Szerzői jogok!

Hágóim bemutatása
(1994-2004)

2003 - Horváto.,
Montenegro

2002 - Görögo.

2001 - Svájc

2000 - Dolomitok
Garda-tó
Velence>

1999 - Tátra

1998 - Tátra

1997 - Tátra

1995 - Tátra

1993 - Tátra

Cikkeim

További
túraleírások

12. nap

14. nap

Kék égre, szép időre ébredtem. Amint a Nap a sátramra sütött, nehezen lehetett odabent megmaradni; nagyon bemelegedett. A hátralevő napokkal kalkulálva többedszer át kellett mindent számolnom, mert nem érettem valamit: nehezen akartam elhinni, hogy tényleg 3 szabadnapom van még az Olaszországba való visszatérés előtt. Nehezen, de végül elhittem: bár eredendően 2 szabadnapot terveztem Bourg St Maurice-ba, ám a Barcelonnette óta tologatott esőnapom idáig megtartva ezek összesen 3 napot adtak ki.
Minden lehetőséget igyekeztem figyelembe venni; hasznosan akartam kihasználni ezt a 3 napot. Bár felmerült, hogy felkeressem a Lac Leman (Genfi tó) közeli hágókat is, az Aravist, Colombiere-t, Joux Plane-t, ám mivel ez az oda-vissza - csomagos - vonulással és egy helyi nappal együtt épp 3 napot jelentett volna, elvetettem. Ebben az esetben kimaradt volna La Plagne és Les Arcs is, ezt pedig nem akartam. Továbbvonulás nélkül a helyi célpontok maradtak: Cormet de Roseland, Saises hágó, La Plagne, Les Arcs és esetleg Courchevel.
Végül a 3 szabadnapom ellenére, mégis arra jutottam, kettőt maradok csak a városban. E két napra fix programjaim voltak: La Plagne és Les Arcs előbb egy közepes napként, majd a következőre egy nehéz: Cormet de Roseland és a Saises hágó és ismét a Roseland, ám a harmadikra... ? Mivel dél felől, az Iseran hágón át érkeztem, és a Kis Szent Bernárd hágón át akartam Olaszországba továbbmenni, két helyi túrámon kívül már csak Courchevel kaptatója maradt volna egyedüliként. Ezért az egy, távolabbi emelkedőért (ami tövéig 40 km-t kellett volna hajtanom, majd utána este vissza is) nem akartam még egy napot maradni, jobbnak láttam inkább átkelni Olaszországba és esetleg a Matterhorn alá felkerekezni, vagy egy nappal hamarabb hazaérni. Így is rengeteg élményt szereztem már. (Utólag belegondolva: ha egy napot maradtam volna, akkor épp az országos esős napon kellett volna átkelnem a Kis Szent Bernárd hágón.) Laza napra készültem, nem siettem sehová, hiszen tudtam, hogy La Plagne és Les Arcs emelkedője bőven belefér a napba. Zuhanyozás után a recepcióra mentem, utólag bejelentkezni. A hölgy megnézte a sátram és azt mondta: elvileg 1-2 napon belül érkezhetnek oda mások, mert több hely előre le van foglalva, de egyelőre - ha a szomszédokat (akikhez jönnének más nyaralók) nem bántja ideiglenes helyfoglalásom, akkor - maradhatok.
Reggeli után a városközpontba tekertem szétnézni. Néhány ilyen reggelem volt csak, amikor nyugodtan, az idő múlásával nem törődve nézelődtem, fedeztem fel a környéket: picit hasonló reggelem volt Barcelonnette-ben, illetve La Bourg d’Oisansban. Jól esett lassan, bringám tólva nézelődni a sétálóutcában; internetkávézót is kerestem. Ha már eddig nem írtam e-mailt haza, akkor legalább pár nappal a vége előtt meg akartam tenni. Itt tényleg lett volna rá fél órám. A Tourist Office ugyan elirányított egy internetkávézóhoz, ám azt zárva találtam. Visszaúton kajavásárlás előtt még benéztem az Intersport