Szerzői jogok!

Hágóim bemutatása
(1994-2004)

2003 - Horváto.,
Montenegro

2002 - Görögo.

2001 - Svájc

2000 - Dolomitok
Garda-tó
Velence>

1999 - Tátra

1998 - Tátra

1997 - Tátra

1995 - Tátra

1993 - Tátra

Cikkeim

További
túraleírások

14. nap: Cormet Roseland hágó

16. nap

Óracsörgatés nélkül 3 8-kor napos, kék eges időre, alpesi túrám utolsó - közepes nehéznek ígérkező - hágóútjának napjára ébredtem. Mosdás után a szomszédos áruházban bevásároltam, majd sátramban ülve nyugodtan megreggeliztem; nem rohantam. Szokás szerint először a finomsággal, ananászos péksütivel kezdtemJ A 3 éjért bő 24 EUR-t fizettem, majd 10:35-kor a városközpont felé hagytam el a kempinget. Utoljára vásárolhattam francia területen, így szívesen vettem volna kisebb ajándékokat, vagy magamnak, valami alpesi, bringás kiadványt (könyvesboltban láttam egyébként Route des Grandes Alpes könyvet); hiába. Egy olasz térkép kapcsán még haboztam, végül nem költöttem rá: ha mégis kell majd, veszek Aostában, Olaszországban.
11:30-kor már a Petit St Bernard hágó (2188 m) tábláit figyelve hajtottam keletnek. 3 napja mindig a kemping felé kanyarodtam, most furcsa volt nem letérni; jól esett a környék felfedezése után továbbállni. A hágódiagramom az első 4 km-re 8%-os, majd utána végig (4)-5-6%-os meredekséget jelölt. Nem ígérkezett (volna) nehéznek! A következő település Seez felé már jócskán emelkedett az út, de nem tűnt 8%-nak. A Nap elé enyhe fátyolfelhők úsztak, szűrt fényt kaptam csak és a levegőt is párásabbnak éreztem, ezért is izzadtam nagyon a kezdeti kilométereken. Nyugat felé - pl. Les Arcs felé) hamarosan picit sötétebb felhők is feltűntek, de eső még nem fenyegetett. Pár kilométernyi emelkedő után csalódottan konstatáltam, hogy "Nem érzem elég erősnek magam". Nem éreztem formában magam; lankás szakaszokon ezúttal nem nagyon éreztem "ingerét" a nagyobb fokozatra váltásnak, inkább élveztem a könnyebb terepet. Általában egyébként 2-esben hajtottam, 11 km/ó-val. Ideális meredekségű volt a kaptató, ezért sem örültem, hogy nem tudtam kihasználni és könnyedén haladni rajta. Az első 4-5 km-en még többször elszórt házak között vezetett az út, később már csupán erdőben.
Erőnlétem kapcsán megint arra gondoltam: "-Biztos a már-már szokásos: nehezen indul, eleinte még nem hiányzik az emelkedő (talán a pihenőnap hiánya miatt ?), ám aztán belejövök és minden rendben lesz!" Máskor is előfordult már a kaptatók kezdetén, hogy úgy éreztem: "majdcsak feljutok valahogy, akár több megállással, vagy kisebb fokozatban." Nem elégséges frissességem mellé újabb apró bosszantó dolgot "kaptam": néha-néha 1 - 1 percenként picit ciripelt a racsni, vagy a váltó. Mivel bosszantott, zavart a dolog, fél kilométerenként meg-megálltam és igyekeztem beállítani: nem akartam, hogy netán idő előtt elkopjon a lánc és elszakadjon. Izzadásos megállásokkal alaposan megszenvedtem vele, mire nem csak időlegesen, hanem végleg megszűnt a felesleges hang.
Fáradtasan hagytam magam mögött a kilométereket: éreztem, hogy nem túl meredek, mégsem tudtam gyorsítani. Tudtam, hogy jobb formában gyorsabb lennék, mégsem voltam képes rá. Elgondolkodtam azon is, hogy vajon esetleg lelki tényezők is belejátszottak: az ember annyira turbózza fel magát, amennyire szükséges. "-Lehet, hogy mivel utolsó hegyi napom volt és nem tűnt komoly emelkedőnek, talán lelkileg nem szívtam fel eléggé magam? Talán túlzottan azon járt már az eszem, hogy ez már szinte nem is az alpesi rész, hanem az azt követő hazaút? Vagy kijött a sorozatos tekerések okozta fáradtság ?" (Elmúlt nap is 3600m szintet gyűrtem le.)
