13. nap

15. nap

2005. július 11, hétfő - 14.nap
Pian San Giacomo - Passo San Bernardino (2065 m) - Thusis - Tiefencastel - Julierpass (2224 m) - Silvaplana = 120,15 km + 2458 m szintemelkedés
Megint érzelmes gondolatokkal ébredtem - felhős időre. Átgondoltam "otthoni" dolgokat és reálisan átértékeltem egyet s mást; reményeimet megpróbáltam elfelejteni. Eldöntöttem, nem írok sms-t, ha úgyis csak elvétve számíthatok válaszra. Érdekes, hogy ezután délután……..
Reggelre sem nagyon enyhült a szél, így heves széllökésekkel dacolva kellett sátrat bontanom. Nem nagyon volt kedvem a haladáshoz, de a célkitűzések miatt, meg amúgy is: haladnom kellett. Mit csináltam volna különben ? Belém van kódolva a haladás, kihívások legyőzése; menni akartam, csak az időjárás szólt ez ellen. "-Ilyen időben az ember a kutyáját sem engedi ki!" - gondoltam a mondásra, miközben néha a kellemetlenkedő szél által akadályozva bontottam a sátram. Végül bevált a vadkempinghely és szerencsémre nagy eső sem volt.
Ennivaló híján reggelizéssel nem ment idő, így 9:15-kor indultam útnak. Mint apuék este jelezték, nem számíthattam jó időre. Nem egy egyszerű nap várt rám. Alapvetően természetesen végig szándékoztam kerekezni a teljes kitűzött távot, mindkét hágóval (S Bernardino és Julier), ám vészesetre megvolt a lehetőség, hogy Tiefencasteltől - a Julier hágó helyett vonattal jussak át St Moritzba, és ne ázzak bőrig. Alul bringanadrágban és melegítőben hajtottam. Az erdőbe érve kevésbé ért a szél, egész jól tudtam haladni, lábam is annyira bemelegedett, hogy végül még a melegítőnadrág is lekerült. Bár egy út széli - gondolom - fűtött autóból jól esett a bíztatást intő pár, ám ugyanakkor eszembe juttatta, hogy más lehet meleg autóban ülve, mint éhgyomorra hidegben tekerve. San Bernardino településig, ahol vásárlást reméltem, 8-9 km-t és kb. 500 méter szintkülönbséget kellett leküzdenem. Féltávnál kiértem az erdőből, illetve ritkább lett, a hajtűkanyarokból szép, bár felhős kilátás nyílt vissza a völgyre. Épp a nyílt terep, ritkásabb erdő, védtelen út tette lehetővé, hogy a szél akadályozzon. Egyik irányba támogatott, másik irányba testemnek feszülve hűtött és lassított. A szemközti hegycsúcsokat is felhő takarta, bár esőt ígérő sötétebb felhők a közvetlen közelben nem látszottak. Tájképileg tetszett az út, csak sajnálatos volt, hogy a Nap nem sütött. Szépek voltak a fenyők, a kilátás, hófoltokkal és szerpentinből is akadt: itt is, később is.
Az 1608m magasra települt San Bernardino (11:30 - 12:05) falucska környéki teraszt 2 km nyílt, ellenszeles, esőpermetes kilométer előzte meg; kénytelen is voltam elő- és felvenni ismét a melegítőnadrágot, emellett pedig örültem, hogy reggel bundazoknit húztam a lábamra. Az óra 11:30-t mutatott, a hőmérő pedig 11,5 fokot ! Ez ám ledöbbentett. Miután egy meleg boltban bőségesen bevásároltam, padra ülve falatoztam, ebédeltem, ám közben is éreztem a hideg szelet. Miután hideg is volt és eddig éhgyomorra is hajtottam, ráadásul már csak 550m szintemelkedés volt hátra a tetőig, jól esett még visszatérni a boltba.
A település végén összefutott a kocsiút az autópályával; az autók nagy többsége alagúton folytatta útját észak felé és szerencsére csak nagyon kevesen választották a hágóutat; hát még ilyen időben! Ennek köszönhetően a hidegtől eltekintve igazán élvezetes, szép hágóútban lett részem. A természet, a fák, nyugalom a Tátrát, az autós magisztrálét idézte. Az erdő egyre fogyott, így többször szép kilátás nyílt visszafelé, a völgyre, máshol viszont legalább az út és fenyők fölött / végében felhő által rejtett csúcsú, hófoltos hegyekre. Emelkedőkön kevésszer szoktam törpefenyőkkel találkozni, ám itt megint volt hozzájuk szerencsém - ez is erősítette a Tátra-feelinget. Bár Bellinzona felé látszott a felhősáv vége, a kék ég, bár nem nagyon közeledett felém, mégis tartotta bennem a hitet. "-Akár ki is juthatok a felhők alól, vagy őket fújhatja el fölülem a szél."- hittem. Kb. 3-4 km-rel a hágó előtt már teljesen kopár, mezei úton hajtottam; sok hajtűkanyart építettek az útba, volt is élveznivaló kilátás, lentebb pedig egy tó is. Egyik filmezés alkalmával a szél elől egyszerűen egy kőszikla védelmébe bújtam. Bosszantó volt, amikor egy autó melegében pólóra vetkőzött embert láttam, míg én kint három hosszúujjúban hajtottam és az emelkedő ellenére fejkendőt kellett, hogy fejemre húzzak.
A szélvédtelen úton, a hideg és a szél miatt váltakozva éreztem magam: néha tudott tetszeni a táj, az emelkedő élménye, máskor bosszankodtam és küldtem is egy sms-t Melindának, munkahelyemre: "-Nincs miért, bárki is irigykedjen; 1600m-en 11 fok, de még megyek fel! Hűs szél, bundazokni, hosszú bringanadrág, fölé melegítőnadrág, néha esőpermet. Lehet, hogy jobb a BE Rt-ben….Meleget akarok! Legközelebb Tahitire megyek!" - zártam.
Utóbb gondoltam csak rá, hogy pl. ezen,de előző nap is miért nem érezhettem úgy magam, mint 2-3 nappal később akár a Gavia vagy a Timmelsjoch hágón: azért mert a hideg miatt az ember nem érzi, hogy szívesen időzne, leülne, stb, inkább épp csak magát kifújni és fotózni, filmezni áll csak meg. Kb. 1 km tóparti kerekezés után 13:30-kor értem fel a 2066 m magas San Bernardino hágóra, egy turistaház melletti parkolóhoz. Időzni a hűsben nem nagyon akartam, mindössze csak "kötelező" hágófotókat és videót csinálni. Mivel véget ért az emelkedővel szembeni erőkifejtés, a szél öltözésre bírt: fölül három hosszúujjút és a dzsekit viseltem, fejemre sapkát húztam. A hőmérséklet kb. 7-8 fok lehetett, a hőérzet 2-3 fok körül.
Az emelkedő után a lejtőre is megmaradt az ellenszél, így továbbra sem haladhattam igazán jól, de a nagyobb sebesség miatt jócskán hideget is éreztem. Az autópálya alagútkijáratáig, Hinterrheinig egymást érték a hajtűkanyarok, így amiatt sem tudtam igazán jól haladni. Hinterrhein után sík és lejtősebb szakaszok váltották egymást, néha pár kilométeren jobban kellett hajtanom. Talán nem is az erőkifejtés bántott, hanem, hogy sokkal lassabban haladhattam csak. Egy tábla pl. Hinterrheinnél 36 km-re jelölte Thusist, ami normál lejtőn kb. 45-50 perc, ezzel szemben a hágótól (8 km-rel többet) Thusisig 1 óra 39 perc alatt tettem meg. Ha kiszámolom, a szél miatt csak 28-29 km/ó-t tudtam elérni a lejtőn.
Splügen előtt egy szakaszon direkt nem tértem le az autóút melletti kis útra, mert tudtam, az jobban hullámzik, bevinne kis falvakba, nem is egyenletesen lejt, márpedig az ellenszéllel való küzdelem miatt semmi kedvem nem volt felesleges apró buckákat megmászni. Kicsit elegem volt, hogy nem haladhatok úgy, ahogy egy ilyen lejtőn "illene". Splügen felé haladva menetközben kellett döntenem: merre tovább. Bár csábított a - korábban - fotón látott, "rengeteg szerpentines" Splügen hágó is, arra még 700 + 1500m szint és 82 km, a Julierpasson át végül 80 km és 1678 m szintemelkedés várt rám.