áruházba: meglepve tapasztaltam, hogy itt már nincsa akkora kultusza a kerékpározásnak, nincs úgy felkapva, mint a Galibier hágó, vagy Alpe d’Huez környékén. Profi csapatmezeket és Tour-os mezeket sem árultak. A szomszédos élelmiszeráruházban bőségesen vásároltam; mindent amit csak a szemem és szervezetem megkívánt: vettem felvágottat, finom péksütiket, Powerade-t is és "bónusz"ként egy gyümölcskonzervet is. Túrám előtt még ruhát is kellett mosnom, kiteregetnem a sátor oldalára, így végül csak 11:26-kor hagytam el a kempinget. A nap hevesen tűzött, picit aggódtam is: vajon mennyire tesz jót ez a tűző Nap a mezeknek?
Ami a túrámat illeti, célszerűbb volt délelőtt La Plagne-ra kerekezni, hiszen Les Arcs közvetlenül a kemping fölött volt, ezért úgy gondoltam, hogy ha estére ütemezem utóbbit, akkor azután onnan már csak haza kell gurulnom. Mivel a napomat két fél túrára bontottam, nem sok cuccot kellett magammal vinnem: esőkabátot sem vittem és kaját sem sokat; mindössze két mazsolás-vaniliás tekercset és két banánt. A meleg időben a - picike buckáktól eltekintve - többnyire enyhén lejtős úton öröm volt a tekerés. Talán hosszabbra számítottam, így még jobban esett fél órán belül, éppen délre a 661 m magasan épült Aime-be érni. Kellemes, barátságos település volt; vár és szép virágok is akadtak; a hátterül szolgáló hegyoldalra bájos falvacskák "tapadtak".
A főút alatti átkelés után kezdődött meg a 20 km-es emelkedő. Ismét meredekségdiagram nélkül tapostam a pedált. (Otthon megnézve: a kaptató szinte végig elég egyenletesen halad fölfelé. Míg alsó fele 7,3 - 8,3%-os, fölseje 5,1-7,6%-os meredekségű.)
2 km után egy kis településen hajtottam át, a térkép a következő ember lakta "vidéknek" már magát La Plagne-t jelölte, 1800-2000 m magasan. Bár kellemes erdőben haladt az emelkedő, mivel időnként kilátás is akadt a völgyre, így folyamatosan lehetett követni, mennyivel kapaszkodtam már fölé. Az első hajtűkanyarban tábla jelezte a magasságot. Az út kifejezetten jó minőségű volt, egyenletes - kb. 7,5 - 8%-os meredekséggel emelkedett és a hajtűkanyarok is szép ívben fordultak. Miután 3 km után megszabadultam a hasam terhelő felesleges víztől, ritmusom megtalálva, a mászást élvezve haladtam fölfelé. 6-8 km-n át meg sem álltam. A 7-8%-os emelkedőn 2-es fokozatban, 10-11 km/ó-val hajtottam. Meglepett, hogy csak ott, kb. az emelkedő felénél értem arra a helyre, amire az 1995-ös Tour közvetítésből emlékeztem: NAGYON IS! A mezei szakaszon kedvencem, Miguel Indurain lassan az élre állt és a szökésnek induló Tonkovval együtt megindult. Tonkov is csak kb 1-2 km-t bírta, ott egy pillanat alatt Indurain állva hagyta. Szemmel jól látható volt, ahogy nőtt köztük a távolság. (utólag a szintdiagramot megnézve kiderült, hogy épp az emelkedő közepén akad egy 10,4%-os kilométer - ha igaz.) Indurain a kb. 120 km óta szökésben levő, és sárga trikóját veszélyeztető Alex Züllét vette üldözőbe. A hátralevő 8-10 km-en azt hiszen 2 és fél perc hátrányt dolgozott le. Sok minden megmaradt emlékezetemből erről a fél óráról; leginkább talán ez az emlék miatt akartam én is felkerekezni La Plagne-ba, ahol kedvencem az egyik legemlékezetesebbet hajtotta pályafutása során.
