"Hajnali" 6 órakor ismeretlen okból ébredtem; vajon mi vert fel ? Nehezen tudtam csak visszaaludni. 1/2 8-kor lejelentkeztem a recepción, ám - minthogy még ne váltottam pénzt - a fizetést másnap reggelre ígértem. A közeli bank 8 órás nyitásáig az egynapos hágótúrámra készülődtem. Mivel a recepciós azt mondta, hogy rossz helyre, a lakókocsik közé állítottam a sátram és megkért arra, hogy költöztessem át a sátram, kénytelen voltam csomagjaimba is visszapakolni. Kerékpárral szaladtam el a bankba: az átnyújtott 100 DEM-ből én csak 60DEM-t akartam átváltani, ám minthogy a pénztáros figyelmetlenségből, vagy más okból az egészet átváltotta (magasabb kezelési ktg !!) már nem szóltam neki. 675 öS-gel tértem vissza a kempingbe. A pékségben és a "Nah and Frisch" áruházban is bőségesen vásároltam, nem akartam esetlegesen kevés kajával kockáztatni a túra sikerét. Reggeli után végre sort kerítettem a hazatelefonálásra. Látván a postán a készüléket kártyát sem vettem, hanem onnan telefonáltam haza; elsőre sikerült és még engem lepett meg igazán, hogy a másodpercek múlásával az öS számláló alig pörgött. 3-4 mondatban már el is mondtam a lényeget és még csak 2 öS-nél jártam. Ildiéknél Sarah vette fel a telefont, majd bemutatkozásom után azonnal mindenki a telefonhoz csődült. Elújságoltam, hogy minden rendben van, a bringa is szuper, csodás a táj,az idő, minden. Bár ez Ildinek nem sokat mondott, ujjongva mondtam, hogy éppen a Stilfser Jochra készülök. Meglepve hallottam, hogy mivel már 4 napja nem csörögtem haza, anyuék nemrég, kb 1 órája a biztosítót is felhívták, hogy nem jelentkeztem-e náluk; anyuék ugyanis már attól tartottak, hogy baleset ért. 15,4 öS-t, azaz kb. 270 Ft-ot fizettem. 9 óra után sátram is átköltöztettem, majd végül a reméltnél is korábban 9:45-kor útnak tudtam indulni. A lankás emelkedőn, hátszélben hamar az osztrák-svájci határra értem, ám én még Naudersig Ausztriában maradtam. Az elmúlt este látott, szikla oldalában vezető úton kezdtem meg az 1504m magas Reschen hágóig tartó - Naudersen átvezető - 12km-es, átlagosan 4,2%-os emelkedőt.
A hűvös erdőben elkelt a két mez. 2-3km után végre arra a szakaszra értem, ahol az út széle mellett, a korláton túl már mély szakadék tátongott, így a viaduktok és alagutak egymást váltották; enyhe ellenszélben hajtottam. 4-5km után az éppen aktuális alagútból már a naudersi völgybe lyukadtam ki a hegyecske túlsó oldalán. Ismerős tájra értem. Minthogy mezőn érkeztem az 1370 m magasan épült Naudersbe, az erős ellenszél igencsak belém tudott kapaszkodni, csak a hajtűkanyar ellenkező irányában tudtam könnyen haladni. A település alsó régiójában, tavalyi (2000) bringamarathonos szállásom, a Hotel Edelweiss előtt haladtam el. Tábla hívta a vendégeket: "Hotel Edelweiss Grüsst Ihnen !" Az Aral kút is ismerős volt, a Martinába vezető kis hágó leágazásánál pedig meglepve láttam - szintén ismerősként - az elmúlt nap Davos előtt és a Flüela hágón is látott vékony, övtáskás fickót; ők éppen kocsijuk mellett készültek egy szintén egynapos túrára, edzésre. A települést elhagyva a tavalyihoz hasonló nagyon erős ellenszélben sebességem 17-ről 14km/ó-ra csökkent, ám megpillantván a nyomomba eredt párost, én is észbe kaptam. 11 órakor fáradtan érkeztem Olaszországba. Rövid pihenővel elengedtem a két srácot, majd saját tempómban tettem meg a Reschen hágóig hátralevő 3 km-t. A erős szélben is locsoló öntözők kissé engem is megöntöztek. Ilyen komoly öntözéssel eddig csak Olaszországban találkoztam; szinte állandóan, még eső után is locsolnak. A Reschen hágó 1504m-es magasságába érve 20 km/ó-s tempóval tudtam folytatni a Stilfser hágó felé tartó utam. Minthogy az emelkedő és a szél energiám nagy részét felemésztette, egy út menti boltban két finom vaniliaöntetes dióscsiga-párt is vásároltam; 5200 LIT-t fizettem értük. Egyiket azonnal meg is ettem. Lankás úton, elviselhető szélben folytattam utam; a szerpentines lejtőn meglepőmód, két - nem sokkal előttem az útra fordult - csomagos túrázót sem tudtam utolérni. Bezzeg ő nem félt a labilitástól, mint én máskor a nagy csomagommal !
