7. nap

9. nap

2003. jún. 3 - 22. Kerékpárral az Adria mentén Montenegróig:

11. nap: Trpanj - (komp) - Ploce - Neum - Dubrovnik - Srebreno

2003. június 13, péntek - 11. nap

11. nap: Trpanj - (komp) - Ploce - Neum - Dubrovnik - Srebreno
1/4 7-kor magamtól ébredtem. Mivel a 9 órás kompot el akartam érni, a csörgőóra is be volt állítva, ám bőven megelőztem. Jegyzeteléssel, képeslapírással ütöttem el az időt, a video akkuját pedig tölteni dugtam be. Kellemes volt egy vízparti padra ülve írogatni, nézni a csendes reggelt, a tengert, a túlpartot. Óra nélkül ültem a padon, így megérzés alapján sétáltam vissza a sátorhoz: 7 óra 28 ! Már arra sem maradt időm, hogy a reggelihez tejért bekerekezzek a faluba. Gyorsan összepakoltam, majd megreggeliztem. Evés közben egyik kedves német szomszéd - látván, hogy a polifómon és a hálózsákon ülök - egy széket ajánlott fel, a másik pedig meghívott hozzájuk: csatlakozzak hozzájuk; reggelizek velük! Kis híján meg is hatott ez a kedvesség. "-Miért érdemlem ezt? Részben azért viselkedhetnek így, mert látják (konzervet, jam-et eszek, almával), tudják, hogy kerékpáros túrázónak (és magyarnak) nincs rendes kosztra pénze, illetve akár pusztán kedvességből is."-gondoltam. Nem sokkal később - ha már a reggelit nem fogadtam el - ismét kínálnak: teát vagy kávét kérek ? Nagyon kedvesek. "-Köszönöm szépen, legyen inkább tea. Köszönöm" - válaszoltam mosolyogva. Indulás előtt gyorsan még kimostam Budapest feliratú pólómat, majd 8:38-kor indultam. 8:45-re értem be a faluba, így a komp indulása előtt még képeslapot (és bélyeget) venni is maradt időm, 8:50-kor pedig már a kompon (32 KN) vártam az indulást. A hajó 10 órára ért Plocéba.
A főútra visszatérve pár kilométert még a hegyoldalban, kopár - elszórtan bokros - tájon hajtottam. Aszfaltozás, útjavítás miatt lámpák állították meg a forgalmat, az autók sorokba torlódnak. 10 km kerekezés után értem a Neretva folyó torkolatvidékére. Az eddigi száraz, kopár táj után itt minden üde zöld volt, a hídról nagyon szép volt a zöld színű folyóban látni a parti fák tükörképét. Már ekkor elég meleg volt, ám véletlenül eszembe jutott az ötlet: száradó, ám még nedves pólóm enyhe hűsítése jól eshet.
A további kilométereken kerekezve az út a hegyek közelében, a kb. 10 km átmérőjű katlan szélén, enyhe ívben fordult dél felé: jó tempóban, 25-26 km/ó-val haladtam. Az ív felénél táblák jelezték elő a Mostarba és Szarajevóba leágazó utat. Máskor ezeket a városokat - a háború kapcsán -, illetve a Neretva folyó völgyét, mint Magyarországtól távoli helyeket hallottuk; jó érzéssel töltött el, hogy már ide is eljutottam. Mali Neretva keresztezése után utam a hegyoldalba kezdett felkapaszkodni, hogy egy félszigetcsücsköt lerövidítsen. Mivel a széles emelkedőn éppen útépítés folyt, a váltakozó irányú forgalmat szabályozó lámpa piros fényénél azért nem állhattam meg, mert tudtam, hogy az emelkedőn kerékpárral úgysem érnék át egy zöld jelzés alatt. A lefelé jövő autók gond nélkül elfértek mellettem. A kaptatóról visszanézve szép kilátás nyílt a Neretva torkolatvidékére és az azt körülölelő kopár, bozótos hegyekre, majd a kb. 200 m magas tetőről már a Stoni csatorna is előbukkant. Erről a kb. 30 km hosszú és 8-1 km széles csatornáról, öbölről először az utazás kiállításról hozott egyik prospektusban láttam képet, de az nagyon lenyűgözött: túloldalt is erdővel borított, kerekded formájú, ám meredek félsziget, a csatornában, öbölben kedves kis szigetecskék kis házikókkal, csónakokkal.
