14. nap

16. nap

2006. augusztus 9, szerda - 15.nap
8:10-es óracsörgéssel utolsó bringás napunkra és szép időre ébredtünk. Tiszta kék ég, napos idő volt. Reggelinket az egyik lakókocsi melletti asztalnál ejtettük meg, így sátorbontás után elvileg több órán át csak a bringázással kellett törődnünk. 10:10-kor pattantunk nyeregbe. Edolótól pár kilométeren át még kellemesen lejtett az út, ám a folytatásban tekerni is kellett, noha minimális lejtés hosszan megmaradt. Bár szerintem mellékvölgyben hajtottunk, nem nevezném Edolót komolyabb városnak, a hágókat sem főátkelő helyeknek, mégis a vártnál nagyobb forgalom volt; padka, megfelelő útszél viszont nem, sőt az aszfalt is töredezett volt egy kicsit. Nem is élveztük a bringázást. Péter az előző napja után könnyebben hajtott mint én; ugyanez volt a Mont Cenis hágós napomat követően is. Én már csak túl akartam lenni ezen a napon; akkora élmény volt az éjszakai túra a Mortirolóra és a Val Bighera hágóra, hogy nem nagyon érdekelt különösebben az utolsó hágó, bár tudtam, hogy az egyik legnehezebbnek ígérkezik: 21 km alatt, több, mint 1500m szintemelkedés az első 1892m magas hágóig.
Erről a hágóról, bár lehetett volna, talán feledékenység, vagy téves próbálkozás miatt nem volt hágódiagramom. Valamelyest ez is hozzájárult, hogy fejben nehezebben ment a feljutás. Nem tudtam, mi vár még rám, mennyi kínlódás, hol lesz könnyebb, stb. Utóbb megnézve a meredekségdiagramot (http://www.salite.ch/croce7.htm ), bizony nem egyszerű: a 21 km-ből 18 km nehéz, ez átlagosan 7,85%-os. Három részletben mindössze 4 km lankásabb (4,6-6,8%), a többi 7,6 - 9,8%-os.
A völgy lejtős részét elhagyva, az utolsó 10-15 km-n több erőt igényelt a tekerés, ráadásul a nagy forgalom miatt nagyon oda kellett figyelnünk. Brenóba érve picit elszakadtunk egymástól, mert míg Péter "csak ment előre", én - mint mondtam korábban neki - venni akartam valami energiautánpótlást. Persze amint észrevette, hogy hátranézve sehol nem talál, visszafordulva hamar meglelt. Kis kérdezősködés után találtunk boltot, illetve pékséget, ahol egész napra vettünk ennivalt. Mivel már ennyivel reggeli után is igényelte a szervezetem az energiaforrást, péksütit és banánt enni álltunk meg egy kapualjban.
Ahol hágóutunk, emelkedőnk leágazását tábla jelölte, az út egyből kb. 12%-os meredekséggel indult meg. Nehezen, kissé kedvetlenül pedáloztam, küszködtem. Nem szeretem, amikor bemelegítés nélkül, egyből evés után komoly láb- és karizommunkát igénylően kell kiállva hajtani. Morcosságom szóvá is tettem, de csak poénból (Erről nem volt szó, hogy egyből így kezdünk…), majd mikor épp a kínlódás közepette egy érkező autó miatt az út szélére kellett húzódnom (azaz nem elég az emelkedő leküzdésével, kínlódással foglalkozni, az autóra is figyelnem kell), picit morogtam. Péter csak nevetett. Tehette; frissebb is volt nálam.
Nem szeretem, amikor míg én éppen kínlódok, nem esik jól az emelkedő, a másik meg lazán nevet. Jobb ilyenkor magamra maradva megbirkózni a heggyel. Hamarosan így is lett, mert miután a meredekség normálisra, kb. 7%-osra váltott, én megelégedtem az igazán kényelmes, nem sietős tempóval. Nem esett jól, hogy én megyek hátul, de nem akartam feszültséget magamban, hogy kénytelen vagyok sietni utána; inkább akkor álltam meg, amikor jól esett. Meg persze emlékeztettem magam arra, hogy nagyobb estsúllyal, így izommal, valamivel kevesebb cuccot is visz.
