2001. aug. 1. S-chanf kemping - La Punt - Albulapass (2312 m) - Davos - Flüelapass (2383 m) - Zernez - kemping - Scoul - Pfunds (A)

2001. augusztus.1, szerda
15.nap: Le Chanf - La Punt - Albulapass (2312 m) - Schmitten - Davos - Flüelapass (2383 m) - Zernez - Le Chanf - Zernez - Scuol - Pfunds (A)
(munkaszüneti nap Svájcban)
Időben keltem, hosszú nap várt rám: kiscsomagos - az Albula és Flüela hágót érintő - körtúrára, majd késő délután még 60 km lejtős kerekezésre készültem. 1 8-ig még álmatagon sétálgattam egy keveset a sátrak között, utána azonban végre készülődni kezdtem: reggeli után összepakoltam és a következő napokra is gondolván kimostam a bringagatyát, egy mezt és pár alsóneműt. Ahogy terveztem, 9 órakor ugyan elindultam, ám előbb a bringakesztyűért kellett pár száz méter után visszatérnem, legközelebb pedig a vastag zoknim vékonyra cserélése miatt. Éjszaka ugyanis szükség volt a vastag zoknira! Napi ütemtervem szerint
- 11 órakor terveztem az Albula hágót elhagyni
- 14 órára Davosba érni
- 16 órára a Flüela passt legyűrni
- visszaérés után 17:45-kor a kempinget elhagyni, így pedig
- 20:30-ra az osztrák Pfundsba megérkezni.
9:04-kor végleg el tudtam hagyni a kempinget. Minthogy előző este az utolsó fotómat is elkattintottam, az első településen gondoltam egy-két filmet venni. A macskaköves burkolatú falu közepén megállva meglepve láttam a zárva talált boltot. Körülnézvén a posta ajtaján olvastam a szomorú üzenetet: "Nationale feiertag" miatt a posta egész nap "ist geschlossen". "-A francba !" Nehéz helyzetbe kerültem, hirtelen átértékelődött minden. A legfontosabbá a kenyérvétel vált, hiszen anélkül nehezen vészelem át a napot. "-Bizony, ha nem tudok kenyérhez jutni, elég nehéz napom lesz!" Mindössze 1 kg kenyerem volt. Bíztam benne, hogy üdülőtelepülések lévén valahol csak akad nyitva tartó bolt. Egyrészt kenyeret, másrészt pedig filmet akartam venni. Pár perc gondolkodás után kezdtem megnyugodni; rájöttem, hogy filmet is biztos tudok majd valahol venni, hiszen üdülőfalvakban kell találnom egy-két nyitva levő ajándékboltot, hiszen a turisták igénylik ezeket.
Már a következő településen, Zuozban kezdett megoldódni a problémám, hiszen találtam egy nyitva tartó ajándékboltot, ahol vettem is két tekercs filmet és egy tollat. Talán ezt még fontosabbnak is tartottam, mint a kenyeret, hiszen élményeim megörökítéséről volt szó, ám a kenyeret illetően biztosra vettem, hogy legalább csokival, vagy hasonlókkal pótolni tudom. A következő faluban, kenyeret is tudtam venni, ugyanis nyitva találtam az este megjegyzett kempinggel szembeni boltot.
