2009. június 25, csütörtök – 5. nap: Visp – VONAT – Interlaken, onnan BRINGA: Interlaken – Grindelwald – Männlichen felső felvonóáll (2229 m ) – Grindelwald – Interlaken – VONAT – Visp,
Bringa: Visp – Sierre – Bramois
Nap adatok = 123,3 km + 1902 m szintemelkedés
5. nap végéig megtett táv és szint: 540,56 km + 12036 m szint
7 óra tájban keltem megint, mert az 50-70 km-re fekvő és egy 3-4000 m-es hegysoron túl emelkedő aszfaltos 2000m-es útra, a Mannlichenre készültem. Vonatozás nélkül legalább 2 napba került volna az oda-visszaút, azonban nem akartam egy napot feleslegesen elpocsékolni, ráadásul tekertem is már Interlakenben, illetve az egyik odajutási lehetőséget jelentő Col des Mosses hágón.
A Mannlichen a svájci híres hatalmas hármas csúcs, az Eiger, Mönch és Jungfrauval szemben található füves hegycsúcs, magassága 2343 m. Pár éve a quaeldich.de honlapon ( link ) találtam rá, hogy ide is fel lehet tekerni aszfalton, ráadásul a Mannlichen melletti nyereg az utolsó 2000m feletti aszfaltos hágó, ahová nem tekertem még fel. Jerry Nilson adatai szerint is, aki a 100 hágós klubtagságot jobban kihasználva eléggé elmerült az ilyen adatokban.
Az emelkedőről Jerry azt írja: "This pass should offer some of the nicest views in the Alps on a clear day." – bizony az alpesi panorámák egyik legszebbikét nyújtja. Még a Galibier és a Nivolet és Iseran, Stelvio, ami szintén hasonlóan pazar. A 8:07-es vonattal gyors spiez-i átszállással 9:07-re értem Interlakenbe (572 m). (Hadd említsem meg, hogy vasútállomáson, franciául úgy ejtik Genf / Geneve nevét, hogy „dzsönev”. Picit meglepett, igaz sosem beszéltem franciául. A vonaton egy otthagyott újságot lapozva az időjáráselőrejelzés (mára 25 fokot, következő 2 napra 26 napot, vasárnapra-hétfőre már 29 fokot írt, mindig zivatarral) lapján láttam, hogy 21:29-kor megy le a Nap. Tehát szinte a leghosszabb napon itt, közép-Svájcban 22 óráig simán világos van!
Interlakenben 2001-ben jártam, akkor a tóparton hajtottam tovább a Brünigpass, majd Luzern felé. Innen a Mannlichen nyereg (2229 m) kb. 35 km alatt 1650 m emelkedést jelentett, ám ebből a végső 1000 m az utolsó 10-11 km alatt várt rám. Mivel erről az emelkedőről diagramom nem volt, akkor még nem tudtam, sejtettem nehézségét.
Ahogy átöltözés után nyári öltözetben kevergőztem ki a városból, egy bringaboltra lettem figyelmes. Noha nem álltam meg, megjegyeztem magamnak,
mert túra kezdete óta meglevő – bár egyre halkabb – kattogás még nem múlt el; gondoltam: talán érdemes lenne venni egy pedált, mert szerintem az kattogott.
Mattentől füves völgy szélén, fák árnyékában kellemes úton (25 - 28 km/ó) pedáloztam délnek, az út alig emelkedett. 6 km után kellett letérnem Grindelwald felé, az út egy vasút mellett – változatos meredekséggel - tipikus svájci völgyben haladt: néhol üde zöld mezőn, néhol rövid ideig erdőben, itt-ott elszórtan házak, svájci zászlócskák, elöl pedig jócskán havas, hatalmas csúcs. (Elgondolkodtam, mitől tipikusan svájci a völgy: a francia és olasz Alpoktól talán a több eső adta üde zöld növényzetben térnek el.) Grindelwald előtt pár km-rel
bukkant elő a brutális hegy, a bő 2000m-es nagyon meredek sziklafallal büszkélkedő, 3970m-es Eiger, mely északi falának megmászása nagy kihívás a hegymászóknak. Hihetetlen, hogy az északi falán még 2500m alatt is bőven volt friss porhó, onnan felfelé pedig egyfolytában: hol sziklafal, hol porhó, a tetejét hósipka fedte, afölött a csodás kék ég csillogott. Ennyire havas hegyet élőben még nemigen láttam.
A Mannlichen kaptatója pedig végig e hegycsodára és a Grosse Scheidegg emelkedőjére és a fölötte szintén függőlegesen tornyosuló 3701m-es Wetterhornra panorámás. Csodás táj! Picit továbbhajtva, talán épp a Grindelwald táblánál bújt elő a hegytrió másik két tagja, a 4099m-es Mönch és a 4158m-es Jungfrau, mely déli oldalán található az Aletschgleccser, mely tudtommal az Alpok leghosszabb gleccsere.
Grindelwald parádés fekvésű kisváros, talán még nem is jártam itt. Az innen induló fogaskerekűvel egészen 3475m-ig lehet feljutni, közvetlenül a Jungfrau tövébe, majdnem az örök hó birodalmába, de így júniusban még jócskán tél van ott. Grindelwaldban egy kitett térképről néztem meg, hogy a vasútállomás felé kell legurulnom, hogy onnan (970 méter magasságból), a patakon átkelve megkezdhessem emelkedőmet.
Csakhogy egészen odáig sehol sem akadt bolt, ahol ennivalót vehettem volna, így sajnos a vasúttól kapaszkodhattam vissza, felfelé 80 métert, hogy végre a központ felé találjak egy pékboltot, ahol finom péksütit és zsömléket vettem. A pékbolt melletti napernyős asztalnál feltöltöttem energiaraktáramat, majd végre nekivághattam a sok szépet ígérő emelkedőnek. A kaja miatti kitérő és időveszteség azért nem jött jókor, mert – hogy délután még egy emelkedő a programba férjen – Interlakenből a 16 órás vonattal terveztem visszamenni Vispbe.
A kaptató az első néhány kilométeren elszórt házak között, üde zöld mezőn vezetett. Érdekes volt, hogy míg én az úton (talán egy rövid fotós megállással) valamelyest tekeregve haladtam fel a hegyoldalon, egy gyalogos kínai páros, vagy trió toronyegyenes ösvényen ért ugyanannyi idő alatt feljebb kb. 100 méterrel mint én. Mivel alul még elszórtan voltak fák, adódott egy-egy klassz hely, ahonnan csodás fotókat csináltam, itt-ott elhaladó bringással; ez én voltam.
Talán 1400 méteres magasságig visszafelé Grindelwaldra, elszórt házaira és a háttérben emelkedő, nagyon meredek és havas Wetterhornra illetve az arrafelé feltekergő Grosse Scheidegg völgyére is – és persze a mellettem tornyosuló Eigerre - nyílt kilátás; szép volt! Ezt követően váltakozva, hol erdőben, hol erdő szélén, vagy mezőn tekergett felfelé az út. Egy helyen, talán tehenek miatt (már nem emlékszem) egy kaput kellett kinyitni, hogy továbbhaladhasson az ember.
1700 méter táján haladva – már egyre több felhő takarta a Napot és a hegycsúcsok körül is mind több tanyázott – egyszer fák oldalában a fűbe ülve falatoztam egy keveset. Direkt szoktam panorámás pihenőhelyekre várni, hogy eszegetés közben ne csak ízlelőbimbóim, hanem „szemeim”, illetve a szépséget felfogó agyam is hadd legyen elkápráztatva. Picivel feljebb a fák alá tekintve tehenek néztek rám: jópofák voltak, ahogy behúzódtak oda. Filmezés közben alulról két montis tűnt fel.
Mikor elhaladtak mellettem, megkérdezték: „-Are you from Hungary ?” (Magyarországról jöttél?), mire én helyeseltem, erre a válasz: „Nice!” – az szép – szólt az elismerő válasz. Kerékpárom sárvédőjén láthatták a zászlóból.
Kb. 1800 méter magasságban haladt el az út az üzemelő kabinos felvonópálya alatt, amely mögött az Eiger csúcsát is el-eltakarták a felhők, a visszafelé mélyben fekvő Grindelwald mögötti Wetterhornnak pedig a teljes teteje felhőben volt. Előrefelé már látszott az út vége, a mannlicheni felvonóállomás, addig az út már nyílt legelőn haladt. Egy 14-15% meredek kanyarban elment pár perc mire kétszer is klassz önvideózást csináltam: nem lehetett kihagyni, hogy megörökítsem, hogy milyen tájon tekerek!
Innentől többször is akadtak 12-15%-os részek, így itt-ott bizony mondhatom: küzdenem kellett; odatenni magam! Végül 14:40 tájban értem fel a gerincen álló egyik házhoz, ahonnan pár száz méter könnyed tekeréssel a felvonóépülethez értem. A kitett tábla szerint ez 2229 méter magasan található. Innen a Mannlichen körpanorámás csúcsára vezetett még fel egy út, ám mivel ez murvás – apró köves volt, és időközben gyengén esni is kezdett az eső a Jungfrau felől érkező felhőből, a megállás és visszafordulás mellett döntöttem. Ráadásul az Interlakenből 16 óra után nem sokkal induló vonat is sürgetett, el kellett érnem!
POLAROM szerint az emelkedő adatai (ha már a neten nincs diagram), kilométerenkénti meredekségei: 2,3% - 4,5% - 7,4% - 5,3% - 8,5% - 9,5% - 11,6% - 11,6% - 8,6% - 8,5% - 6,6% - 12,1% - 11,7% - 11,4% - 7,5%
Gyorsan kinéztem előbb a felvonó melletti, majd a másik kilátóponthoz is. Szinte függőlegesen szakadt le a sziklafal a lauterbrunneni völgybe. E völgyben található a híres vízesés, most sajnos az itt-ott hulló csapadék miatt a 3-4000-es csúcsok felé szürke volt. A hegyek előtt a szürkeségben jól mutatott a függőleges sziklafal tetején, zöld mezőn álló házikó mellett lobogó piros-fehér svájci zászló.