Visszafelé, Brenóra és a háttérben emelkedő hegyekre nyílt kilátás, ám felhősödött, sőt épp a hegyek felett egyre sötétebbek lettek a felhők. Pár kilométer után már minket sem sütött a Nap, sőt szemben eső alakulgatott. Nem volt választásunk: meredeken, lassan hajtottunk (míg Péter továbbhajtott, én egy kanyarban nyugodtan megálltam filmezni), és tartottunk tőle, hogy meg fogunk ázni. Síkon még lehet tempóra kapcsolni és "elmenekülni" a csapadék elől, de 8-10%-os meredekségű emelkedőn, 25 kg-os málhával a csomagtartón, nem. 7,5 km, Astrio (820 m) település házai után becsatlakoztunk egy jobbról érkező útba, majd utunk néhány szerpentinkanyarral Degna házai között 7,3 - 8,9%-os meredeken kapaszkodott, mikor eleredt az eső. Hevesen zuhogott, így amint megfelelő védettséget nyújtó fát találtam, meg is álltam. Elegem lett!
Kb. 10 perc telt el, mire lábam közelében is éreztem már enyhe esőpermetet, így arrább tóltam picit a bringát. Sajnos hogy egy ház védettségébe húzódhassak, ahhoz pár száz métert biztosan esős szakaszon kellett volna áthajtanom, így vártam még. Túránk kb. huszadik (Preit hágó napján 3, Mont Cenis napon 1, Lautaret hágó napján 5, Forclaz hágó napján 2-3, Sanetsch hágó napján 3, Susten hágó napján 2, Oberalppass hágó napján 2 db - és egyébként e nap is legalább 3 db.) esője, - ráadásul épp egy hosszú, nehéz és igyekvősre tervezett napon - kihozta belőlem, hogy azt mondjam: Elegem van! Nem hajtok tovább az esőben! Nem teljesítménytúrára, vagy bringamarathonra jöttem, hanem olyan túrára, ahol nem kényszerből hajtok. Ha esik, akkor kivárom és csak akkor hajtok, ha jól esik J Úgyhogy: Péter hadd menjen; én még várok! Jobban elegem lett abból, hogy megint esőben hajtsak, izzadjak, stb, mint amennyire akartam másnap délelőtt a Jaufenpass leküzdését. Úgyis tudtam, hogy a három osztrák hágóért vissza kell jönnöm, talán ezért sem érdekelt annyira, ha még hozzájön egy közeli, olasz hágó, a Jaufenpass. Már 1 óra múltán pici esőpermet áthullott a kezdetben teljes szárazságot nyújtó leveleken, így 10 méterrel arrább kellett vonulnom. Tovább vártam ott és mérgelődtem…. meg morcos, "elegem van" sms-t küldtem apuéknak. Ez a válasz érkezett: "Ne az időjáráson bosszankodj, arra vigyázz, hogy egészségesen és időben érj haza. Utólag csak a szépre emlékszel. A program zöme a rossz idő ellenére is teljesült."
Én pedig ezt válaszoltam: "A tegnapot leszámítva kb. 6 szép napunk volt L Más az az öröm, hogy megcsináltuk, mint hogy leülhetsz, nézelődhetsz, stb… mert jó az idő! Megint hideg lett, 900m-en várok, Péter teker. G" - az sms-ből is jól érezhető, hogy nem csak a motivált, hogy első magyarként bringával meglegyen az összes 2000m feletti aszfaltos alpesi hágóút, hane a is, hogy jól érezzem magam, élvezhessem a napokat!
Hiába nézegettem időnként az égtájak felé, nem igazán változott a felhőzet; nem éreztem, hogy az eső éppen vonulna odébb.
Kb. 3 óra után már ott is átesett az esőpermet, hiába vettem magamra az esőkabátot, a bringanadrágot is érte a nedvesség, valami jobb védelmet nyújtó helyre kellett mennem. Kb. 200 méterrel fentebb egy vendéglő teraszára húzódtam fel és székre ülve vártam tovább az eső végét. Egy ideig csak néztem magam elé, apró mozgással próbáltam a széken ülve is melegen tartani a lábamat, majd elővettem a jegyzeteimet és írogattam.
