Szokásos tavaszi kondíciónövelő túráim sorában a március végi bakonyi túrát az időjárásnak köszönhetően április 20-i hétvégén követhette egy hosszú hétvége Dél-Magyarországon, mely célja a horvát Nevoljas pass (720 m) és egy kis mecseki bringázás volt.
Az időjárás 20-24 fokos meleget ígért, már csak a BKV sztrájk okozott kisebb nehézséget. A vállalat 40 éves történetében a legnagyobb, 24 órás sztrájkra került sor. Mint állítólag a lakosság többsége én is támogattam őket, hiszen nem csupán hogy pénzt nem adtak nekik eleget (bezzeg a 20 éve ígért 4-es metróra), ráadásul bizonyos vonalak megszűntetése - ami ellen sztrájkoltak - az én hazajutásomat is lehetetlenné vagy hosszabbá tehetné.
Reggel kényelmesen, de már a hosszú hétvégi túrára felcuccolva pedáloztam be 23 km-re fekvő munkahelyemre, ahonnan délután már óvatoskodás nélkül robogtam a Déli pályaudvarra.
Vonatunkkal pontosan ? 8 tájban érkeztünk Pécsre, ahonnan szürkületben kezdtük meg a városból kijutást. Gyors vásárlás után érdeklődésre azt a választ kaptuk, hogy bár a főúton tilos bringázni, az illetőt még nem kapták el rendőrök. Ám amint az út túlsó oldalán rendőrautóra lettünk figyelmesek, kerülőúton tekertünk előre 2 km-t. Azután már gond nélkül, lámpafényekkel hajtottunk, siettünk Harkányig. (2800 Ft + IFA-ért aludtunk egy apartmanban az üdülőterületen.)
Április 19, szombat:
Noha reggel 7 órakor még napos-felhős időre ébredtünk, mikor ? 9-kor (szerencsére esőkabátot is csomagunkba téve) nekivágtunk Horvátországnak, már többfelé záporesőt sejtettek a felhők; azt lestük, azon gondolkodtunk, vajon el tudunk-e surranni a felhők között. Mindössze 7-8km-t kellett a horvát határig tekernünk, ahol régi személyi igazolványommal is átkelhettem, igaz ami igaz, a horvát határőr alaposan megnézte. (Néhány nappal korábban derült ki ugyanis, hogy útlevelem 2 hete járt le.) A Drávát filmeztem, mikor csepegni kezdett; 4 km-rel előrébb pedig az első horvát településen elő is vettük esőkabátunkat. Esőnadrág híján alul bringanadrágban és alatta melegítőben hajtottam. 2 km-t még Tamás diktálta a tempót, ám amint kereke felcsapta a vizet, én álltam az élre. A szél kilométerről-kilométerre erősödött, így normál pulzusom 130-140-ről hamar 160 fölé emelkedett; komoly erőfeszítés kellett még a 21-22 km/ó-s tempóhoz is. Percek alatt eláztunk, az autósok érdekeset gondolhattak rólunk. Körbe minden csupa szürkeség, kilátástalanság volt, az út toronyegyenest vezetett előre. A meteorológusok erre a környékre max. délelőttre mondtak esőt, így abban bízva hajtottunk, hogy 1-3 órán belül talán már szárazon hajthatunk. Kb. 3-4 km komoly ázás után egy árufuvarozásra alkalmas autó lassított mellettünk, majd második alkalommal intett és meg is állt. A horvát férfi jelezte, a bringákat dobjuk gyorsan fel és pattanjunk be. Én a bringákat fogva ültem hátul a raktérben, míg Tamás a férfi mellett utazott és németül beszélgettek.
Szerencsére a férfi egészen Slatináig (kb. 40 km) el tudott vinni bennünket; útközben Tamás 10km-nként közvetítette a múlni nem akaró szürkeséget. 10 km-rel Slatina előtt azonban már Magyarország felé kék, napos folt is látszott, sőt Slatinára érve már közel volt a felhőzet vége. A sofőr egy bevásárlóközpontot szóba hozva kérdezte, hogy betérünk-e oda kávézni; magunkra gondolva igent mondtunk. Arra nem is számítottunk, hogy ő is betér velünk, de még fizetni sem engedte saját teánkat. Teljesen ledöbbentem, mennyire rendes velünk. Ráadásul a térképet elővéve még útvonaljavaslatokat is mondott nekünk; a Papuk Nemzeti parkra és a hazaútra vonatkozóan is. A Papukban leginkább a keleti oldalán vezetőt javasolta, ami nekünk e nap csak reménykedve fért bele, mert előbb nyugatról, a remélt legmagasabb ponton terveztünk átkelni, utána a kötelező program a BIG, a Nevoljas pass következett, majd - ha idő is engedi - jöhet(ett) a térképen is természeti szépségnek jelölt út a nemzeti park keleti végén.
