2003. jún. 3 - 22. Kerékpárral az Adria mentén Montenegróig:

16. nap: Meterizi- Rijeka Crnojevica - Virpazar - Budva - Jaz beach

2003. június 18, szerda - 16. nap

7 óra körül, a sátorból kikukkantva sajnos fátyolfelhős időre ébredtem. A bácsi – mint mondta, már hajnali 5 óra óta - a kertben ásott. Lustálkodás, készülődés közben csalódottan tapasztaltam, hogy folyik az orrom, így vízzel hamar be is vettem egy 1000 mg-os C-vitamin tablettát. A reggeli hűsben – a Nap még nem törte át a felhőket – elkelt a hosszúujjú fölső. Ahogy odaköszöntem a bácsinak – mintha ki kéne szolgálnia (nem értem, miért érezte így), szólt is vissza: mindjárt jön! Tiszta ruha után kutatva szomorúan tapasztaltam, hogy nem maradt tiszta mezem, így először kényszerültem rá, hogy egy, már használtat vegyek fel. Már lustálkodás közben, majd pakolászás közben is halk zajokat hallottam a sátor körül; így kíváncsian néztem meg, vajon mi lehet az. Hát bizony egy teknősbéka okozta a hangokat! A bácsi el is mondta, hogy errefelé az erdőben sok a szárazföldi teknős. Mosdás után az asztalnál reggeliztem. A bácsi megköszönte az estét: azt mondta, neki is jól esett egy kicsit elbeszélgetni. Vendégségem kicsit kiszakította a szokványos estékből. Mosolyogva kért elnézést azért, mert úgy érezte, hogy az este egy picit becsiccsentett. Miután összepakoltam, fizetni szerettem volna a kedves vendéglátásért, mire ő így válaszolt: "Emberek vagyunk, ha egyikünk rászorul, szívesen segítünk neki…. You have to pay nothing." Nagyon kedves volt. Mondta is, hogy mondjam majd meg szüleimnek, hogy bár szegények (a montenegróiak), de emberek, emberségesek! Még este ecsetelgette, hogy hogy tönkretették az országot. "Fuck Milosevic, and Tudjman…"
1/2 9-kor még egyszer mindent megköszöntem, majd nekivágtam Dubrovnikig tartó utolsó előtti napomnak. Sajnos még mindig fátyolfelhők bújtatták a napot. Ahogy Steve javasolta, a keskeny aszfaltúton hajtottam tovább Rijeka Crnojevica felé. Kb. 1-2 km múltán egy meredek lejtőre érve csodás panoráma tárult szemeim elé. Majd elállt a lélegzetem: szemben kúpszerű zöldes-szürkés-fekete hegyek, lent pedig a nádas övezte lápos folyó, a Rijeka Crnojevica került meg egy üde zöld hegyet. A folyó zöld vízinövények között vágott utat magának. A panoráma balra, kelet felé a Skadar tóval zárult, jól látszott, ahogy belefolyt a folyócska. Az egész kilátás erősen sugározta a természet érintetlenségét: a kép maga volt a zöld-kék-szürke színek kavalkádja, hozzá a csend és nyugalom... Éppen olyan volt, mint ahogy a Baraka honlapján is láttam.
