6. nap, Pireneusok: Port de Lers, Col d'Agnes

2010 Pireneusok kezdőoldal

8. nap: Pireneusok: Col de Peyresourde Tour de France Col d'Azet, Pla d'Adet

Click for English

2010.július.19, hétfő – 7. nap: = Seix – Col de la Core (1395 m) – Audessein – Col de Portet d’Aspet (1069 m) – Col de Mente (1349 m) – St Beat – Bagneres de Luchon – Garin (1120 m) = 108,93 km + 2906 m szint
Túra kezdete (repülőtér) óta megtett: 624,78 km + 13105 m szint
Hegyibefutós napom reggelén ¾ 7-kor csörgettem mobilomat, hiszen a Tour de France miatti útlezárások okán 11 órára már Audesseinbe akartam érni, előtte viszont egy 900m szintkülönbségű hágó, a Col de la Core (1395 m) várt rám málhával.
Reggelizés, ultragyors sátorbontás, majd a falu központjában – a Casino lánc boltjában - megejtett vásárlás után 7:45-kor vágtam neki az emelkedőnek. A főtéren már ott láttam egy kávézó előtt ülni 1-2 Raid Pyreneenest: úgy tűnt, ők is Seixben szálltak meg.
A falu végén ismét a szokásos barna tábla jelezte a rám váró „feladat” paramétereit: a táblától 13 km-re volt a csúcs, a leküzdendő szintkülönbség 855 méter, így az átlagmeredekség 6,6%, a maximális 8,0%. A kormánytáskám tetejére tett diagramom szerint a hágóút végig 6-8%-os, a teljes táv alatt sehol sem könnyebb vagy meredekebb. Mivel a Tour miatt siettem, már a kaptató tövénél zenét tettem fülembe (ezt idei túrámon akkor alkalmaztam, ha igyekezni kellett, máskor nem!), hogy azzal is pörgős ütemet adjak tekerésemnek.
A táblánál filmeztem éppen, mikor az első Raidesek elhaladtak; a folytatásban sorra találkoztam velük. Az alsó pár km még zártabb erdőben, hétvégi telkek, művelt parcellák közt haladt, talán a táv harmadát, felét követően vált panorámássá az út. A Raidesek közt akadtak akik könnyű csupasz bringájukkal – ahogy elvárt – jelentősen gyorsabban mentek nálam, de volt olyan, aki alig volt gyorsabb mégis előzésekor – már nem tudom leírni mi által – de azt sugallta: gyorsabb. Na ekkor őt üldözőbe vettem és még ha küzdenem is kellett, izmaim jobban terheltem, fél – ¾ km hosszan tartani tudtam a srácot: hadd lássa, málhával is közel olyan gyors vagyok mint ő anélkül. Persze aztán győzött a józan ész: a pireneusi túra elején (meg amúgy is) vigyázni kellett izmaimra, ízületeimre:így visszaálltam túrázó-tempómra. Kb. féltávtól – 1000m magasságtól - az út végre a tekergéseket követően már a hágó (nyugati ) irányába haladt a hegyoldalban, közben szép kilátást nyújtva a spanyol határon emelkedő 2400-2600m-es, hófoltos csúcsok felé. Békés és szép környék volt. Milyen érdekes: 2007-ben egyik este itt ködben jártunk (olvasd!) , így nem sok maradandó táji emléket hagyott maga után a hágó, bezzeg most!
Úgy vágtam neki a szűk 900m szintkülönbségű hágónak, hogy mivel normál tempóban 600 m szintemelkedést tudok hajtani 1 óra alatt, megállásokat nem számolva, másfél óra a feljutás. 10:30 volt a kitűzött cél a felérésre, eszerint valóban csak kis megállásokra kerítettem sort, többször is menetközben videóztam, lehetőleg bringásokkal a filmen.
Talán 3 km-rel a vége előtt akadt egy bácsi, aki elég lassan haladt magában: épp örültem, hogy így málhámmal követni tudom, amikoris a bringatúra szervezői közül két srác érkezett hozzá és egyikük a férfi háta mögé rakva kezét, segítette, tolta őt: így persze már nem tudtam követni őket.
A hágó tetejére ütemtervemen belül 10:23-ra értem fel (szinte pont 600 méter / óra szintemelkedés volt a nettó tempóm): ahogy a legelésző tehenek mellett, videóval a kezemben megérkeztem, a Raidesek kísérőautója mellől legalább ketten tapssal fejezték ki elismerésüket: köszönöm  Tiszta időben gyönyörködhettem a körkilátásban: Észak felé már csak kisebb hegyek emelkedtek, Dél felé volt igazán szép a panoráma.