Az erdei úton szerpentinezve 1400m magasságban arra lettem figyelmes, hogy időközben itt-ott igencsak befelhősödött: már nem csak Val d'Isere és Les Arcs felé, hanem már az előző napi túrám, a Cormet Roseland felé, a város mögött emelkedő hegyek csúcsai körül is felhők tűntek fel, sőt ereszkedtek lefelé. A szél is feltámadt, a nap sem sütött már… Éppen utolsó hegyi napomon! Örültem, hogy e napra tettem, azaz egy nappal előbbre hoztam az Olaszországba átkelést. Előző nap anyu sms-en üzente, hogy náluk Ausztriában, a Lofernél szombatra mondták a lehűlést - talán az érkezhetett meg hozzám? - gondoltam.
A 8. km után kezdtem megálláson - és kis falatozáson - gondolkodni; ám úgy döntöttem: legalább a 10. km-ig még el kéne hajtani, na meg megfelelő, ülőhelyes, akár pados pihenőhely lenne az igazi! Mire egy kanyarban, padokkal megfelelő helyet találtam, az utolsó 2 kilométert már erős szélben, picirit csepegő esőben tettem meg. Mindhárom mazsolás péksütim elpusztítása után kicsit aggódva folytattam utam: "-Viharos szélben s esőben nem lenne öröm nyílt terepen, 2000m felett tekerni" - gondoltam.
A szél igazán akkor volt kellemetlen, amikor belekapott a csomagba. Még szerencse, hogy a kaptató nem volt meredek. Elszomorító volt, hogy mikor kilométerórám szerint (kapató elejéről) már a 13. km-nál jártam, akkor értem csak a Belvedere hotelhez; a diagram szerint így még nem 5, hanem 7-8 km várt rám a La Rosiere településig. Az erős (tomboló ?) szél miatt már hosszú fölsőmet is fel kellett vennem; a fák erősen hajladoztak! Mire La Rosiere-be értem a felhők szinte észrevétlenül vékonyodtak, világosodott Val d'Isere felé is, és enyhült a szél is. Visszavetkőzhettem rövidujjúra :-)
Az 1850m-en fekvő La Rosiere-ben már táblák jelezték merre van "ITALIA". Egymást érték az appartmanok, szállodák, vendéglők, bárok, sport-, vagy ruhaboltok, viszont élelmiszerboltot, vagy utcai kutat egyet sem találtam. Pedig nagyon jó lett volna mindkettő!
Az üdülőfalu végén mivel gombócos fagyit is hirdettek - letértem egy bárba. Asztalhoz ülve citromos üdítővel és három gombócos kehellyel ünnepeltem Francia Alpok túrám sikerét! Jól esett a csodás panorámában gyönyörködve élvezni az ízeket, és visszagondolni a szép emlékekre, nagy teljesítményekre. Klassz volt végigtekinteni az elmúlt napi túrám helyein: Az Isere völgy felől érkeztem, utána jobbra láthattam a 2 napja leküzdött (La Rosiere-nél még magasabban található) Les Arcs-ot, majd Bourg St Maurice-tól északra pedig a Cormet Roseland völgye ágazott le, ahol elmúlt nap jártam. A negyedik völgy pedig épp az aktuális, a Petit St Bernard völgye volt. E hágóból is már csak az utolsó lankásabb kilométerek következtek.
Így is lehet a túrát élvezni: pihenés, ízek élvezete és a kilátás öröme együtt. Ha visszagondoltam mondjuk Barcelonette környékére, ott is hasonlóan bejártam minden völgyet: Bonettéről érkeztem, felkerestem az Allost, Cayolle-t is, míg a Vars hágón hajtottam tovább. 2004-2006-os években szintén felkerestem már a Briancon környékieket is: Izoard (2361 m), Granon (2413 m), Fort Gondran (2347 m) és Lautaret, Galibier (2645 m).
