2. nap

4. nap

2006. július 28, péntek - 3.nap

8 órakor - csörgőórára - picit fátyolos időre ébredtünk, ám ami a napi célt és az időjárást illeti, megnyugtattam Pétert: "-Ma nem fog esni; elintéztem!" Később nem egyszer emlegettük még ezt! Reggel sikerült hamar felpörgetnem magunkat, így bő fél óra alatt útnak is tudtunk indulni. Éhgyomorra, ébredezve tapostuk a pedálokat, először 16-18, majd 23-24 km/ó körüli tempóval.
A Pó folyó keresztezése után az első vagy második faluban sikerült bevásárolni, majd a falu végén egy katonai temető előtti padokon megreggeliztünk. Mivel autó híján magunk vittük a cuccokat, megint vállaltam, hogy Péter sok kajáját csökkentsük; konzervet ettünk zsömlével és almával.
Sajnos csak kb. további egy órát élvezhettük a kellemes, fátyolfelhős időt, mert utána elvonultak a felhők és "nyakunkba kaptuk" a tűző napsütést, kánikulát. Saluzzo előtt értünk a hegyek tövébe, az utolsó pár kilométer már emelkedett is. Amint egy benzinkútnál (10:05) mindketten - bringák vigyázása miatt egymás után - elmentünk WC-re, akkor jöttem rá, hogy ezért is tud jobban szaladni az idő. Addig nem gondoltam rá, hogy több fős túrán a csomagok őrzése miatt néha minden legalább kétszer annyi ideig tart. Később egy-egy bevásárlás alkalmával szintén ezt tapasztaltam. Órámra nézve számolgatni kezdtem: eléggé neccesnek tűnt a 18 órás vonat elérése, pedig még jócskán előttünk állt a hágó leküzdése.
A város után Buscáig hol lejtős, hol sík, vagy picit emelkedő szakasz következett; itt gyorsan tudtunk haladni. Buscában (kb. 1 12-kor) végre a napi hágón, a 2083m magas Colle Preit völgyébe fordulhattunk. A kocsiúton pedálozva hamar észrevettük, hogy ott éppen bringaverseny miatt állnak itt-ott rendezők, rendőrök. Jól jött, vártuk, hogy megérkezve feldobják a már-már kicsit unalmassá váló kerekezést. A meleg és az abbéli aggodalom miatt, hogy nagyon nehéznek látszott, hogy elérjük a 6 órás vonatot, eléggé kedvetlen voltam. Kb. 5 km után rendezői autó már mutatta, hogy húzódjunk le, így az út mellől fotóztuk, filmeztük a karaván elhaladását. Előbb egy magányos szökevény hajtott, majd legalább egy perccel mögötte felvezető autók mögött megérkezett a mezőny is és persze a tartalékbringákat vivő csapatautók sem maradtak el.
Dronerót elhagyva - kb. 30 km-rel a hágó meredek része előtt - Péter rövid megállást akart. Evés előtt én még szívesen hajtottam volna fél - 3 órát, így először csak picit morcosan néztem magam elé, ám végül a helyzetet elfogadva én is falatozni kezdtem: ha már állunk, használjuk ki az időt (11:45 - 12:05). Legalább árnyas parkban, padon ülhettem! Továbbhajtva eleinte még síkon, vagy lankásan emelkedő völgyben hajtottunk, ami egyre jobban szűkült és idővel lett belőle kanyon, szurdok. Mivel már így is nehéznek tűnt a vonat elérése, mindketten azt akartuk, hogy valahol elhelyezzük csomagjaink nagy részét és "minimálcuccal" vágjunk neki a hágónak. Péter vetette fel, hogy akár bokrok közé is rejthetnénk. Először még óckódtam, ám idővel elfogadtam. Mivel szuper, totál biztonságos helyet találtunk a cuccoknak, nem esett nehezemre elfogadni. Semmi sem jelezte, hogy az ember, bárki éppen oda rejtsen el cuccokat. Amint megálltunk, máris sürgettem Pétert: igyekezzünk, mert csak úgy ér valamit a cuccok lerakása, ha bőven visszajön az elvesztegetett kb. 15+15 perc. (Bár utólag rájöttünk, nem csak az időspórolás miatt kellett elrejteni a cuccokat; anélkül biztosan nem tudunk feljutni, vagy csak nagyon sok, nehézkes tolással.) A biztonság kedvéért vittünk magunkkal esőcuccot és ahogy bringára ültünk már esett is J) A hely is jól beazonosítható volt (Cartignano előtt 2km-rel.)
