Előzmények:
Július elején még a jún.22-én befejezett Adria túrám miatt, a hónap közepétől pedig motiváció hiányában kerekeztem keveset. Ráadásul a Tour de France is Ullrich révén kellemes izgalmakat hozott; délutánonként a TV előtt drukkoltam. Egész júliusban mindössze 322km-t hajtottam. Mióta kb. 10 éve komolyabban kerekezem, még sosem fordult elő, hogy júliusban ne mentem volna 100km fölötti túrát.
Augusztusban elején végre már tettem két 235-236km-as túrát, részben szélben, így elegendő edzettséget is szereztem. Második 230km-es túrám előtt és után fogalmazódott meg bennem mind erősebben, hogy le kéne valamit tenni az asztalra: Besztercebánya érdekelt a leginkább, hiszen Eger felé sokkal messzebb nem mehetek, dél felé a fővároson át nem akarok, nyugatnak meg a sík Kisalföld nem vonzott. Mind jobban úgy éreztem: nagyon nagy szükségem van e túrára; motivációt adott, lekötötte néhány gondolatom - amit már a kora nyári sem tudott megtenni.
Bringám hátsó kereke már hetek óta kotyogott, jónak láttam nagy túrám előtt szerelőhöz vinni; Szlovákiába már nem mertem így nekivágni. Pénteken mentem a bringáért: bár Kivi 2 órát foglalkozott vele, sokat nem tudott tenni: elkopott az agy; kicsit jobb lett, de kotyog így is. Hazaúton több kattogást hallottam, mint előtte, sőt a bringa stabilitása sem volt az igazi. Én sem menekülhettem a szerelés elől. Péntek este már azt éreztem: történjék bármi, mindenáron meg akarom csinálni a túrát; szükségem volt rá; a komoly teljesítményre!
Két lehetőségem maradt egy jó állapotú bringa összerakására:
- Vagy megnézni, megcsinálni az agyat, hogy legalább olyan legyen, mint pár napja, noha a kotyogás akkor is megmarad
- Vagy a régi bringa hátsó kerekét áttenni az új bringáéba.
Végszükség esetben - mivel minden áron menni akartam - azt sem zártam ki, hogy ha kell, akkor a régi, rozsdásodó, 13 éves bringával vágok neki Besztercebányának.
Szombat délelőtt először a bringa küllőit néztem meg; minden küllő feszes volt, nem volt a kerékben nyolcas, így tehát tényleg az agy elkopása miatt kotyog a kerék. Nem akartam szétszedni az agyat és ráadásul kis remény volt csak, hogy valamit tudnék javítani rajta, így inkább a két bringa hátsó kerékének cseréjéhez láttam hozzá. A régi, néhol pókhálós hátsó - ugyanolyan méretű külső gumi lévén - gond nélkül pörgött új helyén; picit csak a sárvédőn kellett állítani. A racsnin is szépen futott a lánc, ám kipróbáláskor meglepő volt, hogy az eltérő fogszámok miatt más tempóval tudtam haladni: pl. 4 vagy 5-ös fokozatban. Mivel a régi hátsó gumija oldalt szétvált, egy hátsó gumicserét is meg kellett ejtenem, ám utána örömmel tettem pár próbakilométert tökéletessé lett bringámon: csodálatosan könnyen, szépen forogtak a kerekek, futott a lánc. Az első és hátsó fékek beállítása után kerékpárom készen állt egyik legkomolyabb túrájára.
A tervezett túrát eleve 320 km körülinek számoltam, ám felmerült bennem a rekordjavítás lehetősége is. Ha már ilyen közel jutok a 350 km-hez…… Megnéztem eddigi 300km-nél hosszabb kerekezéseimet: a leghosszabbat 350,06km-t 1994-ben (18 évesen!) tekertem, a második leghosszabbat 2001-ben, ez 324,26 km lett.
Anyunak meg is mondtam: úgy készüljenek, nem kizárt, hogy este még rátekerek egy picit és csak 22 óra tájban érek majd haza. Rendben, csak szóljak haza telefonon - mondta.

Szombat délután-este elkerekeztem a révhez: biztosra akartam menni a reggeli révet illetően: mivel egy kis hegymászást is szerettem volna edzés gyanánt, Skanzen, majd Hegytető felé kezdtem a túrát. Skanzen után még nem, ám a meredek részből kezdve előjött a formám, lendületem. Új áttételekben kapaszkodtam fölfelé. A hajtűkanyart követően koncentráltan hajtottam; lábam, vagy az aszfaltot néztem, vagy konkrét tájrészlet figyelése nélkül, de előre. Figyeltem a fordulatszámot, nem engedtem lassulni. A hajtűkanyartól kb. 6 perc alatt értem fel; igazán jó időt futottam ! Ki"lihegtem" magam, majd gurulás után Tahi felé fordultam. Kb 28-30 km/ó-val folytattam a pedálozást. Kellemetlen meglepetést jelentett, hogy néha gyengének éreztem a csuklóm: enyhe pici fájdalmat, kényelmetlenséget éreztem, ha fönt fogtam a kormányt. Szerencsére, amint hosszanti irányban, fékkar fölött, vagy lent fogtam, nem volt semmi gond. A menetrend szerint az első kompok 5:40-kor, illetve 6:15-kor indulnak, a két utolsó 20:00 és 21:00-kor Vácról. Múltkor a 6:15-össel keltem át a Dunán, most azonban felmerült, hogy megcélzom az 5:40-est; fél óra előnyre tehetnék szert; jól fog az jönni.
