Júl. 10. Nauders - Reschenpass - Leifers

Júl. 12. Garda-tó környéki túrák

2000. júli 11, kedd - 11.nap: Leifers - Trento - Riva - Torbole

Bár jól aludtam, az éjszaka egy-kétszer mégis felébredtem. Az eső néha elállt, aztán újra rákezdett. Ébrenléteimkor hálózsákomból kibújva a nylonról leöntöttem a vizet, majd nyugodtan aludtam tovább. 8 óra után már inkább pihengettem. Háton fekve élveztem a világosodást, hallgattam az eső kopogását, gondolkoztam és mind élénkebben tervezgettem az esti Garda-tavi sátrazáshoz szükséges legkésőbbi indulást. Úgy kalkuláltam, hogy legkésőbb 16 órakor útnak kellene indulni, ahhoz, hogy 20-21 órára a Garda-tó partjára - Rivába, vagy Torbóléba - érjek. Mi mással tölthettem volna az esős délelőtt hátralévő részét, mint jegyzeteléssel: behoztam lemaradásaimat. 13 óra tájban éppen a hálózsákon feküdtem és gondolkoztam, amikor nagy hirtelenséggel 10 perc alatt gyengült az eső, világosodott. Az esőcseppek kopogása szinte az egyik pillanatról a másikra szűnt meg, mintha a Nap is bújkált volna. Egyre több ember hangját lehetett már hallani. Kidugtam a fejem a sátorból és bizony volt okom az örömre: az égen fehér szakadozó bárányfelhők úsztak. A közeli napsütés perceken belül a kempinget is elérte; így minden párásan gőzölgött; jó idő lett. A kempingélet hirtelen megélénkült: alig várták az emberek az eső végét. Elmúlt nap 17 órától e nap 13 óráig, azaz 20 órán át esett. Bár legszívesebben azonnal nyeregbe pattantam volna, a sátorbontáshoz megvártam, míg az esőcseppek kicsit leperegnek a sátorponyváról. 14:55-kor újabb kilométereimnek vágtam neki, a rég várt Garda-tó volt a célállomás. Leifers házai közül kiérve, az erős hátszélben 28, majd 30 km/ó-val robogtam. Mivel igencsak igyekeznem kellett, hogy időben a Garda-tóhoz érjek, nem fogtam vissza magam. Leginkább az lassított, hogy a gyönyörű táj megörökítését nem akartam kihagyni: az első 20-30 km-en többször is fotóztam és filmeztem. A völgy egyre jobban szűkült, eleinte az alsóbb meredek, de még nem sziklás és függőleges régiókban szőlősorokat lehetett látni. Fél órán át kellett azért hajtanom, hogy a szembülső hegyet, az előtte úszó felhőpamaccsal szépen lefotózhassam. A felhő folyamatosan követett, csak ekkorra állt össze jól a kép. A völgyet kísérő sziklafalak és a széles, csodajó kocsiút is lenyűgözött. Öröm volt rajta kerekezni. Almások és szőlősorok után érkeztem Mezzolombardóba, az ipari városba. Pár napja kocsival errefelé mentünk a Tovel-tóhoz. A várost elhagyva 16 km várt rám Trentóig, a kitűzött napi út feléig. A korábbi gyümölcsösök helyett már vasúti sínek és ipari telepek, gyárak, raktárak kísérték utamat; a korábbiakkal szemben jóval több teherautó előzgetett engem is. A vártnál 10 km-rel hamarabb már a város táblája fogadott; a forgalmas kocsiút kétszer két sávosra bővült. Húsz percen át kerekeztem a forgamas úton, majd a felüljárók egyikén - bár kerékpárral tilos lett volna - Riva felé fordultam (16:58). Újabb felüljáró-rengetegben perceket kellett várnom, míg végre az egymást érő autók között a megfelelő irányba tudtam kanyarodni. A Trentón való könnyű átjutás reménye 2 km múlva szállt el, amikoris egy tábla már az autópálya