Linkek
VENDÉGKÖNYV
Szerzői jogok!
MAGYAR ÉS KÜLFÖLDI BRINGÁS LINKEK azok tartalmával együtt
2004 Kerékpárral a
Tour de France alpesi hágóin
2003 Kerékpárral
az Adria mentén Montenegróig
|
2008. július 19, szombat, 3.nap: A Mt Ventoux meghódítás mindhárom irányból egy napon belül Mazan – Bedoin – Mt Ventoux – Malaucene – Mt Ventoux – Sault – Mt ventoux – Bedoin – Mazan = 165 km + 4615 m szint
A Mont Ventoux a Tour de France öt legendás emelkedőjének egyike; részben meredeksége, illetve az itt történt
küzdelmek és egy haláleset tették kiemelkedővé. Ha egy nyári szélcsendes, forró napon teker rajta az ember, megérti, miért hívják kályhának. Ugyanakkor akár júniusban is eshet hó, illetve gyakori az erős szél.
1300m felett az út elhagyja az erdőt és nemsokára mintha a Holdon járna az ember: mindenfelé csak kő; semmi nyoma növényzetnek! A Tour de France történelme során e hegyen halt meg (dopping és kimerültség következtében) az angol Tom Simpson, illetve többen is leestek már kerékpárjukról a kimerültség, forróság miatt.
A Club des Cinglés du Mont Ventoux e legendás hegyre kiírt túrakiírás teljesítéséhez köti a klub taggá válást. Ez pedig: 24 órán belül kell feltekerni a Mont Ventouxra mindhárom fő irányból.
A táv összesen kb. 138 km, a szintemelkedés pedig hivatalosan 4443 m. Ám a Ventoux meredeksége azért nem dobogókői és a két hosszabb kaptató több, mint 1500m szintemelkedésű; duplája a Kékesének.
2008. nyaráig a honlapjukon 19 országból 2388 tagot találni, ám köztük egy magyar sem akad(t). Míg Nyugat-Európában az emberek ismerik és vesznek részt bringamarathonokon, illetve ehhez hasonló túrakiírásokat teljesítenek, Magyraországomból csak az osztrák és olasz marathonokra járnak és semmi több. Én kifejezetten
szeretem az ilyen, túrabringásoknak is teljesíthető kihívásokat, ahol nem kell rohanni, lehet élvezni a túrát,
emelkedőt, mégis nagyot teljesít a vállalkozó. Ezért nagyon motivált a teljesítése! 2004 óta tett alpesi túráim, illetve a 2007-es Raid Pyreneen után most ezt és (júl 30-án) a Trittico Mortiriolót teljesítve akartam ismét - magamnak - bizonyítani, jelezni : teljesítményemmel én is a nyugati hegyi, alpesi kerekesek közé tartozom!
Lélekben nagyon készültem, nagyon vártam már e napot, a kihívás teljesítését; épp e legendán és természetesen túrabringával, kísérők, segítség nélkül. 2007-ben egy szerencsétlen vis-major miatt nem maradt időnk Péterrel a Ventouxra, ám idén jóformán ezzel kezdtem a bő két hetes túrámat.
Tudtam, hogy e nap életem egyik legemlékezetesebbje lehet; mindent megtettem, hogy az is legyen!
A nagy napra készülvén kinyomtattam a három meredekségdiagramot és elolvastam 2-3 élménybeszámolót is, köztük
pl. egy hasonló három emelkedős teljesítésről, illetve egy BIG-es "kollégától", Mauro Repettitől e-mailben is kaptam pár sor tapasztalatot: "it was phsycologically difficult to see to top and see bad weather ...the wind was terrible.........my friend and me climbed the last 5 km with 34-29 because the wind was too
strong...........they said a 7 % climb become more than 15 % with strong wind !!!! terrible.....but thanks God we reach the top ........particularly difficult the fact that the wind tried to fall down the bikes......" - azaz : "pszichikálisan volt nehéz, hogy látod a csúcsot, látod a rossz időt (szept)... barátommal az utsó 5 km-t 34*29-ben hajtottuk, mert a szél olyan erős volt.... azt mondták, hogy a 7% meredek több, mint 15%-nak érződik erős szélben! Szörnyű! De Hál'Istennek elértük a csúcsot... - különösen kemény az, hogy a szél majd lesodorta a bringákat..."
Több tapasztalt kerekes a későbbi hőség miatt korai (6 óra előtti) indulást javasolt.
5:40-kor ébresztett mobiltelefonom; egész jót sikerült aludnom. Odakint még csak pirkadt; a Nap még nem kelt
fel, ám az elmúlt napi erős szél teljesen elült. Ideális időnek tűnt – mint ígérték is tesómék sms-en. Csendben megreggeliztem (baguette, konzerv, sajt, paprika vagy alma + egy banán), majd felcuccoltam a bringát is. A szerelőcuccokból egy keveset már este kiválogattam, de azért maradt elég: teljes imbiszkulcskészlet, egyéb kulcsok, műanyag és fém kerékleszedők, pótbelső, kerékfoltozó, csavarhúzó, fém pumpa, 1-1 tartalékbowden. Kitett kb. másfél kg-t; mondjuk máskor is viszek ennyit. Teljes napra, esti hazaérkezésre készülvén nem spóroltam a ruházattal sem: a hátulra rögzített hátizsákban vittem hosszúujjú pulcsit, egy másik rövid mezt, alulra hosszúnadrágot is (esőcuccot emlékeim szerint nem), kaja gyanánt baguette, konzerv, sajt, két banán, és persze a kis zsebben akadtak müzliszeletek, pezsgőtabletta is. A kormánytáskában az iratok, jegyzetfüzeten túl videókamera és fényképezőgép, fejpánt tartott velem. (Korábban 4400m szintemelkedésű Fausto Coppi és Granfondo campagnolo marathonon is bántam, hogy videót nem vittem (Igaz, akkori még 1 kg-s volt), igaz a filmezésekkel lassított volna valamennyit.)