Víz helyett egy időre jól szolgált a kapott üdítő, bár végül a település végén, egy public WC-nél vizet is tudtam venni. Mielőtt a hágóút elhagyta a körpanorámás - három völgyre kilátást adó - útszakaszt, még egyszer körbefilmeztem: videókazettámból már csak 5 perc maradt hátra; kb. 15-20-szal több kellett volna. Jó helyre rakták az út széli pados pihenőhelyet is: ennél szebb helyen nem is ebédelhettem volna. Az előbújt Nap miatt vicces volt napszemüvegben - ám gyönyörködve - falatozni.
A folytatásban az út füves-sziklás völgybe fordulva haladt és már a hágó épületét is látni lehetett. Ismét hőség lett; izzadtak pedáloztam Olaszország felé! Egy felfestés 3km-re jelölte a tetőt, ám mivel ennél biztosan kevesebbnek tűnt, ez kötötte le figyelmemet. Azért feltűnt az út menti, egyesek által fotózott hófolt is. Ami a felfestést illeti, "igaza lett", mivel a hágó egy kb. 1 km hosszú, minimálisan emelkedő fennsíkot jelentett; annak vége, a tető, valóban 3 km-re volt. Amikor a tetőn, a szinte sík szakaszon megelőzött egy középkorú férfi picit bosszantott a dolog… amíg meg nem lepett azzal, hogy a tetőn kísérőautó (feleséggel) várta. Őt kiszolgálták, én teljesen saját erőmből teljesítettem. (a kritikusok kedvéért természetesen az ő teljesítménye is lehet szép magához képest, de én többre tartom, ha az ember kevesebbeket is megy, de teljesen önerőből. Találkoztam ilyen 60 éves férfivel a Gavia hágón 2005-ben!)
Maga a hágó (15:45-16:15) nem volt túl látványos; főleg az emelkedő nyújtotta pazar látványhoz és a lejtőn látott csodás kilátáshoz képest. Jobbra nem is nagyon látszottak hegyek, mindössze balra, azaz északra pár szép csúcs.
Furcsa volt visszaérni ismét az olasz feliratok ( "camere /zimmer táblák) és olasz köszönések ("Ciao!") közé. Az SFR mobiltelefon-hálózatról Omnitelre váltottam (miért nem vodafone ?) Örültem még a híresen jó olasz utaknak, de mint kiderült, kivételesen korai volt az öröm. Pre St Didierig kifejezetten rossz minőségű volt a lejtő: néha repedezett, néha kisebb gyűrődések akadtak és sajnos sokat tekergett; nem lehetett eléggé felgyorsulni, viszont sokat kellett fékezni. Hosszan semmi különleges kilátás nem nyílt, csalódást okozott a lejtő is… mígnem Pre St Didier előtt egy útépítés által felbontott kanyarból fel nem bukkant a Mount Blanc kb. 3000m magas havas, gleccseres fala. A virágos, kandelláberes, sétányos, szép faluközpontból aztán még szebb képeket lehetett csinálni, meg ámuldozni! Az Alpok legmagasabb csúcsát először talán La Plagne-ről láttam 2 napja, aztán elmúlt nap sokkal közelebbről a Cormet Roseland hágóútról is, most meg szinte a tövéből.
A települést elhagyva utam hamar egyenletesen, élvezetesen lejtő, gyorsfőút lett, így könnyedén, gyorsan haladtam Aosta felé. Eleinte néha-néha még hátranéztem a Mount Blancra, aztán 15 km után el is tűnt végleg. Kb. e 15 km után lett igazi "meleg-olaszos" völgy: sziklás, köves, meleg éghajlatot árasztó, elvétve csak hófoltokkal. Többször pálmákat, délies növényeket is láttam, erőteljesen emlékeztetett a Meránótól NY-ra található Venosta völgyre. Aosta felé közeledve egyre melegebb lett; a széles völgy domboldalain mind több ház, falvak és várak akadtak. Egymást érték a kemping táblák, aztán az autópályát is megláttam. Aosta környékén már komoly forgalom volt. 3 km-rel a város előtt szép kilátás nyílt kelet felé: az autópályán, a főutamon hömpölygő forgalom, egy folyó, a város, középen pedig egy vár. 16:15-kor, a hágón még nem gondoltam volna, de pontosan 18 órára Aostába értem.
