye is, szemben sziklákkal és füves hegyoldallal, az én oldalamon meg fákkal, bokrokkal, kisebb mezőkkel és itt-ott egy-egy házzal. A felhőzet ugyan szakadozott, időnkénti napsugarakkal kecsegtetett, bár nem nagyon volt részem benne.
Arrens (kb. 14:10-25) központjában egy bolttal szemben, kis kő hídra ülve eszegettem meg két péksütit és talán müzlisszeletet is, hogy legyen elég energiám a továbbiakra. Szemben 2-3 bringás időzött picit. Úgy sejtettem, sokan a Tour de France látogatást – érthetően – egybe kötötték a környékbeli nevesebb hágók felkeresésével, így az Aubisque-ra való feltekeréssel. A faluban két helyen – egy fa mellé, illetve egy erkélyre - is kitettek az út közelébe – a Tour de France miatt – feldíszített bringát: ez jellemző Franciaországban. Az emelkedő két 7,2%-os kilométerrel folytatódott ritkás erdei-mezei hegyoldalban. Egy helyen az út mentén – gondolom helyi termelő – juhtejből készült tejtermékeket árult. E szakaszon egy 3-4 fős egyszál bringás társaság is utolért és előzött meg; nem köszöntek. Nem sokkal később megálltak, az egyik srác valamit csinált mert talán vissza is gurult kicsit. Valamiért nagyképűnek tűntek, már nem emlékszem... viszont a negyedik srácról – aki talán csak rájuk tapadt – kiderült, ő együttérez és sejtheti a málhás bringázás keménységét: felfelé fordított hüvelykujjával fejezte ki elismerését.
Néhány kilométerrel a tető előtt akadt egy emlékezetes rövid szakasz, ahol az út – igaz csak 20 méter erejéig, ám 14-15%-os meredek lett: talán az egész 2 hét legmeredekebb része volt málhával, amin így bizony kemény izommunkával, kiállva hajtva tudtam csak túljutni; fel is ment a pulzusom. A Soulor hágó nyergén túl az Aubisque felé szürkébb, kevéssé hívogató felhők fedték a hegyeket. Mivel a fák el-elmaradoztak, az utolsó kilométert, és a magasság mellett a 8,5%-os meredekséget jelző táblánál klassz filmet csináltam az időnként lefelé elsuhanó, vagy fölfelé kapaszkodó bringásokkal. Fotóim szerint 15:35-re értem fel a hágóra, ahol – mint tapasztaltam – felérésüket követően a fotók miatt egymást váltották a kerekesek a hágótáblánál. Míg körbefilmeztem, egy percekkel korábban kissé fáradtan felérő angolul beszélő málhás túrázópáros egyike zsepi nélkül, bunkó bringás módra fújta a semmibe az orrát. Versenyeken még csak-csak érthető, de azon túl? Számomra ez neveletlenség és bunkóság.
Vagy fázósak lehettek a srácok, vagy nem ismerték (és térképen sem nézték) a terepet, hiszen alaposan beöltöztek, noha 1,5 km gurulás után már sík, majd emelkedős szakasz következett. A rövid lejtőn megállva éppen az Aubisque hágóút híres, meredek sziklaoldalban vezetett részét filmeztem – a felhők szerencsére csak 2-300m-rel feljebb – 2000m környékén - tanyáztak -, mikor egy felfelé hajtó túrázópáros egyik tagja állt meg és ajánlotta, hogy lefotóz. Igazán jó fej volt és ausztrál! Ő sem a szomszédból jött.
Mintha hallottam vagy olvastam volna, hogy állítólag az Aubisque-n jellemző a ködös –felhős idő; de legalább most mégis tisztább időben lehetett hozzá szerencsém, mint 2007-ben, amikor estefelé is volt, a hágón pedig köd. Videómmal örömmel örökítettem meg a meredek hegyoldali részt – ahol a Tour résztvevő Wim van Est 1967-ben le is zuhant (és túlélte): az út alagútba is hajtott, a betonkorláton túl szinte függőlegesen szakadt le a sziklafal. A híres részt követően az út – eleinte még fák közt – kezdte meg a hátralevő 5-7%-os 4 km-t. Második felében az út már füves mezőn haladt (itt-ott tehenek, néha láttam is őket), innen már a hágót és épületét is látni lehetett, miközben az aszfalton a nevesebb Tour résztvevők Andy Schleck, Cavandish, Armstrong, Cadel Evans, Wiggins neveit olvashattam. Igazán az lepett meg – kellemesen – amikor Jan Ullrich nevét is megláttam, pl: „Ullrich forever” vagy „Ulle”. Nem felejtették még el. Élveztem, ahogy a közeli felhők és köd miatt nagy csönd volt, csak a tehénkolompolás hallatszott innen-onnan.
