 |
 |
 |
 |
 |
 |
1. nap
3. nap2003. jún. 3 - 22. Kerékpárral az Adria mentén Montenegróig:
2. nap: Ljubljana - Rijeka - Kraljevica
2003. június 4, szerda - 2. nap
Szép, napsütéses, de reggel még picit hűvös időre ébredtem. Mivel kifelé lábaltam a köhögésből, megfázásból, jobbnak láttam alul hosszút venni. Fölül rövid és hosszúujjú mezt húztam magamra. Reggelit a városban akartam venni, így már mosdás és sátorbontás után 8 órakor útnak is indultam. A recepciónál kissé türelmetlenül vártam, hogy fizethessek. Ahogy tegnap fülketársam, Glázer Tamás megmondta, a (10) EUR-ból valóban tollárral adtak vissza; 800-t kaptam. Ezúttal nem bántam, hiszem reggelihez, valamint a további kb 50 km-en szükségem volt tollára, sőt szűk három hét múlva újabb szűk napot még Szlovéniában töltöttem, mikoris szükség volt még tollárra.
"Felébredve", nem sietve élveztem a klassz bringautakat. Néhol a járdán vezették, néhol a sétaút mellett külön. Nem kevesen használták. Minden kereszteződésnél szintbe hozták a kocsiúttal, így ha zöld volt a kerékpároslámpa, akkor meg sem kellett állnom. Néhol dúdolgatva, fütyörészve tekertem. Jó érzéssel töltött el, hogy már kerékpártúrámról (2000, Dolomitokból hazaúton) is ismertem a várost. Ismerősként kerekeztem a sétálóutcákhoz, a folyó szelte központba, valamint a szép hidacskákhoz. Fotózás, filmezés után a piac mellett talált pékségban vettem reggelirevalót. Nem foglalkoztam az árakkal, de utólag kissé mellbe vágott: a 3 péksütiért - nem kérdeztem, hogy milyenek, így 2 végül annyira nem is ízlett - és a fél (?) kenyérért 686 tollárt fizettem, kb 750 Ft-ot. A piacon 4 banánt vettem, ez 160 tollárba került. A centrumtól nem messze könnyedén álltam rá a főútra és követtem a Kocevje, Hrvatska, vagy Rijeka táblát. Nem mindenhol volt engedélyezett a kerékpáros közlekedés, de szerencsére rendőrök nem "kaptak el". A bringaútra sem mindenhol hajtottam fel, mert haladni akartam. A város szélét elhagyva nagy csomóponthoz értem. Ahogy pár évvel ezelőt már megtörtént, megint attól féltem, hogy csak az autópályán Rijekába vezető út lesz kitáblázva, de szerencsére mégis sikerült megtalálnom az enyémet. 11,7 km után ½ 10-kor kellemes, meleg, napos időben hagytam el Szlovénia fővárosát.
Sajnos a Kocevje felé történő leágazás után sem sokat csökkent a forgalom, bár nem volt túlzottan nagy; egy-két kamion azért néha akadt. Három kilométer enyhe, pici hullámzás után az út folyamatos emelkedésbe kezdett. A térképem alapján csak nagyjából sejthettem a terepviszonyokat: azt tudtam, hogy mivel Ribnicába legalább egy kevés gurulással érkezem, mindenképp 500m fölé kell felkapaszkodnom. Az út hamarosan szép erdei emelkedővé vált. A völgy túloldalán "nem pici" hegy szökött a magasba. Alig hagytam el Ljubljanát és máris éreztem az alpesi jelleget: a levegő is más volt, mint otthon: lombos és fenyőerdők mindenütt, valamint az üdezöld, meredek hegyoldali, rendezett mezők, kis házikók, gazdaságok. Kb 5 km kapaszkodás után - nem sokkal az egyenletes emelkedés vége előtt - úgy éreztem: megfázás, köhögés után ugyan csak óvatosan szabad vékonyabbra vekőzni, de mivel már eleget izzadtam és a Nap is melegen sütött, alul és fölül is rövidet húztam magamra. Nem sokáig tekertem a rövid fölső mez és a mellény kombinációjában, mert úgy éreztem, csak jobb, ha a karomnál, hónaljamnál is jobban véd a hosszú mez a mellény alá fújó széltől. Néha még ugyan előjött a köhögés, de a nap folyamán mind ritkábban. Talán jót tett a napsütés? Egyébként napközben a kormánytáskámba rakott kanalasból sem felejtettem el bevenni egy-egy kanállal.
