5. nap, Pireneusok: Canal du Midi, MOntségur

2010 Pireneusok kezdőoldal

7. nap: Pireneusok: Portet Aspet, Tour de France

Click for English

2010.július.18, vasárnap – 6. nap: = Villeneuve d’Olmes – Lavelanet – Tarascon – Port de Lers (1517 m) – Col d’Agnes – Col de Latrape (1111 m) – Guzet Neige (1520 m) – Seix = 118,72 km + 2390 m szint
Túra kezdete (repülőtér) óta megtett: 515,85 km + 10199 m szint

8 óra alvás után ¾ 8-kor táskás szemekkel, de szép időre ébredtem. A hűsben – reggeli előtt - előbb a sátorban pakolásztam össze, mikoris hiába kerestem, nem találtam a küllőkulcsom: mindezt azután, hogy a Mont Ventoux-os napomon néha ki kellett engedni a hátsó fékpofákat, mert volt akkora 8-as a kerékben, hogy surlódott. Később alaposabb centírozással javult a helyzet de mivel nem vagyok profi kerékcentírozó, maradt benne még nyolcas. „-Na, bakker…, ez a nap is jól indul….. ha már a túra elején nincs küllőkulcs, nagyon sürgősen (vasárnap lévén csak másnap jöhetett szóba, de Bagneresbe meg túl későn érkezem...) be kell szerezni egy újat, mert anélkül hamar beüthet a krach, hogy csak kiengedett fékpofákkal tudnék továbbhaladni, ami málhával együtt már sokkal veszélyesebb lenne!”
Jegyzetelést követően reggelit a fák mellett, a kemping szélén üresen álló bérelt lakókocsi előtti asztalnál ejtettem meg. Valamicske szerelés után 10 óra tájban indultam útnak. Villeneuve d’Olmesből kis átkötőúton, lejtőn csatlakoztam be az Ariege folyóvölgy felé tartó D117-es út völgyébe (570 m). Kellemes, szép napsütötte időben tekertem a Pireneusok peremén: az első órában az út enyhén emelkedett, majd Nalzen után lejtett, így itt még csak hangolódtam a későbbiekre: a neves pireneusi emelkedőkre és a nosztalgiázásra.
St Paul után kb. 460 m magasan az Ariege völgyében haladó mellékútra csatlakoztam: 10 km-t kellett hajtanom Tarasconig. Féltávnál – éppen Dél, Andorra irányában már elő-előbukkantak 2000m feletti, magas hegyek, sőt nemsokára végre hófoltot is láttam. A második kis – platánsorával, nyugalmával, rendes házaival megtetszett - településen, Mercus Garabbetben megálltam péksüti vételre és pár percet hazatelefonáltam. Nagyon emlékszem, hogy e településtől: annak hangulatától és a hegyekre nyíló kilátástól már teljesen fellelkesültem: Fel voltam dobva! Végre megérkeztem a Pireneusokba: 2007 után VISSZATÉRTEM e nyugalmas és csodaszép - legendás emelkedőket rejtő - magashegységbe. Platán alatti padon ülve, a Pireneusokban gyönyörködve igazán jókedvűen eszegettem a finom péksütiket. „-Imádom a Pireneusokat!” – mondtam is talán a videóra. Kellemes hátszélben hajtottam Tarascon felé; útközben újabb apróság töltött el örömmel: az útra olyan táblát tettek ki, mely azt mutatta, hogy az autósok mellett mindkét oldalon kerekesek közlekednek és erre az autósok legyenek tekintettel. „Franciaországban – bringásokban gazdag vidéken – bizony ez így működik !”
Tarascon szintén megkapó, rendezett, virágos folyóparti kisváros volt, kellemes hangulatú vendéglőkkel. A hídról körbe is filmeztem, a folyón éppen vadvízi kajakosok érkeztek. Következhetett a Port de Lers hágó. 1 km-t a folyó túlpartján hajtva azután újabb 1 km-t már a hágóút felé vezető völgyben hajtottam, mikor rá kellett jönnöm: valami nem stimmel. Bizony: összekevertem egy másik hágó (Col de Port) nevével, így rossz völgyet választottam: tekerhettem vissza 2 km-t, ám ezután már jobban figyeltem.



