4. nap

6. nap

2006. július 30, vasárnap - 5.nap
Talán először aludtunk annyit, ami már-már elégségesnek mondható bár így is csörgőórára ébredtünk, 8:40-kor. Csodaszép idő volt: kék ég, napsütés, a sátorból kinézve pedig a Péter által meghódított Mont Chabertonra láttunk rá. Néhány ruha kimosása, majd összecuccolás után10:20-kor kezdtünk bele napunkba. Eddig málhával hágót még nem hódítottunk meg; ám eljött az idő… Az 1854 m magas Col du Montgenévre várt ránk Briancon előtt. Jártam már ezen a hágón, akkor Briancon felől kapaszkodtam fel rá csodás emelkedőn, szép kilátást élvezve. A lejtő, ami most az emelkedőt jelentette nekünk köves, sziklás hegyoldalban vezetett, faárnyékok nélkül, száraz részen.
Kempingtől Oulxig nagyrész síkon hajtottunk. A város előtt akadtunk rá egy áruházra, ahol vásárolni álltunk meg. Mivel bringáinkra vigyázni kellett, egyesével mentünk be, így összesen több, mint 50 percig időztünk. Oulxban elég sokan voltak, tekerés közben nem láttunk nyugis, reggelizésre megfelelő padot. A települést elhagyva mind türelmetlenebb lettem: enni akartam már; 11 óra is elmúlt, ideje volt! Türelmetlen is lettem, ahogy Péter még talán 2 km-re ígért egy megfelelő helyet. Végül egy útszéli kis házikó mögött a fűbe ülve reggeliztünk. A folytatásban a Tátrát idéző fenyők közti, csobogó patak mellett vezető úton hajtottunk, hol közepes meredek emelkedőn, hol lankásabban. A kellemes szellő ellenére a melegben jócskán izzadtunk. Még mindig nem úgy ment a tekerés, ahogy jól esett volna; picit kínlódtam; nem is tudtam eléggé élvezni az utat. Péter viszont jó erőben hajtott. Utunk közvetlenül a Mont Chaberton alatt haladt el, Péter mutatta is, hogy merre kellett letérnie. Kiderült, mindössze talán 3-4 km hosszan hajthatott aszfalton, utána a köves úton tólnia kellett a bringát, majd végül annyira nehézkessé vált a haladás, hogy ott is hagyta és anélkül ment fel a csúcsra.
Cesana Torinésébe érve hiába néztünk jobbra-balra, hogy hol találunk vizet, nem akadt. Házba nem volt kedvem becsöngetni és kérni így belenyugodtam, hogy a kulacsban levő 1/4 liter vízzel próbálom kihúzni a hágóúton akadó első településig.
Miután elindultunk, Péter már akkor jó kedvvel "nyargalt", tekert, én úgy akartam tekerni, ahogy állapotomnak legjobban megfelelt. Ahogy mondtam is neki, terveztem útközben pár megállást, filmezést. Péter friss, lendületes volt, ő élvezte az emelkedőt, én kevésbé: nem volt elég vizem, nem éreztem magam elég jó erőben, előző nap is többet hajtottam, kemény bringatúrám volt. Ilyenkor az ember szeret csak magában küzdeni, kínlódni, túllenni a kaptatón, első filmezésem után így is lett. Péter továbbhajtott; nem feszélyezett, nem befolyásolt sebessége. Hátrafelé be lehetett látni Sestriere völgyébe, barátságos hegyoldal emelkedett szemben. Izzadtam, küzdöttem, visszaszámoltam, szellő alig volt; tűzött a Nap. Kb. 4 km után álltam meg másodszor; jól esett szusszanni egyet az alagút hűs bejáratánál. Kb. 1-2 km-rel fentebb egy oldalsó, forgalom által nem használt alagútkijáratnál értem utol Pétert; valamit pakolászott. A francia határ előtti utolsó településre, Claviere-ba érve kút miatt és bolt miatt is megálltam. A boltban hamar felment bennem a pumpa, mert a pénztáros lazán elbeszélgetett vásárlókkal; nagyon lassan haladt a sor. Emlékeim szerint mindössze egy sportitalt és egy Red bullt vettem ám ezért 10 percet vártam a pénztárnál. Evésre a szemközti boltban pizzát és sütit vásároltam. Árnyas padon finomat eszegettünk, majd sportitallal öblítettem le. Mire útnak indultunk, - ráadásul kellemes szellőben - egész jól éreztem magam. A hágóig már csak 3 km állt előttünk; a határ régi épülete valamivel a nyereg előtt volt: ez a hágó is Franciaországé volt. 15:25-kor elég későn értünk az 1854 m magas Col du Montgenévre hágóra. Ismerősként gurultam az Office du Tourisme elé az időjárás-előrejelzés miatt. A következő 2-3 napra a völgyekre 28-32 fokot, Gap városra 36 fokot, Embrunra 33 fokot jósolt.