Az 5 km-es emelkedő után fennsík jellegű tájon pedáloztam tovább. Ortnektől az út enyhén lejtő patakvölgyben vezetett tovább: nagyon kellemes volt, jól esett. A völgyből kiérve széles völgy tárult elém, mindkét oldalán az út fölé kb. 500 m magasodó - azaz 1000 m körüli - hegysorral. Közeledett a délidő, meg is éheztem, így a zlebici elágazás után, egy benzinkút mellett, a napra állított faragott padnál és asztalnál ideális helyet találtam a kenyérből, kolbászból, májasból és magyar paprikából álló ebédemhez. A melegen tűző Nap - bár kb 24 fok lehetett - klasszul szárította mezem.
A kifejezetten Horvátországba vezető főút kis falvakon át haladt; barátságos volt a táj is. Még az erdők, mezők színei is másak voltak, mint Magyarországon, a levegő is frissebbnek érződött. Kocevje felé félúton, az út pici ívet leírva apró buckára kapaszkodott fel; az ív belsejében virággal teli mező tetszelgett. Kocevjét követően az út még 5 km-t haladt DK-nek, majd Livoldot (13:20) követően kezdődött meg a határ előtti hegysorra induló kaptató. A táblák itt már Delnicét is feltűntették: közeledett Horvátország. Még 1999-es Adriai túrám során szerettem meg a Delnice környéki szép hegyeket, ezúttal is már úgy tekintettem előre, hogy lassan látni fogom azokat: végre visszatérek és videón is megörökítem a tájat.
A 2,5 km-es, meleg, napos emelkedőn kb 600 m magasra kapaszkodhattam fel; a továbbiakban fennsík jellegű úton hajtottam kb. 18 km-t. A táj, az erdők, növények (sok boróka), a hangulat a Bükkre emlékeztetett. Nagyon tetszett a táj, jól is haladtam; jó kedvem volt. Kezdtem érezni, élvezni, hogy nyári, "világjáró" csomagos bringatúrán vagyok. Kezdett megtalálni az ilyenkor ismerős érzés, amikor az ember élvezi a tájat és megérzi a csomagos világjárás, világlátás ízét. Banjaloka környékén bal felé tekintve már érezni lehetett, hogy mintha bal felé néhol sziklákkal díszített mély völgy húzódna. Nová Sela után aztán meg is pillantottam a határfolyó mély folyóvölgyét.
Filmezést, fotózást követően a Kolpa folyópartjára gurulva, 14:38-kor a horvát határra értem. Egy ház oldalán a hőmérő 25 fokot mutatott. Kérésemre, a szolgálatot teljesítő rendőrtől megkaptam a kért pecsétet. Mielőtt egy vendéglőben kulacsaim megtöltöttem volna, a szembülső ház árnyékából végre hazasmsezhettem. Pár hete a roamingolást illetően a Vodafone ügyfélszolgálattól elfelejtettem megkérdezni a velük szerződésben levő szlovén hálózatot, próbálkozni meg eszeme sem jutott (hazafelé már igen), ám azt tudtam, hogy Horvátországban a VIPNET hálózatot kell választanom a hazaiakkal való kommunikáláshoz.