kezdetét jelezte elő. Kénytelen voltam a "Trento centro" táblát követni. A város egy részén, majd a folyón áthajtva sikerült végre elcsípnem a Riva felé induló út emelkedőjét. Miután az elmúlt 2 órában könnyedén, erőlködés nélkül tartottam a 30 km/ó-s sebességet, eleinte nem esett jól visszaváltani és csomagostul kaptatót mászni. Az első - házak között vezető - kilométer végén az út a meredek hegyek közt húzódó sziklaszorosba, nyugat felé fordult. Szép kilátás nyílt föntről Trentóra és a várost körülölelő hegyekre. A folytatásban az út - újabb kilométer végén -kétsávosra bővült, és egyúttal alagútba futott. Mivel más út nem volt, nagyot kerülni pedig nem akartam, így nem maradt más választásom, mint végighajtani a kipufogógázok által szennyezett alagúton. Mivel a végét nem láttam, azt sem tudtam, milyen hosszú, hány percet kell hajtanom benne, így felgyorsítva igyekeztem mielőbb túljutni rajta. A korábbi 15-17 km/ó-ról eleinte 20-22 km/ó-ra gyorsultam fel, majd a lankás emelkedőn, eltökéltségemben már 24 km/ó-val is hajtottam. Teljesen kizártam mindent a külvilágból: nem is éreztem a bűzt, az sem zavart, hogy úgy izzadtam, mint egy ló, csak erőteljesen, koncentráció mellett forgattam a pedálokat és néztem előre, vártam az alagút végét jelző fény felbukkanását. Az alagútban 3 percet hajtottam. Kiérve a sötétből, szinte már a hágón találtam magam; jobbról a Lago di Terlago tavacska hullámai fodrozódtak. Előrenézve egyre szürkébb felhők úsztak az égen, nem csoda, hogy az eső is eleredt. A lankás lejtőn illetve síkon gyors tempómmal nem sokat áztam. 2-3 km hosszú lejtőn 50-55 km/ó-val száguldva suhantam el a Vezzanót követő tó mellett és majdnem így tettem a következőnél, a Lago di Toblinónál is. Ez utóbbi igazán a vízparton álló kastélyáról híres, így én is megörökítettem. A várt színkavalkád a felhők miatt elmaradt. 3-4 km vízparti pedálozás után értem a Sarche-i leágazáshoz. Itt vált ketté a Madonna di Campiglióba - a Brentai Dolomitokba - és a Garda-tóhoz vezető út. A hátralevő 22 km-en már nem kellett további emelkedőkkel számolnom; meredek hegyekkel kísért 3-4 km széles völgy és DNY felé szürke felhők vártak rám. Úgy tűnt 1/2 8 előtt - ahogy szerettem volna - Rivába érhetek. Bár jól esett volna falatozni valamit, úgy gondoltam: ezt a 22 km-t már fél lábon is kibírom. A fenyegető esőfelhők is a további pedálozás mellett szóltak. A kedvező északi szél továbbra is sebesen repített a rég várt tó felé. Mivel már 19 óra felé járt az idő, vacsoráravalót pedig még nem vásároltam, mielőbb bolt után kellett néznem. Arcóban ért el az egyre fenyegetőbb felhőből hulló eső, ám pár kilométeres igyekezetemnek köszönhetően nem sokat áztam. A városkát elhagyva már igazán érezni lehetett a Garda-tó közelségét: egyre nagyobb forgalommal és sok nyitva levő áruházzal, szórakoztatóközpontokkal találkoztam. A Torbole-Riva elágazásnál - bár a torbolei kempingbe szándékoztam menni, mégis - Rivát választottam: úgy gondoltam végighajtok a 4 km hosszú északi parton. Riva elején 18:57-kor egy SPAR áruház „személyében” végre sikerült megfelelő bevásárlóközpontot találnom. 