8. nap

10. nap

2006. augusztus 3, csütörtök - 9.nap
Most először aludtuk ki igazán magunkat, igaz ehhez kellett, hogy az eső miatt visszaaludjunk. Közben ráadásul a fél 9-es mobiltelefonos ébresztést is átaludtuk. 10 órakor a pihentség miatt jó kedvvel, elszántabban ébredtünk, az eső éppen elállt. Mivel teljesen felhős, párás volt az ég; amint ráeszméltem, hogy már nem esik, szóltam is Péternek: "-Péter ébredj; siessünk a sátorbontással, indulással, amíg nem esik!"
Míg ő zuhanyozott, én már saját cuccaimat pakoltam össze, sőt amit lehetett, bringámra is feltettem; végül a sátorbontással Péter kicuccolását meg kellett várnom. Dél-nyugat felől megint szürkébb, esőt sejtető felhők közeledtek, így egyre türelmetlenebb lettem, hiszen esőben nem nagyon lehet, érdemes sátrat bontani. A picit feljebb szálló felhőknek köszönhetően kb. 2500 m magasságig rá lehetett látni a hegyekre: a gleccsereken, itt-ott hegyoldalon jól látszott az éjjel esett friss hó.
Péterre várva végül eleredt az eső….. feszülten, de visszabújtam a sátorba és jegyzetelni kezdtem, míg az eső végét vártuk. Éles füllel figyeltük, mikor gyengül az eső, egyből néztünk is ki, majd 1 12-kor megint elállt. Nosza gyorsan sátrat bontani !
Egy félreértés miatt picit összezördültünk Péterrel. Azt hittem, összepakolt már és már veszi is ki a cuccait, így a szemerkélni kezdő esőben gyorsan megkezdtem a lakórész bontását, mire ő kiakadt. Nem végzett még. A textil rész pedig ázott! Gyorsan kidobálta a cuccait és hevesen szóvá tette, hogy miért olyan sürgős a bontás, hogy meg sem várom, míg végez. Félreértettük egymást!
Szinte pontban délben kifizettem az éjszakáért a 18,2 EUR-t, majd szemerkélő esőben Chamonix központja, illetve Svájc felé kerekeztünk. Chamonix-ban az emberek kabátban, melegen öltözve, ernyővel sétáltak, vásároltak. Novemberi idő volt, 10-12 fok lehetett. Eredendően - csupán gyenge esőt remélve - úgy indultam útnak, hogy nem vettem fel az esőnadrágot és a kamáslit, ám a városközpontba érve kénytelen voltam engedni és felöltözni. Melegen beöltözve lassan hajtottam; nem akartam megizzadni, na meg ilyen országos esőben minek a sietség ? Enyhén emelkedett az út, nem is siettünk, karomon mégis erősen izzadtam: hol felhúztam a dzseki ujját, hol vissza, hogy védjen az esőtől. Argentiere-ben picit már erősebben - kb. 3-4% lehetett - emelkedett, így kis megállást tettem; le akartam hűlni; esetleg vetkőzni is. Péter nem szeret esőben, hidegben állni, így ő továbbhajtott. Abban maradtunk, hogy pár kilométer és kb. 250m szintemelkedés múlva, a Montets hágón megvár. (Igaz később sms-eztem, hogy nyugodtan hajtson tovább Svájcba.)
Míg kis pihenőm alatt egy boltban péksütit vásároltam, az eső elállt. Esőnadrág és kamáslitól megszabadulván sokkal jobban esett a tekerés; ráadásul lelkemben a remény is tápot kapott: hátha nem esik már többet, vagy legalábbis időszakosan fog csak esni. Az emelkedőt már ismertem 2001-ből; igaz, hogy akkor szikrázó napsütésben pedáloztam arra. Rövid szerpentin-egyenesekben tekeregtem fölfelé; gyenge szellő támadt, mely az utolsó egyenesben már kifejezetten kellemetlenül hűtött; fújta izzadt öltözékem.
