3. nap

2003. jún. 3 - 22. Kerékpárral az Adria mentén Montenegróig:
4. nap: Kozica - Karlobag - Zadar

2003. június 6, péntek
4. nap: Kozica - Senj - Karlobag - Starigrad-paklenica - Posedarje - Zadar - Bibinje
8 óra tájban csodás kék égboltra, napsütésre ébredtem. A sátorból kibújva egyből lesétáltam a 20 m-re levő tengerpartra. Az autók csak 150 m-rel arrébb és fentebb haladtak, így lent viszonylagos nyugalom volt. A parti kövek közt 3-4 méter mélyig átlátszott a tiszta víz, a közelben sárga virágok mosolyogtak, szemben pedig kb. 6-8 km-es távolságban Krk sziget végének kopasz sziklatömbjei köszöntöttek. Érdekes, hogy ez ugyanaz a sziget volt, amelyen, bozótosok, száraz, de el nem száradt fák között tekertem elmúlt nap. A tegnapi forgalmasabb kempinggel szemben itt a nyugalomban érezhettem legelőször a reggeli tenger szépségét, hangulatát. Ilyen helyen ébredni....fantasztikus! (Kevés ilyen reggelem akadt még az út során!) Talán elég ennivalóm sem volt, mindenesetre az első kisvárosban, Senjben szándékoztam reggelizni. Kimostam pár fehérneműt, mezt, majd összecuccolás után lassan feltóltam kerékpárom a recepcióhoz, vendéglőhöz. 52,5 KN-t fizettem, ám nagyon nehezen tudtak csak visszaadni a nagyobb címletű pénzből, így várnom kellett min. 5 percet. 8:53-kor indultam útnak. Noha előző nap 20 km-es hátrányba kerültem, ugyanúgy a betervezett helyen, Zadartól kb 15km-re délre terveztem aludni.
Gyönyörű tengerparti tájon folytattam a kerekezést Senjig. Mindenképpen az Adria egyik legszebb szakasza volt: a kocsiút meredek (de nem függőleges) hegyoldalban, a víz fölött kb. 20 méterrel vezetett, kanyargott. Mivel semmi fa nem kísérte az utat, a hegyoldalban csak fűvel és kisebb bokrokkal lehetet találkozni, folyamatos panorámában lehetett gyönyörködni: sziklák, türkiz tenger, hegyoldalban tekergő kocsiút, kék ég, távoli hegyek.... És még a fények is klasszak voltak. Feledhetetlen! Bár meleg napnak néztem elébe, így reggel a szél még kellemes hűst hozott. Szebb reggelt kívánni sem lehetett volna! A meredek hegyoldalban vezető út kapcsán felmerült bennem, hogy anyuék is eljöhetnének erre egyszer, ám azonnal rájöttem: anyu fél az ilyen utakon, úgyhogy nekik ebben a gyönyörűségben soha nem lesz részük. Ennek kapcsán jöttem rá, hogy "bizony egészen utam legdélebbi pontjáig, a montenegrói Budváig én fogok az út külső szélén kerekezni." A nézelődés, a gyönyörűségak magamba szívása mellett azért a gondolataim is "jártak-keltek", figyeltem az útra is. Érdekesmód szembe több autó jött, mint az én irányomba, DK-nek. 5 km-rel Kozica után tábla jelezte Kvarner tartomány / megye végét. Megérkeztem Dalmáciába! ½ 10-kor értem Senjbe, mely egy igazán kisvárosnak tűnt; centruma is csak kb fél kilométer hoszan nyújt el a kis kikötő mellett. A kis parkban letámasztottam bringám, majd betértem egy pékségbe. A kenyér és 3 kifli mellé szokás szerint vettem egy péksüteményt (buktát) is. A központot elhagyva nem sokkal egy bástyaszerűség mellett, egy kápolna, csendes, árnyas parkjába tértem be padon történő reggelizés reményében. A hűs park szélén a szikla tetejére épült kőkorlát mögött, egy tengerre néző padon foglaltam helyet. A kb 15 m magasból lenézve élveztem a nyugalmas és részben még árnyas tengerpartot. Tipikus reggeli hangulat volt: egy-két fürdőző már a kövön napozott, illetve a "kép" szélén pár fiatal hangját lehetett hallani. DK felé messze lehetett látni a hegysort. Itt sem maradt el a videózás.
