2005. május 14. AUDAX 400 km-es brevet teljesítése Ausztriában!

2004 őszén az interneten ráakadtam a német nyelvterületű országok AUDAX rendszerű brevet - teljesítménytúráinak honlapjára. Szerte Németországban kb 10-12 helyen rendeznek 200, 300, 400, 600km-es távokon brevet-ket, ám örömmel láttam, hogy Bécsben is rendeznek minden évben. Néhány túraleírást is lehetett a honlapon találni; érdeklődve olvastam a bécsi http://www.extremradsport.de/bv400.htm 400 km-es beszámolóját. A túra a bőséges szintidő, a szabálykönyv szerinti alacsony nevezési díj, az emlékül kapott medál és a távolság miatt keltette fel az érdeklődésem, majd rajtam keresztül néhány barátomét is. Ha már Magyarországhoz ilyen közel rendezik, akkor gondoltam, érdemes részt venni rajta, hisz sokkal könnyebb - és olcsóbb - ezen elindulni, mint montjuk az Alpok szívében egy marathonon. Testvérem, Ildi már ősszel megérdeklődte, hogy a nevezés mindössze 13 EUR, a résztvevől száma 20-30 körül szokott lenni és azt is, hogy mivel mi nem a Paris - Brest - Paris kvailfikációként vennénk részt, sem biztosításra nincs szükségünk, sem egyesületi tagságra, sem sportorvosi igazolásra. Amint emailen az útvonalat is megkaptam, elkészíthettem az időbeosztást: a 300-ason 7 órás rajt után 22 órára terveztem célba érkezésünket, míg a 400-ason hajnali 2-3 órára.

Tavasszal kezdtünk szisztematikusan készülni a 300 km-es brevet-re. Bár a tél, a hideg tovább tartott, mint jól esett volna, tudtuk tartani az ütemtervet: március végéig meglett a 100 km-es túra, majd április első napjaiban nekem már a 200-as is a Gerecsében és Pilisben. Ez a túra kellemes meglepetést okozott; előrébb álltam felkészülésben, mint beütemeztem.
Április 16-án Járvás Tamással (miqlas) már egy 250 km-es túrát terveztünk be - így a vártnál egy héttel hamarabb meglett volna ez az utolsó edzettségi szint - ám a szél közbeszólt. Bár én elsősorban a hegyi túrákat szeretem, ezúttal a hosszú távra kellett edzenünk: két legyet akartunk ütni egy csapásra: a 300km-es túrára edzeni és egyúttal bejárni a június 18-i egy napos Bécs - Budapest túra szlovák Duna-partját, gátját. Túránkat Győrben kezdtük, majd a csendes szigetközi utakon gyakran hátszélben robogtunk Pozsony felé. A szlovák fővárosban és utána már visszafelé a folyó északi partján szuper minőségű és széles bringautak hívogattak sok kerekest és görkorist a gátra. Visszaúton a komoly ellenszél megtette a hatását, végül hogy nehogy lekéssük az esztergomi 21 órás vonatot (is) - Komáromban fejeztük be a túrát. Jó érzéssel töltött el, hogy még 170 km után is tudtam jó tempót diktálni, igaz az állomáson a végső kilométereken bemutatott robogás miatt égett, fájt a lábam. Kajálás, energiafeltöltés után szerencsére helyrerázódtam, így esti hazatekerésem még ki is egészítettem; legalább kipróbáltam, hogy milyen lsz, majd ha este 22 óra után kint tekerünk az utakon. Síkon kifejezetten jó erőben éreztem magam. A napot 230 km-rel zártam.
Egy héttel később ugyan a jó időben tehettem volna egy újabb nagy edzőtúrát, ám szívem inkább Mesi társaságát választotta; az ő programfelvetésére bringáztunk egy klasszat. Noha a túrán nem mentünk nagy átlagot, a 110 km Békásig így is meglett, utána pedig a jó időben - lelkesedéssel - egészítettem ki azt. Először csak hazáig akartam repülni, ám annyira tele voltam erővel, motivációval, hogy sorra 10-10 percekkel növeltem az időt, amíg tempót mentem. Még fél órára is 32-es átlagot tartottam, ám végül 45 perc-ig tartottam meg ezt; mindezt 110 km után! Így 140 km-rel zártam a napot és azt mondhattam: a 230-as túra után legalább gyorsító edzésem is volt. És ráadásul milyen jól éreztem magam aznap! Bár nem mentem 250 km-t, a 110 km utáni 45 percre ment tempó is adott önbizalmat.

Egy héttel a túra előtt kellett eldöntenünk, hogy hányan nevezünk: végül hárman maradtunk: FB, Járvás Tamás és én. Ideális trió, hiszen eleget mentünk már együtt és jól tudunk alkalmazkodni egymáshoz. Ezúttal tudtam, hogy FB sem fog úgy hajtani, mint máskor, Tamás pedig hozzánk alkalmazkodik. Ő ugyanis már ment 270 km körül, talán 300-at is az évben.
Kb. egy héttel a túra előtt a rajt megközelítését is megkaptam e-mailen, illeve szintén ismertem fel, hogy a neten megtalált 400-as túra szintdiagramja hasonlít a nekem küldötthez, azzal a különbséggel, hogy előbbin a pontos mérés szerint 3100m szint van. És tényleg úgy tűnt, hogy igaz lehet ! Na így már nem lenne semmi megcsinálni !!! - gondoltam. Eddig csak a 400 km miatt és annak szezon eleji teljesítése miatt gondoltam nagy teljesítménynek, ám ezután már a szint miatt is. Tudtam, hogy azon a túrán teljesítőképességem leghatárára érkezhetem. Főleg túrabiciklimmel.
A csak a 400-ast megcélzó Székely Molnár Ákos - aki már az 500km-es Flúgos Futamot is teljesítette azt mondta: "-Ez akár durvább is lehet, mint a Flúgos!" Mondta ezt ő az enyémnél lényegesen könynebb versenybringájával! Persze elszánt voltam, nem aggódtam.
Április utolsó hetében naponta este-reggel izgatottan néztem az időjárásjelentést, mert úgy tartottam, attól bukhat, borulhat minden. Ha kapunk egy 16 fokos, esős időt, akkor hatamas akaraterő és áldozatvállalás (pl 50 km-nkénti forró teázás, meleg öltözet, stb..) kellhet a teljesítéshez, ám talán az sem lenne elég, ám meleg 20-22 fokos időben nem láttam nagy gondot. Hiszen hiába az edzettség, a hűvös is fogyasztja az energiákat. Hét közepétől végre örülhettünk: 19-20 fokot, picit felhős időt és elszórt kis záport jósoltak. Ahogy itt Magyarországon is szép idő lett, egyre jobban megszállt a jó érzés: de gyönyörű túránk lesz: szép tavasszal, virágok közt, erdőben, Duna-közelben is és biciklibarát környezetben.
