Júl. 9. Dreilander Radgiro bringamarathon

Júl. 11. Leifers - Trento - Torbole

2000. júli 10, hétfő - 10.nap: Nauders (A) - Reschenpass - Merano - Bolzano - Leifers (I)

Bár még meg sem szólalt a 7 órára felhúzott csörgőóra, szemeim már felpattantak. Bár szürke felhők borították az eget és erős szél fújt, még nem esett. Pesszimistán úgy számítottam, hogy egy-két órán belül fog! 10 perc alatt gyorsan elkészültem, majd melegítőmben az elegáns étkezőbe mentem. Bár "csóró" magyar kerekes vagyok, nagyon jól esett két napot így egy szép szállodában eltölteni, elegáns étkezőben reggelizni, rendezett szobában aludni. Az elfogyasztott 4 zsömlét felvágottal és dzsemmel ízesítettem. Tele hassal hamar befejeztem az este megkezdett pakolást. Esőre számítva megnyugtató volt a tudat, hogy cuccaimat jó minőségű Vaude vízálló táska védi. A hűvös idő miatt melegen felöltöztem: a hosszú bringanadrág alatt melegítőbe, fölül pedig két mezbe és két szélfogó, lélegző fölsőbe bújtam. A ház előtt - valóban októberi időben - pakoltam fel első alpesi túráján résztvevő túrakerékpárom. Már este eldöntöttem, hogy a hétre mondott hűvös idő miatt lemondok a Svájci hágókról és a Gavia-hágóról, reggel lévén a hűvös 8-10 fokos levegőre lépve kedvem sem lett volna még magasabbra, még inkább a felhők közelébe kívánkozni. Melegre vágytam, minél messzebbre a zimától. A fenyegető eső miatt úgy terveztem, hogy kevés pihenéssel - talán hátszélben - robogok dél és kelet - azaz a meleg - felé, minimum Bolzánóig, de akár a 160-180 km-re fekvő Garda-tóig is. 1/2 9-kor mély lélegzetet vettem, óvatosan felültem a megterhelt bringa nyergébe és nekivágtam a Budakalászig 10 naposra tervezett hazaútnak. Alig indultam el, érezhetővé vált, hogy a szél ezúttal ismét ellenem fúj. Pénteken is pofaszelem volt, most visszafelé is. Senki sem hajtott, nem volt szó versenyről, így nem hagytam magam felbosszantani: „-Ha tovább is tart, de akkor is a Garda-tóhoz megyek.” - nyugtattam magam. Akár a maratonon, ezúttal is ugyanaz a 4-5 km emelkedő állt előttem. Míg elmúlt nap szélcsendben 20-25 km/ó-val tudtunk haladni, most az erős ellenszélben, csomaggal terhelten sebességmérőm mindössze 10-12 km/ó-t mutatott. Hihetetlenül lassan fogytak a kilométerek. A szél erősen belekapaszkodott a táskába, így 1-2 km után már ki is szállt belőlem a reggeli frissesség, beletörődve feszítettem izmaim, hajtottam a kerékpárt. Amikor egy beöltözött, de csomag nélküli 5 fős kerekes csapat előzött meg, vagy bringáikat a kocsi tetején szállító, a meleg autóból kibámuló versenyzők hagytak el, büszkén feszítettem: "Látjátok, gyerkőcök, az igazán kemény legények nem 9-10 kg-os, hanem terhelten 14+24= 38 kg-os bringán hajtanak a hágóra." Úgy véltem ők is nagyot néztek: ilyen időben, csomaggal hajtani, nem sétagalopp. A Reschen-hágóig tartó 7,5 km-es kb. 150 m-t emelkedő utat 36 perc alatt tettem meg: 12,5 km/ó-s átlagot értem el. A hágóút túloldala eleinte alig lejtett, inkább szintben vezetett. Ami a kilátást és a hegyeket illeti, az egyhangúan szürke felhők errefelé picit már szakadozni kezdtek; már a Nap is előbukkant. Volt okom azt remélni, hogy az elkövetkezendő 1-2 órában még talán megúszom az esőt. Az esti meteorológiai előrejelzések ismeretében már minden szárazon megtett órának örülhettem. Graun falu előtt végre szárazban volt időm megszemlélni a vízből kiemelkedő templomtornyot, amit a maraton előtti esős délután szinte észre sem vettem. A tó vizéből kiemelkedő templomtorony nagy turistalátványosság a környéken, de egész Észak-Olaszországban; valószínűleg idegenforgalmi okból hagyták így. A két napja vett képeslap jól mutatta, hogy alacsonyabb vízállásnál a templomtorony egy kis "mellék"tavacska vizéből emelkedik ki, azonban, ha magasabb vízállásnál eggyé válik a két víztükör, már sokkal hatásosabb a látvány. A továbbiakban a Reschen és a Haider See mellett kerekeztem tovább. Az út alig lejtett, így az ellenszélben továbbra sem tudtam 20-22 km/ó-nál gyorsabban haladni. Fél óra múlva végre elértem a várva-várt szerpentines, de nem 180 fokban, hanem csak 150 fokban kanyarodó lejtőt. A 6-7 %-os meredekségű úton még a versenynél is óvatosabban kellett ereszkednem, hiszen - elöl 3 kg - hátul 21 kg-os csomag feszítette a csomagtartót. 