Összesen kb. másfél óra időzés után, kb. 15 órakor döntöttem végül úgy, hogy "Nincs mit tenni, menni kell, ha még e nap át akarok jutni ezen a hegységen!" Hiába vártam, mégiscsak esőben kellett továbbhajtanom. Bár nem siettem, a meredekség miatt így is izzadtam valamelyest. Lombos és fenyőerdőben pedáloztam, kilátás semerre sem nyílt. Fejem bemelegedett a kapucni alatt, ezért azt néha kilazítottam a fülem mögül, néha levettem. Pár kilométer után hogy picit lehűljek, kicsit megálltam, ám az eső nem vonult el, idővel tovább kellett hajtanom. Talán 1200-1300 méter magasságban néhány talán nyaralóházikónak nevezhető épület mellett haladt utam, védett helyet keresve szusszantam egy picikét, egyúttal haraptam is pár falatot. Zavart az izzadtság, ilyenkor picit vissza akartam hűteni testemet, hogy ne izzasszam át teljesen az egész ruhámat. Kb. 1500 méteren egy vendéglőhöz érve szép kilátás nyílt visszafelé az emelkedő völgyére, illetve nyugat felé a szemközti hegyekre, Presolana környékére. Egy kis tetővel ellátott, az Adamello hegycsoportot, környéket propagáló, arról tájékoztató turisztikai tábla fedele alá húzódva fotóztam, videóztam kicsit. Mire befejeztem, már alig szemerkélt. Az a tény is, hogy látni lehetett a tájat, szintén azt sejtette, hogy a sűrű felhő arrább vonult. Előrefelé nézve is persze még minden felhős volt, nyoma nem volt még a felhők szakadozásának. Néha-néha kilátást engedett az út, az eső is elállt, csak a fák ágain, növényeken láttam a jól mutató, rengeteg esőcseppet, így már jobban tudtam élvezni a tekerést. Végre fejemről is levehettem a kapucnit; nem fülledtem bele. 1-2 km-es, kb. 10%-os meredek egyenesben hajtva néha már számolni kezdtem a száz métereket, fél kilométereket; picit talán fáradtam is, az evés adta energia is múlóban volt talán. Az egyenest nagyon meredek, kb. 14-16%-os hajtűkanyarkombináció váltotta; bár fáradoztam már, így utolsó erőtartalékaimat kellett elővennem; meg aztán a sziklafalról aláhulló vízesésnél tettem is egy rövid pihenőt. 1 km-rel a hajtűkanyarok után rövid lankás szakasszal kiértem az erdőből és egy út menti turistaháznak örülhettem (1/2 5 lehetett). Gyors energiára volt szükségem, így odabent több finom csokit is vettem. A hágóig még 1-2 km-t kellett hajtanom, eleinte lankás, aztán ismét meredekebb úton. A nyílt mezőről közben már szemeimmel további utamat kémleltem: az 1892m magas Passo di Croce Domini hágóról merre hajtok majd tovább a 2070m magas Goletto di Crocettére ? Péter sms-ét olvasva ekkor tudtam meg, hogy 15:40-re ért fel a Croce Domini hágóra, ahonnan végül mégis a csomagokat vállalva tekert tovább a Goletto di Crocettére. Mivel én 17:05-re értem a Croce Dominire, Péter kb. másfél órával járt előttem. Szinte ennyit vártam az esőben, így nem is volt rossz az időm. Talán ő is megállt időzni közben ?
A Croce Domini hágón is állt egy vendéglő / turistaház, illetve az út elágazott. A hágóút még kb. egy km emelkedéssel a 1943m magas Passo Goletto di Cadinóra emelkedett tovább, míg jobb felé a kopár buckák oldalában, gerincén, sajnos - néhol köves - földút tartott az általam kiszemelt 2070m magas Goletto di Crocette hágóra. A ház környékén úgy gondoltam, hogy nem tudtam volna megfelelően elhelyezni csomagjaimat, így a meredek kaptatón megindulva figyeltem, hol tudok elrejteni málhám 25 kg-jából kb. 20 kg-t. Pár száz méter után egy kanyarban néhány bokor és fa ideális helynek bizonyult: a két oldaltáskát, a sátrat és polifoamot hagytam ott, a hálózsák Péternél volt. Kormánytáskával és a csomagtartóra rögzített hátizsákkal folytattam a pedáltaposást. A Croce Domini hágóra visszanézve már szépen sütötte a Nap. Tisztán látszottak a hegyek is, már csak fátyolfelhők, illetve felhőfoszlányok maradtak az égen. Az eső után klassz színeket kapott az egyébként jellegzetes, Alpok széli környék. Még a félalagutat, galériát is látni lehetett! Ami az út felületét illeti, akkor örültem, amikor többnyire földút volt az út, sajnos persze akadtak aprókövecses részek is, néhol meg nagyobb kövek, "sziklák", vagy éppen kátyúk is az út egyes részein. Fölfelé, 8-10 km/ó-s sebességnél még nem okozott gondot, de lejtőn már óvatosnak kellett lennem. Féltettem is a bringát! Nem élveztem, amikor a bringa nekiszaladt kis köveknek, azok megdobták. Útközben 2-3-szor találkoztam négykerekű, másfelől motorszerű gyors terepjárgányokkal, illetve egy pásztorral is, aki az állataihoz ment ki este. A talán 1,5 km emelkedő után következő lejtőt sík szakasz is követte; itt meredek hegyoldalhoz érve az utat teljes szélességében hegyikecskék foglalták el. Szerencsémre éppen akkor jött egy autó, így miután "ő" elment, én is bátrabban merészkedtem a kecskék közelébe, akik végül nem is bántottak, sőt… inkább ők ugrándoztak el előlem. Hihetetlen, hogy milyen meredek sziklás részekre fel tudtak ugrani anélkül, hogy elestek volna.
