Szerzői jogok!

Hágóim bemutatása
(1994-2004)

2003 - Horváto.,
Montenegro

2002 - Görögo.

2001 - Svájc

2000 - Dolomitok
Garda-tó
Velence>

1999 - Tátra

1998 - Tátra

1997 - Tátra

1995 - Tátra

1993 - Tátra

Cikkeim

További
túraleírások

10. nap

12. nap

Enyhén csepegő esőre ébredtem; a sátorból kinézve a felhők nem ígértek komoly csapadékot, így optimistán vártam a könnyűcsomagos, napi körtúrát. Egyelőre nem tehettem jobbat, mint hogy jegyzeteléssel üssem el az időt. ½ 9-kor elállt; készülődhettem. Korábban azért nem akartam reggelizni, mert akkor mire az emelkedő tövébe érek, épp elfogyott volna a reggeli adta energia. Az este megtalált, közeli Champion áruházba mentem vásárolni. Az ott hallott zene, a "Can you feel the love tonight" egyből a fülembe mászott; jó kedvre derített; később a túrán - hogy honnan jött elő, nem tudom - a "Dombvidéken és hegygerincen át…." refrénű dalt dúdolgattam.
Mire reggeliztem, egyre jobb idő lett, mind többet bújkált a Nap, sőt indulásra már úgy tűnt: klassz nyári meleg lesz. Egy másik sátorban két bringás szintén túrához készülődött.
9:54-kor hagytam el a kempinget; bő egy órával hamarabb, mint Barcelonnette-ből, igaz, aznap reggel mostam is. Hátszélben, enyhén lejtő úton kerekeztem St Jean felé. Ahogy angol nyelvű utibeszámolókban már olvastam, valóban egy ipari jellegű, természeti szépségben szegény völgyben, vasút és autópálya mellett vezetett a főút. Úgy éreztem, hogy a vártnál jobban lejt, bár este, hazafelé mégsem tűnt túl emelkedősnek. Útközben 1-2 kisebb bucka, kaptató ugyan kissé lelassított, de azért ezeken is igyekeztem lendületből feltekerni. St Jean előtt kinyílt a völgy; a hegyoldalban sejteni lehetett hol vezet fel a Croix de Fer hágóút. Ideje volt eldöntenem, merre is kezdjem a túrát: a Croix de Fer hágóval, vagy a Glandonnal, esetleg a Madeleine-nel. A klassz fények miatt a legszebbet, a Croix de Fert célszerű volt délutánra tenni, ám ez az egész túrát 2*8 km-rel - a St Jean és La Chambre közötti táv kétszeresével - növelte volna meg. "-Ha másik irányból, a Glandon hágó felől mászom fel a Croix de Fer-re, az - a végső 12-14 %-os meredek szakaszával - igencsak komoly falat lesz a túra vége felé. Bírni fogom ?" Végül La Chambre-ban két-három perc tanakodás után döntöttem a délelőtti Madeleine mellett; "a folytatással elég lesz majd délután foglalkozni." - gondoltam. "Meglátom majd, mennyi időm marad, milyen erőben leszek és aszerint választom ki a Croix de Fer, Glandon hágós körtúra irányát." Köszönhetően az utolsó - direkt emiatt megnyomott - kilométereknek, a leágazásig sikerült elérnem a 30 km/ó-s átlagot. Jól esett; nem hajtottam ki magam, mégis pörgős volt!
Enyhe emelkedőn tekertem fel a még völgyben fekvő La Chambre-ba (11:00); a hágóút csak ott kezdődött. La Chambre-ban sajnos hiába is néztem a Tourist Office üvegfalára kitett időjáráselőrejelzést, pár nappal korábbi volt; vasárnapot követően (azaz e napra és a következőre) már csak annyit írt (angolul): meleg lesz, zivatarokkal! Utóbbi egy picit aggasztott!
A kaptató első kilométere még a településen kezdődött meg, utána is két kilométert még napsütötte úton nyomtam a pedálokat. A mezőről visszanézve máris javában a városka fölé kapaszkodtam fel. Pár kilométer után az út már a két hegysor közé vezetett be, lombos fáktól kellemesen árnyas, ám meredek lett. Hátranézve csak itt-ott lehetett rálátni a szemközti havas hegyekre. Útközben két fokozat között váltogattam: a legkönnyebb és a második között; előbbi kímélte a lábam, másikkal picit jobban haladhattam. Kb. 8 km után, kb. 1100 m magasan éreztem, hogy eljött a pihenés és energiafeltöltés ideje: lábamra is ráfért már a lazítás. Míg egy vízesés mellett, a korlátra ülve eszegettem (2 csokis croissont és egy banánt); a korábban lehagyott férfi ért utol; kedvesen jó étvágyat kívánt! A továbbiakban lassan kiértem a fák közül; feltűnt, hogy a völgy túlsó oldalán egy-két kis falu "tapad" a meredek hegyoldalra: "-Hát azoknak sincs tériszonyuk!" - állapítottam meg. Kb. félúton imitt-amott, (pl. egy szépen parkosított, padokkal "felszerelt" parkoló mellett két lakókocsi vagy lakóautó telepedett meg); néhány lakókocsi, lakóautó várta már kb 3-4 nappal korábban a Tour de France-ot. Longchamp házai előtt, egy enyhe ívű kanyarból ismét filmezni álltam meg: szép rálátás nyílt a bájos településre, valamint a hágó is előbukkant; a hegyeken kis foltokban havat is lehetett látni. Ahogy végeztem, alulról három, szintén a hágóra tartó kerekeshez csatlakozott hozzám. Apja és fia hamar megelőztek, de alig haladtak gyorsabban, így rájuk tapadva kerekeztem tovább; a harmadik kb. 50 m-rel lemaradva követett bennünket. Az apát és fiát hátulról nyugodtan szemügyre vehettem: a srác egy szimpla, de könnyű verenybringán tekert, az apa viszont nehezen bírta ezt a - leelőzésem miatt - feszített tempót. Idővel meg is előztem, kb. 10 méterre le is maradt… Mígnem feltűnt, hogy újult erővel tér vissza mellém; persze én sem hagytam magam, egymás mellett hajtottunk a már parkolóvá kiszélesedő úton. Mint kiderült, a parkolóban a mama által vezetett kísérőautó és persze energiautánpótlás várt rájuk. A mama / feleség miatt hajráztak!
Saját tempómban folytattam tovább a tekerést. A síközpont, üdülőfalu végétől már mezőn haladt az út, végre már érezni lehetett, hogy közel járok a hágóhoz. Az utolsó házaknál három, málhával küzdő kerekest előztem meg. Ezen a hágón egyébként a korábbi nevesebb emelkedőkhöz - mint Alpe d'Huez, Lautaret és Galibier hágó - képest jóval kevesebb bringással találkoztam; a forgalom sem volt nagy. Végig is gondoltam, hogy tulajdonképpen ilyen kis forgalmú hágó utoljára az Agnel volt, előtte pedig a Cayolle és az Allos, illetve a Cime de la Bonette. Egy-két újabb filmezés után lettem rá figyelmes, hogy egy hajtűkanyarral lentebb, kb. 500 méterrel mögöttem az apa-fia páros fialatabb tagja nyomja a pedált. Bár továbbhajtottam, direkt kényelmesen, picit lassan tekertem, hogy utolérhessen a srác. Nem akartam hosszan menekülni előle, hogy utána esetleg amúgy is beérjen. Miután mögém ért, szélárnyékomban maradva követett. Mivel könnyebb bringán tekert és kísérőautóban vitték utána a cuccait, egyből gondoltam is: "-Nana, aki könnyű bringán és korábban megelőzött - mondván gyorsabb - , az csak ne én mögöttem jöjjön!" - intettem is neki, hogy menjen előre és vezessen csak. Egy picivel ment csak erősebben, mint én, de tudtam követni. Az apja egy kanyarral - kb. 500 méterrel - haladt mögöttem. Kb. 1 km után - és talán 2-3 km-rel a tető előtt - lassan kezdtem leszakadni; rájöttem: "-Nem kéne mindent kiadnom magamból, hiszen rám délután vár még a Glandon hágó és ráadásul kísérőautóm sincs!" Ahogy a kb. 20-50 méterrel előttem tekerő fiatal fiút figyeltem, feltűnt, hogy már nem is halad gyorsabban, mintha nem sietne úgy. Nem nőtt tovább a köztünk levő a távolság. Nosza, a picit lankásabb részen tempóm növelve, majd azt tartva, ¾ km után értem ismét a srác mögé. Még 1,5 km volt hátra. Lankásabb részen még azt is éreztem, hogy tudnék az ő tempójánál gyorsabban is menni, így - elfeledkezve arról a taktikai elemről, hogy jobb hátulmaradni és onnan lehajrázni - az élre álltam és gyorsítottam. Jót tett önbizalmamnak, hogy hallottam, hogy a fiú bizony már liheg. Viccesen odaszólhattam volna: "-Problémád van?" Mivel tudott követni, célszerűbb volt visszább venni a tempón, a végére, a sprintre is tartalékolni, hiszen egyértelművé vált: meg kell küzdenünk! Versenyben fog eldőlni, hogy ki a jobb! Mivel tartalékolási céllal normál tempóra álltam be, ő vette át a vezetést. Még 500m volt hátra a tetőig. Néha-néha kis rágyorsításokkal tesztelni próbált a fiú, nehezebben is követtem, de nem tudott leszakítani. Az utolsó pár száz méter lankás szakaszon fokozatosan gyorsultunk, kattantak a váltók; mindketten mindent beleadtunk. (Bringámat persze az övéhez képest az önsúlybeli különbségen a hátizsák és a kormánytáska nehezítette.) A hágón levő turistaház teraszáról több bringás figyelte párharcunkat.
Mivel az első felváltáshoz figyelni kellett volna, hogy nehogy túlváltsak, csak a hátsó sebességváltással foglalkoztam. A sprintben végül kb 20 km/ó-val húztam el mellette és álltam be elé. Hiába gyorsultunk 25 km/ó-ra, próbált volna visszaelőzni, nem tudott. Én győztem! Ahogy a hágót jelző kőfalacska mellé értem, hatalmas katarzis szabadult fel belőlem és a nyeregben felülve a levegőbe üvöltöttem: "B.. meg, megcsináltam!" Irritál, amikor egyesek a könnyű bringájuk ellenére is kísérőautóval túráznak, illetve ha úgy előznek meg, hogy nem is jobbak nálam. Ezért akartam megmutatni, hogy még a nehezebb felszerelésem ellenére is én vagyok az erősebb!
Lihegve a hágókőfalnak támaszkodtam és fújtam ki magam. Többször magamban elmosolyodtam, boldog voltam a győzelemtől. Büszke voltam, hiszen 5 kg-os csomaggal is győztem. A fiú hamarosan sportszerűen oda is jött hozzám és gratulált, mint egy verseny után szoktak.
A hágón a turistaház teraszán kívül is kb. 8-10 bringás tartózkodott; gyönyörű bringás idő volt. Szép képeket lehetett készíteni a barátságos hegyekről, színes bringásokról. Észak, a Mount Blanc felé homályosan lehetett csak ellátni, így inkább csak a videokamera zoomjának köszönhetően pillanthattam meg az Alpok legmagasabb csúcsát. A hágó északi lejtőjén egymást érték az oda telepedett lakókocsik; valószínűleg szintén Tour szurkolók. A győzelem és a szép táj hatására - ráadásul ez lett idei francia túrám tizedik 2000 m fölött hágója - úgy éreztem: ki kell ezt élvezni: nyugodtan vásároltam gumicukrot egy útszéli árustól, valamint üdítőt és jégkrémet a turistaházban. Szívesen időztem, nem rohantam; magamba akartam szívni a hágó hangulatát (13:22-14:12).
¼ 3-kor, elegendő fotózás és filmezés után - mellényt (vagy egy hosszú fölsőt ?) magamra véve - nekivágtam a lejtőnek. Útközben természetesen találkoztam egy-két bringással, a lenti kanyarokban pedig kezem is elfáradt a fékezésben. La Chambréban kánikula fogadott, így még nagyobb gondot okozott, hogy bármerre néztem, sehol sem tudtam kulacsaim megtölteni. Elfelejtettem, nem is gondoltam rá, hogy esetleg (összesen 2*8 = 16 km-rel többet hajtva) St Jean felől másszak fel a Croix de Fer hágóra, egyből szembe, a Glandon hágó felé folytattam a túrát. Mivel egy picit aggódtam a hágó meredek vége miatt, még jobban bosszantott - egy ideig -, hogy erről az emelkedőről bizony nem volt meredekségdiagramom. Csak rémlett, hogy meredek a vége.
A hágóút előtti faluban, St Etienne-ben jobbra-balra nézegettem, de sehol sem akadt kút. Szinte, vagy teljesen üres kulacsokkal kezdődött meg számomra a napos emelkedő. Egyre jobban boszantott a vízhiány: "-Mindenképp vizet kell szereznem! Anélkül lehetetlen kibírni!" - gondolkodtam. Bíztam benne, hogy majd a következő településben sikerül kulacsaim megtölteni. Kb. 3-4 km után még vissza lehetett nézni a szemközti Madeleine hágó völgyére, emelkedőjére. A fotó szélére, ahogy terveztem két bringás hajtott rá. Kb. 6 km után kellemes meglepetés ért: az út jobb oldalán virágos környezetben csobogó kútból folyt a víz.
Izzadtan szálltam le a bringáról; nagyon jó esett a hűs víz. Karjaimat egyből a kútba dugtam, le is mostam magam. A víznek örülő középkorú bringás nő még a lábát is a kútba mártotta, hogy hűtse. Váltottunk is pár szót angolul; jól esett egy kicsit eltársalogni; meglepetést okoztam, hogy magyar vagyok.
Megtöltött kulacsaimmal már nyugodtan és - mivel jó erőben voltam - derűsen folytattam utam. Ideális - …..%-os volt a meredekség; 2-es fokozatban 11-12 km/ó-val haladtam. Itt, a meredek hegyoldalban már árnyas úton kerekeztem. Egy idő után arra lettem figyelmes, hogy valami permet hullik az arcomra, karomra. Hosszú perceken át próbáltam rájönni a forrására. Sisakomból nem hullhatott, mert már nem voltam annyira izzadt, ráadásul a karomon is éreztem, ahová az arcomról nem hullhatott. Az ég ugyan szinte teljesen kék volt, mégis csak onnan vagy a fákról (nem tudom, belógtak-e fölém) hullhatott rám. Érdekes természeti furcsaság volt, és jól is esett. Ráadásul egy ideális ritmust megtalálva jól haladtam; kifejezetten élveztem az emelkedőmászást; emlékszem is arra a pár hajtűkanyarra, ahogy örömmel fordultam mind magasabbra. Ezen a hágóúton sem volt nagy forgalom, sőt talán még a Madeleine-nél is kisebb. Az 1… m magasan fekvő St Colombanban értem kb. távolságban és magasságban is a hágóút feléhez. Egy bő kilométeres szakaszon szinte síkon hajthattam. Egy templom mellett elsuhanva hirtelen egy árnyas parkot vettem észre: ideális helyet találtam egy nyugodt étkezésre (16:01 - 25). A II. világháborús emlékműtől nem messze, árnyékban, a padon hátradőlve, ölemben megterítve falatoztam finom halkonzervet és baguettet. Kb. ¼ órával érkezésem után ért utol, és haladt tovább a középkorú bringás nő. Miután a közelben kulacsom is megtöltöttem, ismét nyeregbe ültem: "-Jöjjön aminek jönnie kell!" - úgy gondoltam, innen már a meredek szakasz következik.
Bár kb. 10 perccel a középkorú nő után indultam csak tovább a hágó felé, úgy gondoltam a meredek szakasz miatt mindenképp utol fogom még érni. Ha pedig megáll, még inkább. A falu végén előbb egy 40 év körüli fickót értem be; igaz, hogy csak a tempóm megnyomva. Meredekebb is lett picit; a házakat elhagyva akadt is meredek rész, ám utána megintcsak 7-8% körül folytatódott. Saját tempóm menve egy idő után az élre is álltam, majd 2 km múlva vettem észre, hogy magamra maradtam. Sűrű erdei szakaszon tekertem, nagyon élveztem a völgy felőli oldalon a mindenünnen csobogó vizet. A patak szélesen, több kis ágban zubogott, tört utat magának. Kb. 2-3 km múltán értem ki a fák közül; az út a patakot egy hídon keresztezve tért át a domboldalra, ám a hágót még nem lehetett látni, illetve kivenni. Direkt figyeltem, de a hegyoldalon egyszerűen nem láttam, melyik nyergen vezethet át az út.
A kaptatón többször is eszembe jutott, hogy ez az emelkedő (mert a Croix de Fer-t az egyik legszebb hágónak tartják) mekkora élményt nyújt majd, ám erre mind tovább kellett várnom. Azt gondoltam: a táj jóformán ugyanaz lehet, hiszen pár kilométerel van csak arrább, szinte ugyanazok a hegyek látszanak; ennek is gyönyörűnek kell lennie. Ám még mindig csak vártam rá!
A hídnál pár perces pihenőt tartottam: visszafelé még látszott a szemközti Madeleine hágó völgye. Klassz volt lefotózni, ahogy egy T-mobile-os mezű versenyző srác a hídról a meredek kaptatóra fordult. Akárcsak Rolf Aldagot vagy Ellit láttam volna. Az a tény, hogy a nyeregből ki kellett állnia, azt sejtette, igencsak meredek lehet. Mikor én is odaértem; mégsem tűnt olyan meredeknek. Kb. 1 km-rel fentebb, az utolsó 2 km-es emelkedő tövébe érve derült ki, hogy melyik nyergen vezet át a hágóút, hol lehet a tető. A következő mezei szakaszról - ahonnan a Madeleine hágó völgye is látszott még - visszanézve meg is örökítettem egy-két bringás lassú küzdelmét, kapaszkodását. St Colomban faluban hiába tartottam tőle, hogy a hágóút alsó, nem túl meredeknek érzett szakaszai miatt a vége igencsak kemény lehet, már csak 2-3 km volt hátra; maximum ennyi lehetett már csak a nehéz szakasz. Úgy véltem, hogy a hátralevő rövid távot már ki lehet bírni.
A nyereg alatti meredek, kb. 150 m magas hegyfal alá érve az út hajtűkanyarban fordult balra és kezdődött az igazán meredek szakasz. Filmezés közben tűnt fel és örökítettem meg, hogy előrefelé egy bringás a fűben pihent, regenerálódott, egy másik pedig egy idő tán kerékpárjáról leszállva, azt tólva haladt tovább. A videón szinte minden bringás, komoly küzdelemmel kapaszkodott felfelé; persze talán nehezebb áttételeik miatt is: kiállva, erős karmunkával billegtek kerékpárjaik fölött és haladtak előre.
Én, legkönnyebb fokozatomban gond nélkül fel tudtam érni az 1924 m magas Glandon hágóra (15:58-16:09). A tetőn egy-két autó és pár ember lézengett. Sajnos építkezés is folyt, ez belerondíított a szép körpanorámába. A hágó környéke, lankás "dombos" volt, hátrafelé a távolban látszott még a Madeleine hágó emelkedője, szemben szép, csipkés, imitt-amott havas 2500-3000 m magas csúcsok, illetve tovább, dél felé a Croix de Fer hágó kopár völgye: jobbra lefelé és tovább balra, felfelé is.
Klassz volt egy bringás, hágóra érkezését megörökíteni; követni, ahogy küzdelmesen hajt, majd a végén már könnyen, felderült arccal ér a tetőre. Néhány autó és bringás tartózkodott a hágón, egyiküket meg is kértem, hogy fotózzon le. Mivel jól álltam az idővel, és hazáig már csak két kis emelkedő és sok lejtő várt rám, másfelől azért, hogy e napra is növeljem az összegyűjtött szintemelkedést, valamint egy szép tavat is felkeressek, pár kilométert a Croix de Fer völgyében gurultam vissza. A lejtő, iletve völgy felső szakasza érdektelen, kopár, nyílt, széles völgyben vezetett. Az út mentén imitt-amott egy két lakókocsi, lakóautó parkolt: vajon ők is a Tour miatt jöttek már ide pár nappal korábban? A tó északi végébe érve kb. fél - egy km-es emelkedőn melegedhettem fel egy picit. Újabb gurulás után, a tó vége előtt - kb. 1700m magasan - álltam meg és fordultam vissza. Egyfelől onnan már a teljes tavat jól be lehetett látni, másfelől pedig úgy tűnt, meglesz hazáig a 3500-3600 m szintemelkedés. Szemben vad vízesések zubogtak lefelé; a hegyoldal nagyrészt fű uralta, de foltokban fákkal, bokrokkal is lehetett találkozni. Szép és nyugis vidék volt; ritkán jöttek autók, vagy motorok; kerekessel sem nagyon találkoztam már. Ezt az emelkedőt, az Alpe d'Huezihez hasonlóan ugyancsak jó minőségű aszfalt borította, nem véletlenül: minden bizonnyal a Tour miatt. Bár még mindig nem értem: miért a kaptatót aszfaltozzák; szerintem sokkal inkább a lejtőt kell, hiszen ott mégiscsak 80 km/ó körül robognak lefelé. Jelen esetben ahol ők később gurultak, a Glandon hágó lejtőjén, igazán jó minőségű aszfalt fogadta a kerekeseket. Eszembe jutott ám még egy indok: mivel a TV élőben mutatja a versenyt; talán számíthat, hogy a közvetítésben mennyire látszik az aszfalt minősége.
Meredek hegyoldalban, közvetlen a kék tó oldalában kapaszkodtam vissza a Glandon és Croix de Fer hágó felé. Jól rá lehetett látni a Glandon hágó alatti turistaház felé tartó kaptatóra, kopár, füves völgyre. A rövid emelkedős szakaszt újabb rövid lejtő váltotta, hogy onnan már egyenletes emelkedőn, 350m szintet tekerhessek felfelé a Croix de Fer hágóig. Jó erőben éreztem magam, gond nélkül fogyasztottam a kilométereket és néha kalkulálgattam: a napi szintemelkedést, a várható napi kilométert és a kempingbe érkezés időpontját. Karom időnként már fázni kezdett; ½ 7 elmúlt már. A Glandon turistaházhoz érve rövid pihenőre álltam meg: 2,5 EUR-t fizettem a narancsléért; csoki sajnos nem akadt. Az enyhe ellenszél és időnként a Naptól megfosztó felhők miatt hosszú fölsőt húztam magamra. Már csak 3 km választott el a Croix de Fer hágótól: Meglepőmód kissé rossz minőségű, kopott és töredezett úton haladtam. Esti fények uralták már a tájat; csend és nyugalom volt; egy-egy autó zaján kívül a mormoták füttyét lehetett még hallani. Alig valamivel a hágó előtt - korábbi napok sikertelen próbálkozásai után ezúttal - végre le is tudtam filmezni egy mormotát: kedves, kb. fél méteres szőrös állat volt.
19:22-re értem e napi túrám 3. hágójára, a 2068 m magas Croix de Fer hágóra. A hágó táblája környékén meglepett a márvány talapzat. Végre átláthattam a túlsó völgyre, hegyekre. Bár felhők árnyékoltak és részben takarták, DK felé gyönyörű alakú, meredek hegyek vonzották oda tekintetem: talán a les Aigles d'Arves illetve a le Goleon 3200-3500m magas csúcsai, melyek mögött már a Galibier hágó található. Ám nem csupán előre, hanem visszafelé, a Glandon hágó irányába, amögött is szép volt a panoráma: a csipkés, néhol havas csúcsok fölül, felhők közül sütött az esti napfény. Bőségesen filmeztem: klassz snitt készült a német bringsokról is a havasokkal és esti fényekkel a háttérben. Egyikükkel el is beszélgettem pár percet. Elismerését fejezte ki, amikor kérdésére elmondtam, hogy alapvetően csomaggal jövök a Francia Riviéra óta és pl. az előző napi csomagos Galibier hágó után e nap kis csomaggal jártam a Madeleine, Glandon és most a Croix de Fer hágón. Mindig jól esik, amikor könnyű bringás amatőrök látják meg, hogy az is nagy dolog, amit én csinálok. Ezúttal is így éreztem. 20 perc időzés után, 19:42-kor hagytam el a hágót: ideje is volt indulnom, mert látatlanban is (a lejtőről nem vittem meredekség-diagramot) minimum ¾ óra lejtővel számolhattam és utána még újabb 15 km-es lankás emelkedővel a St Michel-i kempingig. A lejtő első része imitt-amott hibás úton tekergett lefelé. Többször gyönyörködtem a hágón megkedvelt hegyes csúcsokban, kerestem a jobb fotózási helyeket, ám mivel túl sokáig vártam, végül lemaradtam róla. St Sorlin, vagy St Jean faluban fekvőrendőrök, illetve rossz útszakasz miatt kellett párszor jelentősebben lelassítanom. Kb. 12 km lejtő után az út már mind kevésbé hegyoldalban, inkább egyre szűkebb völgyben és már fák között, néhol erdőben vezetett. Többször hajtottam át alagúton is. Féltávnál a meredek hegyoldalon vezető út szűk völgybe tért: jól látszott a szemközti sziklafal oldalában egyensúlyozó út: nem tériszonyosoknak való! A filmsnittet anyunak ajánlottam :-) Nem esett jól, hogy a 30 km-es lejtőn két ízben is - 3-3 km hosszan - enyhén emelkedős, illetve sík szakaszon kellett haladnom: ½ 9 tájban még mindig a hegyek között tekeregtem, a mély völgyben már nem is ért napfény.
20:50-re értem le az 540 magasan fekvő St Jeanba. Mivel a hűs, árnyas lejtőről, szűk völgyből kiértem, a kempingig tartó enyhe emelkedő miatt vékonyabbra vetkőztem. Hiába hittem, hogy egy ilyen nehéz túra után már csak levezetés lesz a maradék 15 km, az ellenszél miatt nem így alakult. A nem túl szép, forgalmas völgyben nyomottan, kissé fáradtan tudtam már csak pedálozni. Szerencsére a vártnál azért kevésbé emelkedett az út, furcsa is volt. Reggel talán az enyhe hátszél miatt érezhettem, hogy szinte végig lejt, hiszen jól haladtam. Visszafelé tűnt csak fel, hogy gyakoriak a sík szakaszok. Az utolsó 5 km-en már elfáradva kerekeztem; eljutottam arra a pontra, hogy visszaszámoltam a kilométereket: még 4, 3, 2 és 1km. 21:28-ra érkeztem meg a kempingbe: 145,81 km-en 3697 m szintemelkedést hajtottam. Mindezt a Galibier hágó utáni és a 2770m magas Iseran hágó előtti napon. Szinte megérkezésem után - vacsora előtt - azonnal le is csaptam egy-egy édességre, finomságra. Nagyon igényelte a szervezetem.

Adatok: ind: 9:54
La Chambre 11:00 TM: 50:04 DST: 24,89 SAV: 29,87
Col de la Madeleine (2000 m) 13:22-14:12 TM: 2:41:02 DST: 44,59 SAV: 10,65
La Chambre (494 m) 14:46, 30 fok TM: 3:09:50 DST: 64 SAV: 40,43
St Etienne; emelk kezdete 14:56 TM: 3:16:30 DST: 66,46 SAV: 22,14
Col du Glandon (1924 m) 17:58-18:09 TM: 5:17:03 DST: 87,83 SAV: 10,63
St Michel, kemping 21:28 TM: 7:42:14 DST: 145,81

Szintemelkedés:
- La Chambre- Col de la Madeleine 2000 - 495 = 1505 m
- La Chambre - Col du Glandon 1924 - 495 = 1429 m
egyéb szintek a túra során: 763 m
3697 m

Költség: 20,45 EUR