Ami a többiek edzettségét illeti, FB aggaszthatott volna egy picit. Mivel utolsó túráján végül csak 170 km-t ment feszesebb tempóban, azzal bíztattam magam és őt is, hogy: nem fogunk rohanni, váltott vezetéssel megyünk és végső esetben rövidíteni is lehet. Járvás Tamás időközben már egy 320 km-es túrát is csinált, ami egyértelművé tette, hogy ő fogja a legtöbbet vállalni a túrán. Ráadásul én videokamerát is terveztem vinni, igaz ezen a túrán még nem gondoltam, hogy emiatt segítséget várnék el másoktól. Majd a 400-ason!
A neten további barangolás során megtaláltam a medálok képeit is...

Mivel szombaton reggel 6:30 és 7:00 között volt a rajt, a hétvégi programot az alábbiak szerint terveztük: pénteken déltájt leutazunk Pozsonyig, ahonnan klasz szlovák és osztrák bringaúton megyünk Bécsig. Kis nézelődés után időben fekvés, majd kb. 1 6 órás kelés után mehetünk a 6:30- 7:00 közti indulású rajthoz.
Utolsó napokon Tamás még az ellenőrzőpontokat is részletes online térképeken felderítette, így nem lehetett gondunk, megtalálni őket. Én az időütemezés összeállításával járultam hozzá a sikeres teljesítés előkészítéséhez.

2005. ápr 29, péntek:
Reggelem szinte a szokásos módon zajlott: bár aludtam bő 8 órát, indulás előtt még túraleírásokat írtam, így végül alig maradt időm szendvicseket készíteni. Megint rohanás lett a vége.
A Keleti pályaudvaron 11:45 körül találkoztam a fiúkkal. A Pozsonyba tartó vonaton nem volt egyszerű megtalálni a kerékpárszállító kocsit, mert a szerelvény közepén volt. Nem a szokásos magyar kocsi volt, így a bringák közelében ülőalkalmatosság sem volt; a folyosón lenyitható két ülőhelyet vettük igénybe Tamással. Barnának is átadtuk volna a helyet, ám ő inkább a bringák mellett próbált bóbiskolni. Lelkesen vártuk a másnapi túrát: a túrabeszámolókban azt olvastam, hogy elején akár együtt is mehet a boly hosszan és előfordultak már nagy nevek (extrémbringások) is a résztvevők között; jó lesz találkozni ilyenekkel! Útközben jól eső, figyelmes sms-t kaptam kedves M.-től: ne feledjem, hogy hétvégén HÉVpótló buszok járnak és így zárta:"-Vigyázzatok az utakon!"
1 3 tájban értünk Rajkára. Épp a határállomás előtt szálltunk le. Mire felkészültünk a túrára, a vonat is indult, rövid ideig egymás mellett haladtunk. A pár héttel korábbivel ellentétben most a szél nem támogatott, hanem lassított. Csomagjaimba is jól bele tudott kapaszkodni; két túratársam hátizsákja kisebb gondot okozott.
Pozsonyba érve - péntek lévén - kevesebb bringással, görkorissal találkoztunk, de azért így is volt élet. Jó érzés volt 2-3 hét után visszatérni; ismerősként mutattuk Barnának a várost. Ezúttal is lenéztünk a partra fotózni, filmezni: szemközt egy szárnyashajó kötött ki, de láttuk a Budapestről már ismerős hatalmas Bella Rosa hajót is. A Duna menti sétaúton továbbgurulva még szebb panorámában lehetett részünk: lombjait növesztő fák alól láttunk rá a hídra, a várra, miközben zeneszóval előttünk suhant el a Bella Rosa. Jó fotók készültek. Ahogy a korábbi hidekon is, ezen is külön, az autóktól teljesen elválasztott bringaút haladt. A gyalogosoknak és a kerekeseknek a híd két oldalán, a kocsiút alatt építettek - ily módon fedett - utat. Ezt bezzeg Budapesten az Árpád hídnál is meg lehetne oldani!
A szép napos, díszburkolatú pozsonyi főtéren épp csak nézelődve átgurultunk, majd kis kör után már a várba kapaszkodtunk fel. Könnyedén megtaláltuk a kilátóteraszt, ahonnan Ausztria felé, de vissza a város hídjaira is szép kilátás nyílt. Térképünk egyértelműen mutatta, hogy Szlovákiából a kerékpárút a Duna déli partján vezet át Ausztriába, így a hídon visszatértünk.

Továbbra is klasz bringaúton, hamar a határállomásra értünk. Osztrák oldalon meglepett, hogy a kerékpárút keskenyebb és picit rücskösebb, porosabb, kőfelhordásosabb volt, mint a szlovákoknál. Néhány kisebb felhő érkeztével már nem volt melegünk; nem mindig tetszett az idő. Jó volt visszanézve, egy ideig még látni Pozsonyt. Az ellenszél miatt gyakran Tamást küldtük előre szelet fogni, ráadásul ő jött a legkevesebb csomaggal is. Hainburg előtt a bringaútnak "hála" 2 km kerülőt tettünk; az út kisebb buckákra is felvezetett. Komolyan oda kellett figyelni magamra, hogy ne akarjam tartani Tamás tempóját, hanem tartalékoljak másnapra, persze ezek után tamás sem sietett el előlünk. Már így is úgy tűnt, hogy 90 km felett zárjuk bemelegítésnek szánt napunkat, ráadásul mindezt ellenszélben. Néha direkt vártuk az északról szélfogó erdős szakaszokat.
Hainburgban a parti út Esztergomot idézte, hangulatos volt: sétánnyal, padokkal. A hídra felhajtva tévedésből a rossz oldali kerékpárutat választottuk, így kétszer is meg kellett állnunk, félre kellett húzódnunk, hogy elengedhessük a szembejövőket. Mivel az aszfalt szélén nem építettek semmi beton-magasítót, egyből le lehetett látni a mélyben a Dunára a kerítés csövei között; picit félelmetes volt. Alig-alig mertebb jobbra-balra nézelődni a folyóra. A hídról a gátra kanyarodva kellemetlen és váratlan meglepetés ért: apró kavicsos volt a bringaút. Időnk szűke miatt nem akartunk visszatekerni, ráadásul az északi parti bringaút tűnt biztosnak; a déli létezése kérdéses volt. Kissé morcosan, de elfogadtuk a por-kavicsos úton való 24-25 km/ó-s kerekezést. Tamás versenybringájának sem okozott gondot. Az út a Pozsony és Győr közti szlovák oldallal ellentétben nem közvetlenül a vízparton, hanem tulajdonképpen a 2. gáton, a víztől egy fasorral elválasztva vezetett. Kb. 3-4 km után a töltésen panzióhoz értünk. Barna vizet töltött, én a túloldalon a lépcsőre ülve kedzetm falatozni: kiflit és csokit.
A folytatásban egy rövid ideig úgy tűnt, az út tovább romlott, hiszen már középen apróbb fűcsomók is voltak és két sávban lehetett csak haladni, ám….kellemes meglepetés ért. Enyhén befelhősödött időben, picit nyomott hangulatban, de legalább társaságban nyomtuk a pedálokat. Meg is jegyeztem: "-De jó lenne, ha egyszer csak - Mint Králova Holán - aszfaltra váltana az út!" - alig telt el fél perc és bekövetkezett! Így teljesüljön minden óhajom! - gondoltam. Volt is nagy derültség az eset után.
