1. nap

4. nap

2005. jún 30, csütörtök, 3.nap
Demonte - Vinadio - Lombarda hágó (2350 m) - Isola - St Etienne = 70 km + 1940 m szint
Fél 8-kor szép napsütéses, kék eges, tiszta időre ébredtem. A kemping boltja elég szűkös kínálattal rendelkezett, nagy adag felvágottat nem akartam venni, így kénytelen voltam végül beérni pudinggal és 8 zsömlével (előző napról volt még konzervem, Magyarországról pedig kolbász). A sátor mellett, friss levegőn reggeliztem, hiányoltam a friss gyümölcsöt vagy zöldséget.
Nem figyeltem eléggé az idő múlását, illetve a betett kontaktlencsével is volt problémám, így végül fél 10 lett, mire nekivághattam a napi távnak.
Mellékúton tértem vissza a völgyi főútra; az utolsó 100 m-ről szép kilátás nyílt az alpesi völgyre és a hegysorokra. Demonte és Vinadio között többször sík, illetve enyhén emelkedő úton hajtottam, az utolsó kilométereken már azt fürkésztem, hol, melyik hegyek között, vagy hegyoldalban vezethet a Lombarda hágóút. Reggelire nem ettem eleget, ráadásul komoly kaptató állt előttem, így Vinadióban péksütis boltot, vagy pékséget kerestem. Az egész település nem volt nagy; végén kis szűk utcában találtam megfelelő boltot. Az utolsó házaknál egy szép várat fotóztam, filmeztem éppen, amikor egy hozzám képest felecsomagú túrabringás állt meg mellettem. A lengyel fickóval, Roberttel németül váltottunk pár mondatot, majd csatlakozott hozzám. Ő Isztambulban kezdte túráját asszem 2 hónappal korábban: járt Törökországban is, majd végigtekert Horvátországon és a továbbiakban a Tour de France-ra, majd Lengyelországba, haza tartott. Az emelkedőn kiderült még az is, hogy 43 éves kora ellenére 4 éve kezdett bringázni, de évente nagy túrákat tesz. Ő elvileg délelőtt a Lombarda hágót, majd a Cayolle-t tervezte e napra, ám tőlem hasznos információkhoz jutva, velem tartott.
Az emelkedő elég meredeken indított, a falut követő erdőben gyakori szerpentinkanyarokban még csak 7%-os volt, ám a 3. kilométertől hét kilométeren át 8-9%-os. Az egymást érő kanyarokat amúgy is szeretem, jó érzés volt egyre és egyre csak följebb fordulni, beszélgetve ráadásul könnyebben is teltek a kilométerek. Mivel ő ránézésre kb. 10 kg-val kevesebb cuccot "cipelt" bringáján, úgy hittem, hamarosan külön, saját tempónkkal, magunkban tekerünk fel a hágóra, ám nem így történt. Én egy picit feszesebbre vettem az iramom, kényelmes túrázó tempómnál jobban hajtottam, ő meg talán kényelmesebben. Kiérve az erdei, kanyargós szakaszról, több kilátás nyílt a hegyekre, a mély völgyre, így célzottan rá is kérdeztem, hogy menetközben meg szokott-e állni, mert én bizony igen. Fotózni, filmezni is akartam, na meg a szusszanás sem jött rosszul; lábam is kezdte megérezni a meredekséget. Megálláskor megmutattam meredekség-diagramom, amit Robert érdeklődve nézett. A folytatásban szóba jöttek megcélzott hágóútjaink, és Robert tudtomra is adta, hogy "-Ő bizony Lengyelország legnagyobb hegyibringása. Az elmondottak alapján nem lehet, hogy én meg Magyarországé vagyok ?" - kérdezte. Nem jelenthettem ki, de az interneten olvasottak alapján én is így gondoltam. Bár olvastam Himalájába tett kerékpártúráról, ám ilyen kemény hegyi napok sorozatát más magyar túrázótól még nem hallottam.
Nagyon egy húron pendültünk, a bejárt hágók, emelkedőkről könnyedén tudtunk beszélni. Ő is, én is hegyekre utazott, ha valahol akadt komoly emelkedő, azt mindketten ismertük. Végigvettük az országok legmagasabbra vezető hegyi útjait, és hogy bejártuk-e, pl:
- Horvátország: Sveti Jure (1712 m)