Nem véletlenül vettem magamra piros-fehér-zöld Hungary feliratú mezemet; büszkén mutattam, hogy hová valósi vagyok; mely országból való ez Mt Ventoux ütődöttek klubtagságra hajtó túrabringás.
Mielőtt – kicsit későn – 6:55-kor útnak indultam – a Nap már felkelt, így meg is örökítettem, milyen fényekben látom sátramból a nap főszereplőjét a Mt Ventoux-t. A főúti becsatlakozásig csak nem mérte pulzusom a pulzusmérő, így tovább próbálkoztam vele: egészen negyed órán át, egyre mérgesebben. Kíváncsi voltam a rengeteg elégetett kalóriára és menetközi pulzusomra is – érdekességként. Nem volt mit tenni, pulzusjelzés nélkül fordultam Bedoin felé. Igyekeztem arra gondolni, hogy anélkül is szép nap lehet, csodás időben, hangulatban és rengeteg fotóval, videóval. Az elmúlt nap megismert lankásan emelkedő mezei úton pedáloztam Bedoin felé, miközben a Nap sebesen kúszott fel az égen. Útközben hosszan "szemezhettem" a Mont Ventoux-val; hangolódhattam a napra.
Mikor a Bedoin előtti virágos bringás szobornál megálltam fotózni, videózni, a sebességmérőt újra indítva mérni kezdte pulzusomat. Ez aztán nagyon feldobott; innen tudtam: minden megvan ahhoz, hogy feledhetetlen napban lehessen részem.
A településre érve – nem csoda ily későn – 8 óra előtt bőven akadt már pékség, ahol péksütiket (baguette-t is ?) vehettem, illetve első pecsétemet begyűjthettem az igazoló lapra. Időm: 8:00 ! Másfél órával több, mint hónapokkal korábban gondoltam. Az utca végén, a Mont Ventoux tábla (mely jelzi a magasságát, emelkedő hosszát (22 km), aktuális magasságot (309 m) és az 1. km meredekségét) előtti terecskén már kb. tíz fős bringás csoport gyülekezett – később Malaucene felé hajtottak el.
Miután nekikezdtem a bő 3 órásra tervezett emelkedőnek ebből az irányból sem kellett hiányolnom a kerekeseket; eleinte kb. fél km távolsággal érkeztek.
Meglepett a dolog; nem gondoltam, hogy a Tour de France nélkül is ennyien jönnek ide. Nem hittem volna, hogy ezek szerint talán az Alpe d’Hueznél is népszerűbb (estére – sőt délre - már nálam is vitathatatlanul az lett!) Az első 2 km még csak 2-3%-os meredek volt, ezt kompenzálta később a Chalet Reynard előtti 7 km-n át csaknem 10%-os meredek rész.
Hátratekintve a dimbes-dombos Provance művelt területei, szőlőlugasai látszottak és az érkező kerekesek. Eleinte egy 50 év körüli férfit követtem, hittem, hogy közeledek, de nem volt jelentős ez, így első megállásomkor – a Mt Ventoux ouvert (azaz nyitva /nincs lezárva) táblánál búcsút is intettem neki. A következő faluig az út mentén is akadt egy-két borospince, néhol (üres ?) borosüveget is kitettek, hogy látható dologgal is becsalogassák a vendégeket. 5%-os meredek folytatásban közeledtem St Colombe házai felé,
miközben egy Liberty Seguros mezes púpos srác lihegve hajtott el mellettem. Bár miért ne mehetne így, mégis zavart a dolog, hogy liheg, de mégsem elég gyors. Azt érezhettem belül, hogy igyekvés nélkül semmivel sem jobb nálam a srác és bár túrázni jöttem e nap is, mégis rákapcsoltam és utolértem, majd a falu előtt meg is előztem a srácot.
Utána persze egy rövid sík szakaszon vissza is álltam saját tempómra és hagytam továbblihegve elhaladni a görbe srácot.
St Esteve környékén az út néha már erdő szélén haladt, meredek szakaszok is akadtak, majd a falut elhagyva igazi, szinte hazai erdő következett; kilátás semerre sem nyílt; csupán a 10%-os meredekség tette érdekesebbé az utat.
Innen pedig 7 km-n át ez következett.
Maradandó emlék nem maradt: jó erőben, az árnyékot élvezve pedáloztam fölfelé; alig-alig álltam meg. Csak akkor, ha valami jó filmezőhely akadt. Rövid szakaszon kisebb sziklaszoros-féleség is akadt, időnként pedig kellemes piknik helyek kísérték az utat. 900m felett néha hátratekintve az út fölött rá lehetett látni a lentebb elterülő Provance-ra.
