2003. jún. 3 - 22. Kerékpárral az Adria mentén Montenegróig:

18.nap : Srenreno - Dubrovnik - TENGERJÁRÓ HAJÓVAL - Split - Rijeka

2003. június 18, szerda - 16. nap

Nem volt jó éjszakám. Az éjjel ? 4-kor arra ébredtem, hogy odakint erős szél fúj, ráadásul meg is izzadtam (este nem éreztem, hogy melegem lesz, akkor hideg is volt, így alul-fölül hosszúba öltözve bújtam a hálózsákba). Miután fölül rövid mezre vetkőztem, másik oldalamra fordulva aludtam tovább. Egy óra múlva újra izzadtan ébredtem; már világosodott.
5:25-kor csörgőórám ébresztett. Lassan ébredeztem, álmosan kezdtem a készülődést, ám 5 perc után már felpörögtem; nem volt idő tökörészésre. Nagyjábóli összepakolás, majd a sátorban elfogyasztott reggeli után a sátorbontásra erős szélben került sor. Érdekes volt, hogy a Nap 6 óra tájt már biztosan, hogy felkelt, de mivel a hegyek eltakarták, így csak relatíve későn élvezhettem a Nap rám eső első sugarait. Nem tudtam egyértelműen eldönteni, miben tekerjek át Dubrovnikba: reggel egy kicsit szipogtam (5 papírzsepit is elfogyasztottam - nem volt öröm), tüsszögtem, így végül alulra hosszú szabadidőnadrágot, fölülre pedig mezt, majd afölé a piros Briko fölsőmet vettem fel. Egyelőre nem volt időm a kontaktlencsét berakni. A tervezetthez képest pár perces késéssel, 6:33-kor hagytam el a kempinget. Reméltem és feltételeztem, hogy nem nagy gond, ha pár percet kések; a hajó úgyis csak 9-kor indul. Az emelkedőn már az időközben a hegyek fölé emelkedett Nap sütötte a hátamat, 1 km kaptató után már alul-fölül is izzadtam. Ott már jól esett a - sátorbontás közben is tapasztalt - szél; ugyanakkor a hegyoldalban már nem volt olyan erős. A hegyoldali fél kilométeres sík szakaszon már a hosszúnadrágomban is alaposan éreztem, hogy izzadok. Szerencsére az utolsó kilométer nagy részét a hegy leárnyékolta. 6:54-re értem a tetőre. Bár a reggeli fények által megsütött Dubrovnikra szép kilátás nyílt, mégsem álltam meg fotózni. (Bezzeg, ha tudtam volna, hogy a becsekkolás 1 órával később kezdődik….) Sietnem kellett, így a lejtős főúton, egy-egy lámpánál óvatosan még a kocsisor mellett is előreigyekeztem. A kikötő előtt hirtelen egy nyitva levő pékbódét találtam, ahol egyből vásároltam is útravalót: a 3 kifliért és 3 péksütiért 17 KN-t (578 Ft) fizettem. A parton fogadott dugónak nagyon nem örültem; még csak ez hiányzott! Bár a mi sávunk állt, az autók mellett elférve sikerült óvatosan előrefurakodnom.
A kikötő parkolójában lassan tekerve már a hajót kémleltem. "-Honnan indulhat; melyik lehet az "én hajóm" ?" A kikötő végében két nagy hajót láttam; egyikükön ott is állt a keresett név: Jadrolinija / Liburnija! "-Ez az ! Ezzel megyek Rijekába." Utasok sehol, javában folyt még a terhek targoncás pakolászásal. Öt perc nézelődés, hajóval való barátkozás után egy autó érkezett a hajó "szájához", oda ahol majd a hajóknak kell behajtaniuk a hajó testébe. Egy illetékes mutatta a sofőrnek: "-Beszállás, majd 8 órától!" Ezek szerint korán érkeztem. Bőven készülődhettem volna még. Másfelől viszont maradt időm pl. üdítőt venni. Videóztam egy keveset, majd nyugodtan elnyammogtam egy kiflit, a kikötő Wcjében pedig ittam és teletöltöttem kulacsaimat. A közeli pékségnél újabb kiflit és buktát vettem. Sejtettem, hogy a hajón jócskán drágán lehet csak ennivalót venni.
8 óra után néhány - egyébként utánam érkezett autó - megkezdte a felszállást. "-Ácsi gyerekek, én már régebb óta itt vagyok!" - gondoltam és gyorsan be is álltam a negyedik mögé. Azért volt érdemes sietnem, mert mivel - Budapesten - a deckre vettem jegyet és nem foglaltattam helyet (így volt a legolcsóbb = 48,5 EUR = kb 12500 Ft), minél hamarabb elfoglaltam egy helyet, annál több lehetőségem volt megfelelő ülő- és filmezőhelyet találni. Miután a jegyek rendben volt, mehettem is fel a hajóra - mutatták. Bringám a hajó oldalában állíttatták le, majd gumipókkal alaposan oda is rögzítették, nehogy eldőljön. Alapos volt a személyzet; kellemes meglepetés volt, hogy még arra is ügyelnek, nehogy baja essen a bringáknak. Az autók a hajó testében három sorban álltak be, ám nagyon érdekes volt, ahogy a sorban előre hajtó autókat a két szélen egy újabb sávban egy fal mögött visszafordították. A kb. 4 emelet magasságban levő fedélzeten korán találtam magamnak helyet, ám miközben az emberek tömegestül jöttek fel - és árasztották el -, eszembe jutott és le is mentem gyorsan a fényképezőért, videokameráért. Egy gondom volt csak: hiába hagyok ott valami kisebb apróságot, ruhadarabot, ha otthagyom a helyem, mások közben elfoglalják. A francba!
Végül 7:50-kor lesiettem a "mélygarázsba". Lent már alig találkoztam emberrel. Miután többedszeri próbálkozásra sem tudtam kinyitni a fölvezető lépcsőház vasajtaját, kicsit megijedtem, nehogy lent ragadjak. Végül egy fickó megmutatta, hogy kell kinyitni az ajtót. A fedélzetre visszaérve alig maradt hely a szélső padokon; a helyem természetesen elfoglalták. Egy félhelynyi kis részre odatettem a cuccom, majd induláskor filmezni kezdtem: búcsúzóul Dubrovnikot (ahová saját erőmből jutottam le), a szomszédos óriás hajót, majd a Tudjman hidat...
Jól esett a hajóról szétnézni, élvezni első komoly, tengeri hajózásom… Egy - másfél órás komputak alkalmával már kaptam egy kis ízelítőt a tengeren való hajózásból, azonban teljesen más volt fél-egy napon, sőt éjszakán is szinte végigszelni a teljes horvát Adriát. Útközben térképen követtem nyomon, hogy merre, milyen szigetek között haladunk.
Indulás után hangosbemondó köszöntötte az utasokat, mondott el pár biztonsági figyelmeztetést (7 rövid és egy hosszú síp a vészjel; 5 kijárat van, stb… Ha az ember nem csak átsiklott az elmondottak felett, kicsit félelmetes volt), illetve sorolta el a megállóhelyeket, kikötőhelyeket. Mobiltelefonomból jólesően olvastam a szüleimtől kapott sms-t: remélték, hogy elértem a hajót. Örömmel tudattal: már úton is vagyok.
Tömeg volt a fedélzeten; sok volt köztük a pénzes, fotóval, videókamerával rendelkező 50-65 év körüli német turista. Egy-egy alkalommal a társaság nagy része a hajó végébe csődült fotózni, filmezni. Nagyon élveztem az ismerős tájat, ugyanakkor végig jó érzéssel töltött el, hogy azon Adriapart mentén illetve szigetek közt hajózunk, ahol én végigtekertem. Sok ismerős helyet láttam viszont: "-Itt is jártam, arra a hegyre is felkapaszkodtam..." Félig meddig nosztalgiahajóút volt ez. A turisták néha a korláthoz állva minden érzék nélkül fotóztak akár Nappal szembe, vagy párásan látszó szigeteket. Kissé negatív érzésekkel szemléltem, vettem tudomásul a pénzes turisták fotózását, filmezését, viselkedését: "-Olyan dolgokat filmeztek, kattingattok értelmetlenül, amiről fogalmatok sincs! Én ismerem az útkanyarulatokat, az emelkedőket, azokat végigtekerve beszippantottam a fák illatát, ti meg… ? "-De szép ! katt!" - miközben azt sem tudjátok, mi az, amit éppen fotóztok.
