A 2002.szept-i számában megjelent cikk (alig módosított változata)
A Bringa magazin cikkíró pályázatának győzteseként 2002. március 12-26 között részt vettem a görög Loutrakiban tartott - csak klubok között meghirdetett, ám nyílt - edzőtáborban. A 25 fős társaság harmadát a magyar MTB válogatott és a szövetségi kapitány Dunai Imre alkották, rajtuk kívül amatőr országúti és montis kerekesek vettek részt. Mivel számomra a fényképezéssel, nézelődéssel, videózással egybekötött túrázás mindig is elsőbbséget élvez a sietős versenyzéssel, edzéssel szemben, így a csapatban én voltam a kakukktojás; nekem nem az edzés, hanem a gyönyörködés, valamint ÉK-Peloponészosz megismerése, felfedezése volt a célom.
A különbuszos utazás 32 órát tartott, a szerb, bulgár és görög határokon 1-1,5 órát várakoztunk.
Mivel Kis-Jugoszlávia déli részén és Bulgáriában kevés volt az autópálya, az úton sok kátyú, vagy folt akadt, nem csak lassabban haladhattunk, de aludni is alig lehetett. Kerékpárjainkat külön kisbusz szállította.
Loutrakiban egy B kategóriájú szálloda, a Hotel Bakos 2-3 ágyas szobáiban voltunk elszállásolva, pár lépésre a főutcától, vásárlási lehetőségektől, de a tengerpartig is csak 2 percet kellett sétálni. Interkontinentális reggelit a szállodában kaptunk, bőséges vacsoránkat pedig egy közeli étteremben fogyasztottuk.
Ilyenkor, esténként megbeszéltük a napközben látott szépségeket, végzett edzéseket, szerzett tapasztalatokat. Görögország nagy részén nem ajánlják a csapvíz fogyasztását, ám mivel Loutraki ásványvízzel rendelkezik, kulacsainkat nyugodtan tölthettük a mosdóból. Túráink közben a közepes utakon is megtalálható kis bódékban vehettünk ásványvizet.
Két hetünk időjárását ugyan 17-23 fokos hőmérséklet - és egy nap kivételével száraz idő - jellemezte, de ez a páradúsabb környezetben azt jelentette, hogy többnyire már induláskor, 1/2 9 - 9 óra tájban (10-12 fokban) rövid kerékpáros-nadrágban és fölül is maximum még egy hosszúba indulhattunk útnak. Napközben a szélcsendes emelkedőkön izzadtságunkban fürödhettünk. Az időjárás további különlegessége a szélcsend hiánya volt, két napig még viharos szélben is küzdhettünk. Igaz, hogy a tengerparton erősebb szél fújt, de egyik túrám alkalmával az is előfordult, hogy egy 1500 m magas hágón is majd' elfújt a szél. Elkelt a windstopper mez!
Az utak állapota hasonló a magyar utakéhoz (nem a fővárosiakra gondolok), kivéve a vasúti kereszteződéseket, amelyeken - mivel a sínek
köze nincs kitöltve - én többnyire leszállva mentem át. A forgalom sehol sem okozott gondot - bár városokban érdemes szem előtt tartani a görögök szabadabb, déliesebb vezetési stílusát -, sőt a hegyekben az is előfordult, hogy fél óráig autóval sem találkoztam. Magyar közlekedéshez szokott emberként először furcsa volt a sok dudaszó, pedig nem éreztem magam bűnösnek, szabályosan közlekedtem. Egy-két alkalom elteltével végül rájöttünk, hogy sok autós dudálással üdvözli a kerekeseket. A közlekedési táblákon a falvak neveit kis utakon csak görögül, görög betűkkel tűntetik fel - ez gondot okozhat -, ám már közepes forgalmú utakon a görög mellett latin betűkkel is szerepelnek a települések nevei. A lakosok - ha megértenek - készséggel segítenek.
Az üzletek elméletileg reggel 8-14 óráig majd 17-20 óra között vannak nyitva, de több helyen e két időpont között is tudtam vásárolni. (Talán a kora tavaszra tekintettel nem zártak be délután.) A boltokban mindent lehet kapni, amit Magyarországon is, a narancs - mivel folyamatosan érik - kifejezetten olcsó.
A műemlék-múzeumok - így tavasszal - szinte kivétel nélkül 15 óráig vannak nyitva - még az athéni Akropolisz is. A belépő jelentősebb helyeken 4,4 EUR, máshol 1-2 EUR.
Ami a fényképezést, ideális fényeket illeti, azt tapasztaltam, hogy 1/2 4 - 5 - 6 között a Nap már élesebben, laposabban süt, így sokkal erősebbek a kontrasztok, ebben az időben gyönyörű fényképeket lehet készíteni.
Az alábbiakban Loutrakiból tett szebb túráimból szemezgetek:
Loutraki (2. foto) egy 1300 m magas hegy tövében, a Korintoszi öböl partján,
Athéntól csupán 78 km-re fekszik. Mivel már 80-100 km-re 1500-2400 m magas hegyek emelkednek, ideális kiindulópontul szolgál hegyi edzésekhez, de akár 200 km-es sík (de szeles) túrákhoz is, és mint saját tapasztalataim mutatják, a fontosabb műemlékek is felkereshetők egy-egy 150-170 km-es kerekezéssel. A montis fiúk szerint a környék, köszönhetően a sok hegyi földútnak, a terepen való edzésre is tökéletesen megfelelt, noha kilométereik többségét ők is aszfalton gyűjtötték.
Az Epidauroszi színházat, Nafpliot és Argoszt útba ejtő túránk első felét hepe-hupás,
hazafelé már könnyebb terep jellemezte. Az út az első két órában a Peloponészoszi félsziget északkeleti partján hegyoldalakban, a kék tenger közelében vezetett.
A közepesen meredek 10 km-es emelkedőről a saróni öbölre és egy-két szigetre, illetve "Loutraki hegyére" nyíló kilátás feledtette a fáradalmakat. A félsziget keleti partján is akadtak csodás helyek (3. foto).
1-2 km-es 10 %-os lejtőt rögtön 10 %-os emelkedő váltotta fel, míg végül a félsziget belseje, az epidauroszi színház felé fordultunk.
A nem várt 4-5 km emelkedő kopár hegyek között vezetett Görögország legnagyobb teátrumhoz, melynek méretén túl kiváló akkusztikája is figyelemreméltó. A színházi belépő a múzeum megtekintését is magában foglalja.
Kellemesen lejtő, 25 km-es úton érkeztünk Nafplióba, Görögország egykori fővárosába, melyet az ország egyik legszebb településének tartanak, jogosan. A sziklatetőn épült várba hosszú lépcső-mászással,
vagy 15 %-os emelkedőn kerékpárral is fel lehet jutni. Odafentről a virágok közül csodás kilátás nyílt a városra (4-5. foto), a lenti várra és a vízben, kis sziklaszirten álló kastélyra. Háttérben, az öböl túlpartján jól látszott Argosz vára, mögötte a havas hegyekkel.
12 km, narancsfákkal is szegélyezett út vezet Argoszba, ahol váltakozó meredekségű emelkedővel szintén fel lehet kerekezni a 289 m magas hegytetőn épült várba. A rom területén, mivel nincs felügyelet alatt, szabadon lehet sétálni, nézelődni, csak a kerékpárra érdemes figyelni, mert nincs aki őrizze.
Argosztól - útban Loutrakiba - a múzeumhoz, várromhoz vezető utolsó 2 km-es emelkedőt kivéve szinte sík út vezet Mükénéig. A várrom és település maradványainak megtekintése mellett a hegykoszorúra és a tengeröbölre nyíló szép kilátás miatt is érdemes erre venni az irányt.
Loutrakitól nem túl nagy távolságra fekszik Akrokorintosz romja és szép múzeuma. A dór oszlopok mellől szép kilátás nyílt a korintoszi öbölre. Vrahatiból
megfelelően jelzett egyenletesen, alig emelkedő út vezet az Archea Nemeába, ahol érdemes megnézni az ókori romot és a múzeumot. A szomszédos Nemea városka már magasabb hegyek, 1000-1500 m magas hágók felkeresésének bázisa. Az Andoniában kezdődő panorámás, nem túl nehéz 8 km-es emelkedő kb. 1000 m magas tetejéről szép körkilátás nyílik a környékre: nyugat felé márciusban még havas hegycsúcsokban lehet gyönyörködni. A sík völgyben a hátszél hamar Skotinibe repített, ám a kb. 1500 m magas hágóra vezető utam az erős szembeszél nagyban akadályozta. A 6-7 km-es emelkedő - ahogy az eddigiek is - szép panorámaút: részben Skotini környékére, a Lirkio hegyekre és a távolabbi Nemea környékére is el lehetett látni. A nyeregben a magasságot semmiféle tábla nem jelezte.
Szép és változatos túra tehető
a peloponészoszi Trikalon hegyi település környékére. 47 km tengerparti pedálozás után Xilokastróból - mind hűvösebb időben - kapaszkodtam fel a havas csúcsok alá. A már megszokottak szerint nyílt terepen - folyamatosan gyönyörködve a tájban - róttam a kilométereket. 1000 m magasságban, Trikalon üdülőfaluban pár, nagyjából sík kilométeren gyűjthettem erőt a végső néhány kilométer kaptatóra. Bár az 1420 m magasságban épült vendéglátóegységtől még mindig vezetett tovább út, ám mivel az már enyhe ködbe veszett és bizony a hűvös szélben egyáltalán nem volt melegem, nem láttam értelmét a további kapaszkodónak.
Nem tudtam - mint másnap túratársam megtapasztalta -, hogy az aszfaltozott út már csak 2 km-en át tart. 1500 m fölött már csak a montisok számára járható földút vezetett tovább 1613 m magasra, onnan már csak ösvény.
Közepes nagyságú túrákkal szintén felkeresésre érdemes a három Kiato és Nemea közötti panorámás emelkedő / lejtő. Aki komoly, meredek kaptatót kíván mászni, vagy jó minőségű úton nagy száguldást rendezni, annak feltétlen érdemes felkeresni a Kiatótól Soulin át kb. 1050 m magasságba kapaszkodó emelkedőt. A Nemeából Kastrakin át Souliba vezető út változatos terepen, lépcsőzetesen kapaszkodik kb. 800 m magasságba; művelt hegyoldalban, szőlők, kis falvak közt vezet. A harmadik út, Nemeából szintén hullámozva kapaszkodik fel egészen 770 m magasságba, hogy végül Stimanga környékéről délután 4 - 5 óra tájban, a tengerre nyíló fantasztikus kilátással örvendeztesse meg a fáradt kerékpárost.
Az edzőtábor alatt sokan már három-négy nap is megjárták Loutraki földnyúlványának kb. 700 m magas, Pissia falu
melletti hágóját, az én programomban csak utolsó nap került sorra e túra, mégis végül az egyik legszebb ez volt. Loutrakiból 18 km-es - időjárástól függően szeles - emelkedő kapaszkodott fel Pissiába, mely során több részletben is szép kilátás nyílt a korintoszi öbölre.
A tetőről végre feltárult az északi Alkionidoni öböl is, az oda leereszkedő szerpentinúttal, kis szigetekkel és a tengerparti apró településsel. Az emelkedő féltávjától, Perahorából feltétlen érdemes kigurulni a félsziget végébe a Voullagmeni-tóhoz (6. foto) és a világítótoronyhoz. A tó csaknem körbe-pedálozható, nyugati partjáról visszatekintve szép napsütésben örökíthettük meg "házi" hegyünket. A 2 km-rel távolabbi világítótorony apró buckájára felsétálva körbetekintve kb. 300 fokos körívben tenger látható, háttérben kisebb-nagyobb hegyekkel. A körpanoráma ellenére nekem mégis a közelben látható sárga sziklák és a kék illetve türkiz színű tengervíz együttese tetszett legjobban.
Ha már Loutraki csupán 78 km-re fekszik Athéntól, úgy gondoltam nem hagyhatom ki, hogy nem csak busszal, de kerékpáron is felkeressem a görög fővárost.
Az autópálya mellett vezető út, a Megara előtti kb. 15 km-es tengerközeli, vadregényes, sziklaoldalban vezető út kivételével csak alig hullámzik, ám a szél jelentősen megnehezítheti a kerékpárosok dolgát.
Elefsinán az ipartelepen átvezető kisforgalmú utat választottam, mely a városon túl a 2*3-4 sávos forgalmas autóútba csatlakozott. Más út nem lévén, a rendőrök sem intettek félre. A hajókkal teli öböltől elfordulva 2-3 km-es emelkedőn, majd lejtőn érkeztem Görögország fővárosába. A táblákat követve az Akropoliszt is sikerült megtalálnom. E napon (március 18, hétfő) különösen érdekes élményben lehetett részem, hiszen farsang utolsó előtti napja lévén a szokásoknak megfelelően hatalmas tömeg sétált fel az Akropoliszra, vagy a Lykabétosz hegyre, hogy onnan sárkányt eregessen.
Másnap busszal felkeresve Athént (oda-vissza 10 EUR, Athénban a napijegy = 2,93 EUR) a Lykabétosz hegyre felsétálva gyönyörködhettem az athéni körpanorámában, felkerestem a márvány olimpiai csarnokot, érdekes volt az elnöki rezidencia előtt őrt álló sajátos öltözetű díszruhás őr is.
A Zeusz temploma után az Akropoliszra és az Agora felkeresésére is sor került, míg végül városnézésemet a sajátos hangulatú, kis boltokkal, árusokkal teli szűk kis utcácskák sűrűjében, Athén óvárosában, a Plakán fejeztem be.
A Görögországban töltött két hét sok szép élményt - és 9 kerekes nap alatt letekert 1388 km-t - hozott. Kellemes volt a kora nyárba utazva nagyokat bringázni, formába lendülni és ismeretlen tájakat megismerni, a múzeumokon, romokon keresztül belepillantani az ókori görög kultúrába.
29 órás hazautunkon a szép túrákra örömmel gondoltunk vissza, ám már kis honvágy is gyötört. Érdeklődve hallgattam egy-két montis és a szövetségi kapitány véleményét a versenyekről, edzésről, szövetségről, támogatásokról, stb. Számomra eddig csak újságokban olvasott dolgokról volt szó; más érzés volt így személyesen hallgatni azokat a srácokat, akik majd a világversenyeken hazánkat képviselik. A felejthetetlen kéthetes edzőtáborból hazaérvén a szövetségi kapitány így búcsúzott a társaságtól: "- Jövőre veletek ugyanitt!"