A hágón Péter bringájától nem messze én is letámasztottam az enyémet, majd körbefilmeztem. A 2001-es kilátással szemben most 3000m felett csak felhők látszottak, de legalább már szakadoztak. Észak felé - amerre tovább haladtunk - egész reményt keltő volt: "tipikus eső utáni szakadozó felhőzet"; egyik füves hegyoldalon mintha enyhe napfény derengett volna. Péter a melegedőül jól szolgáló és múzeumnak is helyt adó házból jött elő. A hideg miatt a lejtő miatt fejemre fejkendőt, lábamra, széltől védő halásznadrágot húztam.
Noha úgy rémlett, hogy az 1461 m magas Montets és az 1527 m magas Forclaz hágó között az út nem túl sokat, talán 1300-1250m-ig ereszkedik le és onnan kell felmászni a Forclazra, tévedtem! A lejtő hosszú kilométereken át vezetett egészen a kb. 1084m-en fekvő svájci határig, ahol míg Pétert megvártam újra esni kezdett. Picit morcos lettem, ám utóbb kiderült, semmivel sem lett volna jobb, ha sikerül még 2 km-t megtenni szárazon; több órás eső következett.
Ha már éppen házak között kapott el, mivel elegem is lett a sorozatos ázásból, úgy döntöttem: egy időre (az eső végéig, ha rendben 1-1,5 óránként eláll) fedett helyen várok. Ha át is jutottunk volna időben a Forclaz hágón, ha a túloldalán is ilyesféle idő van, úgysem indultunk volna magasra. A vasútállomás várójában radiátor fűtötte meleg fogadott. Míg a padra ülve nyugodtan jegyzetelni kezdtem, mezem és esőkabátom a radiátorra téve szárítottam. Az alábbi sms-t küldetm Kedvesemnek: "Szia Kedves! Este láttuk a Mont Blanc-ot, éjjel esett, délben indultunk el. Chamonix 13 fok, esőben, szárazban hajtottunk, most egy újabb elől bújtunk a határon a meleg vasúti váróba!"
Kb.20-30 percenként kinéztem, világosodik-e, gyengül-e az eső, 1-2-szer ki is mozdultam. Kedvesemre gondolva vettem is neki egy kézzel hímzett "E" betűs díszzsebkendőt. Időszakosan gyengült ugyan az eső, ám hamar vissza is erősödött. Fél 4 után már mind többet gondoltunk rá, közeledett az idő, hogy útnak induljunk: nem maradhattunk végtelenségig: nem csupán Martigny-ig, de a másnapi Sanetsch hágó tövébe akartunk eljutni: odáig Martignytól még 28 km-t kellett hajtani. Péter végül 3/4 4-kor kedvetlenül, de mégis indult útnak; én azt ígértem, hogy max. fél óra múlva szintén nekivágok; végül 16 órakor hagytam el a várót.
Másfél kilométer gurulás után kezdett emelkedni; kezdtem is izzadni; vékonyabbra kellett vetkőznöm. Örültem, hogy nem feszélyezett Péter társasága, mert akárhányszor nyugodtan megállhattam vetkőzni, öltözni.
Emlékeztem, hogy a galéria / félalagút után, ahogy az út erősen jobbra fordult, szembe szép hegy emelkedett - amiből akkor, 2006-ben persze semmit sem lehetett látni. Tekerés közben megint eszembe jutott persze, hogy vajon az autósok hogy tekintenek rám?