Mivel enyhe / közepes ÉNY-i szél fújt, a hajó által keltett hullámokból néha kis - jól eső - vízpermet hullott a fedélzetre. Ugyanakkor ha fotóról, filmezésről, vagy térképnézésről, jegyzetelésről volt szó, már nem annyira örültem ennek a vízpermetnek. Néha tömegundorom volt: mint a heringek a fedélzeten; alig volt szabad ülőhely. Ugyanakkor bent, a pultnál, vagy a fedett részen is szinte minden szék foglalt volt. 11 óra tájban egy német idegenvezető tanácsolta az övéinek, hogy feltétlen kenjék be magukat napkrémmel, mert a napsütötte tengervízen hajózva, a napos fedélzeten pecsenyére sülhetnek. Ezután sokan el is kezdték kenegetni magukat; nemsokára én is. Egy pillanatra úgy éreztem, mint amikor az ember arról lát riportfilmet, ahogy a németek télen / kora tavasszal ellepik Madeira szigetét. A fedéleten a turisták kb. 80%-a német nyelvű volt.
A térképen követtem útvonalunkat. Előbb az üde zöld nemzeti park, Mljet sziget mellett, majd a kelet felé látható Peljesac félsziget mellett húztunk el: "-Itt is jártam" - néztem a kopár hegyoldalt büszkén.
12 óra tájban értünk Korculára. Kellemes meglepetésre a hajó kb. 70%-a leszállt; így a fedélzet és a fedett rész asztalai is egészen felszabadultak. A sok napsütés után egy időre én is beültem az árnyas, szélvédett részre: amíg a kikötőben álltunk, jegyzeteléssel ütöttem el az időt. Volt mit, hiszen kb. 3-4 napnyi hátrányban voltam.
Korculán megváltozott az utasok összetétele: több fiatal és kevesebb 55-65 éves, pénzes, fotóval, videóval teleaggatott emberke. A gyönyörű kisvárost elhagyva mindkét irányba gyönyörködtem, filmeztem: nyugat felé Korcula szigetében, kelet felé rövid ideig Peljesacban lehetett gyönyörködni. Korcula után a keskeny és hosszúkás Hvar sziget következett. Miután elhaladtunk mellette, érdekes volt, hogy a sziget megkerülése után 15 percet visszairányba hajóztunk, hogy Starigradban (1/4 5) köthessünk ki. Újra többen lettünk a fedélzeten; néha zavart is az iskoláskorúak hangoskodása. Időmet a térképen megtett bringás útvonalam kiszínezésével is múlattam; büszkén jelöltem be, mekkora tájegységet végigkerekeztem. A fedélzeten több gyerek szaladgálással, esetleg fogócskázással szórakoztatta egymást.
Miután a jegyzetelést néha már megúntam, gondolkodtam: mivel tudnám múlatni az időt ? Korábbi jegyzeteim olvasva jó volt sok mindent, szépet, jót, kellemetlent, fárasztót újra átélni. Már-már alig emlékeztem az elejére. Nagyon régen volt már, amikor egy kis köhögéssel még bennem elindultam Ljubljanából, vagy felkerestem Krk szigetét.
1/2 7 -kor értünk Splitbe. Jó volt viszontlátni a várost; le is filmeztem, amint szép lassan beértünk a kikötőbe. Klasszak voltak a fényviszonyok. Ütemterv szerint, pontosan haladtunk: hangosbemondón mondták be, hogy a hajó 7-ig marad a kikötőben. A folyosón megtaláltam az útvonal- és időbeosztást: "-Legközelebb Zadaron állunk meg éjjel, azután pedig már csak Rijekában, a végállomáson, reggel 7 órakor." Valahogy el is feledkeztem már erről; valamiért 9 óra rémlett, így kellemes meglepetésként ért az információ. "-Így akár délután 3-4 órára Ljubljanába érhetek; ami nem is ártana, hiszen még kerékpárjegyet kell vennem a vonatra, valamint jó lenne kicsit pihengetni, élvezni a centrum hangulatát, stb…"
Bár napközben mértékkel ettem, este is kénytelen voltam visszafogni magam. Úgy éreztem, nem illene a fedélzetre, hogy elkezdjek konzervet meg jamet enni. Kinéztek volna… A többség természetesen a büfében, vagy étteremnél evett. Este 1-2 család megtette, amin én is gondolkodtam már egy ideje: felhozták a hűtőtáskájukat és abból falatoztak. Ezután már én is mertem a példájukat követni: 3 nagy kiflit, egy buktát és almát vacsoráztam. Emellett maradt még 1 konzervem és ? kenyerem. Bár a fedélzeten is lehetett vásárolni, feltételeztem, hogy ott legalább a dupláját kell mindenért fizetni, mint a szárazföldön így - bár néha irigykedve néztem másokra - nem vettem semmit. 20 KN-ám maradt még.
