 |
 |
 |
 |
 |
 |
 |
 |
 |
 |
 |
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
 Júl. 16. Jesolo - Trieszt - Senozece (szlovén) |
 Júl. 18. Atomske Teplice - - Nagykanizsa |
7:05-kor óracsörgésre ébredtem. Eredendően csupán a bringamaraton miatt vittem magammal csörgőórát az útra, azonban most is jó szolgálatot tett. Puha ágyban, csodálatos reggelre ébredtem; odakint százágra sütött a Nap. Kellemes hegyek közt fantasztikus, de igen hosszú napra volt reményem. Senozecétől Atomské Teplicéig 200 km-t számoltam: ez várt rám. A délelőtti hegyeket követően koradélután, 14-15 órára ütemeztem Ljubljanát, az ország fővárosát, onnan hosszú folyóvölgyi kerekezéssel terveztem Celjébe érkezni. A horvát határral szomszédos kempingben történő sátorállítást 20 óra utánra kalkuláltam.
Reggeli előtt, éhgyomorra szinte mindent összepakoltam; táskáim rendben a falnak támasztottam. A nagy étkezőben szinte egymagam voltam. Bár választhattam volna, hogy mit kérek (sonka, sajt, tojás, jam), nem tudtam dönteni. A sonkával, sajttal tökéletesen elégedett voltam, kenyérből viszont rögtön kértem még egy adaggal. Reggeli után még két elintéznivalóm volt. Ugyan pénzt nem sikerült váltanom, a boltban viszont jól bevásároltam: végre már nem lesz több gondom a zárva tartó üzletekkel. Fizetés és felmálházás után 9:08-kor pattantam nyeregbe. Már az első kilométeren kiderült, hogy az elmúlt napok hűvös időjárása ellenére nem voltam túl merész a rövid kerékpáros-nadrággal; a napsütötte utakon csodás idő volt; nagyon boldognak éreztem magam. Hihetetlenül tiszta idő volt: erősen sütött a Nap, friss volt a levegő, csodás hegyek magasodtak előttem és jókedvvel kerekeztem.
Az első 3-4 km-t csodás, kellemesen emelkedő úton tettem meg: az úttal szemben meseszép, kopasz hegyben gyönyörködhettem. Térképem szerint TVtoronnyal a tetején az 1200-1400 m magas Plesa emelkedett előttem. Jellegzetes karsztos hegynek tűnt; nem véletlenül, hiszen közeledtem Postojnához. Pár kilométeres gurulást követően az aszfaltút összerakott betonlapokba váltott. Mivel minden beton után a következő darab kb. 1/2-1 cm-rel lentebb követett, kerekezésem döcögésbe ment át. Fájdalmas olasz defektjeimmel a hátam mögött, nem mertem száguldani, így beértem 20-22 km/ó-val. Egy-két kilométer zakatolás után végre nagy elágazáshoz értem; a 13 km-re levő Postojna felé fordultam. A hegyektől kicsit eltávolodva mezőkön, kis dombokon folytattam a kerekezést. Az autópálya többször keresztezte az utam. Már 5-7 km-rel Postojna előtt nagy táblák hirdették a cseppkőbarlangot és a vadregényes predjamai várkastélyt. Főleg az utóbbi miatt nagyon sajnáltam, hogy idő híján kénytelen voltam mindkettőt kihagyni a programomból. Az 554 m magasan fekvő Postojna egy kedves, erdős hegysor oldalában épült kellemes hangulatú, szép városka. A környező 1000-1200 m magas hegyek csodás terepet biztosítanak a kirándulásra. Megállás nélkül hajtottam át a városon; emelkedővel búcsúztam Postojnától. A tetőről pompás kilátás nyílt a hegyekre, magával ragadott a hangulat. A táj jellege Szlovákiát idézte: erdők, fenyvesek, emelkedők, lejtők, napsütés, friss levegő és kellemes hőmérséklet. A szép, ideális bringázó-időben már nem csak alul, de fölül is rövidben kerekeztem. Mindezeknél többet nem is kívánhattam volna.