9 km-t kerekeztem még Sveti Jurajig a vízparton, a falucska után azonban utam emelkedni kezdett; elhagytam a tengerillatú partot, ahol néha élvezhettem a kellemes hűs szellőt. Utam a továbbiakban 70 km-n át - Karlobagig - 2-300m magasan, a kopasz, csak fűvel és bokrokkal kísért, kietlen hegyoldalban vezetett. Az út a tengerparttól is kb 1-2-3 km-re a hegyek felé vezetett és kb. 8 km-n keresztül kapaszkodott fel kb. 300-350 m magasra. Az utat bozót kísérte csak, árnyék sem akadt, a Nap viszont kíméletlenül tűzött le rám. Szemben Krk sziget lassan elmaradozott, a tengerben 2-3 másik kopasz sziklatömb, sziget került képbe: Prvic, Sv. Grgur és Goli. Hogy milyen magasan járok, abból próbáltam megállapítani, hogy egyrészt megnéztem, hogy a térkép alapján a szigetek milyen magasak, másrészt a szigetekhez képest próbáltam bemérni, vagyok-e már olyan magasan, mint tetejük. Prvic legmagasabb pontja 341m, úgy éreztem kb. egymagasan lehetek azzal. Mivel meleg is volt, emelkedőn is küzdöttem, napszemüvegem nyakamba akasztva - jó erőben, de nem sietve - forgattam a pedálokat. Gyenge légmozgást éreztem csak. Az út a filmekben látott amerikai sivatagi, szavannai utakat idézte, amikor sehol egy fa, csak fű és bokrok. Házak sem akadnak, csak - itt legalábbis - kb. 10 km-nként egy-egy vendéglátóegység, vagy benzinkút; itt lehet vizet tölteni, közte fél órán át sehol. Közte semmi: se víz, se buszmegálló, se fa, se árnyék, csak a szárazság, napsütés és a kánikula. Felhő sem volt az égen! A folyamatos 8 km emelkedő Azis Lokve néhány házánál ért véget; innentől fennsíkon fogyasztottam a kilométereket: a Karlobag előtti hosszú lejtőig enyhe emelkedők és lejtők, vagy sík szakasz váltakozott.
A tengerből kiemelkedő szigetekhez viszonyított helyzetem éreztette haladásom. Élvezetes volt: reggel Krk végső szikláit hagytam el, majd jött a 3 sziklatömb, most már Rab szigete mellett haladtam, ám még szintén e nap kerekeztem végig Pag mellett is. Falvak és árnyék híján ideális pihenőhely, étkezőhely sem akadt, így Jablanacot vártam, hogy "majd ott!"A Rab sziget közeli vége felé közeledvén - mellyel szemben található a jablanaci kompkikötő -, de még mindig 300m-es magasságban járva ébredtem rá keserűen, hogy - a térképet megnézve - utam le sem ereszkedik Jablanacba. A faluba 3-4 km-es lejtőn tehetnék kitérőt, ám akkor vissza is kellene kapaszkodnom. A leágazásnál utamba akadt benzinkútnál megtöltöttem kulacsaim, vettem egy csokit, majd továbbhajtottam. A hegyoldalban vezető útról nem csak a tengerre lehetett látni, néha - ha az út befelé kanyarodott - kifejezetten jól rá lehetett látni a fölöttem 1400-1600m-es magasságba törő hegyekre. A Velebit hegység alatt kerekeztem.
Rab szigetét elhagyva Pag keskeny és az eddigi szigetekhez képest alacsonyabb - 100-200m magas - dombsora kísért utamon. Az autókat is figyelve érdekes volt, hogy kb. minden második autó német volt. Nem semmi: Horvátországot ellepték a németek ! Nem kell ehhez háborúzni! :-) Úgy gondoltam, hogy a németek pénzes és gyakorlott utazók lévén előszezonban - amikor még nincs tömeg és kánikula - jönnek az Adriára nyaralni; a többi buta turista - köztük sok magyar is - érkezik majd a nagy hőségben és tömegben.