A Napóleon állította obeliszknél - hogy a nap is éppen rásüssön az egyik oldalsó felirat-táblára, Péter kérésére vártunk pár percet, majd jöhetett a Brianconig tartó gurulás-tekerés. Péter óvatosan kezdett, ám hamar rájöttem: komolyabb hágóról most gurult először csomaggal. A lejtő tekergős tetejéről szép kilátás nyílt Briancon felé, bár már éppen szemből sütött a Nap. A város elején a vár előtt elhajtva mutattam Péternek, felidéztem, hogy: "-tavaly annál a pékségnél vettem péksütiket!" Az estére kitűzött Fort Gondran hágó miatt meg sem álltunk a várnál, pedig nem lett volna rossz megint sétálni ott egy picit. Gyorsan legurultunk a völgybe, majd gyors döntéssel a kitáblázott, ám 2,5 km-re levő kemping helyett megcéloztuk azt, amit már ismertem. Az már bevált! A patak mentén gyorsan robogtunk dél felé és ismerősként tértünk le a kis faluba. A recepciónál (16:35) szívélyesen fogadtak, de mert egy pillanatra nem figyeltünk a sátorhelyet bemutató kiskocsin közlekedő férfire, előbb másnak mutatta meg. Amint a recepciónál kértem, hogy szeretnénk áramot venni, az ok feltárása után a lány szívélyesen ajánlotta fel: a videóakkut és a fotóakkut nála, a recepciónál is feltölthetjük. Örültünk neki.
Árnyas fa alatt, jó helyet kaptunk. A fák között tudott kilátás nyílni a hágónk felé is, bár inkább nyugat felé láttunk jobban. Míg ripsz ropsz sátrat állítottam és megvacsiztunk, a bárányfelhős égen egy szürkébb felhő érkezett; nem éreztem, hogy eshetne belőle, de most sem maradhatott el a megszokott mondat: "-Igyekezzünk, mert az esőben már tekerni akarok!" Válaszként azt mondtam: "-Áh, ezekből a felhőkből úgysem lesz eső!", mire Péter: "-2 napja is ezt mondtam!" :-)
Indulás előtt a kisboltban vettem egy részletes térképet is, mert a mi 1:200000-es térképünk alapján nem tűnt egyértelműnek, hogy meg tudjuk-e találni ezt a kis katonai utat.