1/2 8-ig volt nyitva, nem késtem le semmiről. Csomagos kerékpárom - bár mást nem tehettem - félve hagytam az áruházon kívül. A cuccok elpakolása akkora gondot okozott, hogy a két alma már csak a mezem hátsó zsebébe fért. Rivába érve a körforgalomnál az északi parti útra fordultam. A kempingek reklámtáblái egymást követték, választékban nem vot hiány. Mivel nem akartam feleslegesen sok pénzt elszórni, így a körforgalomtól 2 km-re fekvő Bavaria kemping előtt álltam meg. Ez nem látszott túl elegánsnak, mégis megfelelőnek tűnt. Szomszédjában egy bolt, szemközt ajándéküzlet, nem messze fagyizó várta a turistákat. Alig szálltam le a nyeregből (3/4 8) és fordultam a bejárat felé, a recepcióslány már oda is lépett hozzám: "-Egy sátor és egy személy részére lenne? Ez 20000 líra éjszakánként; megfelel ?" Tökéletesen elégedett voltam; másfélszeresére számítottam. 2 napra ígérkeztem. A kemping nem volt nagy, talán 60-80 férőhelyes lehetett. Délszaki növények, cédrusok, pálmák jelezték, hogy már melegebb éghajlatra érkeztem. A kempingben két kulturált mosdórészleg állt, a sátorterület végében, a tó felé sétálva szörfkölcsönző várta a turistákat. Miután - nem messze a bejárattól - megtaláltam a megfelelő sátorhelyet, alig pakoltam le, kíváncsiságom máris a vízpartra vezetett - videokamerával a kezemben. A tóparti sétányra nyíló kapu 8 és 23 óra között nyitva volt, így bármikor le lehetett sétálni, ha az ember egy kicsit gyönyörködni akart. A nyugovóra készülő Nap miatt ugyan már nem voltak ideálisak a fényviszonyok, mégis fantasztikus panorámában volt részem: kellemesen kiépített sétautak, kavicsos part, padok, fák fogadtak. Ami pedig a tájat illeti……. Jobbról, nyugat felé 1500 m magas hegyek, meredek sziklái szakadtak a tóba, a vízszint fölött nem sokkal az autók világító lámpái sejtették hol vezet - alagutakon át - a Gardesana, a híres kocsiút. Balról, kelet felé lankásabb és fás 1700-2000 m magas hegyek kísérték a Garda-tavat, ezen az oldalon jobban elfért a kocsiút; a Torbole felé eső, közeli vitorláskikötőnek kellemes hangulata volt. Sátorállítás közben pár csepp eső próbálkozott feleslegesen és hiábavalóan elrontani a jó kedvemet. Miután végeztem a kötelező teendőkkel, jöhetett a megérdemelt vásárlás, az ajándékboltban való nézelődés, valamint a hazatelefonálás. Nagyon feldobott az a tény, hogy kerékpárral eljutottam - és haza szándékoztam kerekezni - a csodálatos Garda-tóhoz. Ehhez foghatót talán még nem láttam. Lenyűgözött maga a tó, de a délszaki hangulat is. Feltétlen meg akartam osztani örömöm az otthoniakkal, akartam, hogy tudják, hogy túrám első, alig várt helyszínére sikerült megérkeznem, így telefonkártyával - mert csak azzal lehet - hazacsörögtem. A kempingből 9- 1/2 10 tájban, alvás előtt újfent kisétáltam a tópartra. Nem tudtam betelni vele: úgy éreztem magam, mint 1999-ben, a horvát tengerparton. Nagyon boldog voltam: egyedül, kerékpárral a Garda-tó parton nyaralok. Újabb filmezést követően, 10 órakor nyugovóra térés reményében húzódtam sátramba. Boldogságom teljessé tételéhez csak a meleg, jó idő hiányzott: "-Ha itt nem is, de talán majd a tengernél végre meleg éjszakában lesz részem."

Adatok:
TM: 3:33:05 DST: 92,84 AVS: 26,2
TR/D: 92,98 MXS: 59,0 ODO: 61956

Szintemelkedés: 302 m

Györgyi Gábor