9. nap, Pireneusok: Tourmalet kiállítás Cirque Troumouse

2010 Pireneusok kezdőoldal

11. nap: Pireneusok: Col d'Aubisque Col de Portalet (1794 m)

Click for English

2010.július.22, csütörtök – 10. nap: Luz St Saveur – Tour szurkolás, filmezés – Luz Ardiden (1720 m) - Luz St Saveur = 33,81 km + 1070 m szint
Túra kezdete (repülőtértől számolom) óta megtett: 901 km + 19212 m szint

Hiába aludtam ki magam, a hosszú alvás aladt sem állt el az eső. Jegyzetelgetéssel múlattam a várakozás idejét, aztán ahogy türelmem fogyott, sms-ben kértem részletes információt tesómtól az időjárásra vonatkozóan. Mára ugyan csak 0,7 óra napsütést írtak a Tourmalet-ra, ám másnapra már mind a Tourmalet hágóra, mind Larunsra (Aubisque hágó túloldali kisváros) 7 óra napsütést jeleztek előre. „-Reggel kis esőre még lehet számítani, de utána semmi.” Juhéj!!!! Végre jó hír: erőt adott, hogy kibírja az ember az egyelőre rossz időt; elmúlt végre az információ hiányból adódó bizonytalanság. Időközben viszont, ahogy délelőtt nem akart abbamaradni a csapadék, eldőlt, hogy a Tourmalet hágó helyett lent, Luz St Saveurban fogok szurkolni, filmezni.
Kb. 12 óra után időnként 10-15 percekre már gyengült, majd elállt az eső, de elsőre pl. a közeli patak zubogása miatt még nem hallottam. El kell áruljam, hogy bizony esőben – mivel száraz ruháimmal takarékoskodnom kellett – úgy mentem a mosdóba, hogy alul felvettem a nedves hosszú bringanadrágot, arra esőnadrágot, fölül mezre kissé nyirkos, nedves polárt, majd legfölül a dzsekit. A többi száraz cuccot szárazon is kellett tartanom a hűs éjszaka miatt, hogy legyen mit magamra vennem.
13 óra tájban végre ki tudtam használni az esőszünetet: uccu, gyorsan cselekedtem. Esernyő nélkül meg voltam kötve, így az volt az első, hogy cipőmet is védő, nagy esernyőt vegyek. A Champion áruházban ugyan 15 EUR-t fizettem egyért, de utána azalatt legalább nyugodtan sétálhattam erre-arra. A főtéren, vagy piactéren hatalmas követítő képernyő volt felállítva, azon már élőben közvetítették a Tour de France-ot. Egyelőre csak néhány ember követte, ahogy körbe szponzori pultoknál sem volt még tömeg, inkább csak érdeklődők. A főúton sem álltak még be helyükre a szurkolók, az emberek még jártak-keltek, de azért nem kevesen voltak már kint az utcákon.
Felnézve már szakadozni kezdtek a felhők: az egyszín szürkeség helyett már különálló felhők úsztak az égen, sőt itt-ott világosabb is volt, mégsem akart elállni. Sőt időnként zuhogott is. Bóklászás közben nézegettem emlékpólókat, illetve egyéb ajándéktárgyakat: csalódással vehettem tudomásul, hogy a Tour de France ittjárta ellenére sem árulnak Tourmalet-s mezt. „-Mégis meg kellett volna vennem St Marie de Campanban !”
A karavánt 14:52-re ígérték, így 14 óra után mind többen kezdték elfoglalni helyeiket a főút mentén, a házfalak tövében. A rendőrök síppal jelezték, ha valaki pár lépésnél is többet ment az úton a járda helyett, mert időnként azért jött egy-egy Tour-os autó. Időközben én is felmértem a terepet és kinéztem, hogy a mezőnyt majd a közepesen emelkedő főút felső derékszögű kanyarjából filmezem majd, de a karavánt még a tér közelében, egy részben esővédett erkély alatt vártam: ott nem kellett esernyőt tartanom. Hihetetlen tömeg gyűlt össze az út mentén; végig tömött sorban álltak a házak előtt, illetve a térnél kordonok mögött.