A továbbiakban - 95 km-rel a lábamban - Delnicéig, kb 8 km-n 500 m szintemelkedés várt rám. Mindenfelé magas hegyek emelkedtek, most már valóban a megszeretett Risnjak nemzeti parki hegyek lábánál jártam. 2 km lankás út után az út mellett 10%-os meredekséget jelző tábla tűnt fel: "-Ez igen ! Nem cicózik az emelkedő." Első napomon szép kis kaptatóval kerültem szembe. Ahhoz képest, hogy még teljesen ki sem kúrálódtam, éppen első napom ígérkezett az egyik legnehezebbnek: min. 170 km és nem kevés emelkedő. Kb 1500 m szintet saccoltam.
Kellemes, szlovák, erdei emelkedőt idéző kaptatón kapaszkodtam. Útközben 3-szor is kirakták a 10%-os emelkedő táblát. Utolsó fokozatomban (30*34), kemény energiákat felemésztve, de gond nélkül hajtottam. Rövid szakaszokon időközben fel tudtam váltani 30*24-be, így történetett meg, hogy a második 10%-os táblánál, azt hittem, hogy az utolsó fokozatomban vagyok és nem váltottam tovább. Nem véletlenül éreztem oly nehéznek a kapaszkodást.J Kb. 200 m múlva tűnt fel a dolog, ekkor váltottam fel 30*34-be. Az emelkedőn kétszer álltam meg. A kezdeti napos kilométereken nagyon izzadtam, meredek is volt; jól esett egy árnyas fa alatt megállni és kifújni magam, kortyolni párat. Másodszor - itt már lombos és fenyőfák váltották egymást - a meredek részek végén, egy csobogó patak keresztezésénél álltam meg. Hátratekintve véletlenül újabb 10%-os táblát láttam meg. Itt kifejezetten szlovák emelkedők hangulata ugrott be, talán a Tisovec - Brezno emelkedő azon szakasza, ahol egy vasúti híd után, árnyas fák alatt, csobogó patak mellett vártam be társaimat.
Picit lankásabb úton folytatódott az emelkedő, körülnézve is látszódott már, hogy nem emelkedhet már sokáig. 3 km múlva az út közelében végre házak tűntek fel: ez már Delnice! - örültem. Az erdőből kiérve a városka központjáig még 2 lankás, de emelkedő km-t kellett megtennem. 15:58-ra értem Delnicébe. Alaposan elfáradtam; rám fért egy kis pihenő, falatozás. Egy benzinkúthoz tartozó alacsony betonfal éppen megfelelt, hogy arra ülve feltölthessem leapadt energiakészleteimet. A szalámival és jam-mel fogyasztott kenyér falatozása közben ugyan sötét felhő érkezett a közelbe, ám szerencsére eső nélkül elvonult. Ahogy napközben mindenfélén járt az eszem, szomorúan jöttem rá, hogy reggel Ljubljanában elfelejtettem megvenni a hazaútra a bringajegyet és a helyjegyet. "Nem maradt más, utolsó nap kell majd megvennem."
Kulacsaimat a benzinkút mosdójában töltöttem meg, sétálás közben kezdődő izomlázat éreztem. Az elmúlt 105 km-en igencsak igénybevettem lábizmaimat. A 4 év után viszontlátott városka, valamint az ismerős táj feledtette velem a fáradtságot: alig vártam már a következő - Gornje Jelenje hágóig tartó - 22 km-t. Azt hiszem a táj is Szlovákiát idézte; az erdők által árasztott hangulat, a néhol sziklák hegyek, a fenyőerdők, a Lokve-tó..... Szép környék ! Delnicében - mint Zoliékkal a Tátrában történt éveken át - egyből könnyen megtaláltam a múltkor bevált pékséget. 1999-es ottjártamkor, délelőtt vásárolva bőven volt választék, most csak egy-két féle közül választhattam; töltött fánkokat vettem.
5 km egyhe hullámzás után a Lokve-tavi leágazáshoz érkeztem; egy tábla vadasparkot hirdetett. Korábban ugyan nem gondoltam, hogy még a tó felkeresését is belepaszírozzam e - amúgy is hosszú - napba, ám a leágazásnál rájöttem: "-2*3 km végigkerekezése nem telik sok időbe, és ráadásul nem csak fölülről, távolból, hanem közelről, a partjáról is megcsodálhatnám a tavat." A leágazást követő 200 m múlva kb 200 m-es szakaszon kb 10-12%-os lejtő vezetett a tóból kijövő patakocska szintjére. Bár a leágazásnál a tavat a tábla 3km-re írta, a különböző jelzőtáblák nem voltak összhangban. A patakvölgy egy csendes falun vezetett át, majd a tónál egy kb 300m hosszú 7-8% meredek kaptatóval érkeztem a duzzasztógátra. A tavat szép fenyvesek övezték, a háttérben Ny felé 1500 m-es hegyek magasodtak, a víz a part közelében szép tiszta, átlátszó volt. A fotóktól sokat nem várhattam, mert a Nap csaknem a tó vége felől, szemből sütött.
Egy töltött fánk után örömmel folytattam utam. A főútra visszatérve a közepesnél talán picit enyhébb emelkedő kezdődött. Ez vezetett a tóra nyíló, szép kilátást nyújtó parkolóhoz. Nem tudom honnan, de az árnyas, kellemes egyenesban fantasztikus erővel, jó ütemben forgattam a pedálokat. A kilátóig 2,5km-t hajtottam; mint a Duracell nyuszi. Sebességem 15-17 km/ó körül mozgott; emlékeim szerint 30*20-ban tempóztam. Ahogy a néhol árnyas, néhol picit napos úton haladtam, az is feltűnt, hogy még az idő is szinte közel hasonló volt 1999-ben; akkor viszont más napszakban, déltájt jártam erre. Ugyanilyen szép napos, felhőkkel díszített idő volt akkor is. A kilátóhelyet követő 2 lankásabb km után kb. 5 km lejtő következett, első felében 5%, utána már csak 1%-os lehetett. A mind emelkedést, lejtést, illetve a meredekséget illetően változatos tájon 18:30-ra értem a Gornje Jelenje hágóra. Az egész környéket és e hágót is - ahonnan 1999-ben csodás panoráma nyílt az Adriai tengerre - részben a viszontlátás, részben a videokamerával való megörökítés miatt kerestem fel ismét. A kilátás sajnos, szinte teljesen elmaradt: nagyon párás volt a panoráma, a Nap is szinte szemből sütött. A fényképen szinte még a tengert sem lehetett látni, videón is csak alig.
Szintén ismerős lejtő várt rám Rijekáig. Fölső részén szép sziklaformákban, alakzatokban gyönyörködhettem. A lejtő második felében hajűkanyarok által egymásba"fűzött" hosszú egyenesekben értem le kb 200m-es magasságba. Ezen a szinten már melegebb volt, le is vetkőztem. Az út pár kilométert még az autópálya mellett haladt enyhe lejtéssel, majd éles fordulatot véve - szintén az autópálya keresztezése után - szembe fordult a tengerrel. A felüljáróról szép kilátás nyílt visszafelé, az 1000m fölé magasodó hegyekre. Egy útközi faluban vacsorámhoz 2 almát venni álltam meg (3 KN, kb 100 Ft). Szintén a viszontlátás érzésével vártam a Rijekába való megérkezést: azt, amikor a sziklaszoros végén felbukkannak a toronyházak.