Én szokásom szerint inkább megiramodtam és próbáltam kihajtani a valóban csak helyi zápor alól (a felhő széle sem volt messze), ám Péter - szokása szerint - megállt esőcuccba öltözni. Kb. 3-4 km-t hajtottam esőben, ott végre az eső alól kiérve álltam meg; igaz az út még csicsogott a víztől. A folytatásban az út hol síkon, vagy pici emelkedővel nagyon szép kanyon oldalán haladt; bár Péter tartott tőle, hogy visszafelé sajnos nem lesz gyors gurulás, mert tekerni is kell majd, sőt néhol talán pindurkákat fölfelé. A szakadozott felhők között néha sütött csak a nap, de az eső után felhőárnyékban és picit kellemesebb hőmérsékletben ideális idő lett a kerekezéshez. Élveztem is; nem hiányoltam a kánikulát és a napsütést.
Stroppo településen a hegyek között a Sampeyre hágó felé felnézve meglepett, hogy nem is túl magasan, kb. 2000m-es magasságban felhőpamacsot láttam. Nem volt jó jel, bár szakadozottak voltak a felhők. Igaz ez nem akadályozta azt, hogy fél órával az előző után ismét ne kezdjen zuhogni. Ezúttal - pár kilométerrel a hágóút leágazása előtt - összekötöttük a kellemest a hasznossal: az evést a fák alá húzódással (13:50-14:10). Innen már alig foglalkoztunk azzal, hogy elérjük-e a 18 órás fossanói vonatot; szinte teljesen elszállt az esélye. Egyelőre az eső több gondot jelentett, hisz esőben több, mint 1100métert fölkapaszkodni…. Mondtam is: "-Egyelőre nem gondolok az esti távolba, nem bosszankodom! Ráérek arra este is J " Ha két órát számolok a hágóra, akkor is 16 órára értünk volna fel, vissza a csomagokhoz kb. még egy óra, így onnan pedig Fossano minimum 40 km; alig lejtő úton!
Míg a fák védelmében falatoztunk nyugodtan, és az úton néztük az úton buborékokká "alakuló" esőcseppeket, meglepetésre egyszer csak 2 versenybringás száguldott el. A valóban ömlő esőben nem csoda, hogy siettek, bár pillanatok alatt eláztak. Kb. fél óra elteltével tudtunk továbbindulni, hisz az eső elállt. Előrefelé sajnos elmúlt már a szakadozó felhőzet, egybefüggő, de különböző színű felhők borították be az eget. A csapadék elmúltával jegyeztük meg: "-Megvolt a második! Vajon hány lesz még ?" Péter mosolyogva emlékeztetett, hogy reggel azt "ígértem": nem lesz eső, mert elintéztem.
Kb. 3 km múlva (14:20 körül) értünk Ponte Marmorába, ahol az adatok felírása után neki is vágtunk a nem ismert hosszúságú emelkedőnek. A túrán két-három hágóút volt, amiről nem sok információm volt. A 2083m magas Preit hágóról valóban alig találtam az interneten információt: mindössze 3 link volt, az egyiken szerencsére sok fotó. Furcsa volt meredekségdiagram nélkül tekerni. Nem tudhattam, hogy mi vár ránk, mennyire lesz nehéz. A kaptató talán az első 1 - 1,5 km-n volt közepes nehézségű, utána nagyrészt végig 10 km/ó alatt hajtottunk. Itt az elején még ismerős is volt egy-egy rész, pl az a híd, ahol a 2005-ös Fausto Coppi marathonon a Sampeyre hágóról gurulva egy bringás bukott.