A derékig, illetve marmagasságig érő susnyásban falatozó teheneket mosolyogva örökítettem meg (kiderült, hogy a páfrány ízlett nekik) és jutott eszembe, amikor 2007-ben a meredek Bagargui hágón láttam hasonlóan páfrányt falatozó teheneket. A hágó felett egy emléktábla is állt a 2. világháború emlékére.
Bő negyed óra fotózás, filmezés, nézelődés után 10:39-kor vágtam neki a sajnos picit hepe-hupás aszfaltú lejtőnek. Mivel este kötegelővel masszívan rögzítettem a sárvédőt, már nem kellett aggódnom. A gurulás bő fél órán át tartott: 1395 méterről egészen 510 méterig, Audesseinig (1/4 12). A Tour útvonalát is jelentő főutat megelőző településen egy bringás már mutogatott valamit, hogy mintha le lenne zárva a főút a rendőrök által…. Azért még reménykedtem. Majd megtapasztalhattam én is.
Noha a mezőny érkezéséig az itiner szerint is még több mint 3 óra volt még, a rendőrök – az időnként gyorsan elhaladó Tour-os autók miatt már lezárták az utat. Ez bizony nagy baj volt a számomra, hiszen síkon nem lehet jót filmezni: ott ugyanis 40-50 km/ó-val suhan el a mezőny. Próbáltam rábírni a rendőrt, hogy engedjen el (az út szélén mennék óvatosan), de hiába. Talán 5-6 perc múlva mikor végül magukat helyieknek mondott kerekeseket elengedett, ez ürügyet szolgált nekem is: „-Én is csak legalább a faluba, hadd mehessek be!” (mindössze 500-600 méterre volt) Szerencsére elengedett: de mint mindenkinek: az út szélén és a bringát tolva kellett haladnom.
De legalább haladhattam ... a még 18 km-re levő hágó felé. Kis falvakról lévén szó a főutcáról csak ritkán ágaztak le utcák, de ott többnyire rendőrök álltak és vigyázták a forgalmat: a bringások és a gyalogosok is csak az út szélén mehettek: sétálva! Így gyalogoltam végig az első falun, majd amint kiestem az utolsó rendőr látóköréből már ültem is fel és tekertem óvatosan. Lenyűgözött, hogy a falvakban szinte mindenki kijött az úthoz, akár 70-75 éves fejkendős néni is kiült a kempingszékre, hogy lássa elhaladni a világ legjobb kerekeseit, illetve, hogy a települések közt, sík szakaszon is bőven akadtak szurkolók, lakóautók, sátrak. Továbbra is falvak közti tekeréssel, településeken sétálással haladtam és figyeltem az órámat. Az egyik faluban láttam a francia TV-seket, illetve a kis térre kitett feldíszített bábukat, a következő pedig frissítőállomás volt, Powerbar felirattal, molinóval. Vajon mindig ők szolgáltatták a frissítőt ?
Itt-ott kicsit napos erdei szakaszon, közepes emelkedőn hajtottam ¼ 2 tájban, amikor megérkezett a karaván. A karaván a Tour de France mezőnyét kb. 1 órával megelőző reklám és szponzori autók zenés felvonulása, parádéja, nagyon klassz hangulattal és a reklámozott cégek célja szerint érdekes alakú, formájú járművekkel. Az autók többségéből gyakran szórtak ingyenes ajándéktárgyakat: kaját, szemüvegtörlőt, innivalót, szörpszirupot, ásványvizet, újságot, stb. Először jött természetesen az autóra erősített több méteres sárga „mezes” műanyag bringás, az egyik főszponzort Credit Lyonnais bankot reklámozva, aztán jött sütireklám, élő kerekesek hajtottak utánfutóra rögzített bringákon: ők a Vittel ásványvizet reklámozták. Reklámoztak még szemüveget, autógumit, szörpszerűséget, két újságot, stb. A sprinterversenyt szponzoráló PMU, állami fogadóiroda kb. 40 cm hosszú kezet formáló, műanyag alakzatot, amit a tapsoláshoz adtak. A Champion áruház rengeteg piros pöttyös baseball sapkát dobált.