Egy hűs, lankásan emelkedő alagútból kiérve magyar hangok ütötték meg fülemet; oda is köszöntem: "-Jó napot kívánok!" A jablanaci leágazást követő 13 km-n szinte házzal sem találkoztam: csak száraz fű és bozót. Vicces volt, hogy: bár minden pillanatban láttam az Adria hatamas víztömegét, mégis szomjúság kínzott. Térképen látván, hogy az út le fog ereszkedni Karlobagba, úgy számoltam 5-7 km-rel a település előtt meg kell kezdődnie a lejtőnek. Gurulás közben szép kilátás nyílt a hegysor alatt húzódó tengerpartra. Karlobag (14:33) csendes, nyugalmas halászfalucska. Forgalmasabbnak hittem. Nem is volt hosszú; bolt, vendéglátóegység is alig akadt. Egy picike boltban bár gyümölcsöt nem sikerült az ebédhez vennem, legalább egy fél literes gyümölcslé akadt. Árnyék, park és pad híján megfelelő, árnyas ebédlőhely reményében továbbhajtottam. A vízparton pedálozva a falura visszanézve kedves képet nyújtott a pár ház melletti fehér templom. A sziklás, köves parton nagyon úgy tűnt, hiába várok árnyas fákra, ideális ebédelőhelyre. Mivel már eléggé éhes voltam, és 15 óra szinte későinek is tűnt az ebédhez, végül megelégedtem egy útmenti szikla kisebb ányékával. A szikla az út tengerfelőli oldalán emelkedett, elé, egy kőre ülve terítettem meg ölembe: májas kenyeret és lekváros kiflit ettem. Pár lépéssel oldalábbról már az alattam hullámzó, tiszta, türkiz és zöld színekben pompázó tengerben gyönyörködhettem. Minimális forgalomban kerekeztem; nem ezt vártam volna az Adriaparti főúton. Talán az előszezonnak és az épülő autópályáknak köszönhető!
Immár Pag szigetével szemközt haladtam: ez a 40-60 km hosszú sziget-félsziget a korábbi sziklás szigetekhez képest sokkal unalmasabb volt; sziklák helyett inkább 100-150m magas dombsorból állt. Az út a tengerparton - kb. 10-20 m magasságban - szó szerint tekergett, szlalomozott, hiszen a hegyoldal ívét követve kilométerenként kanyarodott be egy kisebb - türkiz színű - csodálatos sziklás tengeröbölbe. Alig bírtam magammal; fantasztikus volt ez a nap. Miután kb ½ - ¾ órán belül már kb. negyedszer álltam meg újabb tengeröblöt filmezni, magamra kellett szólnom: "-Gábor, valóban szép, de már eleget filmeztél; haladnod kellene ! Akár tetszik, nem szabad mindegyiknél megállni!" Bár már a tengerparton haladtam, sem üdülőfalvakkal, strandokkal, élettel teli fürdőhelyekkel, sem turistairodákkal, ajándékárus bódékkal nem találkoztam; helyettük csak a kis egyszerű, pár házas falvakon hajtottam át, ahol csak egyszerű kis büfék, kis vendéglőcskék akadtak. Ez nem a nyüzsgő turisták vidéke volt!
Lukovo Sugarjétől az út már végig szinte a vízparton, 1-5 méteres magasságban vezetett. Erre már a falvak is gyakrabban érték egymást, kempingek, vendéglők is mind gyakrabban tűntek fel. Sajnos az út minősége nem töltött el örömmel (csak néha volt jó), hiszen figyelnem kellett; sok volt a kis - zökkenőt okozó - repedés. Már csak azért is sajnáltam a rossz utat, mert jó minőségűn a 22 km/ó helyett bizony 27 km/ó-val is simán hajthattam volna. Az utóbbi két nap alapján már a rossz utak közt is tudtam különbséget tenni:
ˇ Van a keresztbe töredezett út, melyeken 1-2-5 méterenként repedés, törés szakíktja meg aszfaltot. Ezek nagyon irritálóak, hiszen az ember tehetetlen; talán az út közepén kevésbé volt zavaró.
ˇ A keréknyomban repedezett, illetve keréknyomban hullámos út esetén ha nem volt nagy forgalom, legalább az út közepén haladva ki lehetett kerülni. Ezen a szakaszon - mivel autók alig jártak - többször hosszan a sávom közepén hajtottam.