Trientbe érve az út meredekebbé (kb. 8%) vált, de jól tapostam a pedált. A ritmust megtalálva, vékonyabb öltözetben kevesebb izzadással elszántan hajtottam. Ahogy az út az erdő szélén dél felé kapaszkodott fölfelé, meglepve pillantottam meg előttem Pétert; nem sietett. Ha már jó iramban haladtam, picit szusszantam csak mögötte, majd előzés után hajtottam is tovább; pár kilométerre volt már csak a Forclaz hágó (aztán jöhetett a várva-várt és remélhetőleg melegebb időbe vezető gurulás). Péter feladva korábbi tempóját, fújtatással, ám követett. Máskor is hallottam így venni a levegőt, de amikor előzés előtt saját tempójában ment, rendesett vette a levegőt. Nem értettem, miért jó ez neki. Ellenkező esetben, amikor ő sietett, hosszú távon sosem tapadtam rá, mert nem esett jó saját tempómtól elütő iramot menni.
Most épp úgy voltam, hogy élveztem a sietést, erőkifejtést. Az utolsó, ismerős hajtűkanyarba érve azon gondolkodtam: "-Vajon a tetőre érve meg akar előzni ?" ha már én diktáltam az erős tempót, úgy voltam vele: nem hagyom magam; ha sprintelni akar, visszaverem majd a támadását. Végül nyugodtan, sprint nélkül együtt értünk fel az 1526m magas Forclaz hágóra (17:25-40), miközben jobbra a kis parkolóban álló kisbuszból többen tapssal és "Bravo" szóval üdvözöltek bennünket, "emelték kalapjukat" az esős teljesítményünk előtt.
A sietségtől alaposan megizzadtunk, így - mégha nem is akartunk sokat időzni - megállás után gyorsan egy száraz ruhát tettem mellkasomhoz, fejemre pedig azonnal meleg télisapkát húztam. Km. 8-9 fok lehetett. Míg én videóztam és fotóztam, Péter is elkészült, ám ő már a lejtő előtti melegbe öltözésem nem várta meg.
2001-es túrámról ismertem már a lejtőt: 7-9%-os meredekség, ám szerencsére csupán kevés hajtűkanyar állt előttünk. Fékjeim miatt óvatosnak kellett lennem. A gurulás során hamar ködbe, felhőbe értem; nem volt semmi! Trutyi, esős, ködös, hideg időben 40-50 km/ó-val gurulni, majd a vizes aszfalton a kanyarokat bevenni. Időben kezdett fékezésekkel a ritka forgalomban az utolsó előtti kanyarig nem volt gondom; ott azért volt kis izgulni valóm, hogy lelassulok-e a kanyarig. A város fölötti kanyarban meg is álltam, hogy visszafelé a felhőt, szürke tájat, a Rhone völgye felé pedig a világosabb, de még szintén esős időt megörökítsem. Újabb fegyvertény volt ilyen időben átjutni a két hágón. (Három nap múlva persze cudarabb időben még komolyabb teljesítményt vittünk véghez.)
18 órára értünk le Martignyba; sajnos az idő nem lett jelentősen melegebb; talán 16 fok lehetett. Péterrel már együtt hajtottunk a centrum felé és tértünk be egy kellemesen meleg üzletbe; közben még az eső is elállt. Vizes, belülről cuppogó cipőben sétáltunk végig az üzleten; ám vettünk mindent, amit csak megkívántunk. Picit jót tett a benti kellemesebb idő, ráadásul utána a városban már szárazban keresettünk bankautomatát, hogy svájci frankunk is legyen készpénzben. Ahogy lassan forgolódtunk erre-arra, az igazi hajtás nélkül lábam is fázni kezdett, ráadásul egyre morcosabb lettem: "-Hihetetlen! A bankjairól híres Svájcban hogy lehet, hogy 10 perc keresgélés során sem találunk bankomatot ?" Végül kérdezősködés segített bennünket.
