3. nap - Július 21, szombat: La Seu d'Urgell - La Seu d'Urgell - St Julia (Andorra) - La Rabassa (2050 m) - Andorra la Vella - La Massana - POrt de Cabus (2300 m) - Andorra la Vella = 104,56 km + 2811 m szintemelkedés E nap végéig összesen: 358,78 km + 5547 m szint
8 óta tájban keltem, mert komoly nap várt rám. Jó idő esetén három 2000m feletti célpont szerepelt a tervben. Vásárlás után sajnos elmaradt a kisvárosi nézelődés is; lankás völgyben, a főút klassz padkáján hajtottam a jellegzetes hegyek között Andorra felé. Nem a szüleim által sms-en üzent időjárás köszöntött rám, enyhén felhős volt, de bringázásra még jó volt. Péter értelemszerűen azt üzente, hogy bátran hajtsak tovább - kb. délre ér a határra - és jelezzem, hogy melyik kempingben verjen sátrat, utána meg találkozunk. Én is hasonlóan gondoltam a délelőttöt.
Az út alig észrevehetően emelkedett. Andorráról két magyar bringástól is olvastam, hogy mennyire jellemzi a bevásárlóturizmus, ezt hamar jómagam is megtapasztalhattam: a határra érve már egymás mögött 20-30 autó torlódott fel és nagy volt a forgalom. Péter mikor - órákkal később - ott járt, utólag azt mesélte, ő már több száz méter hosszú autósor mellett hajtott el.
Az első - kinézett - emelkedő, a 2030-2050m magas La Rabassa St Juliából - a határ után 3-4 km-rel - indult. A településre érve egyből áruházak, boltok, benzinkutak, kirakatok, fények követték egymást. Nagy élet volt; igaz ráadásul szombat is. A hegyekre nézve, főleg nyugat felé a felhők nem ígértek sok jót (esőt jóslóan szürke volt), viszont kelet felé, az én hegyemen még világosabb felhők voltak .. egyelőre. A településen lent nem próbálkoztam a csomagok elhelyezésével, így megpakolva vágtam neki az első 11,5% (!!) meredek kilométernek. 5-6 km/ó-val hajtottam felfelé, mígnem egy leágazó utcában elhagyott füves-gazos területen ideális helyet nem találtam csomagjaimnak. A már "csak" 16 km-es - átlagosan 6,8%.-os meredekségű - emelkedőn így csupán kb. 4-5 kg cuccot vittem magammal. Az út az első kb. 2-3 km-t még házak között tettem meg, többször szép kilátás nyílt a völgybe, a meredek hegyek között fekvő településre, és körbe a hegyekre, melyeken néhol már esett is. Megintcsak eszembe jutott Rédei Zoli 1998-as, közös Tátra túránkon mondott szövege: "Ha lent esik Gabi, akkor mit vársz fent? Még jó, hogy nem havazik!"
Elszánt voltam és a szüleim által üzentek alapján reménykedtem, hogy nem tartós esővel lesz dolgom. Az "égi áldás" kb. 3 km után még házak között kapott el, és mázlimra egy eresz alá húzódva tűnt fel, hogy a ház előterébe nyíló ajtón simán be lehet menni: ott húzódtam meg és falatoztam. Bár kint esett, amíg kajáltam tulajdonképpen nem zavart: "-Úgyis ennem kell, nem mindegy, hogy közben kint esik vagy nem ?" Mire befejeztem, az eső is gyengült, alig kellett még várnom és máris tekerhettem; elállt. A korábban hömpölygő víz miatt persze célszerű volt kamáslit húzni; hajtás közben ki is derült: az újonnan vett Tatonka kamásli jobb a korábbinál; ebbe nem izzadtam és (igaz nagy megázás nem volt), nem ázott át. Jópofa volt az autókon az andorrai rendszámtáblán olvasni: Andorrai hercegség!
A folytatásban útközben még egy-kétszer kapott el kisebb eső, de ekkor már alul esőnadrágban, fölül esőkabátban folytattam a tekerést. Amikor nem esett, persze vetkőztem. Mivel - szerencsémre - a felhők nagyon gyorsan szaladtak, szinte negyed óránként érkeztek a környékemre sötétebb és világosabb felhők: hol esett, szitált egy kicsit, majd negyed óra múlva 2-3 km-rel arrébb már el is állt. Ily módon nem volt vészes az időjárás. Útközben bringással eggyel sem találkoztam, de (!!!) utamba akadt egy mozgássérült kerekesszékes, illetve rekumbensre hasonlító járművet kézzel hajtó ember. Hát nem semmi, amit ő művelt!