Kb. 1 km után az eső szitálni kezdett, majd nemsokára már rendesen esett. Eleinte egyáltalán nem zavartattuk magunkat: nem volt rossz idő; a hőmérséklet jó volt és nyári záporra, zivatarra gondolva úgy véltük, nem fog sokáig tartani. "-Fél - 3 óráig eshet nyugodtan, utána pedig, mire 1500-1600 m fölé érünk, már eláll, sőt a hágón talán már szép idő lehet." - gondoltam magamban. Ahogy Péter is mondta: "-Nem vagyunk papírkutyák, nem vagyunk cukorból!" Az eső nem fog megártani. Az út szűk, eleinte lombos erdős, majd fenyős völgyben haladt, néhol szűk úton, kétszer a hegyből kivájt alagútban is. Meg is jegyeztem magamnak: az ottani kőtörmelékek miatt a lejtőn bizony vigyázni kell!
4 km után értünk Vernetti pár háza közé, ahol jobbra, NY felé, Preit felé tértünk le. Rövid könnyű, lankás szakasz után Canosió település végén folytatódott a meredek kapaszkodás. A leágazásig reméltem, hogy nyugat felé fordulva a korábban látottak szerint világosabb és kevésbé esős idő lesz, ám mire odaértünk teljesen szürke, esős időt láttunk magunk előtt; ráadásul egy ideje már tőlünk balra, igaz nem a közvetlen közelben, villámlott is. Gyors fotózás után zárkóztam is vissza Péter mellé, ám közben egyre bizonytalanabb lettem. Az idő is hűlt és ekkor már kevésbé reméltem, hogy fél órán belül eláll az eső. Amikor egy fa védelmében félreállt egy picit, hogy levegye az esőkabát alól a mezét, (hogy ne izzadja át és valamelyest megmaradjon száraznak), meg is kérdeztem: "-Mit gondolsz, menjünk tovább? Péter ne legyen az, hogy csak miattam jössz! Nem kötelező! Ha gondolod, megvárhatsz, illetve ne álljunk félre és ne várjunk egy picit, hátha elmegy az eső?" Péter elszánt volt és nem kényszerből ment. A bő két hetes túra során nem egyszer derült ki róla, hogy nem ijed meg az esőtől, hidegtől, sőt… Nálam is elszántabb volt. (én azért többször aggódtam, nehogy megfázzak!)
Az 1540. m magasan fekvő Preit településig még egy patak közelében, nagyrészt fák között haladt az út, mindenfelé szürke, esős idő volt, az ég a hátunk mögött dörgött, villámlott. Volt egy hangulata, hogy dörgés villámlás mellett esőben megyünk fel egy 2000m-es hágóra. Esőkabátunkon csorgott a víz, fejünk a kabát alatt izzadt. Néha le is vettem a fejrészt. Rövid szakaszokon 12-14%-os meredekségek is előfordultak, de általában 8-10%-os volt. Preit faluba érve már cipőm a kamásliban is kezdett beázni, természetesen meg is izzadtunk, kívülről áztunk, de azért 2 percre meg kellett állnunk: jól esett leszállni a nyeregből, emellett persze fotóztunk is.
A folytatásban pár száz méteren még lankásan emelkedett, ám utána az erdő is elfogyott, egyre kevesebb fa által díszített mezőn, völgyben pedáloztunk, sőt később küzdöttünk. Az emelkedő fölső végére kifejezetten jó formában, lelkesen hajtottam; az eső is gyengült, az ég is világosodott imitt-amott. Többször kiállva kellett hajtani. Előfordult, hogy Péter is szlalomozott picit az úton, olyan meredek volt az emelkedő. Kb. 1800 m magasságtól - ahogy az eső gyengült - útközben is megálltam fotózni, sőt, amikor már csak csepegett, a videót is elővettem. Eddig a völgyben hajtottunk végig, ám most elértünk oda, ahol egy hegy lezárta a völgy végét, így az út szerpentinnel kapaszkodott fel jobb felé, majd a meredek völgyzáró hegy oldalában át balra, a Preit hágóra. Péter talán eléhezhetett, vagy elfáradhatott (előbbi a valószínű), mert amikor visszafelé filmeztem, tolva jött bringája mellett; pedig itt még "csak" 10%-os volt a kaptató. Hiába szóltam hozzá (videón is rajta van), se szó, se beszéd sétált tovább; hiába kínáltam, hogy egyen, adok müzliszeletet. Tartottam tőle, hogy elege lett a hágóból, az esős, meredekségből.