- Montenegro: Lovcen (1749 m)
- Szlovénia: Vrsic (1611 m) illetve Mngart-út
- Olaszország: Stelvio (2758 m)
- Szlovákia: Králova Holá (1949 m) , illetve Felkai-tó (1670 m)
- Franciaország: Bonette (2802 m), Col d’Iseran (2770 m)
- Ausztria: Gletscherstrasse (2829 m) illetve Grossglocknerút (2505 m)
Stb.
Köveken, meredeken lezubogó patak mentén, napon, ám oldalt lombos fák mellett hajtottunk. Kb. 14-1600m magasan néhány szerpentinkanyar tette érdekessé az utat, illetve egy középkorú könnyű bringás, akit csomagjaink ellenére is megelőztünk. Itt épp jókor álltam meg filmezni, fotózni, hisz a továbbiakban már nem láthattunk vissza a lenti kilométerekre.
Miután kiderült, hogy Robertnek az e napi vagy másnapi Cayolle hágóval (2326 m) lesz meg az összes 2300m fölötti alpesi hágója, én is meséltem, hogy nekem is hasonló céljaim vannak: e nyári túrám után meglesz az összes 2300m fölötti. Ám idővel kiderült, Robert nem is ismeri az összes 2300m fölötti hágót, talán ezért is kezdtem idővel únni, hogy mindig csak a teljesítményről beszél, hiszen ha nem is ismeri az összeset, akkor mi alapján jelenti ki. Én az interneten, megbízható forrásbóól tudtam meg, hogy 71-71 db 2000m feletti alpesi út van, stb, abból a listából céloztam meg a 2300 m felettieket. Ahogy kiderült, hogy sem a holnapi Moutiere, sem a Briancon melletti Fort Gondrant, illetve az olasz Sampeyre vagy Fauniera hágót sem ismeri, csak az én részletes térképeim adhatták neki a segítséget, hogy azokat megtalálja, felkereshesse. Rám szorult terve megvalósításában. Nem csoda, hogy alig várta, hogy a hágóra érve megmutassam részletes térképeimet. Én persze nem véletlenül gondoltam azt, hogy :"-Így bizony könnyű 12 kg-os cuccal tekerni, hisz nincsenek megfelelő térképeid, emelkedődiagramjaid, stb…" Valamit-valamiért! Ő az egész, 3 hónapos túrájára egy Európa térképpel és talán két A4-es, fénymásolt térképrészlettel vágott neki, míg nekem legalább 4 térkép és kb 20 A4-es meredekség-diagram terhelte cuccaim. Ha már sorra említette a rekordokat, legalább az én pár nap múlva sorra kerülő 100.000 bringás kilométeremhez még nem érhetett fel, de szintben nekem az egy napi 5100m szintem is több volt, mint az ő 4200m-e. Alpe d’Huezt ő 1 óra 20 alatt gyűrte le, én 5 perccel hamarabb. (Mindezektől fügetlenül így is hatalmas elismerés illeti Robertet akár csak elmúlt két havi túrájáért, a napi 150-170 km-es napjaiért. Én más stílusban bringázom, szívem sem bírta volna, hogy többet hajtsak és kevesebbet nézzek, csak átsuhanjak a szép tájon.)
A középső szerpentines szakasz után szép virágos részen álltam meg a tájat, természetet megörökíteni. Már-már a hágó felé is mind többet láttunk, igaz ekkor még nem tudtuk, hogy arra megyünk majd. A hágóút számomra a Cayolle tavaly leküzdött hágót idézte (magasságuk is csak 24 m-rel tér el a Lombarda javára), ám ez jobban tetszett. Mindkettőn sok volt a virág, növényzet, az ember nagyon élvezhette a természetet, ám ez meredekebb volt, és a szűk részen vadregényesebb is, ráadásul egy ideg csobogó patak mellett vezetett.