Mindenem megvolt: "-Már nem foghat ki rajtam ez a nap sem, még ha ünnepnap is!" - örültem. Csodásan szép, bár reggel kissé még hűvös időben kerekeztem végig a falvakon La Puntig, az Albula hágó aljáig. Ezúttal, nehéz csomag nélkül kevésbé zavartak a macskaköves falvak. La Puntban, 3 10-kor fordultam rá a hágóra; kormánytáskámon az emelkedő grafikája: az első 6 km-en 9%-os emelkedővel. A hűvös reggel ellenére a meredek kaptatón hamar izzadni kezdtem. Szép mezőn, majd egyre több fenyő között vezetett a szerpentinút. A virágok, üde zöld fenyők között igazán kellemes volt a kaptató; a hágó völgyére ugyan nem nyílt kilátás, helyette az Engadin völgyében gyönyörködhettem megállásaim, filmezéseim alkalmával. 2000 m fölött véget értek a fenyők; mezei, majd köves terepen kerekeztem tovább, immár hajtűkanyarok nélkül, egyenesen. Sok bringás kapaszkodott fölfelé. Bár - ha megerőltettem magam - velük tudtam volna tartani, a sok filmezés miatt / közben többnyire ők előzgettek engem. 2100-2200 m magasságban már az idő is kellemes lett, nem izzadtam. A hágó fennsíkjára érve közepes, ám meglehetősen hideg szél kapott el; bár gondolkoztam, hogy felöltözzek-e, végül úgy véltem kibírom már e 2 km-t. A fennsík előtti egyik sík szakaszon két svájci mezes srác előzött meg. Bár ők lassan elhúztak, a rövid emelkedőn belehúzván igyekeztem utolérni őket. Ahogy közeledtem, úgy adtam bele minél több erőt, úgy gyorsultam és hagytam le más, meglepett kerekeseket. A kis emelkedő tetején mindkettőjüket megelőztem; nem lepett meg, hogy a következő sík részen ők visszaelőztek. Először nem is bántam, hiszen előtte én már megmutattam, hogy felveszem velük a versenyt nehéz és 6 kg-os csomaggal terhelt bringával is, ám végül mégis újra a nyomukba eredtem. Nem törődtem az erőlködés miatt jobban letüdőzött hűvös levegővel. A következő tetőig a második srácot sikerült utolérnem, megmutattam ki a legény a gáton, torkomnak azonban nem tett jót a hűvös levegőn véghez vitt küzdelem. Az utolsó 1-2 km-t szinte teljesen síkon tettem meg, az út mentén tehenek legelésztek, egy alkalommal még az út szélét is elfoglalták; kissé félve kerültem el a hatalmas állatokat.
11:05-kor értem fel a 2312 m magas Albula hágóra, kis késésben voltam, ugyanis tervem szerint 11 órakor kellett volna elhagynom a hágót.
Pár perces fotózás, filmezés után hamar nekivágtam a 27 km-es lejtőnek. A fennsíkhoz képest szebb tájon gurultam, hiszen körbetekintve kis türkiz tavat - lentebb még egyet -, fenyvesekkel dísztett hegyeket, zöld mezőket láttam, a távolban havasokat is. 3-4 km lejtő után az út hepe-hupásan folytatódott, nem lehetett gyorsan gurulni. Még csak ez hiányzott! A sok meredek kanyar csak tovább nehezítette a dolgom. 30-35 km/ó-val, sűrű fékezgetések közepette ereszkedtem. Sajnos a rossz út az első 7 km után sem fejeződött be, hanem Predát követően is folytatódott, sőt ott még tábla is jelezte: rossz út 5 km-en át. Két okból is bosszantott: egyrészt a bringa felnijét is féltettem az állandó fékezés okozta felhevüléstől, másrészt pedig a kamera miatt is aggódtam, nehogy leugrojon a hepe-hupás úton, ráadásul a sebességkülönbség miatt még időt is vesztettem és a tájban való gyönyörködés örömétől is elvonta figyelmem.
7 km-t követően értem Bergünbe: az új, friss aszfalton végre korlátozás nélkül haladhattam, hajthattam: 40-50 km/ó-val. Bár a grafikon alapján Bergünt követően lankásabb lejtőre számítottam, az ott tartani tudott 45-50 km/ó-s sebességemmel sikerült ledolgoznom időhátrányomból. Filisurban értem ki a völgyből. Tudtam, hogy még pár kilométert a további utammal ellentétes irányba kell hajtanom, ám a már nem lejtő úton hamar felhergeltem magam. Sietni, haladni akartam, mégis kénytelen voltam ellenkező irányba hajtani. Vetkőzni a leágazásig - türelmetlenségből - nem volt kedvem, így kb. 5 km-en át majd megsültem a két mez fölé vett hosszú fölsőben. 20 perc késéssel, 12:20-kor végre az elágazáshoz értem: a Davosig tartó következő 29 km-en újabb 600 m szintemelkedéssel számolhattam. Egy szál mezre vetkőzve kezdtem neki az emelkedővel kezdődő, teljesen ismeretlen útnak. Frissen hajtottam. A kb. 5-7%-os emelkedőn jó erőben - 30*24-es áttételben - hagytam magam mögött a fenyők kísérte kilométereket. Nem tudtam meddig tart az egyenletesen meredek emelkedő, ám a térkép alapján hosszú és lankás kaptatóra számítottam, nem pedig erre, hogy azonnal 3-400 m-t kapaszkodok fel. Kb. 2-3 km után tűnt fel hogy kb. 200 m-rel mögöttem egy versenyző követ. Minthogy utol nem ért, ám megfelelő tempóra ösztönzött, kedvező hatással volt rám a fiú. Végül az ötödik kilométer tájékától kezdtem mind többet gondolni arra, hogy elég a felesleges túlzott erőkifejtésből, vissza kéne állnom saját tempómra.
Szép út volt. A lenzerhaidei leágazást követően lankásabb szakasz következett. Már 5 km emelkedővel a hátam mögött lassan már bosszantani is kezdett, hogy a srác "kényszerít" ily küzdelemre, ám büszkeségből, dacból képtelen voltam hagyni, hogy utolérjen, így továbbra is nagy iramban hajtottam és bosszankodtam: "-Neki bezzeg könnyű, csak követnie kell, nekem viszont a tempót kell diktálnom ! Milyen lenne vajon fordított szereposztásban ?" Schmittenben egy útmenti kút éppen kapóra jött, hogy félreálljak, elengedjem a fiút és véget vessek az üldözősdinek. Innentől a fiú magára maradt, magának kellett diktálnia a tempót. Kíváncsi voltam vajon mily magasra kapaszkodhattam fel, mennyit tudtam le a 600 m szintemelkedésből, mennyi maradt még Davosig. Egy magasságjelzőtáblán meglepve láttam az 1300 m-es magasságot; a következő 24 km-re már csak 250 m szint maradt. Talán még időt is tudok majd spórolni ? - reméltem.
Az 1430 m magasan fekvő Wiesenig már lankás, nagyon kellemes úton hajtottam: fenyőerdőben, de néhol mégis kilátással a völgyre. Wiesen előtt, egy vékony, magas, övtáskás sráchoz hasonlóan én is megörökítettem a völgyben lent látható vasúti viaduktot. A falut követő lejtőn hirtelen 100 m szintet adtam le; majd hűvös alagútba hajtottam be. A bejáratnál egy tábla mintha 150 m hosszúnak írta volna az alagutat, ám csak nem akart véget érni. "-Vajon meddig tart ? felöltözzek?" Nagyon hideg volt; az alagút harmadánál már egyik kezem mellkasom elé téve védekeztem a mellkasomat érő hideg ellen, ám felöltözni nem volt kedvem. A 1,5 km-es alagútból kiérve örömmel éreztem a megcsapó meleg levegőt. Az előző meredek völgyoldali úthoz képest teljesen más jellegű úton találtam magam: lankás mezei és fenyőkkel tarkított völgy, nem is túl sziklás hegyekkel; sokkal barátságosabb volt. Bár Davosig még 150-200 m szintemelkedés várt rám, fel sem tűnt, hiszen az út alig emelkedett. Minthogy reggeli óta még csak pár falat nassit és banánt ettem, ideje volt utántöltenem energiakészletem. Talán negyed órán át, kilométereken át vacilláltam, figyeltem, hogy hol akad evéshez kellemes ülőhely. Addig húztam, halasztottam a megállást, hogy már azt is érezni kezdtem, hogy kezdek kiéhezni, így végül egy nem is túl szép helyen - Davostól már nem is túl messze - álltam félre. 1 2 lehetett.