Hamarosan, szinte a semmiből egy komoly, erős versenyző tűnt fel mögöttünk, majd hamar utol is ért. Jól nyomta! Minimum egy órányi esőben való tekerés után, ráadásul már kb. 1900m magasság felett ahogy egy-egy alkalommal elővettem a fényképezőt, ujjaimon már éreztem, hogy a hidegtől elgémberedtek; nehezen tudtam kinyitni a kormánytáska zipzárját.
Az út a völgyet záró hegy oldalában, elszórtan fák által díszített kőtörmelékes hegyoldalon 12-14%-os meredeken vezetett, ám az azt követő hajtűkanyar azon is túltett. Ott már valóban nem csodálkoztam azon, hogy Péter tólta a bringát, mert én is csak komoly izommunkával, kiállva tudtam feljutni, továbbhaladni. Alig voltam gyorsabb az ő gyors, gyalogos tempójánál; sebességmérőm egészen 5,4 km/ó-ig esett vissza. Ráadásul mindezt mindössze kb. 5 kg cuccal a bringámon. Kb. 18%-osra saccoltam a meredekséget. Mivel Pétertől már hallottam, hogy néha logikusabb, értelmesebb kevesebb küzdelemmel, és ráadásul alig lassabban gyalogolni, mint tekerni, érthető volt, hogy így tett; nekem viszont presztizs, hogy lehetőleg minden emelkedőre, hágóra tekeréssel, nyeregben ülve jussak fel. Eddig is sikerült mindenhová; és ekkor is. A második hajtűkanyar után nem sokkal de meglepőmód nem a hágón állt a hágótábla: Colle del Preit 2083m. Nagy katarzist, örömet éreztem; nem véletlen kiabáltam a levegőbe: megcsináltuk! Ahogy fotóztunk, filmeztünk, az eső már alig esett. A tekerés hatására még nem fáztunk, de nem akartunk sokat állni. Még szerencse, hogy mindkettőnknek voltak a lejtőre meleg cuccaink. Az út még úgy tűnt, hogy egy rövid ideig emelkedik, természetesen nem csak a tábláig akartunk feltekerni, hanem az igazi nyeregig. 2 percen belül fel is értünk. A túloldalon egy völgykatlan fogadott, legelős környékkel, egy-két murvás úttal, (egyikről tudtam, hogy átvezet a Gardetta, majd Valcavera hágóra), több átlagos és egy jellegzetes, kiugró hegycsúccsal, valamint egy házikóval. Az internetről tudtam, hogy van itt egy "agroturismo", de azt nem, hogy a hágón található!
Mire videózás után felértem a tetőre, Péter el is tűnt. Nyomát sem láttam. Mivel azt hittem, hogy Péter talán a kis bucka mögé ment dolgát végezni, nyugodtan filmeztem körbe, és készítettem pár fotót. Vártam még pár percet, ám mivel nem akartam áthűlni, jobb lett volna, alulra meleg ruhát véve, hamar nekivágni a lejtőnek. Kiabálva szóltam Péternek, ám hiába. Végül a ház előterénél láttam meg: mielőtt felértem, legurult oda és arra készült, hogy beülünk megmelegedni picit. Az idő percek alatt javult, így mikor bringám letámasztottam a ház előtt és Péter megérdeklődte, hogy lehet-e enni valamit, már picit sütött is a Nap.
A házikóban fűtöttek, égett a kandallóban a tűz, kellemes barátságos volt. Meleg nyári napon (!) eső után jól esett a házban a kandalló melege! Ez az Alpok! Talán hosszú melegítőnadrágot véve ültem a házba. Vizes zoknimtól megszabadulva lábaimat a melegítőnadrággal melegítettem, bár a szobameleg is jó volt. A jó hőmérséklet és a forró tea, finom házi készítésű juhsajt és kolbász, kenyér teljesen jókedvre derített bennünket. Ráadásul az idő is javult, így már klassz, feledhetetlen kalandról beszéltünk. (JÓ döntés volt a házikóba betérni; Péteré volt az ötlet!) Jó volt a forró teát kortyolgatni. Nem rohantunk; jól éreztük magunkat! A kiszolgálólány is kedves, csinos volt.
Végül kb. 3 6-kor fizettünk és felöltözés (eső-, illetve szélkabát, esőnadrág, lábfejünkre száraz zacskó, hogy ne a nedves zoknit érezzük) után nekivágtunk a lejtőnek. Abban maradtunk, hogy az itt-ott elszórt kövek és a keskeny, de nagyon meredek és picit még nedves út miatt ez lehet életünk egyik legveszélyesebb lejtője. "-Nagyon óvatosan kell ereszkedni; 25-35 km/ó-val." A napsütésessé lett időben már szép kilátás is nyílt végig a völgyre, a szerpentinre, így kétszer-háromszor is megálltam filmezni. A bringával fönt még valóban kellett vigyázni, de a kanyarokat elhagyva, azért néha simán 50 km/ó fölé is felgyorsultam.
Gond nélkül értünk le Ponte Marmorába (18:19), a fővölgyi főúthoz. Az idő is jobb lett, így ott Péter már alul is rövid bringásnadrágra váltott vissza. Ahogy megjegyeztem, hogy "-DE szuper! Kék ég, napsütés, szuper fények!" Péter nem hagyhatta ki a Drei Wetter taft reklám szövegét, mint jó poént: "… és a frizurám még mindig rendben!"
Csodás esti idő lett; száraz ruháinkban nem fáztunk; gond nélkül hajtottunk, gurultunk tovább. Jól is jött, hogy néha tekerni is kellett, mert így melegen tartottuk testünket. Maximálisan jókedvűek lettünk: hatalmas élmény, villámlás, zivatarban küzdöttük le az Alpok egyik legnehezebb hágóját, utána viszont csodás napsütéses időnk lett. Ahhoz képest, hogy délelőtt még milyen kedvetlen voltam. A jókedv mellett nem is érdekelt, hogy lekéstük a fossanói vonatot; természetesen hamar megvolt a másik megoldási javaslat. "-Dronerótól kb. 20 km Cuneó, ahova így legalább időben leérhetünk, és reggel korai vonattal akár 11 óra tájban már Susában lehetünk. Igaz a következő napi programból így kimarad az Iseran hágó, ám a célul kitűzött Mont Cenis és Petit Mont Cenis kétezres hágók könnyedén bele fognak férni a napba."
Jókedvünkben, na meg a klassz fények, és vadregényes völgy miatt kétszer is megjátszottuk a menetközi filmezést. Autóforgalom alig volt! Lábainkon teljesen jól bevált a zacskó; nem fáztak, igaz néha picit éreztem, hogy izzad.
Cartignano után kb. 19 órára értünk elrejtett csomagjainkhoz. Gond nélkül megtaláltuk őket. Délutáni túránk itt fejeződött be, hangzott el, hogy "-Ez aztán szép mulatság, férfimunka volt!"
A tanulságokat illetően leszűrtük, hogy: nekem bőven elfért volna még egy tartalékzokni a cuccban, Péter pedig azt sajnálta, hogy nem vitte magával a másik, vékony cipőjét…. Így minden tökéletes volt, de mi lett volna, ha nincs fent az a házikó…. Beszélgettünk arról is, hogy melyikünk volt az extrém; mi az extrém ? Féltem, hogy hülyének néz, hogy esőben hová akarok felmenni, ugyanakkor korábbi éjszakai bringázásaival (Králova Hola…) ő sem piskóta; abból a szempontból ő az extrém. A Preit hágó ilyen körülmények közti leküzdése önbizalmat, erőt adott a folytatásra; bár ez még völgyi nyári időben történt. Svájcban aztán már úgy is mentünk fel esőben, hogy a völgyben nem 26-28 fok fogadott, hanem csak 16-18. A Preit hágót illetően mondtam Péternek: mi leszünk az első magyarok, akik megismertetjük a túrázókkal ezt az emelkedőt; talán nem is tudnak róla magyarok.
