|
Linkek
VENDÉGKÖNYV
 Kanári szigetek
fotóalbum!
2000-es emelkedőim
a térképen (114 + 4)!
Pireneusok 2007
MAGYAR ÉS KÜLFÖLDI BRINGÁS LINKEK azok tartalmával együtt
NAGYOBB TÚRÁK
2009 Alpok
2008 Alpok
2006 Alpok
2005 Alpok
2004 Kerékpárral a
Tour de France alpesi hágóin
2003 Kerékpárral
az Adria mentén Montenegróig
2002 Görögország
2001 Svájc - Alpok
2000 - Alpok - Adria
1999 Szlovén - horvát - osztrák
1999 Tátra, Krakkó
1998 Tátra
1998 Magas tauern
1998 Tátra túra
1996 Dolomitok
1995 Tátra túra
1993 Tátra túra
|
2009. április 21, kedd – 11. nap: La Orotava - Puerto de La Cruz - Santa Ursula – La Laguna – Pico del Inglés (992 m) - La Laguna – Santa Ursula – La Orotava = 94,34 km + 1525 m szintemelkedés
Nap végéig megtett táv és szint: 1277,82 km + 27889 m szintemelkedés
8:45-kor magam félig-meddig kialudva, puha ágyban ébredtem. Ahogy Feri elmondta, a sarkon balra, felfelé fordulva hamar találtam egy boltot, ahol 6 EUR-ért kenyeret, almát, üdítőt és felvágottat és gyümölcsjoghurtot vehettem. E lakásban is jól jött a hűtő. Nem siettem, kapkodtam, mert az csak elrontja az ember kedvét, így 10:30-kor indultam útnak az óceánparti, szomszédos Puerto de la Cruzban található híres Loro Parque-ba, a csodálatos állatkertbe, majd délután a sziget északi felén található Pico del Inglés BIG csúcs felkeresése volt a program.
Időközben a reggeli napos időt szitáló eső váltotta fel. Vacilláltam, de hosszúnadrágot és felsőt is vittem magammal.
Mikor a – jól kitáblázott - Loro Park parkolójában egy szemeteshez zártam bringámat, már jó idő lett;
elég volt a póló (Mindössze egyet hoztam magammal az útra, azon kívül mezeket). A parkolóban sok busz is állt, ám a bejáratnál nem kellett sokat várnom. A belépő 31 EUR-ba került, később a parkban 21 EUR-ért vettem még egy Loro Parkos DVD-t.
Az 1972-ben megnyitott Loro Park sokkal több, mint egy állatkert, egyúttal botanikus kert, állatkert, akváriumok és állati showműsorok helyszíne csodás környezetben. Az intézményben sok pálma- és orchideafajt meg lehet találni, papagájfajból pedig itt található a legtöbb a Földön (300). Olyan is akad, amely a világon már csak a Loro Parkban él, egyébként kipusztult. A Loro Park leginkább az állati showműsorjairól híres: 4 műsort lehet megnézni: a papagájok, az orkák, fókás és delfinek adják elő magukat, idomárok segítségével.
A Loro Park egyébként – ha jól emlékszem ezt mondta a magyar házaspár másnap – Tenerifén élő egyébként német ám Thaiföldet képviselő nagykövet tulajdona, ezért is látni itt-ott thai típusú épületeket. Miután belépés után megkaptam a tájékoztató prospektust, azon egyből kiválasztottam az első showt: Orka (kardszárnyú delfin) show-val kezdtem.
Az előadásra egy fedett és hatalmas lelátótér előtti nagy, üvegfalú medencében került sor; szemben nagy kivetítőn is lehetett látni a műsort. Amíg a kezdésre vártunk, kellemes, ráhangoló pörgős zene szólt, és a kivetítőn a filmezett nézőket lehetett látni poénos szövegekkel (Pl: férfi mellett ülő hölgyre odavetítve : Megcsókolsz ?”. Ment is a kacaj.
Egy esteben egy fiatal pár – magáét látva kapott is az alkalmon, meg is csókolták egymást.) Egy rövid kis filmecske arra figyelmeztetett, hogy az első sorok vízveszélyesek, mert az orka nagyot tud fröccsenteni az uszonyával. Ugyan én ott ültem, de reméltem szárazon megúszom. A nézőtér nagyrészt megtelt; elöl páran esőkabátban ültek.
Végül kezdés előtt a medence mögötti vízben már lehetett látni egy orka uszonyt. Az előadás elején nagyon kedves és lelkes idomárlány tartott bevezetőt, majd beengedtek egy orkát, mely körbeúszva ki-kiugrott a vízből. Mivel hatalmas testű, átlagosan 8 méteres, 9 tonnás állatról van szó, ugrásuk is ehhez mért, így kb. 1-2 méterre ugrottak ki a vízből. A műsor alatt – ugrándozásokkor pörgős zene ment, másik „futam” alatt az állat direkt ki-ki fröccsentett jó adag vizet, amivel a nézőtér két-három részét is lefröcskölte az első két sorban ülőket.
Megadott intésre az álaltok hátukra is feküdtek, illetve két alkalommal középen a nézők előtti „kifutóra” ugrottak ki és ott emelték meg faruszonyukat. Az előadás felénél filmen megmutatták a három másik orka születését. A műsor egyik részében kellemes, lágy zenére (Celine Dion) az orka az üveghez vitt nézőtéri kisfiúval találkozott; a fiú az üvegnél közelről került kapcsolatba az orrát az üveghez dugó hatalmas állattal. Megható volt. Egy-egy attrakciót az idomárok harmad vödörnyi hallal köszöntek meg.
Miután véget ért, tán 10-15 percen belül következett a fókák előadása. A nézőtér itt talán fele volt az előzőnek, így még a lépcsőn is ültek néhányan. Az előadás inkább viccesebb és akrobatikusabb jellegű volt. A fókák egyensúlyoztak labdákkal, ugrottak kisebbeket a vízből, fejen álltak a szárnyukkal megtámaszkodva, mellső szárnyukkal többször tapsikoltak. A legjópofább az volt, amikor egy vízi trükk után az egyik idomár úgy csinált, mintha meghalt volna. A fóka a hátra fordított srácot kitólta a vízből, majd társa a parton lélegeztetni kezdte.
A fókák nagyon drukkoltak és örültek, amikor észhez tért. Ezután egy fóka – hogy őérte is aggódjanak – eljátszotta, hogy meghalt. A partra hozva az idomár sóhajtozott, mire a parton álló fókák is sóhajtoztak: ajjaj… Aztán jött a lélegeztetés és észhez térés meg a nevetés. Szintén tetszett még, hogy néha az állat szinte lesmárolta az idomárt, illetve szintén lágy zenére úgy bújt össze az idomárral, mintha lassúztak volna. Az előadás szinte jobban tetszett, változatosabb volt, mint az Orka show.
A delfin showra tartva útközben beugrottam megnézni a szintén híres pingvin akváriumot: ugyanis az Antarktisz után itt található a Földön a legnagyobb császárpingvin populáció. Meglepett, hogy két akváriumban lehetett pingvint nézni, de a másodikban voltak a sárgásan színezett tollú császárpingvinek. Jó volt így élőben látni őket; a félkör vagy félóvális alakú akvárium mellett mozgójárda haladt lassan, arra lépve lassan meg lehetett nézni mindent. Mesterséges fényt kaptak (Bár állítólag az is követi az Antarktisz fényviszonyait), és középen hó is hullott nekik.
Volt középen sziklás rész és persze víz is, ahol meglepve láthattam, hogy igaz, amit a TV-ben láttam: torpedó módjára tudnak száguldani a vízben. Nem trükk az! Aranyos volt, ahogy néha egy pingvin az üvegnél, velem szemközt lebegett a vízen: néztük egymást. Nagyon aranyos állatok ezek; persze jó volt látni, másfelől – két klassz filmet is látva róluk – sajnáltam, hogy csak ekkora terük van: bezzeg az Antarktiszon heteket vándorolnak, hogy biztonságos helyen költhessenek.
A Loro Park csúcspontja a delfinek kb. fél órás előadása volt, melyben 3, illetve (amikor beültem egy másikra 2 órával később) 4 idomár segédkezett. Egyszerre 7 – 9 delfin lubickolt a csodás kék színű vízben, a fedett nézőtér előtt. A delfinek könnyedén ugrottak 2-3 métert is. Volt, hogy kifeszített kötél fölött, illetve, kb. 5 méterre feszített kötélről lógó lufiba ütöttek bele. Itt is volt lassú, romantikus zenével fűszerezett rész, amikor idomárok két hanyatt úszó delfint karoltak út, úgy bújtak össze. Jópofa volt, hogy a delfinek néha orrukkal kitólták az idomárokat a vízből.
Kiemelt esemény élmény volt, amikor nem csupán delfinek ugrottak át kb. 2,5 -3 méterrel a víz fölé kifeszített kötelet, de delfinek orrukkal az egyik idomárt is a levegőbe lökték, így ő is átrepült a kötél fölött. Nagy attrakció volt amikor két delfin kiemelt a vízből az orrukon álló idomárt, majd egy harmadik delfin úgy ugrotta át a fiúk. Előfordult még, amikor delfinek az orrukon álló srácot sebesen vittek végig a vízen, a műsor végén pedig egy kishajóba ültettek egy kiválasztott kisgyereket, akit a delfinek húztak körbe, miközben kb. 5-6 delfin a háttérben ugrott 2 métereseket.
A körtúra végén, romantikus, lágy zene mellett a kisfiú minden delfint megpuszilt. Tündéri volt és hatalmas élmény: a műsor alatt többször is csak ámultam és bámultam, hogy mit tudnak ezen a barátságos, nagyon szeretnivaló állatok és hogy mennyire szeretik egymást a megnyerő, mosolygós, „jófej” idomárokkal. Az ember egy picit irigyli is az idomárokat.
Mivel az orka és a delfin show-n is volt olyan attrakció, amiről videóval, vagy fotóval lemaradtam, mindegyikre még beültem egyszer-egyszer, hiszen az előadás során a nagy attrakciókat sosem ismételték, ugyanakkor a Loro Parkon belül nem kell külön fizetni az előadásokra való belépésért (ez nagyon korrekt!).
A hatalmas élmények után még néhány látnivalót megnéztem, úgy mint láttam a szép hagyományos és fehér szőrű tigrist is, az óriás teknős még mozgott is mikor arra jártam, láttam flamingókat, illetve volt egy jópofa – hosszú lábú és vicces fejdíszű – madár, ami a tükrös oldalú épületnél magát meglátva vagy egy percen át mozgolódott: emelte, illetve eresztette le nyakát, de hiába: tükörképe utánozta. Vicces volt.
16 órakor jöttem ki a parkból, úgy, hogy az orchideáknál, papagájoknál alig időztem, de botanikus kertet sem néztem meg.
Puerto de la Cruzon még megnézhettem volna San Felipe várát, vagy a város legrégebbi épületét a San Francisco templomot; a botanikus kert viszont – a Loro Park után – már nem hozott (volna) lázba. Ezekkel szemben engem valamivel jobban motivált a 2300m-es Las Canadas mellett Tenerife másik BIG emelkedőjének, az Anaga hegység egyik kilátópontjának, a 922m magas Pico del Inglés felkeresése.
Tenerife látnivalók linkje
Várt a Pico del Inglés (992 m): világossal akartam hazaérni. Egy közeli boltban vettem pár péksütit és almát, amit továbbindulás után egy park melletti padon meg is ettem. A városból – 1 5-.kor útnak indulva - megérzés alapján hajtottam átlósan ÉK-nek, majd tértem rá a TF 217-es útra, ami hol közepesen emelkedett, hol síkon haladt La Laguna felé, sajnos elég hamar szitáló esőben. Az idő nem javult és nem is sikerült felhők fölé emelkednem, így egyre jobban áztam. La Victoria után letértem balra, hogy inkább pár km-t az autópályán hajtva térjek át a TF152-es útra, mintsem feleslegesen másszak emelkedőket és tegyek kerülőt.
Más út nem volt: hiányzott pár km normál út a két szakasz között. Mielőtt rátértem volna az autópályára, a szakadó eső miatt behúzódtam egy fedett részre és vártam egy kicsit, illetve egy idő után felvettem az esőnadrágot és esőkabátot. Így tekertem La Laguna felé. A régi fővárost megelőzően kb. 8 km-rel már szinte fennsíkon (610 m) – és ködbe, felhőbe érve – hajtottam; egy időre, La Laguna környékén emlékem szerint talán el is állt az eső.
Pár kilométert száraz úton, világosabb felhők alatt tekertem, ám Las Mercedes falu után megint esőben és megint felhőben hajthattam. Nem segített a fölfelé haladás; a felhők maradtak, hogy egy klasszikus idézetét módosítsak: : tekerhetek lent, vagy fent, de az eső nem változik.