Kb. fél 6 után indultunk neki kis cuccainkkal a 2347 m magas Gondran hágónak. A hágóról szintén nem sok információt találni az interneten; én is mindössze az összes 2000m feletti hágó leküzdött sráctól illetve egy fotósorozatról ismertem. Emellett még merekségdiagram is volt róla: a katonai út leágazásáig 3 km 5,5%-os meredekséggel, azután 6 km-n át 7 - 9,5%, majd 3 km 3-6%_os erőgyűjtő szakasz után jöhetett az utolsó3 km a maga 9,4-10%-ával. (A diagram alapján is a második hágó a Col du Fort Gondran.) A patak mellett, a könnyű bringán megtáltosodva robogtam a brianconi városközpontba, ahol az Izoard hágóút emelkedőjét kellett választanunk. Mindössze 3-4 km-t kellett a hágóúton hajtanunk, mert utána balra kis katonai útra kellett letérnünk. Szép úton, kertes házak között tekergett az emelkedő; a vacsi után jó erőben, jó kedvvel hajtottam. Az út szélére még bringasávot is festettek! Élveztem a tempót; lelkes voltam! Szokás szerint én diktáltam a tempót az élen, ám mikor egy lankásabb szakaszon Péter előrébb ment, nem volt kedvem tovább gyorsítani; picit lazítottam és egyúttal fel is merült bennem: Péter megint ki akarja hajtani magát ?
Mivel indulás előtt megnéztem a térképet, tudtam, hogy egy mellettünk a mélyben levő tó közepénél kell figyelni az elágazásra. A tavat nem láttuk, csak sejtettük, így nem is tévesztettük el a letérést. Az egyik fán kis tábla jelzett is valamit. Az út kezdetben, pár száz méter hosszan még foltos, rossz volt - itt nem tehettünk más, bizakodtunk, hogy javulni fog -, ám fél kilométer múlva, 1452m magasságtól egész jó lett. Fenyőerdőben hajtottunk, ám kb. 8-9% meredek lévén kényelmesebbre vettem, hiszen 900m szintemelkedés várt ránk! 7-8 km/ó-val haladtunk. Úgy számoltam, két óra alatt, kb. 1/4 9-re felérünk a hágóra.
Jóízűen beszélgetve, a néha nyíló kilátásnak örülve egymás mellett hajtottunk. Itt már a Nap is visszatért és csodás esti fények "terítették be" a tájat. Hamarosan, ráadásul a mind több kilátás is "megérkezett", így nem is kívánhattunk többet; hiszen autóforgalom sem volt. Csodás táj, szuper fények, szép kilátás és a természet csöndje! Mindketten nagyon élveztük az utat és hála Istennek nem rohantunk; ha kellett, a szépségek miatt bátran megálltunk; csináltunk egymásról klassz fotókat többnyire az Izoard hágó völgyével a háttérben. Péter jól festett a magyar zászlómmal a bringa hátulján. A részletes térkép alapján jól előrejeleztem a hajtűkanyarokat; mindig tudtuk, milyen magasan járunk. Az 1700m magas hajtűkanyarnál egy újabb vár mellett haladtunk el; egy közeli épületben ráadásul laktak is. A folytatásban lankásabb szakasz következett kb. 3 km-n át; ennek is a második felében 15 km/ó fölött tudtunk hajtani. Bár az út többnyire jól kerekezhető volt, akadtak rosszabb szakaszok, ahol kátyúkat kellett ügyesen kerülgetni. Egy kőmorénás hegyoldali szakasz után ahogy megálltunk visszanézni Péter poénból egy követ gurított le én meg megijedtem. A következő poénja az volt, hogy hirtelen úgy csinált, mintha kőomlás jönne föntről és szólt is. Egy pillanatra megijedtem, hogy mi lesz, ám aztán én is tudtam nevetni. Igaz, ilyennel nem jó poénkodni. Előfordult olyan szakasz is, ahol a hegyoldal meredeken szakadt le, ám legalább korlátot állítottak az út szélére, igaz olyan is akadt, ahol a korlát hiánya miatt csak az út közepén mertem tekerni.
Az 1925m magas hajtűkanyar csodálatos volt: klassz esti fények sütötték meg, ráadásul csodás kilátás nyílt az Izoard hágó hegyeire, így egymás tekerését elkapott fotót is készítettünk. A kanyarban egyúttal pici pihenőt is tartottunk: állva eszegettünk müzliszeletet, almát, talán egy-egy zsömlét is. A gyakori, de a lenyűgöző fények és táj miatt örömteli megállások miatt itt már arról beszéltünk: 3 9-re fogunk felérni.
