Szerzői jogok!

Hágóim bemutatása
(1994-2004)

2003 - Horváto.,
Montenegro

2002 - Görögo.

2001 - Svájc

2000 - Dolomitok
Garda-tó
Velence>

1999 - Tátra

1998 - Tátra

1997 - Tátra

1995 - Tátra

1993 - Tátra

Cikkeim

További
túraleírások

11. nap

13. nap

Nem volt jó éjszakám: majd megsültem, forgolódtam is emiatt. Fokozatosan húztam mind lejjebb a zipzárt, végül még a zoknit is levettem a hálózsákon belül. Nem értettem, miért éreztem a meleget. Persze emellett még a szél is fújt: mozgatta, zörgette a sátrat.
7:40-kor szólalt meg a csörgőóra. Nem örültem neki; bőven tudtam volna még aludni. Mivel piciri esőcseppek koppanását hallottam a sátoron, hamar kipattantam: kíváncsi voltam milyen idő fogad odakint. Az ég többnyire kék volt, itt-ott akadtak csak kis felhők. Lassan feltápászkodam és készülődés előtt még barátoknak, illetve haza küldtem smseket: "Szia ! Eddig minden a terv szerint; mögöttem 11 db. 2000m fölötti hágó. Most nagyon rossz éjszakám volt, ma még csomaggal 2770m-en kell átkerekeznem - utolsó durva mászás!"
FB-től az alábbi üzenetnek örülhettem: "-Hajrá, menni fog! Jövő héten Kékes...." - ugyanis túrám előtt jeleztem neki, hogy majd noszogasson, ha hazajövök, mert csak akkor megyek a Kékesre, különben otthon lustulok.
A Champion áruházban bátran vásároltam; mindent megvettem, amit csak kívántam. A kemping bejárata melletti fa asztal egyikénél, kényelmesen reggeliztem; hátam kellemesen melegítette a Nap. Miután mosnom is kellett (kék bringanadrágot, kesztyűt, stb), mire útnak indultam szerencsére befutott a kemping ügyintézőlánya is, így a második éjszakáért is kifizethettem a 3,5 EUR-t.
Ahhoz képest, hogy a napi hágóig, a Col d'Iseranig még kb 75 km-t kellett lankásan, majd meredeken kapaszkodnom, elég későn, 10:52-kor hagytam csak el St Michelt. Egyből a házak végén közepesen emelkedni kezdett. Hiába hittem, hogy Bonneval sur Arcig kényelmesen, egyenletesen, alig észrevehetően kúszik majd csak fel az út; egyből 15 km/ó-s lassúsággal kezdhettem a napot. Egy idő után bosszankodás helyett inkább megpróbáltam ennek is a pozitív oldalát nézni: legalább már a túra elején, jó erőben is letudok valamenyi szintemelkedést! Néhány kilométert haladtam még csak, mikor az eső csepegni kezdett. "-Ez a nap is jól kezdődik!" - gondoltam.
Az utóbbi napokban sem aggodalmaskodtam, így most sem kalkuláltam vele, hogy esetleg rossz idő miatt kénytelen lennék a, kritikus magasságban levő, 2770m magas Iseran hágó innenső oldalán maradni. Meg sem fordult a fejemben. Hátrafelé elég szomorú, szürke volt az idő, sőt előrefelé is többnyire. Kivételt épp csak az ÉK-i irány jelentett, amerre utam is kanyarodott; arrafelé világosabb volt az ég. A gyenge eső ellenére elszántan tekertem tovább, egy idő után már majdnem síkon. Miközben erővel nyomtam a pedált, és nem kíméltem magam, több dolgon is elgondolkodtam:
ˇ Az elmúlt bő héten rengeteg élményt szereztem, fent voltam három 2600m fölötti hágón, jártam legendás emelkedőkön (Izoard, Alpe d'Huez, Galibier), ezek után még ha ezúttal az eső bele is rondít a programomba, akár egy napot vánom is kell az átkeléssel, akkor sem szólhatok egy szót sem. Már eddig is jobban alakult a túra, mint átlagos alpesi időjárással alakulhatott volna.
ˇ Végigfuttattam agyamon azt a lehetőséget, hogy milyen esetben döntök majd az Iseran hágó innenső felén való alvásról, illetve mennyi eső miatti várakozás fér bele, hogy még megpróbálkozhassam e nap az átkeléssel: úgy gondoltam 2, maximum 3 óra fér bele várakozásra. Legkésőbb 7 - ½ 8-ra fel kellett érnem a nyeregbe.
ˇ A harmadik gondolaton elmosolyodtam: kísérteties hasonlóságot láttam a Számkivetett főszereplőjével, amikor nekivágott az óceánnak és odaszólt a közeledő óriási hullámnak: "-Neeeeee, még neeee !" Én is így éreztem az eső felé.
Ahogy máskor is szoktam, ezúttal sem akartam esőruhába beöltözés miatt megállni: bíztam abban, hogy nem lesz komoly csapadék. A hosszú fölsőben és mellényben testem úgysem érte még eső. Elszánt tekerésem egy körforgalomnál történt kisebb eltévedés zavarta csak meg. Nem hiányzott a kamionparkolóban véghezvitt felesleges két perces bóklászás. A felhős, enyhén esős időben egyelőre még nem sokat láttam a hegyekből, ám a túraleírások magára az Iseran hágóútra kifejezetten azt írták: délről nagyon szép.
Modanéba érve rövidebb esőszünet mellett döntöttem (11:50-12:10), hiszen már az út is csicsogott a víztől. Egy üzlet előtt fedett helyen várakoztam, öltöztem melegebb ruhába és jegyzeteltem egy picit. Negyed óra után már enyhülni kezdett az eső, jobbra-balra kémlelve vártam a továbbindulásra. Mire ismét a szabad ég alá hajtottam, itt-ott már a Nap is bújkált. Megmaradt a reményem a szép időre. Több nap után végre oldalra is lapozhattam a térképen.
Bár vizes úton folytattam utam, csak ha nem jött autó, akkor tudtam kevésbé csicsogó részén hajtani és magamra sem nagyon csaptam a vizet. A várostól az utolsó házak között egy kb. 300m hosszan 10%-os kaptatóval búcsúztam. Az út ahelyett, hogy a völgy aljában haladt volna, érdekesmód a völgy DK-i oldalán emelkedő hegyoldalba kapaszkodott fel folyamatosan. Akárcsak reggel, indulás után, megint rosszul esett tapasztalnom, hogy bár még 52 km állt előttem a hágóig, mindössze 11 km/ó-val fogyasztom a kilométereket. Az időjárás negyed óráról negyed órára változott, javult: már a Nap is bújkált, a hegyek szépen "pipáltak", a táj is egyre szebb lett.
Igaz ehhez talán az is kellett, hogy a felhők egyre magasabbra emelkedjenek, és a Nap is mind jobban megsüsse a sziklás hegyoldalakat, fenyőerdőket, legelőket.
Mivel az autópálya Modane után alagúton Olaszországba tért át, így a forgalom is jelentősen lecsökkent. A közlekedés visszaszorulásával együtt a vonat sem járt már tovább, így gyárakkal, üzemekkel sem találkoztam. Csendes, kellemes, a kezdeti kaptató után már lankásan emelkedő úton pedáloztam. A Modanét követő 3 km-es emelkedőről majdnem sík útszakaszra érve végre már 17 km/ó-val haladhattam. Az enyhén emelkedő útról, a szép tájról, és a növényzetről, kerékpárbarát környékről a tátrai Magistrále jutott az eszembe. Az is hasonló! Meglepőmód 2 km lejtővel utam visszaereszkedett a folyópartra, így szép patakmenti úton haladhattam tovább. Már a gyenge szél is elmúlt.
2-3 km-rel Bramans előtt egy kisebb váracska és egy nagyobb erődítménnyel szemben a nap folyamán először vettem elő a videokamerám. A gyönyörű tájon, kis forgalomban, friss levegőn, javuló időben élvezet volt a kerekezés! Legközelebb a patak menti úton egy tábla késztített megállásra. Le kellett fotóznom. Ez állt rajta angolul és franciául:

Nem semmi ! értékeltem. Nem csupán újakat építenek, hanem karban is tartják őket. És ráadásul nem csak a főutakat, autópályákat, hanem a hágóutakat is; igaz több helyen a Tour de France, a világ harmadik legnagyobb sporteseménye miatt.
Termignon előtt tábla jelezte: Lanslebourg még 8 km. "-Hát sosem akar elfogyni!" - morgolódtam. Az ellenszélben lassan és nehezen fogytak a kilométerek. Nekem úgy tűnt, hogy már elég régen írták 14 km-re. Miután a települést követően megpillantottam a rám váró szerpentinutat, a megállás mellett döntöttem: a korábbinál már hűvösebb időben, egy kőkorlátra ülve eszegettem két mazsolás tekercset és falatoztam a csokis desszertből. ½ 2 volt.
Ahogy a kb. szűk 2 kilométeres kaptató tetejére érve szembe talált az erős szél, részben el is fogott az aggodalom, nem sokkal később azonban már elszántabb lettem: "-Felőlem fújhat a szél, de akkor is át fogok jutni az utolsó komoly magasságú hágómon, az Iseranon!" Bourg St Maurice-ban akartam aludni. Lanslebourgban csak éppen kulacsöt tölteni és egy rövidet filmezni álltam meg, de ez is elég volt egy kis feltöltődésre. A szélben nem volt valami meleg. 3 km múlva, klassz napsütésben értem Lanslevillardba: érdekesmód itt nem éreztem a szelet. El is gondolkodtatott: "-Mitől múlt el hirtelen a szél? Vajon a Mont Cenis hágó felől fújt, és azért maradt el, mert azt elhagytam már, vagy a széles patakvölgy vonzotta a szelet és a keskeny már nem ?" Mivel a főút nagy forgalma dél felé, Olaszországba ment át, az Iseran hágó felé már kellemes nyugalomban tekerhettem. Bár eddig sem volt vészes a forgalom, ezután már tényleg elég ritkán találkoztam autókkal. A völgy is fokozatosan szűkült és a táj is egyre szebb lett: a falut elhagyva egy szép, füves dombocska és néhány fa tűnt fel: utam szerpentinkanyarokkal, rajta kapaszkodott fel. 2,5 - 3 km-en át 8-10%-os emelkedővel küzdöttem; rövidre is vetkőztem miatta. A reggeli esőnek már nyoma sem volt: szép, magas hegyek között, bárányfelhős ég alatt izzadtam fölfelé. Nem számítottam rá, hogy már Bonneval előtt is ilyen komoly emelkedőt kell legyűrnöm. A tetején - kb 1700m magasan -, a fák között kb. egy kilométert haladtam síkon, majd enyhén lejteni kezdett: nem örültem ám neki! "-Akkor minek másztam eddig fölfelé, ha most meg lejt?"
Bessans környékén a völgyet nagyrészt sima mező töltötte ki, imitt-amott akadtak facsoportok, néhol erdő. Az oldalsó sziklafalakon már fák sem nőttek; enyhe zöld fű borította a köveket, több helyütt víz zúdult le meredeken. A hegycsúcsok környékén néhol még felhőpamacsok "tanyáztak". Nem véletlen, hogy az út közvetlen közelének kivételével a balra - ÉNY-ra elterülő - hegyvidék Nemzeti Park: a Vanoise. Ahogy a térképet elnéztem, bár Bonnevalig még 6-7 km állt előttem, addig már nem sok emelkedésre kellett számítanom. Az utolsó 5 km-en a völgy be is szűkült, mezőnek már nem, csak az útnak és a pataknak jutott hely. Nem emlékszem pontosan, talán felhő is érkezett a Nap elé, mindenesetre, sokkal kevésbé éreztem már élettel telinek a környéket. Már csak füvet és köveket, illeve a völgy végében nagy hegyeket és gleccsereket láttam. Meglepett, hogy ilyen magas hegyek között, 2-3 km-rel a 14 km-es kaptató előtt teljesen síkon, ráadásul 23-24 km/ó-val haladhattam. A falu már közvetlenül a meredek, sziklás hegyoldal tövébe, hatalmas hegyek közé - 1787m magasra települt. Nem sokkal a házak előtt, egy tábla balra jelezte a souvenir-shopot és a boulangeries-t, le is tértem (15:45-16:15). A souvenir-shop előtt épp bringám támasztottam le, mikor egy pár egyik tagja, azt meglátva meglepetésének adott hangot: "-Ollalá...!" A kis főutcán hiába tekertem végig, nem találtam pékséget. A hágóra vezető főútra épp a Turistahivatal előtt tértem vissza; az épületen a digitális hőmérő 18 fokot mutatott. Ez a 2770m magas Iseran hágóra kb. 10 fokot sejtetett. Bár a komoly kaptató előtt mindenképp akartam enni, úgy gondoltam, csokikra is szükség lesz, így előbb az étterembe próbálkoztam, hiába. A 100m-re levő Sherpa nevű bolt felé - az idő szűke miatt - már kocogtam. "-Fél órát vesztegettem el a faluban, és még csak meg sem kajáltam!" - mérgelődtem. "-Hogy érek fel így ¼ 7 - ½ 7-re az Iseran hágóra?"
A faluban padot sem találtam, így energiautánpótlás nélkül indultam neki az emelkedőnek, igaz amint lehetett, meg akartam állni. Térképtáskámban levő meredekségdiagramom az első két kilométerre 8,4%-ot jelzett, a folytatásabn pedig - egy kilométeres lankás rész kivételével - többnyire 8,5 - 8,7%-osat. Fél kilométer után az út külső oldalán a kőkorlát ideális étkezőhelyet biztosított: ülve, konyharuhát ölembe véve szelhettem a baguetteből, ehettem a halkonzervből és almából.
Tele hassal már jobban éreztem magam, lelkesen ültem vissza a nyeregbe és folytattam az alig megkezdett kaptatót. Sajnos az elmúlt fél-egy órában a sok napsütést - talán részben a magas hegyek miatt - több felhő váltotta fel, már csak néha ért a Nap, ráadásul az is éppen a meredek hegy felől sütött volna, így várható volt, hogy rövid időn belül - e nap - végleg eltűnik. Kifejezetten élveztem az emelkedőt: a 8-8,5%-os meredekségről megállapítottam: tükéletes! Utolsó áttételemmel éppen saját tempómban hajthatok és emellett a lábizmom sem terheli túl. Amint teljes rálátást kaphattam a falura, Bonnevalra, megálltam filmezni: a falu mögött a hegyen hatalmas gleccser fehérlett, az úttól nem messze tehenek legelésztek, a képre pedig két bringás érkezett. 4 km-n át, kb. 2150 m-ig haladt a völgy közvetlen fölötti hegyoldalban a hágóút. Talán a második hajtűkanyaromból a falu és a havas heggyel lezárt völgy vége felé kezdtem filmezni, amikor a közeli, kb. 2400m magas csúcson aprócska felhőpamacsot vettem észre. Mivel a Nap is felhők mögé bújt, az előbbi dolog apró figyelmeztetést jelentett: "-Nem jó jel, ha már 2400m-es magasságban felhők járnak." Úgy gondoltam ez a felhőcske is fentebbről ereszkedett le; talán későbbi nagyobb, fenyegető felhők előfutára. Klassz volt, ahogy a meredek hegyoldalban már 400m-rel jártam a völgy fölött. Meredekségdiagramom szerint egy kilométer hosszan 2,7%-os lankás szakasz következett volna, ám valójában ez a rész sík volt, sőt néha még egy picirit lejtett is. Eközben a hágóút a hágó felé, északnak fordult; elhagytam az eddigi völgyem. Igaz, hogy többet a falura nem láthattam le, viszont ráláthattam a 2770m magas hágó könyékére: szürkébb volt mint máshol. Egy-két kilométert barátságos, füves és lankás mezőn tekertem, egy-két kőből épült viskó is akadt. Legközelebb a kőépület mellett, zubogó patak keresztezése után, már sziklák és egy hófolt tövében álltam meg fotózni, filmezni. Tisztán és egyértelműen látszott már, hogy az Iseran hágó környékét egyre jobban megközelítik a szürke, mind sötétebb felhők, sőt néhol már a hegyek is kezdtek eltűnni. Elszánt voltam: ilyen magasságban, kb. 2300m-en már nem gondoltam a visszafordulásra: egyfelől még nem is esett, így nyugodtan tekerhettem abban a reményben, hátha elmarad a zuhé, másfelől pedig nem akartam feleslegessé tenni a Bonneval óta legyűrt 500-600m szintet. Filmezésem közben egy autó is megállt az út szélén, így őket megkérhettem, hogy készítsenek rólam is egy fényképet. Alpe d'Huezes mezemben büszkén "feszítettem a képen". A "büszke" kép után persze fölülre már hosszút kellett vennem, mert hűlt az idő. Alul még rövidben tekertem tovább.
A hágó felé, kb. 3-4 km-rel előrébb azt is jól lehetett látni, hogy milyen meredek hegyoldalban halad az út. A diagam alapján "mély levegőt kellett vennem" a következő szakasz előtt: 10,5%-os meredekségű kilométer következett! És valóban akörül volt, hiszen igencsak lassan haladtam, lábizmom is megérezte a nehézséget és valóban akkora erőfeszítésre kényszerített, hogy gyakran néztem sebességmérőm számlálójára: mennyi van még hátra az egy kilométerből, hol kezdődik a már csak 8,1%-os meredek szakasz. Időközben már utolsó, Bonneval közeli hajtűkanyarom hagytam el: a szerpentin véget ért, innen az út már végig a hegyoldalban az Iseran hágó felé, északi irányban - a sötét, fenyegető felhők felé haladt. Nem esett jól előretekinteni: este 18 óra tájban 2400 m magasságban tekertem, és nagyon úgy tűnt, hamarosan nyakamba kapom az esőt és vele együtt a hidegebb levegőt is. Talán az is tartotta még bennem az önbizalmat, erőt, hogy otthon a túra előtt nem véletlen olvastam más túrázók Francia-Alpok élménybszámolóit, rá tudtam készülni, így nem ért váratlanul az fenyegetés. Olvastam olyat is, hogy egy srác pl. orkán erejű szélben és 3-4 fokban járt a 2802m magas Bonette hágón. Nem véletlen készültem meleg ruhákkal, Moira aláöltözettel, sapkával, kesztyűvel, stb. Kb. 4 km-rel a tető előtt már annyira közelinek éreztem az eső "megérkezését", hogy gyorsan sort kerítettem utolsó filmezésemre, hiszen esőben erre később már nem lehetett módom. Ahogy a Bonette hágón is, ezúttal is egy kőre rakva a kamerát, magam is lefilmeztem, igaz nem szórakoztam azzal, hogy magával a kerekezés megörökítésével is próbálkozzam. A kamerát úgy álltottam egy kőre, hogy a kuksin keresztül bemértem, hogy az az eső által fenyegetett hágó környékét, a szürkeséget és az utat filmezze, jómagam pedig a képre sétálva mondtam el pár gondolatomat. Már csak 2/3 Pap-rétnyi kaptató állt előttem.
A meredekségdiagram szerint 2470 m magasságba érve utam kb. 1 km hosszan alig emelkedve haladt a meredek sziklafal oldalában; lentebbről ezt a szakaszt láttam.
A hágó, azaz az esetleges eső felől érkező autókat nagyon komolyan figyeltem: "-Jár az ablaktörlőjük?" Amíg nem járt, nem volt miért aggódnom. Amúgy sem fordult meg a fejemben, hogy komolyabb gondom lehet az időjárással, hiszen a gondviselés eddig is mellettem volt; minden jól sikerült, szinte minden terv szerint, vagy annél jobban alakult.
Filmezéskor nagyon jól éreztem meg az eső fenyegetését, mert kb. 2 km-rel (9-10 perccel) azután, már csepegni, majd esni is kezdett. 500 métert kénytelen voltam még továbbtekerni, mert sehol sem találtam olyan helyet, ahol legalább egy picit az esőtől védve felöltözhettem volna. Egy enyhén kiugró szikla oldalába simulva, csak félig ázva takartam le védőtakaróval a táskáimat, illetve vettem elő és magamra az esőkabátot. Mivel nem akartam a hosszú bringanadrágom eláztatni - meg talán előkereséséhez a csomagban kellett volna túrkálnom - alul rövidben maradtam. Még 300 méter szintemelkedés és kb. 3,3 kilométer várt rám a 2770 m magas Iseran hágóig.
Az esőben továbbra is figyeltem meredekségdiagramom: egy 8,7%-os fél kilométer, majd egy 10,4%-os szűk kilométer végül pedig 9,3 és7,6%-os szakasz következett. Az esőben elszántan nyomtam a pedált; amint pedig zuhogni is kezdett, fejem lehajtva, koncentrálva dacoltam az esővel. Nem volt valami színderítő a táj, környék nyújtotta látvány: sziklák, kopár, illetve havas hegyek, eső, köd, pára. Nem lehetett messze látni; az autók is lámpát gyújtva közlekedtek. Nem is mertem a bent ülők szemébe nézni; attól tartottam, hogy hülyének néznek, hogy ilyen időben az Alpok 3. legmagasabb hágójára tartok. Bár azért az is megfordult a fejemben, hogy talán némelyikük elszántságom miatt dícsérhet.