Malstól toronyiránt vettem célba a Stilfser Joch kiinduló-települését, a 907 m magasan fekvő Pradot. Glurnsig még csak gurulnom és fékeznem kellett, onnan pedig kisebb buckát megmászva értem 12:24-re Pradba. A falu előtt kb. 10 kerékpárosan túrázó gyereket és vezetőjüket előztem meg. Pradtól utam a hegyek közé fordult; megkezdődött a 24 km-es, 1853 m szintemelkedést vállaló emelkedő. Bár fent, az 1500 m magas Reschen hágón kicsit még féltem, vajon elegendő lesz-e a ruhám a 2760 m magas Stilfser Jochon is, ám 900 m magasságban nagyon úgy tűnt, hogy igen; kellemes meleg lett: egy szál Dreilander Giro Radmarathon mezben - melyet tavalyi teljesítésemért kaptam és e hágót ábrázolta - kezdtem meg a komoly kaptatót. A kezdeti 3-4 km semmi különlegeset nem nyújtott, hangosan zubogó patakparton hajtottam, szemben meredek hegyek. Gomagoi felé szomorúan váltottam mind jobban vissza. Nem tudtam milyen meredek lehet az út akár rövid szakaszain, ám magammal szemben csalódottságot éreztem, mert azt hittem Gomagoi-ig - ahol még tulajdonképpen szinte el sem kezdődik az igazi hágó - könnyedén fogok feljutni, ezzel szemben egy rövid szakaszon utolsó előttibe, 30*24-be kellett váltanom.
Minthogy hosszú, három órás emelkedőmászásra készültem, be kellett osztanom az étkezést. Úgy terveztem, hogy Gomagoi - Trafoi környékén újabb dióscsigát fogyasztok el, majd onnan banánnal még igyekszem 2000 m magasságig feljutni, ahol is masszív ebédet terveztem az utolsó 7-800 m szintemelkedés előtt. A Reschen-hágó környékén kissé féltem még a széltől, nem tudtam vajon mily erős szél érhet a hegyek mélyén; szerencsére alig lehetett érezni, kellemes enyhe légmozgás volt. Gomagoi előtt, éppen az út fölött, szemben a hegyoldalon kis falu hívta fel magára a figyelmet; a pár perc múlva meglátott elágazásnál hamar kiderült, hogy a hágó nem arra vezet, oda - a névadó Stilfs-be - külön "zsákutca-út" vezetett. Gomagoi végén - sajnos nem olyan igazi pazar hágóháttérrel - tábla jelezte a 2760 m magas Stilfser Joch hágóút kezdetét: "aperto / offen !! A települést elhagyva egyenes emelkedőn hajtottam. Bár 18km, kb. két óra kapaszkodás várt rám, mivel eleve nem terveztem e hágó felkeresését, kormánytáskámat hiába néztem, nem volt ott semmi diagram; emlékezetből tudtam csak, hogy a 18 km-en szinte végig 8-9%-os lesz az emelkedő. Míg én saját tempómat felvéve fordultam lassan szembe a 3905 m magas Ortler hóval, gleccserrel borított sziklatömbjével, lefelé egymást érték a hágót megjárt versenyzők. Egy, a patakot keresztező híd árnyas kőkorlátjára ülve ideális helyet találtam második dióscsigám és egy banán elfogyasztásához. A fölfelé igyekvő bringások között is akadt Saeco-s is; arca alapján nem zártam ki, hogy maga Savoldelli az. Egyre több kilátást nyújtó úton pedáloztam tovább; 30*24-es áttételben kiállva hajtottam, ám így jól haladtam; megtaláltam a saját, de erős tempómat. A vártnál hamarabb s a számítottnál kisebb erőfeszítéssel értem Trafoiba; a települést gyönyörű panoráma keretében pillantottam meg egy fenyő alól. Piros tetős házak, körülötte egy-két fenyő, mögötte a szürke szikla, nagy fehér hófoltok és fönt a kék ég. Nem volt nehéz előrelátnom, hogy vizem a mind kevésbé árnyas úton nem lesz elegendő a hágó tetejéig, így csordogáló kút után kutatva nézelődtem jobbra-balra. A falu végén talált szálló az ajtón belépve túl elegánsnak tűnt. Trafoi utolsó házai között vettem be a hágóút első hajtűkanyarját; száma 48 !!! Úgy gondoltam: biztosan Bormio felől számozzák, azaz a hágóút két oldalán együttvéve lesz 48 kanyar.
Ahogy a Maloja hágó óta többször is megtettem, bukósisakom ezúttal is a kormánytáska fölött rögzítettem; fedetlen fővel küzdöttem fölfelé. Minthogy dél elmúlt és mind ritkább erdőben és mind ritkább levegőn hajtottam, nyakam napkrémmel kentem be. Igazán jó erőben fogyasztottam a kilométereket: 30*24-es áttételben kiállva hajtva éppen ez volt az az áttétel, hajtási mód amiben hosszan jól tudtam haladni; sikerült ritmus találnom. Köszönhetően az így tartani tudott 11km/ó-s és nem csupán 8-9 km/ós sebességnek, 6-7 km-en kb 8 percet spóroltam meg. Filmezéstől, fotózástól eltekintve kb. 6-7km-t tettem meg így, mikoris végül az utolsó fák árnyékában a kőkorlátra ültem és kb. 2000m-es magasságban a két utolsó dióscsigát és banánt is megettem. Nagyon élveztem a sok hajtűkanyart, a fenyőket, gleccsert: fantasztikus hangulata volt a hágónak.
Néhány kilométert egy vastag combú, nagyon nehéz áttétellel küzdő középkorú fickó mögött, majd előtt tettem meg. Rossz volt nézni ahogy a nehéz áttétellel szenvedett; engem csak filmezéskor előzött vissza. A rövid egyenesekben gyorsan fogytak a hajtűkanyarok; sajnos csak elvétve olvashattam: milyen magasan is járok. Meglepve tapasztaltam, hogy még 2000 m magasságban is akadt fenyő. Szintén ebben a magasságban járva - mind erősebb helikopter zaja mellett - értem utol egy nagy csomaggal a hágót küzdő bringást: kalapom emeltem előtte ! Az erdőből kiérve végre feltűnt a hágó további szerpentinje, sok hajtűkanyarja is. Kb. 1-2 km-rel előttem turistaház állt az út mellett; ahogy - gondolom - a bringások 80%-a, én is itt töltöttem kulacsot. A vitrinből nem tudtam még ellenállni két képeslapnak és egy matricának, ezekért 6500 LIT-t fizettem. Az épület közelében helikopter segített az építkezésben. A nyílt terepen, hajtűkanyarokban folyamatos gyönyörködés mellett róttam a kilométereket. Volt időm a nézelődésre, így még a szemközti hegyoldalon kb. 2000m magasságban légypiszoknak látott turistaházat is észrevettem. Lenyűgözött a virágok, elhagyott fenyők és a hótól fehér csúcsok együttese. Alig bírtam magammal. A szépség mellett szinte nem is éreztem az emelkedő nehézségét. Elegendő bringás lévén a sok fotóra megfelelő számú kerekes is akadt. Az utolsó 9 km-en már kilométerenként fel volt festve a hátra levő távolság.
A végső 3-4km-t egy versenyzőhöz társulva tettem meg. Ő könnyű versenybringával, ám hátán zsákkal hajtott ugyan, ám egy tempóval haladtunk; ő 2 km-nként pihenni, én filmezni /videózni álltam meg. Egy fényképezés alkalmával szólítottuk meg egymást, onnantól kezdve beszélgetések közepette tettük meg az utolsó kilométereket: szóba került a tavalyi maratonom - minthogy azt a mezt viseltem - és a csomagos túrám is. Az utolsó 2 km egymásra épült szerpentinjeiben - minthogy egyik irányban szél segített, ellenkező irányban pedig akadályozott - egyik hajtűágat 30*24-ben, kiállva tettem meg, míg a hajtűkanyart követően 30*34-be váltottam vissza.
Ahogy szerettem volna, 16 óra előtt, 15:58-kor értünk az Alpok második - harmadik hágójának, a tábla szerint 2760m magas Stilfser Joch tetejére. Csodás táj, hangulat fogadott a hágón. Hátam mögött, amerről kapaszkodtam, a sok hasonló hegy közül tört magasra a 3905m magas, gleccser díszítette Ortler, előtte - a hágótól nem messze - egy körtorony, panorámaépület; a hágón sok ajándékárus, bolt, délnek pedig szállodák, egy-két felvonó, azok mögött pedig sok hó. Nyugat felé, amerre utam vezetett tovább szinte nem is néztem; igaz nem is volt túl érdekes. A srác egészen idáig nem fotózott, itt is csak egyet kért tőlem, hogy készítsek róla. Ellenben vele én 3-4 kép készítésére is kértem volna, végül kettőt készített; azt mondta sietnie kell. Nézelődésem közepette más embereket kértem tovább képek készítésére: hol a maratonos mezemben, szemüvegben, vagy anélkül, hol pedig a Hegyek Királya mezben "feszítettem" a képen. Nem spóroltam az idővel, nyugodtan járkáltam körbe a hágón, fotóztam, filmeztem le ami tetszett. Az ajándékárusok szép, magukat ajánló áruit (szép kitűzők, pólók, képeslapok, naptárak, könyvek, vastag ruhák) látván sajnálhattam igazán, hogy nem több pénzzel indultam útnak: nagyon rossz érzés volt látni a hágót ábrázoló pólót, vagy kitűzőt, amelyeket nem tudtam megvenni. Sajnos külföldi valutával kár is lett volna próbálkoznom.
Filmezés közben futottam össze egy magyar házaspárral, váltottunk pár mondatot: őket is nagyon lenyűgözte a hágó keleti emelkedőjén látott sok virág, fenyő és a gleccser együttese. Én sem átallottam kijelenteni, hogy még a Grossglocknerútnál is jobban tetszett.
Bőséges időzés, fotózás után fölül a két mez fölé hosszút húzva, alul azonban még rövidben maradva, 3 5-kor kezdtem neki a Svájcba vezető 17 km-es ereszkedésnek: 2760 m magasból 1375m magasságig. 3 km szerpentinezést követően elágazáshoz értem. Minthogy nem Bormióba tartottam, 200 m emelkedővel - lemerevedett lábamnak nem esett jól - a Svájci határra kerekeztem, kb. 10m szintemelkedést kellett leküzdenem és máris Svájc legmagasabb hágójának tetején érezhettem magam, a 2501m magas Umbrail hágón. Mindössze két fényképet készítettem, az előző csodás hágó után itt semmi érdekes nem volt, még autók, ajándékárusok sem, pénzváltó sem. Meredek, kissé hepe-hupás és erősen hajtűkanyaros úton ereszkedtem tovább. 3-4 km-t követően az utat váratlanul és meglepőmód jó minőségű ugyan, de földút váltotta fel. Talán földcsuszamlás, vagy más, esetleg útleszakadás (bár domboldalban, nem pedig szikla oldalában vezetett) vezetett az ideiglenes földúthoz ? Néha úgy tűnt, mintha földdel terítették volna be az alatta levő aszfaltutat. A földúton még ugyan lehetett 30km/ó fölött gurulni, ám az utat néha megszakító vízelvezető árkoknál a videokamera miatt erősen lassítanom kellett. Hiába reméltem, nem csupán néhány száz méteren át tartott a földút, hanem végül kb. 6 km-en át. Volt okom a káromkodásra, nem bírtam cérnával, ugyanis ez már nem az első eset volt, amikor is "megtréfáltak" a svájci hágók; ugyanígy felbosszantott a Lukmanier pass és az Albula pass lejtője is.
Sajnos mindössze az utolsó 4 km-re lett ismét jó az út; az erdőbe érve egy hajtűkanyarban gyönyörű étkezőhelyet találtam. Az út szélén; árnyas 1 m magas füves dombocskára ültem. Csendben, nyugalomban, fenyőillat alatt, friss levegőn jóízűen falatoztam; az idő sürgetésével sem törődve élveztem a pillanatokat. További meredek úton, éles hajtűkanyarokban erős fékezésekkel értem le a 2000 évi Dreilander-Giro Radmarathonról jól ismert, 1375 m magasan fekvő Sta. Mariába. Bár úgy emlékeztem innen hullámosan, lépcsőzetesen és kevésbé lejt már az út az olaszországi Malsig, a Reschen hágó déli lábáig, ám tévedtem, ugyanis szinte végig 40-45km/ó-val hajtva tehettem meg a 12 km-es távot. A svájci-olasz határon - minthogy Svájcnak végleg búcsút intettem - minden svájci aprómat igyekeztem elkölteni, így hosszas válogatás után két szép, Magyarországon nem kapható csokit vettem.