Kb. 6 km után a földutat egy szerpentines szakasznál aszfalt váltotta fel: volt ok az örömre, igazán jól jött, még ha néhol töredezett, kátyús is volt. Az emelkedő közben is mind jobban éreztem már, hogy szalad az idő: nem gondoltam volna, hogy ilyen rossz - és szintben hullámzó - lesz az út, hogy így lelassít. Néha számolgattam, mikorra érhetek leghamarabb vissza csomagokhoz, illetve előretekintve fürkésztem: vajon mikor érek a hágóhoz, hiszen azt olvastam róla, hogy a 2070m magas Goletto di Crocette aszfaltos hágó. A korábbi óvatoskodós földút után az aszfaltos emelkedőn meglódultam picit, ám sajnos a tetejére érve csalódnom kellett: újabb köves-földutas szakasz, enyhe lejtő következett; előttem 1-2 km-re pedig a hegysor következő buckájának tetején érdekes eszköz állt. Nagy alakú parabolaernyőkből állt, így gondoltam valami adó-evőre, vagy radarra, talán NATO lokátor ? A talán fél - háromnegyed km hosszú földútról a lokátor buckájának tövéhez, aszfaltútra értem. A Passo Croce Domini óta 9 km-t tettem meg. Pár percet a térkép böngészésével, illetve a tábla elolvasásával töltöttem: vajon ez lenne a keresett 2070m magas Goletto di Crocette ? Végül arra jutottam, hogy még tovább kell mennem, így enyhe emelkedő, sík szakasz, majd lejtőről értem le a hegygerinc következő hágójára, ahol teljesen meglepett és örömet okozott, hogy összefutottam Péterrel (kb. 18:45-19:00). Azt hittem, jóval előttem jár.
Jól esett együtt megvitatni helyzetünket, örülni a viszontlátásnak. Természetesen a klassz fényekben csináltunk szép fotókat, majd mivel ő továbbhaladási céllal már csomaggal együtt tekert, rám viszont a Croce Dominin várt a málhám, sátram, így külön kellett váljunk. Abban maradtunk, hogy ő a Passo di Maniván (1664 m) át ereszkedik le Bagolinóba, én pedig visszatérvén a Croce Dominira, onnan gurulok le szintén Bagolinóba.
Bár a 10km-ből visszaúton is kb. 7,5 km kátyús, néhol kavicsos földút várt rám, visszafelé több volt a lejtő, mint emelkedő. Odafelé eleget fotóztam, filmeztem, visszafelé ráadásul a Croce Domini környékén feltűnt újabb sötét felhők is sürgettek, így ahol csak lehetett robogtam… és néha fékeztem kátyúknál nagyokat! A közelből ismét rálátva a Croce Domini hágóra, mögötte a füves hegy még szépen látszott, amögött viszont sötét felhők ijesztgettek, a hágó fölött szivárvány díszítette az eget.