1999-ben először jutottam el kerékpáron a tengerhez, az - egyébként ronda - kikötővárosban rövid sétát tettem és magam egy fagyikehellyel leptem meg. Ezúttal már nem okozott akkora extázist a tengerhez való lejutás, ráadásul sietnem is kellett, szinte meg sem álltam; rögtön fordultam a tengerparti útra; várt a kemping. 19:54-re értem Rijekába, a Naplementét figyelembe véve kb 1 órám maradhatott még DK-nek haladni és a Krk-i szigetbejáró környékén kempinge találni. A város tengerparti útján jól esett a hűs tengeri szellő. A Split táblákat követve hagytam el Rijekát. A kis forgalmú - foltozott - útnak kifejezetten örültem, de csodálkoztam, hogy hol a forgalom. Pár kilométerrel később csatlakoztam rá a főútra. A kilométerek múlásával és a Nap ereszkedésével együtt végül arra jutottam, hogy e nap mégsem hajtok be Krk szigetére, hanem még "kívül", a szigetbejáró, a híd előtt sátrat verek. Kilométereken át lankás emelkedőn hajtottam: mikor az ember kempingjét keresi, nem igezán örömteli egy ilyen lassítás; amikor lassabban fogynak a kilométerek. Bár 4 km-rel a város után egy tábla kempinget jelzett, ezt még korainak találtam, így nemsokára már a bokori öbölben találtam magam. A bakari öblöt az egyik útikönyv az Adria egyik legromantikusabb öblének tartja.
Nekem már a sötétedés előtti sátrazás járt az eszemben, kezdtem türelmetlen lenni, így éppen csak lefilmeztem az öblöt. Sajnos a szürkületben (3/4 9) nem nyújthatta azt a szépséget, mint napsütésben. Az öböl túloldali hosszú lejtő jól esett. Bakarban ismét a tengerszintre értem le. A következő településről, Kraljevicáról otthoni prospektusból kifejezetten tudtam, hogy van kempingje. A városkában helyiek igazítottak útba: még kb 4km-re lehet a kemping, tábla fogja majd jelezni. A hátam mögött hagyott 180 km nehéz is volt, el is fáradtam, már a Nap is lement - én meg csomagommal még kint tekertek a főúton, kivilágítatlanságom miatt néha már rám is dudáltak - így kissé már nyomottan pedáloztam. Hiába emelkedett az út, a kempinget 2 km-re előrejelző tábla azonban feldobott. A leágazás után az Ostrog kempingig 2 km-t lejtett az út: "-Másnap tehát emelkedővel kezdek." - gondoltam előre.
21 órára értem a kempingbe. A recepciónál történt gyors bejelentkezés, útlevelem leadása után egyik első teendőm volt, hazasms-ezni: "-Megérkeztem a tengerhez, szép volt az idő, múlik a köhögés, 10km-rel hamarabb kempingezek."
A fás kemping egy domboldalban, közvetlenül az Adria-parton terült el. Szokás szerint egy lámpától nem messze, ám a félhangos zeneszótól minél távolabb állítottam fel sátramat. A mosdórészt tekintve, lehet, hogy nem találtam meg mindet, de amit találtam, ott mindössze egyetlen zuhanyfülke akadt. Nekem ugyan elég volt, sorban sem kellett állnom, igaz előszezon volt: június 4-e. A kempingben is csak talán tucatnyi sátor, lakókocsi lehetett.
A sátor előtt, a polifómra és a hálózsákra ülve vacsoráztam. (a kakukkfüves kanalast sem felejtettem el) Mire mindennel végeztem - az idő elszaladt -; térképnézés után 23 órakor feküdtem le. Másnapra csak nagyjából volt tervem: Krk szigeten az otthon tervezettek szerint fel akartam keresni Krk és Vrbnik városát, utána pedig addig megyek, ameddig eljutok (össz kb. 140-150 km) ! Mivel a harmadik kerekes napomra sok (170-180 km) és a hegyek lábánál emelkedőktől sem mentes kilométerek vártak rám, előtte - azaz a következő nap - úgy gondoltam, minél messzebb el tudom hagyni Senj-t, annál kevesebb jut másnapra, annál jobb.
Adatok:
Ljubljana - Ostrog, kemping TM: 7:58:17 DST: 171,50 AVS: 21,5
TR/D: 183,22 ODO: 81383
Szintemelkedés: 1810 m