Szerzői jogok!

Hágóim bemutatása
(1994-2004)

2003 - Horváto.,
Montenegro

2002 - Görögo.

2001 - Svájc

2000 - Dolomitok
Garda-tó
Velence>

1999 - Tátra

1998 - Tátra

1997 - Tátra

1995 - Tátra

1993 - Tátra

Cikkeim

További
túraleírások

15. nap: Petit St Bernard hágó

Bár a csörgőórát 6:35-re állítottam, éjjel 4 órakor felébredtem és egy ideig nem is tudtam aludni: meleg is volt a sátorban, meg is szomjaztam. Végül újabb 1 és még újabb fél óra szundítás után keltem. 6:20-tól közepesen távoli folyamatos égzengés mellett pakoltam össze, bontottam sátrat. Általában enyhén felhős, néhol szakadozott volt az ég, de ÉNY felé sötétszürke. Már éppen a sátram bontottam, amikor egy elhaladó autóból fiatalok odakiabáltak: Buon Giouno! 7:01-kor nekivágtam a Chivassóig előttem álló kb. 15 km-nek. Éhgyomorra nehezen indult a tekerés egy kis buckán fölfelé, de aztán - részben a felhők fenyegetettsége, a mellettem látható, de engem nem fenyegető felhőktől hallható égdörgés miatt - már 28-30 km/ó-val suhantam (a legvégén 26 km/ó-val). Számomra is érthetetlen volt ez a sebesség!!
Meleg idő volt: alig múlt 7 óra és alul-fölül rövidben hajthattam; hőmérő 25 fokot jelzett. Chivassóban, az este óta ismerős utakon ezúttal sikerült ügyesen a vasúthoz navigálnom magam. Mázlim volt, hogy útközben egy utcában, az út mellett véletlenül találtam egy kutat, ahol megmoshattam arcom, karom, és kivehettem az előző napi második kontaktlencsét.
Reggelire való vásárlás, illetve vonatjegy miatti pénzkivét után 1 9-re érkeztem a vasútállomásra. Még 1 órám volt Milánóba tartó vonatom indulásáig. A pénztárnál 4,58 EUR-ba került a jegy Milánóig, onnan 19,16 EUR Mestréig, majd 5,46 EUR Triesztig, plusz a napi bringajegy: 3,5 EUR. Mivel a szerelvény Torinóból érkezett, izgatottan figyeltem érkezését: mindössze 1 percet állt az állomáson, így gyorsan meg kellett találni, hogy elöl-, vagy hátul van-e a bringaszállító kocsi és fel is kellett pakolni. Hátul gond nélkül felcuccoltam. Bár a bringás rész eléggé tele volt már drótszamarakkal, elfért az enyém is. Az utazás elején még inkább nézelődtem, gondoltam vissza a túra korábbi napjaira, majd miután fél óra vonatozás után esőzónába értünk, hamarosan jegyzeteléssel múlattam az időt. Nagy mázlim lett, hogy épp e napra esett a teljes napos vonatozás. Bezzeg, ha egy nappal tovább maradtam volna Bourg St Maurice-ban, Courchevelre hidegben, esőben kapaszkodhattam volna fel, vagy maradt volna a sátorban gubbasztás, vagy ház fedele alatti várakozás.
Megállapítottam: "-Igazán jól fejezem be a túrát! Kellemesen meleg vonatfülkéből nézek ki a városi hőmérők szerinti 20-21 fokos esős időre." Mivel a megismert 10-12 fős gimnazista társaság is Mestre felé utazott tovább és vonatunk késett kicsit, megállapítottuk: mindössze 18 percünk lesz az átszállásra. Ezért is, illetve mert ők is, én is bringatúrázók voltunk, segítettük egymást a milánói pályaudvaron. Angolul beszélgetve tudtam meg, hogy velem szemben ők éppen "most" kezdték a túrájukat: Salzburg felé tekernek majd.
Még a milánói pályaudvaron sem volt mód lifttel a sínek alá ereszkedni, lépcsőn kellett cipelni a bringámat. Bár a vonaton a kalauz szerette volna, ha én is lepakolom a cuccokat a drótszamaramról, sikerült megúsznom. Két kerekén utazhatott "túratársam." A gimnazisták bringáival együtt összesen kb. 14 bringa éppen csak elfért a helyiségben. "-Olaszországban milyen népszerű a bringázás!"
Továbbra is esőben, de nagyon jó hangulatban utaztunk: kifejezetten jól, boldognak éreztem magam: míg kint zuhogott, a fülkében kellemes idő volt, a fiatalok pedig jól eső gitárzene mellett énekeltek. Mint egy táborban!