Teázás és köszönet mondás után bekaptam egy banánt és már tekertünk is az előbújt Nap sugarait élvezve. A főútról Vocin felé kis úton kerekeztünk; a jó minőségű aszfaltút és a kellemes erdő teljesen lenyűgözött. Néhány falucskával odébb már alul-fölül rövidujjúra vetkőzhettünk.
A Papuk Geoparkot nyugaton átszelő utunk kiindulópontjáig még egy kis buckán kellett átkelni, ez 1,5 km-n át 6-12%-osan kapaszkodott fel. Vocinba gurulva szép kilátás nyílt a hegységre. Mivel ekkor még akár 500m szintemelkedésű mászásra számítottunk, a falu végén - ideális, napsütötte - farönkökre ülve eljött az étkezés ideje. Falatozás közben a közeli házból a rétre engedett kecskék és kis gidák, valamint kutyák játékát, legelését élveztük. Aranyosak voltak. Csodás tavaszban, szép környezetben nagyon jól éreztem magam; kb. 10 percenként haladt el egy-egy autó.
A nemzeti park határát tábla jelezte. Az út kellemes, frissen zöldes színű levelű fák között emelkedett lankásan, miközben balról patak csobogott. Gyakran videóztam. Nagyon élt a természet! Szinte csak az utolsó 1-2 km lett picit meredekebb, az is csupán 4-6% körüli. A dél felé tartó lejtő egy szakaszán kivágott farönkök mellől szép kilátás nyílt a ritkás fákon át a hegységre. Az út egyenletesen, lankásan tekeregve ereszkedett tovább.
Egy idő után egyre jobban figyeltük a balra tartó leágazásokat, ám aszfaltút helyett csak földutak akadtak. A térképről mi mindenképp aszfaltot vártunk, egy idő után úgy tűnt, hiába. Házak közé érve nem volt más választásunk, mint továbbhajtani, hogy kb. 20-30km-es kerülővel érkezzünk meg Velikába, a Nevoljas hágóra vivő út tövébe. Hol jobbról, hol balról egyre szélesebben hömpölygő patak követett.
A főútra érve végre a hátszél elé fordulhattunk; pillanatok alatt 35-38 km/ó-val haladhattunk könnyedén - közben a mezőn egy rókát is láttunk. Néhány kilométer múltán északnak kis falvakon át pedáloztunk, rögtön az elsőre 10-12%-os kaptató vitt fel elején egy házfalon egyértelműen golyó ütötte lyukak tátongtak. A dombhátról teljes hosszában tárult fel a Papuk hegység. Keletnek tartva a dombok keresztezése miatt a kaptatók és gyors lejtők egymást váltogatták. A Velikát megelőző kb. 2km-es sík kilométeres szakaszon annyira erősen fújt a hátszél, hogy elöl középső lánctányéromról való felváltás nélkül is 57 km/ó-ig gyorsultam fel.
A település végén egy zárva levő benzinkút oldalában töltöttük fel magunkat ismét elegendő energiával; jól esett pihenni, ülni fél órácskát. Tamás sötétedésre mindenképp vissza akart érni Harkányba, így mindkettőnk jobb érzete érdekében különváltunk. Ő kevés megállással robogott Harkányba, én viszont inkább időztem eleget, nem akartam, hogy időnkénti pihenések hiánya miatt rosszul esően teljes a hazaút.
A települést elhagyva az út egy bányához érkezett, ami mellett elhaladva az aszfalt elfogyott, mint kiderült, sajnos nem csak ideiglenesen. Az erdőben helyenként picit kavicsos földút haladt, általában egyik oldala jól járható volt. Meredeksége 5-7%-os volt. A nap átsütött a lombokon, de tiszta kilátás nem nyílt, csak a fákon sejlett át a völgy. Aszfalt híján persze picit fárasztóbb volt a kaptató, így jól jött a magasságmérő : mindig tudhattam, hogy még mennyi szintemelkedés vár rám. Fölfelé talán 2-3 autóval és egy bringással találkoztam.
A 740 m magas tetőre érve az út minden jelzés nélkül lejteni kezdett; tetején tábla nem volt és kilátásnak sem örülhettem. 30 méterrel lentebb az út egy balkanyarjának külső részén kis tisztáson emlékmű állt a horvát háború néhány áldozatának emlékére. Kreicsi Gábor képéről ismerősnek is tűnt; a Nevoljas nevet, aminek a BIG a hágót nevezte, mindössze egy aprócska, kirándulóknak kitett táblácska jelezte.
