2004. június 16 és 20 között 5 napot töltöttünk a szlovák Alacsony- és Magas-Tátrában, természetesen kerékpárral. Az ötlet még kora tavasszal merült fel, miután az interneten találtam két, eddig nem ismert komoly emelkedőt (a Králova Holát és a Velické plesót), ráadásul a nosztalgia érzése is már rég óta csábított vissza a szlovák hegyek közé, a kis forgalmú, friss levegőjű utakra. Az egyik kaptatóra a www.salite.ch rengeteg emelkedő meredekségdiagramját tartalmazó honlapján bukkantam: az ábra szerint út 800m-ről indulva 12 km alatt ér fel az 1946m magas Králova Holá Tvtornyához; meredeksége átlagosan 8-9%, ám az utolsó 2 km 16%. Komoly kihívásnak tűnt, ráadásul jóformán mindössze egy napra Magyarországtól. A másik emelkedő a térképen jobbfajta útnak tűnő, Tatranska Poliankáról a Felkai tóhoz vezető út, melyről többszöri rákereséssel sikerült csak kideríteni, hogy aszfaltút és 7 km alatt 700m szintkülönbséget gyűr le, ezzel meredeksége 10%.
Miután FB Magyarországon egyre komolyabb túrákat tettünk, felvetettem egy 3-4 napos szlovák túratábor ötletét. De szép is lenne: a nyári szezon elején, júniusban, 25-30 fokban felkapaszkodni 1946m, illetve 1670m magasra, nosztalgiázni a Tátrában és a Szlovák paradicsomban, illetve egy nap szintrekordot menni: több, mint 5000 métert. Hármunkról volt szó: Krisz, FB és én is a Happybike SE-ből. Június 20 körülre gondoltunk először, mondván így kb. 3 héttel megelőzné a Francia-Alpok túrámat, ugyanakkor Krisznek is jó lenne a vizsgaidőszak végén, ráadásul a nappalok szinte ekkor a leghosszabbak.
Mivel nyárra a Francia-Alpokba terveztem nagy túrámat, a néhány napos kiruccanást minél kisebb költségvetéssel terveztem megvalósítani. Szállást - az interneten - az Alacsony Tátrában kerestem, lehetőleg a Králova Hola lábához, ahonnan a 8%-os emelkedőjű hegyet is meg lehet egy nap többször mászni, de egy Magas-Tátrai túrához sincs messze, és egy nap alatt Magyarországról (a határtól) is elérhető. Leginkább Telgártban, vagy Sumiacban szerettem volna kiadó szobát találni, ám hirtelen ráleltem egy nagyon klassznak tűnő szálláslehetőségre: A Murányi fennsíkon levő prednahora üdülőkomplexumban (www.prednahora.sk, de magyar honlap is !!) asszem 200 Sk-ért kaphattunk volna szállást. Mivel magyar emailemre nem válaszoltak, felvettem a kapcsolatot az esztergomi Cathedral Tourssal, akiknek a segítőkészségét az Utazás kiállításon ajánlották be, szlovák szállásprospektusokat osztogató fiatalok. Azután, hogy az utazási iroda hölgy tagja megtudta, hogy csak appartmanban kaphatnánk szállást és sajnos csak péntek éjjelig, úgy döntöttem, megérdeklődöm az interneten fellelt telgárti Zubrovica panziót. Miután akadt szabad hely és nem is kellett előre fizetnünk, le is foglaltam a szállást.
Itt persze 300 Sk /fő árral kellett számolnunk, ám a képek alapján nagyon szépnek, kulturáltnak tűnt a szállás, ráadásul éppen a Králova Hola lábánál, mindösze kb. 35 km-re Poprádtól. A tulajdonos nagyon készséges volt, és örömmel olvastam, hogy semmi gond nincs, ha csak érkezéskor fizetünk. Időközben Krisz sajnos - vizsgája miatt - kénytelen volt lemondani a túratábort, ám kb. egy héttel indulás előtt egy telefonbeszélgetés során örömmel hallottam, hogy a 2002-es görög edzőtáboros szobatársam, Kőhalmi Attila szívesen csatlakozna. Jópofa volt, amikor a két fiúnak telefonon egymásról mondtam pár mondatot. Mindketten aggódni kezdtek. FB amiatt, mert Attila pár éve még évi 15000km-ket tekert és versenyzett is, Attila meg azért, mert az utóbbi évben alig ült bringán és nem akart ő lenni a leggyengébb, miközben pár éve simán erősebb volt. Eleinte még nem volt biztos, hogy Attila hány napra tud jönni, így nagyon megörültem, amikor kiderült, mind az öt nap jó lesz neki is.
Május 30-án a Selmecbányai túrámon összeszedett megfázásom ugyan egy hét alatt majdnem teljesen elmúlt, de egy picike - ami bringázáshoz éppen nem túl előnyös - megmaradt: néha köhécseltem. Miután két hetet jóformán kihagytam, pár nappal indulás előtt jót tett volna edzettségemnek az index KT 2.0 topicon meghirdetett Pilis összes túra. Nem teljes egészségem miatt sajnos ezt is kénytelen voltam kihagyni, ezzel pedig lemondhattam abbéli reményemről, hogy Szlovákiában egyik nap 5000m szintet menjek. Igaz az időjárás sem tűnt ideálisnak.
Pár nappal a túra előtt picit már aggódni is kezdtem egészségem kapcsán, hiszen ha köhécseléssel vágok neki Szlovákiának, abból bizony könnyen visszaeshetek. Infralámpáztam, szedtem Claritine-t, hagymateát ittam és étkezések után kakukkfüves kanalast is vettem be.
Az utolsó héten már gyakran böngésztem a szlovák időjáráselőrejelzéseket (weatheronline.co.uk, meteo.sk, holidayinfo.sk, stb.): először még úgy tűnt, véget ér az "esős évszak", és hétfőtől melegedni kezd, ám pár nap múlva fordult a kocka: éppen csütörtökön - indulásunkkor - jön a lehülés, felhők és eső, majd utána ottlétünk alatt változékony idő. Egy webkamerán a Chopokról nyíló, adott reggeli panorámát is megnézhettem: kb. 5 nappal indulásunk előtt még akadt egy kis hófolt.
Az időjárás miatt mindenképp mondtam a fiúknak: otthon ne felejtsék a meleg cuccokat, mert csaknem 2000m-en (Králova Holán) bizony lehet 5 fok. Az előrejelzés szombat éjjelre a Lomnici csúcsra -1 fokot és hószitálást jelzett. (Máskor a Lomnicra napközbenre 4-10 fokot írtak.) Én is bekészítettem sapkát, sálat, emellé pedig kamáslit és egy Moira aláöltözetet akartam még venni valamelyik hegymászóboltban: legalább a nyári francia túrám előtt, a Králova Holán kipróbálhatom, megtapasztalhatom!
Az utolsó hét elég mozgalmasan alakult: a család napról-napra hagyta el Szentistvántelepet: anyuék nyaralni mentek, Ildi a sulival kapcsolatban Németországba utazott, Djamel pedig vidékre dolgozni. Ügyelni kellett mindenre, hiszen teljesen magára hagytuk a házat.
Hétfőn a már eléggé biztosra vehető időjárás tudatában beszéltem telefonon Barnával, FB-vel: a hűvös idő ellenére eltökélt voltam. Bár az 5000m szintes túráról lemondtam, az ígért sok felhő és esetleges eső ellenére pihenőnap nélkül 3 nagy túrában gondolkodtam: egyet a Magas-Tátrába (és ott a Velické plesóhoz mindenképp), egyet természetesen házi hegyünkre a Králova Holára, a harmadikat pedig akár Lengyelországba, vagy majd meglátjuk - tájékoztattam. Mivel a héten sikerrel jártam egy térképboltban, a túrákat már egy nagyon klassz bringástérképen tervezhettem. Maga a térkép meredekségeket is jelölt, mellékletben pedig túraajánlatokat írtak, köztük a Králova Holára és a Velické plesóhoz.
Bár a munkahelyen volt még elég dolgom, kedd délután bizony még sok mindent kellett intéznem: Moirát, kamáslit, kanalast, citromot, levesport és tubusos mézt venni. A Ferenc körúti Mountexben hamar sikerült megfelelő Moirát (szlovák márka!) vennem: eddig még nem találkoztam ilyennel; klassznak tűnt (este próbáltam fel otthon: jócskán melegen tartott.). Bár a hegymászóboltban láttam kalucsnit, még méretet sem néztem, mert ha már telefonon megbeszéltem a másikkal, hogy ott veszek, akkor illik tartani magam az adott szavamhoz. Csak hát az RP Outdoor boltban nem volt L-es, csak M-es méret, ami éppen kicsi volt. Irány vissza az előző Mountexbe! Sajnos ott is csak kicsiket találtam, így már rohantam is tovább a Lehel úti Mountexbe. "-Ha esőt is mondanak a következő 5 napra, ráadásul teljesen nem is sikerült kilábalnom a köhögésből, akkor mindenképp szükség van a kamáslira!" - járt a fejemben. Hála Istennek a Lehel úti Mountexben akadt L-es kamásli, még ha valószínűleg gyengébb minőségű is. A boltban körülnézve nagyon jó áron láttam lélegző polárt, így azt is vettem. (Azóta is örülök, hogy így döntöttem.) Egy utamba akadó boltban gyorsan még mézt, levesport és citromot is kaptam, így végülis bár rengeteget kutyagoltam, végülis sikeres délutánt zártam.
Hiába ment a Tvben igazán jó focimeccs (Európabajnokságon Németo. Játszott Angliával), nem igazán néztem; készülődnöm, pakolnom, körbelocsolni és lámpáznom kellett. Utoljára néztem meg, milyen időt ígérnek: szerdán egy front miatt még felhők, talán délután-este egy kis Nap is lehet; csütörtökön szép napos idő, pénteek este, éjjel eső, majd a szombat talán megint felhős-napos, vasárnap szintén. Sajnos hőmérsékletben 17-21 foknál nem számíthattunk melegebbre. Éjfél is elmúlt már, mire ágyba kerültem, a korai kelés nem engedett hosszú alvást. Ráadásul nem egyszerű nap várt ránk, rám: nem teljesen egészségesen, 2-3 hét kihagyás után kb. 15 kg-os csomaggal 120km-en feltekerni a 800m magasan fekvő Telgártba.

2004. június 16, szerda 1.nap

Bár bő öt órát aludhattam volna óracsörgésig, magamtól korábban, 4:50-kor felébredtem. Bosszankodás helyett inkább elmosogattam, lámpáztam még egyet és nyugodtan készültem, reggeliztem, készítettem útra szendvicseket. Odakint az eget felhők borították; az elvonuló fronté. Ezúttal is elszaladt az idő, de szerencsére nem véletlenül néztem ki igencsak korai HÉV-et. A következő is bőven elégnek tűnt a 8:15-ös vonat eléréséhez. Házunk elől alig indultam el, már vissza is kellett fordulnom: a bringáskesztyűt otthon hagytam. Ezzel a két perccel le is késtem a HÉV-et; maradt a következő, a 7:10-es. Kissé feszülten utaztam a HÉV-en, ráadásul Budakalászon ideiglenesen, úgy tűnt, az ajtókkal is baj van; másik oldalon nyitotta ki őket a vezető. Félem tőle, hogy esetleg elromlott a HÉV, mert akkor esélyem sem lett volna a vonatra. Árpád hídtól hamar áthajtottam a pesti oldalra, ahonnan egy ügyes húzással a Hungária körútnál jóval kisebb forgalmú Dózsa György úton kerekeztem a Keleti felé. A körülményekhez képest jó időben 7:58-ra értem a pályaudvarra. Örömmel fogtam kezet FB-vel; hamar meg is érezte, hogy mennyire fel vagyok spannolva a szlovák túra miatt. "-Végre visszatérhetek és ráadásul feltekerhetünk a Králova Holára, majdnem 2000m magasra!"
A vonaton a bringák mellett, állva utaztunk, beszélgettünk a következő napi és az aktuális napi terv(ek)ről. Térképen megmutattam, merre fogunk tekerni és délután, az utolsó 40km-en milyen kaptatók várnak ránk. Attilára a gödöllői állomáson kellett figyelnünk; intettünk is neki. FB most találkozott először Attilával, hamar megismerték egymást, jól összerázódott kis társaságunk. Hatvantól egy kis személyvonattal utaztunk tovább Salgótarján felé. Jót nevettünk rajta, hogy Attila, mivel összekeverte Sátoraljaújhellyel, odáig vett jegyet.
11-re értünk Salgótarjába, ám Attilának szerelnivalója akadt, így egy utcai embert kértünk, igazítson útba egy bringaszerelőhöz. Nem messze leltünk rá a Shimano hálózatba is tartozó Berta Zoltán boltjára, aki nagyon segítőkészen, sőt barátian állt Attila rendelkezésére. Míg odabent folyt a szerelés (asszem a racsnival foglalkoztak), mi Barnával sétálgattunk, bezsélgettünk, ő pénz vett ki, és be is kaptunk pár falatot.
Végül ½ 1-kor már három hibátlan bringával vágtunk neki szlovák szállásunkig hátralevő 120km-nek. (Terv szerint 11 órás indulással 18 órára terveztem megérkezésünket Telgártba.) Alig ültünk nyeregbe, Attila máris sietősre akarta fogni; nekem kellett visszatartanom: "-Nincs miért rohanni! Csak nyugi! Sok km - és emelkedő is - vár még ránk." Mire ő: "-Jó, csak, hát eddig rám vártatok majdnem másfél órát, gondoltam, végre haladni akartok."
Váltakozó, de csak enyhén, illetve közepesen emelkedő úton kapaszkodtunk Somoskőújfalu felé. Enyhén felhős időben fogyasztottuk a kilométereket, ám ÉNY-ról már derengett és mindemellett erős szél fújt. Kelet felé, meredek, vulkanikus hegytetőn láttuk Somoskő várát. Többször ujjongtam, mert megint a csomagos túrázás hangulatát, feelingjét éreztem; amikor az ember - bringával - nekivág a nagyvilágnak, ismeretlen tájnak.
Enyhe lejtő, majd emelkedő után 13 órakor értünk a határra. Először én kértem pecsétet az útlevelembe - ha saját erőből lépem át a határt, általában szoktam kérni -, majd Attila is csatlakozott hozzám. A határőrlány kedvesen és szívesen pecsételt nekünk. Öröm volt újra Szlovákiában kerekezni: idén már 1 + 3 + 1 + 1 = hatodszor (a három az mind az emlékfutás, emléktúra alatti). Első utunk a benzinkúthoz vezetett, ahol a napsütés miatt vékonyabbra vetkőztünk (fölül nekem jól esett a két hosszú, ám alul rövidben pedáloztam), valamint bekaptunk pár falat nassit.
Fülek felé enyhén lejtő úton fogyasztottuk a kilométereket; a vezetést szívesen vállaltam, mert így biztosan nem hajtottuk túl magunkat, másfelől pedig ilyen tempó (25 km/ó) mellett nem is nagyon fárasztott….. bár erős nyugati szél akadályozott bennünket a tekerésben. Az utakon jóval kevesebb autó járt, mint Magyarországon, és néhol valamivel jobb is volt, ha pedig mégsem, akkor viszont a kis forgalom miatt kerülgethettük nyugodtan az úthibákat. Már jó ideje tekertünk együtt, amikor egyszer váltáskor Attila alig tudott kikerülni; kiderült, hogy kb. 10-20 cm távolságot tartva követ, így ha váratlanul elöl leváltok és egy rövid ideig lelassulok, könnyen belém is jöhet. A továbbiakban - eleinte még derültséget okozva - előre szóltam: "-Váltok!"
Fülek után éppen sikerült megtalálnunk a Rimaszombatra vezető főúthoz kinézett átkötőút leáazását. Itt aztán - a különböző Bizitka falvak között - már tényleg egymás mellett is tekerhettünk. A határ környéki hegyeket már elhagytuk; enyhén, picit hullámos mezőkön pedáloztunk. A falvakban akadtak magyar kiírások, hangok. Ahogy az út tekergett, nem esett jól, amikor néha széllel szemben kellett hajtani. Alig vártuk már, hogy végre a szélesnek sejtett, jó minőségű főúton élvezhessük a hátszelet. N Horynál fordultunk a kezdetben meglepően forgalmasnak tűnő 50-es, E571-es főútra. Akadtak kamionok is, ráadásul a - máshol megszokott - széles útpadka is hiányzott. Alig fordultunk jobbra, máris lendületből - és a hátszél támogatásával - egy enyhe emelkedőcskére kapaszkodtunk fel 25 km/ó fölött. A folytatásban pedig a minimálisan lejtő, 2-3 km-es egyenesben élveztem kényelmes pedálozás mellett a 36-38 km/ó-t és olléztam. Nagyon élveztem. Június közepe ellenére egy bringatúrázóval találkoztunk szembe.
Jól látszott, hogy kb. 4 km-rel előttünk egy domb megmászása vár ránk, ám végül előtte, Ozdanyban pihenni és enni álltunk meg. A boltban még magyar hangokat is hallottunk; egyik vevő is magyarul beszélt az eladóval. Napernyő alatt én szenvicset illetve csokit ettem, FB szokásos müzlisszeleteit és banánt, Attila pedig halat és kenyeret.
A falu végén az út klassz szerpentinkanyarokkal kapaszkodott fel a dombtetőre. Nagyon élveztem, ahogy vezetésem során a kanyarokban hátranézve láttam az engem követő 3 fős sort; ugyanis egy helybeli szlovák srác is beállt a sor végére. Akár a versenyek hegyi szerpentinjein. J A tetőről - ahol filmezni, fotózni is megálltam - már előbukkantak az Alacsony-Tátra előhegyei is; a táj is kezdett már feldobni.
Hosszú lankás - néhol sík, néhol rövid meredek - lejtőn értünk Rimaszombat szélére; menetközben többször is úgy néztem hátra, hogy mind a három (!) fiú megvan-e; hozzánk tartozónak éreztem a szlovák srácot is. A leágazásnál ő a város felé, mi pedig a hegyek felé kanyarodtunk. Mivel a hátszél semmi energiát nem vett el, az erős oldalszél ellenére én folytattam a vezetést… amíg bírtam. 21-22 km/ó mellett kb 4-5 km után adtam át a helyem az élen; látszott, hogy még kb. 20 km, míg be nem érünk a magasabb hegyek közé, addig jó esélyünk volt a szélre. Mivel Attila nem húzódott jobban az út közepére, egymás mögé átlósan, vagy oldalt irányba helyezkedve nem tudtunk szélárnyékozni. A valamivel lassabb tempó mellett picit így is tudtam pihenni. A szél oldalán hajtva FB-t talán valamennyire védtem a széltől; itt még jó erőben éreztem magam; "-Mit nekem, hogy továbbra is szélben kell hajtanom?" - gondoltam.
FB váltásakor megfigyelhető volt, hogy egyből nagyobb tempóval hajtottunk. Az előttem haladó Attilán is láttam, hogy alaposan kell hajtania, hogy tartsa a tempót; nem pihenhettünk úgy, ahogy jól esett volna. Hnusta széléig kb. 22km-t hajtottunk a leágazástól; a benzinkútnál igencsak jól esett végre kicsit megpihenni. Óránkat nézve nagyon úgy nézett ki, hogy ½ 8 előtt nem érünk fel Telgártba, sőt… Hegyek között tekerve a szél már kevésbé akadályozott. Tisovecen az emelkedők előtt komolyabb energiafeltöltésre volt szükségünk, így a boltban bevásároltunk, majd egyszerűen a fűben ülve falatoztunk, pihengettünk. Hiába bringatúráztunk, a srácok nagyon reménykedtek benne, hogy este a TVben még meccset is nézhetünk. Nekem, ilyenkor, gyönyörű tájon bőven elegendő a túrázás, az élmények; szinte el is feledkezem másról (kivéve nyáron a Tour de France).
Pihenés során nekem kellett meggyőznöm a fiúkat, hogy ne vigyük túlzásba a "fetrengést", induljunk. 17:53-kor meg is tettük. A városka végétől olyan útra tértünk, ahol még sosem jártam. Már évekkel korábban láttam, hogy a térképek szépnek jelölik ezt az útszakaszt, most végre eljött az ideje, hogy magam is megtapasztaljam.
Bár az utolsó házak között komoly meredekség mellett kapaszkodtunk fölfelé, a kaptató nem tartott sokáig. A rövid lejtőn gurulva nem lehetett kihagyni, hogy: "-Ennyi volt ?" 2-3 km-t még változatosan hullámzó úton haladtunk, ám utána már többet lejtett az út, mint emelkedett, vagy sík volt. Erdőben fák között, néhol kisebb mezőkön haladtunk, nem sok kilátás nyílt a hegyekre, nagyobb távolságokra, hegycsoportokra. Murány előtt 2 km-rel kissé kinyílt a völgy; egy bukkanóról szép kilátást kaptunk a város környékére és a fölötte magasodó jellegzetes alakú hegyre. A fiúk többször is érdeklődtek a ránk váró két "mászókáról": most jön a nagy emelkedő ?
A következő 12km-en előbb a kisváros 394m-es magasságából kellett felkapaszkodnunk a térkép szerinti 865m-re (erről utóbb derült ki, hogy téves; valójában 765m), majd kis gurulás után még feljebb, a 942m magas Javorinka nyeregbe. Pár sík kilométer után eleinte még csak lankásan kellett kapaszkodnunk az erdőben, bár alaposan fáradni kezdtem. Utolsó áttételemben (30*32) hajtva - mivel FB racsnijának legnagyobbja, úgy tűnt 30-as - ahhoz, hogy őt kövessem, nagyobb fordulatszámmal kellett pedáloznom; nem saját ritmusom szerint hajtottam; nem esett jól. Épp kapóra jött a hajtűkanyar: a filmezés alatt kicsit ki is fújhattam magam. A térkép alapján még messze volt a tető. Zárt erdőben hajtva még kilátás sem tudott feldobni; csak a tekeréssel foglalkoztam; nem esett jól, hogy komoly erőket kellett mozgósítanom, küzdenem kellett, hogy FB-ről le ne szakadjak. Bár néha mérgelődtem az értelmetlenül igyekvős tempó miatt, az valószínűleg nagyrészt az áttételből (is) adódott, mert FB nem tudott jobban visszaváltani, így hajtania kellett. Noha igyekeztem követni, együtt haladni, nem voltak "jó lapjaim": meg kellett küzdenem a bringáink és a csomagok közötti 2 + kb. 3-4 kg-val is, nem beszélve az elmúlt két és fél heti betegség miatti kihagyásról és ráadásul teljesen még meg sem gyógyultam. Az már csak hab volt a tortán, hogy tisztában voltam vele, hogy 4 és fél óra alvás után délutánra máskor is leeresztettem.
A tetőt látva, FB az utolsó métereket meg is nyomta, nekem is rá kellett hajtanom. Fáradtan kászálódtam le bringámról. Hűvös is volt; a nem megfelelő teljesítményem miatt egy csokit is megettem. Miután Attila felért, ő olvasta fel nekünk, hogy az útjelzőtábla szerint 765m magasan vagyunk. A térképem által jelzett 865m magasság hibás volt. "-Egyébként, ha ezt, a Predna Hora-i szállást választottuk volna, itt aludnánk a szomszéd dombtetőn, igaz, arra 10%-os emelkedő vezet tovább fölfelé." - mondtam el a fiúknak. Kis pihenőnk nyomán tisztán látszott, hogy 8 órára sem érünk a telgárti szállásra.
Előretekintve rövid gurulás után már a mi, következő emelkedőnk is látszott. Elég meredeknek tűnt. "A következő - és e napon az utolsó - mászás kb. 3 km-en küzd le 240m szintkülönbséget; a bringatérkép által jelölt meredeksége: 9 - 11 - 11%. (100 csomagos km-rel a lábunkban.)" - informáltam a fiúkat, mire készüljenek.
Ezúttal a korábbi küzdelmem, és felhalmozódott fáradtságom miatt lemondtam az FB-vel való küzdelemről, presztizscsatáról; saját tempómban nyomtam a pedált. Utolsóként érkezve az emelkedőre, előbb - a mezőn - Attilát értem utol. Mindhárman, saját magányunkban, csak a kerekezésre összpontosítva gyűrtük az erdőben folytatódó emelkedőt. Az előző kaptatón még csak itt-ott lassultunk 7-8 km/ó-ra, ezt azonban a folyamatos kb. 10%-os meredekség miatt szinte végig 7 km/ó körül tekertem végig.
Volt egyfajta hangulata, ahogy 8 óra tájban, szürkület kezdetén még 942 m magasan voltunk fenyőerdőben. A lejtőre alaposan fel is kellett öltöznünk; máskor kései Dobogókő-látogatásról is fázva gurultunk, tekertünk haza, nemhogy most még magasabbról. A főútig szerencsére csak 3-4 km várt ránk. Bár nem siettünk, a 10%-os lejtőn hamar felgyorsultunk; fejpántban maradva fáztam is alaposan. 2 km meredekebb fenyőerdei gurulás után az utolsó kilométerek már lankásabbak lettek. A főúti becsatlakozásnál meg kellett állnom: túrkálással időt nem akartam húzni, így jobb híján a videokamerát kipárnázó egyik törölköző, vagy rongydarabot raktam a bukósisak alá. Telgárt felé pedálozva gyakran igazgattam nyakam körül a mez gallérját; nem esett jól a nyakam mellett beszivárgó hideg levegő.
A völgy szintje fölé dél felől kb. 200-400m-rel, északról 1000m-rel magasodó hegyek között, lankásan emelkedő úton kerekeztünk falunk felé. Kb. 20:20-kor végre megpillantottuk az első házakat. Talán nem mondtam a fiúknak - csak utólag - , de úgy sejettem, hogy a falu túlvégén lehet a Zubrovica panzió, hiszen az azonos nevű patak a település azon a vége felől érkezik a házak közé (Igaz, hogy végigmegy a falun). Kellemes meglepetést okozott, hogy a fényképről már ismerős, faburkolatú, zöld fatetős panzió éppen a település első háza volt. A tornácos szinten való kopogásra a melléképületből jött elő a tulajdonosnő, Suzanne. Mivel e-mailen kommunikálva én foglaltam le a szállást, így ezúttal is én váltottam vele pár mondatot: elnézést kértem a kései érkezésért, de komoly emelkedőkön kellett átkelnünk és a szél sem könnyített a dolgunkon - ecseteltem.
A panziórészbe lépve kellemes meleg csapott meg bennünket; már ez is egyből jobb kedvre derített bennünket, hát még a nagyon kulturált, szép szoba és fürdő. Az ingyenesen használható konyhában volt minden, amire egy többnapos nyaraláson szükség lehet: hűtő, étkészletek, evőeszközök, mikro, teafőző, stb. A helyiség közepén egy hosszabb asztal, oldalában, egy nagy Szlovákia falitérkép, alatta pedig egy kétszemélyes asztal állt. Az ablakokat kívülről virágok díszítették.
Míg a zuhanyozáshoz készültünk és picit előpakoltunk, otthonról hozott teafilteremből teát készítettünk. A fiúk jókat nevettek, hogy miket hoztam magammal: pizsama (nem értettem, ezen mi a meglepő, hiszen én csomagos túrára is viszek), 3 citrom (nehéz súly), tubus méz, Bioptron lámpa (köhögésre). Végül odaadtam nekik a részükre is hozott - a Samsonman Radmarathon szervezőjétől a propagálásra, vagy azért küldött 1-1 Samsonman-es fejkendőt.
Gyors, forró zuhany után normál utcai ruhában sétáltunk fel a falu túlvégi Panzion u Hanky éttermébe. A kiszolgáló csinos fiatal lány németül és angolul is tudott, már ez is furcsa volt egy picit Szlovákiában, de maga a panzió is elismerésre méltó volt. Forró borsólevest és finom spagettit ettem; ami pedig a sztrapacskát (szlovákul: hálusky) illeti, azt előre kell kérni, ha nem eszünk legalább 3 adaggal. Az utolsó hűs fél órányi tekerés után a forró tea is jót tett. Mivel még elmúlt nap és egy picikét túra közben is köhögtem, köhécseltem, ráadásul a szeles idő is éppen ellenem szólt - mert a szél estig elő szokta hozni tüdőérzékenységemet -, mondtam is a fiúknak: "-A kulcskérdés, a lényeg először is, hogy reggel egészségesen ébredjek!" 23 óra tájékán jöttünk el az étteremből; mondta is a lány: ma nem szokásos napjuk volt; ha lehet legközelebb menjünk ½ 8 - 8-ra.
¾ 12 körül - combjaink sportkrémezése után - kerültünk ágyba. Mivel a fürdőben ment a fűtés, alváshoz a szoba is talán melegebb volt a kelleténél, így végül bukóra nyitott ablaknál aludtunk. Ami a másnapot illeti, megegyeztünk, hogy szó sem lehet kemény túráról. Persze a pihenő-, illetve laza nap csak annyit jelentett, hogy bőven kialudjuk magunkat, nem sietünk sehová, és déltájt - már melegben - nekivágunk az 1946m magas Králova Holának. Lefekvés előtt - kedvcsinálóként még elolvastam mit ír magammal vitt bringás térképem szöveges füzetecskéje az emelkedőről: a két kifejezés - very demanding ascent (nagyon megerőltető emelkedő), és ardous climb (meredek, fáradtságos mászás) - FB szerint azt sejtette, hogy valóban komoly emelkedő vár ránk:
Ami a teljes napot illeti, úgy gondoltuk, az emelkedőn kívül már csak annyit fogunk tekerni, ami jól esik. A "kötelező" program mindössze ez az egy mászás lesz.
Adatok: TR/D: 121,48 TM: 5:17:59 DST: 111,9 AVS: 21,1

Szintemelkedés: 1363 m

Látogatók száma: 1