A fák alá, bokrok közé tett csomagjaimat rendben megtaláltam, bár időközben megáztak. A Passo Croce Dominire éppen 20 órára értem vissza, ahonnan még szűk 2 km emelkedő, 50 m szintkülönbséget kellett leküzdenem a lejtő kezdetéig, az 1943m magas Passo Goletto di Cadinóig (1943 m). A szomszédos hegyeken még sötét felhők csücsültek, ugyanakkor dél felé szép napfények sütötték meg a tájat. Egy dolog aggasztott még: a lejtőn előttem is volt sötét, felhős rész; számolnom kellett pár km ázással! Kb. 5 km-rel előttem az esőtől alig látszott a hegy. A lejtőn a vizes út miatt is óvatosan kellett haladnom, ám kb. 1200m alatt már a rossz út miatt még jobban kellett vigyáznom. Az út néhol szinte a magyar, akár a csereháti, vagy világvégi utakat idézte; nem egyszer futottam akár 40-45 km/ó-val kátyúba és szitkozódtam…
Egyre jobban féltem, nehogy defektet kapjak. Már szürkült, amikor az első falucskába leértem, tovább robogtam. Azt hittem, hogy sokkal simább, kevéssé kerék-veszélyes és gyorsabb lesz a lejtő, hamar leérek Bagolinóba, ám a végén még tekernem is kellett. Aztán meg elhaladtam valami nagyobbnak tűnő település alatt, de az út nem vitt át rajta. Egyre bizonytalanabbul haladtam és persze türelmetlen is lettem. Mind több éjszakai kerekezésre volt kilátásunk! (azután, hogy elmúlt éjjel is azt tettem.) 2-3 km-rel a település alatt elhaladás után egy patakátkelést követően az út emelkedni kezdett. Mivel nem néztem meg tüzetesen a térképet, sötét is volt, fáradt is voltam, 1 km-en belül kiborultam, rövid időre padlóra kerültem! Azt hittem, hogy egy 1943m magas hágóról csak gurulásról lehet szó egészen a tóig. A térkép szerint azonban egy elágazást követően bármelyik útágat is választottam volna, mindegyiken kellett egy kicsit másznom is.
Felhívtam telefonon Pétert, ő segített picit és mutatott rá, hogy én valószínűleg a jobb oldali úton hajtok éppen az Idró tó felé, ő pedig a másikat választotta. Megnyugodván, sietség nélkül, kis beletörődéssel kapaszkodtam a közepes emelkedőn. Az út a hegyet kerülte meg, közben emelkedett talán 2 km-n át, majd lejtett onnan - immár a tó mentén, a tóra - világosban - rálátást nyújtva a vízpartig. Utóbb megnézve a térképet, tisztán látszik, hogy kb. 4 km-rel többet hajtottam így. Teljesen sötétben hajtottam már; első lámpámat csak akkor gyújtottam fel, ha autó közeledett, viszont lábaimra felvettem a fényvisszaverős csíkokat. Noha szintben (kb. 200m-rel) a tó fölött gurultam, ott már a sötétben is jó érzés volt haladni, hiszen hallottam a település hangjait, bulik, diszkók zajait, zenéit, fényeit.
Hiába beszéltük meg telefonon, hogy hol futunk össze, nem találtam azt a helyet. Végül már Ponte Caffaro település végén, illetve Lodrone elején, egy elágazásnál és buszmegállónál álltam meg. Ezt jól be lehetett azonosítani, így telefonálás után itt vártam meg Pétert. 1 11 felé járt már az idő; ráadásul vacsoráznunk is kellett a további 40 km előtt. Beletörődve az éji kerekezésbe, nyugodtan falatoztunk; tudtuk, hogy együtt nem okoz gondot. Kb. 11-kor folytattuk utunkat.
Kis mellékúton 4-5 km-t hajtottunk Storóig. Forgalom nem sok volt, útközben gyakran beszélgettünk. A 388m magasan fekvő Storóban ágazott le utunk a Garda-tó felé. Mivel előző éjjel eleget tekertem, ráadásul a Mortiroló meredek is volt, így ezen újabb hosszú nap végén már nem hiányzott komoly éjszakai emelkedő, ám ezzel szerencsénk volt. Jó hangulatban, jó barátságban, jó kedvvel nyomtuk a pedált; ráadásul itt már én is frissnek, lendületesnek éreztem magam; élveztem az emelkedőt! Többnyire én diktáltam a tempót. Az út meredek sziklaszorosban vezetett, hangulata volt éjnek évadján ilyen helyen kerekezni. Az emelkedő a 747m magas Passo Ampoláig vezetett, ahol mindketten melegebb felsőt vettünk magunkra. Jól esett a térképen azt látni, hogy innen pár kilométert minimálisan lejtő úton, majd a Ledró tótól erősebben lejtő úton hajthatunk és érkezhetünk a Garda-tóhoz. Jó hangulatban hajtottunk tovább, mígnem a Ledró tó környékén szemerkélni, majd esni kezdett az eső. Kénytelenek voltunk ismét felvenni az esőruhákat.