A bringások gyakorlatilag kivétel nélkül versenybringások voltak, az azzal járó nehezebb áttétellel (az én legkönnyebb 28*34-emhez képest), így nekik nagyobb erőkifejtésbe került egy-egy fordulat, némelyiküknek nehezére esett a 10%-os meredekség.
Nekem ezzel az áttétellel csak a 24-25kg-s málhával együtt esett volna nehezemre, mindössze 4-5 kg cuccal nem volt gondom. Egy szikla közeli enyhe kanyarban megálltam picit filmezni: videómra saccra 60 év körüli férfi érkezett. Nem ritka ez még a Mt Ventoux-on sem ! Kb. 1200méteres magasságban szinte váratlanul egy jobb kanyarban a fák közül először láthattam rá közelebbről a TV tornyos kopasz csúcsra, ám még kilométereket kellett várnom, mire az erdő ritkulni kezdett és folyamatossá vált a kilátás.
1320m után az út picit lankásabb (8,5%) lett, ekkortájt egy mellém ért kerekes szólított meg.
Miután kérdésére megválaszoltam, hogy magyar vagyok, örömmel említette nekem a nagyatádi triatlonversenyt, minthogy ő egyébként triatlonista, ráadásul egy barátjának (?) felesége magyar. Hazámat is dicsérte, majd persze szóba került az én túrám is.
A napra vonatkozóan ő is tanácsolta, hogy ügyeljek fejemre, tarkómra; vigyázzak a napszúrással. A Chalet Reynard-nél búcsúztunk el, ahol utoljára lehetett vizet venni. Nem vásároltam semmit, bekaptam egy müzliszeletet, egy vaniliás mazsolás péksütit, banánt majd a már ritkuló fák között folytattam utam.
Innen – az utolsó két 9-10%-os km kivételével már csak 7-8%-os meredekség várt rám; az út már végig – szó szerint – toronyiránt haladt.
A sok kerekest látva meglepve tűnt fel, hogy kivétel nélkül mind bukósisakban teker. Vajon kötelező Franciaországban, vagy a tűző napsütés miatt ?
Hamar a fotókon már látott Col Ouvert táblához értem,
ahonnan már tisztán lehetett lefelé a tájra és a csúcs felé is filmezni. Időnként más kerekesekhez csapódtam, egy-egy alkalommal menetközben is videóra rögzítettem a haladást, hangulatot, panorámát. Nagyon megfogott !
Csodás tiszta időben, alig lengedező szélben láthattam magam előtt a közeli, elszórtan fák által kísért, illetve az utolsó - kősivatagban vezető - kilométereket. A rengeteg bringás is azt mutatta, hogy ez bizony a kerekesek Mekkája. Ide minden valamirevaló bringásnak fel kell tekernie egyszer az életben !
Egy ideig egy újzélandi pár mögött tekertem; ők sem voltak gyorsabbak nálam; lihegve de a kormányt egy kézzel, másikkal a kamerát fogva is tartani tudtam tempójukat.
Egy megfelelő – hátra is szép panorámás szakaszon visszagurultam, hogy a letett videó engem is megörökítsen. Épp menetközi videót készítettem, amikor a Tom Simpson emlékműhöz értünk. Meg kellett állni!
Rengeteg kulacs állt az emlékmű előtt, néhány gyertya is.
Az angol kerekes – aki Milan-San Remo-t is nyert, valamint olimpián volt bronzérmes, sárga trikót is viselt a Touron néhány napig - 1967 július 13-án halt meg a hegyen, miután leszédült kerékpárjáról. Utóbb kiderült, teljesítményfokozóval élt.
Egy enyhe kanyar már az utolsó előtti kanyarhoz (egyben a Col Tempétes (1829 m) nyereg) vezetett, ismét 10% meredeken. Sorra egymást érték a kerekesek; max. 200méterenként jöttek az újabbak. A kanyarnál egy fotólabor fotósa készített minden bringásról 2-3 fotót, majd ugrott is hozzánk, hogy adja a névjegykártyán, honlapcímet (ahol a képet meg is lehet rendelni, pólóra, bögrére tetetni, stb.).
Mivel előttem nem sokkal fotózott egy másikat, izgultam, hogy rólam is jól sikerül-e, ám 2 hét múlva kiderült, fantasztikus, feledhetetlen fotókat csinált. KÖSZÖNÖM !
A szinte célegyenes már közvetlenül a csúcs alatt vezetett; láttuk a fent pihenő, időző embereket. Vissza és előre nézve klassz fotók készültek. Fantasztikus érzés volt a legendás csúcsra érni, a 10%-os meredeken egyes kerekesek küzdelmét látni. Furcsa, de valóban, egyeseknek már egyszeri feltekerés is életre szóló élmény és álom. Nekem is életre szóló élmény az egy is, de teljesítményileg a három az, ami az álom, a CÉL volt!
Az utolsó hajtűkanyar előtt kezembe vettem videókamerámat és azzal a kezemben tettem meg az utolsó 2-300 métert: otthon nézve is látni lehessen, milyen érzés az 1909-1910m-es (más magasságot írnak itt-ott.) csúcsra érni ? 11:20-at mutatott az órám. Miután bringám letámasztottam, egy fent időző kerekes elismerően szólt nekem: "Great performance!" (Nagy teljesítmény!) – talán az egy kezes, túrabringás felérés miatt gondolhatta; pedig még két Mt Ventoux mászás várt rám ?