19 órakor enyhén szemerkélő esőben hagytuk el Martignyt; könnyedén megtaláltuk a főúttól északra, a hegysor és a folyó között vezető mellékutat; ahol ráadásul forgalom is alig volt. Talán mert csak picit esett, előrefelé világosabb ég az eső alól kitekerés esélyét adta, meg csendes út is volt, lendületes 23-25 km/ó-s tempót diktáltam. Élveztem a jó tempót, ritmusos hajtást, gyors haladást. Kérdeztem Pétert, megfelelő-e a tempó: azt mondta: menjek, ahogy jól esik, ő követ!
Örültem neki, mert így esett jól sietni; mielőbb kiérni a csapadék alól. Erőt adott az előttünk látott szakadozott felhőzet. Kb. 10 km után egy kis keresztbefutó patak hídján álltunk meg szusszanni és esőcuccainkat levenni: szárazba értünk! Megszabadulhattunk végre a kamáslitól, esőkabáttól, befüllesztő halásznadrágtól. Végre szellőzhetett a hosszúnadrágom ! A folytatásban Ardonnál utunk a hegyek tövébe, kisbuckára kapaszkodott fel, nem hiányzott, hogy megizzadjunk. Péter erős tempót ment, ám vetkőzés után - igaz erővel - sikerült felzárkóznom mögé. A lejtőre lusta voltam felöltözni, így viszont lehajolva, kezem testem elé téve védtem magam a hűs levegőtől. Vendozbe értünk. A következő település már Conthey, a másnapi cél, a Sanetsch hágóra induló út kezdete volt. Kedvesem éppen megállásunkkor, térképnézéskor hívott fel; fél órát társalogtunk; nagyon jól esett J
Contheyon végighajtva az út mentén és itt-ott tekergés után sem találtunk szállást, így kérdezősködés során kapott tájékoztatás vezetett egy hotelhoz. Esős nap után 60 SFR/főért (kb. 40 EUR/Fő) is vállaltuk a reggeli éjszakát. Végre kulturált környezetben, melegben érezhettük magunkat, pakolhattunk ki, vehettünk trendes, száraz ruhát. Péter meg is jegyezte: "-Végre ismét embernek érzem magam!" Bizony, ilyen helyzetekben az ember a máskor felső határnak gondolt árnál jóval magasabbat is kifizet (szerintem még ennél többért is vállaltuk volna).
Persze hamar bekapcsoltam a TV-t, hadd lássuk a legfontosabbat: szép időnk lesz másnapra? Mi várható a következő napokban? Nem volt okunk örömre: bár napsütést, délutánra záport ígértek, hőmérsékletben Wallisra csupán 19-21 fokot. A hóhatárt 2400m-re jelezték előre; azaz éjjel ott hóesés is lehetett. Melegedést keddtől ígértek.
Az estét fürdés után mosással töltöttük, nálam a jegyzetelés sem maradt el. Alvás előtt egy kis összeszólalkozás sem maradt el, mert - fél kb. 12 körül - én már lámpaoltást szerettem volna.

Adatok: indulás kb 12:00
Col du Montets (13:50) TM: 1:14:41 DST: 13,77 SAV: 11,0 AVS: 11,0
Col de la Forclaz 1516 m (17:25-40) TM: 2:16:00 DST: 28,34 SAV: 14,3 AVS: 12,5
Martigny (18:00) ESŐS GURULÁS! TM: 2:36:33 DST: 41,02 SAV: 37,0 AVS: 15,7
Conthey, szálloda (kb: 20.50) TM: 4:14:19 DST: 71,64 SAV: 18,8 AVS: 16,9 TR/D: 71,79 MXS: 63 ODO: 105896,7

Szintemelkedés:
- Chamonix - Col de Montets (1461 m) = 1461 - 1035 = 426 m
- svájci határ - Col de la Forclaz = 1526 - 1084 = 442 m
- Martigny után főleg egy emelk.: 100 m
ÖSSZESEN: 968 m

Költség:
- kemping 2 főre 18,2 EUR
- svájci határon, ajándék díszzsebkendő 8 EUR
- Martigny, vásárlás: kb. 20 SFR (bankkártyával)
- Conthey, szállás 60 SFR
Összesen: kb. 17 EUR + 80 SFR

8. nap

10. nap