Filmezés, fotózás és pici falatozás után megkezdtem továbbra is zárt erdőben - de még a korábbinál is jobb minőségű földúton - való ereszkedést. 20-30 km/ó között haladtam, csak 2-3-szor kellett apróbb rázós földbuckák miatt erőset fékeznem. Kb. 300m magasságban, 50m magas sziklafalak között váratlanul egy kb. 30m-es vízesés tűnt elő. Ledöbbentett! Itt is-ott is fotóztam, szépen le is filmeztem. A közelébe jól kiépített lépcsőkön lehetett elsétálni.
A hegységből kiérve a szél már nem fújt úgy mint korábban, de picit azért lassított. Mind távolabbról néztem vissza a megkedvelt Papuk nemzeti parkra. C…. falun hajtva gyerekek labdáztak az utcán; mikor mellettük elhaladtam, egyikük nagyfiúságból ijesztgetett, hogy nekem lövi / dobja (?), de végül elmaradt. Északnak fordulva emelkedőn hagytam el a házakat, a kellemes dombon jó erőben, lendületesen pedáloztam; kifejezetten élveztem.
Bár abban bíztam, hogy felérve klassz gurulás következik, néhány kilométert még picit hullámzó fennsíkon kellett pedáloznom. A végén - a nap folyamán nem először - tábla hívta fel a figyelmet a korábbi háború során elásott harci aknák veszélyeire.
Lejtőzés közben a fákon egy tó sejlett át. Slatinára épp ott érkeztem meg, ahol reggel az áruház után utunkat megkezdtük, ám mivel behajtani tilos volt, a főútra fordultam. Szerencsére egy kis üzletben gyorsan tudtam péksütit és dobozos üdítőt és kakaót venni, így percekkel később már a főtér környéki park mellett falatozhattam egy padon. Ismét jól esett a nyugodt eszegetés, regenerálódás. 19 óra tájban ültem ismét nyeregbe, hogy remélt gyenge-közepes hátszélben sietve haladhassak a magyar határ felé.
Az első kilométeren - enyhe lejtőn - még 38-40 km/ó-val robogtam, de amint sík lett, kiderült, hogy a hosszabb távon tartható tempó 30-33 km/ó körül van, ez persze fél óra után beállt 29-31 km/ó-ra. Nem volt nagy a forgalom, viszont gyakran akadtak hosszú - 3-5 km-es egyenes szakaszok, melyeken szürkületben és később sötétben is messze lehetett látni az autók fényeit. Hosszan, koncentráltan hajtottam, ilyenkor hosszan figyeltem a fényeket, amint alig észrevehetően közeledtek. ? 9 tájban hosszúba öltöztem alul is, illetve fényvisszaverő mellényben folytattam a hajtást. Nem sokkal 9 óra előtt értem a határ előtti településre, ahol a hátralevő 12-13 km ellenére rövid falatozásért ültem le egy padra.
Az elmúlt szűk másfél órában komoly, erős hajtást végeztem, többször kiállva hajtottam, hogy tartsam a 30-as tempót, gyomrom jelezte már, hogy elég energiát fogyasztottam már. Szükség volt egy péksütire, csokira, banánra, hogy a hátralevő fél órában is jó érzéssel és ne kínlódva tekerhessek.
8-9 percen belül a határra érve ott már azzal fogadtak: túratársa már jó ideje elment; "-Nem csoda, mondtam, ő képes órákat pihenés nélkül folyamatosan hajtani, nekem szükségem van kisebb szusszanásokra." A kedves határőrök úgy emlékeztek 8 körül járhatott ott Tamás, valójában már 1/2 8 körül. Míg én 29,8-as tempót mentem Slatinától Donji Miholjacig, ő 37 km/ó-sat, igaz triatlonkormányára dőlve. Hát igen….
A folytatásban a reggel megismert úton, autókkal alig találkozva kerekeztem Harkányig és érkeztem a házba fél 10 előtt. Sebességmérőm 203 km-t mutatott, a kiszámolt szintemelkedés 1495m lett, mialatt (több, mint 8 óra pedálozás) 5686 kcal-t égettem el.
Igazán szép túránkból csak a Papuk nemzeti Park keleti oldalán vezető út megismerését hiányoltam.
Adatok
Április 20, vasárnap:
Vasárnap már tökéletes, zavartalan napos időre ébredtünk. Az előző naphoz hasonló hosszúra nyúlt elkészülés után ? 10-kor indultunk útnak, előbb Pécsre, majd délután a Mecsekben terveztünk pár órát tekerni. Világosban és idő bővében a főút helyett az attól néhány kilométerre keletre húzódó utat céloztuk meg. Útközben ráadásul azt tapasztaltuk, ez kevésbé hullámzik, csendes úton vezetett, két apró buckától eltekintve tulajdonképpen csak Pécs előtt kb. 8 km-rel kezdett emelkedni; egészen kb. 230 m-ig kapaszkodott fel. A dombgerincről szép kilátás nyílt a művelt földek és repcemező fölé magasodó Misinára és a Mecsekre.