Robert nem sürgetett, nyugodtan várt meg, hiába mondtam, hogy menjen nyugodtan. A lankás, illetve sík szakaszon 20-25 km/ó-val haladtunk; kinyílt a völgy, kis völgykatlanba érkeztünk, szemben egy vízesés fölött, kis hídon pedáloztunk át. Fürkésztem a hegyoldalt, de nem tudtam kivenni, vajon bevisz-e a szűk sziklaszorosba utunk. Nem vitt. Nem sokkal azután, hogy az út ismét emelkedni kezdett, egy csobogónál álltunk meg vizet venni. Robert hiába kérdezett egy hágó felől a lejtőn megállt, sárga széldzsekis srácot, az még nem hallott róla. Lassan el-elmaradoztak a fenyők, így csodálatos, forgalom által alig zavart tájon élvezhettük a bringázást. A völgy túlsó oldalán láttunk pár házat, egy templomot, én azt hittem arra megyünk tovább, ám az elágazásnál a tábla jelezte: tévedtem. A néhány ház a 2010m magasan fekvő St Anna települést jelentette, ám a mi utunk ezen az oldalon maradt. Meredek szakaszon, kiállva kellett hajtanunk, küzdenünk, de végre már feltűnt a hágó. Nem akartam lemaradni Roberttől, így viszont nem esett jól lábamnak a megerőltetés; kínoztam. Ha egymagam tekertem volna, gyakrabban megálltam volna és nem lett volna belülről jövő sebesség"kényszer". A segítséget és támpontot adó szintdiagramom szerint még kb. 8 km volt hátra a nyeregig. A nehéz szakasz végén javasoltam egy szusszanást; ennem - és szusszannom - kellett. Bár már csak 400-500m szintemelkedés volt hátra, nem hittem, hogy a reggeli, illetve azóta evett 1 csoki vagy müzliszelet felvinne a hágóig.
Jól esett a fűben ülni és a természet hangjai mellett a tájban gyönyörködni, a napsütést élvezni. Tűzött is rendesen, jól tettem, hogy a csobogónál benapkrémeztem. Mivel alig járt autó, ideális bringásterep volt. Egymagamban talán elüldögéltem volna még itt, akár a fűben is lehetett volna heverészni. Csodálatos volt a környék! Nem lehetett betelni vele. Az ilyen szépségekért szeretek az Alpokban tekerni! Robert is evett, ám ő már itt is örömmel nézegette térképemet… a táj helyett. A folytatásban egymást váltották a meredekebb és lankás részek, igazán kellemes volt így. Az utolsó 2 km-n már csillogó tó is akadt. 14:40-re értünk fel a hágóra; bár a túloldal is szép volt, amerről jöttünk, igazából arra nyílt szép panoráma. Nyugat felé a hágó lejtőjétől rögtön északra emelkedő magas hegy miatt csak keskeny sávban nyílt kilátás.
A klassz "csúcsfotónk" elkészítését egy ideig épp a hágótábla elé állt autó akadályozta. Mivel Wcre alkalmas hely nem akadt a hágón, én beértem volna 10 perc pihenővel, ám ezúttal Robert akart fél órát időzni. Térképeim böngészte alaposan és jegyzetelte ki, hogy az ő számára ismeretlen nagy hágókat hogyan közelítheti meg. Kelet felé azonban: messzi kopár hegyek, előtte a tekergő út, változatos táj világos és sötétzöld színekkel, két kis tavacskával, mindez a kék ég előterében. Mondtam is Robertnek: Nekem ez a hágóút az öt legszebb közé tartozik. Robertet kíváncsian kérdeztem, ő mit tart a legszebbnek: az Iserant - mint én is. A havas csúcsok miatt!
Szerencsére gyönyörű sztárfotók is készültek a hágón, ugyanakkor örültem annak is, hogy másnap késő-délutáni, nyugat felőli hágómászásom a nyereg, illetve az emelkedő, más fényviszonyok közti megörökítését teszi majd lehetővé. Amint Robert megtudta, hogy én holnap az ő által nem ismert, ám 2454 m magas Moutiere hágóra tartok, azt mondta: délelőtt csatlakozna hozzám, utána azonban ő Barcelonette felé folytatja majd útját, míg én visszagurulás után a Lombarda hágó nyugat felőli megmászásával térek vissza Olaszországba.
A lejtő - 40 km/ó fölötti sebességnél nem volt túl jó minőségű, így nem is rohantam. Kíméltem a bringám. 5 km után Isola 2000 síközpontba érve minden megváltozott. A településen jóformán 3 sávnyi széles út tekergett végig, többször sífelvonó alatt. Miközben a gyors lejtőn zúdultunk lefelé, úgy fürkésztem a tájat, hol érdemes fotózni megállni, ám nem nagyon akadt ilyen rész. Az alsó felén a völgy is beszűkült: a meredek hegyoldal száraz volt, csak bozótféle nőtt rajta. Az utolsó pár kilométeren már egy patak fölött jobbra-balra tekeregve szerpentineztünk be a 871m magasan található Isolába. A főtéren a vásárláson túl "public WC"-t is találtunk.