Egyenes lejtőn értem vissza a tengerpartra. A Neretva környékén, egy benzinkútnál vett vizem kezdett már megmelegedni; nem nagyon üdített. Kezdtem megszomjazni. Sík kilométereken hajtva értem a bosnyák határhoz (12:15), ahol egy szimpla bódé jelentette a határállomást. Eddig még sosem jártam Bosznia Hercegovina területén! A határőrök ugyan intettek, hogy mehetek, én azonban pecsétet szerettem volna: "-Majd a kolléga a "dubrovniki" határnál!" - mosolygott. A bosnyák út a horvát utak rosszabb fajtájához volt hasonló; a töredezett útminőségért a táj kárpótolt. A bosnyák Adria-szakaszon egyetlen város van csak: Neum. A város talán éppen ezért meglehetősen felkapottnak tűnt, akadt jó néhány szálloda, szép autók, házak, boltok, virágok, csillogás is a maga módján. A várost napos emelkedőn hagytam el, a túloldalon gurulva azt hittem, rögtön a határhoz érek, ám tévedtem. Éhes, szomjas is voltam már, Boszniában pedig bosnyák pénz híján vásárolni sem tudtam: "-Mindjárt visszatérek Horvátországba, majd ott!" - gondoltam. Itt már csak kb. 2-3 km-re lehetett a túlparti Peljesac félsziget. Nagyon tetszettek a meredek, szokatlan alakú hegyek, a vízen pedig két bájos sziget hívta fel magára a figyelmet, egyiken a fák között egy-két kis házikó piroslott a tetejével. Hol lehet a határ ? - kezdtem türelmetlen lenni. Kb. 10 km hosszúnak kellett volna lennie a bosnyák útszakasznak. Egy szép helyen filmezve kamerámmal vettem be egy táblát, melyen ez állt: "Hrvatska / Kantona Bosnia Neretvaska" Visszaértem tehát Horvátországba! 73 km-rel Dubrovnik előtt - nem tudom, hogy pontosan hol, csak az előjelző tábla km-ére emlékszem - már egy előjelző tábla invitálta az autósokat a kempingbe.
Hiába tekertem tovább a vízparti, ám tűző Nap sütötte úton, semmi nyoma nem volt határépületnek. Teltek-múltak a kilométerek: 1-2-3..."-Lehet, hogy átvert a határőr, és ahogy nyugaton is előfordult, néha, megspórolják a határállomást (vagy talán csak az egyik országét?) ?" - gondolkodtam. "-Lehet, hogy azért mondta mosolyogva, hogy a Dubrovniki kolléga majd ad pecsétet, mert tudta, hogy nem is lesz másik kolléga errefelé?" Végül kb. 4 km-rel a tábla után megpillantottam a "Zoll/ Duoane 500 m" táblát. Megnyugodtam. Útlevelembe pecsétet kapva örömmel hajtottam tovább: "-A következő fontosabb állomás már Dubrovnik lesz; a táblák szerint is már csak kb. 50 km." A határ után a hegyek közé benyúló kb. 2-3 km hosszú U. Bistrina öble fölött kb. 4 méterrel ívelt híd vezetett át. Miközben videóval és fotóval is megörökítettem, arra gondoltam: "-Remélhetőleg nem kapnak el /és vagy nem vesznek észre azért, mert a határ közelében filmezek." - gondoltam. A továbbiakban már-már majd’ kiszáradtam. A kb. 35 fokos hőségben már jó ideje üres kulaccsal tekertem, sehol egy épülettel, víztöltési lehetőséggel nem találkoztam, mikor végül a stoni leágazás előtt egy INA benzinkútba nem botlottam. Megmentett ! - ezt a szót kell arra használni, amit gondoltam. Nem is gondoltam egyből a vízcsapra, a boltban vettem 1 liter üdítőt és jégkrémet. Nem bírtam visszatartani mohóságomat, az 1 litert szinte egyfolytában gurítottam le a torkomon. A benzinkút árnyékában megebédeltem (a langyos kenyér és a konzerv nem volt az igazi, ráadásul almám sem volt éppen), majd ebéd után - az előző után max. fél órával - még újabb 3 liter vizet ittam meg.