Már csak a statisztika is a Julier mellett szólt: az nem "csak" 2100m-es hágó, hanem 2200m-es. J Útközben két szurdokhoz, kanyonhoz volt szerencsém. Már a teljesen ismeretlen Roflaschlucht is igazán tetszett a kis tavacskájával, hát még a Via Mala. Előbbinél azért ijesztő meglepetés volt az úton a két sáv közepén kikerült két nagy kőtömb, mely valószínűleg a sziklafalról hullhatott oda. Amikor bringásokkal találkoztam, meg is lepett. "-Lehet, hogy e nap most először találkozom kerekesekkel?" Na persze ilyen időben…… A Via Malánál már jól esett leszállni a bringámról, na és persze azt aztán le is kellett fotóznom. Jártunk már ott szüleimmel (1987-ben), de semmire sem emlékeztem. Most azonban….
Az úttól lefelé is kb. 50 méterrel lentebb zubogott a víz egy szűk szakadékban - ahová lépcsőn is le lehetett sétálni, míg fölfelé 2-400méterrel magasodtak sziklafalak. Fotózás közben egy német férfi szólított meg, neki meséltem büszkén e napi penzumomat, útvonalamat és a különböző időjárást, annak meglepetését.
Via Mala után az utolsó 3 km-t ismét a főúton tettem meg, mondván, így a várost alagútban elkerülve legalább nem lesz gondom a közlekedési lámpákkal. Nem lett; sőt! Thusis városába sem jutottam be, hisz már amellett érkeztem meg a Tiefencastelhez vezető 3-as útra. Az útra rátérve tábla jelezte, hogy a Julierpass onnan 43 km és 1750 m szintemelkedés. (Bár tévedés lehetett, mert a 43 km az Tiefencasteltől számolandó). Kicsit elborzasztónak tűnhetett. "-Bírni fogok ennyi szintet?" - kérdezhettem volna, ám volt elég lelkierőm. Másképp: időm még volt, hajtani is tudtam; az pedig hogy milyen erővel…majdnem mindegy; 1-2 km/ó ide vagy oda…
3/4 4 volt. Sötétedésig, a hágóra való felérésig volt még pihenéssel együtt 5 órám, ám előbb még ennem is kellett. Tiefencastelbe vártam magam 1 5-re, azaz kaja után kb. 5-kor terveztem nekivágni a következő 1400m szintemelkedésnek. Úgy gondoltam, hogy "-Ha nem lesz komoly eső, sem ellenszél, akkor átjuthatok. Ha pedig nem bírnám a tetejéig, akkor megalszom 1600-1800m magasan" - gondoltam. "-Ha nem jön eső és ellenszél, akkor összejöhet!" - bizakodtam.
Kisforgalmú úton folytattam a kerekezést, kezdtem meg az emelkedést Tiefencastel felé; épp ezért alul a melegítőnadrágot, fölül két hosszúujjút vettem le. Míg én lankás összekötőutat vártam, az első 1,5 km kellemetlen, meredek emelkedő volt. Nem esett jól. Ezt a szakaszt egyáltalán nem ismertem, diagramom sem volt róla; azt sem tudtam, mennyi és milyen emelkedő lesz benne. Amint összecsatlakoztam az alagútból kijövő másik főúttal, onnan már nagyrészt szintben, két 30-50 m-es hullámzással vezetett az út, így jobban haladhattam. 2 km-es lejtőn gurultam be Tiefencastelbe; a közben hulló esőpermet továbbra is azt jelezte: a világosabb felhők ellenére még mindig nem múlt el az "esőveszély".