Kb. még bő 2 km-t hajtottunk könnyen, gyorsabban, ám az utolsó kb. 3 km a térképen látott gyakori szintvonal-metszés miatt elég meredeknek ígérkezett. A hajtűkanyart elhagyva egyúttal elbúcsúztunk a brianconi medencétől; a hágóig már végig kelet felé haladtunk; ahogy kicsit fordult is az út, sajnos a hegy el is takarta előlünk a Napot. Nem sokkal a Poet Morand tanyasi házaihoz leágazó utacska után (kb. 1 9-kor) kordon zárta el a további utat, melyen papírt is rögzítettek: bár nem értettünk franciául, tudtuk, hogy nem véletlen az útlezárás. Mindazonáltal mindketten tovább akartunk menni; persze nem mindenáron. Legelőször kíváncsiak voltunk: ugyan miért is zárhatták le. Átsurrantunk két kordon között, majd továbbhajtottunk - immár szürkületben, mert ahol hajtottunk oda már egyáltalán nem sütött a Nap. Csak az Izoard völgy túloldalán láttuk, hogy még mennyit süt meg a hegysorból. A hágóúton továbbhaladva először még csak picit hibás, középig kőfolyam által betakart úttal találkoztunk. "-Vajon ezért zárták le?" - gondoltuk. Ezen a részen a hegyoldal sziklás, kőomlásos volt. Meg is álltam, hogy lefotózzam, ahogy Péter áthajt a teljesen kőomlásos hegyoldalon, ahol korlát sem védi a kerekest. A veszélyes szakasz tetején szuper fotó készült Péterről, háttérben az Izoard hágó hegyeivel.
Kb. 2000m magasságban tovább tóltuk a sejtett hágóra érés idejét: 20:55 lesz!
Nem tudtuk meg, hogy emiatt, a részleges kőfolyamok miatt zárták-e le, mert fél kilométer múlva még komolyabb helyzettel találkoztunk: ott ugyanis már nem csak félig, hanem teljesen beborította az utat a kőfolyam. Kocsival nem lehetett volna átjutni rajta; nekünk is tolni kellett kb. 100m hosszan. Ez lett ám a kaland! Ott egyébként egyáltalán nem féltünk. Megmondom őszintén, a meredek, leszakadós hegyoldalban hajtva jobban féltem.
A folytatásban rálátunk a kopasz hegygerincre, aholis két vár is feltűnt. Hihetetlen ez a környék. Lent Briancon környékén is akad vagy 3 vár, és onnan is látni két magas hegyen várakat, de hogy itt fent 2300m-en is két vár legyen....
Az utolsó 2 km-n nem tudni mitől, talán a hágó közelsége miatt is felgyorsultunk; pedig épp itt egész meredek volt az út. Éreztem, hogy ez már nem a kényelmes tempó, szólni sem szóltunk egymáshoz. Nem értettem, miért sietünk. 1-2 km-rel korábban úgy emlékszem említettem is, visszább is vettük a tempót, ám nem tartott sokáig. Ha Péter mellettem hajtott, akkor én általában csak arra törekedtem, hogy ne maradjak le, így alakulhatott ki a feszes iram. Mivel alapban nem én forszíroztam a sietést és szívesebben is hajtottam volna úgy, ahogy tettük pl. 1400-2000m között, végül az utolsó hajtűkanyar után feloldottam a feszültséget: hagytam kiengedni a versenyszellemet. Ha már Péter mindig sietni akart, most megkapta a lehetőséget! Mindent beleadva versenyezni kezdtem. A korábbiak alapján feltételezhető, hogy követett ahogy bírt, ám végül magam kihajtva a kb. 700m-es szakaszon kb. 80 métert vertem rá. A legvégén, a picit leromlott, hibás úton jobban pattogott a bringa, nehezebb volt hajtani, de mindent beleadtam. Felérve a kormányra dőlve fújtam ki magam, vártam szívritmusom megnyugvását. A délelőtti Montgenévre hágón "bemutatott" nem jól eső tekerés, kínlódás után nagyon kellett már ez; meg kellett mutatni az erőmet!
Míg az este folyamán a fél 9-es, majd 3 9-es megcélzott felérést legutóbb 21 órára tóltuk ki, ezt sikerült is tartani: 20:52-t mutatott az órám. Fejem alaposan megizzadt, így a hűs miatt gyorsan keríteni kellett valamit, hogy meg ne fázzak. Mást nem találván, a zászlót tettük be a sisak alá! Mivel az út, nagyrészt szintben és murvásan egy kb. egy kilométerre levő másik hágóhoz tartott, három gyors fotó után tovább is hajtottunk. Onnan már semmi képet zavaró közeli bucka nem volt utunkban; teljes kilátás nyílt Briancon felé, az amögötti hegysorra és az egész közeli és nem is túl sokkal fölénk magasodó Mont Chabertonra. Hágót jelző táblákat nem, mást találtunk csak, ám nem derült ki, hogy melyik a 2347 m magas Col du Fort Gondran. (A térkép a második hágónál jelöl 2347m-es magasságot, így az lehet inkább.) A Fort Gondrant, a várat viszont megtaláltuk; a szomszédos kis buckán magasodott, kb. 50 méterrel fölöttünk.
A második hágóra érve éppen elcsíptük még a Nap utolsó sugarait. Csodálatos kilátásban, naplementés fényekben volt részünk; fotóztunk, filmeztünk is eleget. Péter sem tudta abbahagyni. Bár havast alig láttunk, a táj nem volt az a Col d'Iseran vagy Stelvio féle, mégis nagyon lenyűgözött az egész; nagy emlék maradt! Kellemes meglepetés volt, hogy az egyik táblára valaki egy 100 hágós klub matricát tett fel. Én voltam a nemzetközi klub első magyar tagja! És már nagyon közel - reméltem, hogy csak 9 napra - ahhoz, hogy bringával meglegyen az összes 2000m feletti aszfaltos hágó. Viszont a Col du Fort Gondrans hágóval meglett az utolsó 2300m feletti is. A 2200m felettiekből még a svájci Susten és a Sanetsch hiányzott. Pár napig...
A tábla mögé guggolva meg is örökítettük, hogy ott jártunk.
Fényképezőgépeinkkel a sötétedés miatt különböző beállításokkal is próbálkoztunk, hogy tuti legyen köztük jó. Ezen a hágón talán egyetlenként talán még én végeztem hamarabb a fotóval, videóval és nem Péter. A lejtőre alaposan beöltöztünk, majd különböző erősségű lámpáinkkal nekivágtunk az 1150m-es ereszkedésnek, igaz abból csak 900 méter volt veszélyes.
Nem volt semmi (azaz durva dolog volt) ami következett - és ezzel tisztában is voltunk - sötétben bringás lámpákkal leereszkedni a néhol - ritkán - kátyús, máshol kőátfolyásos és imitt-amott kőfelhordásos, fel nem festett szélű, keskeny katonai úton. Tudtuk, hogy a legfontosabb az óvatosság és hogy türelmesnek kell lenni! Életünk, épségünk volt a tét. 21:20-kor elindultunk. A kezdeti 3-4 km-t, a kordonig magam megtettem; éppen láttam még az utat. Nem volt gond. Amint azonban fák közé, erdőbe értünk, na meg persze 21:35 után a sötét miatt is lassítanom kellett, sőt kb. 1800m alatt többnyire Péter fényét is várva haladtam. Ő mögöttem, vagy picit átlósan mögöttem-mellettem gurult, így világította nekem az utat, mert az én lámpám bizony már alig világított. (Ez nagy hiba volt, és tudom sokan mondják: felelőtlenség! Szerencsére Péternek szuper erős lámpái voltak) Utóbb a Mortiroló hágón, éjszaka én is tapasztaltam, hogy friss elemmel milyen jól világít az én bringalámpám is. Útközben ha megláttam, én kiáltottam előre, hogy: "-Vigyázz kő!" vagy "-Óvatosan!", vagy "-Lassítok!" Nem volt semmi dolog az ereszkedés, de végül gond nélkül - 22:10-re leértünk az Izoard hágóútra, a főútra. A hibátlan aszfalton már sokkal gyorsabban haladhattunk, házak közé érve már utcai lámpák is világítottak. Jó volt végre nem 15-20 km/ó-val óvatoskodni, hanem akár 50 km/ó-ra felgyorsulni.
A centrumban egy körforgalomnál a Tour de France miatt kitett kb. 2 m magas, hatalmas fém "piros pötyös" bringa"szobor" volt kitéve. Meg kellett örökíteni magunkat! A patak innenső oldalán hamar a kempingbe értünk, ám óráink már így is 22:53-t mutattak. Hát induláskor nem így sejtettük, viszont egyáltalán nem bántuk meg. Hatalmas élmény, csodálatos hágóút volt. Péter is nagyon élvezte; a tájat is és azt is, hogy mindössze 4 autóval találkoztunk a katonai úton. Kicsit későn küldtem haza üzenetem, így barátnőm meg is előzött; sms-éből kis aggodalom is kiszűrődött: "-Remélem minden rendben!..." Másnapra időbeni jelentkezést is ígérő sms-emre jött válasz már kritikus volt - a távolból, a helyzetet, indítékomat nem ismerve, jogosan: "-Ki kényszerített, hogy sötétedés után is fent maradj ? Mindennek megvan a józan ész szerinti határa! Aludj jól!"
Úgy is lett.

Adatok:
Cesana Torinese (13:40) TM: 56:15 DST: 14,0 SAV: 14,9 AVS: 14,9
Col du Montgenévre (15:25-55) TM: 1:54:22 DST: 22,32 SAV: 8,6 AVS: 11,7
Kemping Briancon mellett (16:35) TM: 2:29:52 DST: 38,15 SAV: 26,8 AVS: 15,2 MXS: 49
Óra újraindítása
Briancon, leágazás Izoard hágóra TM: 8:30 DST: 3,1 SAV: 21,9 AVS: 21,9
Izoard völgyből leág. Fort Gondran hágóra TM: 26:15 DST: 6,48 SAV: 11,4 AVS: 14,6
Fort Gondrannál az 1. hágó TM: 1:48:00 DST: 17,4 SAV: 8,0 AVS: 9,67
2. hágó, ahonnan fotóztunk sokat (21:15-ig) TM: 1:51:42 DST: 18,18 SAV: 12,6 AVS: 9,7
visszacsatlakozás az Izoard völgybe TM: 2:33:20 DST: 30,24 SAV: 17,4 AVS: 11,8
Briancon (22:20-40) TM: 2:39:30 DST: 33,50 SAV: 31,7 AVS: 12,6
Kemping TM: 2:50:06 DST: 37,41 SAV: 22,1 AVS: 13,1 TR/D: 76,12 MXS: 44,5 ODO: 105477,8

Szintemelkedés:
- Salbertrand (1032 m) - Cesana Torinese (1344 m)= 312 + 30 m
- Cesana Torinese - Montgenevre hágó (1854 m) = 510 m
- Briancon melletti falu - Fort Gondrans hágó (2347 m) = 1147 + 10 m
ÖSSZESEN: 2009 m

Költség:
- Oulx szupermarket: kenyér, 3 zsömle, 3 konzerv, Powerade, banán, alma, 2 péksüti: 8 EUR
- Claviere, vásárlás: Red bull, süti, pizza, joghurt 4,4 EUR
- térkép (Fort Gondran), egyéb vásárlás kisboltban kb. 15 EUR
ÖSSZESEN: 27,4 EUR

4. nap

6. nap