Amint egy kisebb szünet akadt a járművek között, a közeli földutas becsatlakozásnál álló rendezők, illetve rendőrök azonnal áthívtak az út túloldalára, ahol kevésbé voltam balesetveszélyes helyen. Nagyon élveztem a felvonulást: egyik – másikuk klassz zenével jött, egy-egy teherautón fiatal lányok táncoltak, mozogtak. Lenyűgözött a hangulat!
Miután elvonult a karaván, és elcsendesedett az út ( 5-10 percenként jött egy-egy rendezői autó, vagy rendőrmotoros) tovább folytathattam utam; persze itt-ott megálltam filmezni, pl szurkolói feliratot az útra festő srác miatt.
Portet Aspet településen is volt már sok ember; tábla jelezte, hogy a hágócska meredek szakasza onnan kezdődik: kb. 2,5 km-re 208m szintemelkedés. Innen már elég sűrű embersor állt, ült az út és sátraik, lakóautóik mentén és várta a még több, mint 20km-rel visszább járó szökevényeket, illetve a Tour de France mezőnyét. Jól esett, ahogy kamerával a kezemben haladva többen megtapsoltak, volt ahol azt hallottam, mikor megláttak: „Ollala” vagy „-Oh, my God!”.
A falu fölötti második hajtűkanyar nagyjából megfelelő helynek tűnt majd a Tour de France videózására és fotózására, így ott letelepedtem. Jól be lehetett látni a meredek egyenest és valameddig fölfelé is az utat, ráadásul árnyas fa is adódott és egy kis hely is nekem. Picit talán jegyzetelgettem, lefilmeztem a várakozás pillanatait, és persze mind gyakrabban és mind komolyabb rendezői autók, majd rendőrmotorok érkeztek. A Twitterre küldött üzenetem után nem sokkal bringás ismerősöm, Tamás (aki bő héttel indulás előtt volt kénytelen vismajor miatt lemondani a túrát) küldött sms-t: „Látom Aspeten vagy, még 19 km-re vannak, vannak szökési kísérletek, de eddig megfogták őket.”
Jól esett az érzés, hogy valaki otthonról is figyel. 
Ahol letelepedtem, a szomszéd szurkolócsalád odaadott nekem egy nekik felesleges, ingyen osztogatott újságot a Tour-ról, benne érdekes és hasznos információkkal a versenyről, de persze a szponzorokról is. Várakozás közben egyszer csak egy hivatalos fotóspáros állt meg motorjával (egy sofőr és hátul a fotós). A kamerás fickó szája a napsütés miatt jó erősen valami fehérrel volt bekenve. Kicsit időztek, elszívott egy cigit, jártak erre-arra, közben egyszer otthagyott motorjukból a diszpécser vagy közvetít szövege szólalt meg: bár nem tudok franciául csak tán 10 szót, azt megértettem, hogy még 6 km-re vannak.
A szökevények érkezte előtt mind több hivatalos autó, majd rendőrmotoros érkezett. A nézők tapssal és szurkolással bíztatták a Thomas Voeckler francia bajnok vezette 9 fős szökevénycsoportot melyet kísérőautóik követtek. Nem volt egyszerű egyszerre filmezni és fotózni: egyik kezemben a videókamera, másikban a fényképező: így egy kézzel kellett fognom a fényképezőt és kattintanom is, közben persze figyelnem, hogy a videó zoomjával folyamatosan nyissak kifelé.
Amint néhány perc múlva (14:45 tájban) az alsó hajtűkanyar fölött megjelent a zúgó helikopter, tudtam: közel van már a főmezőny. Őket két rendőrmotoros vezette fel; a peloton (főmezőny) pedig szépen széthúzódva. Egymás mellett heten tekertek. A sárga mezes Schleck a második sorban tekert. Az egymás melletti széthúzódás is azt mutatta, hogy nagyon kényelmesen kerekeznek. Kb. 20 csapatautó követte őket, bringákkal a tetejükön, ám a hajtűkanyarban egy idő után meg is álltak: „bedugultak.” A sort rendezői autó zárta.