A térképet nézegetve öröm volt látni, ahogy átszelem az országot: Milanó, Brescia, Verona.... fél Európát bejárom….(Francia Alpok, Olaszország, Szlovénia, Magyarország). Testvéremnek, Ildinek sms-ben megüzentem a helyzetet (vadkemping után esőben vonatozom..), mire azt az infórmációt tudhattam meg, hogy otthon bezzeg még 34 fok "dönget". Irigyelték az én kellemes időmet! Így zárta: "-Hétfőn várunk!" De jó volt kimondani: Holnapután hazaérek!
Jegyzetelésen kívül a gitárzene mellett megint jól esett az ablakon kibámulva elmerengeni, örülni a sikeres, élménydús túrának. Visszagondolva, egy híján minden betervezett emelkedőt - a 2802 m magas Cime de la Bonettétől kezdve, a legendás Izoard és Galibier hágókon, Alpe d'Huezen át egészen La Plagne-ig és a Col de l'Iseranig - sikerült felkeresnem; egyetlen kivétel akadt csupán: Les deux Alpes. KB a tervezett emelkedők 95%-t felkerestem. A francia Alpokat híres hágókon átszelő út neve Route Grandes Alpes, túrám még annál is több emelkedőm járt. Más viszonyítást nézve, a túrámon több szintemelkedést és hágóutat, emelkedőt kerestem fel, mint a Tour de France profijai - igaz több nap alatt és lassabban, viszont megpakolt bringával. Ők a francia alpokban pl egy Tour alatt max. 7-8 komoly emelkedőt küzdenek le, én 19-et. Kiszámoltam, hogy az alpesi részen átlagosan napi 2482 m szintemelkedést hajtottam. Túl a túrán, a vonaton utazva örültem, hogy: "-Ez már az enyém! Senki nem veheti el tőlem!" Ráadásul úgy éreztem, hogy ezzel a túrával már igazán beléptem a komoly bringatúrázók közé, a világjárók közé.
Ami a magyar kerekeseket, túraleírásokat illeti, korábban még újságban és interneten sem találtam Francia Alpesi hágókról szóló bringatúra-leírásokat: "-Élménybeszámolómmal az első lehetek, úttörő, aki tapasztalatait követve mások is felfedezhetik majd a Tour neves emelkedőit. (nem nagyképűségből írom, de én is így voltam egy-két külföldi túrázóval, az ő túraleírásaik (PL. Jerry Nilsoné, vagy Jobst Brandté, stb) segítettek engem.)
Már azon is járt az eszem, hogy milyen internetes honlapokra linkelem majd fel, vagy küldöm el túrámat.
A gimnazista csapat Veronában szállt le, továbbhaladva Vicenza környékén már bizony világosodni kezdett. Előretekintve már sütött a Nap. "-Lehet, hogy megelőzzük a frontot ?" - gondoltam. Újra gondolkodhattam az esti tekerésen: meddig juthatok még el a megérkező eső előtt ? "-De jó lenne, ha éjjel átvonulna az eső, és másnap már szárazban tekerhetnék!"
Mestrében (14:40) már csupán enyhén felhős időben, de 30-32 fokban szálltam le a vonatról. A peronokon tömeg volt, minden nációból akadtak népek: fehérek, sárgák (kínaiak, japánok) és feketék is. Egy szempontból, nem csak elvben nem örültem a tömegnek: "-Ha meglátom, hogy befutó vonatom elején, vagy végén van a bringakocsi, a zsúfolt peronon kell végigrobognom, hogy időben fel tudjak szállni!" A mestrei pályaudvar nagy forgalma mást is jelentett: míg máshol nyugodtan várhatom peronomon a 3 óra múlva induló, érkező vonatomat, itt a fél óra alatt is, időközben 2 másik vonat is érkezett és ment tovább. Akár csak a repülőtereken, amikor 10 percenként jönnek-mennek a gépek. Itt is ez történt a vágányomon!
Ami a felszállást illeti, végül kár volt aggódnom: gond nélkül odaértem a vonat végébe és helyem is akadt. Már ismerős terepen utaztam Szlovánia felé: 2000-ben Jesolótól e tájon tekertem Triesztig; ismerős városokon suhantam át: Portogruaró, Monfalcone, stb. Vonatunk ahogy az utolsó 30 km-re ért a Nap már teljes erővel tudott sütni; teljesen elhagytuk a frontot. Sajnos a vonaton annyira elmerültem a jegyzetelésben, hogy elfelejtettem felnézni és gyönyörködni a Miramare kastélyban, sajnáltam!
Triesztbe megérkezve szerettem volna bevásárolni, de nem ment könnyen. A központban, saroktól sarokig gurulva eleinte főleg csak divat-, ruhaüzleteket találtam. Már-már méregbe gurultam, mikor élelmiszerboltot is sikerült találnom (briósokat, felvágottat, pudingot, zsömléket is, csomagolt kenyeret vettem.). Miután megtaláltam a szlovén határ előtti, hegytetei Villa Opicina kitáblázását, napsütésben vághattam neki a kétsávos úton kezdődő kaptatónak. Az emelkedő szerencsére moderált, közepesen-enyhén meredek volt, így jó formában, 15 km/ó-val tudtam fölfelé haladni. Nyugat felé jól láttam a front felhőzetének szélét, mégis keleti szél fújt. Mivel megéheztem és már-már kínlódva, éhség miatti türelmetlenséggel hajtottam az utolsó kilométereken, egyre morcosabb lettem, amikor nem találtam egyből kényelmes ülőhelyeket, padokat. Sem az út mentén, de még az obeliszk környékén sem akadt pad, csak rövid panorámasétány, két foglalt paddal. Végül dacosan az erdei sétány kőkorlátjára ülve falatoztam kenyeret, felvágottat, almát. Amikor bárki is meglepetten nézett rám, szúrós szemmel reagáltam le. "-Mit néznek? Nincs hová leülni! Nem érdekel, mit gondolnak, a padok foglaltak; nekem viszont ennem kell!"
A határ előtti utolsóm 2-3 km-t, ahogy két hete sem szerettem, most sem volt okom: ellenszélben küzdhettem, majd hajtottam el nyugodtan a 30-as autósor mellett. A határőr is továbbot intett, így 19:15-kor Szlovéniába, Magyarország szomszédjába értem. Ahogy az ellenszélben és 1,5 órával naplemente előtt kelet felé hajtottam eszembe jutott, amikor 2000-ben jártam ugyanott. A különbség az volt, hogy akkor este 7-kor Triesztből indultam, ráadásul akkor már 140 km volt a lábamban. 2004-ben azonban friss voltam és korábban is volt.
Senozecéig lejtett az út, onnan Storjéig néhol haladós-lejtős volt, máskor ellenszeles-küzdelmes és lassú. Éppen 100%-osan szemből fújt a szél! Két ok miatt is bosszantott az ellenszél:
1, két hete ugyanott is ellenszelem volt, akkor épp ellenkező irányban haladva!
2, Ha nyugatról keletre tart a front, akkor a szél miért ellenkező irányban fúj, mint ahogy a felhők jönnek?
Persze itt is optimistán gondolkodtam: "-Na majd, ha fordul az út,remélem a hegy felfogja a szelet!" Máskor meg bosszúsan pofáztam a szélnek: "-Fújjál csak, már úgysem tehetsz semmit! Már nem tudsz megállítani, a túra lényegét már megcsináltam! Múltkor csak Senozecéig jutottam, de most nem tudod megakadályozni, hogy eljussak Postojnáig!"
Senozece felé végül a vártnál könnyebb emelkedős utat küzdöttem le; az első 2 km emelkedő után ez már lépcsőzetesen történt, a kaptatók közt sík szakaszokkal. Kb. 1 9-kor érkeztem Senozecébe. A 2000. évben bevált fogadó becsődöltnek tűnt, az életnek semmi jele nem volt. Úgy tűnt, kicsi lehetett a forgalma. A lépcsőn ülve nyugodtan elmajszoltam két péksütit, majd továbbindultam….. mégis vadkempinget nézni. Azért döntöttem mégis így, mert már Senozece előtt éreztem, hogy erős szélben néha-néha már fázik a lábam. "-Ilyen erős szélben, hűvösben minek feleslegesen széthajtani magam, szürkületig hajtani, mikor másnap is van még rá idő?"
Megfelelő vadkempinghely már Senozece előtt is akadt, nem tartottam, hogy nem találok, így a vízvétel miatt kellett figyelnem. Egy ÖMV benzinkút épp jókor jött. A falut 1 km-rel elhagyva fák-bokrok mögött máris szuper helyet találtam éjszakámhoz. Ideális volt: a fák megfogták a szelet és a kocsik elől is elrejtettek. Ahogy körbenéztem, érdekes volt észrevenni, hogy mintha a felhők megálltak volna a tenger és a szárazföld találkozásánál; nem követtek. Bár a sátrat esőre készülve alaposan kifeszítettem, bringámat nylonnal letakartam, az éjszakai eső bizony elmaradt.
Esti nosztalgia videózás (Iseran hágóút) után már 10 órakor lefeküdtem.

Adatok:
Trieszt, emelk kezdete TM: 1:18:30 DST: 23
Villa Opicina obeliszk TM: 1:56:13 DST: 31,87 AVS: 17,25
Sezana TM: 2:19:00 DST: 39,25 AVS: 17,65
Senozece, vadkemping TM: 3:21:49 DST: 55,97 AVS: 17,17 MXS: 37,6 TR/D: 56,11 ODO: 1689

Szintemelkedés: 628 m
Látogatottsági statisztika: