1. nap

2003. jún. 3 - 22. Kerékpárral az Adria mentén Montenegróig:
Bevezető, előkészületek, szervezés

2002-ben a csomagos bringatúra helyett a katonaságnál voltam kénytelen eltölteni a nyaram. A túra hiányát a Bringa magazin pályázatával nyert márciusi görög edzőtábor feledtette. A 2001-es svájci, alpesi túra volt az utolsó, amit még évekkel korábban előre elterveztem. A továbbiakra nem volt konkrét, erős, határozott elképzelésem. Persze már évekkel ezelőtt is volt még egy-két helyszín ahová szívesen elkerekeztem volna, ezúttal ezek közül kellett választanom. Bár szerettem Hollandiát is, úgy gondoltam, valamikor jó lenne felkeresni Csehországot, vagy Németországot, mégis igazán két túra jött csak számításba.

• Az első helyszíne az Alpok volt: fekeresni az eddig le nem küzdött hágókat (Timmelsjoch, Bernina, Splügenpass, Julierpass), egy nap végigtekerni az Ötztaler radmarathon útvonalán és nosztalgiázni egyet a Grossglocknerúton, Vrsic- és Nassfeld-hágón, stb.

• A másik túraterv az Adriára "szólt.": először csak oda-vissza akartam végigpedálozni a horvát tengerparton, ám amint rájöttem, hogy ez túl sok lenne, az egyirányú utat hajóúttal egészítettem ki. Mivel az eredeti útvonalterv végpontjától mindössze egynapi kerekezésre feküdt a csodás Kotori-öböl, egyszerűen nem lehetett kihagyni. Ahogy a kotori öböl kapcsán montenegróról olvastam a neten, lenyűgözött az ország; meggyőzött, hogy több napot érdemel. Sőt! A végső útvonaltervem már 5 napot szánt az országra. Úgy éreztem, feltétlenül fel kell keresnem a tengerparton pl. Budvát, Sveti Stefant, nem lehetett kihagyni az 1749 m magas Lovcen leküzdését, az ország belsejében pedig a szűk Moraca kanyont, a Biogradsko jezero őserdei környezetét, valamint a híres Tara-kanyont.

A túra időpontját - mivel a tengernél, ráadásul dél felé melegebb van - június elejére terveztem. A konkrét időpontot a hajó (Rijekából Dubrovnikba, vagy Dubrovnikból Rijekába) indulásától tettem függővé. Arra is rájöttem, hogy ha Zágráb helyett inkább Ljubljanát választom a vonatút végállomásául (hazafelé indulóállomásául) 1-1- napot spórolhatok.
Végül anyuék nyaralása határozta meg az indulásom napját. Mivel ők május 31-én érkeztek haza, ahhoz hogy túrám előtt még találkozhassak velük, a legkorábbi indulási időpontom június 3-ra esett, érkezésem pedig a június 20-i hajóút után 22-re, vasárnapra terveztem.
A végső útvonalterv így nézett ki:

Június.3, kedd: vonattal Ljubljanába, indul: 13:55, érkezik: 22:33
Június 4, szerda: Ljubljna - Rijeka - Krk sziget széle = 179 km
Június 5, csütörtök: Krk sziget széle - Crikvenica - hegyi tekergés - Sveti Juraj = 132 km
Június 6, péntek: Sveti Juraj - Zadar - Biograd = 160 km
Június 7, szombat Biograd - Sibernik - Trogir = 128 km
Június 8, vasárnap Trogir - Split + Brac: Supertar - Bol - Supertar = 163 km
Június 9, hétfő: Supertar - Split - Omis - Makarska + hegyi túra (Sveti Jure) = 100 km
Június 10, kedd: Makarska - Split - Hvar - Jelsa = 93 km
Június 11, szerda. Jelsa - Sucuraj - Drvenik - Mali ston - Orebic = 194 km
Június 12, csütörtök: Orebic - Korcula - Vela Luka - Korcula - Orebic = 120 km
Június 13, péntek: Orebic - Ston - Dubrovnik = 125 km
Június 14, szombat Dubrovnik - Hercegnovi - Kotor - Budva = 110 km
Június 15, vasárnap Budva - Kotor - Cetinje - Lovcen (1761m) - Budva = 160 km
Június 16, hétfő: Budva - Virpazar - Rij. Crnojevica - Podgorica - Kolasin = 155 km
Június 17 kedd: Kolasin - Mojkovac - Rasova - Zabljak - Niksic = 167 km
Június 18, szerda: Niksic - Podgorica - albán határ - Podgorica - Petrovac = 170 km
Június 19, cssütörtök: Petrovac - Budva - Tivat - Hercegnovi - Dubrovnik = 126 km
Június 20, péntek: HAJÓÚT; check in: 7:00, indul: 9:00
Június 21, szombat: HAJÓ Rijekába érkezik: 7:00; Rijaka - Postojna - Ljubljana = 126 km
Június 22, vasárnap: VONAT: Ljubljana - Budapest; indul:
ÖSSZESEN: kb. 2428 km