Este unokahúgom, Sarah kíséretében mentem a Corába vásárolni: Stifolder szalámit, kakaóscsigákat és müzlis szeleteket vettem. Vacsora közben végig a túrán járt az agyam: Nagyon elszánt voltam, tele voltam feszültséggel, nagyon készültem e túrára, égető szükségem volt rám, ugyanakkor tudtam, hogy nagyon komoly vállalkozásba vágom a fejszém. Minden vagy semmi - valahogy így éreztem. Saját teljesítőképességem határáig akartam tekerni. Ahhoz, hogy ekkora tervet sikeresen véghez vigyek, minden apróságra oda kellett figyelni; ezért lett volna jó, ha a vacsora nem idegeskedéssel telik, hanem nyugodt ráhangolódással.
Vacsi végén anyu segített a kenyérkenésben; 3 szalámis és egy jam-es szendvicset, 4 kakaóscsigát, 3 jófajta, nagy müzlisszeletet és 3 banánt vittem magammal. Hogy a szél kevésbé kaphasson a csomagokba, a lila kétoldali táska helyett inkább a váztáskába, és egy kis hátizsákba pakoltam; utóbbit polippal rögzítettem a csomagtartóra. A hátizsákban vittem magammal esőkabátot (délutánra 28-29 fokot és elszórtan hűsítő záport ígértek), pumpát, kis adag szerelőcuccot, egy pótbelsőt). "Mindent a cél érdekében" jelszóval végül lemondtam a videokameráról; megelégedtem a fényképezővel.
Pakolás, fürdés után 10-kor kerültem csak ágyba, így is max. 6 órát aludhattam volna, ám nem lehetett részem nyugodt éjszakában. Kintről buli zajai hallatszottak be a nyitott ablakon át (próbálkoztam, hogy ablakot becsuktam, ajtómat kinyitottam), a meleg miatt pedig eltartott min. 20 percig, mire el tudtam végre aludni. ? 2 tájban rossz álomból ébredtem: azt képzeltem, hogy betörők járnak a garázspadláson. Szerencsére hamar vissza tudtam aludni.

Reggel 3:50-kor ébresztett a csörgőóra (percekkel később a rádió is); ahogy este is elaludtam, izzadtan ébredtem; nem örültem neki. Kb. 5 és fél órát aludtam; szerencsére előző éjjel nyolcat. Odakint csak az utcai lámpák világítottak; egyébként fekete sötétség.
A reggeli készülődésre még melegítőbe öltöztem; a meteorológusok által ígért 17 fokkal szemben a hőmérő 20 fokot mutatott. Ahogy lesétáltam a konyhába, lábam fáradtnak éreztem: mintha már 200 km lenne a hátam mögött: szükségem volt a leülésre. Reméltem, de talán több volt ez annál; valószínűsítettem, hogy a feszültség, nyomás miatt jelentkezett ez a tünet. Reggeli közben egy, vagy két alkalommal a hasam sem éreztem 100%-osnak.
Máskor ugyan reggeli közben kedvenc, vagy erőt adó zeneszámokkal hangolom, pörgetem fel magam, ezúttal a Danubius rádió beszélgetős műsorának ismétlését hallgattam. Furcsa volt, hogy annyira éjjel van, még amikor alig van, aki ébren lenne. Az adás témája: létezik-e örökké szerelem, illetve meddig tart az örök-szerelem? A vendég Kozsó volt. Noha nem pörgetett fel, mint zenék tették volna, érdekes volt hallgatni. Eddig nem ismertem Kozsót, kellemes meglepetést okozott; egyébként, mint kiderült: romantikus gondolkodású. Mondanivalójának lényege: hinni kell benne, hogy valóban létezik és kitart a szerelem az örökkévalóságig. Persze ezért tenni is kell !
Nyugodt reggelim vége felé az órára pillantva tűnt fel, hogy ideje lesz sietni. Noha 4:50-kor szerettem volna indulni, átöltözés (mellőztem a hosszú alsót, megelégedtem a rövid Saeco nadrággal, fölül 1 rövid mez, 1 garbó és a szélfogó mellény; a táskában magammal vittem még egy mezt), kulacstöltés, bringára felcuccolás (a világító sarki lámpa mellett) után csak 4:57-kor ültem nyeregbe. Pár hete szintén 42 percem volt a komp eléréséhez; akkor a 19,45km-t kb. 38 perc alatt, 31 km/ó-val abszolváltam. Mivel most nem akartam kihajtani magam, szerettem volna hamarabb indulni. Úgy tűnt, ismét csak 31 km/ó-ra kényszerülök; egyetlen dolog vigasztalhatott: múltkor 10 kg-os csomaggal, kétoldali nyeregtáskával tettem ezt, most mindössze 7 kg-os csomaggal (utólag lemértem: a cucc szűk 6 kg volt, ezen kívül a kaját banánnal együtt, lehetett 1kg-nak számolni, plusz a kulacs vizek; összesen min. 7 kg.) Ezúttal már a kezdetek kezdetén pörgősebb tempóval hajtottam. Régen fordult elő utoljára, amikor ennyire korán indulok.
Szentistvántelepet elhagyva - az utolsó házaknál egy fekete macska futott át előttem az úton - a hegyek lábánál előbukkant Szentendre. Alig derengett még; aludt a város; a sötétben valóban kora-hajnali hangulatot sugárzott a sok fénypötty. Az Aral kútnál, forgalom híján lendülettel fordultam a 11-es útra. A Katonai Főiskola előtt még villogtak a lámpák. Élveztem a bringa klassz suhanását. Először Leányfalun lettem figyelmes az enyhén zörgő hangra: a hátsó sárvédő elmozdult. Sietségem miatt még el is gondolkodtam: melyikkel veszítek több időt? Ha megállok fél percre megigazítani, vagy ha a sárvédő és a kerék egymáshoz súrlódik (akár mind erőseben). Természetesen megálltam.
5:38-ra értem a komphoz (aug. 2-án: 37:31 alatt 19,45 km; most 37:26 alatt 19,45 km = 31,17 km/ó); a Nap még nem kelt fel. A gyors átkelés közben is leültem; jegyzeteltem. Vácot régi, ismerős úton hagytam el; a négyből az első kapaszkodósávos emelkedőre ívben kanyarodtam rá. Az emelkedő közben örömmel néztem szét, tekintettem vissza a még szürke szín uralta Duna-környékére. Az útszéljelzőtábla célvárosomat jelölte: "Banska Bystrica 129 km" - azaz én összesen 156 km-re érek majd oda. A Naszály mögött már kelt a Nap. A második emelkedő az erdő szélén kapaszkodott, kanyarodott fel Szendehelyre; halk zörejeket hallottam a támfal fölül: egy mókus szaladt a fák alatt. Nem okoztak gondot a kaptatók, ám mégsem. Nem akartam feleslegesen erőt pocsékolni: ha kellett inkább visszaváltottam, meg sem próbálkoztam az erősebb fokozatban folytatni. Sajnos kelet felől bárányfelhők takarták a Napot, így csak alig-alig jutott néha egy kis fénynyaláb. Az út mellett a szántóföldön, autója mellett egy férfi csodálta a tájat: volt mit! Nekem is nagyon tetszett a dombos, párafoltos, szürkés-kékes táj. Gyönyörű reggel volt!
Szélfogó mellényben jól esett tekerni; ahogy az emelkedőkön megizzadtam, elgondolkodtam, hogy mi lenne mellény nélkül. Fáznék alaposan; nem tenne jót a tüdőmnek.
6:50-kor értem Rétságra. A város végi benzinkút hőmérője 18 fokot mutatott. A körforgalmas elágazástól lankásabb kilométerek vártak rám a parassapusztai határig; Az út, ÉNY felé, a Börzsöny mentén haladt tovább. A hegység fölött ugyan egy esetleges zápor sötét felhője ült, úszott, nem is gondoltam csapadékra. Apróbb emelkedők után aztán Nagyorosziban csepegni kezdett. Mivel nem jutott el addig az általam meghatározott pontig, hogy apróbb száraz foltok ne maradtak volna az úton, nem is gyorsítottam. Az eső a falu végére el is állt. Máskor nem jelentett semmit Nagyoroszi, most, hogy 2002-ben katona voltam, tudtam, hogy Nagyoroszi szintén a Várpalotai Központi Gyakorló- és Lőtérparancsnoksághoz tartozik. Itt is nagy lőtér van. Drégelypalánkon is jól haladtam már; kisebb lejtős szakaszokon 35-37km/ó-val robogtam. Sebességmérőmre nézve, úgy tűnt ? 8-ra a szlovák határra érhetek. (Zólyomi túrámon, 2000-ben, a későbbi komp után 8:10-re értem ide.) Utam a Börzsöny hegyeinek lábánál, ívben haladt, így jól láthattam, hogy épp a határ környékén záporeső felhője fenyeget. Egy tábla 2km-re jelezte az államhatárt, amikor esni kezdett. Szerencsére ez sem tartott sokáig. 7:42-re értem a, már ismerős épületek, bódék közé, az országhatárra. Mindössze egy autó állt előttem. A határőr megkérdezte: nem zavar tekerés közben, ha esik az eső? "-Hosszan tartó esőben nem nagyon szoktam tekerni, de ha nem tart soká, akkor megyek" - válaszoltam.
A szlovák határőrtől kértem pecsétet, majd Szlovákiába léptem. Bár akartam kulacsot tölteni, mégsem a két közeli benzinkútnál álltam meg.
Sahyt elhagyva az út pár kilométeren át, Hrkovcéig nyugatnak, én meg hátszélben haladtam. Bár 35-38 km/ó-val "repülhettem", a hátam mögött megpillantott kép megállásra, fotózásra késztetett: egy elvonult záporfelhő szürkéllett az égen, alul jól látszott az esőfüggöny, fönt viszont a felhő szélénél a napfény sugara látszott csodásan (fotó). Sahy után egy tábla 8km-re benzinkutat jelzett, az megfelelőnek tűnt kulacstöltésre, étkezésre is. Az ÖMV kút mindkét kiszolgálója tudott magyarul, sőt amikor kiderült, hogy nem csupán egy Romatic dal szólt, hanem egymást követik (valószínűleg CD-ről), egyértelműen eldöntöttem: minden ideális egy kellemes reggelizéshez. A benzinkút szélében álló asztal körüli műanyag székek egyikébe ültem: kellemes zene mellett két fahéjas csigát, 1 csokit és egy banánt ettem meg. A zene teljesen feldobott, ám lakmározás után, ahogy elnéztem további utam irányába, északnak, menten csalódás ért: nem egy különálló záporfelhő látszott, hanem az egész dombsort, tájat szürkeség, eső terítette be, lepte el. Mivel Besztercebányának tartottam, nem térhettem ki. Hokovce és a szürkeség felé kerekezve az autókat figyeltem: vizesek-e, van-e rajtuk esőcsepp ? Nem nagyon láttam. Szerencsére evés közben, majd a következő kb. 5km-en, Hokovcéig a felhők és az eső is keletnek vonult, így eső helyett inkább csak vízpermetet kaptam, ám a Hokovcét követő éles útkanyar után az út egyik pillanatról a másikra változott szárazról víztől csicsogóvá. Állt a víz az úton, kerekeim, sárvédőm pedig csak úgy fröcskölték a vizet. Zoknim hamar elázott (bokám néha egy picit még fázott is), cipőm is hamar átnedvesedett. Az esővel, felhőkkel a szél elmúlt, így 25-26 km/ó körüli sebességgel haladtam. Ahogy a vizes úton közelítettem a hegyek felé - és bíztam benne, hogy nemsokára a Nap is kisüt és szép idő lesz -, próbáltam az esőből is a jót kihozni: ha esős, vizes a táj, talán nemcsak a szelet úszom meg egy ideig, de legalább a megállásokat sem igénylem úgy, hiszem le sem ülhetek. Esőben, vízben mindig kevesebbet szoktam pihenni. Másfelől elgondolkodtam azon is: eső esetére van elég nylonom, amibe cuccaimat rakhatom; mit tudok, mit kell(ene) megmenteni az elázástól?
Kb. 15 km múltán az ég picit tisztulni kezdett, okkal remélhettem, hogy nem fogok megázni. Hont. Nemce (224m magasság) előtt 2 km-rel, Domanikyben élveztem, ahogy az éppen istentiszteletről jövő, illetve utána még beszélgető emberek megnéztek. A települést elhagyva az út lankásan emelkedni kezdett. Nem rohantam; ha kellett akár kisebb buckák miatt is visszaváltottam. 9:40-kor átléptem az első 100km-t.
Devicie-t követően egy picit hullámzott még az út, ám a Krupina előtti 3-4km-t már síkon tettem meg, a korábbinál gyengébb ellenszélben. Éppen 10 órakor haladtam el a várostábla mellett; az égen már csak bárányfelhők úsztak; sütött a Nap. A centrumban (109 km, 280 m) - mivel kb 34 km-rel ezelőtt pihentem utoljára - rövid pihenő erejéig egy padra ültem. Bizony jól esett leülni; lábam fáradt volt. Mivel már csak egy óra kerekezés választott el Zólyomtól, pár órányit előre lehetett tekinteni. Úgy tűnt, ha nem is sokkal, de picit lehetne bővíteni a hazautat. Esetleg Besztercebányán tenni 5-10 km-es kitérőt Donovaly felé, vagy hazafelé menni Ziar, Levice és Esztergom felé ? Térképnézés híján még csak gondolkodtam a lehetőségeken.
A Krupinát követő árnyas völgyben az út emelkedni kezdett, ráadásul a szél is lassított. Útközben elgondolkodtam, hogy az ember lehet bármilyen elszánt, ám ha pl. 200km után - pl. a szél vagy más miatt - elfogy az erő, és a szervezet többre nem képes, akkor hiába az akaraterő, elszántság, az sem lehet elég. Babiná mellett már nyílt mezőn kapaszkodtam a 440m magas tetőig. Az enyhe ellenszél nem tett jót a lejtőzésnek; az emelkedőn csökkent átlagomon alig tudtam javítani. 11:21-kor végre a Zólyom tábla mellett suhantam el. Eddig egyszer sem tűnt fel, most megtaláltam a Nereznica kempinget jelző táblát. Az elágazásnál a cetrum felé fordultam, keltem át a vasúti felüljárón, majd onnan a vár mellett el sem lehetett téveszteni a szép főteret(11:24; 137 km). Úgy emlékeztem, eddig egyszer sem volt szerencsém a szép, frissen festett, gondozott házak díszítette főtérhez. A tér oldalában talált árnyas padok egyikén foglaltam helyet; első szendvicsemhez láttam hozzá. Ahogy már bevált, a falatozás idejét használtam sms küldésre; így sem kellett erre időt vesztegetnem. Apám szokásos stílusában válaszolt: "Ne tervezd túl magad, tortaevés közben gondolunk rád!"
Szép fényképeket készítettem: dél felé előttem a szökőkút, mellette a díszburkolat, szép házak, a tér végében pedig a vár. Az idő nagyon kellemes volt; kb 24-25 fok lehetett; az égen bárányfelhők úsztak. Pár perccel 12 óra előtt hagytam el a városközpontot. Nem ismervén az utakat, a körívben a Besztercebányai főútra vezető úton találtam magam. Már az út irányából is tudtam, hogy ez nem az a kis forgalmú út, amin 1999-ben Besztercebányáról Zólyomba érkeztem. Kellemetlen meglepetést okozott a sok foltozás, ám a város megkerülése után egy átvezetéssel végre "megérkeztem" a tükörsima, gyors autóútra. Mivel Szlovákiában bőven van az utaknak padkájuk, leállósávuk, nem tartottam rendőrtől. Egyébként is: más bringásokkal is találkoztam a főúton. Az út enyhén hullámzott, de még buckáknaak sem lehet nevezni, amikre fel kellett kapaszkodni. Zólyomot elhagyva - bőven azután, hogy ezt már megtehettem volna - garbóm levéve rövidre vetkőztem; a minimális szél miatt a mellényt, tüdőm védelme érdekében jobbnak láttam magamon hagyni. A Zólyom és Besztercebánya közti út kb. 2/3-áig lendülettelenül, megszokásból tekertem, egy-egy alkalommal kicsit küzdelmességet is éreztem; nem jött "csak úgy" a tekerés. Kb. 7 km-rel Besztercebánya előtt kis bucka tetejéről megpillantottam a hegyek körülölelte várost. Hát visszatértem a Szlovák-hegyek közé! Hihetetlen: a város mögött már a Nagy-Fátra hegyei magasodtak; de jobb és bal felé is már 1200m-es csúcsokat láthattam. A bucka aljában épült benzinkútnál megtöltöttem a kulacsaimat, és ezt követően - valószínűleg a város hatása miatt - elmúlt minden küzdelmesség; a gyenge ellenszellőt sem érezve, lendülettel, kb. 28-30 km/ó-val kerekeztem Besztercebánya felé. Előbb a városcímer és tábla üdvözölt, majd következtek a nagy áruházak: Baumax, Tesco, stb. A hegyek - közeledve - mind jobban magasodtak fölém.
Úgy tűnt, 3/4 1-re érek a városba. Tekerés közben többször is átszámoltam a hazajutás időbeosztását és mivel nem akartam kicentizni, a 20 órás kompot megcélozva, legkésőbb 1/4 2-kor kellett elhagynom Besztercebányát. Úgy számoltam 2-től kb. szűk 4 óra kell a határig visszajutni. Ha bevállaltam volna az utolsó kompot - és az ezzel járó, fél napnyi feszültséget (hogy semmi sem jöhet közbe, különben nem érek időben oda) - akkor tehettem volna egy órányi kitérőt. Hogy 13 órára a főtérre jussak, úgy döntöttem 2-3 km Donovaly irányában tett kitérő még belefér. Patakparti főúton érkeztem a centrum melletti elágazásokhoz. Furcsa volt - és teljesítményemet éreztette - az útjelzőtáblákon Breznot, Ruzomberok-ot, stb. olvasni. A Donovaly táblát követve már a felüljárón kapaszkodtam, amikor eszembe jutott, hogy talán egyszerűbb lett volna Brezno felé "rátekerni". Rövid kapaszkodó után az út szép ívben kerülte meg a centrumot, majd haladt a hegyek közé. A jobbról a főút mellé érkező kis úton két kerekes tekert, ám nemsokára előttem is feltűnt másik kettő. Mivel lassan eljött a visszafordulás ideje, nem sokkal utóbbi, igencsak barna pár megelőzése után vissza kellett fordulnom. Ahogy az út emelkedni kezdett, nem esett nehezemre 180 fokos fordulatot venni. A nem nagy forgalmú 2*2 sávos úton végrehajtott szabálytalan átkelés után a centrumba vezető úton hajtottam. Pár percnyi kevergőzés után sikerült megtalálnom a főteret. Ismét Besztercebányán voltam, ám ezúttal - először - többnapos-túráimat jellemző csomag nélkül. Bár a centrumnál ki volt rakva a tábla, hogy kerékpárral behajtani tilos, mégis így tettem. Szerencsére nem voltam vele egyedül, hogy nem tekertem, csak tóltam a bringát. Körbesétáltam a teret - bár hívogatott a fagyizó, ezúttal meg tudtam lenni nélküle, valamint igazából sok időm sem volt rá (ez persze csúnyán hangzik, de erre a túrára elsődlegesen a teljesítmény miatt vállalkoztam; tisztában voltam vele, hogy keveset fogok nézelődni, pihengetni, stb. Valójában 15 percet terveztem a főtérre, a fagyizással simán elszaladt volna akár 10 perc is). Ez a főtér mindig is nagyon tetszett, ezúttal sem volt ez másként: a szökőkút, a szép, gondozott házak, vendéglők, cukrászdák, virágok, növények, kandelláberek, díszburkolat, stb.
Két-három fotó után gyorsan végiggurultam a főtérről induló utcácskán, majd a kivezető főúton célba vettem Zólyomot(13:21). 160 km kerekezés után következhetett a hazaút. Azon az úton haladtam, mint csomagos túránkon is tettük; az út élesen jobbra (nyugatnak) fordult, ám én nem hagytam magam. Tudtam, szinte láttam is azt az utat, amin - a patak mentén - a centrumhoz érkeztem, így a zebrán átkelve a szembülső sávban visszagurultam. A McDonald'shoz és a benzinkúthoz lekanyarodva, utóbbin áthaladva sikerrel csatlakoztam rá az ismerős kivezetőútra. A zászlókat enyhe hátszél fújta, bár néha picit oldalirányban is lengedeztek. Nem voltam egyértelműen meggyőződve a szélirányról, de több szólt amellett, hogy hátszelem lesz, mint ellene. Éppen ahogy az utolsó 7km-es jó tempóval és kedvvel a város felé tekertem, ezúttal úgy hagytam el a várost: sebességmérőm 30-33 km/ó-t mutatott. A kb. 27 fokos meleg ellenére fölül továbbra is 2 mez és a mellény volt rajtam; menetközben elviseltem, megálláskor meleg volt (le is vettem akkor), de ezt az áldozatot meg kellett hoznom. Mellény nélkül sokkal hamarabb előjönne a nagylevegővétel képtelensége és a sok kis lélegzetvétel, valamint a köhögés, akkor pedig reménytelen a túra sikeres befejezése. A forgalom, elhúzó autók is kedvezően hatottak rám. Zólyom előtt kb. 4 km-rel kihasználtam a lehetőséget és átcsatlakoztam a főút mellett párhuzamosan haladó, két várost összekötő "kis útra". Kerülő nélkül, toronyiránt haladtam a város felé. Még az első áruházak előtt egy Slovnaft benzinkút akadt utamba. A shopban vett 2 csokiért és a 1/2 liter Gatorade-ért 70 Sk-t fizettem. Utóbbi valóban jobban csúszott, mint a gyümölcslevek, vagy a Plusszos ital.
A kisút toronyiránt épp a zólyomi főtérbe futott be (14:10-27). Gyors falatozás közben a tér életét figyeltem; akadt egy-két csinos lány is. Kellemes volt az idő; a Nap is szépen sütött. Ideális bringás idő volt. A várost elhagyva folyóvölgyben enyhe emelkedőn hajtottam. Váratlanul ért az enyhén támogató hátszél; jó erőben, és így jó kedvvel pedáloztam. Élvezet volt igazán jól, 25-27 km/ó-val haladni. Nem nagyon gondolkodtam ezen az emelkedős szakaszon, de nagyon jól esett, ahogy pár perc alatt fogytak a kilométerek. Hamar Dobrá Nivára értem. Úgy hittem - tudat alatt már kalkulálgattam - hazáig támogató szelem lesz; nagy gond már nem lehet, akár 17 órára v ? 6-ra a határra érhetek. Kiérve a szűk patakvölgyből - ahogy már a nap folyamán megtörtént - ellenszéllel találtam magam szembe. A falut követő sík, majd 1 km-es meredek emelkedőn a széllel is meg kellett küzdenem. 15 órakor átléptem 200. kilométeremet. Sajnos hiába értem fel a 440m magas tetőre és kezdődött kb. 15-20 km lejtő, elmaradt a gyors, lendületes hajtás-gurulás. Pedálozással együtt is csak 35-40 km/ó-val haladtam; az erdőben már ennyivel sem. "-Mégsem lesz olyan egyszerű a Zólyom - magyar határ közti 70 km? Lehet, hogy elkiabáltam?" Kb. ezen a tájékon kezdtem először érezni tüdőm szokásos "ingerlékenységét". Nagyobb, mélyebb levegővételeknél ingert éreztem, bár köhögnöm még nem kellett tőle. Mivel messze volt még a vége (kb. 130 km), nem örültem, hogy ilyen hamar jelentkezett ez a probléma. Ha a szokásos szerint romlik a helyzet és ingerel jobban a levegő, az utolsó 50 km nem lesz nagy öröm, mert akkor már igencsak gyakran és kis levegőket tudok csak venni. Krupina végén - ahogy a völgyből is kiértem - tűnt fel, hogy talán elmúlt az ellenszél; emlékeztem, hogy itt reggel gyenge ellenszelem volt és szembe egy fickó hajtott könnyedén. Most én tudtam ismét könnyebben hajtani. Mivel nem éreztem szükségét a pihenőnek, Hont. Nemce után is gond nélkül hajtottam tovább; csak egy megállást terveztem: nem sokkal a határ előtt, vagy a határon.
28 km/ó körül haladtam. A határ felé vezető úton pedálozva úgy tapasztaltam, hogy a szél É-ról, vagy ÉK-ről fúj. Az út először Dudince után tört meg, itt szerencsére még nem lassított a szél. Horné Semerovcénél újabbat fordult az út kelet felé, ám mielőtt "nekiveselkedtem" volna a határig hátralevő kb. 5-6 km-en várható széllel való küzdelemnek, a reggel már bevált ÖMV benzinkútnál tettem pihenőt. Mire a WC-n is végeztem, kulacsaim is megtöltöttem és vettem egy Gatorade-t (52 Sk), a kinti műanyagszékek is felszabadultak; jól esett lerogyni. Jól esett a két finom fahéjas csiga; a Gatorade ezúttal is pillanatok alatt "lement"; ezzel együtt már kb. 6 liter folyadéknál tartottam. Látván, hogy indulok, a benzinkutas mosolyogva, kedvesen szólt utánam: Viszontlátásra!
Szerencsére már nem sokat kellett hajtanom a határig, azonban azt ellenszélben; 22-23 km/ó-val haladtam. Mivel a benzinkútnál megejtett pihenő alatt nem törődtem az idővel, annyit akartam pihenni amennyire szükségem volt, így gond nélkül elfogadtam, hogy valószínűleg már éppen nem érem el a 20 órás váci kompot; kénytele leszek megvárni a 21 órásat. Sahy előtt egy bringást vettem enyhe üldözőbe. A város végén, egy büfé előtt szintén Saeco mezes versenyzőt láttam. A határ előtti benzinkútnál ismét megálltam: újabb fél literes Gatorade-t (ezzel együtt eddig 6,5 liter folyadékot fogyasztottam) vettem. A benzinkút mellől, de már Vodafone hálózatról (a magyar hálózat még az ÖMV benzinkútnál is működött) hívtam testvéremet, Ildit: úgy néz ki, éppen nem fogom elérni a 20 órás kompot, de a 21 órással gond nélkül átkelek. Mivel megcéloztam a 350 km-t, kb 1/2 11-re érek haza- üzentem. Pár autót megelőzve érkeztem a szlovák határőrhöz; gyorsan végeztem. 17:54-kor visszatértem Magyarországra. A 20 órás kompról már lemondtam, így nem kínoztam magam, olyan tempóban hajtottam, ami "kijött" belőlem. Úgy saccoltam, az utolsó 20 km négy igencsak lassító emelkedője után kb. 20:10-re, kb. 302km-rel érek Vácra. A 21 órás kompig kb 3/4 órám lesz még kilométereket gyűjteni: ha kb. 18-19 km-t hajtok, akkor átkelés után hazáig - és a rekordhoz - már csak 30-32 km vár rám. Tahi után tehát már csak 10 km-t kell "rátennem".
Kb. 26 km/ó-val haladtam a Börzsöny oldalában; picit hullámzott az út. Bár nemrég Szlovákiában még ellenszéllel küzdöttem, a magyar oldalon DK-nek haladva nem akadályozott a szél. Nagyoroszi előtt (sokkal közelebb Drégelypalánkhoz) még észre is vettem a lőtérhez vezető leágazást. Bár eddig a melegben nem tettem meg, így este, a melegben mégis rászántam magam a vetkőzésre: a szélfogó mellény alól egyik rövid mezemet levettem. Így sem fáztam. A Rétság előtti útösszecsatlakozás után rövid emelkedővel, de már nagy forgalomban érkeztem Rétságra (18:57). Bő órám lett volna a kompig, ám mivel emlékeztem, hogy ennyi kilométerrel a lábamban már múltkor is (Zólyomi túrámon 254 km után (a kompig 25,06-os átlag), illetve Árva várától haza 1999-ben 208 km-rel a lábamban) fáradtan, visszaváltva tudtam csak leküzdeni a 4 emelkedőt, inkább rövid pihenőt tettem a benzinkútnál. Vettem egy kifli-szendvicset és egy 2 dl-es üdítőt (368 Ft). A finom szendvicset jobb híján a benzinkút háta mögött az árokparton ülve ettem meg. A 9 percnyi megállás, valamint a kis energiafelvét - mint utóbb kiderült - szárnyakat adott; noha valóban vissza kellett váltanom, de nem okoztak gondot az emelkedők. A város végén az első ugyan meredeken kezdődött - a rendőrök szerencsére nem állítottak meg -, ám utána lankásan folytatódott. A harmadik emelkedő rövid volt, kapaszkodósáv sem volt; Szendehelyen át vezetett. Az utolsó, Naszály oldalába felkapaszkodó emelkedő tetejére érve meglepett az idő. 11 perc volt még a komp indulásáig. Épp azért pihentem egy keveset Rétságon is, mert úgy gondoltam úgysem érem el a kompot, ám mivel korábban kb. ennyi idő alatt már értem el a kompot - ha már így alakult -, úgy döntöttem: megpróbálom. Vesztenivalóm nem volt, hiszen már elfogadtam, hogy csak a 9 órás komppal kelek át a folyón. A lejtőn nagy áttételbe váltottam, majd a Duna-parton is eleinte még 34-37 km/ó-val robogtam. A házak között sebességem kissé visszaesett, valamivel 30km/ó alatt pedáloztam. A börtön előtt fordultam le a Duna-partra; a révhez érve kissé szomorúan tapasztaltam, hogy a hajó bizony éppen elindult; kb. 20m-t tehetett meg a vízen. 20:04 volt; sebességmérőm 302 km-t mutatott.
Nem nagyon voltam mérges; végülis erre számítottam. Pihenés nélkül hozzá is láttam a 21 órás komp indulásáig hátralevő időre tervezett kilométergyűjtésnek. A parti úton hajtva a város széli - és a focipálya melletti - körforgalom előtt csatlakoztam a főútra. Amerre eddig még sosem jártam, Váctól dél felé pedáloztam. A várostábla melletti emelkedőn rendőrök figyelték a forgalmat, így rövid időre felkapcsoltam lámpáimat. Mivel még csak szürkült, nemsokára le is oltottam őket. Szinte sík úton hajtottam Sződliget és Göd felé. Utóbbi előtt 2 km-t erdőben kellett megtennem, itt már eléggé sötét volt; lámpát gyújtottam. Nem zavart a sötét, az idő is jó volt. Kellemes volt tekerni, ráadásul mind kevesebb kilométer választott el a 324 km-től, második leghosszabb túrámtól, illetve a 350-től a leghosszabbtól, így felvillanyozódva egész frissen, 27-28 km/ó körül kerekeztem. Kikalkuláltam, hogy célszerű lesz 20:27 körül visszafordulni, hogy biztos le ne késse a kompot, de jó tempómnak köszönhetően visszaúton újabb kis kitérő belefért még. 20:54-re értem vissza a Duna-partra. Az autók még el sem kezdtek "felszállni", így a bringaúton oda-vissza tekeregtem még kb. másfél kilométert.