A hágóra – nem sokkal a felhők alatt -, érzésem szerint kb 10-12 fokban értem fel (16:45 – 17:10), természetesen videóval a kezemben: elmosolyodtam, amikor a hágó keleti végén, a füvön megláttam három felállított és dróttal kifeszített, kb. 4 m magas bringát jelképező „alkotást”: a Tour de France kiemelt mezek színeit viselték: sárga, zöld és piros pöttyös. Tervem szerint 16 óra tájban szerettem volna ideérni, de azért nem jelentett tragédiát a kis késés, bár gurulás után Larunsból még újabb 1294 m szintemelkedés állt előttem sötétedésig. A hideg miatt, fotózás után igyekeztem gyorsan ajándékot nézni: klassz hímzett pólót és hágómatricákat vettem örök emlékül.
E hágó is meglett mindkét irányból, ráadásul mindkétszer málhával. A búcsúfilm a – már félig ködben felérkező bringás volt, mögötte a tisztább kilátással kelet felé. Amint a lejtőn pár km után kiértem a felhőkből, örömmel kiáltottam fel: kelet felé szép napos idő volt: az esős idő után végre szép nyári napok reményével kecsegtetett. Gourettet követően hosszú egyenesekben jól lehetett haladni, végül 17:50 tájban értem le az 500m-en fekvő Larunsba, ahol – kb. 22-24 fokos kellemes nyári időben vacsoráztam, miután egy épp útbaeső pékségnél kenyeret és finomságokat vásároltam. Szeretek csendes, békés és szép helyeken nyugodtan ülve falatozni és az adott hely életét figyelni, magamba szívni.
Mindössze 1 km-t kellett visszatekerni a Col de Portalet (1794 m) hágóút táblájához, amit a Pireneusok Atlanti óceán felőli részének turisztikai hivatala tett ki (hasonló tábla, mint a Col du Marie Blanque-nél), ez a szöveg állt rajta angolul (szabad fordítás):
„Az 1794m magas Col du Portalet a Pireneusok 1. kategóriás emelkedőinek egyike. Elsődleges nehézsége a hátralevő távolság. A 28 km-es emelkedő alatt kilométerenként táblák találhatóak, melyeket az Atlanti Pireneusi Tanács tett ki. A következő adatokat tartalmazzák: hátralevő km-k száma és a következő km meredeksége. Ütemezd jól az iramod (hogy lehet jobban fordítani, hogy „Pace yourself!”?) és sok szerencsét!”
A hágóút 4 szakaszra osztható: az első 8 km 3-4%-os, majd a következő 9 km 6-7%-os, ezt követi újabb 7 km 2-4%-os, végül pedig az utolsó 5 km 4 – 6,5%-os. A hágóút lankás szurdokvölgyben haladt kilométereken át: jó tempóval (a lemerülés majd szerencsétlen elemcsere – nem szólt a cserélő, hogy elvesznek az adatok és írjam ki! – miatt nem is tudom, milyen tempóval.) tekertem; fogytak a kilométerek, ám semmi érdemi kilátás nem volt. Talán 5 km után lehetett először – az Ordesa nemzeti parkra jellemző, magas, kopár és egyenes oldalú sziklás hegyeket látni (ld fotó!): szép táj ígéretével kecsegtetett. POLAR-om szerint jelzett magasságokat és a jelzések következő km-re jelzett meredekségei között nagy eltérések voltak: az volt a röhej, hogy néha még az ő magasságadataik alapján is rossz meredekség szerepelt a táblákon. E völgyben alig van település, csupán féltávnál, Gabas környékén akad pár ház, vendéglők; ott lehetne vizet venni, ám akadt egy elhagyottnak tűnő ház mellett is egy kút; én ott töltöttem. Gabas vége táblánál a Szent Jakab út jelzésére lettem figyelmes: ld. fotó!