Időközben a magasságkijelzések igencsak megritkultak: már csak minden ötödikben írták ki. A La Plagne-i, szintén kisforgalmú, szép emelkedő volt; ám a Madeleine-hez és a Glandonhoz hasonlítva itt már bringásból is kevesebb akadt: a kaptatón oda-vissza mindössze hattal találkoztam.
Kb. 1300-1400 m-en lehetett először meglátni magát La Plagne települést: az út a hegyoldal külső oldaláról már picit befelé tekergett. Egy parkoló közelében, egy fakorlátra ülve jól esett pár percet pihenni, és vaniliás tekercset, valamint banánt enni. A következő hajtűkanyar-tábla kellemes meglepetéssel szolgált: már 1545 m-en jártam. Picit furcsa volt: úgy rémlett, hogy az a Tour szakasz, La Plagne-ban, 1600m-en ért célba, ám az út menti táblák már La Plagne 1800-t és La Plagne 2000-t jelölték. Örültem neki, hogy még följebb juthatok. Ahogy idővel mind magasabban jártam, a völgy túloldalán emelkedő hegysor fölött - vagy a völgy végében - mind több havas hegyet láthattam. Alpe d’Huezhez hasonlóan La Plagne-ban is akadt pár nagy, doboz-szálloda, és persze kabinos sífelvonó is, melyek természetesen kissé elrondították a tájat. A település tetején azért szép családiház jellegű apartmanok is voltak. La Plagne 1800-ban egy elágazásnál kellett eldöntenem: merre tovább ?
Bal (kelet) felé Belle Plagne-t lehetett volna választani, én végül a térkép alapján nagyobb magasságot ígérő Aime 2000-t és Plagne Soleil-t választottam. Utóbbi - neve alapján - sok napsütés sejtetett. Házak, szállodák közelében vezetett már az út; a következő eláazásnál Plagne Soleil felé kanyarodtam: "-Onnan majd jobb lesz a hátam mögül sütő napfénnyel Aime 2000-re visza/lenézni, vagy fotózni." Szép apartmanházak között, szinte forgalommentes úton kapaszkodtam fölfelé. Akadt ugyan Spar áruház is a lakótelepinek tűnő házak között, ám zárva találtam. Egy kis helyi infotábla térképe Plagne Soleilt és Plagne villagest is 1950 m-re jelezte, ám mivel utóbbinál még továbbvezető utat jelölt, nem volt kérdéses, hogy azt választom. Az utolsó házak között jóformán már nem is úton, hanem utcában tekertem; még 1-2 házsort lehetett magasabban látni. Végül egy széles parkolóból - ahol gyerekek freesbee-ztek - már csak egy, néhol még megmaradt aszfaltcsíkos, de inkább murvás út haladt tovább egy közeli épülethez. Egy néger montist és két futót követve értem fel a kis nyeregbe. A túristáknak kirakott tábla 2140m-es magasságot jelölt; örültem neki! 3 perc híján 2 órát tekertem fölfelé. (Az emelkedő annyira egyenletes meredekségű volt, hogy 1-esbe vissza sem kellett váltanom!)
Körpanoráma nyílt a tájra: dél felé, 2500-2700 m-es, imitt-amott picit havas hegyek magasodtak, oldalukon egy-két sífelvonóval. Nyugat felé Aime La Plagne igazolta, hogy jól döntöttem az elágazásoknál: a házak is lejjebb voltak picivel; úgy tűnt, hogy kerékpárral ott nem lehetett volna ilyen magasra feljutni. Észak és kelet felé alm jellegű volt a környék kis buckákkal, legelőkkel, elszórtan törpefenyőkkel, egy-két turistaházzal. Tetszett ez a barátságos, kirándulásra hivogató környék! A közeli, kb 10-20 m-rel magasabbra emelkedő buckára felsétálva (bringám ilyenkor nem szoktam lezárni, ilyen helyeken nem kel attól félni, hogy ellopnák) Kelet felé a szomszédos völgyre is át lehetett látni: ehhez hasonlóan az is síközpontnak tűnt házikókkal, szállodákkal, sífelvonókkal, sétautakkal.