Eközben egy kolléganőmtől ezt az sms-t kaptam: "Szia! Itt nagyon meleg van, évszázados melegrekordok dőlnek meg, a Balcsi már felforrt, 31 fokos..... Kellemes pihenést!" Kis emelkedő végén kb. 100 m-es magasságban hajtottam át a Peljesac félsziget becsatlakozásán. Djonta után - 1 3-kor - itt ért véget a stoni csatorna fémjelezte útszakasz: innen már közvetlenül a Dubrovnik előtti tengeröblöt pillantottam meg. Pár kilométer kerekezés után egy útmenti fát találva, annak árnyékában álltam meg az Olgit mobilról felhívni. Hiába próbáltam volna, "tárcsázás" után a telefon arról tájékoztatott, hogy egyenlegem 1000 Ft alatt van, - mivel külföldön vagyok - ha telefonálni szeretnék, előbb töltsem fel. Elszomorított a dolog, annyira jó lett volna vele beszélni. Hiányzott. Más lehetőség nem lévén, egy sms-t küldtem neki. Megüzentem, hol járok, plussz azt, hogy lehet, hogy csak Montenegró után tudom hívni.
A Stoni csatorna, illetve a Peljesac félsziget fás, üde zöld tájképe után errefelé a hegyek meglehetősen kopárak voltak: alul kb. 100-200 m-es magasságig még zöld volt a növényzet, de afölött már csak a kopasz, vagy minimális növényzetű fehéres-sárgás hegyek. Az út kb. 10-20 m-es magasságban vezetett; a part közeli tengervíz errefelé is gyönyörű türkiz színű volt. Nem is tudtam megállni, hogy a 10. napnyi Adria túra után újfent meg ne álljak a csodás tengert megörökíteni. Az út hullámzása (több apró emelkedő és lejtő) néha kissé felbosszantott, ám ebben talán a kánikula is szerepet játszhatott. Pár napig még jól viseltem a meleget, de már több mint egy héten át…. Az ember felhőt is alig lát, árnyékkal is csak ritkán találkozik, a kulacsban a víz fél óránként felmelegszik...
Mivel az út csak 20 m magasságban vezetett, semmibe sem telt Slanóba vásárlás miatt letérni (15:25): a szokásosat, azaz kenyeret, konzervet, almát és üdítőt vettem. Slano, a bosnyák Neum - 32 km - óta az első igazi útbaeső falu volt.