Döbbenetes: esőre hajló, néha szitáló időben ilyen járművel, kézzel hajtva kerekezik fel egy 2000m fölött végződő, nem lankás emelkedőn!
Az út gyakran nyújtott kilátást valamerre: vagy a völgy túloldala, Nyugat-Andorra esős hegyei felé, vagy előre, felfelé, Rabassa irányába, illetve a völgy mentén Spanyolország felé, ahol mindig világosabb volt. Mivel a változó felhőzetből az eső gyakran fenyegetett, sokszor kémleletem az előttem emelkedő hegyek felé az eget.
Kb. 1600m környékén rövid - kb. 25 m szintkülönbségű gurulás után - utam már nem közvetlenül a völgy fölött haladt. 1789m-en egy forrást szép fa tábla nevezett nevén (Font de Caborreu), ám a kitett feliratban nem voltam biztos, így még ha ki is volt építve, nem ittam belőle. Így szólt: "Aigua sense tractar"
A hátralevő 4-5 km-en már csupán 4-6%-os volt a meredekség. Már a környező hegyek csúcsai is felhőbe bújtak. 13:52-re értem fel a parkolóval végződő és a tábla szerint 2050 m magas La Rabassa síközponthoz. Az aszfaltút végig kitűző volt. Mint a fotózást, filmezést követő felhők érkeztekor hőmérőm jelezte: a St juliai 23-ról 12 fokra hűlt a levegő. A lejtőn pár kilométer alatt kiértem a felhők közül és ráadásul a völgy túloldali hegyekre a korábbinál szebb rálátást kaptam: kifejezetten jól mutattak itt-ott a hegyek derekánál, teteje alatti kis felhőpamacsok. St Julia fölé érve is ilyen volt az idő; úgy tűnt talán már kevésbé kell további esőre számítani, mígnem gyors felmálházás után (cuccaim lecsukva picit megáztak, de egyedül a polifoam volt, amit természetesen meg kellett törölni) St Juliába érve egy benzinkútnál hatalmas, hihetetlen erősségű zápor nem lepett meg. Ám amily gyorsan érkezett, 10 perc múltán tovább is haladt; szárazban, ám néhol hatalmas tócsák borította úton hajtottam tovább a főváros felé.
Egy sávnyi széles pocsolya láttán el is gondolkodtam: nem lesz problémánk a kempingben ? Vajon Péter jól megnézte, hová állította a sátrat? Kifolyik alóla a víz?
Mivel az újabb emelkedő, illetve az elszaladt idő miatt (Péter várt rám) elmaradta kajálás, így megint már tartalékaimat fogyasztva, néha már fáradtan pedáloztam. Hiába a rengeteg turista, vásárló, nyüzsgés, a Tourist Office-t nem volt egyszerű megtalálnom, viszont arra volt szükségem, hogy megtudjam, merre van a Péter által megüzent kemping. Mint turistairodában lenni szokott, az angolul beszélő hölgy készségesen adott egy térképet, mely segítségével 3 perc alatt a - folyó keleti partján, a központtól picirit délre található - kis fedett uszodás (!!) kempinghez értem. Örömmel láttam viszont Pétert; kajálás közben kíváncsian hallgattuk meg egymás élményeit. A kisboltban történt vásárlás - és evés után - tele hassal, fél 6-kor indultunk útnak délutáni-esti hágópárosunknak: a Col Botella (2091 m) - Port Cabus (2300 m) párosra esett a választásunk. A másik kaptató az Arcalis - Port de Rat (utóbbi is aszfaltos ?) lett volna, ám mivel előbbin biztos volt a két aszfaltos hágó és közelebb is volt valamivel, jobb érzés volt úgy tekerni, hogy visszaúton valóban csak kiengedjük majd a fékeket és szinte a kempingig gurulhatunk. Itt sem akartam sietni, ráadásul jó kedvem is lett, nagyon fel is dobott a kisütő Nap, elszállat a fellegek, így eleve azt számoltam: simán elég fél 9 - 9-re felérni; akkor is hazaérünk még a 22 órás sötétedés előtt.
A városközpontba visszaérve megfogott a rengeteg üzlet, modern épületek, a nyüzsgés, élet, fények. Nagyon jól éreztem magam: a nyüzsi miatt, a frenetikus idő miatt és hogy ily hirtelen, az eső után lett ideális bringázóidőnk. A városon túl nézve, érdekes volt, ahogy a házak felnyúltak a hegyekre. Amint egy alagútba hajtottunk volna, egy rendőr már jelezte is: tilos!