A kis séta, nézelődés, filmezés után La Plagne 1800-ba gurultam vissza, onnan már nem a magasságvágy, hanem csak a kilátás volt, ami Aime 2000 felé csábított. További egy kilométer kerekezés után pillantottam meg a Mount Blancot; innen már nem takarta el semmilyen bucka. A központba visszatérve hiába szerettem volna a boltban péksütit venni, zárva volt. Kíváncsi lettem volna, hogy így nyáron mennyire korlátozottan tartanak nyitva. Az épületen belül üzletsoron végigsétálva nagyon csábító fagyizóra leltem. Nem sajnáltam rá a pénzt; úgy gondoltam megérdemlem a finomságot. A 3 gombócért 4 EUR-t fizettem (1 gombóc 1,6-ba, 2 gombóc 3 EUR-a került volna). Bár a kinti hőmérő 17 fokot mutatott, rövid mezben teljesen jó idő volt. (A lejtőn is rövidben gurultam és nem fáztam) Talán a más páratartalomtól, vagy a magasságtól lehet... - nem tudom, de kétségtelen, hogy pl 2001-ben a 2158 m magas Stilfser Jochon délután 4-5 óra körül is elég volt a rövid mez. Fagyim nyalogatása közben jól esett a hósipkás Mount Blanc-kal szemezni.
Alig kezdtem meg a lejtőt, La Plagne végében már meg is kellett állnom: gyönyörű volt a kocsiút végében emelkedő havas Mount Blanc. A lejtő igazán klassz volt a hosszú egyeneseivel, csak a hajtűkanyarok lassítottak. Gurulás közben lettem figyelmes a túra során felmerülő talán első kisebb bringás problémára: hátsó fékpofám erős fékezés után beragadt; valószínűleg a nem teljes felületű kopás miatt. Időnként így hátra kellett nyúlnom és igazgatnom.
Aime előtt a felüljárónál elsuhanva mintha bringautat jelölő táblát láttam volna az út mentén. A Bourg St Maurice-ig tartó visszaúttal is úgy jártam, mint két napja este, St Jean és St Michel között: míg én hosszan lankásan emelkedő útra számítottam, szerencsére a valóságban akadtak rövidebb lejtők és sík szakaszok is. Bourg St Maurice előtt nem sokkal tűnt fel a patak közelében vezető keskeny út; talán még bringások is hajtottak rajta. Az lehetett az Aime-ban kitáblázott bicikliút. Még a kemping előtt a bevásárlóközpontba vezetett az első utam (16:50). Péksütit, estére még baguettet és Powerade sportitalt vettem.
Miután sátram előtt gyorsan megvacsoráztam és 17:30-kor, még mindig melegben, tűző napsütésben indultam Les Arcs-ba. Megintcsak alig vittem magammal cuccot: a szerelőkészletet is megfeleztem, ennivalóból is egy keveset pakoltam csak be. A kaptatómászást illetően ezúttal újabb statisztika alapján határoztam meg a célkitűzést: a komolyabbak közül eddig minden emelkedő legalább 1000 m szintkülönbségű volt, ezúttal is el akartam ezt érni: azaz legalább 1836 m-ig akartam feltekerni. Tulajdonképpen ez leginkább egy dolog miatt merült fel így: az emelkedő ugyanis 1600 m-ig rendesen felkapaszkodott, ám onnan a 2000 m-en fekvő végpontig 11 km alatt tette meg a 400 m szintkülönbséget. Attól tartottam, hogy ha esetleg ez sokáig tartana, akkor hamarabb, már akár 1836 m-en is visszafordulnék.