Az idővel igazán jól álltam: már csak 36 km választott el Dubrovniktól; úgy kalkuláltam, hogy legkésőbb 1 6-ra megérkezem. Még mindig nagyon élveztem a tengeri hangulatot: változatos színű tengervíz, fürdőzzőkkel, 1-2 csónakkal, fehér sziklák a parton, fenyők az út mentén. A sík, parti úton másodszor próbáltam ki a menetközi filmezést. Nem volt egyszerű: megálltam, elővettem a kamerát, kezembe vettem, standby-ra kapcsolatam, majd óvatos mozdulattal nyeregbe ülve elindultam. Ha már biztonságosan mentem, fél szemmel a kis forgalmú útra, fél szemmel az optikába nézve filmezni kezdtem. Amikor egy újabb szép tengeröbölben filmezve az akku lemerült - a másikkal szerencsére még tudtam filmezni - az hívta fel a figyelmem arra, hogy a filmezés sok időt vesz el, és ideje lenni már haladni is. Utam egy szakaszon megint lankás emelkedésbe kezdett: néhol 14, máshol 18-20 km/ó-val haladtam. Az aszfalt néhol töredezett, máshol azonban jó volt. Az elmúlt napokhoz hasonlóan nagyon élveztem, amikor néhányszor autósok üdvözöltek integetéssel dudaszóval. A tájat illetően, a tengerben egymást követték a 2-5-10 km hosszú szigetek - Olipa, Jakljan, Sipan, Lopud, Kolocep -, így a nyílt tengerre nem igazán nyílt kilátás. 20 km-rel Dubrovnik előtt Brescinében pillantottam meg új-Dubrovnikot. 1 5 volt.
Mint amikor a vándor meglátja hosszú útjának - majdnem - végállomását, azt éreztem. Dubrovnik valóban csak részben, harmadrészben volt végállomása 2000 km-nél hosszabbra tervezett kerékpártúrámnak. Bár valóban ott szándékoztam hajóra szállni, ám egyfelől majd csak egy 5-6 napos Montenegrói körtúra után, másfelől pedig még akkor sem végállomás, hiszen a hajóút után még fel kell(et) kerekeznem Ljubljanába. Mindezek ellenére Dubrovnikba érkezve talán mégis nagyobb érzések jártak át - igaz, azért, hogy milyen neves városba eljutottam -, mint 8 nappal később, utolsó nap, Ljubljanában. A 40 km-rel ezelőtt kezdődött kempingelőjelző tábla Orasacban már csak 33 km-re jelezte a kempinget. Itt, a parton már akadt hely a kempingeknek. Zatonban kis öbölben, a víz közelében vezetett az út, irigyeltem is a fürdőzőket! Lankás emelkedőn kb. 50 m magasan kerekezhettem, amikor 1-2 km közelről ismét előbukkant Dubrovnik: ez sem volt ám akármilyen köszöntés! Akárcsak egy filmen ! Középen a dombok oldalában, vízparton a város házai, irodái, előtte a parton egy óriás, kb 20-25m magas tengerjáró hajó, attól picit balra pedig egy óriási viadukt, a tengeröblöt átívelő Tudjman híd. A panorámával együtt egy tábla is köszöntött: "Welcome Dubrovnik!"
A nem rég épült viaduktnak köszönhetően megúsztam a kb. 6-7 km hosszú öböl, tengernyúlvány megkerülését. A nem elég friss útikönyv még arról írt. A túlpartra érve az út balra fordulva a vízpartra vezetett, ahol a híd alatt elhajtva már a vízparton, a kikötő mellett érkeztem meg Dubrovnikba. Utam éppen a Jadrolinija iroda mellett vezetett el, az oldalában talált automatából ki is vettem 200 KN-t. A kempingre még lett volna elég pénzem, ám ennivalóra, esetleges souvenirre már nem. A kikötő mellett nem tudtam elkerülni, hogy meg ne szólítson egy kiadó szobát kínáló nő. "-Köszönöm, nem! Kempingben alszom - válaszoltam. Egy útszéli áruházba uzsonnára valóért tértem be: kiflit, péksütit, tejet és üdítőt vettem. A városban egy-két alkalommal, főleg újraindulások alkalmával éreztem egy keveset az izomlázból.