A folyó szintjére ereszkedésnek indult utam alatt kb. 50-100 m-rel futó másik út mentén a baraka által említett éttermet is megtaláltam; azon kívül sehol semmi nyoma nem volt a nyüzsgésnek, idegenforgalomnak. Jópofa volt, ahogy videóval a folyóparti területre közelítve ott, egy legelésző lovat fedezhettem fel. Rövid gurulás után csatlakoztam rá az étteremhez vezető kocsiútra. ’Ott, a világ végén", autóval is alig találkoztam. 3 km lankás lejtő végén érkeztem a folyócskáról elnevezett Rijaka Crnojevicába. A falu elején egy híd haladt át a folyócska fölött, mellette tehenek legelésztek, kolompoltak. Szép fotót készíthettem, mert a híd tükörképét egy színes csónak egészítette ki. Hangulatos, nyugodt volt a környék. Filmezés után a falu házai között gurulva tűntek csak fel a régi, kopott házak. Egy-két felújított ház és egy sétány, park kiépítése jelezte, hogy már a falu is megpróbál értékeiből pénzt csinálni. A hegyoldali, panorámás étterem is ezt jelezte. A falu többi része viszont még mindig világvégi, zavartalan volt. Érdekes volt a kontraszt mondjuk e falu és akár Budva, vagy Dubrovnik között. Az útjelzőtáblát meg sem néztem, úgy fordultam rá a hídra: a reggeli térképnézés alapján ugyanis tudtam, hogy Virpazar felé a folyó, majd tó déli partján vezető úton kell haladnom. Az út olyan keskeny és olyan minőségű volt, mint nálunk kb. a Pilisben a Pap-réti erdészeti út; ott Montenegróban azonban elvileg egy normális közút volt, igaz minimális forgalommal. Az első emelkedőre érve szomorúan ébredtem rá, hogy nem vagyok erőm teljében. Fáradtasan forgattam a pedálokat; hiányzott belőlem a lendület. "-Talán most jött ki rajtam az elmúlt két nehéz nap?" Mivel reggel szipogva ébredtem és jónak láttam egy Plussz C vitamint is vízzel meginni, szervezetem nem akartam feleslegesen terhelni, így nyugodtan visszaváltottam. Öreges tempóval kapaszkodtam felfelé a mind több panorámát nyújtó emelkedőn.
Az út néha a tótól egy kis dombsorral délebbre haladt, néhány házból álló falvakon vezetett át, mindössze Virpazar felé harmadútnál bukkant csak elő a Skadar-tó. Szép kilátás nyílt a nagy vízfelületre – túlvége már Albániába lógott át. Egészen az első faluig valóban azt hittem, hogy erdészeti úton pedálozom, ugyanis nem csak keskeny volt, de másfél óra alatt összesen 1 autóval találkoztam (!!) Nagyon tetszett a tó: jópofa volt, ahogy a kúpszerű dombok között állt a víz. Az út fokozatosan kb. 2-300 m-rel is a tó vízszintje fölé kapaszkodott, az út szélén pedig a hegyoldal meredeken szakadt le; többnyire korlát helyett a padkára nagy kőtömböket raktak. Előfordult, hogy bringámat fotózáskor éppen egy ilyen, a szakadék szélén álló nagy kőtömbnek támasztottam. Éppen egy fotó kedvéért másztam fel a lombos fácskák, bokrok közé a hegyoldalban, amikor eszembe jutott a tegnapi incidens a kígyóval – egyből óvatosabb lettem! Hosszan 2-300 m magasban haladtam, hol síkon, vagy lejtőn, emelkedőn. Mind jobban nyílt kilátás a tó albán, szélesebb vége felé is, de sajnos a fátyolfelhők miatt a táj fakó, szürkés volt. Virpazarhoz közeledve, egy buckán átkelve annak a hegynek az oldalába érkeztem, aminek a tövében haladtam két nappal korábban. Jól láttam a Virpazarnál kezdődő, tavat átszelő földsáv felé vezető utat, mellette a vasúti sínnel. Mikor hétfőn Podgorica felé hajtottam, egy-két háztól eltekintve nem találtam Virpazar település nagy részét, ezúttal, föntről jól ki lehetett venni, hogy a település tulajdonképpen a főút túloldalán található.
3-4 km-es szerpentinúton ereszkedtem le Virpazarba. Az út meredek hegyoldalban tekergett, ezért óvatosnak kellett lennem. Kis tévedéssel nagyot lehetett volna zuhanni: "-Pár nappal a vége előtt még itt is lehet esni! Jó lesz vigyázni az éles kanyarokban!"- gondoltam. Az utolsó fél kilométeren már azon mosolyogtam, hogy:"-Innen már csak kicsit eshetnék!" A kereszteződésnél 2-3 busszal találkoztam, akik valószínűleg egy, a Nemzeti parkba(n) vezetett csónakázásra érkeztek.
