 |
 |
 |
 |
 |
 |
 |
 |
 |
 |
 |
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
 Júl. 11. Leifers - Trento - Torbole |
 Júl. 13. Torbole - Vicenza - Mestre |
Kb. 9 óra alvást követően, 1/2 8-kor csodálatos kék égre, napsütésre ébredtem. A Garda-tó partján !! Ezzel nem lehetett betelni. Első utam a partra vezetett volna, azonban a kapu még zárva volt. Kimostam pár mezt, gatyát, zoknit, majd a sátor mellett megreggeliztem. Élénk színekben gazdag tóparti filmezést és fotózást követően 1/4 10-kor útra keltem. Büszke voltam magamra, úgy éreztem ideális programot terveztem e napra. Délelőtt a tó keleti partján szándékoztam oda-vissza kb. 50-60 km-t kerekezni. Addig akartam hajtani, amíg még a túlparton hegyeket látni, hiszen addig érdekes a táj. A kelet felől sütő nap miatt csodás fényképekre számíthattam. Úgy gondoltam déltájban a kempingben megebédelek, így még ennivalót sem kellett magammal vinnem. Délután a tó nyugati partján, illetve a nyugati hegyeken 5-600 m magasra szándékoztam felpedálozni, hogy ne csupán lentről, hanem föntről is megszemlélhessem Európa egyik legszebb tavát. Szépségeket illetően a délutáni túra ígért többet, alig vártam a 2-300 m magasan sziklaalagutakban vezető vadregényes pedálozást.
Az északi szél miatt csodás kék volt az ég, melegen sütött a Nap, de így is csupán 22-23 fok lehetett: mindez július közepén. Nem volt véletlen, hogy nem sok fürdőzőt láttam a tóban lubickolni.
Túrám a kemping kapuján kilépve, a tóparton kezdtem meg. Furcsa volt ismét málha nélkül kerekezni, meg kellett szoknom. A hajókikötőt elhagyva egy sziklácska oldalában, szinte a víz fölött vezetett a jól kiépített kerékpárút. Torboléban nagy forgalom hajtott át, a sok autó szerencsére Roveretóba tartott; amerre másnap én is. Bár a következő 10 km-en mindössze két település várt rám, szinte 2 km-enként álltam meg a gyönyörű tájat megörökíteni. Ennél szebb időt rajzolni sem lehetett volna. A kék ég alatt tisztán sütő Nap miatt a tó csodás, türkiz színben hullámzott. Gyönyörű színben festettek a szembülső sziklák, a vízen néhány színes vitorlás élvezte a szelet. A hátszélnek köszönhetően nem okozott gondot a 33-35 km/ó-s sebesség. Nem sokkal Torbolét elhagyva egy-két alagúton kellett áthajtanom.
Gyakori filmezéseim témái eleinte, közel a tó északi partjához még Rivára, Torboléra és persze a többi hegyre irányultak, később, - távolodva Torbolétól - már inkább a szemközti hegyi falvakra, csodás sziklákra összpontosítottam.. Olyan szándékkal is megörökítettem a szembülső, 400-600 m magasan fekvő Tremosinét, hogy délután azt szándékozta felkeresni. Akár egy terepasztalon: jól ki lehetett venni a Lendró tóhoz vezető hegyi utat is. A hátszélben suhant velem a bringa: 29-32 km/ó-val haladva nem is mindig szívesen álltam meg, de a csodás kilátásnak nem lehetett ellenállni: nem sajnáltam a fényképeket: "-Gábor, gondold csak meg, más többször is jár erre, és csak reméli, hogy ilyen tiszta időben lehet része, neked ez megadatott, ne hagyd korlátozni magad !!"
Malcesinétől többet vártam: készítettem ugyan pár fotót, láttam a várat, mégsem álltam meg, nem sétáltam be a centrumba. Még a felvonóállomást sem kerestem fel, nem hajtottam fel a hegyoldalba sem. Szemközt a leszakadó sziklafalak már egyre alacsonyabbak voltak, a túlsó hegyoldalon jól ki lehetett venni Tremosine, Tignale és más kis falvak házcsoportjait. A vízparti utat szép virágok, rododendron-bokrok és cédrusok kísérték. Egy megfelelő helyen, a vízpartra sétálva, virágok mellől készítettem szép filmfelvételt: a tó északi végét már alig láttam. 30 km-re Rivától, Castelettóban eljött a visszafordulás ideje. Szemben Gargnanó házait láttam, attól északra egy szép süveg alakú óriási sziklával kezdődtek az igazi hegyek, dél felé már lassan ellaposodott minden. Nem volt értelme továbbhajtanom. A lapályt nem akartam fotózni, és már alig vártam a túloldali hegymászásokat. Bár az eddigi hátszél után ellenszélre és küzdelemre számítottam, mégis igen jól, 27-30 km/ó-val tudtam haladni.
Csodás délelőttöm végén, 1/2 1-kor, épp ebédidőben - kb 20 perc mesés filmmel a kamerában - értem vissza a kempingbe. Eddig ideálisan telt a nap. Már a délelőtt után is azt mondtam: "Akárhogy alakul is a délután, ezeket a szépséget, emlékeket már senki sem veheti el tőlem." Nyugodt pihenést követően lassan megebédeltem, majd rövid sziesztázás után 3/4 2-kor fátyolfelhős időben nekivágtam a 60-80 km-esre tervezett délutáni túrámnak. Ezúttal már nem felejtettem otthon sem a lámpát, sem a kesztyűt, sem a bukósisakot. Az előbbi és utóbbi nélkül bizony életemet kockáztattam volna, részben az egymást érő alagutakban, részben pedig a 10-12%-os lejtőkön.
Rivát elhagyva, dél felé végigtekintve a parton, nem lehetett nem észrevenni a felhőket; elmúlt a délelőtti csodás idő. Még egy kilométert sem tettem meg Riva után, máris alagút miatt kellett lámpát gyújtanom. Már 5-10 km múltán kiderült, hogy a Garda-tó ezen a partján sokkal gyorsabb haladásra lesz lehetőségem, ugyanis nem csupán felhős volt az égbolt, de ráadásul az alagutak is egymást érték, némelyik 500 m hosszú, de akadt 2 km-es is. Az a tény, hogy a szembülső hegyek a tó hosszában eléggé hasonlóak, tovább erősítette azt a sejtésem, hogy a tó ezen az oldalán jóval kevesebb film és fotó fog készülni. Épp az egyik 2 km-es alagútban haladtam, amikor az oldalsó oszlopokon túl, a vékony füves sávon néhány férfi nézte a tavat, mások filmeztek. Kíváncsian álltam félre: vajon mi lehet az ? A férfiak lába alatt, a tavon apró vitorlások tucatjaiban gyerekek tanulták a vitorlázást.
Limonéban sok kőből épített házzal találkoztam, sok virág díszítette a falut; pálmát és cédrust is láttam. Terv szerint, továbbra is a síkon folytattam volna az utam, azonban hirtelen mégis a hegyi útra, Tremosine felé fordultam.
"Jobb ha előbb e felhős időben letudom a hegymászást és hazafelé - akár, de nem feltétlen esőben - már csak sík pedálozás vár rám. A részletesebb térképem alapján a 626 m magas Tremosinéig 8,6 km emelkedő várt rám. Az első kilométerek még Limone házai között vezettek, kb. 8%-os emelkedőn, később olajfák között kerekeztem. A második kilométert követően - még házak között - az út hirtelen 12-15 %-os meredekségű lett: még kiállva - hátul csupán 4-5 kg-os csomaggal is alig tudtam haladni: sebességérőm 8 km/ó-t mutatott. Bár fotózni a házak miatt nem tudtam, kétszer is meg kellett állnom kifújnom magam. Hát nem erre számítottam !!! A több, mint egy kilométer hosszú brutális emelkedő vége felé egy filmezés közben már csepegni kezdett; ezúttal jól esett. Alattam kb. 300 m-rel látszottak Limone házai, mögötte Riva, szemben pedig a Garda-tó keleti partján emelkedő egyforma hegyek és Malcesine a várral. Az emelkedőn lábam kegyetlenül feszített, húzott. 2-3 km ilyen emelkedő bizony be tudott volna tenni a lábizmaimnak.
Az 5. kilométer végén az út végre a hegy oldalában nyugatnak fordult és egyúttal sokkal lankásabb is lett. Dél felé közvetlenül a sziklapárkány szélén is (Piave) falvakat pillantottam meg (foto). Újabb filmezést követően már hullámos, néhol kissé lejtős terepen haladtam, filmeztem. 7,5 km emelkedő végén 557 m magasan, Vesió házai között egy elágazáshoz érkeztem. El kellett döntenem, hogy a tervezett, hosszabb úton - még magasabbra hágva - hajtok 20 km-t a hegyek közt egészen Gargnanó közeléig, vagy rövidúton pedálozok a sziklapárkányra épült Pievéig és onnan gurulok le a tópartra. Mivel délelőtt annyi szépben volt részem, és már e délutáni túra kezdetén is szép kilátást kaptam - fentről a hegyről - a Garda-tóra, így megelégedtem az utóbbi változattal. Nem hittem, hogy a fenti úttal sokkal több szépségben lehetne részem, viszont akkor a hegyek felől közeledő sötétebb felhők révén jó eséllyel pályáztam volna egy esőre.