Útközben ? órát egy helyi versenyzővel tekertünk, aki elmondása szerint idén még nem nagyon tekert ugyan 100km felett, ám az is kiderült, Olaszországban él, időnként jön csak haza. A külföldi közlekedési morál kapcsán ő inkább azt irigyelte, hogy ott az autósok sokkal toleránsabbak a kerekesekkel szemben, ám az kevésbé zavarta, hogy itthon a kerekesek gyakran átmennek piros lámpákon, vagy tilos helyet hajtanak.
Pettend (??) szélén búcsúztunk el. Pécsen viszonylag könnyen megtaláltuk a pályaudvart, ahol cuccaink csomagmegőrzőbe tétele (150 Ft / csomag) után bőséges kajáinkból nyugodtan megebédeltünk.1/2 - 3/4 1 táján indultunk a Misinára. Már az első lámpás kereszteződésből a szembülső szép épülettel és a háttérben magasodó Misinával fotóznom kellett. A körút felé emlékeim szerint egy szakaszon meredek utcán hajtottunk, majd a körúton a Székesegyházat láthattam viszont kb. 20 év múltán. További utunk egy alagút előtt tért északnak, ismét meredek utcán, mely valamelyest a budai Szépvölgyi út felső részét idézte. A városból kiérve az erdőben haladva is gyakran láttuk előttünk a TV tornyot; megfelelő helyen azért tábla is jelezte, merre kell kanyarodni, ha a toronyhoz tartunk.
Kb. 400-450m magasan egy forgalmas, turisták által kedvelt helyen hajtottunk át, ám utána elmaradtak az autók; néhol hibás aszfalton tettük meg az utolsó néhány száz métert. A TV torony melletti épület teraszáról sem nyílt elég szép kilátás, hiába sétáltam fel oda, a toronyba felmenetelért nem volt kedvünk 600 Ft-t kifizetni. A hegy alatti úton a gerinccel párhuzamosan a Tubes mentén délszaki hegyi érzetet sugárzó természetben, és hőmérsékletben hajtottunk tovább.
A gerinc és a Tubesek végén a közút jobbra, de jócskán foltozott, illetve lyukas útra fordult rá; csupán egy gyönyörű kilátás kárpótolt, mely a keleti Mecsekre nyílt. Milyen furcsa, hogy ezeknek a hegyeknek a legtöbb helyen a magassága 400m körül van, a magasabbnak számító csúcsok 5-600m-esek. A valamivel jobb úton óvatosan ereszkedtünk, mígnem sorompó által lezárt, de hibátlan erdészeti út következhetett. Ott aztán volt minek örülni! Ismét felhőtlenül lehetett élvezni a természetben való kerekezést.
Egy bánya, illetve villamos transzformátor elhagyása után tűnt fel már a közelben a Hármas-hegy nevű meredek hegyecske, amely legmagasabb, 604m-es csúcsára vezető utat mi is kinéztük magunknak. A kaptató, a leágazás 430m magasságból indult, ráadásul egy hupli után kis lejtőzéssel. Ám ezt hamar 10%-os meredekség követte (a kamerát leállítva csináltam is önfilmet, hogy majd jól vissza lehessen nézni a meredeken való kerekezést),
de a térkép szerint a felső szerpentinek is jócskán szelték a szintvonalakat - az sem tűnt egyszerűnek. Filmezés után az út eleinte még csak 15%-osan haladt a csúccsal szemben, mígnem fel nem tűnt a meredek balkanyar….. Húh, az ám…! Csak azt sajnáltam, hogy annyira meredek volt (22% !), hogy tekerés közben nem lehetett filmezni. De azért videó-leállításos film erről is készült - talán jól ki is jött a 22%-oson való küzdelem: kb. 5-6 km/ó-val.
A csúcson bár kis torony állt, arra felmenni nem lehetett, a kilátást pedig fák takarták. A heggyel nagyrészt befejeztük mecseki barangolásunkat, onnan már DNY felé, kis úton csatlakoztunk rá a 6-os főútra. És bár előtte tábla is jelzett valami kerékpárút kijelölést, a 6-os úthoz érve semmi lehetőségünk nem maradt, csak a bringások számára tiltott főút. "-Uccu neki, tempóra.. siessünk, el ne kapjanak!" - igyekeztünk 3-4 km-t, míg végre jobbra le nem tértünk a pécsi lankákra.
Kis időnk lévén még a vonat indulásig, csekély forgalmú utcákon pedáloztunk, majd 16%-os meredeken kapaszkodtunk fel a számomra kb. 20 éves emléket jelentő Tettye játszótér mellett. Jól eső és megérdemelt fagyizás után a belvároson át a vasútállomásra gurultunk.