Jó érzés volt, ismerős helyre visszatérni: itt már 2004-ben is jártam. Ismerős volt a bolt is, ahol vásároltunk. A téren, míg nyugodtan eszegettünk az árnyékba ülve, két gyerek játszadozott, fröcskölte néha egymást a díszkút vizéből.
Gyönyörű, kellemesen meleg, kb 28 fokos időben, hátszélben folytathattuk utunkat St Etienne de Tinee felé. Tavaly is tetszett ez az útszakasz; itt találkoztam először az informatív útszéli táblákkal, mely a következő faluig hátra levő kilométereket, a magasságot és a meredekséget jelezte. Mondtam is Robertnek: lesz egy nagyon klassz fotós hely, ott megállok egy pillanatra. A lankás úton, kaja után jó erőben, feszes tempót hajtottam, ám jól esett. És annak is örültem, hogy most végre én diktáltam olyan sebességet amely kapcsán Robert kérdezte: "-Miért sietünk? " Pedig egyszerűen csak ez a tempó jött belőlem, na meg persze a hátszél is támogatott. Én mondjuk sosem kérdeztem tőle ilyet, hisz könnyű cuccával persze hogy nem az én eredeti tempómmal hajtott fölfelé.
Végül sajnos nem találtuk meg a keresett "kilométertáblámat", ám mint rájöttem, nem is lett volna jó kép, mert a háttérben a hegyeket felhő árnyékolta. Egyik településen feltűnő bringautat találtunk, mely az elmúlt évben épült.
St Etienne előtti utolsó feladat a 2km-es emelkedő volt, ám még erre is jó erőben robogtam fel. A kisvárosba érve (18 óra) a főtérre gurultunk, ahol a 19 óráig nyitva levő boltokban még vacsorára és reggelire valót is vehettünk. Míg Robert a padon folytatta térképem böngészését (lassan már kezdett elegem lenni ebből), én finom fagyit nyalogattam. Azért kezdtem megúnni Robert térképnézét, mert úgy gondolkodtam: ha ennyire "rágerjed" a hágókra, akkor miért nem "cipel" részletesebb térképet, meg miért nem hoz szintdiagramokat, mint én? Vagy vállalja annak következményét, hogy ilyen információk hiányában lemarad egy-kettőről.
19 óra körül azzal búcsúztunk, hogy másnap reggel 8 órakor találkozunk a főtéren, ahonnan együtt indulunk a 2454 m magas Moutiere hágóra. Délután ő már Barcelonette-t és a Cayolle hágót, én pedig a Bonettét, este pedig - ismét csomaggal - a Lombarda hágót terveztem. A kitáblázott kempinget a centrumtól 1 km-re, könnyedén megtaláltam. Örültem, hogy még jócskán korán volt, igaz a mély völgy és magas hegyek miatt már negyed órát sem sütött odalent a Nap. Vacsora után még video- és mobilakkut töltöttem, majd lámpafénynél jegyzeteim írtam.
Szüleimnek az alábbi sms-ben foglaltam össze a legfontosabbakat: "Ma Lengyelország leg"emelkedőmászósabb" bringatúrázójával tekertem, holnap de. búcsúzunk. Mai hágó 2350 m, nehéz, de gyönyörű volt. St Etienne-i kempingben vagyok, idő ma 28-30 fok."

Adatok: indulás kempingből: 9:28
Demonte - St Etienne (17:57)
TM: 4:28:30 DST: 69,00 AVS: 15,4 TR/D: 69,88 MXS: 62,0 ODO: 99477

Szintemelkedés:
- Colle Lombardáig: 2350 - 760 + 10 (hullámzás) = 1600 m
- St Etienne előtti buckáig : 1191 - 871 = 320 m
- hullámzás közben = 20 m
ÖSSZESEN = 1940 m

Költség:
- Demonte: 8 zacskós zsömle + 2 puding 3 EUR
- Demonte, kemping 8 EUR
- Vinadio: 4 zsömle, 3 péksüti 7 EUR
- Isola: 2 péksüti, 1 francia kenyér 3,5 EUR
- St Etienne: fagyi 3,5 EUR
- St Etienne: 2 banán, 2 alma 1,8 EUR
- St Etienne: 2 konzerv, 1 tej, 4 joghurt kb. 6 EUR
ÖSSZESEN = 32,8 EUR

1. nap

4. nap