Visszafelé a teljes Eiger és Mönch hegygerincet felhő rejtette, bár az itt-ott beszűrődő fények miatt így is csodás volt, igaz kék éggel felfoghatatlanul szép lehetett volna. Sok fotó után 15:05-kor indultam útnak. Kb. 1 óra volt a vonatig előttem álló 38 km-re (kevés jegyzet híján nem tudom, mikor indult). Nem számolgattam, ám hittem benne, hogy elérhető.
Fent a szerpentinen azért három fotóért csak megálltam: gyönyörű volt a havas Eiger előtt ellibegő piros felvonókabin együttese. 15:35-kor még Grindelwald végén fotóztam, onnan robogtam még tán 10 percet, ám 3 / 4 4 tájban rá kellett jönnöm, lehetetlen elérni a vonatot, ráadásul ellenszél is lassított már. Nem akartam feleslegesen széthajtani magam. Nem érhettem el, kénytelen voltam beletörődni.
Kényelmesen hajtottam Interlaken felé és útközben a kinézett bringaboltnál – bringám, pedálom megmutatása után – kértem egy hasonlót. 29 CHF-t fizettem érte. Interlakenben kényelmesen, szinte sétatempóval nézelődve gurultam végig a belvároson, majd vonattal Vispbe, hazautaztam. Mivel 18 óra lett, még egy emelkedő, főleg a kempingtől legalább fél órányi hajtásra kezdődő több, mint 1600 m szintemelkedésű kaptató nem fért a napba.
Elfogadtam: „-ezt picit elcsesztem, ez van, egy 2000m-es emelkedőm nem lesz meg Wallisban, ezért valamikor még vissza kell térnem !”
Viszont mivel annyira vagyok türelmetlen, nyughatatlan, hogy ki akarjam tölteni az esti pár órát, rövid gondolkodás után eszembe jutott a tökéletes megoldás. Ha már ugrott egy újabb kaptató, akkor le kell tudni ezen este az átköltözést a Sion közeli kempingbe, így az már nem visz időt a következő napból.
Úgyhogy pár falat, egy fél vacsora után 1 / 2 7 tájban elkezdtem összepakolni, majd sátrat bontani. Kicsit még beszélgettem a szomszéd lakókocsisokkal, majd 19 órakor elindultam a 45 km-re és 130 méterrel lentebb fekvő Sion felé, hogy másnap már onnan, az ottani 2000m fölé vezető hegyi utak (Lac de Moiry, Arolla, Barrage de la Gr Dixence, Thyon) közeléből indulhassak útnak.
Eleinte hátszélben a málha ellenére is 28-29 km/ó körül hajtottam, időnként viszont pár km erejéig ellenszéllel is találkoztam. Fél óra múltán láttam, hogy sötét felhőből a völgytől északra emelkedő hegyeken jó eséllyel lesz nyári zápor, aztán Sierrénél el is eredt. Az eső miatt is erős szélben a szinte sík úton 38 km/ó-ra gyorsítottam, élvezettel időfutamoztam. Nyári záporok elől szeretek menekülni, robogni. Sikerrel is jártam, hisz 5 perc alatt ki is értem alóla, ám az öt percnyi ázás és sietés jól is esett.
Sierrét elhagyva a Rhone mentén bringaút tűnt fel, így amint lehetett a főútról át is hajtottam a folyó déli partjára, ahol valóban tökéletes kerékpárút fogadott. Innentől kényelmesen, zavartalanul pedáloztam, egy idő után talán még zenét is tettem a fülembe. Végül kb. 10 km kerekezés után jobbnak láttam a kis forgalmú, falvakon átvezető kocsiútra letérni, gondolván, hogy ott jelzik csak a kempingeket. 2 km-n belül, Bramoisnál találtam is egyet, ami - mivel mindössze 3 km-re volt Siontól - tökéletesen megfelelt.
A kedves tulajnő – francia Svájcban nem meglepő – franciául beszélt és mutatta sátorhelyemet. A fák alatti és így nem panorámás sátorhely, illetve a vizesblokk a vispi szuper, automata – kényeztető - kemping után hiányérzetet keltett, amúgy viszont nem volt gond a kempinggel. Nem emlékszem pontosan, de úgy rémlik, hogy a tusolásért külön kellett pénz bedobni. Sátorállítás után érdeklődésből betekertem a faluba, ahol örömmel láttam, hogy lesz hol bevásárolnom. Francia Svájc lévén a pékségen franciául szerepelt, hogy Boulangerie / Patiserre, az utcákat is franciául írták. Chemin, Rue… Másnap újabb két 2000m fölé vivő emelkedőre készültem: a 2349m-es Lac Moiryhoz, illetve délután a leggyorsabban elérhetőre, a Sion feletti Thyonra (2095 m).
Kanári szigetek
4. nap: Alpe Galm
6. nap: Lac Moiry