Malstól a már jól ismert szerpentines, nyílt mezei, kb. 5%-os emelkedőn kb. 6 km kaptató várt rám a Reschen hágó fennsíkjáig. Szerencsére a délelőtti ellenszél megmaradt, így ideális feltételek mellett, ezúttal a szél támogatásával, 1 órával a bőséges étkezés után kezdhettem meg napom utolsó emelkedőjét. A normálisnál eggyel nagyobb fokozatban, erős koncentrációval forgattam a pedálokat; 15 km/ó-val hagytam magam mögött a kilométereket; öröm volt ily tempóval haladni fölfelé. Kb. 4km után, talán egy hajtűkanyarral a vége előtt rövid, két perces pihenőt tartottam az út mentén, majd megkönnyebbülvén a tetőt követő lankás és sík szakaszokon úgy, olyan lendülettel folytattam az utat, mintha nem is 115km és 3000 m szintemelkedés lenne a lábamban; hihetetlen élmény volt - az erős hátszélben - síkon 35-37km/ó-s tempóval, kisebb emelkedőn is 30km/ó-val robogni. Mintha csak időfutamon lettem volna. 20 percen át száguldottam; elmondhatatlan érzés volt síkon is csaknem 40 km/ó-val úgy hajtani, hogy ezáltal nem fáradtam el, hanem hosszan is képes voltam tartani e sebességet. 19:39-kor értem az 1504 magas Reschenpassra; hosszúujjút öltöttem magamra, majd jöhetett az Ausztriába visszavezető, egészen a kempingig tartó lejtő. 45-50km/ó-s sebességgel gurulva 20:10-re érkeztem meg a pfundsi kempingbe; az előző napi érkezéshez képest igazán korán volt: jegyzetelni, nyugodt vacsorára is maradt még időm. Hatalmas örömet, boldogságot éreztem: "-Ezt az élményt már senki sem veheti el tőlem !" - mosolyogva gondoltam vissza a túrára. Már csak két laza nap várt rám; e napi utolsó nehéz túrámmal átrágtam magam a nehéz svájci hágókon; Münchenig már szinte csak kisebb buckákat kellett legyűrnöm. Nyaralásom legszebb és legnagyobb elismerésre méltó túrája után meg is fordult a fejemben: "-Na, vajon kitől milyen elismerést kapok e túráért, Zsuzsitól mit ?"
Az este sajnos az érkező front jegyében telt; a szél megerősödött, éjjel mennydörögni kezdett, hajnalban pedig már esett.

Adatok: indulás Pfunds (970m) 9:45
Reschenpass, 1504m 11:02 TM: 1:08:02 DST: 18,85 SAV: 16,6
Prad, 907m 12:24 TM: 2:08:53 DST: 49,15 SAV: 29,9
Stilfser Joch, 2760m 15:58 TM: 4:27:48 DST: 74,47 SAV: 10,93
Laatsch, gurulás vége, 910m 18:24 TM: 5:24:16 DST: 104,11 SAV: 31,5
Emelkedő Mals-ban kezdődik, Laatsch után kb 3km-rel.
Szerpentines emelk vége 19:11 TM: 6:00:00 DST: 113,37 SAV: 15,54
Reschenpass, 1504 m 19:39 TM: 6:26:01 DST: 126,60 SAV: 30,51
Pfunds, 970 m 20:10 TM: 6:52:35 DST: 145,45 SAV: 42,6
ODO: 72634 TR/D: 147,49 AVS: 21,15 MXS: 62

Szintemelkedés:
- Pfundstól Reschenpassig 1504 - 970 = 564 m
- Mals és Prad közötti kis bucka 30 m
- Pradtól a Stilfser Jochig 2760 - 907 = 1853 m
- Umbrail hágóra 10 m
- Malsig 20 m
- Reschenpassig, kis hullámzással (1504 - 993) + 20 = 531 m
3008 m

Költség :
- Pfunds: 1,5 kg kenyér, 2 péksüti (2*10) 75 öS
- Pfunds: 3 konzerv (kb 3*17), 2 keksz, 2 banán, 4 alma, bejgli (23), 4 jam (4*2) 132,3 öS
- Reschen: 2*2 vaniliás dióscsiga 5200 LIT
- Stilfser Jochra fel, turistaház: 3 képeslap, 1 matrica 6500 LIT
- svájci határon: 2 csoki 3,9 CHF
207,3 öS + 11700 LIT + 3,9 CHF