A korábbi két Tour szakasz után a szponzori autók nem okoztak meglepetést: volt köztük hatamas műanyag üdítőformát vivő autó, illetve kakas alakú jármű, aztán jöttek a Haribóék, amelyre sok gyerek „ugrott”, várt és persze a platón - haladás közben is - helyben tekerő bringások. Most is jöttek táncosok, hangulatfelelősök, és szórták a nassikat, szemüvetörlőt, szponzori piros pöttyös, meg sárga sapkát, vagy zöld, tapsolásra használható 40 cm-s műanyag kezet. A korábbi két alkalomhoz képest ezúttal volt, ami kiábrándított: talán azért mert itt nem csak bringázást szerető emberek voltak, hanem átlagemberek is, többször láttam olyan viselkedést, mint akik azért álltak csak az út szélére, mert ingyen dolgokat szórnak, osztogatnak. Egy fiatal lány azzal poénkodott, hogy tartja a „kalapot” és „-Ide dobjátok”, vagy láttam többeket, akik vérszomjas fenevadként csaptak le az ingyen szórt szponzori ajándékokra. Ilyen viselkedés igazán nem hiányzott.
A karaván elvonulta után a tömeg nagyobb része (én is) szétszéledt és csak kisebb rész maradt a helyén. A többség talán tudta, hogy még minimum egy óra a versenyzők megérkezése. Míg a közelbe nem értek, a kivetítőn követtem az eseményeket, aztán fél órával érkezés előtt felsétáltam a főutca felső végébe; ekkorra már a Nap is bujkált.
A szökevények közeledtével percről-percre erősödött a várakozás, a hangulat: már hallatszott a közvetítő helikopter rotorjának zaja, mind több „előautó” jött, az emberek elfoglalták végső helyeiket, kézben a fényképezők, videók, illetve tapsolást segítő eszközök…… és végül feltűntek a rendőrmotorosok, majd erős tempóval befordult az élboly. Bizony igyekeztek; nagy svunggal vették a kanyart; mögöttük csapataik egy-egy autója haladt; az emberek meg kiabálva szurkoltak nekik: „-Allez… allez!” azaz hajrá, hajrá ! A szükevények mögött pár perccel érkeztek Contadorék, ám megint nem sikerült hibátlanra a videózás, ugyanis egy rosszul sikerült ki / vagy bekapcsolással felcserélődött, így épp akkor ment a felvétel, amikor lefelé tartottam a kamerát. Épp Contadorék 50-80 fős csoportja maradt ki és csak a következő 3 bolyt, köztük Astanásokat, illetve a sprinter sztár Cavendish-éket tudtam lefilmezni. A különböző kerekescsoportok érkezésekor a szurkolók icipiciket mind beljebb húzódtak a jó fotók kedvéért, meg csak úgy, ezért egyik alkalommal a helyben felügyelő rendőr jócskán visszatessékelte a túloldaliakat – a mi oldalunk nagy örömére 
Talán 4 csoport után a nézők egy része már az utcát elfoglalva készült elmenni, noha még nem volt záróautó… aztán ők is meglepődtek, hogy még mindig jöttek kerekesek. Az utolsó pár, külön érkező bringás jó lehetőséget teremtett egy-egy fotóra.
Miután a legvége is kb. 10 perccel az élboly után eltűnt, a tömeg elözönlötte az utcát és hömpölygött vissza a központba; onnantól a korábbiakhoz képest jóval többen, több százan – a teret elfoglalva – néztük az élen Contador és Schleck csatáját. Mikor egyszer Schleck próbált robbantani, akkor is, majd amikor – 4 km-rel a cél előtt - Contador megkontrázta, akkor is ujjongás tört ki a tömegben. Talán fele-fele arányban lehettek ilyen és amolyan szurkolók.