Kb. 5 km-rel Davos előtt - bár a térkép nem jelezte - kisebb tetőre értem. A várost megpillantva úgy véltem, talán véget is ért az emelkedő, picit lejteni is kezdett. A szelet pedig egyáltalán nem érettem, de nagyon felbosszantott. A völgy egy cseppet sem fordult, eddig is, a lankás emelkedőn, azután is a síkon ÉK-nek haladt, ám az eddigi gyenge hátszél erős ellenszélbe váltott. Hogyan lehetséges ez ??
Davos hosszú, nem különösebben szép város volt, sok szállóval; itt szokták rendezni a Világgazdasági Fórumokat. Eddig alig tűnt fel, ám lassan észrevettem, hogy a levegő kezdett hűvösebb lenni: a Nap ugyan sütött, mégis a korábbi hágókkal (Furka, Oberalp) ellentétben - ahol a tetőn is izzadtam és nem fáztam - itt jónéhány fokkal hűvösebb volt. Nem véletlenül jutott eszembe a TV-s meteorológiai jelentés, amit sokszor néztünk Champoussinban: szinte mindig az volt a jellemző, hogy míg Svájc nagy részén 30 fokot mutattak, addig DK Svájcra, Engadin környékére kb. 5 fokkal hidegebbet jeleztek. "Most" saját bőrömön tapasztaltam ezt!
Davos végén - bár nem kerestem üzletet - ha már találtam egy nyitva tartó SPAR-t, hát betértem. Elegendőnek gondolt kajámat 3 péksütivel egészítettem ki, ám emellett vettem még Davost szépnek mutató képeslapokat is, és - minthogy igencsak közeledtem túrám végéhez, és szép csokit láttam - Zsuzsinak is vettem egy kisebb doboz csodaszép, virágos, elegáns csokit. Hiányzott; szeretettel gondoltam rá.
Davosból 14:38-kor - az ütemtervtől bő fél órával elmaradva - fordultam rá a 2383 m magasságba vezető Flüela hágóútra. Az emelkedőt ábrázoló diagram ezúttal is kormánytáskámban lapult: tudhattam mire kell számítanom: 7 km-n át többnyire 6%-os, majd az utolsó 5 km-n 8%-os meredekség.
Túl későn jutott eszembe, vettem észre, hogy a 12 km-es emelkedőnek mindössze 3 liter vízzel vágtam neki. Az első 4-5 km-en - fenyőerdőben, kilátás nélkül - fantasztikus jó tempóban, 30*24-es áttételben, robogtam: sebességmérőm 13 km/ó-t mutatott. Öröm volt tapasztalni, mily gyorsan múltak a kilométerek. "-Bizony ilyen tempóban - filmezés, fotózás nélkül - a tervezett 2 óra helyett akár 1 óra alatt is felérnék." - állapítottam meg. 1800 m magasságban, 5-6 km után örömmel álltam félre egy nem üzemelő felvonó épületénél. Minthogy a mosdót zárva találtam, kénytelen voltam a csöpögő kútnál lassan megtölteni a kulacsomat. 5-6 perc alatt - miközben egy péksütit is elfogyasztottam - félig tudtam csepegtetni a kulacsom; ideje volt indulni. Újabb két kilométer robogást követően kb. 2100 m magasságban kiértem az erdőből. Megláttam a hágó környékét, egy-két kanyart, egy-két turistaházat és a kopasz, sziklás hegyoldalakat. Filmezés közben ért utol a Wiesen előtt látott vékony, övtáskás fickó: ismét volt kit követni, üldözni. A turistaházak közt kanyargó úton még visszaelőztem, ám a csobogó patak melletti következő filmezés során végleg elhagyott; innentől az utolsó 4 km 8%-os meredek emelkedőjén már én is a legkönnyebb, 30*34-es áttételben hajtottam: elfogyott a lendületem, szuflám, kicsit el is fáradtam. 16:10-kor értem a 2383m magas Flüela hágó fél kilométeres fennsíkjára. A füves terepen, havas csúcsok alatt kék tó csillogott; a környéket színes virágok, néhány színes autó és a turistaház dobta még fel. A turistaháznál elkészített pár perc filmet követően visszahajtottam a tópartra, hogy onnan is körbefilmezzem a hegyeket, tavat, a szép tájat. Kellemes, szép hágó volt. Egy péksütemény elfogyasztása után 16:33-kor, 1 óra késéssel vágtam neki a szinte végig, azaz 13 km-en át 8-10%-os meredekségű lejtőnek. Szerencsére a kezdeti hepe-hupás utat féltávtól sima, frissen aszfaltozott kilométerek váltották, végre nem kellett már úgy vigyázni a kamerára; jobban, 60 km/ó környékére engedhettem a bringát is. Suschba érve a fékpofám igencsak átmelegedett, ideje volt végre a völgybe érni. Az elágazásnál a térképre nézve szomorúan kellett tudomásul vennem, hogy fejemben rosszul állt össze a kép: nem kalkuláltam a Susch és Zernez közti 6 km-es útszakasszal, így 12 helyett 18 km lankás emelkedő várt rám a kempingig. Úgy számoltam 3 6 előtt nemigen érhetek fel a kempingbe; azaz 1 7-nél hamarabb nem lesz csomagos indulás.