Útközben mikor egy üzletnél megálltam képeslapot venni, egy hölgy éppen valami reklámtáblát ragasztott ki: miután megszólított, pár mondatot váltottunk a Tour de France feelingről, hiszen e nap is komoly népvándorlást okozott a Tour: rengeteg lakóautót, lakókocsit, illetve bringákat szállító autót lehetett látni. Megállapítottuk: semmihez sem hasonlítható a hangulata!

12:30-kor már a jó völgybe, Vicdessos – és a Port de Lers (1517 m) felé tértem le. Kellemes, hol lankásan emelkedő, hol meg sík, időnként árnyas úton, jól eső hátszélben tekertem: minden okom megvolt, hogy jól érezzem magam. E völgy elején olyan barlangok találhatóak és látogathatóak, ahol ősemberi rajzokat fedeztek fel. Az e nap közeli Tour befutó (Ax 3 domain) miatt ebben a völgyben nem volt komoly forgalom.
Vicdessos 715m-en fekvő, platános, virágos csendes település kb. 1000 lakossal. A falu végében kezdődő 800m szintkülönbségű emelkedő miatt az árnyas főtéren ideje volt megebédelni. Ez a szokásos volt: dzsem, konzerv, paprika vagy alma és kenyér.

14 órakor vágtam neki a kitett tábla szerint 801 m szintkülönbségű, átlagosan 7%-os meredekségű (max. 9,5%) emelkedőnek: meglepett, hogy az első kilométereken hajtva kevéssé emlékeztem, igaz 2007-ben itt lefelé gurultunk. /Érdekesség, hogy innentől (14 óra) számolva naplementéig hajtottam 2000m szintemelkedést, előtte meg alig./
Az első néhány napos kilométeren alaposan izzadtam a napon, ám azután árnyas erdőben haladva, nagyon kellemes volt, ahogy több km hosszan kb. 20-30 cm szélességben víz csobogott az út mentén. Kb. 1100m magasság táján több helyütt, a közeli hegyoldalról lezúduló, szép vízesést lehetett látni: nem a szárazság hangulatát árasztotta az emelkedő. 1300m felett az út 6-8% meredekséggel nagyrészt végig panorámát nyújtva haladt. Egy hajtűkanyarban hosszan próbálkoznom is kellett, mire végre sikerrel jártam egy tekerős önfotó készítéssel. Nem sokkal egy elhaladó csupasz – málha nélküli - bringás hölgy után ültem nyeregbe: motivációt adott, hátha utol tudom érni. Nem volt egyszerű, de szakaszosan kicsit megnyomtam a tempót és végül az utolsó 1-1,5 km-en már mögötte haladtam. Megelőzni nem akartam, inkább kihasználtam annak előnyét, amikor az ember bringással együtt filmezheti a tájat és a felérést. A tetőre érve (15:50) a túloldalt örömmel láttam, hogy a lejtőn, az adott jól bevált helyen most is paplanernyősök élvezik a légáramlatokat. Csomagom a Port de Lers (1517 m) hágótábla mellett letámasztva beszélgettünk kicsit a hölggyel, idővel társai is befutottak. Mint mi Péterrel 2007-ben málhával, ők is a Raid Pyreneen 10 napos verzióját teljesítették, ám a csapatot megnézve életkoruk 40-55-(60) év körül lehetett. Elmondtam pozitív tapasztalataimat és hogy melyik hegyről lesz majd utolsó nap szép kilátásuk az Atlanti óceánra.
Az emelkedőénél rosszabb, huplis minőségű lejtőn kb. 1,5 km múlva értem a paplanernyősök részéhez, ahol több autó is állt, ők is onnan szálltak fel és több tucat ember a domboldalból nézte a levegőben hintázó, erre-arra repdeső embereket. Én is jólesően időztem – és fotóztam, filmeztem - legalább 10 percet. Újabb 2-3 km gurulás után következett az Agnes hágóút vége, ám előtte meg kellett állnom kicsit igazgatni a hátsó sárvédőmet, mert a rossz úton a műanyag megrepedt és elmozogva hozzáért a kerékhez és lassította azt. Sajnos pár száz méter tekerés után újra hallottam a súrlódást, ekkor már nagyon mérgesen álltam meg és szerszámokkal is próbálkoztam valahogy rögzíteni a sárvédő lifegő, hátsó részét. A nap során eddig igazán megéltem, kiélveztem minden pillanatot, ám innentől az örömkerekezés érzése tovaszállt; feszült lettem és persze gondolkodtam, hogy miként lehetne valahogy megerősíteni a rögzítést. De hát ha elrepedt a rögzítés körül a műanyag….. attól tartottam, napokon belül meg kell válnom hátsó sárvédőmtől. „-Legalább Seix-ig, az éjszakázó-helyig jussak el!” – kívántam. 17:26-ra értem fel a Col de Agnes, 1570m magas panorámás tetejére. A kilátás már ismerős volt, a korábbi mérgem okozta feszültség nem múlt még el, így hosszan időzni sem volt kedvem, illetve tudtam is, hogy a lejtőről szebb kilátás nyílik majd dél felé.
A spanyol határ irányába 2400-2800m-es csúcsokra, hegygerincre nyílt lentebbről kilátás; e környék hegyi tavacskákban nagyon gazdag, ezért is lehetett a hegyoldalon sok vízesést látni, a hegyeken pedig nem kevés hófolt fehérlett. A lejtő szintén nem volt tökéletes minőségű, de itt már nem hagytam magam zavartatni a súrlódástól: tudtam, hogy a sárvédő nem tudja elkoptatni a kereket.
18 órára értem Aulus les Bainsba (744 m), ahol helyi kis boltban (vasárnap du is nyitva !) történt vásárlást követően nyugodtan megvacsoráztam. Megnyugtatott, hogy a vegyesboltban egyből kaptam kötegelőt, amivel a sárvédő hátsó tartó pálcáját feljebb, a csomagtartó pálcájához húzhattam és így a sárvédő a keréktől feljebb emelkedett: működőképesnek tűnt a dolog 