A TVtorony miatt északra csak pár száz méterrel odébbról nyílt panoráma, a parkolóból leginkább dél és kelet felé lehetett a végtelenbe ellátni. Nyugat felé az utolsó hajtűkanyarból lehetett gyönyörködni.
Miután letudtam a kötelező fotókat, videót, igyekeztem kiélvezni a Ventoux csúcsán létet: kedvemre való ajándéktárgyakat venni erről a legendás helyről. Vettem matricát, I did it ("megcsináltam!") pólót (Előre inni a medve bőrére ?) mely mindhárom kaptatót ábrázolja, Ventoux-os hűtőmágnest, matricát a bringára, képeslapokat, stb. Sajnos akadtak olyanok is, amelyeket épségben bringatáskáimban nem tudtam volna levinni.
A mezen, nadrágon – második felérésemkor nagyon hosszan gondolkodtam, de végül nem költöttem rá; más fajtát lehetett lent is, Bedoinban.)
Kb. 11:50 tájt vágtam neki a nyugatnak, 340 m-en fekvő Malaucene-be vezető lejtőnek. Már azonnal az első hajtűkanyarban fotózni kellett megállnom, majd újabb km múlva, ahonnan ismét szép panoráma nyílt a csúcsra, ismét. Az út kb. 3 km-t követően már időnként kilátást is nyújtó erdőben ereszkedett7-10%-os meredek úton, kivéve a Mt Serein környékén, ahol 1 km-n át picit még tekerni is kellett, olyan lankás lett az út. A hőség felé ereszkedve
egy árnyas parkoló-féleségnél álltam meg, ahol egy kőre ülve nyugodtan eszegethettem (kb. 1/4 1-től.): baguettet, még otthonról hozott kolbászt, konzervet almával (azaz semmi extrát).
Egy szakaszon, hosszabb egyenesben még 50 km/ó melletti filmezést is kipróbáltam.
A lejtő meredekebb része egy kellemes, hűs, árnyas piknikező helyig és vendéglőig vezetett, ahol a jobb oldalon a sziklafal aljában forrásvíz fakadt, abból pedig kellemes tavat képeztek. Innen már lankásan lejtő két km vezetett Malaucene házai közé, ahol egyből az első kanyar szembülső üzletének ablakában meg is láttam egy "Club des Cingles du Mont Ventoux" logót, így hát oda mentem pecsétért.
Egy áruházban vettem még üdítőt, meg banánt és már indultam is neki második Mont Ventoux mászásomnak (12:55). A tábla 21 km emelkedőre 1548m szintemelkedést és 7,5% átlagmeredekséget jelzett.
A forrásnál még hűs vizet vettem, aztán az emelkedőn igaz eleinte még árnyékban, hamar száraz, meleget sugárzó hegyoldalban hajthattam. A nap legmelegebb része volt, a növényzet délszaki, száraz volt; a kabócák hangosan hallatták hangjukat (hogy hívjuk: zümmögnek ? nem. Sípolnak ? Mit csinál a kabóca ? – kérdés!)
Eleinte 2-3 km-t 3 kerekest pár száz méterrel követve tettem meg; kilátás sem volt. Ekkor tűnt fel először, hogy kormányom kilométerről-kilométerre picirit elfordul. Kézzel kellett visszafordítanom.
Sajnos a schwechati reptéren teljesen kicsavartam a felső csavart, amit – miután teljesen kijött a menetéből – vissza már nem tudtam csavarni. Mostanra lazult ki úgy látszik észrevehetően. Hamarosan kitapasztaltam, hogy kiállva hajtva sokkal könnyebben lazul, így sajnos a továbbiakban végig ülve kellett tekernem. A Ventoux-nak ezen oldali emelkedője gyakorlatilag 3-4 részre oszlott: az alsó 8 bemelegítő kilométer 5-9%-os meredek volt, ritkás erdőben vezetett, ahol gyakran sütött rám a Nap, időnként kilátással; inkább D-DNY felé. A csúcs egyáltalán nem látszott.
Erről is tekertek fel kerekesek, de innen mondjuk több perc különbséggel érkeztek, bár ebben akár az is belejátszhatott, hogy a napnak ez volt a legmelegebb időszaka.
A tűző nap és a nyílt szakaszok miatt sisakban tekertem, ám alá fejpántot húztam, ami ügyes megoldásnak bizonyult, hiszen izzadtságom által nedves lett, ami a fejpánt által a nyakamat hűsítette. Egy jobbkanyarból, egy nyeregnél északra is nyílt kilátás, ám a folytatásban kilométereken át ismét inkább nyugat felé. A csúcs még innen sem látszott, hiába kerestem.
A 10. km után 985m magasságban következett a kaptató, második, legnehezebb – 4 km-en át 9,5%-os meredek – része, ahol a kormány miatt végig ülve kellett hajtanom. Még így is 2-3km-nként állhattam meg visszafordítani. A többnyire napos úton igyekeztem a legkisebb árnyékokat is megkeresni, áthajtani rajtuk. A nehéz szakaszon tudtam is magamról és éreztem is, hogy valahol egy picit szusszannom kell, így POLAR-omon folyamatosan követtem, hogy milyen magasan járok és visszaszámoltam.
Kilátás híján az sem tudott erőt adni, egy kerekes is csak a vége felé. Ahogy feltűnt, láttam, hogy nagyon kínlódik: persze versenyáttétellel! Nekem persze jól jött, mert közelíthettem, célt adott; addig sem akartam szusszanásra megállni.
Túl a 3 nehéz km-n, mikor sajnos ő is megállt, nem sokkal később én is úgy döntöttem, a jobb oldali árnyas füves részen jó lesz picit leülni, bekapni müzliszeletet, vaniliás-mazsolás péksütit és banánt. És juj de jól esett a Powerade!
Innen már fél kilométeren belül véget ért a 9,5%-os rész, lankásabb részen a Mont Serein-i turistaházhoz és leágazáshoz értem. A Mont Serein a Ventoux melletti hegynyúlvány, rajta sípályával és talán egy kis üdülőfaluval. Innentől már észak – az Alpok - felé vált panorámássá a táj és végre a TV torony is megmutatta magát.
A turistaháznál nagyon klassz, igazán hűs vizet kaptam. A turistaháznál kb. egy fél – 3 km-s szakasz elég lankás, néhol szinte sík volt, aztán megkezdődött a kaptató utolsó – eleinte 7%-os, feljebb 9-10%-os – szakasza.
Az alján egy hajtűkanyarnál menetközi, illetve leállított videóval magam lefilmezésével is hosszabban elidőztem. Itt ismét volt egy oldalra hajtott sorompó: ebben a magasságban (is) le lehetett zárni az utat, téli havas időben. A folytatásban hamarosan – félig-meddig váratlanul – egy jobbkanyarból szembe találtam magam a Mont Ventoux-val.
A csúcs alatt néhány szerpentinnel szépen tekeredett fel az út, mely a következő 1-2 km alatt hagyta maga mögött az erdőt. A ritkuló fák miatt észak és ÉNY, azaz a hegyek felé is nyílt szép kilátás; sőt az elmúlt napi szélnek köszönhető tiszta időben messzi havas csúcsok is jól látszottak.
Erről, északról nem volt olyan kopasz a hegytető, mint dél felől, egész magasan is akadtak elszórtan fák. Amilyen fantasztikus volt a szerpentinező út, kopár csúcs, TV torony alkotta kép, bőven fotóztam, készítettem mindenféle filmet; menetközit is. Úgy az igazi, milyen volt a hegyfal mögül előbújva meglátni a közeli csúcsot. Ismét nagyon fel voltam dobva!
A hátralevő kilométerek tulajdonképpen panorámautat jelentettek. Vissza-, lefelé szépen rá lehetett látni a Mont Serein üdülőházaira; az út tekeredése során pedig előtűnt egy gömb alakú obszervatórium. Tulajdonképpen innen is igazán jól néz ki a kopasz csúcs, talán csak a déli oldal utolsó kilométerei picivel meredekebbek, és a sok bringás miatt más a hangulata. A hajtűkanyarból ismét klassz filmet készítettem. Legközelebb már a csúcs alatti utolsó hajtűkanyarnál álltam meg, mert teljes északi panoráma onnan nyílt utoljára (a csúcsról már nem) és utolsó Mt Ventoux mászásom vége a bedoini út utolsó 6km-vel egyezett, azaz e szakaszon ekkor jártam utoljára.
DNY felé talán még a tenger is látszódhatott – a videót otthon megnézve majd kiderül ! A végső 6 km-n tett gyakori megállások, filmezések (és sehol sem sietés!) miatt csak 16:55-re értem másodszor a Mont Ventoux parkolójába (lábamban 75 km és kb. 3300 m szintemelkedés). Malaucene felől – a kevesebb fotótéma, kevesebb megállás miatt végül - megállásokkal együtt 3 óra alatt felértem; Bedoin felől ez 20 perccel több volt. Bár tudtam, hogy testvérem és szüleim is drukkolnak, tudják, hogy mennyire fontos ez a nap, ám mégsem küldtem sms-t nekik; féltem, nehogy az időt olvasva, azt higgyék, késésben nehéz helyzetben vagyok, hiszen maximálisan biztos voltam a világossal történő teljesítésben. Erőmben sem kételkedtem, gyakorlatilag úgy voltam vele: "csak végig kell tekernem".
Mivel bankkártyámat nem vittem magammal, a boltban hosszan tanakodtam, költsek-e mezre, végül kihagytam, ám az idő elszaladt. Továbbra sem törődtem vele; nem akartam sürgetni magam.
A csúcson nem lehetett volna nyugodtan falatozni, így az is a lejtőre, későbbre maradt. Utolsó erős napfénynél készített csúcsfotóim, videóm után 17:23-kor hagytam el a csúcsot. A kezdeti, meredek, legendás lejtőn egy-egy szakaszon ismét menetközben, 50-55 km/ó-s tempónál is filmeztem (egy kézzel fogva a kormányt!).
A Chalet Reynardtól Sault felé letérve meglepett, hogy kilométereken át alig lejtett az út: tekernem kellett a 32-34 km/ó-hoz is. Egy árnyas pihenőhelyen meg is álltam, mert célszerű lefeléúton enni, ami a sok energiát, erőfeszítést nem igénylő lejtőn könnyebben felszívódik, mint fölfelé hajtva. Baguettet, szeletelt magyar kolbászt és paprikát ettem (van aki ezért kinevet, de én azt vallom, nem a bringáskajától lesz valaki komoly kerekes, hanem a teljesítménytől). Érdektelen, átlagos, zárt erdei út volt ez: 3 km-en át alig lejtett, a következő 5 km is csupán 2,5 – 4 %-os volt, majd a végső 9 km volt 4-6%-os, ám a visszafordulást jelentő Sault előtt picit még fölfelé is kellett tekerni. Az aszfalt – ahogy Mauro is mondta - nem volt olyan jó minőségű, mint a korábbiak. Az erdőből kiérve megláttam a mezőkön túl Saultot is, ahová 2-3 km nyílt mezőn, néha erős illatú, lila levendulamezők között vezetett utam. Itt már szelet is lehetett érezni; a lejtőn inkább támogatott.
Az ereszkedés végét jelentő 695m-es magasságból kb. 1 km-es emelkedőn kellett a 760m magasra épült Sault házai közé feltekerni. Nem sokat időztem (18:30-40): megvásároltam magamnak estére a baguette-t (amit innentől a kempingig magammal is vittem, természetesen) és két banánt, begyűjtöttem utolsó bélyegzőmet, majd jöhetett az utolsó mászás. A nap közbeni "sehol sem sietések" miatt – ahogy már a lejtőn is számolgattam, bizony igyekeznem kellett. Este szüleimmel beszélve mondtam nekik, hogy lámpát sem viszek (annak a súlyával pl. spóroltam), mert sötétedésre úgyis visszaérek. Egyre szorosabbá vált a dolog !
Sault kissé távolabb esett a Mt Ventoux-tól, mint a másik két emelkedő kezdete, gyakorlatilag szinte nem is a Mt Ventoux lábánál van, ám váratlan meglepetés volt, amint a falu széléről a csúcsot kerestem a dombok, hegyek fölött, mégiscsak látni lehetett a TV tornyot !
Az egy órával korábban tervezettnél 20 perccel később (18:40) kezdtem meg tehát harmadik Ventoux-emelkedőmet, mely alsó fele sok érdekességet nem kínált, így gyakorlatilag egy, max. két megállásos kaptatóként számoltam vele (a Chalet Reynardig). A levendulamezőknél még meg-megálltam kétszer, ám az erdőben már csak hajtottam! A Chalet Reynardig 18 km és 700m szintemelkedés picivel több, mint Dobogókő, így 1 és 1 órával plusz kis pihenéssel számoltam: 20 óra körül érhettem a végső, meredekebb és lenyűgöző bő 6 km-es panorámás szakaszra, legkorábban 3 9-re a Ventoux csúcsára: harmadszor e nap!
Mivel itt elég tempósan hajtottam, időszakosan a hátam is éreztem, igyekeztem néha jobban kiegyenesedni, de a kormány miatt kiállva nem hajthattam. Így fárasztóbb volt! Ezért is 1200m-en rövid megállást tettem; a korábbi pihenőhelyen bekaptam két müzliszeletet, miközben jól esett picit ülni, nyújtózkodni.
A hegy keleti oldalán vezető út fáit már nem sütötte a Nap, amikor az utolsó 4 km-en egyre lendületesebben, egyre nagyobb igyekezettel hajtottam: a 2-3%-osan emelkedő úton 15-18, majd 20-23 km/ó-val igyekeztem. Türelmetlenül vártam, hogy végre a Reynard turistaházhoz érjek. Akkorra órám 20:16-ot mutatott és meglepetésre ott épp egy futóverseny zajlott; volt ám sok ember, élet, hangosbemondó, stb. Épp csak kulacsot töltöttem, szusszantam két percet, majd igyekeztem is tovább, hogy sötétedés előtt felérjek a Mont Ventoux-ra.
Az első, Bedoin felőli emelkedő utolsó 6 km-én jártam ismét. Ezúttal csak kb. 2,5 km után álltam meg először fotózni. Ismét láthattam a Napot; a csúcs nyakánál járt már; mivel az út szembe emelkedett, így árnyékom nagyon hosszú volt már. Ezúttal épp ezt élveztem: hogy már szinte forgalom sem volt, csend és nyugalom ereszkedett a tájra, a természet magára maradt! Illetve: én még ott voltam – és reméltem, hogy a csúcson minél kevesebben, hadd örömködjem majd ki magam zavartalanul!
Néha birkák is akadtak az út mentén. A több, mint 1000 méterrel lentebb fekvő provance-i dombokat már csak éppen-éppen sütötte a Nap. Mivel a könnyen elforduló kormány miatt tekerés közben nem állhattam ki a nyeregből, hátam néha picit jelzett, de itt már alig-alig vettem észre; a Tom Simpson emlékműtől nagyon feldobva, hatalmas lelkesedéssel tekertem. Az utolsó 3 km-n a korábbi szellő erősödött; inkább szélnek éreztem, már-már fázni kezdtem a rövidujjúban! A napsugarakat azért is figyeltem nagyon, mert naplementétől fél óra múlva sötétre számíthattam; lámpa nélkül! Ezért nem örültem, amikor kb. 1-2 km-rel a csúcs előtt már nem láttam a provance-i dombokon a halvány napfényt. Hiszen még fel kellett érnem, ott "kiörülni" magam és utána jöhetett még a lejtmenet.
A Tom Simpson emlékműnél – 1,5 km-re a csúcstól – már sikeremet jelezve álltam a fényképezőgép elé; a csúcs mögött a naplemente csodás fényeket produkált. A Mt Ventoux este is lenyűgözött!
A Col Tempétestől már a csúcson levő embereket is láttam ! Tulajdonképpen a lendület vitt fel: az utolsó – a csúcs alatt vezető - kilométeren többet gondoltam aktuál problémáimra (ne vegyem fel már itt a hosszúujjút ?
Vajon mennyire fogom majd az utat látni az erdőben vezető lejtőn ?), mint a sikeres teljesítésre, ám a hajtűkanyar előtt utoljára megálltam: videó elő és gyerünk. Ismét megörökítettem felérésemet. A hajtűkanyarban fordulás közben nyugatnak nézve a Nap nagy meglepetést okozott: még látszott a napkorong! A parkolóban 2-3 autó állt csak, talán két embert láttam, ám mégis felérve elkiáltottam magam: MEGCSINÁLTAM !!!
Míg azt nézegettem, mire állíthatnám fényképezőgépem egy záró önfotóhoz, két ember sétált arra, akiket meg is kérhetem. Pár mondatos beszélgetésünk során a férfi kedvesen érdeklődött, sőt maga ajánlkozott, hogy lefotóz, sőt még innivalót is ajánlott, ha nincs nekem. Nagyon kedves volt. Örömmel szakadt ki belőlem a siker, a büszkeség: mondtam is neki: túrabringával, kísérők nélkül egy nap alatt mindhárom irányból feltekertem a Mont Ventoux-ra, miközben rengeteget filmeztem, fotóztam. Említettem neki a Club des Cingles du Mont Ventoux klubot is, aminek így első magyar tagja leszek. Amúgy sem sok magyar kerekes akad arrafelé ...
Az interneten olvasott infók alapján magyar kerekesek nagyobb számban a Stelvióig szoktak menni, azon túl azok, akik pár napra kimennek Tourt nézni és párat tekerni és még egy-egy közepes túra. Az Ortles környékétől nyugatra már valóban elég ritka a magyar kerekes!
Egyébként egész nap talán 2 montist láttam, a többi, mint könnyű versenybringán tekert, a lefotózott montis is bringás cipőben tekert; én klipsszel. Ritka madár lehettem a Ventoux-on. Lehet, hogy egyszer málhás bringával is fel kéne menni ?
Bár a videót leállítva 2 percet büszkén beszéltem a videóra, a rólam készített fotókon nagyon jól látszik egyébként, hogy milyen széles a mosolyom ?
Egyébként örömömbe az is belejátszik, azért is szeretem az ilyen kihívások teljesítését, mert ilyenkor nem az számít, hogy valaki milyen ügyesen szerez szponzort hosszú túrjához, vagy valakinek több szabadsága van. Csak és kizárólag az számít, mennyire vagy erős kerekes (ha eltekintünk a bringák (3-4 kg) és magunkkal vitt cuccok (4 kg) súlyából adódó különbségtől)! Hiába a több szabadság, több szponzor, az nem visz fel háromszor a Ventoux-ra! ? Ezért ilyenkor azt érzem, az ehhez hasonlók korrektebb összehasonlítások, mint hogy valaki pl. hány hetes, hónapos, kilométeres túrára ment. Nekem minden évben maximum 3 hetem van, hogy valami maradandót alkossak. Ismét sikerült :-) De még csak túrám 3. napján jártam ?
Egyúttal e sikeres nap csattanós választ adott annak a bringás fórumozónak aki egy vita hevében válaszával felfedte, hogy lenézi azokat, akik akár egész napra való kaját is visznek magukkal (úgy látszik nem járt még olyan helyen, emelkedőn, ahol órákig nincs bolt, üzlet, turistaház), illetve akik úgy gondolják, a bringázáson kívül is van élet és a téli zimában találnak jobb időtöltést is ("mi ... végig tudunk zsebből kajálva tekerni 200-300 km-t, és nem kell megállnunk másfél óránként a magunkal cipelt 10 kiló kajából az aktuális szendvics, jodhurt, alma, túrórudi, kakaóscsiga adagot a fejünkbe nyomni........." és "valóban rendszeresen edzünk, készülünk akkor is amikor te otthon heverészel a jó meleg szobában"). Ugyanis anélkül is lehetett kiemelkedőt és örömmel teljesíteni.
Mielőtt útnak indultam egy percekkel később férfi is kíváncsian érdeklődött; neki is örömmel meséltem pár mondatot a feledhetetlen napomról. Miután megvoltak a fotók, videó, "kiörültem" magam, ideje volt gondolni az indulásra is, mert a Nap már lement. Gyorsan alul-fölül hosszúujjúba öltöztem, feltettem a lábaimra a fényvisszaverő-csíkokat, majd 21:35-kor nekivágtam az élménybeszámolók által kifejezetten gyorsnak írt lejtőnek: keveset kanyarog és elég meredek! A kormányt illetően egyáltalán nem aggódtam: józan paraszti ésszel logikus volt, hogy míg az emelkedőn a kormányt markolva, inkább kifelé fölfelé, kifelé "húzza" az ember azt, lejtőn a testsúly által is jobban ránehezedve, inkább befelé nyomom, így nem lazul tovább, sőt..