Zernezig szerencsére hátszélben roboghattam, az út alig emelkedett, így - valamint a lelki megerősödéssel, feltüzeléssel - 26-28km/ó-val tettem meg a 2000-es bringamaratonról már ismert 6 km-s távot. 2 km-rel a települést követően az út komolyan emelkedni kezdett, jelentősen lelassultam. Minden erőmmel küzdöttem a percekért, hiszen az volt a célom, hogy még este lehetőleg Ausztriába érjek és másnap feljuthassak a 2760 m magas Stilfser Jochra.
Túl e napi két hágómon már a következő nap kihívása járt az eszemben, annak megvalósításáért hajtottam. A kemping előtti utolsó 5 km-en váratlanul ellenszéllel találtam magam szemben; fel is bosszantott. Akárcsak kora délután, Davos előtt, ezúttal sem értettem, hogy miért fordult meg ily hirtelen az egyenes völgyben a szél. Hogyan csinálja ?? Ideges, mérges lettem; még az sem vigasztalt, hogy tudtam, hogy 3 óra múlva ugyanazon az úton, csomaggal gurulva bizony hátszelem lesz. Az utóbbi kalkulációmnak megfelelően, azonban eredeti tervemtől 3 órával elmaradva 17:45-kor értem vissza a chapellai kempingbe. Nem volt idő sokat elmélkedni a csodaszép, de nehéz 118,6 km-es, 2600 m szintemelkedést tartalmazó körtúrán, mert azonnal össze kellett cuccolnom és sátrat kellett bontanom, és estig még kb. 60 km enyhén lejtő kerekezés is előttem állt.
Mivel tudtam, hogy az idő szűke miatt nagyon gyors leszek, érdekesség gyanánt - pakolás előtt - megnéztem az órát: vajon mennyi idő alatt végzek ? Úgy járt a kezem, mint a motolla: gyorsan átcuccoltam a kishátizsákból a nagy táskába, kicseréltem a cuccokat, leszedtem a megszáradt ruhákat, majd neki is láthattam a sátorbontásnak. Miután beszéltem a kemping recepciósával, 18:10-kor mindössze 25 perces készülődés, sátorbontás után már el is hagytam a kempinget. Lejtővel és minimum 30 km/ó-val számolva 1/4 9-re már Ausztriába érhettem volna, ám tudván, hogy utoljára masszívat még Davos előtt ettem, egy étkezéssel is kalkulálnom kellett. Mindet egybe vetve 3 9 tájékán, kb. 1 órával naplemente előtt várhattam Ausztriába érkezésem. Két hete Svájcban kerekeztem, így bizony vártam már, hogy Magyarhon szomszéd országába érjek; ott már egy picit jobban otthon éreztem magam.