Ahogy az útvonaltervvel együtt egy saccolt költségkalkulációt is végeztem, igencsak meglepett a túra vártnál magasabb költsége. Nem véletlenül: eddig minden nyáron egy hetet anyuékkal töltve kerekeztem - szinte ingyen - és azt egészítettem ki egy kb. 10-12 napos túrával, ez évben viszont 20 napos túrára vállalkoztam, oda-vissza vonatozással és egy egy napos hajóúttal fűszerezve.
Május végén végre egyeztettem a hajófoglalást. Örömmel tudtam meg, hogy Budapesten, a Mahart-toursnál is lehet jegyet venni a hajóra. A horvát Jadrolinija irodával levelezve tudtam meg, hogy június elején a pápa-látogatás miatt Rijeka helyett nem Bakarból indul a hajó, a célállomás pedig Dubrovnik helyett Korcula lesz. Bár kisebb nehézségek árán meg tudtam volna oldani, célszerűbb volt a Rijeka - Dubrovnik hajóút helyett a hazafelé hajózást választani Dubrovniktól Rijekába. Persze ez a kényszerű választás azzal is járt, hogy a túra végéig - főleg az utolsó napokban - lesz rajtam egy kis nyomás, hogy biztosan elérem-e a haza tartó hajót, ellenben legalább első nap nem kellett rohannom.
Amikor már a konkrét hajó helyfoglalása ügyében hívtam a Mahart-tours-t, meglepett, hogy már csak a fedélzeten maradt hely. Nem okozott problémát a választás, hiszen nem volt miből J

Az eredeti utiterv szerint, hogy időben elérjem a Dubrovniki hajót, előző nap a montenegrói Niksicből Bosznia-Hercegovinán keresztül, ott 60km-t megtéve kellett volna Dubrovnikba érnem. Mivel interneten azt olvastam, hogy Boszniában jobb vigyázni a közlekedésben, stb...... ezért az www.utazaswebring-en érdeklődtem a valós helyzetről. Örömmel hallottam a megnyugtató szavakat: "Bár valóban jobb lehetőleg nappal autózni, elkerülni a mellékutakat, nem megállni akármi útszéli embereknek, de azért nem jár minden ember vadászpuskával!" Pár nappal később utitervem átnézése közben kellemes meglepetés ért: mivel plussz egy napot találtam az utitervben, módosíthattam a hazaúton: Niksicből nem kell átvágnom Bosznia hegyi részén, hanem ismét visszatérhetek majd a montenegrói tengerpartra, Budvába, Sveti Stefanba és Kotorba, hogy onnan tekerjek vissza Dubrovnikba.
Túrám során 4 ország felkeresése szerepelt az útvonalban: Szlovénia, Horvátország, Bosznia-Hercegovina (tengerparti 20km-es szakasz) és Montenegro. Az első kettőről tudtam, hogy nem kell vízum, ám Bosznia kétséges volt: bár több helyen olvastam, hogy a nyári túristaszezonra feloldják a vízumkényszert, mivel máshol mást olvastam, emailen utána kellett érdeklődnöm.

A hajójegy véglegesítése, megvétele után május 22-én, csütörtökön a vonatjegyet is megvettem Ljubljanáig. A retúr jegyért, a csak oda szóló helyjegyért és bringajegyért (visszafelé Ljubljanában kellett megvennem) 15317 Ft-ot fizettem.
Két héttel a túra előtt, előzetes egyeztetés után a Kivishopba, avagy a Hungarobike-hoz vittem a bringámat racsni- és lánccserére, valamint átnézetni. Amint megbeszéltük, a két cserén kívül lecserélte még a két fékbowdent, átnézte az agyakat, a küllőket, és bezsírozta a pedálokat. A váltót elég volt letisztítani, cseréjére nem volt szükség. A csomagtartó vázhoz való rögzítése picit mozgatható volt, ám a srác azt mondta, hogy ez az 5mm-es mozgás elenyésző, súlyelosztással ellensúlyozható. A bringa 2-3 nap alatt elkészült. Az eddigi 14-16-18-20-22-24-34-es Megarange racsni helyébe 13-15-...-24-34-es szintén Megarange racsnit kaptam. A cserékért és a szerelésért, mindössze 7528Ft-ot fizettem.
A túrához még új külsőt, pótbelsőket, fékbetéteket és pótcipőt kellett vennem. A Puma boltban örömmel láttam az igen olcsó, de márkás cipőket; szerencsére még nem vonták ki a forgalomból a szimpla, egyszerű, de teljesen bőr sportcipőket. A pár lábbeliért 7200 Ft-ot fizettem. Mivel már rég óta vágytam egy kék bringanadrágra, és végiggondolva, hogy egy tökéletes piros nadrág mellett csak egy feketém van, nem tudtam ellenállni egy égszínkék Sportful márkájú bringanadrágnak; 8499 Ft-ot fizettem érte.
Két héttel indulás előtt, május 19-én rossz alvásból ébredtem; alig tudtam enni, nem indult jól a nap. A HÉV-en rosszul lettem, hányingerem lett, így félúton visszafordultam. "-Gyomorrontást szedtem össze, vagy kijött a sorozatos kevés alvás, vagy.......?" - gondolkodtam álmosan hazafelé. Szinte az egész délelőttöt átaludtam, maximális diétára fogtam magam: ebédre pirítóst és főtt krumplit ettem. Az orvos szerint vírusos fertőzést szedtem össze, gyógyszert nem adott.
Bár eleinte nagyon féltem tőle, hogy egy gyomorrontás akár teljesen derékba törheti túrámat, szerencsére a diétával könnyen túljutottam a fertőzésen. Szerdára már erősödtem, csütörtökön - két nap otthoni pihenés után - már dolgozni mentem.
Pénteken fékpofa, Schwalbe külső és esetleges nyeregvétel miatt bringaboltokat kerestem fel. A Corratec-Kerékvárban a Salzburgi maraton mezekre lettem figyelmes (4500Ft-ért árulták), ám megfelelő nyerget és külsőt csak a Fülöpnél láttam. Rémlett, hogy 622*1 ¾ *1 5/8 a megfelelő kerékméret, ám inkább feljegyeztem, hogy majd megnézem otthon. A nyeregvétel tulajdonképpen tavaszi kerekezéseim során merült fel. Egyik 200 km körüli túrám közbenső 10 km-n többször is nyomott a nyereg, fészkelődnöm kellett. Akkor jöttek képbe az utóbbi évek prosztatakímélő, középen géllel puhított, vagy homorúra alakított nyergei. Fülöpnél 2500 Ft-ért árultak egy ilyet a Bikepositivetől (utóbb, otthon azt is észrevettem, hogy a műanyag része Selle Royal). Nem sokat válogattam: megvettem.
Utolsó edzettségi főpróbámat a hétvégére terveztem, ám a rövid betegség "gondot" okozott: péntekig jobbnak láttam bringára sem ülni, így maradt a hétvégi két nap. Eredetileg két egymás utáni nap mentem volna kb 100-120km-n hegyek között, így azonban módosult a terv. Szombaton 60km-n kétszer kerekeztem fel Pap-rétre, (jól esett, jó erőben voltam) vasárnapra viszont 3200 m szintet terveztem. "-A két nap így együtt 4000 m szintet hajthatok." - indokoltam.
Nagyon kíváncsi voltam az új nyeregre, így hamar lecseréltem. Szerelés során érdekes dolgot tanultam meg; az eddigitől eltérő nyeregfelszerelést ismertem meg. Eddig azt hittem, ennél nem is állítható a nyereg meredeksége, ám kiderült: tévedtem. Rövid próbát tettem a közeli utcákban: nagyon furcsa volt az új nyeregben a tekerés: mivel középen homorú, kivágott volt, így elente még éreztem, a két "púpot" amiken ültem. Hozzá keleltt szoknom.
Május 24-én szombat délelőtt visszamentem a Fülöphöz a Schwalbe külsőket (kevláros defektvédelem!) megvenni; a délutáni két körös Pap-réti edzést már az új nyeregben tettem meg, ám a kerekeket csak este cseréltem le. Délután a hegyeken kiállva és ülve is hajtottam; mindkét változatban kényelmes volt. Első Pap-réti körömben meglepően jól hajtottam (20:40): úgy éreztem magam, mint a Duracell nyuszi. Második körömben sem lehetett okom panaszra (22:40).
Másnapi vasárnapi túrámat gondoltam a csomagos túra főpróbájának:

• részben letesztelhetem, hogy jól raktam-e fel a kereket (ha nem lesz gond, akkor jól),

• másfelől ha sikerrel teljesítem a 3200 m szintet, az azt jelenti majd, hogy edzettségem megfelelő,

• harmadrészt pedig először tekerek végig egy egész napot kontaktlencsében és az új bringaszemüvegben. Úgy véltem, ha nem lesz gond a lencsével, akkor azzal vághatok neki az Adriának. Jobban áll, mint az utcai szemüveg.

Mivel ki akartam magam aludni, nem indultam korán. ½ 11 előtt vágtam neki a dobogókői emelkedőnek. Bár nem feszített az erő, nem is akartam sietni. Kifejezetten "utasítottam" magam, hogy ne siessek: hajtsak úgy, mintha csomagos, "nézelődős" nyári túrán lennék. Így tovább tart az erőm és kiderül, hogy abban a tempóban meddig bírom. Arra is kíváncsi voltam, hogy vajon a nyerget hogy bírom hosszútávon. Miután kétszer már megmásztam Dobogókőt, éppen Esztergom irányába gurultam, amikor erős csípést éreztem a combomon: méh vagy darázs repült nekem. Nagyon szúrt, viszketett, égetett, így gyorsan hűs vízzel locsoltam le magam. Bár fölfelé nem mutattam valami nagy formát, foyamatosan gyűjtöttem a szinteket. Minden alkalommal betértem a dobogókői büfébe: üdítőért, vagy üdítőért és almáspitéért. Délelőtti túrámat 2110 m szinttel fejeztem be, kései ebéd és szieszta után ½ 6-kor indultam a hátralevő bő 1100m szint összegyűjtéséért. Bár Dunakeszi felé dörgött az ég, nem zavartattam magam, Szentendrének tartottam. Amint a falu végében csepegni kezdett, szomorúan fordultam más, sajnos kisebb és rövidebb emelkedők felé. Egész friss tempóben gyűrtem le az ürömit, és mivel időközben az eső távozott, visszatérhettem Szentendrére. A Skanzenhez érve szinte hirtelen döntöttem el, hogy az erdészeti úton menjek-e először Pap-rétre, vagy bevállaljam-e az egyenesen Hegytetőre kapaszkodó utat. "-Jobb lesz előbb fel a meredeken és utána a nem oly kegyetlen erdészeti úton"- vélekedtem.
Kifejezetten feltűnt, hogy milyen ütemesen, jó testtartásban, egyenletesen nyomtam a pedált; nem görnyedtem pl. be az erőkifejtéstől. Nem estem szét. Pap-rétre úgy küzdöttem át magam, hogy nem is váltottam a legkönnyebb fokozatba, Hegytetőről lefelé pedig örömmel nyugtáztam a különbséget eddigi és mostani racsnim között: ezúttal a 13-as legkisebb fogaskerékkel simán gyorsultam 68, majd 73 km/ó-ra. Az erdészeti úton kapaszkodva néha már a természetet is élveztem: laposan sütötte a fákat a nyugovóra készülődő Nap. Pap-réttől a Cél felé pedálozva, hátrapillantva a Csóványos körül vöröslött az ég; csodás volt.
Szentendrén jó erőben hajtottam végig, jó érzéssel töltött el a 30km/ó fölötti tempó. Az Aral kútnál már kezdődő szürkületben hajtottam el. A kellemes időben egy embert látva a bezinkútnál, valahogy egy pillanatra teljesen egy csomagos nyári túra hangulatában éreztem magam: kellemes idő, estig nyitva levő benzinkút, esti megérkezés (kempingbe). "-De várom már a túrát !"
Kedden délutánra Csillával beszéltem meg találkozót. Mivel váratlanul tovább kellett bent maradnom, egyből a békási McDonald’snál találkoztunk. Bár nem fáztam, utólag jöttem rá, hogy a légkondi miatt bizony nem volt meleg; nem tett jót a tüdőmnek; enyhén megfáztam. Csütörtökön picit már köhögtem, pénteken már a hangom sem volt jó. Már csak az hiányzott ! - bosszankodtam; máskor - igaz talán akkor erősebb volt a megfázás - ilyenkor két hétig küzdötten a betegséggel; ezúttal maradt rá 4 napom. El sem mertem képzelni, milyen lehet félegészségesen nekiindulni a nagyvilágnak. Elkezdtem homeopata szereket, Septofortot, majd kanalast is szedni. Csütörtök délután intéztem volna utolsó teendőimet (horvát kuna váltás, a túrára napi kontaktlencse csere és Budapest feliratos póló vétel, pótbelső vétel), ám nem sokon múlt, de bent kellett maradnom tovább. Már csak a bringaboltig jutottam el; bár Schwalbe külsőt nem sikerült vennem, két márka nélkülit igen.
Pénteken picit talán már erősebben köhögtem, de ritkábban. Délután végre időben neki tudtam vágni a városnak. Miután a szintén légkondis gyógyszertárban vettem kanalast, benéztem az Ofotértbe. Míg én azt hittem, hogy akár egyből megvehetem a kontaktlencsét, szemvizsgálat miatt másnapra hívtak vissza. Azt is ki kell próbálni, nem lehet úgy megvenni, mint a sonkát J. Szintén Horvátországba készülő munkatársam férje állítólag a Váci utcai pénzváltók egyikében vett olcsón kunát, én hiába néztem meg legalább 10-15 pénzváltó árfolyamát, 34-nél olcsóbban nem láttam. Bár eredendően 40000-ért váltottam volna, mivel ennél picivel több volt az összes kuna-készlete, úgy döntöttem - mert kedves, csinos is volt a lány - megveszem az összeset. Automatából kellett pénzt kivennem. Pénzváltást követően az utcai árusoknál vettem H betűs és piros-fehér-zöld matricát, illetve Budapest feliratos pólót. Szombat délelőtt mikor a kontaktlencse-próba után fizettem volna a kártyával, igencsak kellemetlen meglepetés ért: sehol sem találam a bankkártyámat. Úgy tűnik az automata elmaradt pittyegése miatt az automatában hagytam (és reméltem, hogy at pedig beszívta). Majd megevett a méreg ! Épp azt a kártyám hagytam el, amit az Adriára is magammal vittem volna, amin a fizetés átutalása után bőven lett volna elég tartalékpénz. Az OTP kártyámra a fizetésből mindössze 30000 Ft-t utaltattam minden hónapban, az pedig nem igazán megnyugtató tartalékösszeg. Fizetésem előtt ezen kívül csak a még rajtamaradt 32000 Ft-ot tudtam átutaltatni a OTP kártyára. Hazaúton végül már csak a MédiaMarktba tértem be 2 videokamera-kazettát venni.
A fotótekercs-vételekre apától kértem kölcsön: 18000+1000 Ft-ot.
A szombat és vasárnap kúrálással, valamint végleges összepakolással telt. Hétfőn jól esett a lazán induló munkanap, ám később fel kellett pörögnöm, keményen kellett dolgozni. Főnököm, István kérésére lementem Klemához, megkérdezni, megbeszélni, hogy a várható számítással ne legyen gond. Bár elmondtam, hogy Olgi és Laci meg tudják csinálni, megkérdezte, hogy egy gyors számolásra, frissítésre van-e időm, és mivel volt, elvállaltam. A 2003-ra vonatkozó kalkulációt gyorsan megcsináltam, örömmel fejeztem be, gondolván, hogy mehetek haza készülődni. A gyors válasz e-mailnek nagyon nem örültem: "-2006-ig kellene frissíteni!" A húzódó munka felidegesített, Ildi egyik reakciójára be is szóltam: "Mindjárt azt mondom, hogy csinálja az, akinek a feladata ez !" Attól féltem, hogy nyaralásom előtti este nem marad elég időm az utolsó intéznivalókra.
¾ 4-kor gyorsan elemaileztem a befejezett számolást és azon nyomban léptem is ki a gépből, nehogy elérjen még főnököm válasza. A buszmegállóban már a túrára vonatkozó, még hátralevő feladataimon járt az eszem.
Még egy kedves ismerősömmel szerettem volna találkozni, sajnáltam, hogy ez végül nem jött össze.

1. nap