Utam épp egy pékség előtt haladt el, így kitérő nélkül, gyorsan energiautánpótláshoz juthattam, ráadásul a pékség előtt még barátságos, faragott padot is találtam, ahol - ugyan néha kíváncsi szemek által vizslatva - igyekeztem nyugodtan, regenerálódásra is koncentrálva falatozni. Épp 17 órakor ültem nyeregbe és kezdtem meg a 38 km-es emelkedőt. Pihenéssel együtt 3,5 - 4 órám volt rá, hogy felérjek. A város széli körforgalomba érve hallottam meg a zsebemből szóló telefonhangot. Igazán kellemes meglepetés ért: Mesi hívott. Mázli volt, hogy 10 perce bekapcsoltam a mobilom. Ő az evezés edzéseiről (felkészülés végén tartott már) mesélt, én pedig általában is, de leginkább az előttem álló hágóról, mert nagy falatnak ígérkezett. Jól összefoglaltam, hogy "rizikós a hegy, mert eső is lehet, akár szél is, ráadásul a Nap sem melegít és ha belevágok, vasútra sem szállhatok, mert az másik völgyben közlekedik." Tudtam, hogy ha az (időjárási) elemek betesznek nekem, akkor világossal nem érek fel, de talán elég erő sem lesz a feljutáshoz. Bár beszélgetésünkből kiderült, hogy nincs miért egy nappal hamarabb hazamennem, jól esett érdeklődése, a bíztatás és a távlatban megbeszélt kisebb találkozások (hétvégi, ill. néhány délutáni). Teljesen feldobott, erőt adott a 10 perces telefonálás. Egyből jó kedvvel és még jobb erőben nyomtam a pedált.
A szintdiagram a hágóút első 2 km-ét 10%-osnak jelölte, de szerencsére nem volt annyi, viszont hosszabb (3-4 km), mint ahogy az azt követő lankás szakasz sem 2-3%-os volt, hanem szinte sík. A szintben vezető szakasszal már a völgybe fordultam, jól beláttam a falvakat és a völgy végi hegyeket, és az esőgyanús sötét felhőket. Örömmel tapasztaltam a támogató, gyenge hátszelet. Egyelőre jók voltak a kilátásaim: lelki plussz és hátszél, valamint világosabb felhők segítettek. Azt sem tartottam kizártnak, hogy estére akár még a Nap is kisüthet. A síkon 28-30 km/ó-val érkeztem Savogninba. Bár a szintdiagram eddig eléggé eltért a valóságtól, tudtam, hogy a falvak magasságaiban nem lehet eltérés, azok is sejtetnek valamit abból, mi vár rám. Lankás alpesi mezős tájon haladtam; barátságos vidék volt. Savognin Welcome / Willkommen tábláiból, házaiból is sugárzott, hogy egy jelentősebb, forgalmasabb, felkapott üdülőtelepülésről van szó. A kisváros végi SPARban pár percre szaladtam csak be: a vacsihoz almát, az emelkedőre pedig még 2 banánt és Gatorade-t vettem: újabb bő kiloval terheltem csomagomat. Épp a cuccokat pakoltam el, vagy a szatyrot kötöttem fel a csomagok tetejére, amikor megszólítottak. A pár mondat végén a férfi rákérdezett, hogy a Julierpassra megyek-e még ma. Válaszom hallván, így reagált: "-Viel Vergnügen!" - azaz "-Jó szórakozást!"
Újabb 2-3 km-t, Tinizongig még lankás, sík úton hajtottam, ám ott következett a következő, emelkedős lépcső. Az út fák, szurdokos tájon kanyargott fölfelé. A sík szakasznak köszönhetően nem kellett megállnom; az emelkedő csak 4-5 km hosszú volt, végén Ronától (1408 m) ismét pihentető, sík rész következett: 24 km/ó-val haladhattam. Az út körül idővel mind jobban összeszűkültek a sziklafalak, az aszfalt is nedvesebb lett. A következő emelkedős rész elején, Mulegnsben (1486 m) egy rövid időre jól esett megállni, igaz kellett is: hasamat túl sok folyadék nyomta már. Ha már megálltam, megejtettem egy kis energiautánpótlást is: egy banánt és egy péksütit ettem és a Gatorade nagy részét is megittam. Jó erőben hajtva élveztem az emelkedőt; klasszul tekergett, szerpentinezett. Egy fél kilométeres meredek szakasz után a Sul-ba vezető leágazás után egy völgyzáró gát bukkant elő: "-Tehát, ott következik a sík szakasz!" - jöttem rá. Az út szélén többször láttam táblákat, Olaszországban is, illetve itt is: "-Rallentare / langsam / slow" - itt talán angolul is kiírták. Megtanultam egy szót olaszul! J "Rallentare = Lassan!"