Hiába nem találkoztam a csúcson más bringásokkal, bizony 4 km-rel a csúcs után 3 felfelé tekerő kerekes mellett suhantam el: vajon harmadik vagy negyedik mászásukon járnak; netán e klubon túl akár ötödször hajtanak fel ? – gondoltam.
A Reynard turistaházig még inkább jellemzően 45-55 km/ó környékén, néha felette gurultam, ám a 10%-os részen, a minimális – éppen elegendő – fényt még adó lejtőn pl. 250m ereszkedés közben 55-67 km/ó-s sebességgel, utána is 52-60 km/ó-val "zúztam" lefelé – itt már inkább a minimális fény miatt lettem óvatosabb. Szerencsére semmin forgalom nem volt és állatok sem ugrottak elém. 21:52-kor értem ki az erdőből, onnan picivel világosabb lett; majd 22 óra után 1 perccel már Bedoinban voltam és csak ekkor olvastam tesóm napközi sms-ét ("Halihó ! Egész nap drukkolunk! Óránként emlegetünk. Minden terv szerint megy? Jó az idő ? Üdv a HEGYnek! Puszi"), majd hívtam fel örömmel.
Mauro pedig ezt írta: "..."
Bedoinban a borünnep miatt rövid időre megálltam, csináltam egy hangulatos videósnittet, majd a sötétben továbbhajtottam. Jókedvvel, lendületesen, könnyedén pedáloztam. Nem éreztem fáradtnak magam, igaz fönt sem éreztem magam annak. 22:30-ra értem vissza a kempingbe!
(Ha levonom a másfél órával későbbi indulást a tervezetthez képest, akkor éppen a terv szerint teljesítettem: 6:30-as bedoini indulással gondoltam 21 órára hazaérni, helyette 8 órás indulással futottam be 22:30-ra.)
A szomszéd sátorból a kedves belgák egyből érdeklődtek én meg a sikertől majd kicsattanva örömmel meséltem nekik, miközben innivalóval kínáltak. Fantasztikus nap volt: a legendás hegy, az időjárás, a hangulat, stb.
Éjfél után kerültem ágy helyett hálózsákomba, ám ekkor már a másnapra is gondolnom kellett: úgy döntöttem: biztos, ami biztos a bedoini – vasárnap is nyitva levő – szerelővel kezdem a napot; nem kockáztathatok a kormánnyal! Annyi élményt adott a Mont Ventoux, hogy egy fikarcnyit sem zavart, hogy akár egy egész napot is be kell áldoznom a kilazult kormány miatt.
Az egész nap, a Ventoux oldali napfelkeltével, a három emelkedővel, a kopár csúcs és a rengeteg bringás adta hangulattal és a fantasztikus befejezéssel, annyira megfogott, hogy bizony már most ott van a fejemben: nem utoljára jártam itt. Ide még vissza kell jönni!
Adatok:
| Bedoin (8:00) | TM: 27:08 | DST: 9,42 | AVS: | max / átl. pulzus:- | - |
| Mt Ventoux (11:20 - ) | TM: 2:31:56 | DST: 31,62 | AVS: 12,4 | max / átl. pulzus: 179 / 155 | kcal : 1705 |
| Malaucene (12:55) | TM: 3:03:21 | DST: 53,57 | AVS: 17,5 | max / átl. pulzus: 130 / 101 | kcal : 162 |
| Mt Ventoux (16:55 – 17:23) | TM: 5:18:52 | DST: 75,77 | AVS: 14,2 | max / átl. pulzus: 169 / 153 | kcal : 1737 |
| Sault | TM: 6:02:54 | DST: 102,25 | AVS: 16,9 | max / átl. pulzus: 156 / 117 | kcal : 345 |
| Ch Reynard (20:16) | TM: 7:21:01 | DST: 122,36 | AVS: 16,6 | max / átl. pulzus: - | kcal : - |
| Mt Ventoux (21:18 ) | TM: 8:03:25 | DST: 128,8 | AVS: 15,9 | max / átl. pulzus: 166 / 145 | kcal : 1428 |
| Kemping, Mazan mellett | TM: 8:53:47 | DST: 161,27 | AVS: 18,1 | max / átl. pulzus: 137 / 109 | kcal : 324 |
| Összesen: | TR/D: 164,77 | MXS: 79 | ODO: 114910 | - | kcal: 5900 kcal |
Szintemelkedés:
Kempingtől Bedoin = 310 – 163 = 133 m
Bedoin előtt – Mt Ventoux (1) = 1912 – 295 + 10 (visszagurulás) = 1622 m
Malaucene – Mt Ventoux = 1912 – 377 + 15 (visszagurulás) = 1550 m
Mt Ventoux – Sault (POLAR) = 748 – 680 = 68 m
Sault – Mt Ventoux = 1912 – 680 = 1232 m
Kempingig 10 m
ÖSSZESEN = 4615 m
Költségek:
- Bedoin: péksütik kb. 4 EUR
- Mt Ventoux: póló, matricák, ajándéktárgyak kb. 21 EUR
- Malaucene: banán, Powerade 1,74 EUR
- Sault: vásárlás kb. 4 EUR
GYÖRGYI GÁBOR
|
2. nap: Aix en Provance - Mazan
4. nap: Mazan - Bedoin (szerelő!) - Bonnieux