Zernez felé ezúttal már élveztem a többnyire lejtő, hátszeles utat. Sec-perc - pontosan 34 perc - alatt Suschba értem; az elmúlt 17 km-re kb. 30 km/ó-s átlagot hajtottam; 3 7 volt. Hát szó mi szó, lefelé jóval gyorsabban haladtam, mint kiscsomaggal fölfelé. Suschot elhagyva utam ÉK-nek, éppen a Napnak háttal fordult, 100%-osan a hátam mögül sütött a Nap, végigsütött a völgyön, így szerencsére semmit sem kellett hűvös árnyékban hajtanom. Bár 14 óra óta csak egy-egy péksütit, csokit vagy banánt ettem, mégis alig-alig éreztem az energia hiányát, így tudtam még húzni az erre szánt pihenőt: úgy gondoltam 1 órával Ausztria előtt lenne ideális, amikor fizikálisan rám fér majd egy kis pihenés. A 2000-es Drei lander Giro Radmarathonról már ismert lankás lejtőn 30-35 km/ó-val haladtam; rövid sík szakaszokon újra próbálgatni kezdtem az eddig 1-2 km után megugró középső lánctányérom; 20-25 km/ó között erre a lánctányérra volt leginkább szükségem. Meglepve tapasztaltam, hogy 3-4-5 km-en át sem ugrándozott a lánc; úgy tűnt megjavult a lánctányér, vagy a lánc kopott meg, mindenesetre egyre bátrabban mertem az ezt használó áttételekben hajtani. Kb. 5km-rel Scuol előtt ideális étkezőhelyre akadtam; nem lehetett elhajtani mellette: fél órával naplemente előtt még napfény sütötte a padot, lábam alatt a mély völgy, a padról pedig félkörben jól be lehetett látni az egész völgyet. Vacsora után kíváncsian vártam Scuolt: vajon megépítették már az elkerülőutat, vagy megint kis mellékúton kerülhetem el a várost ? A még mindig folyó útépítés miatt lassabb tempóra kényszerültem a gyenge minőségű, hepe-hupás úton. Ismerős, rövid emelkedőn tértem vissza a Scuoli főútra (1244 m magas). A lankás lejtőn, a települést 2 km-rel elhagyva váratlanul - e nap folyamán már harmadszor - változtatott hirtelen irányt a szél; hirtelen ellenszéllel kellett küzdenem. 3-4 km-en át a domboldalon, nyílt mezőn vezetett az út, így komoly erőfeszítést igényelt, hogy ne lassuljak nagyon le. Alig vártam már, hogy széltől védve végre ne csak síkon haladjak, hanem végre gurulhassak. A megkezdődött lejtő csak picit lejtett ugyan, ám ez elegendő volt a 35-40 km/ó-s tempóhoz. Gurulás közben többször is figyeltem az út alatt a mélyben csobogó kis folyót, az Inn-t, és örömmel állapítottam meg, hogy semennyit sem közeledtem; az út a folyóval párhuzamosan adta le a szintet. Volt még hová ereszkednem.
Scuolt elhagyva el kellett döntenem, hogy hol szándékszom kempingezni: megalszom-e a ramosch-i, vagy a strada-i kempingben - 20 óra tájban - vagy újabb egy óra kerekezést vállalva sötétedésig hajtok, hogy Ausztriába verhessek sátrat. Hosszan vacilláltam, ám végül kockáztattam: vállaltam a plussz 25 km-t, hogy másnap reggel már ne kelljen csomaggal indulnom, sátrat állítanom és ne csak 10-11 óra tájban indulhassak a Stilfser Jochra. Bár tudtam, hogy másnap is komoly igénybevételnek leszek kitéve a 2760 m magasra vezető hágóúton, nem volt mit tennem, úgy tűnt, hogy nem igazán tudok majd rápihenni a túrára, hiszen e napra is 180 km-re számíthattam.