Nem sokkal a mezőny és kísérőik elvonulása után az emberek már szedelőcködtek is és aki gyalog, vagy bringával volt, indult is. Picit még vártam, ettem is, aztán nekivágtam a hátralevő kb. 1,5 km-nek. Noha 7-9 km/ó-val haladtam a meredek emelkedőn, a tető előtt 100-200 méterrel autókat értem utol, ugyanis odafent dugó volt. Egy iskolás osztály, vagy társaság is gyalogolt fel a hágóra. A nyeregben jócskán volt tömeg, az ott parkoló autók is szinte minden helyet elfoglaltak. A lejtőn esélyem sem lett volna rendesen haladni, így a sok ember ellenére az árnyas csobogó közelében láttam hozzá ebédemhez vagy uzsonnámhoz. Nem zavartattam magam az emberektől.
Ütemtervemhez képest ¾ óra késéssel, 15:46-kor hagytam el a híres hágót, melynek éppen az általam is gurulásra használt lejtőjén szenvedett halálos balesetet 1995-ben Fabio Casartelli, fiatal olimpiai bajnok. 2007-ről ismertem a hágó túloldalát, meg a történtek miatt is óvatosan ereszkedtem, persze volt aki közben gyorsan száguldott el mellettem. Egy pillanatra megálltam az emlékműnél, majd 1 km-rel lentebb már térhettem is le az útról, békésebb, háborítatlanabb szakaszra, a hajtűkanyarokba gazdag, nehéz Mente hágóútra.
Az 1349m-es Col de Mente nyugat felől 9,1%-os meredekségű, ám kelet felől is az apró buckát követően 8,7%-os. E hágón 1971-ben, egy esős napos járt a Tour. A hátrányban levő, jól lejtőző Merckx a lejtőn támadott és a sárga mezes Ocana próbálta követni. Noha Merckx is elesett, ő tudta folytatni a versenyt, addig Ocana kórházba került. Végül Merckx nyerte a Tour de Francot. Sajnos csak utóbb leltem rá a neten, hogy a baleset helyszínén – épp a keleti oldalon – emléktáblát tettek ki Ocana tiszteletére.
A lankásabb kezdést rövid lejtő követte, amiről pár házból álló épületcsoporthoz érkeztem; egy kávéház vagy bisztró előtti asztaloknál ismét a Raid Pyreneent teljesítő angolokkal vagy amerikaiakkal találkoztam: ez volt a 4. közös emelkedőnk két nap alatt. Az emelkedő csak a legelején haladt erdőben, de aztán jellemzően napos panorámaúton tekergett. A sok kanyargásból és kilátásból adódóan vissza tudtam nézni, ki hol jön mögöttem és mivel egy idő után fel is tűnt egy csupasz bringát hajtó hölgy, több km-n át az motivált, hogy minél később érjen utol. Túlhajtani persze nem akartam magam, hiszen ilyen meredeken hosszan túl erős tempóval ki lehet csinálni az ember ízületét, amire még szűk két hétig szükségem volt. A hölgyet idővel a többiek is követték, így a hágó fölső részén többször is klassz filmet csináltam a hajtűkanyarok környékén, mígnem az utolsó fordulók egyikében kiderült, hogy videóm – egy téves gomb (nem) nyomás miatt - inverzen működött: akkor filmezett, mikor eltettem és akkor kapcsoltam ki, amikor a többieket szerettem volna megörökíteni. Ezután már csak két alkalom adódott: egyszer magam is visszagurultam, hogy egy szép hajtűkanyarban megörökítsem tekerésemet, illetve egy idősebb bácsit is. Az utolsó 2 meredek km már erdőben vezetett; a hágón a Raides társaság a turistaház teraszáról üdvözölt; csatlakoztam is hozzájuk (17:50 – 18:13). Sajnos egy spanyol társaság miatt sokat kellett várni, mire sorra kerültem, de a fagyi és az narancs juice nagyon jól esett egy ilyen nehéz hágó után. A Raidesek elismerően tekintettek teljesítményemre, egyikük a „Champion” szóval illetett 
Végül ütemtervemhez képest több, mint 1,5 óra késéssel hagytam el a hágót. Óvatosan leereszkedtem a tekergő úton St Beatba, ahol bevásároltam vacsorára (2 péksüti és 1 baguette). Egy meredek hegy tövében vezető átkötőúton érkeztem meg az észak felől Bagneres de Luchonba tartó főútra, amin a Tour de France miatt komoly forgalom haladt: a mezőny 1-1,5 órája érhetett célba. Szerencsére az út szélén fél sávot jelöltek ki a kerekeseknek. Meglepett, hogy szembe mennyi Tour de France-hoz kapcsolódó autó (Tv-s közvetítő kocsi is) haladt: azaz éppen eljőve Bagneresből, a célvárosból. Idő szűke miatt útközben, nyeregben hajtva falatoztam el egy péksütit, szerencsére a város felé hátszél segített: a végső sík részen így 25-27 km/ó-val pedáloztam.