Míg a komp a Dunán haladt, gyorsan bekaptam pár falatot a szendvicsből, valamint egy müzlis szeletet; a hátramaradt 30 km-n nem akartam legyengülni. A szigeten a sötétben - és az ÉK-i szél támogatásával - (1/4 10 után) bár semmit sem láttam a sebességmérőmből, jó ütemben haladtam. Hosszas oda-visszafordulós tekerésekhez nem volt kedvem, de Tahi elején a lámpák alatti szűk kilométeres sík szakaszon is megfordultam egyszer. Átléptem a 324 km-t; immár második leghosszabb túrám értem el. Azért is számított ez is valamit, mert így nem csupán az utolsó 2-3 év legnagyobb túráját értem el, hanem így már - ha netán valami "csoda" folytán mégsem lenne meg a 351 km (bár erre már nem nagyon gondoltam; már csak idő kérdése volt a rekorddöntés) - az utóbbi 9 év legnagyobb túráján hajtottam. A hídon átkelve Tahitól észak felé is elkerekeztem a lámpasor végéig (ez is kb 2*3/4 km volt). Hazaúton kerekezve frissen, fáradtságot nem érezve tekertem. Lám, mennyit számít a lelki tényező! Utólag tűnt csak fel, de a tüdőingerlékenység fel sem tűnt, sőt talán vissza is fejlődött ? Semmi komolyabb problémám nem volt a lélegzetvétellel; mintha a 100km-el ezelőtti állapotban megmaradt volna. Szentendrén a katonai főiskola előtt - 22 óra is elmúlt már - a közlekedési lámpa, ahogy a kora reggeli órákban is, sárgán villogott. Az Aral kúttól Budakalász felé fordulva sötét kilométer várt rám; egyáltalán nem zavart a sötétben való tekerés. Lámpámmal jól meg tudtam világítani az utat: mivel már csak kilométerek hiányoztak a rekorddöntéshez, 30 km/ó-val robogtam. Fel voltam dobva; jó kedvem lett. Amit elterveztem, megcsináltam. Ráadásul - bár ez akkor meg sem fordult a fejemben - bírtam volna még; bár az utolsó 30km-n már kb. 10 percenként mocorognom kellett a nyeregben - mert fenekem megérezte a sok ülést, gyűrődést -, semmilyen testrészem sem fájt, semmi sem akadályozott volna abban, hogy további kilométereket tekerjek. Sok minden kellett a sikeres rekordhoz: erő, kevés szél, ideális idő, stb… és indításként motiváció. A hosszú egyenes végéből tettem még egy fordulást vissza az Aral kúthoz, majd az Óvoda utcáján fordultam haza. Nem nagyon akartam arrafelé hazaérni, mondván a László és a Szegfű utca között rossz az út, ám kellemesen meglepett az azóta újraaszfaltozott, jó út. 352,15 km-rel értem először házunk elé. A rekordot átlépve, a Szegfű utcán is kezem égnek emelve tekertem, máskor kitártam karjaimat, vagy a levegőbe csaptam. Sokat jelentett ez a tett; elszántságomról, akaraterőmről tettem tanubizonyságot. A Széchenyi és László utcán történt levezetés végén 353,58 km-rel álltam meg a házunk előtt. Leghosszabb túrám értem el.
A túrán 7,7 l folyadékot fogyasztottam. Este, vacsora előtt kíváncsian álltam a mérlegre: vajon mennyit fogytam? 66kg! Mindössze 1kg-mal voltam könnyebb, mint induláskor!

Ui: 2005 május 14-15-én döntöttem meg ezen rekordomat. Akkor az AUDAX égisze alatt szervezett 400 km-es brevet-t kibővítve a hegyeshalmi vonatig 516 km-t hajtottam alvás nélkül (közben kb. 3000m szintemelkedést hajtottunk.)

Adatok:
Váci rév 5:38 -50 TM: 37:26 DST: 19,45 SAV: 31,1 AVS: 31,1
Rétság 6:50 TM: 1:34:08 DST: 41,49 SAV: 23,3 AVS: 26,45
Sahy, határ 7:42 TM: 2:21:16 DST: 65,09 SAV: 30,04 AVS: 27,6
Hont. Nemce 9:35 TM: 3:36:10 DST: 98,3 SAV: 26,6 AVS: 27,4
Krupina, centrum 10:05 TM: 4:03:31 DST: 109,28 SAV: 24,1 AVS: 26,9
Zólyom széle, főút 11:24 TM: 5:07:33 DST: 135,88 SAV: 24,9 AVS: 26,5
Zólyom, centrum vége TM: 5:13:00 DST: 137,3 SAV: 15,6 AVS: 26,3
Bbánya után, vissszafordulás TM: 6:07:45 DST: 162,3 SAV: 27,4 AVS: 26,5
Besztercebánya, centrum TM: 6:19:51 DST: 167,37 SAV: 25,2 AVS: 26,5
Zólyom eleje TM: 6:55:26 DST: 185,39 SAV: 30,4 AVS: 26,7
Dobrá Nivá után, hegytető 15:14 TM: 7:37:47 DST: 202,38 SAV: 24,1 AVS: 26,5
Hont. Nemce 16:02 TM: 8:25:00 DST: 224,9 SAV: 28,6 AVS: 26,7
Sahy, határ 17:54 TM: 9:38:17 DST: 257,86 SAV: 26,99 AVS: 26,8
Rétság, benzinkút 18:57-06 TM: 10:36:16 DST: 280,91 SAV: 23,85 AVS: 26,5
Váci rév (1p-cel késtem le) 20:03 TM: 11:30:11 DST: 302,64 SAV: 24,18 AVS: 26,3
Tekerés után ismét a révnél TM: 12:20:55 DST: 323,67 SAV: 24,87 AVS: 26,2 Budakalász, házunk 22:30 TM: 13:27:30 DST: 352,15 SAV: 25,66 TR/D: 353,58 ODO: 84831 AVS: 26,16 MXS: 58,0

Szintemelkedés:
- első kapaszkodósávosig 100 m
- Rétság végéig + 160 m
Parassapusztáig + 50 m
Zólyomig + 300 m
Besztercebányáig + 90 m
Babináig (tető) + 150 m
Rétságig + 70 m
Vácig + 220 m
1140 m