Ráadásul a gátat északról folyamatosan védő fasornak hála, szinte szélcsendben tekerhettünk. A bringaút nemzeti parkban haladt; bringásokkal is csak ritkán találkoztunk, viszont láttunk nyulat, a mezőn gólyát és talán rókát is; a madarak folyamatosan énekeltek. Persze - nemzeti park lévén - megálláskor a szúnyogok alaposan csípkedtek. Az egysíkú, egy szakaszon 6-7 km hosszan teljesen egyenes úton kerekezve volt idő picit aggodalmasan gondolkodni: a befelhősödött időnek sem örültem, és attól is tartottam, hogy a 90-100 km-es "bemelegítő" napnak másnap meg lehet a böjtje. Már útközben is éreztem a hátunk mögött hagyott 65-70 km-nek a hatását a lábamban. Mindemellett úgy tűnt 8 óra körül érünk csak Bécsbe. Azokkal a példákkal bíztattam magam, amikor nyáron is egymást érték a nehéz napok; pl egyik nap kis csomaggal mentem kb. 150 km-t és 3600 m szintet, másnap pedig csomaggal következett 2000 m szint egyfolytában fölfelé. Az aggasztó dolgok mellett persze azzal bíztattam magunkat, hogy másnap:
- nem lesz erős szél
- kevés csomagunk lesz
- e nappal ellentétben több időnk lesz pihenni; nem kell rohannunk, és
- lesznek lejtők is, ahol pihenni is lehet menetközben
Ha néha aggódtam is, tulajdonképpen nem a teljesítés miatt, hanem annak nehézsége miatt tettem. A befejezésben biztos voltam!
Bécs felé közeledve a térképen követtem, hol járunk. Idővel végre a Schwechati reptérrel haladtunk már szemközt; picit az ég is világosabb - és így, hangulatom is jobb - lett. Schwechattal szemben a bringaút egy igazi, vérbeli ipartelepre vezetett be; szinte forgalommentes utcán hajtottunk át a tartályok, vezetékek között. Azt követően már a Duna-parton, szélesebb és jobb minőségű bringaúton kerekezhettünk. Ahogy közeledtünk Bécshez, úgy lettek szélesebbek a kerékpárutak. Bécs előtt már a Nap is előbújt; lassan nyoma sem maradt korábbi aggodalmaimnak. Teljesen belelkesültem: kerékpáron érkeztünk Bécsbe; élmény volt! Az út mellett néhol piknikeztek, máshol tollasoztak.
Egyszer-egyszer már a modern, felhőkarcolós Észak-Bécset is megpillanthattuk. Az első híd előtt egy helyi bringástól érkedlődtünk, hogy juthatunk a belváros felé. A második hidat ajánlotta. Jópofa volt: egy közúti híd aljából lógatták le a falécekből összerakott bringás és gyalogos hidat. A füves, mezős, parkos terület - utóbb kiderült: egy keskeny kis szigetecske - maga volt a bringás- és szabadidősparadicsom. A térképet megnézve ugyanakkor úgy éreztem: "-Szerintem még nem vagyunk a megfelelő helyen. Nem lehet, hogy még csak a közbülső szigeten tekerünk ? Fiúk; hány hídon keltünk át eddig ?" Hamar kiderült.
Nyugatnak tartva nagyon élveztük a kerekezést. Jobbra a felhőkarcolókhoz, üvegpalotákhoz közeledtünk, míg délre szép, több évtizedes épületeket (Hiltont is) láttunk, valamint egy szép Mozart hajót; a keskeny szigeten kerekeztünk. Végében - épp a felhőkarcolókkal szemközt találtuk meg a következő hidat. Az esti fényekben klasz fotót és filmet csináltam. A bécsi centrumba érve bringautak fogadtak. Mivel már besötétedett, igyekeztünk mindenütt bicikliúton pedálozni; egy dolog nem tetszett csak, amikor néha a kerékpárutat átvitték a főút túlsó oldalára. Picit bántott, hogy így elhúzódott a megérkezésünk; már 1 9 is elmúlt és még szállásunkat kerestük. Néha lámpafénynél néztem a térképet, hogy hol lehetünk. Mivel Bécsben táblák is jelezték az engedélyezését, több helyütt egyirányú utcákban hajthattunk szemben. Egy alkalommal egy helyi srác kezdett el velem versenyezni; nem tehetem mást; üldözőbe vettem és megmutattam neki, ki a jobb. J Az utolsó 10 percben más a megfelelő környéken tekeregtünk és kb. 21 órára sikerült is megtalálni végül a Ruthenstainer Hostelt. Örülhettünk! Hát még miután megismertük a körülményeket. Kellemes három ágyas szoba - Youth Hostelsége miatt - természetesen TV, rádió nélkül, ám jó ágyak, mosdó és asztal, pár szék azért volt. Más nem is kellett, így tökéletesen megfelelt. Lecuccolás és gyors mosdás után a szomszédos étterembe mentünk vacsorázni: nagy túra előtt jót tesz a szénhidrát, így bolognai spagettit ettünk és jót beszélgettünk. Eszembe is jutott a párhuzam; rémlett, hogy volt már hasonló napban részem! 2004. júniusban szlovákiai 5 napunk első napján. Akkor is másnapra komoly túrát terveztem, ám az első - épp mint most - a vártnál nehezebbre sikeredett. Akkor is sötétedéskor érkeztünk meg, ám akkor másnap jócskán egyszerűsítettünk a tekerésen. Most nem tehettük, igaz ezúttal csak síkon hajtottunk 110 km-t. 11 óra után kerültünk ágyba, 1 12 után tértünk nyugovóra.

Adatok:
TM: 4:28:36 DST: 98,71 AVS: 22,48 TR/D: 112,44 ODO: 97729 + 12

Költség: - Pozsony: csokik, 6 kifli 70 SK

2005. április 30, szombat:
Kifejezetten rossz éjszakám volt. Az elalvás sem ment egyszerűen, de reggel is mintha már másfél-két órája csak félálomba lettem volna, forgolódtam, melegem volt, nem tudtam visszaaludni. Éjjel persze itt-ott a szomszédban zajongtak is, ezért sem ment az alvás.
3 6-kor csörgőórára ébredtünk. Eljött a nagy nap. Nem volt nehéz felkelni. Már világosodott, de felhősnek tűnt az ég. Fölülre rövid mezt, polárt, és egy hosszút vettem, alulra egy rövid és egy hosszú bringás nadrágot. Bízva abban, hogy valóban nem lesz, vagy csak gyenge eső, kockáztattam egy kicsit: az esőkabátot is otthon hagytam: ennyivel is kevesebb cuccot vittem magammal, de szerelőcuccokból is vettem ki, hiszen Tamásnál volt elég. Reggeli közben küldött sms-em így fejeztem be: "-Brutál éj volt, zajok miatt max. 4 órát aludtam, de ha belegebedek is, végigcsinálom! G"
Étkezés után az épület földszinti folyosóján kissé feszülten figyeltem a fiúk szerelését, ugyanakkor morcos is voltam magam miatt, mert nem segítettem eleget. Agyam inkább a rajt lekésése körül járt. Végül 6:45-50 körül hagytuk el az ifjúsági szállásunkat. Két-három kis utcán kanyarodtunk ki a körútra, majd amint megtaláltuk a Hadikgassét, az Auhof-i rajthoz vezető főutat, jóformán időfutamozni kezdtem. Ahogy bírtam, robogtam és néha az órát néztem. Hideg volt, picit még a lehelletem is látszott. Az enyhén emelkedő úton 34-32 km/ó-val haladtam; a város szélén - egyébként kétszer-két sávos úton - már alig állított meg lámpa. Kb. 6-7 km után jobbról már a Novotelt jelezte a tábla; annak a parkolójára volt kiírva a rajt. Egy utcai hőmérő 11 fokot (!) jelzett. Tamás pár száz méterrel követett, őt pedig Barna; gondoltam is rá: vajon Tamás azért marad le, hogy megteremtse a kapcsolatot köztem és Barna között, vagy - ahogy máskor mondta - még nem melegedett be ?
Egy kanyarkombinációból 7:10-re végre megérkeztünk a Novotel parkolójába, amely végében egy ÖMV benzinkutat is találtunk. Hiába tekertünk végig a parkolón, egy futó- vagy bringásnadrágos emberen kívül csak autókat találtunk. A fickóval nem igazán tudtuk megértetni magunkat, ám végül jobban szétnézve megtaláltuk az AUDAX transzparenst és egy kerékpárszállítós autót. Jobb híján - hagyományos és digitális fényképezővel is - lefotóztuk egymást a transzparens előtt, sőt még videót is csináltam. Az ÖMV kútban való pecsételés és vásárlás (amiért időt jelző számlát kaptunk) után nekivágtunk a ránk váró 306 km-nek. Mindenfelé csúnyán felhős volt az ég. Bár esőt nem sejtetett, picit nyomasztó volt, hogy ilyen időben kell tekernünk. Optimistán természetesen arra számítottunk, úgy képzeltük el, hogy szép tavaszi időben tekerünk egy nagyot. Arra gondolni sem mertem, hogy teljesen felhős időben kell hajtanunk és akár nem is emelkedik majd a hőmérséklet 15 fok fölé. 4 km után egy elágazásnál Pressbaum felé fordultunk. Enyhén emelkedő, völgyi úton kb. 25-28 km/ó-val hajtottunk kis falvakon át. Lehelletünk is látszott még. Tamással váltottuk néha egymást a vezetésben; hihetetlen, hogy nem fázott alul a rövidnadrágban!
A kilométerórát nézve 10 km után elhangzott, hogy: "-na még 29-szer ennyi van hátra!" - nem volt valami bíztató. Hiába nézegettem jobbra-balra, alig volt világosabb valamerre is. Akadtak kisebb emelkedők, lejtők: jól esett kiállva, könnyedén hajtani. 40 km után Neulangenbachban (8:35-40; eddig 28 km/ó) délnek, az első "mászóka" felé fordultunk. Apró megállást tettünk: nyújtóztunk egyet és bekaptunk 1-1 müzliszeletet, vagy csokit. Az út alig emelkedett. DNY, illetve NY felé néhol már apró kék foltok látszottak az égen: reménykedhettünk, hogy nemsokára napsütésben is lehet részünk. Eddig hektikusan változott a hangulatom; néha már-már reménytelennek, vagy nagyon küzdelmesnek sejtettem a túrát, máskor azonban optimistán tekintettem előre; ezúttal - az időjárásnak hála - végérvényesen bíztam egy szép, sikeres túrában. Fokozatosan kezdtem mind jobban lelkesedni. Tamás GPS készülékének köszönhetően tisztában voltunk vele, hogy milyen magsan vagyunk, így azzal is, hogy milyen nehéz lesz a Klammhöhe emelkedője. Nem volt vészes, de azért ezelőtt is megálltunk egy komolyabb müzliszeletet, illetve banánt enni
Klassz terepen érkezett el a túra első filmezésének az ideje. Lelkesen, kedvvel siettem előre az emelkedőn, míg Tamás FB-hez csatlakozva kényelmes tempóra váltott. A filmsnitt után jó erőben viszonylag hamar utolértem őket, sőt még csodálkoztam is, hogy utána nem társultak hozzám, hanem kényelmesen tekertek tovább. Lendületem vitt tovább, nem volt kedvem túl lazán pedálozni. A következő filmet szép, nyílt mezőn, kilátással a háttéreben készítettem. Jól kijött, ahogy Tamás lassú pedálfordulattal, kiállva hajtott, míg FB - vele ellentétben - nagy fordulatszámal pörgetett. Nem volt egy nehéz hágó, ám mégis 588 m magas és szép. Klammhöhén, a tetőn kb. 1 órát időztünk (9:50-10:03): újabb müzliszelet és banán volt a menü. Barna, mivel sokat szokott inni, kulacsot is töltött; én izzadt fejpántomat cseréltem le szárazra. A lejtőn ért el bennünket a Nap: volt ám öröm! Beköszöntött a szép túra ideje! Boldog voltam: úgy éreztem, innen gyönyörű napban lesz részünk és így sokkal könnyebben teljesíthetjük a kitűzött távot. Nem is lesz kínszenvedés! A lejtőn megint jól esett rendesen hajtanom, a két fiú csak könnyedén gurult; én alig fértem a bőrömbe. Hainfeld környékén már 1200-1300 m-nél is magasabb hegyek bújtak elő. Nyugatnak tartva, az út egyenletesen lejtett, ám a napsütéssel szemben a szél is élénkülni kezdett. Érdekes volt! Pár órája még épp azt mondtam a fiúknak, hogy az elmúlt napi napos, szeles időt felhős, de szélcsendes idő váltotta -> úgy hittem, a felhős idő együtt jár a szélcsenddel ! A napsütés és az akadályozó szél ezt erősítette meg. Tamás vezette sorunkat; néha vígan hajtottam könnyedén, máskor pedig már a pihenőt vártam. Rohrbach településen tűnt fel, hogy egy versenyző követ kb. 300 méterrel mögöttünk, ám hiába vártuk, talán nem akart beállni mögénk; alig közeledett. Egyik falu előtt egy farönköket szállító traktor húzott el mellettünk kb. 40 km/ó-val. Kissé megkésett reagálással ugyan, de kibújtam Tamás mögül és tempóm felnyomva robogtam utána. Miután jólesően kisprinteltem és egy kicsit kihajtotam magam, hamar csatlakoztam a fiúkhoz. Ideiglenes volt, hogy jó erőben éreztem magam, mert pár kilométer múlva már örültem, hogy Tamás vezet, nem lett volna kedvem ilyen tempót az élen diktálni. Az út mentén néhol szép mezők akadtak, ujjongtam is; örültem a gyönyörű tavaszi időnek, bár egy időre megint elbújt a Nap.