A centrum táblákat követve az öböl után a főút közepes emelkedőre vezetett; ennek túloldalán gurultam le utána a várhoz és az óvárosba. Egy utamba eső benzinkútnál hideg (!!) vízzel tankoltam fel magam. Nem értettem, hogy lehet, hogy míg egy-két helyen a csapból egyszerűen nem folyt igazán hideg víz, addig itt tudott. Akár az áruháznál, akár itt a benzinkútnál, kénytelen voltam bringámat kívül magára hagyni, ám az egész út során tudtommal semmit sem loptak el. Egy út mentén talált, a várost ábrázoló térképről végre megtudtam, hogy az óváros egész Dubrovnikhoz képest hogy helyezkedik el; eddig csak a főbb táblákat követtem, de elképzelésem nem volt, merre lehet az óváros. A tetőre érve sok autó balra, a főútra, autóútra hajtott át, míg én egy keskeny utcácskán ereszkedtem le az óvároshoz. Először föntről pillantottam meg a gyönyörű, vastag, robosztus és hihetetlenül ép, bástyákkal megerősített városfalat. Egy szép helyről le is filmeztem az egészet. Fák, növények, virágok között kellemes sétaút - néhol padokkal - vezetett le a várfal ÉNY-i kapujához. Elképzeltem, de jó is lenne ott jó társaságban: csak ülni és gyönyörködni a nyugalomban, és élvezni a város pár száz évvel korábbi hangulatát.
A várfal bejárását nem akartam kihagyni (az útikönyv is nagyon ajánlotta!), de mivel tudtam, hogy talán másnap délelőtt is, illetve kb. egy hét múlva délután is lesz még rá alkalmam, így egyelőre elhalasztottam. Mivel nem ismertem a várost, a keskeny út legvégén, - a DK-i várkapu közelsége ellenére - fordultam rá a magas sziklafalak között, a mélyben vezető útra, mely kb. 500 m múlva a várfal ÉNY-i kapujához ért. Lefotóztattam magam, majd kerékpárom mellett sétálva besétáltam a várkapun. Érdekes volt, hogy a szárazság ellenére is hogy csillogott a főtér kövezete; annyira elkopott az évek folyamán! Fotók alapján egészen addig azt hittem, hogy eső után készülhettek a képek, ám most megtudtam, hogy nem az volt az oka. A tér, vagy inkább széles sétálóutca bal oldala egy templommal kezdődött, utána azonban már a portékáikat kínáló üzletek következtek. Sok turista nyüzsgött a téren; élveztem a hangulatot; jó érzés volt, hogy megérkeztem Dubrovnikba, abba a népszerű városba, amiről korábban csak útikönyvekből, vagy internetes leírásokból olvastam. Ahogy 1998-as Tátra-túránk során megszerettem Bártfát, vagy 2000-ben Velencét, Dubrovnik is rabul ejtett. Csak úgy sugározta, árasztotta magából a hangulatot.
A boltok egyikéről látszott, hogy Kodak termékeket árul, így benéztem; filmjeim úgyis elfogytak már. A két 36 kockás Kodak filmért 90 KN-t fizettem, ám azt azért megkérdeztem: "-Nem tudja véletlenül, hogy holnap (szombaton) hol vehetek videokamera-kazettát?" Mint kiderült, a bolt is árult. Örültem ugyan neki, ám tisztában voltam vele, hogy itt akár 20%-kal is drágább lehet, mint például egy áruházban a városban. Video 8-as kazetták akadtak 70-90 KN-ért (2380-3060 Ft), HI8-as csak egy volt: 140-ért (4760 Ft). Nem tudtam, hogy az enyémben milyen van, így bevittem az üzletbe és ott megnéztük. A boltban levő HI8-as kazetta egy fokkal még a videómban levőnél is jobb volt. Talán mert a nagyon várt és sok szépséget ígérő Montenegro következett, illetve mert nem volt kedvem másnap kazettát keresgélni, utána járni, ezért vettem végül meg. Ez persze újabb 100 KN pénzkivéttel járt; nem örültem neki. (minden egyes ilyen pénzkivét bizony jó kis költséggel járt; az OTP-t gazdagítottam vele.)