Devicic Dragaban (16:45) egy útmenti kis büfénél álltam meg vizet kérni. Jól esett már leszállni a nyeregből. A bácsi a befuttatott árnyas lugas alatti asztal mellől állt fel; kedves volt, mert kérésemre nem csapvizet, hanem a hűtőből adott hideg vizet. Isteni volt ! A hátam mögött hagyott, a meleg délutáni órákban szinte kihaltnak tűnő falvak után a térképen jól esett azt látnom, hogy pár kilométer múlva, Tribanjtól egymást érik a kempingek; ott legalább valószínűleg lesz élet! Trbanjban hajtva (17 óra elmúlt) átléptem a 100. kilométeremet; a minimális célig, Zadarig még 60 km várt rám, ami 2 ½ órával számolva úgy tűnt belefér még a napba. Tribanj Lisaricát követően egy ideig állandósult a jó minőségű út: végre a hátszelet kihasználva, élvezetesen haladhattam. Gyönyörű tájon, kék tenger fölött, sziklás hegyek tövében élveztem a 25-28 km/ó-s sebességet. Szemben egy klassz viadukt kötött össze két szigetrészt. Starigrad Paklenica - ahogy az olvasottak alapján sejthető volt - valóban nagy forgalmú üdülőközpontnak tűnt: itt nem csupán lubickolni lehet, hanem szép kirándulásokat is lehet tenni a csodás sziklaszurdokokba. Egy-két alkalommal északnak én is megcsodálhattam a két híres völgy bejáratát. Nem véletlen alakítottak itt ki Nemzeti Parkot.
Selinében - ahol következő pihenőm alatt egy boltban buktát, 2 almát és egy banánt vettem - a tengeröböl már kezdett beszűkülni; már a végét is lehetett látni. Utam, az öblöt megkerülve a hegyoldalban kapaszkodott fel a szemközti viadukt kb 100 méteres magasságába. A térkép alapján sejteni lehetett, hogy esetleg az autópálya viaduktján kell majd átkelni. Ha jól emlékszem, a híd két oldala bizonyos magasságig el volt fedve, ám így is félve néztem oldalra. Átkelve Zadar szárazföldi részére, egyből kisebb kocsisorral együtt fordultam az épülő autópálya hídjáról letérő főútra. Gurulás után már egy belső öböl partján kerekeztem Posedarjéba. A városka és Zadar közötti 19 km-es távon kb 4 kb. 120 m magas dombsoron kellett átkelni. Érdekes volt: mint a tenger hullámai, csak nagyobbak és földből voltak. Az első kettő, három kb. kilométeres emelkedő még nem zavart, ám utána már azt hittem legalább az utolsó kb 8 km-t lankás lejtőn tehetem meg; hiába. (Bezzeg Isztrián Pazintól Porec felé az utolsó kb 15 km egyfolytában lejt, még ha alig is) Már néhány órája tudtam, hogy fel kell hívnom anyuékat, ám 8 km-rel Zadar előtt éreztem, hogy eljött az ideje: mondhattam, hogy lényegében célba értem, ugyanakkor tovább várni nem akartam, nehogy kikapcsolják a mobilt. Két okból csörögtem haza: szerettem volna ha meg tudnak nyugtatni, hogy bár a fényképező leesett, ennek ellenére is készülhetnek még jó képek és nem kell attól tartanom, hogy az összes rossz lesz. A másik ok a bejelentkezés: maradt a kb 20 km hátrány, de minden OK.
Enyhe lejtőn érkeztem Zadarba. A város nem a legkedvesebben fogadott: először pár száz méter hosszan kellett útfelbontás miatt kőzúzalékon hajtanom, majd már 30-35 km/ó-ra gyorsultam be a jó úton, amikor váratlanul egy nagy kátyú dobta, ütötte meg a bringát. Abból eredően, hogy egy ilyen erős ütés nem tehet jót az agynak, a csomagtartónak, ösztönösen káromkodtam! Mivel már igencsak sötétedett, napszemüvegem levéve folytattam a kerekezést. 20:36-kor a város szélére értem. A bevezetőutak egyikén pedálozva Zadar nagyobbacska városkának tűnt; valamiért Székesfehérvárhoz hasonlítottam. Bár már ideje lett volna egy kempingben sátrat állítanom, és mivel ezt a Zadartól délre szándékoztam megejteni, úgy gondoltam miközben átkelek a városon, vetek pár pillantást a centrumra: hogy lássam, másnap reggel érdemes-e világosban visszatérni. Először egy öbölnél kötöttem ki: egyik oldalán szokványos lakótelepi lakóházak, szembe vele, a kiscsónakos, illetve yachtkikötő - melyen egy gyaloghíd is átívelt - túloldalán Zadar várfallal körülvett városmagja állt. A városkapun belépve (20:50) középkori falakkal fűszerezett utcácskákban találtam magam. Sokat nem bóklásztam; inkább csak végigtóltam bringámat a kopott köves utcán. Félúton egy nagyobbacska téren körbefilmeztem a "kivilágított, esti nyüzsgést, hangulatot". A téren templom szökött magasba, néhol egy-két kávéház, zeneszó, és sok fiatal, turista. A várkaputól kb 400 méteres sétával értem ki a tengerpartra. Ahogy eddig is szinte végig, itt sem nyílhatott a nyílt tengerre kilátás, hiszen a romantikus, kivilágított sétánnyá alakított a vízparttól kb. 3 km-re már Ugljan szigete emelkedett 200-300 m magasra. A sétányon végigtekerve jöttem ki a városfallal körülvett városmagból. A klassz hangulatot elfeledve - bár szívesen maradtam volna még - máris a kempingkeresés töltötte be gondolataimat. Nem csoda persze, elég késő volt!
A térképen Zadar déli szélére jelölt Punta Baljo kempinget keresvén járókelőktől érdeklődtem: menjek csak vissza a tenger (DNY) felé, majd forduljak balra. Nyeregbe pattanva gyorsan hajtottam, szerettem volna mielőbb sátrat verni. Újabb kérdezősködés: menjek csak egyenesen DK-nek; az út végén megtalálom. Hiába hajtottam kilométereket az utcában, sehol egy kemping előjelző tábla. A partra kiérve jobbra vendéglátóegység, balra vízpart és kisebb kikötő csónakokkal, de kemping az sehol. A vendéglőnél előbb egy bácsi mondta, hogy ő bizony nem tud semmilyen kempingről, míg végül a vendéglőnél egy srác mondta meg a szomorú hírt: a kemping már 10 éve bezárt. "-Merre találok a közelben kempinget?" - kérdeztem angolul. Próbáljam meg a Zadartól északra fekvő Burik kempinget. Mivel nem volt kedvem 6-7 km-t északnak, utcákon kevergőzve hajtani, úgy gondoltam a kerülőt levágva pár kilométeren belül már Bibinje felé kereshetek kempinget. ¼ 10 után, "tök sötétben" - mind jobban vacsorára áhítozva - a türelmem is fogyni kezdett; fokozatosan lettem mind morcosabb, keserűbb. Legalább a nagy kerülőt sikeresen levágtam - örülhettem egy kicsit; hamar a város szélére értem. A városból kivezető főutat még lámpák világítoták, ám a házak közül sajnos a lámpasor is abbamaradt. Bár eddig is húztam, mégis kénytelen voltam előbányászni a lámpámat; a vak sötét úton nem vállalhattam be a kivilágítatlan kerekezést. Egy rövid erdős szakaszon átjutva néhány ház kísérte az utat; egy ház előtt látott házaspártól érdeklődtem legközelebbi kemping iránt: Bibinjében nincs, legközelebb Sukosanban találok - mondták. Még kb 3-4 km. "-Anyuékkal beszélve akkor még sem ők, sem én nem sejtettem, hogy még ½ 10-kor sem tudom, hol töltöm el az éjszakát." - gondoltam vissza. Sukosan felé még csak 1 km-t hajtottam, amikor Bibinje végén - ez a főút a település szélén vezetett - egy táblán azt láttam: "Autokemp ŕ" Végre!
A kertes házas utca egyik sarkán, kerítéssel körbevett füves területet találtam: pár sátor valóban elfért ott. A WC balkáni guggolós-pottyantós volt, a fürdési lehetőséget egy kerti zuhany jelentette, lámpa csak egy akadt, tükör nem volt - ennek jelentőségére egyből még nem jöttem rá - mégis tökéletesen megfelelt egy rövid éjszakára. ¾ 10 lehetett.
Éppen csak lepakoltam a bringáról, máris polifómomra ülve, hálózsákomat térdem alá téve láttam hozzá a vacsorához (a közelből utcai lámpa világított a közelbe). Miközben jóízűen és - a nap végén, kempinget találva - a megnyugvás érzésével falatoztam, hirtelen eszembe jutott valami: "Tükör nélkül hogy veszem ki a kontektlencsét ? Előző nap az egyiket berakni is csak nehezen tudtam! Végülis 2 perc alatt, különösebb probléma nélkül sikerült kivennem. Estémet - szokás szerint - másnapi útvonalam megtekintésével zártam.
Adatok:
Senj TM: 24:43 DST: 8,82 SAV: 21,4 AVS: 21,4
Jablanaci leágazás (12:47-56) TM: 2:19:51 DST: 45,9 SAV: AVS: 19,6
Karlobag (14:33-45) TM: 3:26:43 DST: 72,76 SAV: AVS: 21,1
Tribanj Lisarica TM: 4:52:13 DST: 104,2 SAV: AVS: 21,4
Öböl vége, Rovanjska előtti falu (18:36)TM: 5:55:55 DST: 130,94 SAV: 25,18 AVS: 22,1
Zadar TM: 7:31:45 DST: 166 SAV: 21,95 AVS: 22,04
Bibinje, kemping TM: 8:18:15 DST: 180,41 SAV: AVS: 21,7
TR/D: 180,41 MXS: 53,5 ODO: 81684
Szintemelkedés:
- Sveti Jurajig 100 m
- Azic Lokva-ig 350 m
- Karlobagig 100 + 100 = 200 m
- Rovanjskaig (öböl vége) 150 m
- Zadarig 130 + 70 = 200 m
1000 m
Költségek:
- Kozica: kemping 52,5 KN
- Senj, pékség: ½ kenyér, 3 kifli, 1 bukta 19 KN
- Jablanaci leágnál: ½ l narancslé, 1 Snickers 10,7 KN
- Karlobag: vitaminos üdítő 2,2 KN
- Seline: bukta, 2 alma, 1 banán 8,5 KN
- Zadar előtt benzinkút: üdítő, 2 csoki: 12,5 KN
105,4 KN

Györgyi Gábor bringás oldalai (kezdőlap)

Nem volt túl jó éjszakám: éjjel ½ 4-kor hangokat hallottam: vajon ki mozoghat a sátram környékén? Az éjszaka folyamán még kétszer "riadtam" fel. 7 órai ébredésem után, ahogy kidugtam a fejem a sátorból egy nénit pillantottam meg; biztos a tulajdonos lehet - gondoltam; ő tevékenykedett a környéken. Nem sokat várt, fizetésre kért. A minőségéhez képest meglehetősen drága volt az éjszaka (de legalább volt, hol aludnom): 50 KN-t fizettem. Első utam az utcán 200 métert gurulva egy bolthoz vezetett: 3 konzervet és két almát vettem. Sátram előtt fogyasztott reggeli közben egy bácsi érkezett és kérte horvátul, hogy fizessem ki a kemping árát. Huh ! Hogy magyarázzam el, hogy a néninek már fizettem ? Kb. 5 pecen át mutogatva próbáltam előadni, hogy a néninek már fizettem. Nem értette. Szerencsémre egy arra sétáló fiatal lány angolról horvátra fordításával sikerült megoldani a problémát. A bácsi végül kedvesen kezet fogott, megköszönte, majd el is ment. Hát ez is sikerült!
Korai (ráadásul reggeli utáni) indulással ¾ 9-re már be is értem Zadar ba. Mégis milyen jó, hogy ilyen közel sikerült megaludnom. Egy órát szántam a városra, így ¾ 10 körül terveztem elhagyni a centrumot. Vicces volt, hogy az este után már ismerősként tértem vissza a városba. Először a várkapuval szemközti hídról fotóztam, filmeztem. A várfalakon belül jobbra, kis utcába fordulva a templomot is sikerült megtalálnom. A pápa napokon belüli érkezése miatt az odavezető sétálóutcában erős vízsugárral falakat, oszlopokat tiszítítottak; a templomtól a tenger felé vezető szélesebb sétányon miséhez szükséges zászlótartó oszlopokat állítottak, mellette pedig a színpadon kalapáltak. Az egyik házfalon nagy plakát hirdette a pápa érkezését. A partra sétálva - napfénynél - igazán szépnek tűnt a szembülső Ugljan sziget. Zadar félszigetének északi végébe menve sikerült megtalálnom a várfal magasságába felvezető feljárót, ám ott, a lassú forgalommal szemben csak lassan tudtam haladni; sokszor kellett félreállnom. Miután kijutottam a várból, a várost - terv szerint - 10 órakor hagytam el. Máris nagyon meleg volt. Ez a tengerparti szakasz teljesen más jellegű volt, mint elmúlt nap a Velebit hegység alatt. Akkor sziklák oldalában, türkiz tengeröblök követték egymást, viszont nagyobb üdülőközpont kb 100 km-n át alig akadt, itt hegyek helyett csak 100-200m magas dombsor határolta a tengerpartot, viszont a homokos, sekély tengerpart miatt egymást érték az üdülőhelyek és a turisták.