A duzzasztott tó partjára érve újabb pihentető, erőgyűjtő sík kilométerek következtek, sajnos ezúttal már barátságtalan időben: az eső szitálni kezdett és a völgy is elég párás, szürke volt. A fotózásra, filmezésre már úgy kerítettem sort, hogy talán az lesz az utolsó a napon - már ha esni kezd. Épp az eső miatt kellett felhívnom magam figyelmét, hogy "a másik, a Grimseles, Furka hágós napon" elázott cipőm még nem száradt meg (hűvös, felhős időben nem is tudott volna), így erre az utolsóra már nagyon kell vigyáznom: "-Ez az utolsó száraz cipőm!" Bíztam benne, hogy "fölfelé, lassan haladva - ha nem fog zuhogni, akkor - csak nem ázik el, a rövid lejtőre pedig ha kell, kalucsnit húzok!" Persze a várhatóan hideg éj miatt a sok meleg cuccom, ruhám sem akartam eláztatni. A tó végi pár háznál - még hiába hittem, hogy Bivióba értem és már csak 9 km a hágó, ahhoz még kellett egy kilométert tekernem. Bivio nem csak, hogy nem csupán 5 házból állt, de 1769 m magasan egy egész felkapott síközpontú település volt, szép vendéglátóegységekkel. Magasságban már közel jártam a túloldali kempinghelyem, St Moritz, ill. Silvaplana magasságához.
A falu végén az időközben abbamaradt esőpermet újra rákezdett. 1 8 után még 8 km - és bő 500 m szintemelkedés - állt előttem a hágóig, sík szakaszra már nemigen számíthattam. Viszont úgy tűnt, 21 órára felérhetek. Már csak abban kellett bíznom, hogy nagy zuhé nem lesz. Mivel még csak picit esett, fel sem merült bennem, hogy ne mennék tovább. Közel voltam már a sikeres teljesítéshez!
Több perces vacillálás után egy patakon átvezető hídnál végül rászántam magam, hogy megállok és előveszem a táskákat letakaró esővédő "nylon-ponyvát". Eddig még bíztam benne, hogy talán eláll az esőszitálás, vagy a menetszél megszárítja majd az esetleg nedves cuccokat, de mivel mögöttem, a környéken eléggé trutyi, ködös, párás, szürke idő volt, jobbnak láttam nem kockáztatni. Két percet igazán rászánhattam ! Bivio után a hágóút keletnek fordult: az esőszitálást hozó felhők nem kanyarodtak utánam, többnyire el-elmaradtak, előrefelé viszont picit szakadozottabbnak tűntek a felhők; a hegyek csúcsainál, illetve néha előttük úsztak foszlányokban. A szakadozottabb felhőzet, imitt-amott világosabb rész miatt hittem benne, hogy akár egy pillanatra még a Nap is előbújhat. A tehenek mit sem törődve a kellemetlen idővel, békésen legelésztek, kolompoltak a mezőn. Már csupán 5 km-re voltam a hágótól, sőt a szerpentinek végében, tetején kis házikót a hágónak sejtve örömmel, jó kedvvel intettem oda az állatoknak: "-Sziasztok!" Azt sugalltam: Üdvözöllek Titeket, jó kedvem van, mert tudom már, hogy fel fogok érni, a rossz idő ellenére is nagyot teljesítek. A szerpentinekről a filmsnitt készítése közben már kezem tettem a videókamera optikája fölé, hogy ne érje eső. Meg kellett örökítenem az élményt, az ilyen időben való küzdelmet… pontosabban: nem is volt küzdelem, csak pedálozás, erőkifejtés és élmény, öröm. Érdekes élmény, tapasztalat volt, hogy a korábban nyomomban jövő felhők nem kanyarodtak utánam, a szürkeség, ködös idő elmaradozott, ugyanakkor ami felhődarabkák a környéken úsztak, a hágón nem jutottak tovább. Mintha mindkét felől érkeztek volna felhők és ott, a hágón összetalálkoztak volna.
Az utolsó kilométereket már örömmel, szinte mosolyogva, a sikeres teljesítésnek örülve tettem meg. Nagy fegyverténynek tartottam, hogy ilyen időben (délelőtt szélben), egész nap hidegben, néha esőpermetben hajtottam több, mint 2600m szintemelkedést. Rizikós volt, hogy sikerül-e, ám sikerült! A turistaház előtti kanyarban egy autó és egy busz ért utol. Mivel csak az egyik tudott megelőzni, a másik megvárta a kanyart, hogy ne tartsam fel, illetve amúgy is fel voltam dobva, "célegyenesbe értem", egyet felváltva gyorsítani, szinte sprintelni kezdtem. Azt hittem, úgy érek fel, hogy felgyorsítok és örömöm kifejezve akár felülök a nyeregben. Ám a turistaház becsapott: onnan még kb. 1 km-t kellett, igaz már csak lankásan hajtani az igazi hágóig. Tábla jelezte, hogy ez még csak a Hospice: 2237 m-en. Még 47 m szintemelkedés állt előttem. Visszanézve jópofa volt látni a felhők mozgását a hegyek előtt.
A 2284 m magas Julierpassra érve (21:03 - 18), fotózás, filmezés közben tűnt fel, hogy az egész emelkedőn alul egy hosszúban tekertem csak, fölül sem volt rajtam csak 2 hosszúujjú: a délelőtthöz, illetve a San Bernardino hágóhoz képest errefelé melegedett az idő? Ott a nap derekán kellett 2 nadrág, 3 hosszúujjú és sapka, itt pedig este 21 órakor elég volt kevesebb. "-Lehet, hogy ezen a környéken, St Moritz környékén már melegebb az idő?" Ugyanakkor az kétségtelen volt, hogy bizony St Moritz és a szomszéd település - ahol kemping is van - nem 1200m "alacsonyan", hanem 1800m magasan van; kapásból min 3 fokkal hűsösebbet sejtetne. "Hűs éjszakám lehet!" - gondoltam rá, noha egyelőre elviselhető volt az idő.
Még filmezés közben is jól hallatszott, milyen lelkes, boldog voltam, hogy mit hajtottam és hogy a rossz idő sem kavart bele a tervembe. A lejtőre melegebb ruhába öltözve vágtam neki, bár szerencsére nem is tartott sokáig: mindössze 7 km volt. Mire Silvaplanába értem - felhős ég alatt - a szürkületben szükség is lett a lámpáimra. Az információs tábla alapján viszonylag könnyen megtaláltam a kempinget, ahol persze a recepciót zárva találván, magam kerestem helyet sátramnak. Bár a túl közelben nem volt lámpa, mégis még a sátorverés előtt felhívtam anyuékat: el akartam újságolni örömömet: "-Nagyot mentem!" Másnap rövid, nem vészes hágók vártak rám, délután pedig - 2 nap után - ismét csomag nélküli emelkedő, a rég várt, legendás Gavia hágóút. A kért időjáráselőrejelzés apától még este megérkezett; örömmel olvashattam: St Moritz 10-18 fok zápor, zivatar, Bormió napos felhős eső nélkül, max 22 fok.. Gaviára nem találtam előrejelz-t. Meránóba csak szomb-ra ír esőt!"

Adatok:
San Bernardino hágó (13:30) TM: 1:44:00 DST: 16,2 SAV:9,3 AVS: 9,3
Thusis, leág (15:43) TM: 3:23:20 DST: 62,7 SAV: 28,1 AVS: 18,6
Tiefencastel (16:40 - 17 óráig, majd 10 p tel TM: 4:08:40 DST: 75,5 SAV: 16,9 AVS: 18,2
Julierpass (21:03 - 18) TM: 7:01:59 DST: 111,47 SAV: 12,45 AVS: 15,8
Silvaplana TM: 7:13:30 DST: 118,7 SAV: 37,7 AVS: 16,42
Silvaplana, kemping (21:40) TM: 7:18:33 DST: 120,01 AVS: 16,4 TR/D: 120,15 MXS: 66 ODO: 100.834,7

Szintemelkedés:
- San Bernardinoig (közben volt a településig gurulás): 2066 - 1170 + 54 = 950 m
- Thusisig 30 m
- Thusis - Tiefencastel 130 + 70 = 200 m
- Tiefencastel - Julierpass + hullámzás (30 m) 2284 - 836 + 30 = 1478 m
ÖSSZESEN: 2658 m
Költség:
- San Bernardino, bolt: 4 csoki, desszert, 2 mogyorós, 4 almás előrecsomagolt péksüti, 1 kenyér, 2 konzerv, 3 banán, 1 Gatorade 23 SFR
- Tiefencastel: pékség 11 SFR
- Savognin: Gatorade, 2 banán, gyümölcs, alma 5,4 SFR
ÖSSZESEN: 39,4 SFR

13. nap

15. nap