Pár kilométer óvatos szerpentinezést követően érkeztem Planinába. Egyik kanyarból váratlanul a Karawankák csodás sziklacsipkéi bukkantak elő, noha Ljubljanáig még kb. 45 km várt rám. Az osztrák-szlovén határt alkotó hegysor légvonalban kb. 60 km-re lehetett.
A 10-es út Logatec felé két lankás hegysor között, az egyiknek az oldalában, csodás terepen vezetett. Az út sem nem emelkedett, sem nem lejtett. 28 km/ó-val repesztve hamar hátam mögött hagytam a Logatecig számolt 8 km nagy részét, amikor hirtelen ismét betonlapokból összerakott útra hajtottam; akár csak Kranjnál ! "-Menjetek a jó büdös francba! Rohadjatok meg!" - üvöltöttem - "Ez szlovén sajátosság ? Így akartok az EU-ba jutni ?
2 km döcögést, átlagrontást követően végre egy újabb elágazásnak köszönhetően végre jó úton folytathattam a kerekezést. Alig hagytam el Logatec utolsó házait, az út immár harmadszor váltott aszfaltozottból betonlapokból összerakottba. Már az üvöltözéstől is elment a kedvem; magamba roskadtam: ha már a legfőbb úton - ami közvetenül már Ljubljanába vezet - is előfordulhat ilyen út, akkor kár is lenne azt remélnem, hogy nem tart sokáig, vagy, hogy ez lesz az utolsó. "-Mi van, ha így megy Ljubljanáig ?" - festettem az ördögöt a falra. "Lehet, hogy az ilyen rossz utak miatt vesztem el az esélyem arra, hogy estére Atomské Teplicében sátrazzak? Mikor ráadásul még - teljesen ok nélkül - egy busz is rám dudált, a lehető lerondább káromkádást küldtem utána. 3 km zakatolás, döcögés után véget ért a kálváriám, újra jó lett az út.
Pár kilométer lankás emelkedő után 2-3 km szerpentinen ereszkedtem le a Ljubljanát övező medence 300 m-es magasságába, közvetlenül pedig Vrhnika (11:40) városba. Ljubljanától - ahová e nap az első étkezésem terveztem - még 18-20 km választott el. Unalmas, sík úton róttam a kilométereket, semmi sem tudott feldobni. A pihenés ideje még nem jött el. 3 km-rel a Ljubljanát elkerülő autópálya előtt, Brezovicában egy pékség igyekezte gyomrom rabul ejteni, de nem hagytam magam. A falu végén - bár parknak és padnak se híre se hamva nem volt -, egy árnyas fát meglátva megadtam magam: 8 km-re Ljubljana központjától, eljött az étkezés ideje. A fűbe, fenekem alá raktam a maratonos esőkabátom (ez végzetesnek bizonyult, mert itt hagytam el), majd a zsömléket, májkrémet és dzsemet elővéve hozzáláttam az ebédhez. A konyharuhát, kést ugyan elraktam magam után, az esőkabát azonban ottmaradt a füvön (e nap még fel sem tűnt); akárcsak a bringáskesztyű a Fedaia-hágó egy padján. L
Alig indultam el és folytattam a kerekezést, perceken belül Ljubljana várostáblája köszöntött. "-Éppen így gondoltam az ebédet, közvetlenül Ljubljana előtt!" Időtervemben 14 órára kalkuláltam a fővárosba érkezést, egy óra előnyöm volt.
A gyors bevezetőúton ugyan jól haladtam, egy idő után mégis kénytelen voltam betérni a kiépített bringaútra. Negyed óra alatt már a belvárosban voltam; "-Bezzeg tavaly, 1999-ben 3/4 - 1 órát hajthattam Zágráb központjáig !" - emlékeztem vissza. A központba érve a vár jelzés helyett inkább a centrumot választottam, így hamar a folyóparton, a sétálóutcák és egy piac szomszédságában kötöttem ki. A fólyópart és a sétálóutca, illetve a központi tér körbefilmezése után a vár megkeresésére indultam. Szemem előtt lebegett az a bizonyos fénykép, amit anyuékkal készítettünk a vár mellől. Hiába kerekeztem körbe a várhegyet, sehol sem találtam meg azt a bejáratot, teret, amire emlékeztem. A várat ily módon letudtam. Egy sétálóutcai búcsúfilmezést követően egy főútra tértem. Ösztönömre hallgatva É-i, majd NY-i irányban igyekeztem a központtól távolodva elhagyni Ljubljanát. A városnézés kissé elhúzódott, így 14:05-10 körül még mindig Ljubljana sugárutjain hajtottam. Hiába figyeltem az útjelző-táblákat, Litija várost sehol sem jelölték. Emberek megkérdezése nélkül, csak ösztönömre hallgatva gyűrtem a kilométereket; reméltem, hogy nagyot nem tévedek. Az ütemtervhez képesti időelőnyöm 3/4, majd 1/2 órára csökkent. A város szélén egy körforgalomnál már tényleg nem tudtam: merre tovább. Egy járókelő útbaigazítását követve hamar kiderült, hogy jó lóra tettem: előbb az autópályát kereszteztem, majd végre feltűnt a Ljubljana - Smartno, illetve Litija tábla is. Az autópálya kereszteződését követően már sokkal kisebb forgalomban, szuper minőségű útra fordultam. Az első kilométeren egymást követték a táblák : kerékpárral tilos ! - lelkiismeret-furdalás nélkül hagytam figyelmen kívül a jelzést. Más út híján nem volt választásom. Nem akartam a tiltás miatt hatalmasat kerülni és a folyóvölgyi út helyett dombokon át kínlódni Celjéig. Egyébként a 1,5 - 2 órányi folyóparti kerekezés során sem sikerült rájönnöm, mi indokolja a kerékpárforgalom kitiltását.
Hogy milyen csodás útban volt részem, az már 5 km múltán kiderült. A sima, gyors út semmit sem emelkedett, így a támogató hátszélnek köszönhetően folyamatosan 28-32 km/ó-val tudtam nyomni a pedált. Eleinte már azért is örültem, hogy 20 percen át 28-30 km/ó-val haladhattam, majd a 20 perc végül 40-re, majd 60-ra nőtt. Ez az amire minden bringás vágyik: kellemes, sík folyóparti út és hátszél. A kilométerek nagyon gyorsan teltek. Terv szerint haladtam. A kellemes, barátságos folyócskát kb 500-600 m magas, azaz a vízszint fölé 2-300 m-rel magasodó hegyek kísérték. Egy éles folyókanyarulatot követően 3-4 km-t ellenszélben kellett ugyan hajtanom, de ez csak a változatosságot jelentette. A Litijához közeledve a folyóvölgy ismét összeszűkült, eltűntek a keskeny mezők, a folyó fölött rögtön a hegy magasodott. Egy-két helyen az út már úgy tapadt a hegyoldalba, hogy alatta függőlegesen szakadt le a 10-15 m magas sziklafal. A vízszintről egy hirtelen 10%-os meredek kaptatóval előbb egy kis falucskába, majd nem sokkal később Litijába érkeztem. Egy ilyen rövid emelkedő még jól is esett: legalább felfrissítette a tüdőmet, megmozgatta a szívemet. Litija előtt a sínek mellett egy lámpák által irányított útépítésbe csöppentem. Míg én éppen átcsúsztam a sárga jelzésen, a mögöttem levő is velem tartott. Hiába szólt nekem, talán azt, hogy húzódjak le, jobban már nem tudtam; ő pedig csomagom miatt nem tudott elkerülni. Bár 28 km/ó-val igyekeztem eljutni az útlezárás másik lámpás végéig, én még elfértem a szembe meginduló forgalom mellett, azonban a mögöttem haladó kisteherautó már egy-két autóval szembetalálkozott, azoknak így vissza kellett tolatniuk. A mögöttem kellemetlen helyzetbe került kisteherautó egy perc múlva ért utol és előzés közben üvöltözött velem és beintett. Tedd ezt pajtás, ha jól esik !