Droneróba érve a folyócska fölött csodás viadukton mentünk át; visszanézve épp a - hegyek miatti korábbi - naplemente fényeiben láttuk a város régi épületeit, tornyait, a mély folyóvölgyet és a hegyeket. Lenyűgöző volt!
A folytatásban hosszan ideálisan lejtő, 35 km/ó-s úton haladtunk Cuneó felé. Jól esett, hogy visszatérek a szép emlékű városba, ahol 2005-ben teljesítettem a Fausto Coppi bringamarathont. A másnap reggeli vonatozás miatt nem is a város fölső végében található kempinget céloztuk meg előbb, hanem a központba mentünk. Most egy másik viadukton értünk Cuneóba, mint én 2005-ben. A menetrend szerint a 7:25-ös vonatot néztük ki, amivel már 8:45-re Torinóba érhettünk. A főteret szinte véletlenül hagytuk ki; a város szélén hajtottunk fölfelé, megérzésem szerint. Fentebb persze kérdezősködtünk is, ám nehezen akaródzott megtalálni a kempinget. Vagy fél óránk is ráment, mire már persze alaposan sötétben befutottunk. Reggel csak 7 órakor nyitott a recepció és a vonat miatt hiába szerettünk volna este fizetni, sajnos nem volt már mód rá. Abban maradtunk a recepcióssal, hogy pontban 7 órakor ott leszünk!
Sátorállítás után Péter este még ruhákat mosott, én meg szarba lépve cipőmet próbáltam megtisztogatni. A napra visszagondolva jó poén volt megállapítani, hogy reggel még úgy indultunk, hogy a cél a 6 órás fossanói vonat, aztán az módosult 8 órás fossanói vonatra, míg végül estére lett 10 órás cuneói kemping J 11 óra után, talán fél 12-kor kerültünk hálózsákjainkba. Úgy tűnt, hogy végre következő éjjel már igazán kialudhatjuk magunkat!
Adatok:
Dronero (11:45-12:05) TM: 1:52:32 DST: 40,59 SAV: 21,6 AVS: 21,6
Ponte Marmora (14:20) TM: 3:07:23 DST: 65,62 SAV: 20,06 AVS: 21,0
Colle Preit TM: 4:48:00 DST: 78,5 SAV: 7,68 AVS: 16,35
Tető TM: 4:50:31 DST: 79,13 SAV: 15,0 AVS: 16,3
Lejtőt kezdjük DST: 79,47
Elág , ház…. Gondetta… (??) DST: 82,82
Preit TM: 5:02:12 DST: 84,51 AVS: 16,8
Preit - Esischie elágazás TM: 5:09:38 DST: 88,84 SAV: 35,0 AVS: 17,2
Ponte Marmora (18:19) TM: 5:15:31 DST: 92,51 SAV: 37,4 AVS: 17,6
Cuccok felvétele, ahol eldugtuk TM: 5:59:00 DST: 112 SAV: 26,9 AVS: 18,7
Cuneo, kemping TM: 7:16:17 DST: 141,11 SAV: AVS: 19,3 TR/D: 141,38 MXS: 58 ODO: 105284,2+2

Szintemelkedés:
- Villafranca Piemonte-i vadkempingtől Droneróig = 600 - 245 + 20 = 375 m
- emelkedés, pici hullámzás Ponte Marmoráig = 944 - 600 = 344 m
- Ponte Marmora - Colle Preit (2083 m) = 2083 - 944 = 1139 m
- Cuneó pályaudvartól kemping megtalálásig 61 m
ÖSSZESEN: 1919 m

Költség: (Már amit feljegyeztem)
- 6 zsömle: 1,3 EUR
- Preit hágón sajt, felvágott, kenyér 8 EUR - 2 főre
- este vásárlás: innivaló, 8 zsömle, nápolyi, 2 banán, 2 alma, Cola 12 EUR
ÖSSZESEN = 21,3 EUR

2. nap

4. nap