Kerékpárom mellett sétálva egy nagyon kellemes, szép és finomnak kinéző fagyit áruló fagyizóra akadtam. Nem csalódtam; tökéletes volt! Gombóconként 4 KN-t (156 Ft) fizettem. Már a fagyi végén jártam, amikor egy német család szólított meg: Honnan érkeztem, hová tartok, naponta mennyit hajtok?…stb. Kedvesek voltak. Kb. 5-10 perces "tájékoztatóm" után tolmácsoltuk egymásnak jó kívánságainkat, majd elköszöntünk: "-Good Bye!" Jól esett, hogy megszólítottak, érdeklődtek.
A tér kiszélesedő végében egy emlékmű állt, körbe szép épületek, teraszos éttermek. Egy jobb oldali épület homlokzatán hatalmas, a Pápa látogatást hirdető plakát függött. Nagyon tetszett az esti fények által megsütött sétálóutca, filmeztem, fotóztam is eleget. A hangulatos óvárosi térrel, házakkal a háttérben magam is meg szerettem volna örökíttetni, ezért egy fiatal párt kértem meg angolul. A srác megkérdezte, hogy állítva vagy vízszintesen szeretném, majd a fotók után (angolul természetesen): "-Miért Budapest pólót hordassz?" "-Ott lakom 15 km-re a fővárostól."- válaszoltam, mire srác: "-Akkor inkább beszéljünk magyarul, ők is magyarok. Ez jó vicc, jó poén volt. Mint beszélgetésünkből kiderült, Ők egy konferenciára jöttek Cavtatba. Mivel jól ismerték a környéket, Dubrovnik kapcsán, meg általában is kértem és tanácsokat, hallgattam szívesen tapasztalataikat. Természetesen szóba került eddigi túrám, és a hátam mögött hagyott kilométerek is.
A tér oldalban fiatal gyerekek valamiféle előadásra, éneklésre készülő csoportjába botlottam, ott is időztem még egy kicsit, mire végre kifelé vettem az irányt. Jól esett a hangulatos főtéren időzni. A kapu előtt még két angol férfi szólított meg; ők két napja fejezték be bringatúrájukat. Napi átlagosan 80 km-es tekerésekkel Triesztből indulva a szigeteken hajtottak végig, és ők is felkeresték a Krka Nemzeti Parkot. Elismerően hallgatták túrámat, főleg azután, amint meghallották, hogy ezután még Montenegróba hajtok tovább. A hazautat illetően megegyezett a véleményünk, hogy Dubrovnikból - vasút híján - valóban csak hajóval, vagy repülővel lehet hazamenni. Ők repültek. Mosolygós Good bye-jal búcsúztunk. Két sor várfalon jutottam ki az óvárosból. Ahogy a "főtéri" magyarok térképén megnéztük, egy kis egyirányú utca szélén - szembejövő és parkoló autók közt - hajtottam tovább DK-nek. Mivel néha gyalogosok is jöttek, néha meg kellett állnom; párszor pedig a karókkal elválasztott gyalogutat választottam. A hajtűkanyartól - a fenti autóutat megcélozva - ugyan elindultam visszairányba, fölfelé, ám a rengeteg autó miatt inkább visszafordultam. Célszerűbb volt mást kitalálni! A hajtűkanyartól DK-felé induló minimális forgalmú utcával próbálkoztam, mely szélén a közeli lakóházak autói parkoltak. Visszanézve, szép kilátás nyílt a napnyugta színeibe öltözött dubrovniki óvárosra. A járdán kis időközzel két bácsit szólítottam meg, hogy jó úton járok, ha Milinibe szeretnék eljutni. Egyikük még dícsérte is: "-Igen ez vezet Milinibe, sőt ez ráadásul forgalommentes, szép út!" 200 m múlva egy elágazásnál logikusnak tűnt, hogy a sétaút helyett a másikon kell haladnom, ám az zsákutcába torkollott. Próbáljam meg a karókkal leválasztott utca szélességű sétautat ? - morfondíroztam.