Csodás időben, szép tájon, padon ülve nyugodtan vacsizni: ezt szeretem! A következő hágó a csupán 1111 m-es Col de Latrape volt, ám ennek 5-ből 2 kilométere 9,6 %-os volt. A hágóút alján még akadt egy szép kilátás Aulusra és a környékre, ám aztán zárt erdőben vezetett a kaptató: épp mint a túloldala. Ez a hágó az egyik legérdektelenebb a Pireneusokban, bezzeg az azt követően rám váró szomszéd emelkedője: a Guzet Neige…..


A hágóút alján kirándulókkal találkozva jól esett, mikor odaszóltak egy-egy elismerő szót.
A tetőn (19:10-15) sem nagyon volt miért sokat időzni, jöhetett a lejtő, amin 1-2 km múltán tábla jelezte a Guzetre vezető út leágazását: letérés után azonnal figyelni kezdtem: hol tehetném le, rejthetném el csomagjaimat, hogy feleslegesen ne cipeljem fel a 6,6 km-es 480m szintkülönbségű emelkedőn. És lőn.. a kaptató kezdetén, rögtön az első kanyarban megfelelőnek ítéltem meg a kanyar külső ívén talált földgát szerűséget, ami mögé autóból és bringáról sem lehetett menetközben belátni. Ha meg megáll valaki és benéz mögé, csak nem bántja: miért vinnének el itt Franciaországban egy sátrat, vagy más ruháit ?
Magyarországon ilyet persze nem kockáztatnék meg, nem lehet. Sajnos. A túrán egyébként ez volt az első csomagelrejtős akcióm, és ezt követte még azt hiszem 4, hasonlóan sikeres. Mert visszatértemkor mindent ott találtam, ahol hagytam.
Guzet Neige egyfelől azért került a programba, mert BIG listás emelkedő, illetve mert emlékeztem, amikor Marco Pantani (El Pirata) az 1995-ös Tour de France-on – ködben - szakaszt nyert itt Indurain előtt (egyébként Indurain volt a kedvencem). Talán még az sem kizárt, hogy Indurain azon a napon ünnepelte születésnapját. Szeretem a Tour de France hegyi befutóit, neves emelkedőit felkeresni és visszaemlékezni a bringás történelemre. A kaptató 1030 méterről indulva 1520m-ig emelkedik, eleinte 6-7%-os, majd a végső 4 km már 8-9%-osan meredek. A mindössze kormánytáskával terhelt bringán, csodás kora esti fényekben egyből élveztem a kerekezést, hát még amikor kb. 1300 m felett a fák közt hézagosan mind több kilátás nyílt délnek, szép, barátságos, itt-ott hófoltos hegyekre.
Érdekes volt, hogy hosszan sejteni sem lehetett, hol lesz a kaptató vége, mindössze az utolsó kilométeren vált egyértelművé. E nap végi emelkedő elejét – ahogy elmúlt nap Monségurt – félig-meddig edzés gyanánt is megnyomtam, ebben fülemben szóló zene segített.