Gyártelepek közt érkeztem Litijába, a Sava gumigyár központjába. A kocsiút a városban keresztezte a Szávát. A hídról klassz volt körbenézni a folyóra és a barátságos hegyekre. Bár ide terveztem az újabb étkezést, mégsem időztem sokáig. Egyelőre még nem esett nehezemre a továbbhaladás, hiszen még mindig tudtam tartani a 27-30 km/ó-s sebességet. Még 1/2 órát adtam magamnak az újabb energiafelvételig. 30 km/ó-val suhanva átlagom már 24 km/ó-ra sikerült feltornáznom. A szűkülő völgyben a hegyek mind sziklásabbak lettek. Egy szép köves, fenyőkkel körülvett hegyoldal előtt még egy kedves függő fahíd is feltűnt; itt már meg kellett állnom filmezni. Mivel a táj alkalmasnak látszott rá, úgy döntöttem, hogy fényképtekercsem utolsó képét is itt kattintom el: újabb tekercset már nem kívántam venni.
A zagorjei leágazás felé közeledve már az ideális étkezőhelyet, egy füves domboldalt, vagy parkot, padokat vártam. A szűk, meredek hegyoldalban kevés esélyem volt erre: a leágazás környéke túlzottan is gyári, ipari jellegű volt. Nemrég, Litija előtt és után is még gyönyörködni lehetett a természetben, Zagorje környékén azonban már gyárakkal, vízi erőművel és teherautókkal találkoztam. Újabb 10 km-rel toltam el az étkezést: majd a hrastniki leágazásnál! Nem sokkal 17 óra előtt érkeztem a hrastniki leágazáshoz; a város széle valódi ipartelep volt.
Egy aprócska útmenti füves területen lehetett volna enni, de úgy gondoltam, az a völgy, ahová pár kilométeren belül lekanyarodok, bőviben kínál füves, csendes étkezőhelyeket. 2 km-en át egy gyár mellett vezetett a lankás emelkedő, majd egy kilométeres meredek és kanyargós úton érkeztem a Laskó és Celje felé vezető völgybe. A meredek sziklák közül kiérve a völgy kinyílt, rétek is akadtak, mégis végül Dol település környékén egy útszéli kápolna lépcsője tetszett meg leginkább: itt nyugodtan leülhettem, ölembe teríthettem konyharuhámat, szelhettem és kenhettem a zsömlét, almát vágtam és jóízűen falatoztam. Már csak 60 km állt előttem. Ütemtervemhez képest kb. 1/2 óra előnyben voltam; a következő tervpont szerint Celjébe 19 óráig kell megérkeznem.
Energiával feltöltődve napos, lankás emelkedőn folytattam a pedálozást. Hiába hittem, hogy kellemes útban lesz részem, Brdce utolsó házait elhagyva az út hirtelen 10%-os meredek lett. Az ilyen emelkedők általában csak néhányszáz méter hosszúak szoktak lenni, ez azonban 1-1,5 km-en át tartott. Komoly küzdelem árán izzadtan értem a napos, mezei tetőre. Gyors gurulással hamar a főúton találtam magam, ahol máris a Savinja lankásan emelkedő völgyében kerekezhettem Celje felé. A dombsorok közé bemélyedt folyóvölgy egyes részein kissé már hűvös volt. A hátszelet már csak időszakosan lehetett érezni.
Bár Celjéig nem akartam megállni, a felzászlózott Lasko városkának nem tudtam ellenállni. A főtéren álló templom tetején megcsillant a lemenő napfény, a téren asztalokat toltak össze, mindenütt díszes papírszalagok, lampionok lógtak, a domboldalon pedig virágokból rajzolták ki, hogy: Pivo Lasko 2000. A város az egy héttel későbbi sör ünnepére készülődött. A hangulat még tömeg és zene nélkül is nagyon kellemes volt; megnyerte a tetszésemet.
A Celjéig hátralevő 11 km kissé unalmasan telt, de már olyan közel volt a város, hogy nem esett nehezemre kivárni. A lankásan emelkedő folyóvölgyből kiérve, éppen az út fölött pillantottam meg Celje napsütötte várát: méltó fogadtatás! A celjei belvárost - rossz minőségű úton - keresztezve állapítottam meg, hogy egészen Ljubljanától Celjéig igazán jó minőségű útban volt részem; meg voltam elégedve vele; bezzeg délelőtt még többször is káromkodtam a betonlapokból összerakott útszakaszokon. Szinte pontosan 19 órakor - terv szerint - értem Celjébe; már csak az utolsó szakaszt kellett, hogy megtegyem a kempingig. Kezdtem célközelbe jutni; végre elkezdhettem kalkulálni, mikor keríthetek sort a sátorállításra. Ennyire közel a célhoz már nem okozott gondot, hogy pihenés nélkül hajtsak tovább. Már csak 35 km várt rám.