Kormánytáskám hátulja hamar átnedvesedett: meg is fordult a fejemben: vajon a fényképező nem fog megázni, védve van eléggé odabent? Védve volt! Az eső szerencsére hullámzó intenzitással esett. Kb . 2-2,5 km-rel a tető előtt enyhült egy kicsit, meg is könnyebbültem. Pár perc múlva újra rázendített. Bár alul rövidben tekertem, egyelőre még el lehetett viselni; esőkabátomat pedig úgy igazítottam, hogy arról minél kevesebb víz folyjon lábamra, testemre. Hátamon már kezdtem érezni, hogy esőkabátom nedvessége, vagy a beilladás miatt hosszú mezem is kezd enyhén átnedvesedni.
Talán az esőnek köszönhetően észre sem vettem az újabb 10,4%-os meredekséget; helyette a tájat, ködöt, fényszórós autókat figyeltem. Kb. 1,5 km-rel a hágó előtt sífelvonó, illetve egy épület feltűnése jelezte: nem járhatok már messze; azt hittem: rögtön fel is érek! Közelebb érve enyhe csalódással vettem észre, hogy az autók még balra tovább fölfelé fodulnak, vagy arról érkeznek. Sebességmérőm szerint sem lehetett már messze a nyereg. Egészen kb. 2700 m-es magasságig a rövid bringanadrág ellenére sem volt gond az eső és hideg, ám onnan - a tekerés ellenére is - vádlim és térdhajlítóm is érezte a hideget; kezdett lábamba hatolni a hideg. Lent az 1787m magasan épült Bonnevalban 18 fok volt, változatlan időben kb. 10 fok lehetett a hágón, ám azóta egyfelől eltelt bő két óra, ráadásul az eső is hideget hozott. Ezek szerint kb. 6-7 fok lehetett.
Picit aggódni kezdtem a lábam miatt: "-Nehogy baj legyen belőle! ... Alig van már hátra; remélem ennyi hideget talán még gond nélkül el lehet viselni!" Az enyhe szél tovább hűtötte a lábam; persze ilyen magasan, ráadásul esőben már semmiképp sem akartam öltözés miatt megállni. Egy kis hajtűkanyar után már direkt az alacsony sziklafal közvetlen közelébe húzódva pedáloztam: ott kevésbé ért a hűs szél. 200 méterrel előttem, a szürkeségben már zászlókat lengetet a szél. "-Lehet, hogy felértem?" - kezdem örülni. Az út is lankásabb lett, és valóban: megpillantottam a képekről már ismerős Iseran hágós kő táblát, illetve az épületet. Hiába hittem, az épület bizony már bezárt. A hágótábla mellett elsuhanva a levegőbe üvöltöttem: "-Megvan, megcsináltam!" Ez volt az utolsó kritikus magasságú hágóm. Az eső elől, illetve felöltözési céllal egyelőre a ház szél- és picit esővédett oldalába húzódtam. Két gyors esős fotó után már a táskában túrkáltam meleg holmikért. Lábfejemre kamáslit, lábamra jól eső melegítőnadrágot és esőnadrágot húztam, fölül mellkasomhoz a Moirát gyömöszltem be, fejemre pedig fejkendőt és fejpántot is vettem. (Az esőben a sisak alatt csupasz fejjel tekertem.)
Egyedül a kezem jelentett szűk keresztmetszetet; bringáskesztyűm teljesen átázott. A kötött kesztyűt nagyon alulról kellett volna előkeresnem. Anélkül megpróbáltam beérni az esőkabát "kézbedugós" kézvédőjével. Meleg ruhában amint egy bringás tekert a hágótáblához, én is odasiettem: "-Hello, készítenél rólam is egy-két képet!" - kértem meg angolul. Azt követően már én készítettem újabb filmsnittet: a 10 perce még esőben felért két kerekes után újabb kettő (?) érkezett észak felől. Mivel az eső elállt, bátrabban állhattam ki az út szélére filmezni. Az elmúlt 10 percben a szél el is vitte a ködöt, tisztább lett a hágó környéke, sőt dél felé egy sávban már a völgybe is le lehetett látni. A hágótábla mögött és vele szemben a zászlók mögött is előbújt a közeli hegy. Körbefilmezésem végén pedig hihetetlen gyönyörű kép fogadott észak felé: a völgyben már Nap sütött meg egy-két felhőpamacsot, párafoltot; előterében egy kerekes ért a tetőre; oda is szóltam: "-Bravó!" LENYŰGÖZŐ VOLT! Alig bírtam magammal; egymást váltotta a kezemben a fényképező és a videokamera.
Érzéseim rá is mondtam a filmre: A túra előtt, még Magyarországon, egyik ismerősömnek mondtam, hogy "-az ember bár szereti, ha utóbb kalandokról is beszámolhat, mivel a kaland kockázattal is jár, örülnék, ha inkább egy sikeres, ám kalandmentes túráról érkeznék haza." Végül e nap alapos kalandban lett részem, ám nem bántam, hiszen végül jól sült el. Éppen olyan kalandban lett részem, mint amelyekről az angol túrabeszámolókban olvastam: 2770m magas hágóra esőben és kb. 6 fokban tekertem fel.
Mire végeztem a körbefilmezéssel és pár fotóval, az idő tovább tisztult. A dél felől érkező bringás mögött-fölött már a kék ég is előbukkant. Újabb filmezésemkor pedig már a hágón levő épület fölül sütött ránk a Nap. Ez a srác is csomaggal - igaz sátor nélkül - ért fel, őt találtam a legideálisabb alanynak arra, hogy lefilmezzen. Elmondtam az instrukciókat, majd megörökített: gyors kameramozgatása azt sejtette, hogy még nem filmezett korábban. Számomra azért így is élmény maradt, hogy a hűs lejtőre beöltözött "ruházatomban" lettem lefilmezve. Pár mondatot utunkról, illetve az Iseran hágó esőben való leküzdéséről is váltottunk. Kedves gesztus volt, hogy mogyoróval kínált meg.
Az eső elmúltával és a kései idő (1/4 8 elmúlt már) ellenére egyre nagyobb élet lett a hágón: 4-5 német motoros is érkezett. Bár a gyönyörű tájon nagyon szívesen időztem volna még, haladnom kellett. Egy órás lejtővel számolva, így is leghamarabb ½ 9-re számolhattam a Bourd St Maurice-i kempingbe való érkezésem. Közvetlen indulásom előtt a motorosok egyike szólt oda nekem magyarul: "-Óvatosan a lejtőn!" - egy Németországban dolgozó magyar fiú volt. A Cote d'Azur óta ő volt az első magyar hang. A lejtőn is gyönyörködve ereszkedtem, így a völgyben fölfelé szálldogáló párafoltok, felhőpamacsok hamar megállásra, filmezésre sarkalltak. Élveztem, ahogy a videokamerán át is látni lehetett a felhők mozgását. Az esti fényekkel együtt lenyűgöztek. A következőkben egy fél kilométeres szakaszon magam is át kellett, hogy guruljak egy felhőn. Alaposan le is lassítottam. A lejtőn - a megállásoknak is köszönhetően - a kezem el tudta viselni a hőmérsékletet, lábfejemre ugyan nem húztam vastagabb zoknit, ám azt meg az esőnadrág és kalucsni védte.
Kb. 4 km után álltam meg legközelebb: egy balkanyarból hihetetlen gyönyörű panoráma nyílt a szemközti 3000 m magas hegyekre, illetve ÉK felé a Ponte de Calabra 3350m-es csúcsára és gleccserére. Az esti fények által megvilágított havasok, a füves mezők, vizes út, előtérben a színes bringával ritka szép fotóval ajándékozott meg. El is gondolkodtam: csak az eső után, a szétoszló felhők miatt, között lehetett ilyen szépben részem. Kellett ehhez az eső, ám hogy azt meg így megússzam, a gondviselés. Nagyon málzim volt addig az egész nappal. A lejtőn többször is gondoltam rá, hogy éppen egyik legnagyobb kerékpáros élményem részese vagyok, azt élem meg. Szívesen időztem volna tovább, ám sajnos haladnom kellett.
A hűs gurulás után jól esett a hátam kellemesen melegítő napsugár. Kb. 2400 m alá érve hosszabb egyenesekben 60 km/ó környékéig is megengedtem kerékpárom. Nem fáztam. Alig bírtam magamba fojtani a gyönyörű táj és az Iseran hágó sikeres teljesítése felett érzett örömöm. Néha a levegőbe is kiáltottam örömöm, vagy a levegőbe kalimpáltam kezeimmel. Eszembe jutott az is, hogy a Francis és Sheila által összeállított honlap, a Virtual Alps TOP 10-es listáján e hágó mindettőjük rangsorában az első 5-ben szerepelt. Ilyen időben, ilyen fényekben nekem talán ez lett eddigi legszebb, de az biztos, hogy a legemlékezetesebb hágóutam.
Val d'Iserebe érve, sajnos a városban nem sütött a Nap, picit felhősebb volt az ég. A városban sok üzletet láttam, az olvasotakkal szemben szerintem az egész város nem, csak egyes részei voltak csúnyák. Ahogy több francia településen lassan már megszoktam, a városon belül itt is rosszabb volt az út. Val d'Iseret elhagyva egy kis emelkedőcke lassított: bár nem esett jól lábamból erőt kisajtolni, legalább felmelegített. Tignes előtt, utam egy kb. 4 km hosszú duzzasztott tó mellett haladt el, gyakran alagutakban. A tó után végre már közepesen meredek és kevés kanyarral tűzdelt lejtőn élvezhettem a haladást, itt a szűk völgyben már kevés tájképi szépség akadt. Dzsekim, a belekapaszkodó szél jól felfújta; már régen meg is száradt. Egy tábla még 24 km-re jelezte Bourg St Maurice-t; nem örültem neki; eddig - bár nem számolgattam - azt hittem hogy 15-20 percen belül megérkezhetek. Nem tudtam róla, de kb. egy Dobogókőnyi - ahhoz hasonló meredekségű - lejtő állt még előttem.
Ste Foy-nál - szintén nem tudtam róla - 12 km-rel Bourg St Maurice előtt ért véget a komoly lejtő; szintén nem volt róla információm, hogy már 926 m-re leereszkedtem és már csak 90 m-rel vagyok csak a tervezett kempingem fölött. Pár kilométert reméltem már csak, és mivel szinte síkon kellett hajtanom, enyhe türelmetlenséggel tekertem. Éppen mivel a kemping közelségét reméltem, direkt nem vettem le az esőcuccom, ám abban viszont nem volt túl kényelmes a tekerés. Seez elején tábla jelezte a Col du Petit St Bernard hágó (2188 m) leágazását, amerre három nappal később Olaszország felé terveztem a továbbhaladást. Seez neve ismerősen csengett; a szomszéd település már Bourg St Maurice volt. A falucska végén épp egy kemping mellett gurultam el, ám megállás helyett inkább a Bourg St Maurice-i kempinget céloztam meg; épp a Les Arcs-i és Roseland hágói emelkedő tövében.
A városba érve egyetlen tábla sem jelzett kempinget, így a városközpontba tekertem információs pontot keresni. A térkép a kempinget a Les Arcs-i út elején, a bevásárlóközpontok mellé jelölte. A recepció már bezárt, így anélkül kerestem bátran helyet. Meglepett, hogy több helyütt elég vizes, talán még csicsogós is volt a fű, így különösen meg kellett nézni a talajt, nehogy egy nagyobb eső esetén megállhasson sátram alatt a víz. Végül a mosdótól nem messze, egy lámpa közelében vertem fel sátram. Sátorállítás előtt örömmel smseztem haza anyuéknak: "-Hihetetlen nap! Reggel kis eső, majd szép, a 2770m-es hágó utsó 3km-én eső és hideg, ám utána amikor odafönt kisütött: leírhatatlan. Boldog vagyok, szinte befejeztem!" Sátorállítás közben a gyenge felhőzetből enyhe eső hullott. Vacsorámra sátamból lábam kilógatva került sor. Jól esett éreznem, hogy "utolsó kritikus hágómat is legyűrtem; eljutottam az utolsó hegyi túrákhoz kiindulópontul szolgáló kempingbe. Térképemnek is utolsó lapjára értem. Eljutottam a túrának szinte a végére; másnap megláthatom a Mount Blancot!" Hihetetlen jó érzés volt, hogy szinte sikerrel befejeztem a teljes túrát; előtte nem olvastam róla, hogy egy magyar bringás hasonlót tett volna.
Az estét gyerekek, mosdó közeli zajongása, játéka miatt hosszú jegyzeteléssel zártam: éjfélkor csendesedtek csak el és hozzájuk hasonlóan én is.

Adatok: ind 10:52
Bonneval s Arc (1787 m) 15:45-16:15 TM: 3:40:26 DST: 61,76 AVS: 16,81
Col d'Iseran (2770 m): 18:40 - 19:25 TM: 5:12:21 DST: 75,01 SAV: 8,64 AVS: 14,40
Bourg St Maurice, kemping TM: 6:45:32 DST: 124,95 TR/D: 127,33 MXS: 67,9 Szintemelkedés:2225 m

Költségek: 15,09 EUR