Pedig hogy mit ír a környékről az útikönyv? „-Évmilliók óta babérfaerdők borítják ezt a mindentől elzárt távoli helyet, ahol még ma is alig találhatunk településeket. Az erdőben újra meg újra hatalmas fák bizarr csoportjait látjuk, amelyek ágairól hosszú zúzmófonatok lógnak le. Ezek szivacsként szívják magukba a passzátszél sodorta hatalmas, ködszerű felhőgomolyagok nedvességtartalmát. Ha felszáll a pára, a kilátóhelyekről – spanyolul mirador – egészen messzire elláthatunk.”
A szerpentinsorozat során La Palmán már tapasztalt trópusi erdőben (babérerdőben is) hajtottam, ami igazán klassz lehetett volna szép időben, ám így…. csak letudni akartam és felérni. Bosszankodtam is: ilyen lépések kellenek ahhoz, hogy a BIG listán gyűljenek az emelkedőim és a legjobbak közé tartozzam ? Röhej. Miközben már több, mint 100-szor tekertem 2000m fölé, minden nyári túrám 30.000m-nél több szintemelkedéssel zárul, bejártam a Tour leghíresebb nagy emelkedőit és szintén sokat a Giro d’Italia hágóiból is, eközben több tag is autóval megy egyik emelkedő tövétől a másikig, hogy csak azokra kelljen feltekerni.
Ha én is azt tenném és csak azokra fókuszálnék, lazán 50-70-nel több BIG emelkedőm lehetne már (persze ha versenyről beszélünk számít már, hogy ki hogy ér rá, mennyire lakik a hegyektől, van-e autója, stb.). Szerintem nem a BIG lista eredménye mutatja, hogy ki mekkora hegyibringás. (erre mondhatni: a statisztika mutat valamit és megint más a mögöttes tartalom)
Végül kb. 980 méteren leágazás következett, amin – hullámzó úton – kb. 1 km múlva a felhőben értem a Pico del Inglés kilátóponthoz (19:55 – 20:00). Utóbbit persze csak tábla jelezte, a kilátás kb. 100 méterig, a látótávolság végéig tartott. Éppen fotóztam kettőt, 2 perc időzés után már fordultam is vissza. Rövid gurulás után egy buszmegállóban álltam meg átöltözni (a hűsben nagyon gyorsan cseréltem testemen mezt és húztam rá a polárt, stb) , hogy a lejtőn alul legalább száraz mez legyen rajtam.
Emlékem szerint La Lagunában ismét nem esett, ám ahogy onnan kis emelkedővel felértem a nyeregbe, ott már ködben tekertem; ráadásul sötétedett is: lámpát kellett gyújtanom. A kivilágított falvakon talán már nem esőben tekertem, így gyorsabban tudtam haladni; meg is szabadulhattam végre esőruháimtól. Bár gondoltam rá, hogy jobb lenne hamarabb hazaérni, hogy időben kifizethessem a szállást a talán feltűnő tulajnak, végül a Pico Inglésről 22 órára értem haza, ám az olasz srác ekkor is lebeszélte, hogy a tulaj beugrik a pénzért.
A délelőtti feledhetetlen és délutáni esős (tipikus Anaga hegységi ?) idő után másnap a La Esperanza erdőn keresztül vezető emelkedőn készültem ismét Tenerife aszfaltos „magasútjára”, a Teide fennsíkra a Las Canadasra (2300 m), majd tovább a felvonóállomás melletti 2370m-es ponton át egészen vissza a DK-i csücsökben található kempingbe. Onnan már csak két éjszakám maradt a hazarepülésig.
Adatok:
La Laguna, leág Anaga hg TM: 2:01:08
Pico des Inglés TM: 3:22:00 DST: 54,11
La Orotava, szállás TM: 5:00:52 DST: 94,34 AVS: MXS: 49
ODO: 118924 TR/D: 94,34
Szintemelkedés: 1525 m
Költségek:
- vásárlás: alma, kenyér, üdítő, felvágott, gyümölcsjoghurt 6 EUR
- Loro Park belépő 31 EUR
- Loro Park DVD 21 EUR
- vásárlás: péksütik, alma 4,3 EUR
Összesen: 62,3 EUR
Györgyi Gábor
|
10. nap: Átkelés
12. nap: Teidére feljutás