Nagyon szívembe lopta magát az emelkedő: picit a tavalyi Col de Bassachaux-ra emlékeztetett, a hegyek ott is hasonló jellegűek voltak, de ott havas nem volt. Egy panorámás hajtűkanyarban videóm ügyesen alátámasztva vízszintesbe tudtam hozni a hegyoldalon, így filmeztem – dokumentáltam – magam. Az út külső oldalán nem voltak fák, így teljes kilátás nyílt DNY felé. Előrefelé nézve azt hittem sejtem, merre emelkedik tovább az út, ám tévedtem: a néhány háza között újabb éles hajtűkanyarral az utam fölött tekergett fölfelé a kaptató: ismét fák között. Az út végén ismét házak, a síközpont következett, ahol a tetőpontig hajtva onnan fantasztikus félkörpanoráma nyílt ÉK felé: Az Agnes hágó környékétől egészen a seixi kemping felé vezető völgyre és környékére. Ugyanakkor az épületek elől DK felé szintén csodás kilátás nyílt a spanyol határon emelkedő 2500-2800m magas csúcsokra. Alig tudtam betelni a szépséggel, így a tetőn erre-arra bóklászva mindenfelé filmeztem, fotóztam és persze magamról is csináltam „felérős” videót.
Noha az 1995-es ködös Tour de France ködös hegyi befutós képek alapján egy átlagos, „semmi extra” emelkedőnek gondoltam Guzet Neige-t, utólag azt mondhatom: legalább a Pireneusok 10 legszebb emelkedője közé sorolom. A kiemelten szép kaptatók egyike; teljesen lenyűgözött.
Kb. 25 perc időzés után 20:30-kor hagytam el Guzet Neige-t.
A lejtő alján 5 perc alatt felmálháztam a bringát a háborítatlanul meglelt csomagokkal, majd gurultam, illetve lankásabb részen már tekertem tovább Seix felé az érdektelen völgyben. 2007-es túránkról már homályos emlékeim voltak csak a környékről, de reméltem, hogy a településre érve feltámadnak az emlékek és kérdezősködés, térkép nélkül is meglelem a kempinget. Így is lett: a hídon átkelve szinte rögtön jobbra fordulva a kis utcácska már a kempinghez vezetett (1/2 10 – épp naplemente idejére). Noha elvben már bezárt a recepció, ahogy kérdezősködtem, valaki mégis arra bátorított, csöngessek fel a házba. A tulajtól végül elnézést kértem, ugyanakkor azért akartam este fizetni, mert másnap a Portet Aspet hágóra tervezett Tour de France szurkolás és az útlezárások miatt reggel időben kellett indulnom. Az éjszakázásért 9,8 EUR-t fizettem. Annak örömére, hogy ilyen szép élmények után naplementére célba értem, haza is telefonáltam (a Tour de France e napi hegyi befutójának eredményére is kíváncsi voltam). Sátorállítás után a napot egy sikeres centírozással és sárvédő-rögzítéssel (Kötegelővel) zártam. ½ 12-kor jókedvvel tértem nyugovóra.


Adatok: TR/D: 118,72 MXS: 67

Szintemelkedés: 2390 m

Érdekesebb költség:
- Seix, kemping 9,8 EUR