Trogir mellett elhaladva érkezett meg a szürkület, sötétség. Hangulatos volt ahogy mind több tengerparti fényt láttunk a hajóról, majd a hajón is felgyúltak a lámpák. A hajóról a hajótest körül is világították a vizet, így a hullámokat nézve - akár oldalt, akár hátrafelé, ahogy hullámcsíkot hagytunk magunk mögött - olyan érzésem volt, mint amit a Titanic filmen láthattunk. Nagyon hangulatos volt a szürkületben a hajó szelte hullámokat és a parti fényeket nézni. Ahogy még az egész túra élményei is átjártak… - túrám szinte befejeztem. ? 10-re az ég is teljesen besötétedett. Nyugalmasabb lett a fedélzet is, az emberek egy része már elvonult szobájába. Talán 7 óra után - nem emlékszem pontosan - egy-egy alkalommal, amikor a fedélzeten sétáltam, furcsa volt, hogy nem éreztem 100%-osan stabilnak a járásomat, noha nem éreztem rosszul magam. Elbizonytalanodtam; ugyanakkor nem lehetett látni, hogy "billegne" a hajó. Végül egy alkalommal, amikor WC-re mentem, fény derült a dologra. Folyatni kezdtem a vizet, és mivel az egyenesen folyó víz egyszer hol a lefolyó egy szélére, majd a másik szélére folyt, azt jelentette - enyhén billeg a hajó. Ennek ellenére nem lettem tengeri beteg; bár lehet, hogy ilyen kis mozgástól nem is lehettem volna.
Mivel a fenti fedélzet nyitott volt, és a hajónak is volt egy sebessége, ami menetszelet adott, 1/2 9 körül eljött az idő, hogy felöltözzek. Este 10 óra után nagy mozgás már nem volt; jónéhányan polifómjaikat, hálózsákjaikat a fedélzetre terítették, azon tértek nyugovóra. Nem volt kedvem megbontani a cuccomat, így inkább az asztalra dőlés mellett döntöttem. A hajó másik végében a zárt, váróterem szerű helyiség eléggé tele volt; minden fotelben ültek, aludni készültek. Bár fedett, de oldalról nyitott volt az a rész, ahol a asztalnál ültem, ott érezhetően melegebb volt, mint kint a nyílt fedélzeten, hiszen legalább a szél nem vágott be. Noha nem volt kényelmes, először kb. ? 11-től ? 1-ig sikerült aludnom. Zadarban ébredtem. "-Itt is jártam már kerékpárral."- mosolyogtam. Kellemes volt pár percet a korlátnál állva nézni a hajóról a nyugis városra, vagy a tenger felé. 2 óra alvás után jöttem csak rá, hogy bizony kontaktlencsében aludtam; ki is vettem azonnal. Mivel nem volt meleg, továbbalvás előtt még egy hosszúujjút vettem magamra. Következő alvásra 1 és 3 között került sor, majd onnan még sikerült 5 óráig aludnom.

Adatok:
Dubrovnik, kikötő TM: 35:19 DST: 10,91 SAV: 18,4 MXS: 49,5 ODO: 83201

Szintemelkedés:
- Dubrovnikig: 170 + 70 240 m

Költség:
- Dubrovnik: pékbódé (3 kifli, 3 péksüti) 17 KN
- Dubrovnik, másik pékség: kifli, bukta 9 KN
ÖSSZESEN: 26 KN