Miután egy motor is láttam, ami a karók között a kis útra hajtott, én is arra folytattam utam. A sziklák oldalára tapasztott út kellemesen emelkedett; egy-két sétálóval, illetve ide félrevonult szerelmespárokkal találkoztam. Innen már nem csak Dubrovnikra néztem vissza, hanem a nyílt tengert is érdemes volt nézni. Este lévén, egy-két padon összebújó, egymásnak - és a végtelen tenger panorámájának, és a természet nyugalmának - örülő párokat látva én is odaképzeltem magam egy kedves lánnyal. Romantikus hely volt. Kis utacskám nem sokkal a tengerparton, de a sziklák oldalában vezető főút tetőpontja előtt csatlakozott be a főútba. Nagyon jó választás volt ez az út; csodás kilátást élvezve és autóktól távol kerekezhettem! 2 km-es, forgalmas lejtőről érkeztem az első településre, Srebrenoba, ahol máris több tábla jelzett kempingeket. Mivel a Kate kempinget 1300 m-re, a Porto-t viszont csak 500 m-re jelezték, a közelebbit választottam. Szép, rendezett környezetben épült kemping volt, kulturált mosdórésszel, lámpákkal, egy-két fával. Bejelentkezés közben egy kicsit elbeszélgettem a recepcióslánnyal: "-Ilyen melegben hogy bírom a tekerést ?" - kérdezte. Elmegy! Iszom eleget, néha árnyékban megpihenek. "-Miért, átlagosan nem ilyen melegnek kéne lennie?" - érdeklődtem. "-Nem, maximum 28-30 fok lenne a normális."
Jól esett végre egy igazán nyugati minőségű, rendes kempingben sátrat verni. Bár igaz, hogy Trpanjban is, illetve kettővel előtte Baska Vodában is ilyen volt, mégis úgy éreztem, hogy: "Végre egy klassz nyugati színvonalú kemping! Vacsoráravalót - ha jól emlékszem - még este is tudtam venni a szemközti áruházban; ennek nagyon örültem, mert így konzerv helyett vehettem friss felvágottat, sajtot, almát és banánt.

Adatok:
Bosnyák határ (12:15) TM: 1:31:24 DST: 32,49 SAV: 21,3
Horvát határ (13:00) TM: 2:08:40 DST: 46,5 SAV: 22,6 AVS: 21,6
Dubrovnik (17:30) TM: 4:30:29 DST: 99,0 SAV: 22,2 AVS: 22,0
Srebreno TM: 5:15:17 DST: 112,11 SAV: 17,6 AVS: 21,3
TR/D: 116,96 ODO: 82500 MXS: 54,0

Szintemelkedés:
- Plocéban, ill Neretva folyóig 30+30 = 60 m
- Tengerpartig: félszgetcsücsök levágása 200 m
- Boszniában, Neum után 100 m
- Stoni leágazásnál 100 m
- Slano utáni sík szakaszt követő 5 km-n 100 m
- Dubrovnik centrum előtt 100 m
- Dubrovnik: óvárostól fel Srebreno felé a hágóig 140 m
ÖSSZESEN: 800 m

Költség:
- komp Plocéba 32 KN
- 2 képeslap bélyeggel 5,5 KN
- Ploce: üdítő, péksüti 10 KN
- Stoni leágazásnál, INA kút: 1 l üdítő, jégkrém 15 KN
- Slano, vásárlás: kenyér, 2 konzerv, 2 alma, üdítő 23 KN
- Dubrovn: 2 Kodak film (90), 2 képeslap, 1 videokazi 234 KN
- Dubrovnik, fagyi 12 KN
ÖSSZESEN: 331,5 KN

7. nap

9. nap