Mivel táblák sok mindent jeleztek, de pályaudvart, station-t nem, így a központban megérzésem alapján haladtam a vasútállomást keresve. Végül épp jókor kérdeztem egy nénit, aki már ezt mondhatta: "Itt balra fordulva, az utca már oda vezet."
Furcsa és újabb jó érzés volt: reggel még masszívan az Alpokban ébredtem, havasokat láttam jobbra-balra, Aosta környékén viszont már meleg volt és a vonat Torinó, másnap pedig Szlovénia felé vitt. Reggel úgy reméltem, hogy ha időben Aostába érek, vonattal - amennyit lehet - haladni kéne! "-Jó lenne eljutni Chivassóba, mert ha másnapra maradna, nagyon korán kéne kelni (1/2 8-as vonat-indulás előtt jegyet is kell venni), illetve Chivassóban csak 15 percem lenne átszállásra. E nap este viszont így még bőven belefért a napba.
Egyetlen probléma volt csak: hol aludjak Chivasso környékén ? A térkép nem jelölt, akad kemping ? Bourg St Maurice-ben egy áruházban belekukkantottam egy térképbe, az 15km-re, egy tónál jelölt egy kempinget, de más térképeken nem láttam.
A vasútállomáson az elektromos kijelző 18:45-re írta a vonatot; ideális volt: még nápolyit, croissont venni és enni is volt addig időm. Chivassóig 8,15 EUR-t fizettem a jegyért, ám útközben jöttem rá, hogy a remélt kempinghez jobb lett volna eggyel hamarabb leszállnom. A vonatút során teljesen elhagytam a hegyeket; az utazás 2. órájában síkságon utaztam. Térképen követtem az állomásokat.
Bár leszállhattam volna egy megállóval hamarabb is, maradtam a végállomásos lekászálódásnál, mert így nem kellett kapkodnom és az a 14 km nem jelentett gondot…..
Ami viszont a gondot jelentette, az az eltévedéssel kezdődött. Chivassóban macskaköves úton indulhattam, utána meg sorozatosan kérdezősködnöm kellett, mérges, feszült is lettem, hiszen már szürkülni kezdett. Mormogtam is magamnak: most aztán épp nincs idő az eltévedésre! 20:45-kor szálltam le a vonatról, mégis 21:30 lett, mire elhagytam Chivasso házait. Egy hőmérő 29 fokot mutatott.
Még 12 km-t kellett hajtanom észak felé a kemping reményében. … és időnként apró muslincafelhőkön át. Többször csukott szájjal kellett hajtanom, hogy ne röpüljenek a számba; fejem is gyakran lehajtottam, hogy szemem is megússza a bogarakat. A szántók között vezető út tök egyenesen haladt, a "közeledő" sötétség miatt 24-27 km/ó-val robogtam. Caluso elején szerettem volna egy lakóautót követni, de végül eltűnt a szemeim elől. Kérdezősködések eredményeként találtam ugyan egy tavat, de a környékén már tök sötétben tekeregtem. Elegem lett! Végül egy - éppen kisebb banzájt lebonyolító - étterembe merészeltem benézni és megkérdezni: kemping nincs, de vizet legalább adott! Maradt hát a vadkemping! - döntöttem. 1 km tekerés után jobbra a tó felé enyhe füves lejtő akadt; éppen ideális sátorverésre! Egészen addig örültem, amíg a mező közepe felé nem kezdtem tólni a bringát: a szúnyogok nagyon csíptek!
Csak folyamatos mozgás mellett lehetett sátrat állítani. Piros hátsó lámpám segítségével elfogyasztott vacsi után 11 óra tájban tértem nyugovóra: Olaszországban először egyedül vadkempingezve. (Tükröt nélkülözve alvás előtt csak az egyik kontaktlencsét sikerült kivennem.)

Adatok:
Petit St Bernard hágó (15:45 - 16:15) TM: 2:32:35 DST: 30,23 AVS: 12,04
Aosta TM: 4:19:38 DST: 86,0 AVS: 20,15
VONAT után Vadkemping TM: 5:30:39 DST: 112,98 AVS: 20,85 TR/D: 118,46 MXS: 59,3 ODO: …..??

Szintemelkedés:
- Petit St Bernard hágó (2188 m) = 2188 - 810 = 1378 m
- apró buckák a vadkempingig 40 m
ÖSSZESEN: 1418 m

Látogatottsági statisztika: