7. nap

9. nap

2003. jún. 3 - 22. Kerékpárral az Adria mentén Montenegróig:

8. nap: Grljevac - Omis - Makarska - Baska Voda - Sveti Jure 1200m-ig - Baska Voda

2003. június 10, kedd - 8. nap

2003. június 10, kedd 8. nap: Grljevac - Omis - Makarska - Baska Voda - Sveti Jure 1200m-ig - Baska Voda
Nem volt jó éjszakám. Nem tudtam nem meghallani a spliti főút zaját. Reggelirevalót a kemping boltjában vásároltam: kenyeret, 2 almát és három szelet sonkát. Hogy erre eddig nem jöttem rá! Innentől kezdve legalább már megtettem, hogy néha sonkát, sajtot, felvágottat vásároljak reggelire, vacsorára. Korai ébredésnek köszönhető korai reggeli és összecuccolás után még beköszöntem, majd 8:30-kor útnak indultam. Korai indulással, tartalmas napban lehet részem- gondoltam.
Jó kedvűen ültem nyeregbe; fel voltam dobva. Mitől ? Ahogy az árnyas úton, falvakon át pedálztam, tűnt csak fel, hogy az elmúlt többszáz kilométer alapján a fák bizony nem szokványosak! Krken sem találkoztam sokkal, utána a Velebit hegység alatt sivatagos, köves, füves tájon hajtottam, majd Zadar után ugyan akadtak erdős részek, de napközben már kevesebb. Sibenik és Trogir környékén - vagy a Krka Nemzeti Park felé pedálozva sem akadt sok fa. Bracon mondjuk igen, de ezek többnyire mind fenyők, ezek viszont most mind lombosak voltak! Nagyon jól esett az árnyas út, a reggeli kellemes idő, hűs tengeri szellő és gyönyörű táj. Kívánni sem lehetett kellemesebbet! Jókedvemben - újabb nehezen elvisehető kánikulai naptól tartva - dúdorásztam: "-Árnyas erdőben szeretnék élni nyáron át!". A csendes halászfalvak is kedvesek voltak. Omisban szembefordulva a heggyel, meg kellett állnom: gyönyörű volt a Cetina folyó függőleges sziklafalú bejárata. "Az óváros egy messziről kanyargó folyó, a Cetina torkolatánál fekszik. A víz gigantikus ereje egykor itt törte át a 864 m magas Omisk Dinara hegyet, és egy festői kanyont alakított ki. A lélegzetelállító sziklafalak tövében élvezetes túra felcsónakázni a folyón. A kanyon igazi áttörése csak 700m hosszú. A víz erejét már évszázadok óta hasznosítják: előbb egykori vizimalmok mellett haladunk el, végül egy vizierőmű állít meg. A kanyon bejáratánál egy-egy erőd, a Fortica és az Óváros fölött álló Mirabella óvja a magas sziklák tetejéről a lent pirosló, sárgálló apró települést"
Meg akartam nézni, végig akartam hajtani a szurdokon; előbb a nyugati partján kerekeztem lassan, nézelődve a sziklák alatt. 1 km múlva már a sziklaszoroson túl, tágabb völgybe értem, nem volt miért továbbhajtanom. Omisból a folyó másik oldalán is kerekeztem 1 km-t, ott már a vizierőmű is feltűnt. A vroskába visszatérve a híd melletti bérelhető csónakoktól szép fotót készítettem az alagútról, magas sziklákról és a folyóról. Omis után, az út - bár elfért volna a parton is - emelkedni kezdett. A levegő is kezdett nem jól eső meleg lenni, az út is töredezett volt, így jókedvem hamar elmúlt. A jókedvvel a lendületem is tovaszállt, hamar azt éreztem, hogy gyorsan elfogyott a reggeli által biztosított energia. Brela előtt az út már nagyon meredek, teljesen kopár, sziklás hegyoldalban kapaszkodott a sziklás türkiz tengerpart fölé. Egy főúti leágazás után jól esett az üdvözlőtábla: "Riviera Makarska" Az elágazást követő egyenesből lenézve gyönyörű öböl fölött vezetett az út: hihetetlen türkiz és zöld színe volt a víznek. "Omis után egyre magasabbá és fenyegetőbbé válnak az útlenti hegyek. Mire elérjük a makarskai Riviérát, a Biokovó-hegység már 1800 méterrel maagsodik az út fölé. A tengerpart csupán egy keskeny sáv, de éppen ennek az elszigeteltségének köszönheti népszerűsségét a makarskai tengerpart. A Makarskától északra fekvő tengerparti helységek ugyanis a szárazöld felől érkezőerős szél, a bóra szeszélyének kiszolgáltatottak, a közvetlenül a parton álló Biokovó azonban szélárnyékot biztosít a környező fürdőhelyeknek."
Rövid lankás lejtő kezdődött, ami azért nemsokára hepe-hupás útban folytatódott. Makarska előtt 20 km-rel mind mérgesebb lettem; nem tudtam elég figyelmet a tájra fordítani. Négy dolog együttesen hozta ki belőlem a bosszúságot:
- Megint csak iszonyú meleg lett: izzadtam, a kulacsokban is hamar felmelegedett a víz; szomjas is lettem.
- Miért nem lehet már jó minőségű az út, ahol lehetne rendesen haladni ? - Ha a parton is vezethetne az út, mert elfér, minek emelkedik feleslegesen ? Biztos azért, hogy nehogy már azt higgye az Adrián kerekező bringás, hogy könnyű dolga lesz. Erősödjön csak ! - Hogy létezik, hogy alig 2-3 órával indulás után már meg is éheztem ? Makarska még odébb volt, vizem is elfogyott már, meg is éheztem, utóbbi falvakban meg sem álltam - pedig 20 km-nként azért nem árt benézni egy településre, hogy ne csak végigrohanjak a tengerparton - így végül 10 km-rel Makarska előtt letértem Baska Vodába. Belefért az időbe, hiszen ezt amúgyis laza napnak szántam. Délutánra fürdés és a Biokovó leküzdése szerepelt programban. A parti pálmás, pados, virágos sétányra érkezvén a sarki boltban épp be tudtam vásárolni az előebédhez. Folyadékhiányom miatt már evés előtt gyorsan legurítottam fél liter üdítőt.
Nem siettem: nyugodtan időztem, ültem, eszegettem, gyönyörködtem. Pihenőm végeztével sajnos egy kilométernél hosszabb, közepes emelkedőn kellett visszakapaszkodnom a főútra. A kerekezést ott folytathattam, ahol abbahagytam: egy kis emelkedővel, majd síkon, aztán lejtő, ismét emelkedő, mindez többnyire napon a hegyoldalban. Kilométer hosszú egyenes lejtőn érkeztem Makarskába. Az út mentén egymást érték a nagy szállodák, üzletek és a casinót is megtaláltam. Az autók többségét követve a centrum felé kanyarodtam. A partra érve - a meleg és szomjúság miatt nem túl felszabadultan, kissé nyomottan - nézelődés nélkül a turistairodát kerestem. Úgy gondoltam, kempinget találván, sátorverés után mindjrt nyugodtabb leszek, akkor már lehet nézelődni, bóklászni.
Az információs hölgy készséggel segített, keresett a környéken kempinget, de nem tudott jó hírrel szolgálni: észak felé a legközelebbi kemping 8km-re, Basko Poljéban van, míg dél felé leghamarabb kb 8-10 km-re találok kempinget. Elkedvetlenedtem. Azt hittem pár kilométeren belül lepihenhetek, ezzel szemben 7-8 km hullámos kerekezés várt rám a tikkasztó melegben. Nem voltam kíváncsi Makarskára; annál mérgesebb voltam. (Tudtam, hogy ha úgyis a közelebbi, Basko Poljéba megyek, másnap reggel erre kerekezek tovább.) Elegem volt: "-Melegem van, elegem van, legszívesebben kiülnék a partra, élvezném az egészet, filmezném Makarskát, ehelyett kempinget kell keresnem. Még fél óra kerekezés a szaunában!" Filmezés, fotózás nélkül vágtam neki a visszaútnak.
Egy apró dolog vigasztalt; szép prospektusokat hoztam magammal. Egy kis füzetecske hiába jelölt kempinget Makarska szélén, a parton, afelől érdeklődve, ne tudtak róla. A parton kerekezve irigykedve néztem a fürdőzőket! Ezzel szemben 10%-os - de legalább árnyas - kaptatón kapaszkodtam vissza a főútra. Végül azért is inkább Basko Poljét választottam, mert picivel közelebb is volt, valamint úgy gondoltam, ha dél felé hajtok tovább, másnap talán már nem kerekeznék vissza Makarskáért, Makarskába.
Basko Poljéba kerekezve tűrőképességem határára jutottam; bár végül kb 2 km-rel Baska Voda előtt kellett a kempingbe lekanyarodni, odáig is akadt egy-két emelkedő. Szép virágos bokrok fenyők kísérték az utat; az alsó kanyarból szép kilátás nyílt a szintben kb. 50m-rel lentebb hullámzó tengerre. A kerítésen belül betűkkel jelzett szektorokat látva nagy kempingnek tűnt. A recepción (13:10) légkondi fogadott. A G szektorban kellett helyet keresnem. A kemping nagyságát jelezte a saját bolt, pékbolt, zöldséges és utacskák. A pékbolt és a mosdó között félúton állítottam fel sátramat, enyhén lejtő és köves terepen. Ahogy felállítottam a sátrat benéztem a 22 óráig (!!) nyitva tartó boltba. Csinos, fürdőruhás lány állt a pénztárnál. Amíg meleg volt, addig érdemes fürdeni, addig esik jól a hűs tengerben úszni - úgyhogy indultam is hamar a vízhez. Fürdőgatyában, cipőt húzva, papucsom, törülközőm a csomagtartóra rögzítve gurultam le a tengerpartra. A köveken még lehetett papucsban közlekedni, de a vízben anélkül gyalogoltam be. Úgy is jártam! Éles kövek borították a talajt, nagyon lassan, óvatosan lehetett csak lépni, de így is felvágta egy kő, vagy kagyló a lábamat. Akadtak nagy, lapos, csúszós kövek is, így valóban csak lépésenként, egyensúlyra figyelve lehetett lépni. Attól félt az ember, nehogy a következő lépésnél megbillenve a kövekre esve összetörje magát. Rövid úszkálás után kifeküdtem a napra, majd megint úsztam egyet.
Ahogy az idő múlt, hirtelen az időt kalkulálva rájöttem, hogy mivel pár ruhás még mosni is szeretnék és a Biokovóra is fel szeretnék kapaszkodni, akkor jobb lesz indulni. 16 órakor indultam 70 km-re saccolt hegyi túrámra. Rég óta vártam már: hónapokkal ezelőtt egy-két fotó alapján nyerte el igazán a tetszésemet. Egyfelől a magasról a tengerre nyíló kilátás, másfelől a leszakadó szikla oldalában vezető útja és halálkanyarja(i) miatt. Könnyű bringával (csak kb 3 kg cuccot vittem magammal; kaját sem sokat, épp csak 1-2 csokit, müzlis szeletet) jóval hamarabb és kevesebb bosszúsággal hajtottam Makarska felé. Amerre haladtam, kémleltem a magas, meredek hegyoldalt sehogy sem tudtam kivenni, a hegy/sziklafal mely részén vezethet a szerpentin. Az elmúlt délutánokhoz hasonlóan ezúttal is érkeztek zivatarfelhők; ÉNY felé, Split irányában is sötét felhő fenyegetett, de - ami engem jobban érdekelt - sajnos a Biokovótól DK-re is sötét fellegek gyűltek. Ahogy az utikönyvben olvastam ("Valójában a hegy szinte mindig felhőbe burkolózik, azonban a csapadék soha nem "jön át" a néhány kilométerrel arrébb fekvő tengerparti sáv fölé.") reméltem, hogy nem kap el az eső; talán csak fenyeget. Makarskát emelkedőn hagytam el, amelynek tetejéről Vrgorac felé kellett kanyarodnom. Kiderült, hogy valamelyest ez is egy főút, amin még a Biokovo Nemzeti Park bejáratáig kapaszkodnom kell. Könnyű bringával nem hajtottam rossz tempóval. Egyelőre még nem túl meredek hegyoldalban vezetett az utam, de fölfelé elképzelni sem tudtam hol vezethették el a sziklafalon az utat. Tucepit elhagyva fenyőerdőben kapaszkodtam tovább; sajnos már a közelben dörgött az ég. "-Nem baj, én úgyis vissza ÉNY-nak fogok hajtani, talán kimaradok a zuhéból"- reménykedtem. A leágazásnál töblák hirdették a Nemzeti Parkot, valamint fenti turistaházakat. Keskeny és meredek erdészeti úton folytattam az utam. Az út elején egy faházikó mellett sorompó zárta el az utat. Az ablakban ülő férfivel semmit sem értettünk egymás szavából. Bár mintha azt vettem volna ki a szavaiból, hogy bringásoknak ingyenes, indulást mutatva mintha mégis akart volna valamit. Végül csak sikerült továbbmennem; még egy kis ismertetőprospektust is kaptam.
Kb. 1 km múlva már ki is értem az erdőből; az út túlsó oldala mögött a hegy meredeken szakadt le, de csak egy-két karót tettek az út szélére (nem anyunak való út). Belül a sziklának támasztottam a bringát és gyorsan még eső előtt körbefilmeztem: a Biokovó hegyeitől kezdve Makarskán át a tengerig. Épp dörgött, majd csepegni, esni kezdett, így azzal zártam a snittet: "-That’s all! Good bye!" A pillanatok alatt zuhogó esőben gyorsan elraktam a kamerát, majd már gurultam is lefelé. Leszakadt az ég, dörgött- villámlott. A főúton gyorsan vettem a kanyarokat, kerestem, néztem eső elől védő helyet. Előbb pár fa alá álltam be, de a nagy zuhéban azokon is átszálló vízpermet lassan eláztatott. Mire még 2km-t gurultam, szlalomoztam a csicsogó aszfalton a faluig, el is áztam. Egy vendéglő kinti fedett asztalai mellé álltam be és vártam. "-Hogyan tovább?" - merült fel a kérdés.
Elsődlegesen az járt az eszemben, hogy lefelé folytatom utam, hazamegyek; így jártam. Az időt kihasználva lassan elnyammogtam a magammal hozott két müzlis szeletet. Próbáltam az esőnek is a pozitív oldalát nézni: "-Legalább nyugis estém lesz; időben hazaérek, lesz idő jegyzetelésre, a környék felfedezésére és korai fekvésre." Kb. 20 perc alatt elvonult az eső, így gondolkodóba estem: "-Ha elment az eső, hiba lenne itt hagyni, fel sem tekerni, legalább addig ameddig lehet, ami az időbe is belefér. Kár, hogy nem fönt vártam meg az eső végét, így most 2-3 km-t hajthattam vissza az erdészeti útig. A múltkori rövid nyílt részt lankásabb erdei szakasz követte: az út, falevelek jól láthatóan párologtak, gőzölögtek. Az út viszont szerencsére sehol sem csicsogott. Több kilométert hajtottam erdőben, úgy, hogy semmi kilátásban nem volt részem. Viszot legalább haladtam; jobb is ha nem kell fél kilométerenként filmezés miatt megállni - gondoltam. Váratlanul két tűzoltóautó előzött meg és hajtott el fölfelé. Hm. Vajon belecsapott valamibe a villám és kigyulladt? Bár lent jártam még, úgy kalkuláltam, hogy 7 óta tájban fordulok majd vissza, mert azzal kb. 8-1/2 9-re a kempinge érhetek. Az erdőből kiérve a sziklafalon már sejteni lehetett, hogy hol vezethet az út. A fal oldalában a terep már elég sziklás lett, fák is nehezebben tudtak csak megélni. A hegy eléggé függőlegesen szakadt már le, az út szélére nagyobb sziklákat raktak, illetve néhol már kőkorlátot építettek. Egy-két helyen bizony már félelmetes volt az út szélén tekerni, kb 40 cm-re a leszakadó mélységtől. Mivel forgalom nem volt, nyugodtan mehettem az út közepén is. Letekintve nem is Makarska, hanem Podgora házai látszottak.
Kb 700m magasságban értem azt első halálkanyarba. Kettő volt belőle, de meg tudtam különböztetni őket, mert a fotón látottnál nem sziklafal látszott a kanyar végében, hanem a mélység, illetve a hegysor ÉNY-i folytatása. Jó erőben nyomtam a pedált, bár ebben talán a szépség, a kilátás, stb is közrejátszott. Fölfelé is nézegettem a szerpentineket; hihetetlen terepen vezették fel a hegyre. DK felé, visszatekintve jól lehetett látni a Vrgoraci főút folytatását: bizony azt is kb. 4 km hosszan egy sziklafal oldalában vezették el; az sem lehetett csúnya. Mind följebb haladva, lassan már kezdtem elérni a szomszédos DNY felé emelkedő hegy magasságát. A halálkanyarba érve - mivel mindenképp meg akartam örökíteni, és az lett volna a legjobb, ha én is rajta vagyok - zseniális ötlet pattant ki az agyamból. Kb 20 m-t továbbhajtva a kamerát a kőkorlátra állítottam, így visszagurulva magam is megörökíthettem a halálkanyarban. Jópofa ötlet volt. Máshogy magam nem filmezhettem volna le! 1-2 kanyar múlva, egy turistaháznál végre a fennsíkra értem. Jó lett volna valami, szerpentint ábrázoló ajándéktárgyat venni, ám hiába mutatott az öreg szép dolGokat, a porcelán dolgokat mind eltörtem volna, ráadásul nem a szerpentint ábrázolta. Sajnos képeslapot sem árult; ez meglepett. Egy tábla szerint 897 m magasan jártam a tengerszint fölött. Picivel magasabban, mint félúton az 1762 m magas Sveti Jurehez képest.
Egy dobozos narancsléért 15 KN-t fizettem. 1 km emelkedőt követően a sziklafalat fölfelé záró domb belsején kerekeztem tovább, szinte sík úton. Sajnos itt az út minősége nem volt jó, így nem siettem. A domb takarása miatt a tengerre ugyan nem nyílt kilátás, helyette viszont a szemközti hegyen lehetett észrevenni egy megintcsak a hegyoldalra merészen ragasztott úton haladó autót. "-Ezek szerint arra megyek tovább!" Eredendően úgy gondoltam, hogy már csak pár kilométert - kb 19 óráig - megyek, ám meglátván azt a - minden bizonnyal szép kilátást nyújtó - utat, úgy döntöttem: azon még felkapaszkodok; a végéből, ahol eltűnik, biztos szép panoráma lesz. Úgyis hamar odaérek - gondoltam; maximum 2 km lehet, kb. 10 perc. Onnan még az sem kizárt, hogy az út továbbhaladó részét is látni fogom.
A Nap már egyre laposabban sütött, a gyenge fényekben már a tenger és a vízparti települések: makarska, Podgora is eléggé párásan látszott. Hátrafelé viszont már föntről néztem vissza a szomszéd hegyre. A gyenge napfényben - és persze a magassággal együtt - a meleg is elmúlt már; hűvösödni kezdett. Enyhén, de megéreztem már a közeledő este nyomasztó érzését: 1 órán belül lemegy a Nap, én meg már 1100 m fölött, elhagyatott erdészeti úton még fölfelé kerekezek. Szürkületig azért csak nem kéne. Sajnáltam a dolgot, mert nagyon élveztem, hogy ennyivel a tenger fölül néztem le, illetve vissza utamra. 19:25-re értem föl a korábban kinézett útkanyarhoz; meglepetésre egy köves kilátó is akadt, sőt tábla jelezte a magasságot: 1228 méter magasra jutottam fel. Gyönyörű, de ilyen magasból, eső után kicsit párás kilátás nyílt nagyon meredeken lefelé a tengerre, és Makarska környékére. Tulajdonképpen ideális visszafordulóhelyre értem, mert valóban nem csak lefelé, hanem előrefelé is lehetett látni, merre halad tovább az út. Utolsó fényképeim fotóztam el.
Belegondoltam és meglepett, hogy a Basko poljei kajálás után mindössze két müzlisszelettel jó erőben felértem; sehol sem fáradtam el. 10 perc pihenés, filmezés, fotózás után 19:35-kor hazaindultam; úgy tűnt, éppen hazaérek a sötét előtt. Tudtam, hogy milyen - néhol rossz minőségű, rücskös, hibás, a szerpentineken viszont életveszélyes - lejtőre számíthatok, így óvatosan ereszkedtem. Ráadásul még a kamerára is vigyáznom kellett! Minek sietni ? A lényeg, hogy épségben leérjek. Nagyon komolyan vettem! Nem volt játék! Már a turistaházig ereszkedve - pedig eddig még a hegy dombos tetején gurultam többnyire - is megérezte a kezem a lejtőt, pedig még csak utána kezdődött a halálkanyaros szakasz. Magamban meg is jegyeztem: "-Gondoljatok rám otthon, mert most jön az igazi, a fekete leves! Ketten leszünk a bringán: én és a majré!" Újra felelevenítem: az út szinte függőleges sziklafal oldalban vezetett: néhol raktak csak egy-egy nagyobb sziklát a külső szélére és szintén csak néhol építettek kőkorlátot. Nem csak a kanyarokban vezettem óvatosan, még az egyenesekben sem gyorsultam 35 km/ó fölé. Jó érzés volt letudni a két halálkanyart, bár talán nem is a kőkorláttal védett kanyar volt a félelmetes, inkább a korlát nélküli egyenesek. A fák közé érve már nem volt mitől félnem. Kezem viszont teljesen elgémberedett: ujjaim váltogatni kellett, mert annyira elfáradtak, mint még soha előtte. Vicces: bringázás közben kezem nem bírja már….. a lejtőt!
A Vrgorac - Makarska főútra leérve kiváncsi voltam lefelé "elért" átlagomra: 29 perc alatt 12,5 km, azaz kb. 25-ös átlag! Nem véletlenül! Micsoda érzés volt a sziklás hegy alól visszanézni, felnézni oda, ahol nemrég jártam. Bár nagyon szerettem volna, és mégsem jutottam fel; nem volt hiányérzetem. Igaz, hogy mikor az eső után nekiindultam, sejtettem, hogy úgysem érhetek fel. Annyit szerettem volna csak, hogy legalább a halálkanyarig feljussak. Hát ezt bőven túlteljesítettem. Az egész napra visszatekintve: fürödtem is, egy kellemeset kerekeztem is (nem kánikulában!), a halálkanyarban is jártam….
A nemzeti park erdészeti útjáról kiérve végre megereszthettem a bringát: 50-55 km/ó-val zúdultam le a hegyről. 20 óra volt. Makarskába érve - bár korábban megfordult a fejemben, hogy este benézek - részben a késő matt, de még inkább, mert a video akkuja úgyis teljesen lemerült, nem kanyarodtam le. Egy ilyen túra végén, szépélményekkel a tarsolyomban már nem is zavartak a kis buckák. A kempingben jól esett, hogy a boltban még este 9-kor is vehetek, ehetek finomat: ezúttal gyümölcsjoghurtot.
Szép nap végén jól esett a vacsora. Elérkezett a Korcula előtti hosszú nap is; sátramban a térképet elővéve el kellett döntenem, hogy bevállalom-e a Peljesac félszigeten való végigtekeréssel együtt a 200km-t, vagy komppal rövidítve inkább egy kevésbé rohanós napot szeretnék. Sokadik kánikulai napom után átálltam már az enyhe lazításra. Nem a napi 80 kilométerekre, de a meleg miatt igyekeztem úgy szervezni programjaimat, hogy legyen idő egy kis lubickolsra és élvezzem a nyarat. Jó példát mutatott a pr nappal korábbi helyes döntés: Hvar szget programból való törlése. Ezúttal lemondtam a szép és meredek hegyekben gazdag peljesac félszigeten való vélgigkerekezésen, helyette a Plocei komppal terveztem átkelni a félszigetre. A napot még így is egy jó kis hegymászással tevreztem befejezni: a kb. 400 m magas hegyen át akartam kelni a közvetlen Korculával szemben fekvő Orebicbe.

Adatok:
Makarska után Baska Voda (13:10) TM: 2:58:29 DST: 63,08 AVS: 21,1
Eső, után újra: Biokovo N P bejárat TM: 4:05:30 DST: 84,6 AVS: 20,7
Visszafordulás: 1228 m, (19:25-36) TM: 5:17:41 DST: 97,45 SAV: 10,68 AVS: 18,4
Biokovo Nemzeti park kijárat! (20:06) TM: 5:46:34 DST: 109,92 SAV: 25,9 AVS: 19,1
Baska Voda, kemping (20:50) TM: 6:24:45 DST: 127,1 SAV: 23,8 AVS: 19,8 TR/D: 127,1 ODO: 82162 MXS: 53

Szintemelkedés:
- Omisig 30 m
- Breala fölötti főút leágazásig 100 + 200 = 300 m
- Baska Vodától visszakapaszkodás a főútra 100 m
- Makasrka tengerpartig 100 m
- Basko Polje kempingig 150 m
- Biokovo hegyen 1228m-ig 100 + 1228 = 1328 m
- Biokovótól a kempingig 80 m
ÖSSZESEN: 2088 m

Költség:
- Grljevac: kenyér, 2 alma, sonka 12,5 KN
- Baska Voda: 2 kifli, 2 péksüti, 1 és 1 l üdítő 20 KN
- Baska Voda: 2 képeslap + bélyeg 11 KN
- Basko Polje kemping: 2 konzerv, 2 jam 28 KN
- Biokovo-n turistaházban üdítő 15 KN
- kemping: 1 l tej, gyümölcsjoghurt 10 KN
ÖSSZESEN: 96,5 KN

7. nap

9. nap