A kemping után 1 km-rel egy EDF vizierőmű mellett elhajtva fordultam a lankásnak ígért kaptatóra. Egyáltalán nem kezdődött meredeken (5-6-7%-osra saccoltam; az utólag megnézett diagram is ezt erősítette meg, de 7%-os csak ritkán volt.), ám a folytatásban sem vált nehezebbé: folyamatosan 2-es és 3-as fokozatok között váltogattam; 12-14 km/ó-val haladtam. 1,5 km után vettem észre, hogy egy versenyző követ. Hiába köszöntem, a fiú nem reagált. Egy kilométeren át haladtam az élen, ő meg csak követett; könnyű versenybringával. Nevetséges! Felszerelésem minimum 4-5 kg-val volt nehezebb, mégsem vette át a vezetést. Végre aztán megelőzött; ekkor én próbáltam követni az enyéménél picit erősebb tempót. A srác minden cucc nélkül tekert, jó vádlija volt, bringáscipőjén áramvonalasító rugalmas köpeny volt. Ahogy a Madeleine hágón, ezúttal sem szerettem azokat a kerekeseket, akik minden cucc nélkül alig mennek gyorsabban, mint én a nehéz bringámmal és kis, vagy nagy táskámmal. Kilátás híján csak a srác követése foglalt le.
A városra szinte alig láttam rá, pedig igazán jól esett volna. A kilométerek sorra követték egymást, ám az út végig erdőben haladt, mindössze a 2-3 km-nkénti hajtűkanyarok és a sikló, út feletti keresztezése jelentett érdekességet, no meg a srácról való le nem szakadás. Néha már rá kellett hajtanom, hogy le ne maradjak. Végül 4 km után engedtem el; túl sok energiámba került a tempója. Persze hiába vettem vissza erőmből, talán mert idővel jobb erőre kaphattam, alig nőtt vagy stagnált a köztünk levő távolság. Bosszantott a dolog; sokkal nyugodtabban mentem volna saját tempómat, ha nem látom, hogy még mindig 100-200 m-rel hajt csak előttem. 1,5 km-n át ismét üldöztem, csökkentettem is a hátrányom egy picit, ám rá kellett jönnöm: minden erőm beleadva is kétséges lenne, hogy vissza tudnék-e zárkózni. Egy hajtűkanyar után végleg kényelmesebb és energiagazdaságosabb sebességre álltam be. A követősdi-üldözősdi közben nem is számoltam a kilométereket, így kellemes meglepetést okozott, hogy már 8-nál járok. A kilencedik után egy út széli fakorlátra ülve tartottam rövid pihenőt, ettem finom péksütit. A ritka hajtűkanyarok miatt jöttem rá menetközben, hogy "lefelé jól lehet majd haladni; ritkán kell majd a kanyarokban fékezni."
Ahogy az út idővel DNY felé tekergett, a hegy fölött mind sötétebb felhőkre lettem figyelmes. Eleinte még nem volt miért félnem, hiszen nem fenyegettek, így nyugodtan tekertem tovább. 15 km után elágazáshoz értem: Arcs 1600, Arcs 1950 és Arcs 2000-t jelölte a tábla; természetesen utóbbiakat választva keletnek fordultam. Sajnos ezekig a településekig még 9,5, illetve 10,5 km-t kellett hajtanom. Végre az út is meredekebb lett egy picit (a Magyarországon megnézett meredekségdiagram jól érzékelteti ezt: 4,9%-t 6,7%-os meredekség követte.) A kaptató alja óta itt nyílt először kilátás először észak felé, a Mount Blanc irányába, illetve a Bourg St Maurice fölötti hegyekre. A videóra rá is mondtam csalódásom: az emelkedő nem nyerte el a tetszésemet, hiszen egyrészt egy alpesi emekedőhöz képest elég könnyű meredekségű (ezért feleslegesen túl hosszú), másfelől ezeddig semmi kilátást sem nyújtott.