Maierhöfennél északnak, a 20-as főútra fordultunk: már csak 9 km állt előttünk az 1. ellenőrzőpontig, Wilhelmsburgig. A kontrollállomás, a Shell benzinkút 9:12-től 12:00-ig volt kiírva. Észak, azaz előrefelé már egyre kisebb hegyek emelkedtek, azokon túl, a Duna felé egész tiszta ég bíztatott bennünket. Pontosan 11 órára, ezeddig 26,81-es átlagot elérve érkeztünk a wilhelmsburgi, eltéveszthetetlen Shell benzinkúthoz. Transzparensnek, vagy ellenőrnek nyoma sem volt, ám a benzinkutas tudta, milyen bringatúrán veszünk részt. Az útvonalleírásra egy bélyegzőt kértünk, ám emellé Barna vett is valamit, hogy ismét legyen időt mutató számlánk. Az evés ideje is eljött, így egy közeli kis parkban, asztaloknál álltunk neki első étkezésünknek (szendvics, banán, müzliszelet). Újabb emelkedős szakasz következett: néhány kilométeren át fel a 442 m magas Schindeleckre. Tamás odafigyelésének köszönhettük, hogy nem egy téves utcán kerekeztünk tovább, hanem egy igazán szép kaptatón, csendes, virágos mezők oldalában, ahol virágzó fákat és fenyőket is láttunk. A táj Szlovákiát idézte. A hágón töltött két perc alatt két másik versenybringás is felért, igaz a másik irányból.
Weinburgtól észak-északnyugat felé kis dombok oldalában pedáloztunk és elágazásoknál dícsértük az útvonalkiírást, hiszen annyira jól meg tudtunk találni mindent. Obergrafendorf felé nagyon szép, csendes útra irányítottak minket; érdekesmód a korábban érzett szél mintha elmúlt volna. Nagyon élveztem a tekerést; többször vállaltam vezetést, de nem értettem, miért éreztem nehezebbnek a pedálozást, amikor Tamás állt az élre. Noha az első ellenőrzőpontnál azt beszéltük, hogy a 40 km-re levő második ellenőrzőállomás előtt is meg fogunk állni, annyira könnyű volt tekerni, hogy nyugodtan kerekeztünk tovább. Alig lengedezett szél; 28-29 km/ó-val haladtunk, elvileg széllel szembe. Jó erőben érezve magunkat, szóba került a 400-as túra is: "-Így kell, akkor is csinálni! Nem rohanni, hanem kényelmes túrázótempóban kerekezni: így élvezzük is az egészet, ráadásul végig is bírjuk." A Melk előtti utolsó 6-8 km kicsit már unalmas volt.
A Duna híd előtt pár kilométerrel újabb kis buckára kellett felmásznunk, hogy onnan gurulással, lendülettel érhessünk a hídra. Mivel nem tértünk be a bringaútra, egy autó ránk is dudált. Elvileg furcsálltam, hogy a túlparton majd jobbra kell fodulnunk, ám Tamás részletes településtérképe jól mutatta a hídról levezető út kunkorát és így a szemből érkező útról a logikus jobbra kanyarodást. A Duna menti kerékpárút mellett, de az úton pedáloztunk. Kellemes volt azok után, hogy előző nap szintén a Duna mentén pedáloztunk Szlovákiában és Ausztriában is.
A 2. ellenőrzőpontot, az emmersdorfi Prinz benzinkutat sem lehetett eltéveszteni (115 km, 2. ell.pont: 13:23 - kb. 50). Bélyegeztetés, illetve apró vásárlás után közvetlenül a Duna parton, jóformán a melki apátsággal szemben, egy padra ülve eszegettünk egy keveset. Egy alkalommal hajó elhaladása ugratott fel ültőhelyemből: jót lehetett filmezni, fotózni! Második ellenőrzőpontunkon, és egyúttal átlépve a 100 km-t elküldtem első sms-em, melyet így zárhattam: "eddig jó állapotban vagyok. Neked is jó délutánt!"
2-3 km-t még a Duna-parton pedáloztunk, majd következhetett a hegyesebb terep. Weiteneggtől a 216-os útra, északnak, egy patakvölgybe fordultunk. Alig emelkedett, nem véletlen robogtam úgy néha, hogy egyszer a fiúk rám is szóltak: "-nem időfutamversenyen vagyunk!" Pedig egyszerűen csak jó erőben voltam és lelkes. A Dunától elbúcsúzva még azt számoltam: 20-as átlaggal csak feljutunk Würnsdorfig, a leágazásig, ám ehelyett 25-23 km/ó-val kerekeztünk. A szélből továbbra se sokat kaptunk. Útközben lelkesedésem okáról, a kedves lányról is váltottunk pár mondatot, közben ráadásul hallottam, amint sms-em érkezett, így FB nem hagyhatta ki a cukkolást: "-Casanova!"
Valóban tőle jött a kedves, még több erőt adó sms: "(a tőlem kapott) Flatley-t nézem-hallgatom, miközben vasalok a jövő hétre! J Észak-nyugati szelet küldtem nektek! Kb. 20 fok van, ezer ágra süt a nap erre, megmaradt a kisnadrág rajtam!" - nem csoda, hogy ezek után szárnyaltam. Nem sokkal később tesómtól is megjött a bíztatás; jó érzés volt, ahogy az otthoniak drukkoltak, gondoltak ránk.
Napos időben értünk a 480 m magas Würnsdorfba (15:07), ahonnan az emelkedő meredekebb szakasza kezdődött. Az útleírás a tengerszint feletti magasságokat is jelölte, így tudhattuk, hogy a következő kb. 7-9 km-n 850 m magasra kell felkapaszkodnunk.
Miután benne jártunk már a délutánban, és nagyon messze volt még a vége, müzliszeleteink és szendvicseink is fogytak, a boltok bezárása előtti utolsó, komolyabb vásárlás vált aktuálissá. A Billa még 17 óráig volt nyitva, ezért megkockáztattuk, hogy talán Ottenschlagban is akad majd. Nem lett volna kedvem felcipelni 1-1,5 kg cuccot az emelkedőre. Felesleges "munkának"éreztem.
A falu végén sikerült elhagynunk FB-t. Folyó ügyeit intézni indult tovább hamarabb, ám nem is néztük merre, az emelkedő aljában pedig már nem találtuk. 10 perc keresgélés végére előkerült. Kellemesen sziklás, fenyős, vadregényes szurdokban kapaszkodtunk fölfelé. Előbb Tamás tempóját követtem, majd jó ritmust felvéve, az enyhén igyekvős iramot élvezve, az élre álltam. Nem tudom miért, de Tamás kissé visszábbmaradt: erőnlét miatt, vagy hogy FB-től ne nagyon szakadjunk le, nem tudom.