Kb. 4-5 km hosszú, 40-45 km/ó-s sebességhez segítő, lejtős alagúton érkeztünk Riva del Gardába, hajnali 1:25-kor. 2000. évi emlékeimre hagyatkozva tekertünk Torbole felé, hogy megtaláljuk a Bavaria kempinget. Először csak más kempingeket találtunk, így újabb tíz percbe került mire kérdezősködéssel sikerült ráakadnunk a ráccsal bezárt kempingre. Csalódottak voltunk. Nem gondoltam volna, hogy a felkapott és népszerű Garda tó partján éjszaka nem lehet kempingbe menni. A városban erre-arra tekerve kerestünk további kempingeket, de mivel nem találtunk, hajnali 2 - 1 3 után már vadkempingezőhellyel is beértük volna. Hiába, az sem akart akadni. Féltünk, hogy vagy észrevesznek, vagy magánterület. Kb. 1 óra víz / folyadékkereséssel is elment, illetve Péter éjnek évadján kitalálta, hogy milyen jó dolog is megfürdeni a Garda-tóban. Itt alapvetően eltért a gondolkodásunk, hiszen én hajnali 2 óra után legszívesebben azonnal aludtam volna, míg őt nem zavarta, hogy utána 3-4-5 órát alszunk-e.
Mivel 1 2-kor érkeztünk meg Rivába és már hajnali 3 óra is elmúlt, kezdett fogyni a türelmem; néha úgy éreztem, majd' lefordulok a bringáról. Ráadásul talán 3 óra tájban Péter arra jutott, hogy ő már nem alszik a Garda-tó környékén; ő bizony átkel Roveretóba és a vasútállomáson, padon alszik majd. Nekem padon alvás szóba sem jöhetett! Így váltunk ketté: én egy mellékút-széli, kukoricás melletti helyen állítottam sátrat, ő pedig továbbtekert. Mindössze talán 3,5 órám maradt aludni; 6:35-re állítottam a csörgőórát, hogy még át tudjak érni Roveretóba és elcsípjük a 8:20-30 (?)-as vonatot.
Két ilyen napot egymás után…..! Előző nap meredek Mortiroló hágóval együtt 3200m szintemelkedés, e nap pedig szintén éjszakai tekerés - több, mint 150 km - egészen hajnali 3-ig. Nem így képzeltem a túra befejezését…. Ennél azért pihentebben gondoltam a hazaérkezést. Persze a morcosság hamar elmúlt, amint másnap egymásnak, majd a részben értünk jött Balázsnak örültünk.

Adatok: indulás Edoló: 10:10
Breno (11:30-45) TM: 1:09:57 DST: 31,04 SAV: 26,6 AVS: 26,6
Meredek emelk vége (16:40-50) TM: 3:38:36 DST: 49 SAV: 7,24 AVS: 13,5
Passo Croce Domini, 1892 m (17:05-20) TM: 3:52:00 DST: 51 SAV: 9,0 AVS: 13,2
Utolsó hágó, a naperőmű után TM: 4:45:10 DST: 61 SAV: 11,3 AVS: 12,8
Passo Croce Domini, (20:00) TM: 5:27:30 DST: 69,9 SAV: 12,8 AVS: 12,8
Goletto Crocette (20:10) TM: 5:34:06 DST: 71,94 SAV: 18,5 AVS: 12,9
Lodrone, Idró tó part (22 óra után) TM: 6:56:00 DST: 104 SAV: 23,5 AVS: 15,0
Riva del Garda (1:25-3:00) TM: 9:05:00 DST: 147,18 SAV: 20,1 AVS: 16,2 TR/D: 155,65 MXS: 51,5 ODO: 106662.

Szintemelkedés:
- Breno - Passo Croce Domini (1892 m) = 1892 - 346 = 1546 m
- Passo Croce Domini - hullámzás - Goletto di Crocette (2070 m) = 300 m
- Goletto di Crocette - Giogo Bala - Passo Cr Domini = 120 m
- Passo Croce Domini - Goletto di Cadino (1943 m) = 51 m
- Idró tó parti S. Antonióig = 100 m
- Passo Ampolára (747 m) = 359 m
- Torboléban 25 m
ÖSSZESEN = 2501 m

14. nap

16. nap