10:20-ra a hajtűkanyarok "rengetegéből" kiérve Malsba érkeztem. Hiába reméltem, ahogy utam keletnek fordult, megkaptam a már két nappal ezelőtt is társamul szegődött ellenszelet. Akkor nyugatról, most keletről fújt; mindig ellenem. A kedvemért - hogy akadályozzon - irányt változtatott. Hátszélben, a Meranóig többnyire lejtő 48 km-es utat másfél óra alatt, akár talán még pihenés nélkül is megtettem volna, az ellenszél azonban teljesen más helyzetet teremtett. Lejtős szakaszokon az ellenszél és a lejtő kiegyenlítették egymást, így gond nélkül 30 km/ó-val haladtam. Sík részeken - akár két napja - szinte csak vánszorogtam: meg kellett elégednem a 20-22 km/ó-val. Az első 14 km-en hamar túljutva, Schlandersben (722 m) az elmúlt napokban megszokotthoz képest már-már kellemes idő fogadott: megszabadulhattam a hosszú kerékpárosnadrágom alá vett melegítőtől. Ellenszélben küzdve egykedvűen fogyasztottam a kilométereket: bár az ellenszelet már elfogadtam, semmi sem motivált, hajtott; mind kevesebbet gondoltam a Garda-tóra. Kastellbellbe érve (12:05), úgy éreztem eljött az ebéd ideje. Az útmenti boltban vásárolt zsömlékkel és almával egy megfelelő padra ültem és ölemben megterítve hozzáláttam ebédemhez. Csak 20 km várt rám Meranóig, ahonnan a dél felé vezető úton már távolodhattam a felhőktől. A táj már nem okozott újdonságot, gyors menekülésre ösztönző felhőkkel pedig szerencsére nem sok dolgom akadt. A délszaki, de egyúttal alpesi várost? Meranót észak felől szürke fellegek ölelték. Nem sürgettem magam; igyekeztem élvezni a pihenést, a nyaralást, világlátást; megpróbáltam nem foglalkozni az egyre szürkülő felhőkkel. Bringámat tolva sétáltam végig a folyóparton, filmeztem le a virágokat, pálmákat, egy-két templomot, a városcímert és a lovas alakúra vágott, mások által is megcsodált növényeket. 1/2 órás pihenő után 1/2 3-kor hagytam el a várost (302 m). Bolzanó felé az út ugyan már alig lejtett (30 km-en mindössze 40 m-t esett), viszont az a tény, hogy a város felé felhőknek szinte nyoma sem volt, száz ágra sütött a Nap, megnyugtatott. Unalmas, sík úton róttam a kilométereket, csak a defekt utáni benzinkút és a kerékcsere helyének megpillantása, nyomasztó emlékek felidézése szakította meg a monotonitást. Bozent elhagyva, hiába hajtottam volna még, hogy minél messzebb kerítsek sort a következő étkezésre, gyomrom nem bírta tovább a nélkülözést. Leifersben álltam meg uzsonnáravalót vásárolni. Pár perc alatt nagy nehezen táskáimba gyömöszöltem a kenyeret, konzervet, majd ott helyben hozzáláttam az egyik süti elmajszolásához. Aggódva vettem észre, hogy negyed óra alatt déli irányban - amerre tovább szándékoztam hajtani - esni kezdett. Fölöttem még vékonyabb volt a felhőzet, de észak felé szintén úgy tűnt: nem kell sokat várni a csapadékra. Alig indultam el, már csepegni is kezdett. Nem sokat kellett gondolkoznom, mit tegyek: eszembe jutott, hogy éppen a település elején láttam egy kempinget, amit gyorsan célba is vettem. A recepciós srác - feketén, saját haszonra - a recepciósbódé mögötti konyhakert füvét ajánlotta sátorállításra. A sátorhely tökéletesen megfelelt, ráadásul megúsztam mindössze 15000 lírából (kb.2074 Ft). Nagy igyekezettel 17 órára már állt is a sátor. A korai idő miatt szó sem lehetett róla, hogy bekucorodjak a sátorba, így előbb örömömben szétnéztem a szemközti boltban, majd az eresz alatt újságot olvastam, ölemben "megterítve" megvacsoráztam, jegyzeteltem és gyakran az eget kémleltem. Este 8 óra után időmet már a sátorban fekve múlattam. Gondolkodtam, tervezgettem, majd végül 10 órakor esőcsepegés mellett hunytam álomra szemem. Kerékpáromról megfeledkeztem, elfelejtettem letakarni, egész éjszaka az esőben ázott.

Adatok:
TM: 5:43:50 DST: 126,13 AVS: 22,0
TR/D: 126,13 MXS: 53,0 ODO: 61863

Szintemelkedés: 200 m

Györgyi Gábor