Szürkületben, 20:33-kor értem Martinába. Míg 2000-ben itt tértünk le a maraton utolsó hágójának emelkedőjére, ezúttal utam a folyó mentén haladt tovább. 175 km-t tettem meg e nap és kb. 10km várt még rám Pfundsig. Néhány sík kilométert megtéve az út lassan, lankásan emelkedni kezdett; a folyó fölött összeszűkültek a hegyek is. Ahogy már rég óta láttam, hogy a szembülső oldali meredek szikla oldalában vezető viaduktokon, félalagutakban is világítanak az autók (másnap én is ara szándékoztam a Stilfser Joch felé menni), úgy az én utam is mind jobban a sziklákra épült; egy-kétszer jómagam is félalagútban kerekeztem. A nem hiányzott emelkedő tetején tábla jelölte: Republik Österreich !! Hiába vártam volna a határállomást, 2-3 km-en át - mint utólag kiderült - a senki földjén kerekeztem. Pontosan 21 órakor megérkeztem a határállomásra; az épületben már lámpák égtek. A határt követő 3 km-es lejtő végén értem Pfundsba. Minthogy tábla semmiféle kempinget nem jelölt, a centrumon végighajtva, annak alsó felén kezdtem járókelőket kérdezgetni. Két-három sikertelen segítségkérés után végül akadt valaki aki visszairányított a központ felé, ahonnan még egy-két újabb útbaigazítással kb. 21:18-kor meg is érkeztem a Gasthof Traube melletti magánkempingbe.
Hosszú, fárasztó nap végén fáradt örömet éreztem; halvány mosollyal olvastam végig a tudnivalókat: minthogy reggel 7 és 9 között, illetve este 18 óra tájban van Anmeldung, bejelentkezés. Nyugodtan, egy nekem tetsző helyen kezdtem a sötétben sátrat állítani. Félig-meddig lámpám fényénél kerítettem sort második vacsorámra. Az alvásra való ráhangolódás a másnap túrám útvonalának tanulmányozásával telt. E napi 186 km és 2400m szint után másnap - igaz megint csak kis csomaggal - kb. 145 km és kb. 3000 m szintemelkedés, valamint Európa egyik legszebb hágója várt rám. Bár 4-5 napja még eszembe sem jutott, hogy e hágót is felkeressem, immár alig vártam a következő napot.

Adatok:
La Punt, Albula hágóút alja, 1687m TM: 23:55 DST: 9,49 SAV: 23,8
Albula hágó, 2312m 11:05 TM: 1:14:36 DST: 18,79 SAV: 11,0
Alvaneu-Bad, leág Davos felé TM: 2:04:22 DST: 45,28 SAV: 40,0
Davos, leág Flüela hágóra, 1558m TM: 3:37:03 DST: 75,0 SAV: 19,23
Flüela hágó, 2383m 16:10-33 TM: 4:41:58 DST: 87,88 SAV: 11,90
Susch, 1426 m 16:54 TM: 5:02:20 DST: 101,48 SAV: 40,1
Chapella, kemping, 1670m 17:45-18:10 TM: 5:48:05 DST: 118,66 SAV: 22,5
Susch, 1426 m MÁR CSOMAGGAL TM: 6:22:52 DST: 135,8 SAV: 29,6
Martina, híd, 1038m 20:33 TM: 7:51:57 DST: 175,62 SAV: 26,8
Pfunds, 970m 21:18 TM: 8:21:10 DST: 187,69 SAV: 24,3
ODO: 72487 TR/D: 188,31 AVS: 22,5 MXS: 63

Szintemelkedés:
- Kempingtől Albula hágóig 2312 - 1670 = 642 m
- Pici hullámzás a hágó aljáig +20 m
- Alvaneutól Davosig (+ 100m hullámmal) 1558 - 957 = 601 m
- Davostól a Flüela hágóig 2383 - 1558 = 825 m
- Suschtól a kempingig 1670 - 1426 = 244 m
- kicsi hullámzások Pfundsig 80 m
ÖSSZESEN: 2412 m

Költség:
- Zuoz: 2 film, 1 golyóstoll 19,8 CHF
- Madulain: 1 kenyér, banán kb. 4-5 CHF
- Davos: ajándékcsoki Zs-nak, Bounty, képeslapok, 6,3 CHF
- Davos, 3 péksüti 4 CHF
ÖSSZESEN: kb. 34 - 35 CHF