Részben ennivalóért, részben megtekintés céljából tértem le a faluba. Nem volt szerencsém. Egyfelől a falut – valószínűleg éppen a turizmussal összefüggésben – több helyen túrták, aszfaltozást alapoztak, másfelől egyetlen nyitva levő, vagy megfelelő áruval szolgáló boltot sem találtam. A pékségben végül mindössze 1 kiflit tudtam csak venni. Utam folytatva egy kilométer után már meg is kezdődött a 66 5m magas Poljice hágóhoz vezető hágóút. "-Hűha… az emelkedő előtt ennem kéne; energiára van szükségem! Vizet is kell szereznem!" Alig volt folyadék a kulacsomban. 630 m szintemelkedés, kb. 12 km emelkedő várt rám. Mivel az út mentén a tetőig már csak egy falu akadt, azon kívül erdőben vezetett, komoly problémával néztem szembe. Egy kilométer múlva egy éttermet 3 km-re jelző tábla nyugtatott meg. Mivel lassan haladtam, rövid - picit lankásabb - szakaszokon felváltva próbáltam gyorsulni egy kicsit. Azzal bíztattam magam: "-Gábor, a túrán ez már az utolsó komoly emelkedő! Nem lesz több." 3 km után az út túloldalán egy büfé-lakókocsival találkoztam. A kirakott asztalok egyikéhez ülve nyugodtan ebédeltem kenyeremből, felvágottamból, dzsemből. Bár szerettem volna csokit – mint energiabombát – venni, ám a férfi csak alkoholt és üdítőt árult. A Bravo "drink" jól esett. 1 km múlva az étterem is felbukkant. A pénzes turistákat kiszolgáló pincér a ház oldalában / aljában található forrást mutatta: ott lehetett vizet venni. Nem is lett volna gondom vele, ám amint rájöttem, hogy éppen fölötte, mellette folyik az építkezés - ami akár szennyezheti a vizet -, bár kulacsom megtöltöttem, igyekeztem nem inni belőle: "Amíg lehet, nem kortyolok ebből a vízből!" A továbbiakban rövid sík és lankásan emelkedő szakaszok váltották egymást; még az első faluig tartó 6 km-es szakaszon haladtam, nyugat felé. Nem tudom honnan, de egy rövid versikét dúdolgattam, mondogattam: "I have no such money, it is not funny!" – pedig valójában az egyik pénztárcámban levő 15 EUR is elég volt már a hátralevő montenegrói kilométerekre. Megtaláltam a két napja kiégett autó helyét is: az aszfalt foltos és kicsit huplis is volt, de a fákon is nyomott hagytak a lángok. Bár reméltem, az út sajnos csak falvak mellett vezetett el, ám egyet sem keresztezett, így nem tudtam hol vizet tölteni; letérni viszont nem volt kedvem. Még / már csak kb. 6 km állt előttem a tetőig, amikor egy tábla 7%-os meredekséget jelzett előre. Nem hiányzott! Nem voltam friss formában. A hegyoldalban tekergő szerpentint is látni lehetett néha: "Már nincs is túl sokkal fölöttem a tető; talán még 300 m szint…" – saccoltam. Reggel óta lassan-lassan talán belejöttem, és már nem éreztem azt a nyomottságot, mint délelőtt, az első két órában. Jól esett utolsó áttételemben hajtani; szerencsére a forgalom sem volt akkora, mint két napja, hétfőn délelőtt. Közvetlenül a szerpentinek előtt újabb vendéglátóegység állt az út mentén: a parkoló szélén itt végre egy csapot is találtam. Nagyon örültem neki! Megálltam, fejem, hajam, karjaim benedvesítettem, leöblítettem, majd kulacsaimat is kiöblítettem, teletöltöttem. Jót tett a felfrissülés!
Hétfőn lefeléúton csak gyorsan végigtekertegtem a hajtűkanyarokban, ezúttal lassan kapaszkodva volt időm alaposan körülnézni, megszemlélni a levegőben lógó kanyart is. Az egyik kanyarban éppen egy kamion előzött meg. Ahogy lassan elhúzott, és egy autó is beállt mögéje, kb. 30 méteres szakaszra én is hozzájuk gyorsultam. Jól esett…. A kanyarsorozat végén az út a hegyek és lombos fák közé vezetett. Az aszfaltra festett "BC 1 km" kifejezetten kellemes meglepetés volt. "-Már csak 1 km a tető!!??" Ugyan pont 3 óra tekeréssel sikerült felérnem a BC-hez, ám valójában ott még csak a lankás, pár kilométer hosszú fennsík kezdődött. 2-3 napja – ellenkező irányban - bosszantott is, hogy a tető után nem kezdődött egyből a lejtő, ezúttal azonban jól jött, hogy már alig emelkedett tovább. Bár az kétségtelen, hogy szívesebben gurultam volna már.
Az "igazi", végső tetőre 13:42-kor értem fel: "-Megvan az utolsó emelkedő is!" Egy nyaraláson (két és fél héten) belül nosztalgiával tértem vissza, láttam viszont valamit: ezúttal a tengert! Szépen, lassan ráközelítve végigfilmeztem a szerpentinutat, ahogy kb. 10 km hosszan egészen a tengerszintig ereszkedett le. Jól lehetett látni, ahogy a kamionok lassan araszoltak: akár felfelé, akár lefelé. Mivel a Nap szemből sütött, a távolban a tenger színe szinte egybefolyt az ég színével.
Bár gyors tempóban, 14 perc alatt leértem a tengerközelben, a hegyek aljában vezető főúthoz, napi átlagom még így is csak 16,6 km/ó-ra kúszott fel. Miután hétfőn Budva és Petrovac között szinte két kilométerenként álltam meg fotózni, filmezni, ezúttal nem volt rá okom. Ebben az irányban – a hullámzó úton – ráadásul éppen lejtőből volt több és emelkedőből kevesebb, lejtőn pedig az ember kevésbé szokott megállni. A 13 km-t ezúttal hamar letudva "pillanat alatt" Sveti Stefan mellé, majd Budva szélére értem. Útközben egy kis momentum nagyon feldobott: éppen kedélyesen, félmeztelenül tekertem, mikor szemből két csinos lány tűnt fel kerékpárnyeregben. Odaintettem nekik, és – talán mert a túra végéhez közeledve mind jobban kitört belőlem a "Megcsináltam, sikerült!" érzés, feléjük nyújtottam kezem, mire ők kedvesen visszamosolyogtak.
Beciciben, miközben egy útmenti pékségnél vásároltam, tűnt fel, hogy az út túloldalán egy kemping üzemel. Bekukkantottam, nézelődtem és úgy tűnt, még mosdórész is van; már-már örülni kezdtem. "Vajon bárki számára szabad itt a kempingezés? -Nem lehet, hogy privát?" Kerítéssel volt körbekerítve, így még biztonságosnak is tűnt. Egy fickót sikerült megkérdeznem, aki ugyan nem értett angolul, ám válaszából annyit sikerült kihámoznom, hogy "NEM!" Könnyen beletörődtem: "-Jó lesz Jaz beach is, ráadásul közelebb is van Dubrovnikhoz."
Budvába érve, mivel korán is volt, naplómmal pedig nagyon el voltam maradva, úgy gondoltam, hogy nem volna rossz a szép, hangulatos kikötőben, padon ülve múlatni az időt, még ha ezt naplóírással, nem pedig nézelődéssel teszem is. Vagy egy órányi írogatás után mikor visszajöttem a 10 perces, üdítővételt célzó sétából, a korábbi pad közelében légkalapáccsal kezdték törni a betont, a közelben pedig turisták karattyoltak. Elmúlt a nyugalom! Két-három paddal arrébb ülve folytattam jegyzetelésemet, ám időközben feltűnt, hogy a tengerparti kb. 900-1200 m magas hegysor teteje fokozatosan kezdett felhőbe burkolózni. Érdekes jelenség volt. "-Hűvösebb, párásabb időben előfordul, no de 33 fokban ?" Miután nekem már feltűnt ez az érdekesség, többször néztem körbe, de egyszerűen senkinek sem tűnt fel a szokatlan dolog. Kb. 2-3 nap megírása után úntam meg a sok jegyzetelést. Négy + az aktuális napra csökkent a lemaradásom. Jegyzetfüzetem elrakása után 1 6 körül az óváros felé tóltam bringám. Pár nappal ezelőtt megszerettem Budvát, így ismét örömmel sétáltam a hangulatos óvárosban és a már bevált cukrászdában finom fagyit vettem. Természetesen a fotózás, videózás sem maradt el: már negyedik kazettámra filmeztem.