A filmes-fotós megállás újabb legalább 5-7 percbe került. Tetszett a szurdokban vezető emelkedő és a mellette haladó patak. A fennsíkon gyönyörű táj fogadott: napsütötte mezők, itt-ott fenyők, illetve szélkerekek. A fények még szebbé tették a természetet, alig bírtam magammal! Dícsértem is a fiúknak: "-Igaz, hogy nyáron a komoly hágóutakat, emelkedőket szeretem, de így tavasszal ideális környék ez! Örülök, hogy a túra elhozott ide bennünket, különben valószínűleg nem kerekeztem volna erre."
Gyakran álltam meg fotózni, filmezni. Ottenschlagba (kb. 16 óra) érve, épp egy napsütötte, panorámás paddal a közelében nyitva levő SPAR-t találtunk! Úgy mentünk be, hogy 150 km után, ráadásul utolsó vásárlási lehetőségként itt aztán bevásárlunk mindent, ami szem-szájnak ingere, amit kívánunk. Vettünk péksütiket, gyümölcsöt, tejet, pudingot és Gatorade-t is.

A napos padon ülve, a tájban gyönyörködve nem láttuk értelmét a sietségnek: örültünk neki, hogy jól érezzük magunkat és tudjuk élvezni a pihenést, falatozást, ízeket és a tájat. Maximálisan boldognak éreztem magam: úgy éreztem, szeretettel vár haza, hiányzok Neki, drukkol, átérzi a túra nehézségét és szintén várja, hogy másnap találkozzunk. Na meg, persze gyönyörű túrán hajtottam és tök jó erőben éreztem magam.
Nem törődtem a kaják sorrendjével: szinte egymást követte a kakaó és a gyümölcs, valamint a Gatorade és a puding.
Felidézve jót nevettünk Mesi sms-én, miszerint küldi az ÉNY-i szelet: "-Túl korán küldte!" - cukkolódtam. A SPAR-ban vett kiskanalakból hogy hányat vigyünk, Tamás frappánsan válaszolta meg: "Vigyünk 2-2-t, hátha elütnek valamelyikünket és akkor kiskanállal kell összeszedegetni..." A túrát élvezve, rohanás nélkül kerekeztünk tovább a fennsíkon. Furcsa volt így, hiszen máskor - ha FB ott volt - azért mindig feszítettem tempót diktáltunk; ezúttal azonban nem lett volna értelme a sietésnek: tök mindegy, hogy 22 órára, vagy 23 órára érünk célba - gondoltuk.
Jókedvemben, ahogy nagyon élveztem a tájat, a fiúk társaságát és a tempót, jó ötletet vetettem fel: szervezett túrától függetlenül is csinálhatnánk hasonlót: azaz "-korai indulással kényelmes tempóban 300 km-es túrát bevállalni! Ekkora táv alatt már messzebbi tájakra is el lehet jutni: pl igen szépen lehetne a Mariazelltől délre emelkedő 1000-1200 m-es hágókon pedálozni."
Ottenschlag után kb. 15 km-en át enyhe huplikon, fennsíkon levő mezők és erdők szélén pedáloztunk. Imitt-amott szélkerekek forogtak enyhén; az imádott du. 5 óra környéki fények pedig még szebbé tették a tájat. Mondtam is a fiúknak: "-Nagyon örülök, hogy erre vezet a túra, mert különben - mint a hegyek "bolondja" - valószínűleg nem kerekeztem volna erre, viszont így tavasszal ideális és gyönyörű hely." Gyakran áltam meg filmezni, nem nagyon törődtem a néhány perces időkiesésekkel. 170 km körül járva néha-néha picirit már érezni kezdtem a fenekem; poénkodtunk is: "-Mi történhetett a szobában éjjel?"
Egy gyors lejtőn - melyen Tamás 80 km/ó-ig tudott felgyorsulni - 18 óra 10 perckor, időütemezésünkhöz képest még mindig csak 1 óra késéssel értünk Zwettlbe. A Tamás által kinyomtatott térképrajz alapján nem volt nehéz megtalálni a városból kivezető út mentén a benzinkutat, 3. ellenőrzőpontunkat. Átlagunk itt 588 m magasan, 187 km után még 25,85 km/ó volt. Elérkeztünk arra a pontra, ahonnan már végre hazafelé, és a szél elé fordultunk.
Ellenőrzőponti igazolásunkat ezúttal is számlás vásárlással tettük meg. Hasam picit furcsán éreztem: talán a korábbi folyadéktól egyszerre tűnt picit telének, és mintha éhséget is éreztem volna; ám kaját nem nagyon kívántam. Beszélgetés közben rá kellett jönnünk, hogy reggel a rajtnál baklövést követtünk el: pedig de egyszerű lett volna egy cetlit hagyni a rajtnál, hogy mi is úton vagyunk! Tamás poénkodott: "Menjünk vissza!" , mire a válasz: "-De hisz tulajdonképpen azt csináljuk ! J"
Jó erőben és jó kedvvel hajtottam tovább a fiúk társaságában. A következő 25 km-re a diagram hullámzó terepet és összességében 150 m szintemelkedést jelzett. Egy elágazáshoz érve sajnos a táblák nem voltak egyértelműek, így magunk döntöttünk; próbálkoztunk. Óvatosan tekertünk tovább a 38-as főúton és figyeltem, hol lehet a leágazás. Végül 1 km után rá kellett jönnünk: nem erre kellett volna jönni. Bár folytathattuk volna erre is az utat, ám mivel akkor picit könnyebb lett volna és mégsem a kiírt útvonal, így megkértem a fiúkat: tekerjük vissza azt az 1 km-t. Jól tettük!
A Lichtenau felé vezető utacska jobb oldalán gyönyörű, - szép fák által körülölelt tavacskára bukkantunk. A tükröződéssel együtt olyan volt, akár egy természetfilmben. Megálltam filmezni, ám, hogy haladjunk, a fiúkat továbbküldtem. Még azért is jó volt ez így, mert - (mit tesz a motiváció) hála M-nek - annyira lelkes és energiával teli voltam, hogy ki kellett hajtanom magam; erre pedig az üldözés, kiváló alkalmat adott. Erőből hajtottam, szinte időfutamoztam 190 km után. Bájos kis falvakon is hajtottunk át; több helyütt épp másnapra állították a májusfát. Néha örömmel intettünk oda az embereknek! Nagyon jól éreztem magam: szép tájon, barátságos falvakon át és tele lelkesedéssel, életörömmel és erővel!