Kellemes, lankás gurulást követően érkeztem Pievébe, ahol a leszakadó szikláról nyíló kilátás híján "tökölés nélkül" folytattam is a gurulást, ezúttal már a Garda-tó vízpartja felé. 1-2 km gyakori kanyargást, fékezgetést követően az út szembefordult a vízzel és úgy tűnt toronyiránt halad neki a magas szikláknak. Csak közelről tűnt fel, hogy a magas kőfalak aljában a kocsiút - beszűkülve - keskeny sötét résen vág utat magának (foto). A sziklák alá, a hűvösbe érve meg kellett állnom: két autó találkozott szembe egymással. Bizonyára az egyik mellőzte a dudával való előjelzést, így az útszűkületből tolatásra kényszerült.
A továbbiakban egymást érték a nyitott és alagútban vezető útszakaszok és az autódudák hangjai. Nagyon élveztem. Az egyik rövid alagútból kiérve a szembülső korláton túl a víztükröt pillantottam meg. Ismételten csak bringázásomnak köszönhettem az elkészült csodás felvételt, hiszen gyalogos nem jár arra, autós pedig nem tud félreállni. Alattam 200 m-rel mélyebben a Garda-tó vize hullázott, mögöttem pedig a sötét alagútból éppen egy világító autó tűnt elő, miközben egy másik a távolból hallatta dudájának hangját. "-Ezt az utat vártam, épp ezt láttam a prospektusban !" - ujjongtam. Csodás volt, lenyűgözött a vadregényes és egyúttal meseszép panorámás út. Ezek után már valóban nem maradt értelme a gargnanói szerpentinek felkeresésének: "-Ennél szebbet már úgysem láthatok, ha leértem a tópartra, irány haza !" - szögeztem le.
2-3 km további szűk lejtő végén megérkeztem a vízpart 90 m-es magasságába. Pár szép kilométer reményében - dacolva a nem túl messzi égzengésekkel - a tó déli, lapályosabb vége felé folytattam utam. Pár kilométer alatt az addigi hegyes jellegű táj megváltozott: már jobbra, az "én" oldalamon is egyre alacsonyabb hegyeket láttam, a túlsó oldalon, a tó végében pedig megpillantottam a teljesen sík partot. Nem volt értelme tovább kerekeznem: a tó végét is látva, több hegyet már nem kívántam megmászni, ráadásul a kora délutáni 15%-os kaptató eléggé meg is terhelte a lábam (42*28-as áttétellel).
Nem sokkal múlt 1/2 5, amikor nekivágtam a Riváig hátralevő utolsó 25 km-nek. Az út első felében, Limonéig még a kevesebb alagút miatt gyönyörködhettem a tó környékében, szememmel követhettem a szembülső Malcesine feletti hegyek zivatarfelhőt, Limonét követően - mivel az alagutak egymást érték - azonban már meg sem álltam. A csepergő esőben még örültem is az alagutak védelmének. Szakadozottabb felhők alatt érkeztem vissza Rivába. Szép túrát tettem, igazán megismertem a Garda-tavat, kellemes 118 km-t gyűjtöttem össze, épp elég volt. Nem kellett volna se több, se kevesebb.
Mivel 3/4 6-ra hazaértem, nyugodt estében lehetett részem: maradt idő a parti sétára, jegyzetelésre, filmezésre, fagyizásra, a nyugalom kiélvezésére. Másnap nehéz nap (160-180 km) várt rám, jól esett, hogy előtte este maradt idő arra, hogy sétával, jegyzeteléssel lelkiekben is felkészüljek, ráhangolódjak egy újabb hosszú kerekezésre.
Tele hassal - túrázóhoz illően - nyugodtan böngészgettem a térképet, kalkulálgattam az elkövetkező napokra kitűzött távolságokat. Másnapra, 160 km és 2000 m szintemelkedés várt rám. Délelőtt egy 27 km-es 1000 m szintemelkedésű emelkedő volt programban, utána a ki nem hagyható 40 m alacsonyan épült Vicenza - az építészek Mekkája -, majd mielőbb vissza a hegyek tövébe és a nap végén még felmászni Asiago 1000 m magas fennsíkjára. Ez utóbbi még a tavaszi Utazás kiállításról hozott prospektus alapján tetszett meg, ezért nem akartam kihagyni. Időben nagyon szűkös nap várt rám, reggeltől estig rohanásra kellett számítanom. Bár tervem szerint 18-19 órára számoltam az Asiagói kempingbe való érkezést, tartottam tőle, hogy ez inkább 21 óra felé fog bekövetkezni.
A nyugovóra tért Nappal együtt én is letettem jegyzetfüzetem, majd zuhanyozást követően hálózsákomban hamar álomra hajtottam fejemet.
Délutáni túra
Szintemelkedés: 550 m
Györgyi Gábor
Délelőtti túra:
TM: 2:08:36 DST: 59,04 AVS: 27,5
TM: 2:34:55 DST: 58,64 AVS: 22,71
Egész nap együttesen: TM: 4:43:31 DST: 117,68 AVS: 24,9
TR/D: 120,78 MXS: 47,5 ODO: 62077