Három nappal szűk három hetes bringatúrám vége előtt a bazársoron már ajándékot keresvén sétáltam végig. Vettem egy – utóbb nagyon bevált – pop-folk horvát CD-t (5 EUR), egy kis kagylócskákkal díszített szív alakú (ékszer?)dobozt (3 EUR), és egy kis kagylócskákkal díszített tálat (4 EUR). A város végi emelkedő ezúttal nem tűnt olyan nehéznek és hosszúnak. Közben arra gondoltam: utoljára hajtok át ismét a hegyoldali félalagúton. Megint egy kis nosztalgia-érzés! Nagyon megszerettem Jaz-beach és Budva környékét. A kemping előtti széles, meredek, - az útépítés miatt még - felfestetlen szakaszon 58 km/ó-ig eresztettem meg a bringát. A szabadkempingbe begurulva örömmel láttam viszont a magyarokat, most már mint ismerősöket. Sátrukhoz közelítve, kezem átlósan oldalra tartva üdvözöltem őket, azt sugallva:"-Sikerrel megjártam a hegyeket, visszaértem!" Örömmel meséltem élményeimet, vagy hallgattam őket. Az elmúlt 2 napban, javaslatomra ők is felkeresték a Kotori szerpentint és egy csónaktúrával a "kék-barlangot". Sátorállítás után – tudván, hogy este 20 óra tájban elzárják a vízcsapokat – megtöltöttem kulacsaimat (vettem azért még egy üdítőt és Twixet is), majd épp lezuhanyoztam volna, amikor szomorúan tapasztaltam: elzárták.
Vacsora, majd jegyzetelés után 1/2 10-kor indultam a múltkor felfedezett zuhanyzófülkébe. Ezúttal rám szóltak: "-Az bizony privát, a körülötte álló beépített lakókocsikhoz tartozik." Végül kérésemre mégis megengedték, hogy kivegyem a kontaktlencsém és fogat mossak. Az időjárás délután Budvában látott érdekes jelensége késő este, a megérkezett front által nyert igazolást. "-Ezért ereszkedhettek úgy le a felhők!" Noha már 1 10 körül villámlani kezdett a távolban, a hangját akkor még nem hallottuk. A nylont nem is raktam fel, bíztam a száraz viharban. Végül – talán már egy órácska alvás után – 3 12-kor erős széllel, viharral megérkezett a front.

Adatok:
Becsatlakozó út Rijeka Crnojevicába TM: 12:00 DST: 2,7 SAV: 13,5 AVS: 13,5
Rijeka Crnojevica (9:30-45) TM: 24:21 DST: 7,68 SAV: 24,2 AVS: 18,7
Virpazar (11:40) TM: 1:49:49 DST: 31,17 SAV: 16,5 AVS: 17,0
Meredek emelk vége, célvonal TM: 3:00:00 DST: 44,12 SAV: 11,07 AVS: 14,7
Poljice hágó (665m) 13:43 TM: 3:12:43 DST: 48,23 SAV: 19,4 AVS: 15,0
7-8% lejtő alja TM: 3:26:32 DST: 57,0 SAV: 38,1 AVS: 16,6
Budva (1/4 4 – 1 7) TM: 4:12:28 DST: 73,79 SAV: 21,93 AVS: 17,5
Jaz beach TM: 4:32:47 DST: 79,75 SAV: 17,6 AVS: 17,6 TR/D: 79,84 ODO: 83087 MXS: 58,0

Szintemelkedés:
- Virpazarig: 170 + 120 + 30 = 320 m
- Poljice hágóig 635 m
- Budváig 80 m
- Jaz beachig 50 m
ÖSSZESEN: 1085 m

Költség:
- Virpazar: 1 kifli 0,2 EUR
- Büfé útközben: üdítő (1/3 + 1/3 l) = 1 + 1,3 = 2,3 EUR
- Budva: 2 péksüti, 1,5 EUR
- Budva: 2 alma, 1 konzerv, tej, csoki 2 EUR
- üdítő 1 EUR
- fagyi 1,7 EUR
- egy kenyér, konzerv, 2 jam 1,5 EUR
- 2 ajándék tál: 3 + 4 EUR 7 EUR
- folk-pop CD 5 EUR
- kempingben még: twix, üdítő 1,5 EUR
ÖSSZESEN: 23,7 EUR