Wolfsberg környékén a tábla által jelzettel (10%) ellentétben lendületből illetve erőből még elöl középső tányéron maradva is fel tudtam tekerni a kaptatóra; félkomolyan bosszankodtam is: "- Ez nem ér! 10%-osról volt szó! Ide sem jövök többet! J " Igazság szerint valóban hiányzott, hogy fogyaszthassak erőmből, kihasználhassam, ezért sajnáltam. Pár kilométerrel később Werschenschlagnál már valóban egy 10%-os lassított le bennünket! Jól esett az izmokat használni, picit küzdeni. Ráadásul ez az emelkedő - a Rastenfeld-i leágazásig - egész jó hosszú is volt. Tetszett! A fennsíkon haladva már a Nap elég laposan sütött, Tamás a picit már fáradó FB-t magára nem hagyva hajtott, én még mindig nem bírva magammal, egy alkalommal előre is robogtam, élveztem a nagy tempót, erőt! Úgy viselkedtem, mint egy farkát csóváló, lelkes kiskutya. 1 9 tájban már a felöltözéshez készülődtem, így újabb ötlettel rukkoltam elő: előrerobogok felöltözni, hogy nekik amiatt se kelljen megállni. Kár, hogy 1 km múlva már lejtő kezdődött, így nem tudtam eléggé kihajtani magam. FB-ék ráadásul öltözésem után pár kilométerrel - talán Untermeislingben - szintén megálltak öltözni és a lámpákat felcsatolni.
A szürkület beköszöntével Tamás óvatosságra intett, amit bizony nehezen viseltem: azt még megértettem, hogy innentől ne hajtsak külön, mert FB-nek sem esik jól, hogy erre-arra robogok, ám hogy a 35 km/ó-s tempózás helyett, szinte tekerés nélkül csak 25-26 km/ó-val csordogáljunk…? Hiszen épp még szürkületben kellett volna gyorsan kiérni Kremsbe, a Duna-partra! Úgy éreztem lazán, értelmetlenül eldobjuk az utolsó picit még világos 10 percet.
Gurulgatás közben jutott az is eszembe, hogy éppen a Megasztár ideje alatt tekerünk: "-Na majd kapom éjjel az sms-t, hogy ki győzött! :-)" Senftenbergben szép kivilágított vár állt a dombon; jó lett volna lefilmezni, de hát haladtunk és úgy éreztem, a fiúk picit megorrolnának érte. Hosszú kivilágított kilométerek után értünk ki a kremsi Duna-partra. A völgyből kiérve még a levegő is melegebb lett, bár a fejkendőt azért felvettem.
A táblákat követve keletnek tartottunk, hol a kocsiúton kerekeztünk, hol a bringautat használtuk. Egy alkalommal éppen az úton peádloztunk, amikor egy autós dudaszójával együtt Tamás ráfutott a padkára és esett egyet. Szinte abban a pillanatban szóltam én is, hogy : "-Vigyázzatok, padka!" Megütötte magát, picit vérzett is a karja, de nem tört el semmije, szerencsére! A közeli benzinkútnál lemosta a sebet, adtam rá ragtapaszt, és picit próbáltuk túltenni magunkat a dolgon. Kis melegedéssel együtt szűk 3 órát tölthettünk Kremsben (21:15 - ). Elküldött sms-em így szólt, mely jól leírja, hogy éreztem magam: "-A szép táj + fotó + film miatt elszaladt az idő. Lámpánk van, gond semmi :-) /nem akartam hogy aggódjon/ Még mindig duzzadok az erőtől! Köszi! Még 70 km....." A benzinkútnál meglepetésünkre egy lány magyarul szólított meg, majd adott segítséget, merre találjuk a hidunkat. Ahogy útleírásunk is jelezte, Mauternnek kellett tartanunk, azaz a nyugati hídon kellett a Dunán átkelnünk. Úgy tűnt, hajnali 2 óra tájban érhetünk a célba.
Volt egy hangulata a teljes sötétben, ám megfelelően kivilágítva történő tekerésnek! FB-nek fején, kormányán és lábán is volt lámpa (meg persze hátul is), Tamásnak egy elöl, nekem szintén, ám engem még a fényvisszaverő mellény segített, hogy az autósok észrevegyenek. Egyszer sem dudáltak ránk, tehát jól láthatóak voltunk, bár akadt egy-két autó, amelyik kihozott a sodromból, mert reflektorját semmiképp sem kapcsolta le, így mi meg alig láttuk az utat.
Mauternből a kiírás szerint Furth felé hajtottuk egy mezőn, majd egy 10%-os meredek emelkedőn találtuk magunkat! A tetőtől már a főúton kellett továbbhajtanunk, ahol az út egyenletesen lejtett St Pölten felé. A tábla kb 25 km-re írta még a várost, és ellenőrzőpontunkat, ám a végső 8 km nehezen telt el, hiszen előtte már sokkal közelebbinek írta. Nem láttuk sebességmérőnket, de kb. 26-28 km/ó-val haladhattunk. Felváltva diktáltuk a tempót. Hiába tekintettem előre, úgy tűnt, mintha húznák előlünk a várost. Az első házak közt Tamás helyes meglátásának hála, meg is találtuk a benzinkúthoz vezető utat. 23:11-re értünk oda, mindössze szűk fél órával az ellenőrzőpont "bezárása" előtt. Valójában persze - non-stop benzinkútról lévén szó - nem zárt be. A hűs levegőből nagyon jól esett a meleg helyiségbe menni és - ahogy mások 400-as brevet beszámolójából is olvastam - forró teát kérni. A tea mellett persze megejtettük utolsó étkezésünket is: péksüti, csoki, müzliszelet formájában.
A benzinkútnál fölülre felvettem második hosszúujjúmat, a polárt is. Lábam induláskor picit fázott a vékony hosszúnadrágban. Útközben azzal próbáltam melegíteni, hogy néha vagy masszírozgattam, vagy dörzsöltem, máskor pedig kicsit sprintelni kezdtem, majd visszalassítottam. A fiúkkal a sötét tekerésre abban maradtunk: első az óvatosság! Nem rohanunk! Ha reflektoros autó jön, akár meg is állunk. Azért próbáltam azt javasolni, hogy kivilágított településeken lehetőleg hajtsunk, hogy jobban haladhassunk!
Kb. 35 km után eljött végre az utolsó komoly emelkedő is! Saját tempómban igyekeztem előre, részben filmezési célzattal is. A csöndben néha az erdőnek kisebb zajai is hallatszottak. Féltávnál, pár ház mellől klasz volt levideózni, ahogy FB mindenféle világítójával előjön a sötétből, majd elhajt az úton. Jól átadta az éjszakai bringázás érzését. A tetőre Tamással együtt értünk fel, bevártuk Barnát, majd komolyabb időzés nélkül jöhetett az utolsó - célig tartó - lejtő. Alaposan hideg volt! Dörzsölgettem is a lejtőn a lábam! Hogy Tamás hogy bírta ki alul-felül rövidben? Hiába győzködtem, hogy tudok kölcsön adni fölülre egy hosszúujjút, csak kb. 5 km-rel a cél előtt (vagy már hazaúton ??) adta be a derekát.
Egy falusi hőmérő 8 fokot mutatott!! Úr Isten! Ilyen időben én ez a vékony bringás nadrágom alatt még egy másikat szoktam hordani! - gondoltam bele. Purkersdorfban csatlakoztunk rá az utolsó 4km-es szakaszra; ahol már reggel is jártunk. Körbeértünk! 2:35-re értünk a célt jelentő Novotel parkolóba, azon túl is az ÖMV benzinkúthoz. Vásárlásunkért kapott számlára 2:37 került, azaz 23 perccel értünk szintidőn belül a célba. Az összegyűlt számlákkal és fotókkal, úgy gondoltuk, megfelelően tudjuk igazolni a teljesítést, bíztunk benne, hogy egy kis jóindulattal el is fogadják majd.