Egyre hibásabb lett az út is, több repedés szaladt végig rajta. Kb. 2 rendes meredekségű kilométer után értem Arcs villagesbe. Épp arra gondoltam, hogy meg kéne állni pár falatot bekapni, amikor esni kezdett. Az pont kapóra jött buszmegálló fabodega nyújtott védelmet. Ezúttal nem bántam egy rövid esőt, hiszen úgyis pihenni akartam. Ráadásul a péksüti és banán elfogyasztásánál nem is kellett sokkal tovább a buszmegállóban maradnom, hiszen 15-20 perc után el is állt az eső, én pedig már mehettem is tovább. Az út is alig csicsogott már. 1-2 km után az út tovább fordult dél felé és bő 2 km-n át síkon haladt. Klasszul gőzölgött az aszfalt. Időközben az eső már Kis Szent Bernárd hágó környékénél járt, ott borították be a környéket a felhői. A hegy árnyékos, keleti oldalán haladva ½ - ¾ 8 táján értem az utolsó 3-4 km-es, meredekebb szakaszra. Mivel a Nap sem sütött már oda és az eső is lehűtötte a levegőt, nagyon a felöltözésen gondolkodtam, amit végül épp a, testet felmelegítő emelkedő miatt nem tettem meg. A hűvösebb és a csalóka árnyékos környék miatt úgy gondoltam, hogy "elég lesz, ha 1950 m-ig megyek fel, hiszen megfázni sem szeretnék és nem volna rossz világossal a kempingbe érni."
Az emelkedő kezdeténél parkoló állt az autók rendelkezésére; innen már Les Arcs 2000 otromba, doboz-szállodáira is rá lehetett látni. Az út meredek sziklák ölelésében, szinte egy katlanban tekergett a szállodák magasságába. A rövid mezben tapasztalt hőérzet már ismerős volt korábbi napokról: a karom érezte a hideget, de amúgy éppen nem fáztam. Les Arcs-ban építkezés folyt, így még csúnyább, volt, mint lehetett volna anélkül, mondjuk napsütésben. 1950 m-es magasságból végül mégsem fordultam vissza: "-Amit elkezdtem, azt be is kell fejezni!" - gondoltam "-különben is, az emelkedő legtetején úgy tűnt, pár percre még éppen elcsíphetem az utolsó napsugarakat." A végén már szinte azért igyekeztem, hogy elérjem azt. Kb. 300 méterrel a "Les Arcs 2000" tábla fölött, egy - még éppen napsütötte - parkolóban álltam meg: 20:20 volt. Klassz volt lenézni a néhány utolsó hajtűkanyarra. 5 perc időzés - öltözés és filmezés - után már indultam is.
Míg az emelkedő a gyenge meredeksége és a "beépített" sík szakasz, valamint a kevés kilátás miatt sem nyerte el a tetszésemet, lejtőnek viszont - különösen így este - ideális volt. A fölső részen a hűvösben direkt jól jött a sík szakasz, ahol a tekeréstől kicsit megmelegedhettem, lentebb pedig a kevés kanyar engedte a gyors lejutást, kevés fékezést. Félúttól azzal "szórakoztattam", foglaltam le magam, hogy azt kalkuláltam: -vajon leérek 21 órára?" Végül még a kempingig is sikerült 9 órára lejutnom. Klassz volt, hogy ennyire közel volt. Sátramhoz érve meglepetés fogadott: először csak az tűnt fel, hogy sátram külső bejáratát - amit reggel oldalra felkötöttem - valaki leeresztette. Hm… - gondoltam. A szomszéd angol párt kérdezve, ők informáltak, hogy egy fiatal hölgy védte sátram az esetleges beázástól. (szerintem nem ázott volna be) Mikor a hölgy is jelentkezett és beszámolt, készségesen megköszöntem.
Estém szokásosan zárult: sátorban vacsorával, jegyzeteléssel, zuhanyozással, másnapi túrám megtervezésével, ütemterv-összeállítással és kései (1/2 12) alvással.

Adatok: indulás: 11:26
TELJES NAP: La Plagne és Les Arcs együtt: TM: 6:16:59 DST: 122,1 AVS: 19,43 TR/D: 128,7 MXS: 64,3

Szintemelkedés:
- Aime-ig 50 m
- Aimetől la Plagne-ig = 2140 - 661 = 1479 m
- Aimetől Bourg St Maurice-ig 180 m
- Les Arcs 2000 -ig = 2000 - 836 + 10 + 10 =1184 m
ÖSSZESEN = 2893 m

Költség: - 2 Kodak filmmel együtt: 33,56 EUR