Rögtön meg is mutatta, merre mehetünk gond nélkül: sziklaszorosban hajtottunk át La Massana felé. Csodás, bárányfelhős időben hódoltunk a bringázás örömének. La Massana előtt láttunk egy vicces útjelzőtáblát is: Anyós települést jelölte, egy másik reklámtábla pedig Park Anyóst jelezte! J
La Massánáig még akadt elég forgalom (bár nem volt zavaró), de ahogy sejtettem, letérve Pal felé, ritkán találkoztunk autókkal. Eleinte lankás, komoly kilátást nem nyújtó úton pedáloztunk, majd Ertsnél balra fordulva az út - egy, téli síelők miatt nagyon széles, szuper úton - meredeken emelkedett a szűkebb völgyszorosba.
Kilátásnak igazán a csendes és nyugodt falunak tűnő Pal (1541 m) falucska után örülhettünk; lassan napsütéses részre értünk és egyre többet gyönyörködtünk az esti fények által megvilágított hegykoszorúban. Pal házait megnézve jól látszik, hogy az itteni kőházak más építészetet mutatnak, mint alpesi társaik. Kb. 1700 m környékére érve gyönyörű panoráma nyílt a tőlünk kb. 15 km-re emelkedő, részben kis felhőbe bújt Pic de l'Estanyo 2912m magas csúcsára - fotóztuk is -, miközben a közelből meglepve hallottunk lövések hangjait. Mire odaértünk kiderült: ide jött az a néhány - minket megelőzött - autó: lőgyakorlatot végeztek táblákon: mindezt csendes erdőben, 1700m-en!
Bekaptunk pár energiául szolgáló édességet, picit nézelődtünk, szusszantunk, majd meg sem álltunk, a kb. 4 km-re levő Col Botella 2091m magas nyeregig (20:05), ahol fantasztikus fények és kilátás fogadott. Egyik sem lett volna az ami, a másik nélkül! Mondtam is Péternek: "-Látod, a fények miatt is jó, hogy nem jöttünk hamarabb!" Alig bírtam magammal. Hátrafelé egy teljes hegysort láttunk napsütötte fényekben, mellette egy hangulatot tovább fokozó magányos fával, jobbra fordulva sípálya, majd előttünk csodás esti ellenfényben a Cabus hágó tűnt elő; ám előtte mély katlan, hiszen az út a meredek hegy oldalában ért el odáig. Míg fotóztam, filmeztem Péter egy idő után még a fűbe is lefeküdt. J
Miután abba tudtam hagyni, bringanyeregben nagyon jó kedvvel, lenyűgözött, feldobott állapotban hajtottunk tovább - kezemben videókamerával.
Az út legalább egy km hosszan nagyrészt síkon és meredek hegyoldalban haladt, a tehenek mégis meg tudtak állni rajta.
Autó sem járt, magunk voltunk - na meg a tehenek, közülük egy az út szélén figyelte a ritka látogatókat.
Mivel a hegy leárnyékolta a szelet, melegebb lett, mint a Botella utolsó kilométerein volt. Az ég is nagyrészt tiszta volt, imitt-amott hegycsúcsok közelében is akadtak felhőpamacsok és ahogy a hágóhoz közelítettünk, ugyanígy tett egy felhőcske is. Sajnos ő győzött, így éppen a spanyol-andorrai határon található, 2300m magas hágóra múlt el a szép kilátás (21:05-21:22).
A hágón az aszfalt is véget ért; egy tábla állott: Andorra! - jelezte a Spanyolországból érkezők számára az országhatárt.
A 23km-es lejtőre - ráadásul mert kb. a nyeregbe érésünk idejére ment le a Nap - jól beöltöztünk (Péter félmeztelenre vetkőzve végrehajtott mosdás után!): én két hosszúujjút és a dzsekit vettem fölülre, alulra is hosszút, Péter pedig sapkát is vállalt; igaz hőmérőm 8 fokot jelzett. A gyors (43 perces) - jóformán csak La Massánában tekerést igénylő - lejtőn éppen sötétben értünk vissza Andorra la Vellába: Nagyon tetszett a sok fény, kirakat, üzlet. Péter kiváló ötletére az estét egy gyorsétteremben, meleg kajával zártuk. Megérdemeltük!
2. nap: Berga, Coll Pal alja
4. nap: Port d'Elvalira, Tour de France élőben!