Célbaérést követően hamar szétszéledt a tömeg; véget ért a Tour de France feeling, véget értek az izgalmak, eldőlt a verseny. Otthon videóról nézve a szakasz végét, kiderült, hogy Contadorék az utolsó 10 km-t bő 29 perc alatt tették meg, így ott 20,5 km/ó-val robogtak.
¼ 7-re értem vissza sátramhoz és mivel az itt-ott világosabb és szakadozott felhőzet bíztató volt, úgy döntöttem: ha már a Tourmalet hágó nem jött össze, legalább egy legendás emelkedőre illene innen is feltekerni. Ez természetesen csak a faluból induló Luz Ardiden (1720 m) lehetett. 3 nappal korábban, Guzet Neige-re tekerve már gondolkodtam, hogy ezt vagy Hautacamot válasszam majd, ám már ott is Luz Ardident választottam. Guzeten 1995-be Pantani nyert, Hautacam is egy Pantani győzelemről volt ismerős számomra, ám Luz Ardidenen Virenque szerzett szép győzelmet 1994-ben. És az utólagos csattanó: már ősszel otthon szörföltem a világhálón és akkor derült ki, hogy 1990-ben bizony örök kedvencem, Miguel Indurain Luz Ardidenen úgy szerzett szakaszgyőzelmet, hogy az utolsó kilométeren a későbbi győztest, Greg Lemondot is lehagyta (video). Nem tudom pontosan, de nem kizárt, hogy ez volt Indurain egyetlen hegyi szakaszgyőzelme. Jó emelkedőt választottam hát.
A felhőkre nézve úgy számolhattam, hogy kb. 1100 méteren hajtok majd a felhőbe. A délután kitett polár és a hosszú bringanadrág is nagyjából megszáradt már, fel tudtam venni. Úgy voltam vele: ha nem fog esni, akkor végig lehet csinálni; vállalható, ha pedig elered, akkor vissza kell fordulni.
Talán ½ 7 tájban vágtam neki az útnak. Kilátás híján, párás, felhős időben magától értetődött, hogy fülemben szóló zene adja majd a ritmust és pörget fel. Meleg nem volt, de nem is fáztam. A párás időben nem sokat lehet mesélni az emelkedőről. Eleinte nagyrészt erdőben, illetve bokrok közt haladt, de néha azért le lehetett nézni a völgybe. Kb. 950 méter táján jártam, mikor egy fentről érkező srác állt meg és fotózott lefelé. Ahogy odaértem, felajánlottam, hogy gépével készítek egy képet róla is, aztán persze megtudakoltuk, honnan való a másik: jópofa volt, ugyanis a szomszéd országból jött szlovák srác volt: Marek. Mindketten Kelet-Európából a Pireneusokban!
Az emelkedő meredeksége többnyire 7 – 10% közötti volt. Talán féltáv környékén az út befordult a hegy belső oldalára, de legalábbis el a völgytől és egyre közelebb jártam már a felhőkhöz. Kb. 1400m felett – talán korábban itt tanyáztak a felhők, azért ? – az utat már csurom vízcseppes, fűszálak kísérték és az aszfalt is nedves lett…. Aztán talán 1600m felett már én is felhőkben / felhők közt jártam: majdnem fáztam is, de öltözni nem volt kedvem. Odafenn egy lakóautó állt, benne világítottak is; egyszer egy gyerkőc ki is nézett rám. Épp csak elkészítettem a kötelező fotókat, meg a videót, aztán alaposan beöltözve már meg is kezdtem az óvatosan induló ereszkedést. A lejtő alsó panorámás részén én is megálltam újra: jópofa volt Luz St Saveur főterének épületeire teljesen ráközelítve kiolvasni az Intersport üzlet nevét és hallani a település zajait, nyüzsgését, látni a vonuló autók fényét.
Jóleső forró zuhany után időben kerültem hálózsákba: a másnapi jobb idő reményében aludtam el.







Adatok:

Luz – Luz Ardiden (1720 m) – Luz St Saveur	TM: 1:59:28	DST: 29,51	AVS: 18,7
-	TR/D: 33,81	MXS: 62 km/ó	Szintemelkedés: 1070 m

Györgyi Gábor