19:40-re érkeztem meg Bagneresbe, ahol találomra, érzésre kerekeztem és találtam meg sikerrel a központot, a kordonokkal védett főutcát, ahol az e napi szakasz célja volt. A kordonok és a házak közti sétálórészen bőven akadtak emberek; járókelők, díszítések, míg a vendéglők emberekkel voltak tele. Nyüzsgött a város. Bringám tolva egy hotel előtt a Lampre csapatbuszát és pár autóját láttam, valamivel odébb egy elegáns, de régi épületben valami ünnepség lehetett, taps hallatszott ki. A ház falán felirat arra utalt, hogy a Tour de France a Pireneusok felkeresésének 100 éves évfordulóját ünnepli. Körbe az épületen 2-3 sorban Bagneres Luchon-i szakaszgyőztesek képeit lógatták ki, köztük Magne, Koblet, Poulidor, stb. Jópofa volt végigtekerni a célegyenesen. A városközpontot elhagyva a Peyresourde hágóra induló út elején egy nagy táblán az e napi és a másnap innen induló szakasz szintdiagramjánál egy fotóra álltam meg, majd egy közeli padon megvacsoráztam. A 630m magasan fekvő, Bagneresből 20:40-kor vágtam neki a Peyresourde hágónak, azzal a céllal, hogy minél feljebb jutva sátrazzak és így reggelre minél kevesebb tekernivaló maradjon, hiszen azt még a mezőny érkezése előtt kellett megtennem. Picit tartottam tőle, mikor zárják le az utat, illetve kerekesek meddig tekerhetnek fölfelé.
Az út eleje sziklafal oldalában, szűk, kilátásmentes völgyben haladt, valamivel feljebb már részben erdőben. Meredeksége 6-8%-os volt. Noha közeledett a naplemente, ráadásul erről már nem ért napfény, igazán meleg volt még este is: 21 óra ellenére lezipzározott mezben hajtottam. A Bales hágó leágazása környékén tábla hirdette a Garin-i kempinget: még 5 km! „-Hátha nem lesz teltház” – reméltem. St Aventinben gyors kulacstöltésre álltam csak meg, de már hajtottam is tovább; ezt követően végre már nyíltabb volt a völgy: szép kilátás nyílt előrefelé, a hágó környéke felé. Itt is, ahol mezőn haladt az út akadt már 1-1 lakóautó. Garinba érve könnyen megtaláltam a kempinget, amely bejáratához érve örömmel láttam, hogy nem volt kitéve a megtelt / „Complet” tábla. Besétálva nagyon úgy tűnt mégis, hogy elég sok sátor, illetve lakókocsi és lakóautó foglalt helyet, ám kettő között akadt egy szűk hely. Megkérdeztem és azt mondták: persze, felverhetem a sátram. Ebben segíthet ilyenkor az is, hogy nem autóval, hanem kerékpáron érkeztem. Minden tökéletesnek tűnt: 1120m-ig jutottam fel (40 perc mászás csupán a hágó), illetve 21:30 volt, nem is túl késő. Sátorállításom végén megkérdeztem angolul beszélő szomszédomat: „-Mi lett a mai szakasz végeredménye ?”
Épp a TV műholdvevőjét állította be, hogy ő is megnézhesse. Percek múlva szólt is. Az utolsó 2 km-t láttuk, melyen egy kisebb szökevénycsoporttal Contador előbb ért be, mint Schleck, így ha csak néhány másodperccel is, de átvette a vezetést.
Jegyzetelés, majd zuhanyozás (közben ismét akkutöltés) és vacsora után ¼ 1-kor tértem nyugovóra. Másnap újabb Tour de France szakasz várt rám (még szebb hágón), így az ébresztést 7:25-re állítottam be, hogy ¼ - ½ 10 tájban a hágó teteje környékén elfoglalhassam helyemet.





Adatok: ind 8:30

részidő: Col de la Core (1395 m)	TM: 1:35:02	DST: 15,12	AVS: 9,5	Szint: 885 + 15 m
Napi összesítő:	TR/D: 108,93	Kcal = 4083	-	Szintemelk. 2906 m

Györgyi Gábor