A lankás emelkedés egy vízierőműnél ért véget, a meredek kilométerek pedig fentebb, a duzzasztott tó szintjére érve. A gát közelében megállva jópofa volt, ahogy egy drótkötélpálya meredeken felfelé haladva eltűnt a felhőben, ködben. A völgy először a tó szintjére - kb. 1260m – érve nyílt ki: szép panoráma adódott a hágó – és Spanyolország irányába. A tavat elhagyva – immár hűs hátszél elől védő helyet kerestem volna, hogy öltözés nélkül bekaphassak pár falatot, ami energiát ad a maradék 500 m szintemelkedésre. Míg péksütit és talán müzliszeletet ettem, a twitterre is elküldtem egy sms-t (20:33-kor: „10 ó alvás, olajozás, fék állítás után ind 12ó, Soulor hg egész jó idő, Aubisque félig felhős, Laruns napos 18ó, most sieteke a sp határra:f10-re”). Úgy tűnt, naplemente környékére elérhetem a spanyol határt.
A patak keresztezése után az emelkedő már végig szinte panorámás volt, így kíváncsian lehetett előrefelé figyelni az utat: vajon hol tör majd át a hegyek közt ? Nem volt nagy forgalom, ráadásul a hágóút felső kilométerei egyre jobban tetszettek.
Kb. 1600 méter táján az erdőt elhagyva, sziklás út túloldalán kolompoló birkacsorda mellett hajtottam el. Mikor a kedves állatokat fotózni és filmezni álltam meg, a birkákat őrző kutya rám is igazán odafigyelt. A köztes lankásabb kilométerre már túljutottam a szűkebb, sziklás részen és előbukkant a hágó végső része csodás hegyekkel és mind kevesebb felhőkkel. Jó esély volt rá, hogy esetleg a határhágó időjárás-választó is lesz. A kinyílt és csodás panorámás kilométer lenyűgözött; meglepett, hogy az út mentén több autó is állt; hegymászók is tértek vissza útjukról. Egyiküket meg is kértem, készítsem rólam egy fotót, mert nem lett volna módom önfotóra. Picit feljebb egy emberbarát, inkább közeledő, mint elballagó ló miatt álltam meg fotózni. Nagyon közel jött 
Fontosabb volt a táj, a szép hegyek, esti hangulat megörökítése, minthogy felérjek 22 órára; így pár percet „késtem”. Talán 10 percem maradt még a teljes sötétig. Az 1794m magas Col de Portalet hágón nagy meglepetést okozott az Atlanti parti Pireneusok tanácsának hágótábla alatti elismerése: „Congratulations!”
Fotók és videó után rögtön átkapcsoltam magam és felpörögve öltöztem is, mert hűs lejtő következett.
Az út keveset tekergett, így gyorsan lehetett haladni, miközben a spanyol oldalon – főleg Formigal leágazását elhagyva - a franciáknál még szebb hegyek bukkantak elő: el is döntöttem: reggel vissza kell oda tekernem világosban is. Fentről, 1500m-ről – már látszottak Sallent de Gallego fényei is. A település leágazásánál tábla talán kempinget is jelölt, így én is letértem. ¼ 11 táján is még nagy élet volt a kisvárosban, bőven volt kitől útbaigazítást kérnem, hogy merre találom a kempinget. Végül a hegy közelében találtam rá egyre, ám ez akkor inkább egy fiatalok által ellepett kempingnek tűnt, melyre jobban illik az a szó: tábor. A füves területet teljesen elfoglalták a sátrak, autók, melyek időnként nagyon közel települtek egymáshoz. Bőven ment a zene, duma, így nem okozott gondot kései sátorállításom, miután sikerült egy kis szabad helyet találnom. Zuhanyozás (közben akkutöltés is) és vacsora után, éjfélkor sem múlt az alapzaj (eszembe is jutott a párhuzam a La Palmán megéltekkel, amikor legénybúcsú miatti zajongás okán nem lehetett aludni még hajnali 2-kor sem), de végül altatót is bevéve talán fél 1 – 1 tájban sikerült elaludnom.

Györgyi Gábor