Utam továbbra is keletnek - most éppen Rogaska Slatina felé - folytattam; mint reggel óta szinte egyfolytában. A 250 m magasan fekvő völgyön végigsütő Nap kellemes esti hangulatot teremtett; kétoldalt alacsony dombsorok, útközben barátságos falvak, mellettem a vasútvonal. A szépségek ellenére a táj mégsem tudott hosszan lekötni, így a kilométerek visszaszámolásával múlattam az időt. "-Még 6 km Sentjur, majd 7 + 4 km Smarje, majd végül újabb 5 km a kempinghez vezető leágazás."
170 km-rel a lábamban már kevésbé estek jól a 1/2 - 1 km hosszú emelkedők. Köszönhetően a még mindig támogató nyugati szélnek, sík szakaszokon még tudtam tartani a 27 km/ó-t. A laposan sütő napfényben árnyékom már több méteresre nyúlt. Megnyugtató volt figyelni az aszfalton egyenletesen, elnyűhetetlenül pedálozó árnyékomat. Bár észak felé láttam sötét, de esővel nem fenyegető felhőket, Smarje után nagy meglepetést okozott az eső nélkül tündöklő szivárvány. A Celje óta eltelt 20 km-en szinte végig síkon, apróbb emelkedőkön hajtottam, kezdtem ismét elgémberedni. Mozgolódnom kellett; 1/2 órára a kempingtől már nem akartam újabb 5-10 percre megállni.
A kempingbe vezető észak-déli út leágazása előtt mind több apró emelkedővel akadt dolgom. Mikor egy versenyző megelőzött, már nem üldöztem; nem hiányzott még újabb erőlködés; 22 kg-os csomaggal megtett 185 km-rel a hátam mögött nem volt miért bizonyítanom. A kemping völgyébe fordulva sajnos el kellett fogadnom, hogy - észak-déli völgy lévén - nem fogom látni a naplementét, mert a nyugati dombsor épp eltakarja. Percekkel naplemente előtt már az árnyas, szürke völgyben kerekeztem. Köszönhetően egy kilométer hosszú emelkedőn való küzdelemnek, éppen lemaradtam a napi 200. kilométerem átlépéséről. A lejtőt követő vasúti kereszteződést követően - a kilométereket számon tartva - már alig vártam, hogy megpillantsam a kemping előjelző tábláját.
Ahogy az út mentén, egy fa melletti táblán azt olvastam, hogy: kemping Atomské Teplice 500 m, hirtelen kitört belőlem minden öröm. Felkiáltottam, kezemmel a levegőbe csaptam, majd a nyeregben felülve, kezeim az ég felé nyújtva kiáltottam büszkén: "-Megcsináltam ! Egy nap alatt csomaggal szinte keresztülkerekeztem Szlovénián !" Még egy ilyen nap és másnap este már otthon alhatok! Korábban még csak elhatározás, terv volt, hogy egy nap alatt felkerekezzek Postojnától Atomské Teplicéig. Ez most valóra vált. Épp úgy, ahogy előírtam az ütemtervet, aszerint végig is csináltam.
20:20-kor érkeztem a recepció elé. A kemping többnyire faházakból és pár lakókocsiból állt. A füves területen - emlékeim szerint - az enyém volt az egyetlen sátor. Sátram egy lámpa közelébe állítottam. A hűvös estében a sátor melegében ülve - de lábam kilógatva - vacsoráztam; a közeli játékgépek mellől gyerekzsivaj hangja hallatszott. A szokásos esti zuhanyozást követően 1/2 11-kor, azzal a tudattal térhettem nyugovóra, hogy másnap már a saját ágyikómban Budakalászon alszom. Addig azért még 170 km kerekezés és 300 km vonatozás is előttem állt.
Szintemelkedés: 650 m
Györgyi Gábor
TM: 8:12:23 DST: 202,26 AVS: 24,6
TR/D: 202,33 MXS: 55,5 ODO: 62707