Bár a túrát befejeztük, gratuláltunk egymásnak, a hűs miatt jól esett újabb 20 percet melegedni odabent. A fiúkat Rafaellóval kínáltam, illetve forró teát ittunk.
1 4-re tekertünk kényelmesen haza, a Youth Hostelbe. Útközben többek között a schönbrunni kastély mellett is elhaladtunk. Bár non-stopnak írták a recepciót, picit aggasztott a sötétség. A csengetésre végül kicsit álmoskás srác jött elő. Fáradtan lépdeltünk föl a lépcsőn a szobánkba. Megcsináltuk! - örültünk kissé fáradtan, de boldogan. FB mondta is: nem hitte volna! Ő egyébként saját rekordot is ment. Előtte sosem tekert még 300 km-t; ezúttal ráadásul kb. 330 km-ig jutott. Kíváncsian vártam a reggelt: "-Vajon, hogyan fog működni a lábam?" illetve alig vártam, hogy hazaérjek és a ránk váró hazaiakkal találkozhassak. Mobilom bekapcsolva meg is kaptam üzenetét, hogy felhív majd. FB-nek mondtam is: "-Jó érzés, hogy ilyenkor, ha az ember hazamegy, akkor hősként fogadják!", mire ő: "-vagy hülyeként! .. és a kettő között kicsi a határ" Zuhanyozás után 4 óra tájban kerültünk ágyba, majd 9-kor szólhatott már a csörgő!

Adatok:
Wilhelmsburg 11:00 - kb 35 TM: 3:19:33 DST: 87,70 SAV: 26,81
Emmersdorf, 2. ellpnt 13:23 - 55 TM: 4:45:02 DST: 124,79 SAV: 26,68
Zwettl 18:10 - kb. 25 TM: 7:18:57 DST: 186,69 SAV: 25,85
Krems (beleset) 21:15 - … TM: 9:25.22 DST: 242,19 SAV: 26,02
St Pölten 23:11-47 TM: 10:45 DST: 271
Auhof, CÉL 02…. TM: 12:59 DST: 324,79 SAV: 25,29
Bécs, szállás: TM: 13:26 DST: 334,79 SAV: 25,21
MXS: 76,1 ODO: 97064 + 12 TR/D: 334,79

2005. május 1.:
4 óra alvás után egész normális állapotban ébredtem. Nem éreztem kiütve magam; kint tavasz és meleg volt. Egy picit kajáltunk, ám nem sokat, mert hamarosan indulni kellett. Gyorsan felöltöztünk tiszta, illatos bringáscuccokba, majd pakolás után 9:25 körül hagytuk el a szállást. Tamástól - aki bevállalta a Bécstől való hazakerekezést - a sarkon váltunk el. A tervezetthez képest pici késéssel indultunk a Westbahnhof megkeresésére. Bár kb 12 perc alatt kiértünk a pályaudvartól elválasztó főútra, a pályaudvar bejáratát először rossz felé keresve értékes perceket vesztettünk. Végül kb. 18 perccel a vonat indulása előtt értünk a pénztárhoz. Míg és a jegyeket vettem meg, Barna újságért ment, ám előbb kellett, hogy pénzt adjon; persze még nem számoltunk el vele. Megleptek az osztrák vasútárak. Győrig a felnőtt- és kerékpárjegyért 40 EUR-t kértek; ahhoz képest hogy kb. ugyanennyit fizettem Olaszországban a teljes keresztbeutazásért Trieszttől Impériáig.
Pár percnyi idegeskedés, aggódás - (mindjárt indul a vonat, FB meg sehol!) után végre megtaláltam túratársamat és pár perccel a vonat indulása előtt meg is találtuk a vonatunkat. A kalaúz azonban kiábrándított bennünket: az a vonat nem szállít kerékpárt! A menetrendből azt vadászta elő, hogy csak pár átszállással tudunk csak eljutni Magyarországra. Úgy tűnt tovaszáll annak reménye, hogy délután időben találkozhassak a rám váró hölggyel. Bruck ad Leitháig vivő vonatunk pár perccel később indult néhány vágánnyal arrébbról. Bár a kocsi nagyon klassz, kulturált volt belülről, a bringák elhelyezése nem volt megoldott. Hasonló volt, mint a HÉVeken: azaz hely volt nekik, de semmi rögzítés, stb. Szép időben utaztunk Bruckig; térképen követtem haladásunkat. Brucktól még kb. 35 km várt volna ránk Hegyeshalomig, tekerésre készültünk. A peronon Barna kissé már hosszan szöszmötölt a csomagjainak rögzítésével (vagy mással ?), ám ez volt a mázlink. Hallottuk is talán, hogy a következő vonat Budapestre tart, majd azt láttuk, hogy mellettünk bringákat raknak fel rá. Ez volt ám a kellemes meglepetés! Gyorsan mi is felcuccoltunk és már mehetett is a szerelvény. Jegyünk Győrig, illetve onnan is megvolt. Ez volt az az Avala nemzetközi vonat, amire nekem azt mondták, hogy csak nyáron visz bringákat. Csakhogy május 1-étől számították a bringásszezont és csatoltak rá olyan vagont. Szerencsénkre. Amint kiderült, hogy ezen a vonaton nemzetközi jegyet számítanak fel, a győr és Budapest közötti szakaszra meg kellett fizetnünk a különbözetet: több ezer forintot, bár ezúttal nem nagyon érdekelt. ÉN is mielőbb haza akartam érni; nem hiányzott átszállás.
Kényelmes, légkondis szakaszon helyezkedtünk el. Nézelődtem, beszélgettünk, FB Financial Times-t olvasott, majd előkerült a videó is: az akku bírta, így hát felvetettem: nézzük is meg, mit filmeztem. Egy idő után a szemben ülő hölgy szólított meg bennünket: Schaffer Erzsébet volt a Nők lapjától. Még az is felmerült, hogy talán egy cikkben megemlít bennünket, így fotót is készített rólunk. Kellemes meglepetés volt a társasága.
Vonatunk mozdony-gondja miatt kb. egy órát vesztegeltünk Bicske környékén. Mivel a légkondi nem működött, nekem kellett elővennem a csavarhúzómat, hogy kicsit lenyithassuk az első és hátsó ablakot. Magyar Államvasutak!
Miután hazaértem, épp csak lefürödtem és már gurulhattam is az állomásra a kedves vendégért. Meséléssel, egy kis vetítéssel, beszélgetéssel, illetve néha gyerekzsivajjal, szeretteim körében telt a kellemes nap; szép volt!

Adatok:
DST: 26,2 TM: 1:23:09 AVS: 20,01 MXS: 44 TR/D: 26,2 ODO: 97090 + 12

3 napra: 112,44 + 334,79 + 26,2 = 473,43 km
szint: 50 m + 2300 m = 2350 m szintemelkedés